Inkább legyen sunyi, mint bukott politikus.

Ki kell húzni még hónapokig, mert a direkt reá szabott törvény szerint csak két év letelte után jár a teljes bérezés élete végéig, a ház, a kert, a kertbe betévedő vaddisznók, a terrorelhárítók figyelmessége, ingyen mobil, személyzet és az elmaradhatatlan megszólítás: elnök úr. Brutális hetek, hónapok lesznek, de szerencsére a sport megtanít minket arra, hogy sohase adjuk fel, harcoljunk, amíg tart a meccs, vagy amíg marad bennünk egy szemernyi erő, és akkor nem marad el a jutalom.

Majdnem azt írtam, hogy doktor úr, de ennyire aljas nem vagyok, elvégre mostanában már ő is csak úgy írja alá a papírokat, hogy Schmitt Pál, semmi dr., biztos rászólt a gazdája, hogy ha miatta lesz érvénytelen valamelyik törvény, akkor nem csak a doktori címét veszik el tőle, hanem a Schmitt nevet is, mert kétharmaddal meg lehet csinálni, és ő lesz Pali, akinek nincs vezetékneve, esetleg az kis kisbetűvel. Jól van – mondta a motor, akkor mától már nem úgy írok alá, mint eddig, illetve nem azt, mert a sebesség és az igyekezet marad.

Ezek a legrosszabb napok, felüti fésületlen és buksi fejét a paranoia, már akkor is azt hiszi, hogy rajta kacagnak, amikor senki sem nevet, már akkor is összerezzen, ha senki máson röhögnek, nincs ebből igazán kiút, nincs jó megoldás, ezt végig kell csinálni.

Örülök, hogy megszívtad, köztársasági elnök úr. Megérdemelted.

Azért is sorsszerű ez a lebukás, mert magába a jellemtelenségbe és szolgalelkűségbe sohasem bukott volna bele Schmitt Pál, sohasem szembesítették volna azzal, hogy milyen rettenetes károkat okozott az országnak, amikor kiszolgálta Orbán minden szeszélyét, elmerohamát, ötletviharát, hogy mindent aláírt, amit elébe raktak, és mosolygott, mint egy idióta, miközben szétrohadt közreműködésével az a gyöngécske, bicegő demokrácia, amit húsz év alatt sikerült tákolnunk a nagy és borzalmas létező szocializmus helyén, amiben lelkesen közreműködött maga is.

Önerőből lett politikai senki, és ez kapóra jött a Fidesznek.

Most rajta röhögünk, nem ellene, amikor sorban mondja le nyilvános szerepléseit, amikor utólag pakolják fel programjait a honlapjára, nehogy valaki értesülhessen arról, merre jár, mert egy darabig még muszáj felavatnia, megtekintenie, kezet fognia és kineveznie, de szerencsére, már nem sokáig.

Csak addig, amíg Orbán úgy nem dönt, hogy megszabadítja szenvedéseitől, de Orbán nem kapkod, szereti nézni, hogy valamelyik zsebében lévő embere kínlódik. Szórakoztatóbb, mint egy jéghoki  meccs, talán még a vidéki fideszesek deathmatch-énél is viccesebb.

Mert most éppen az történik, hogy megritkultak a nyilvános szereplések, a havi három-néggyel szemben, jó ha egy akad, de azok is inkább titkosak, mint nyilvánosak, az elnök úr vagy odasunnyog, és másnap a propagandistái felteszik a hivatalos listára, mert nem ismerik az internet működését, fogalmuk sincs, hogy simán kideríthető, mikor került ki a vizslató szemek elé egy-egy bejegyzés (a Blikk újságírója élt is ezzel a lehetőséggel, gratula!), és onnantól kezdve csak mélyülhet a szégyen, ha ismerik ezt az állapotot egyáltalán.

A másik módszer az, hogy amennyiben egy intézménylátogatás, kinevezés időpontja és helyszíne már kiderült, akkor elszigetelik az újságíróktól és mindenkitől az elnököt, nehogy kérdezzenek tőle valamit, mert válaszolni persze nem tud.

