Nádas Párhuzamos történeteiről írt az NZZ

admin — Sat, 17 Mar 2012 20:08:24 +0000

Bécs/Zürich – Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényéről és egy német nyelvű Ady-kötetről közölt kritikát szombati számában a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap.

Nádas mesterműve “helyére illeszti a totalitárius XX. század zárókövét, és úttörő lépést tesz az irodalmi XXI. század felé” – írta Andreas Breitenstein, a könyv februárban megjelent német fordítását értékelve. Hogy leásson a dolgok alapjáig, a rendezett összevisszaság elvének veti magát alá, és távol tartja magától a kézenfekvő jelentést hordozó polgári elbeszélés szabályait – fogalmazott a kritikus a tekintélyes liberális-konzervatív svájci lap hasábjain megjelent terjedelmes elemzésben.

A tér és az idő logikája, az időrendiség és dramaturgia szabályai jóval dinamikusabban oldódnak fel a regényben, mint azt a cím sejteni engedi – írta. És mégis – tette hozzá – , a pulzáló forgatagban létezik “egy szilárd elbeszélő hang”, amelyet “klasszikus-hűvös elegancia, finom idegzetű feszültség, nagy precizitás, a monológok és a dialógusok valódisága és filozófiai mélységek” jellemeznek.

A cikkíró megállapítja: Nádas a hipnotikus elbeszélés mesterének bizonyul. A regény labirintusa “szörnyű és szép”, olvasása “vég nélküli mámort” jelent.

A Párhuzamos történetekkel az író egy korszak röntgenképét rajzolja meg. Ezt úgy teszi, hogy a tényeknél fontosabb számára az emberi, emberek közötti energiák komplex összhatása. A regény “nem tettekről és hősökről, hanem lelkekről és testekről szól” – írta.

A Párhuzamos történetek fejlődésregény is, összességében azonban kísérleti felépítmény – fogalmazott az NZZ szemleírója. Robert Musil osztrák író (1880-1942) A tulajdonságok nélküli ember című, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáról szóló befejezetlen regényéhez hasonlította Nádas Péter könyvét. “Mindkettőben az egyéniség és a társadalom konfliktusáról, a polgári életformáról és a dekadenciáról, misztikumról és modernségről van szó” – fogalmazott. Breitenstein dicsérte Christina Viragh “mesteri fordítását” is.

A Magyarországon 1995-ben kiadott Párhuzamos történeteket német nyelven a Rowohlt kiadó jelentette meg.

Az NZZ szombati lapszáma egy másik cikkében Ady Endre verseinek egy német kiadónál tavaly ősszel megjelent kétnyelvű kötetét méltatta. A számos jelentős magyar költő között Ady Endre az egyik legnagyobb és leglenyűgözőbb – írta Ilma Rakusa. Az “Ady-hang” “panasz és vád, vágy és provokáció, dal és szenvedés összetéveszthetetlen keveréke, szuggesztív, dallamos sorokba öntve, amelyeknek varázsa a kitartó ismétléseknek és egy könnyen érthető, egyben öntörvényű szókincsnek köszönhető”.

Egyedülálló ismertetőjegye, hogy mondanivalója feszültségét “szörnyű szépségű”, zenélő verssorokba önti. Éppen itt rejlenek a fordítás nehézségei – jegyezte meg a szerző. Ilma Rakusa úgy látja, eddig alig valakinek sikerült Ady hangját hűen átültetni németre. Annál inkább elismerésre méltó – tette hozzá – Wilhelm Droste kísérlete, hogy orvosolja ezt a hiányt. Az Add nekem a szemeidet címmel megjelent kétnyelvű kötet átfogó keresztmetszetét nyújtja Ady életművének, de a versfordításokból az “Ady-jelenség” is feltárul. A fordítás megőrzi a rímeket, ismétléseket, népdalszerű hangzásokat anélkül, hogy dagályossá válna a szöveg, és visszaadja Ady költészetének modernségét is. Habár Droste fordítása nem mindig sikerül egyformán, egészében véve nem változtat azon, hogy Ady “végre olvashatóvá és hallhatóvá vált” – írta az anyai ágon magyar származású, rimaszombati születésű svájci író, műfordító.

Természetesen – jegyzi meg – nem Rilkéről, George-ról és nem Apollinaire-ről van szó. A költő “Párizs mellett a magyar Alföldet is megénekli, a szomorú +nekropolisz+ Budapestet, a végzetet, magyarnak lenni, megénekel kétséget és forradalmi fellángolást, panaszkodik, imádkozik és átkoz” – fogalmazott. “Ady Endre költészete szenvedélyes váltófürdő. Itt az ideje tematikus sokszínűségében – és aktualitásában – alaposan felfedezni” – írta az NZZ-ben Ilma Rakusa.

