Szegény kis Mádi Laci fideszes képviselő tablófotójából megfontolt, irodai kezek kicsavarják az első rajzszeget. A másodikat. A harmadikat is. A negyediknél elfogy a türelem. Ördögöt. Még vigyorogsz? Fogja a mosolygós kép sarkát, és határozott mozdulattal leszakítja. Szabolcs-Szatmár szülötte, a derék, nem túl elmés fiú, ’88 októberében lett egy ígéretes, szűk körű ifiklub tagja. Tán alapítótag lehetett? Utána kéne nézni. Most nyilvánosan kiközösítették, letörölték, megsemmisítették, ahogy valaha a sztálini időkben a közös fotókról előbb Trockijt retusálták ki, aztán Zinovjevet, Kamenyevet és utoljára Buharint. Az utóbbival majdnem meg is járták. Az asztalon maradt egy pakli mahorka, úgy hitték Kobáé. Utóbb derült ki, azt Buharin szívta. Koba tajtékzott. Ennyi maradt az árulóból: egy pakli mahorka. Mádi után ennyi se.
Mindenki Lacikájának tegnap már az utolsó sajtós sem köszönt a T. Házban. Aktatáskával vonult a folyosón. Munkás hétköznapok jönnek, sőt, munkás évtizedek. Lacika csúnyán kibeszélt a Fidesz kampányából, azt mondta: egyszer majd be lehet vezetni a fránya ingatlanadót, ahogy Nyugaton. A vezér elolvasta a neten. Statárium: kirúgni. Lacika, mars. Igaz, már korábban voltak vele súlyos gondok. 2002-ben rajtakapták, hogy MSZP-s képviselőkkel ultizik, nyilvános helyen. Egy fröccs is lecsúszott. Alig lehetett kimagyarázni, hogy szóba állt az ellenséggel. Akkor megúszta, de nem felejtették. Ilyen pártokban az ilyet nem felejtik el. Lacikát nézem. A nehéz bőrtáskát. Azt a rengeteg iratot, tervet, nyomtatványt, grafikont, jegyzőkönyvet. Jó lesz gyújtósnak, disznópörköléshez. A büfé előtt még összesúgnak mögötte. Bugyborékoló nevetés. A kopaszodó örökifjú baktat a Vadászterem előtti lépcsőn. Nem tudta nyugdíjig kihúzni. Hiába mondták neki: „Laci, te túl sokat dumálsz. El kell tartani a családot." Búcsúzóul könnyesen nyilatkozta: mindig fideszes volt, az is marad. A szfinksz Felcsúton hallgatott.
A takarítónő belép a kis szobába. Hat hét múlva zárás. Az asztalon olvasószemüveg. Villanyt olt. És behajtja a laptopot.