Részben tehát kellemetlen nézni, ahogy vergődik ebben a megalázó és méltatlan helyzetben, mert minden egyes másodpercben Magyarországot égeti le, hiszen csak a kifinomult elmék tesznek különbséget az ország és annak vezetői között, elvégre mi sem szoktunk Észak-Korea kormányáról beszélni, csak magáról a helyről, részben viszont a fentebb már kifejtett okok miatt szórakoztató látni, hogy ahol a bűn, ott hamarosan megjelenik a büntetés mindenféle égi beavatkozás nélkül.

Szórakoztató, szórakoztató, de idővel ezt is meg lehet unni, akárcsak egy túl lelkes kutyát, ami mindenkit összenyal, vagy a bohócot, aki már ezredszer esik hasra, úgyhogy ha szabad kérnem a nép, nemzet és lakosság nevében: vigyék már el innen vagy takarják le valamivel, mert kezd túlságosan szánalmas lenni, ráadásul itt emberek esznek és gyermekek is nézhetik a műsort!

A műsorban Marie Colvin egy kétéves gyermek haldoklását és halálát közvetítette, aki akkor szerzett súlyos sérülést, amikor az asszadista rezsim tüzérségi támadást intézett Homsz városa ellen. A folyamatosan támadott Homszot mostanra rommá lőtték, s Marie Colvin egy olyan negyedben tartózkodott, ahol elmondása szerint nem volt már olyan épület, amely ne kapott volna találatot, ideértve azt a házat is, amiben ő lakott; ennek az egész emeleti részét elvitte a tüzérségi lövedik. „Itt nincsenek katonai célpontok”, hangsúlyozta a fotoriporter. „Teljes mértékben alantas hazugság, hogy csak a terroristákat üldözik [az asszadista központi erők]. A szíriai hadsereg egy fázó város éhező civileit ágyúzza.”

Marie Colvin és a francia Remi Ochlik afféle rögtönzött médiközpont létrehozásán munkálkodtak, ahonnét közvetíteni tudják a nagyvilágnak a Homszért folytatott csatát. További legalább három újságíró, köztük Paul Conroy, a Colvinnal utazó szabadúszó fotós sérült meg abban a támadásban, amiben Colvin és Ochlik meghaltak.

Remi Ochlik

A 28 éves Ochlik, az IP3 Press fotóügynökség alapítója, a francia fotoriporterek legfiatalabb nemzedékének emelkedőben lévő csillaga fényes jövő előtt állt. Fotózta a haiti zavargásokat és több arab ország éhséglázadásait. Egy tavalyi líbiai felvétele a World Press Photo 2012-n első díjat nyert. Munkáit a Paris Match, a Time magazin és a Wall Street Journal is közölte.

Meggyilkolásuk egy héttel a New York Times Pulitzer-díjas riportere, Anthony Shadid halála után következett be. Shadid szintén Szíriában tartózkodott – Colvinékhoz hasonlóan a központi hatalom engedélye nélkül, az országba egy csempészbanda segítségével, titkos útvonalon beszökve –, amikor minden valószínűség szerint asztmarohamot kapott, és megfelelő ellátás híján belehalt. Colvin a Sunday Times február 19-i számában parentálta el az általa jól ismert Shadidot, akinek a halála sokkolta. Most tőle is búcsúznak a kollégák.

Anthony Shadid

Rupert Murdoch, a News Corp. elnöke és tulajdonosa közleményben emlékezett arra, hogy „Marie félelem nélkül tudósított háborúkról a Közel-Kelet és Dél-Ázsia minden részéből huszonöt éven át a Sunday Timesnak. Számos alkalommal veszélybe sodorta az életét, mert hajtotta az elszántság: zsarnokok gonosztettei és áldozataik szenvedése feltáratlanul nem maradhatnak.”

A fotoriporternő 2001-ben, Srí Lankán vesztette el egyik szemét, amikor egy támadásról tudósított az ottani polgárháborúban.

Nem fér kétség ahhoz, hogy a damaszkuszi rezsim készakarva gyilkolt meg újságírókat. Jean-Pierre Perrin, a párizsi Liberation újságírója, aki a múlt héten még maga is Homszban volt, a londoni Telegraphnak azt nyilatkozta, a szíriai hadsereg kimondottan halállal fenyegette meg az országban illegálisan dolgozó újságírókat. Erre parancsot adtak ki, amely most is érvényes. „Néhány nappal korábban azt tanácsolták, sürgősen hagyjuk el a várost. Mondták nekünk: ha csak módjuk lesz rá, megölnek minket.”