A kötet 2011 szeptemberében jelent meg a német Arco kiadó gondozásában.

Ady Endre így látta Széll Kálmánt

admin — Tue, 26 Apr 2011 11:55:00 +0000

Budapest – Ady Endre újságíróként legalább akkorát alkotott, mint költőként, amennyiben kívül és fölötte állt a politikai élet “magyar ugarának”, és éles lényeglátással, nyugatias, demokratikus szemlélettel felvértezve ítélte el a magyar politikai provincializmust és annak képviselőit. Ha ma elolvassuk Széll Kálmánról írott egykori cikkét, megállapíthatjuk, hogy az Orbán-kormány igazán jól választott példaképet magának, és ellenzékük még mindig jól foglal állást Ady Endre oldalán. Íme Ady Széll Kálmánról.

“Széll Kálmán úr, a magyar politikai élet Neukomja, eljátszotta immár kis játékait. A hipnózis nehéz álmából ébredni kezd a magyar közvélemény, s a miniszterelnök úr be fogja ide s tova látni, hogy a rátóti tehéngazdálkodás elvei nem válnak be a miniszterelnöki székben.

Nem titkoljuk, hogy annak idején mi is tápláltunk reményeket a miniszterelnök úr szép ígéretei felől, de ugyancsak mi voltunk azok, kiknek nagyon hamar be kellett látnunk, hogy a Széll-éra nem egy jobb korszakot jelent, s a nagyhangú ígéretek csak ígéretek maradnak.

Széll Kálmán a legnagyobb mértékben nélkülözi az igazi államférfi tulajdonait. Ő, aki büszkén hirdette magát a Deák Ferenc elvei letéteményesének, éppen olyan messze esett a minden hibája dacára is tiszteletreméltó Deák Ferenctől, akár a korrupció atyamestere, Tisza Kálmán vagy a korlátolt eszű volt főispán-miniszterelnök.

Deák Ferencben is erős volt a megalkuvási készség, de ellensúlyozta erős magyar egyénisége s a politikai morál iránti érzéke. Széll Kálmán paktummal került a miniszterelnöki székbe, beváltatlan ígéretekkel vezette félre a közvéleményt, egyéni érdekek kielégítésével némította el az ellenőrzés kritikáját, s ami a politikai morált illeti, a Széll Kálmán eddigi kormányelnöksége nem nagyon igazolta híres teóriáját a politikai becsületről.

Példa nélkül való az az eset, hogy egy miniszterelnök ennyi ideig sütkérezzék a népszerűség fényében, anélkül, hogy erre legkevésbé is méltónak mutatta volna magát.

Pártja megnövekedett a húsosfazék varázsától, a diadalmas ellenzék pedig paktumba göngyölte a győzelmi pálmát, s hódolattal tette le a miniszterelnök úr lábai elé. Tulajdonképpen ellenzék sincs, mióta Széll úr hinti a port a magyar politikusok szemébe.

Az ő dicsőségét zengi a magyar sajtó is – alig néhány független lap kivételével. A nemzeti jogok Türtaioszai ma már csak ódákat írnak. Vészi József mandátumot kapott, Ugron Gábort egyhangúlag választották meg Sz.-Somlyón. Csak nem lehet kívánni Bartha Miklós úrtól, hogy a szeretett barátnak adott elégtétel után is ellenzéki maradjon?… S ilyenformán nyert magának nagyon sok barátot Széll Kálmán úr.

Ezek után ígérhetett, bolondíthatott tovább. Minden ígéretét vívmánynak vették, s minden megalkuvását államférfiúi bölcsességnek.

Az ő miniszterelnöksége alatt nyugodtan verhették arcon a magyart, avathatták fel nagy ünnepséggel a Hentzi-szobrot. Máskor az egész magyar sajtó egyként tiltakozott volna e galád merénylet ellen, most alig egy-két magyar lap emelte fel szavát.

És mégis a Hentzi-ünnep leplezte le a maga valóságában Széll Kálmánt.

Most már kezd látni a magyar közvélemény. Széll Kálmán kormánya alatt “törvény, jog és igazság” nevet nyertek a megalkuvás s a nemzeti becsület sárbatiprása.

Itt az ideje leszámolni e politikai szédelgéssel s ennek fő alakjával, a rátóti államférfival.

Sem jogcíme, sem képessége nincs a magyar politika vezetésére, s rövid uralma csak megerősítette a politikai vásár piacát.

Ha pedig a nép képviselői elfelejtik kötelességüket, megmozdul maga a nemzet, s oda juttatja Széll Kálmánt, ahová való: a rátóti tehéngazdaságba.”

Ady Endre

Debreczen, 1899. augusztus 14.

Amerikai Népszava Online » Ady Endre

Nádas Párhuzamos történeteiről írt az NZZ

Ady Endre így látta Széll Kálmánt