A közös közlemény szerint a találkozó a “testvéri kapcsolatok” ápolásán és a személyes beszélgetés lehetőségén túl alkalmat kínál az ökumené és “az egyház társadalmi szolgálata időszerű kérdéseinek” megbeszélésére is. Ez utóbbi, “az egyház társadalmi szolgálata időszerű kérdései”, nem más, mint az állam és az egyház összefonódásának erősítése, hivatkozás az adófizetők pénzének gátlástalan lenyúlására, az állammal szembeni zsarolásra, illetve a polgárok szabadságának állami eszközökkel való korlátozására, a lelkek fölötti uralom erőszakos megszerzésére.

A megbeszélés keretében – a MAZSIHISZ-szel való előzetes egyeztetés alapján – az egyházak képviselői megállapodtak abban, hogy keresztény-zsidó imaórát szerveznek. Ez illeszkedik abba a kormányzati elképzelésbe, hogy látszatintézkedésekkel próbálják leplezni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének antiszemita jellegét és a magyar társadalom fasiszta és náci eszmékkel való fertőzöttségét. Ehhez egyes zsidó szervezeteket próbálnak megnyerni, oly módon, hogy őket a közös pénzlenyúlások részesévé teszik. A tervek szerint “évenként megtartandó közös imádság” részleteinek kidolgozására az egyházak a Keresztény-zsidó Tanácsot kérik föl. Magyarul: egy évben egyszer imádkoznak majd a zsidókkal, hogy túlzásba ne vigyék, de ez az aktus azért érv legyen az antiszemitizmussal szemben, miközben az egy évben egyszer való imádkozás maga is antiszemitizmusra utal. Ennek az évi egy imának a kidolgozására is a Keresztény-zsidó Tanácsra van szükség.

Az “egyház és a kormányzat kapcsolattartásával összefüggő tapasztalatok kicserélése alapján” az egyházvezetők “több egyenetlenséget is látnak”, ami magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem állították még teljesen a szolgálatukba a teljes államapparátust, és nincs az a közpénz, ami nekik elég lenne. Ezek megoldására “jobb és átláthatóbb információáramlást” kérnek és remélnek a kormányzat illetékeseitől. Ez gyakorlatilag azt az igényt jelenti, hogy a magyar állam álljon szolgálatára a Magyar Katolikus Püspöki Karnak és a vele kollaboráló protestáns nagyegyházaknak. A püspök urak “külön témaként egyeztettek az úgynevezett egyházi pályázatokkal kapcsolatos tapasztalatokról”. Ezzel kapcsolatban “aggályosnak tartják azt, hogy a pályázati kiírás nyitottsága miatt gyakran az egyházak belső rendjét figyelembe nem vevő egyházi szervezetek” is pályázhatnak.

Mit jelent ez?

Ez azt jelenti, hogy a katolikus és a korrupt református valamint evangélikus püspökök a kormánynál megtámadják azt, hogy tőlük független “egyházi szervezetek” is pályázhassanak közpénzekre. Miközben ők pályázatoktól függetlenül kapnak évente milliárdokat alanyi jogon, amelyekről elszámolniuk sem kell senkivel. A tőlük független egyházakat nem is “egyháznak”, hanem “egyházi szervezeteknek” nevezik. Azt nem lehet tudni, hogy mit értenek az alatt, hogy “az egyházak belső rendjét figyelembe nem vevő” egyházi szervezetekről van szó. Milyen “belső rend” az, amit az államegyházak számon kérnek tőlük teljesen független egyházaktól, gyülekezetektől, amelyek alapvető joga olyan egyházi belső rendet kialakítani, ami nekik tetszik? Ez azonban a katolikus államegyháznak, amelytől nem is lehet megkülönböztetni a liturgián kívül a református és az evangélikus korrupt és az állammal “paráználkodó”  egyházakat, felhatalmazást nyújt arra, hogy kétségbe vonják mások jogát, hogy “úgynevezett egyházi pályázatokon” részt vegyenek. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy ostromolni fogják a kormányzatot, hogy rajtuk kívül senki ne kaphasson állami pénzt, ennek érdekében tiltsák be az “úgynevezett” egyázi pályázatokat, és ezeket a pénzeket mindenféle pályáztatás nélkül adják nekik, akik “az egyházak belső rendjét”, vagyis saját reguláikat figyelembe veszik.

A közoktatás területén elsősorban a finanszírozás és az oktatás szervezése terén tapasztalható tisztázatlanságok kapcsán az egyházak vezetői egyértelműen kijelentették, hogy az általuk fenntartott oktatási intézmények kiszámítható működésében érdekeltek és őrizni kívánják a felekezetileg elkötelezett, minőségi oktatás eredményeit. Az “általuk fenntartott oktatási intézmények kiszámítható működésében érdekeltek” fordulat magyarul azt jelenti, hogy garantáltan, minden feltételtől függetlenül, a költségvetés helyzetét is figyelmen kívül hagyva, őket tartsa el az állam az adófizetők pénzéből, méghozzá az általuk elképzelt életszínvonalon. A mondat második fele, hogy “őrizni kívánják a felekezetileg elkötelezett, minőségi oktatás eredményeit”, azt a hazugságot jelenti, amellyel azt próbálják elhitetni, hogy a felekezetileg elkötelezett oktatás jobb, magasabb színvonalú, mint a világi vagy világnézetileg semleges oktatás. Ez a hazugság a hivatkozás és a zsarolás alapja.

Az egyházi vezetők elhatározták, hogy a hit- és erkölcstan oktatásával kapcsolatos egyeztetések megkezdése érdekében közös levélben keresik meg az illetékes kormányzati felelősöket. Vagyis megkezdődik az erőteljes nyomulás a polgári lelkiismereti szabadság felszámolására. Az iskolákban nemcsak a gyerekeket, hanem a gyerekeken keresztül a szülőket is az egyházi világnézeti terror alá kényszerítik az államhatalom eszközeivel.

Az egyházaknak a cigányság között végzett szolgálata különleges és előremutató példái az egyházak által elindított és fenntartott cigány szakkollégiumok, amelyek finanszírozásának megoldásával kapcsolatban az egyházi vezetők bizakodással várják az illetékes államtitkársággal való további egyeztetéseket: egy újabb hivatkozás további pénzek kizsarolására.

Az egyházvezetők “a szerdán kezdődő böjt kapcsán, annak lelki aspektusát kiemelve, megemlékeztek az emberi igyekezet és a mindennapi fáradozás megszakításának jótékony hatásáról, az elcsendesedés és ima erejéről. A böjt a mérlegelés és a szembenézés, az alázatra és a szelídségre hangoló megállás alkalma, amelyre nagy szüksége van egyházainknak és egész társadalmunknak”.

Az egyházvezetőknek ugyanakkor egyetlen szavuk sincs, hogy Magyarországon hány ember kénytelen a “fáradozását” megszakítani böjt nélkül is, mert nincs munkája, és hány embernek nem jut elégséges falat, mintha folyamatosan böjtölnének. Ezzel szemben a püspök urak degeszre zabálhatják magukat azoknak a pénzén, akik egyebek mellett közpénzek egyházak által történő lerablása miatt nélkülöznek. Mondjuk, ebben nincs nagy változás, mert ez a történelemben mindig, beleértve a Kádár-rendszert is, így volt.

A Szenátus igazságszolgáltatási bizottsága 7:4 arányban mondott igent a Martin O’Malley kormányzó által egyébként támogatott javaslatra, amit az állami Kongresszus a múlt héten már elfogadott. A javaslat tavaly is megjárta a marylandi törvényhozást, akkor azonban a Házban még elvérzett. Jamie Raskin demokrata szenátor (Montgomery megye), a javaslat egyik támogatója reméli, hogy idén másként lesz.

Az egyneműek házasságának intézménye látszik győzedelmeskedni Kaliforniában, ahol a jogi küzdelem nem ért még véget; New Jerseyben pedig csak Chris Christie kormányzó vétója miatt nem vezették be, egyébként az összes feltétel adva van hozzá. Washington államban népszavazást kezdeményeznek az engedélyezés ellen, amely egyébként júniustól lenne hatályos. Melegházasságot ma Massachusettsben, Iowában, Vermontban, New Hampshire-ben, Connecticutban és New Yorkban, továbbá Washington D.C.-ben lehet kötni.

Marylandben figyelemmel voltak a vallásos emberek témával kapcsolatos kifogásaira, így például a Kolumbusz Lovagjai ebben az államban nem kényszeríthetők arra, hogy meleg vagy leszbikus esküvő céljára bérbe adják rendezvénytermüket, s az ily módon házasodó párok sem kötelezhetők arra, hogy egyházi konzultáción vegyenek részt.

Szakértők szerint mágnesbombáról van szó, azaz olyan szerkezetről, amellyel – feltehetően az izraeli titkosszolgálat emberei – több atomtudóssal is végeztek Teheránban. Nem kizárt, hogy az irániak célzatosan készítettek ilyen bombákat, hogy felrobbantásukkal egyértelművé tegyék: tudósaik halálát akarták megbosszulni. Jorám Kohén, az izraeli belső elhárítás, a Sin Bét főnöke egy zárt fórumon Tel-Avivban ugyancsak azt állította, Irán a tudósai halála miatt akar izraeli célpontokra lesújtani.

A nemrég Bangkokban történt robbanás után elfogott terroristák egyikénél két ilyen preparált rádió is volt, amikor egy biztonsági kamera az alábbi felvételt készítette róla.

A fényképen szereplő férfi Száíd Morádi, aki a felrobbant házban lakott bűntársaival, a detonáció után nem sokkal taxin próbált menekülni a helyszín közelében, s miután a taxi nem vette fel, bombát dobott rá, megsebesítve négy ártatlan civilt. Morádi a helyszínre érkező rendőröket is bombával vagy kézigránáttal támadta meg, ami azonban a közvetlen közelében robbant, leszakítva az egyik lábát és súlyosan megsebesítve a másikat, amit azóta amputálni kellett.

A házban két fel nem robbant pokolgépet találtak, amelyeket M26-os kézigránát gyutacsával lehetett működésbe hozni.

Izraeli és amerikai szakértők szerint a képeken látható robbanószerkezet majdnem teljesen megegyezik azzal, amit a sikertelen grúziai és a félig sikeres indiai merényleteknél alkalmaztak; kisebb eltérések vannak ugyan itt-ott, de profi készítményekről van szó.

Az előzetes adatok szerint 2011-ben 88 050 gyermek született, 2,5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ezer lakosra 8,8 élve születés és 12,9 halálozás jutott. A természetes fogyás mértéke a 2010. évi 4,0 ezrelékről 4,1 ezrelékre emelkedett. A születések számának csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás üteme kismértékben növekedett, és a 2010. évi 40 121-gyel szemben 2011-ben 40 650 főt tett ki.

A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege miatt az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 24 ezer fővel csökkent.

Valószínű, hogy a be nem jelentett kivándorlás, tartós külföldi munka miatt ez a csökkenés a valóságban sokkal nagyobb. Statisztikai adatok helyett egyelőre csak becslések vannak, ezek szerint azonban száz- és kétszázezer között lehet azoknak a magyaroknak a száma, akik senkinek nem jelentették be távozásukat, van személyijük, lakcímkártyájuk, ám régebben külföldön élnek, és vagy nem tervezik a hazajövetelt, vagy nem a közeljövőben.

Nem lett baloldali, a Fidesz-közeli Professzorok Batthyány Körében azonban egyedül maradt, mivel a Kör kimondta, a külföldi támadások alatt egységesen támogatni kell a kormányt, a gazdaságpolitika bírálata ráér – Mellár ezután otthagyta őket. A Népszabadságban épp a békemenet napján jelent meg Fegyverletétel? Világos? című írása, amely a „szabadságharc” abbahagyására szólította fel a rezsimet. Mellár azt állítja, a cikkel nem a professzorokat akarta pukkasztani: „Muszáj volt megírnom a cikket, mert ha ők így gondolkodnak, akkor az átlagemberek még inkább hisznek a kuruckodás értelmében, a függetlenségi harcban, az unortodox gazdaságpolitikában. Egy értelmiséginek kötelessége felhívni a figyelmet ennek a tarthatatlanságára.”

Mellár a 168 Órának cáfolta azt a vádat, amely szerint a Fidesz csődközeli helyzetben vette át az országot: „A 2002-esnél jóval nagyobb volt ugyan az államadósság, de normális forintárfolyam és harmad-negyedekkora adósságkockázati (CDS) felár volt 2010-ben. (…) Az Orbán-kormány csodafegyvere az egykulcsos adó volt, amely – úgy hitték – növeli a foglalkoztatást, az adóbevételeket, beindítja a növekedést, és így kinőhető az adósság. Addig átmenetileg szükség lett volna a hétszázalékos hiányra, de mivel ez uniós akadályba ütközött, a finanszírozást csak az egyszeri bevételekből lehetett előteremteni. Ezért indult el a gazdasági szabadságharc.”

A KSH korábbi vezetője nem bízik abban, hogy az orbánista politika jelenlegi, viszonylagos visszafogottsága tartósnak bizonyulhat. „Tartok tőle, hogy most sem lesz változás, nem jön a konszolidáció, mint ahogyan a 2011 tavaszán meghirdetett Széll Kálmán terv nagy része sem valósult meg. Akkor is nyugalomra volt szükség, hogy államkötvényeket lehessen kibocsátani, most meg az IMF–EU-tárgyalások miatt kell a nagyobb bizalom, a jobb légkör. Az Orbán-beszédből azt éreztem, hogy most visszakozik egy kicsit, de amint csökken a külföld ellenállása, visszatér sokat bírált elveihez.”

Mellár szerint a jobboldalon sem csak maroknyian vannak, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak, azonban „sokan nem értik a környezetemben – például abban a presbitériumban, amelynek tagja vagyok –, hogy miért nem állok Orbán Viktor, a kormány mellé, sőt: a rokoni köröm egy része sem ért egyet velem.” Arra a kérdésre, hogy árulónak tartják-e, a válasz így hangzik: „Politikai körökben igen. A barátok, ismerősök, rokonok nem, ők tudják, hogy engem nem lehet megvenni, de nem értik, mit miért teszek. Egyelőre magányos harcosnak érzem magamat, akire a jobboldalon nem tartanak igényt, a baloldalon meg csak azért vagyok érdekes, mert nekik kedveset mondok. Egy baloldali fordulat után azonban eszük ágában sem lenne megkérdezni a gazdasági ügyekről.”

Falvai azzal verte ki a neohungarista szubkultúrában a biztosítékot, hogy végrehajtandó fegyházbüntetést kért Képíró Sándor tömeggyilkos háborús bűnösre, aki 1942 januárjában részt vett az újvidéki tömegmészárlásban. Mint előadta, az akkori katonai vezetés elégedetlen volt a két napja zajló razzia eredményeivel, és „tisztogatást” rendelt el, melynek során Képíró beosztottjai előbb négy embert, majd egy testvérpárt végeztek ki, utóbbiakat azzal a harminc zsidóval együtt, akiket Képíró utasítására szállítottak a kivégzőhelyre.

Az ügyész meggyőzően bizonyította, hogy Képíró hazudik, amikor azt állítja, nem tudott a „tisztogatás” valódi céljairól, s arról, hogy emberek törvénytelen kivégzésében vállal szerepet, hiszen még a közlegények is tudták, hogy „a zsidókat és a szerbeket ki kell végezni”. Falvai Zsolt szerint megállapítható, hogy Képíró hozzájárult csaknem negyven ember törvénytelen kivégzéséhez, amellyel háborús bűntettet követett el. Az ügyész arra kérte a bíróságot, súlyosító körülményként értékelje a csaknem negyven ember megölésében való közreműködést, enyhítőként pedig a vádlott hajlott korát, megromlott egészségi állapotát, illetve az idő múlását. Indítványozta, hogy a bíróság a vádlottra végrehajtandó fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást szabjon ki, illetve fizesse meg a csaknem 4,5 millió forintos perköltséget.

Falvai fáradozása eredménytelen volt, a bíróság felmentette a 97 éves Képírót, aki néhány nap múlva távozott az élők sorából is. Az ügyész hamarosan azon kaphatta magát, hogy ő került a vádlottak padjára, legalábbis virtuálisan: különféle nyilas portálok hecckampányt indítottak ellene, olvasóikat arra szólítva fel, hogy szerezzék meg Falvai elérhetőségeit, és telefonon, üzenetekkel zaklassák.

Polt Péter a közvélemény hungarista, nemzetiszocialista részének élénk helyeslése mellett mozdította el a kötelességének eleget tevő szakembert, akivel az ügyészségnek és minden bizonnyal személy szerint Orbán Viktornak nem igazán az a problémája, mennyire volt szigorú vagy engedékeny a Képíró-perben. Falvai leginkább megbocsáthatatlan bűne a mostani rezsim szemében, hogy a 2006. őszén kirobbant rendzavarásokkal szembeni rendőri fellépést vizsgálva nem tárt fel „elegendő” számú törvénytelenséget, s az általa vezetett testület csak kis számban azonosított olyan rendőröket, akik az utcai randalírozókkal szemben néhány esetben túlkapást követtek el.

A költöztetésről még tavaly december 25-én állapodott meg a világszervezet és Irak. Az egyezmény értelmében 3400, a jelenlegi iráni rezsim ellenzékének számító személy költözik ki az Ásráf bázisról a korábbi Camp Libertybe, ahonnan reményeik szerint már a befogadó harmadik országokba kerülnek.

Az első 397 száműzött tizennyolc busszal érkezett Camp Libertybe a hétvégén, erős iraki katonai őrizet mellett, nem minden problémától mentesen. Mint arról az irániak jogtanácsosa, Behzád Száfári az AFP-nek beszámolt, a menekültek nehezményezték, hogy érkezésükkor az irakiak újra át akarták kutatni az indulás előtt egyszer már ellenőrzött poggyászt. Azt sem engedték, hogy az irakiak jelöljék ki, a táboron belül ki hol lakjon.

A Camp Liberty egyike volt a nagyobb iraki amerikai katonai bázisoknak, ahol többek közt Burger King, Taco Bell és Subway. A menekültek korábbi lakóhelye, Asraf Dijala tartományban volt, ahol Szaddám Huszein az 1980-tól 1988-ig tartó iraki-iráni háború utolsó esztendejében engedélyezte, hogy a disszidens irakiakból létrejöjjön az Iráni Népi Mudzsahedín Szervezet (PMOI) helyi szervezete.

A baloldali PMOI-t eredetileg a hatvanas években hozta létre a sah rendszerének baloldali ellenzéke, s a szervezet az 1979-es iszlám forradalmat követően a klerikális rezsim ellen folytatta tovább a harcot. Az erőszakról hivatalosan csak 2001-ben mondott le. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma még 1997-ben terrorszervezetnek nyilvánította, miután az amerikai megszállás ideje alatt amerikai és iráni célpontok ellen hajtottak végre támadásokat.

Az Ásráf bázist Irak 2003. évi lerohanása után fegyverezték le és helyezték amerikai katonai védelem alá. Irak 2009 óta felel az ott élő irániak biztonságáért. Abban az évben az iraki biztonsági erők máig tisztázatlan körülmények között razziát tartottak a táborban; az akkor kitört összecsapásokban tizenegy iráni halt meg, több százan megsérültek.

Hosszú pereskedés ért véget, amelynek tárgya egy, a tizenkilencedik században elsüllyedt spanyol gálya, a Nuestra Señora de las Mercedes (Könyörületes Miasszonyunk) rakománya volt. A hajó mai értéken számolva körülbelül 350 millió euró (több mint 460 millió dollár) értékben szállított arany- és ezüstpénzeket.

A Nuestra Señora de las Mercedes elsüllyesztése

A hadihajóra 1804-ben támadt rá több angol hajó a portugál partoknál, amikor az visszatérőben volt Peruból. Az angolok sikeresen elsüllyesztették a Nuestra Señorát, amelynek pontos hollétét kétszáz évvel később az amerikai Odyssey Marine Exploration derítette fel. 2007-ben találtak rá a roncsra, de hiába emelték ki a kincset: arra Spanyolország azon nyomban igényt jelentett be.

Az éveken át tartó pereskedés végeredménye: a kincsvadászok a teljes leletet át kellett adják a spanyol kulturális minisztériumnak.