Nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az Index hírportálon megjelent a Kritikusok blog válogatása „A 10 legirritálóbb politikus 2014-ben” címmel. A listát Orbán Viktor és Lázár János megosztva vezeti, aztán jön Kocsis, Gajdics, Bayer, Habony, Deutsch, Szijjártó, és a 9. helyen jövök én, megelőzve Rogán Antalt, aki mögöttem a 10. helyre szorult.
Hogy mióta vagyok én politikus, azt nem tudom, de a listára kerülésem jelzi, a szerző elég motivált volt, hogy nemtetszését fejezze ki szerény személyemet illetően. Bár ebben a társaságban szerénykednem sem kell, azt hiszem a lista valamennyi tagja milliárdos, nekem egy vacak órám sincs. Meg is jegyezték a kommentelők több hozzászólásban, hogy én vagyok az egyetlen ebben a díszes társaságban, aki nem közpénzen élősködik. És ez így van.
Maga a szerző ismeretlen, „Existimator” álnéven tette közzé a listát. Szerinte azzal érdemeltem ki ezt a nem éppen megtisztelő helyezést, hogy én vagyok „a gyűlöletbeszéd egyik megtestesítője, mégpedig baloldalról. Bicskanyitogató stílusával minden létező hazai politikai szereplőt támad, körbeköpködve és fekáliával befröcskölve a teljes magyar politikai palettát. Tevékenységével óriási mértékben hozzájárul a mind jobban terjedő Amerika-ellenességhez és baloldallal szembeni ellenszenvhez. Szívós munkával az újságírás legaljára küzdötte magát, mindkét oldalon jelentékeny irritációt keltve Magyarországon.”
Hogy hol van az újságírás legalja abban az országban, ahol a közszolgálati média az ismert tevékenységet folytatja, ahol meghamisítanak felvételeket, azt nem tudom. De azt tudom, hogy az én „köpködésem” meg sem közelíti a hazai médiában használatos stílust, akár az Index oldalán, de más orgánumokban is. Nem használok olyan szavakat, amilyeneket címlapon leírnak egyesek. Inkább az lehet a szerző baja, hogy „minden létező hazai politikai szereplőt”, a „teljes magyar politikai palettát” támadom.
Nagy kérdés, hogy „Existimator” mindenki védelmére kel, vagy csak az egyik politikai oldal kritikája irritálja-e. Attól tartok ez utóbbi. A mai baloldal egy jól meghatározható részének demokrácia felfogása, sajtószabadságról vallott elképzelése enyhén szólva deformált. Nem tanulmányoztam „Existimator” életművét, de néhány írásából látom, nem a Fideszről és Orbánról írott cikkeim irritálják. Miután abból egy szó sem igaz, hogy „minden létező hazai politikai szereplőt” támadok, lennie kell egy politikai szereplőnek, akinek a „támadása” neki nem tetszik.
Méghozzá olyannyira nem, hogy képes egy szintre állítani a trafikos Lázárral, a közép-ázsiai diktatúrákkal cimboráló Szijjártóval, az antiszemita Bayerrel, a hajléktalanokat üldöző Kocsissal. Rogánt azért nem említem, mert mögöttem végzett, pedig én egy négyzetméter helyet ki nem adtam a Vörösmarty téren. De országvédelmi akciótervre sem készülök, egyetlen ingatlanom sincs, pláne olyan, amely hetente száz négyzetméterrel nőne.
Ráadásul olyan nagyságok elől foglalom a helyet, mint Kövér László, aki fel sem került a listára, vagy a madárgyilkos Semjén, vagy akár Áder János, pedig én egyetlen alkotmányellenes törvényt sem írtam alá. Harrach Péterrel is mostohán bánik a szerző, hogy szóba sem kerül. Ki lehet az, akinek a bírálata ilyen erős ellenszenvet vált ki a személyem iránt? Aki miatt azt meri állítani, hogy óriási mértékben járultam hozzá „a mind jobban terjedő Amerika-ellenességhez”. Sehol nem olvastam, hogy Amerikát bárki velem azonosítaná.
Ne feszítsük tovább az olvasó idegeit, az egyetlen baloldali politikus, akiről írok Gyurcsány Ferenc. Emiatt érdemeltem ki, hogy Orbánnal egy sorba kerüljek, pedig egy futballöltöző nem sok, annyit nem építettem a kertem végébe, idő hiányában az alkotmányos rendet sem döntöttem meg. Ha Gyurcsányt kritizálni merem, a Fidesz-vezérkarán kívül én vagyok az egyetlen irritáló személy széles e hazában, a kakukktojás, aki nem fideszes.
Az a legviccesebb, hogy életemben először láttam olyat, hogy egy engem is érintő cikk után egyetlen rossz szót nem kaptam az egymást fekáliával fröcskölő hozzászólóktól. Nem született konszenzus a személyemet illetően, inkább rokonszenvet éreztem, mintha a kommentelők jobban értékelték volna, hogy a véleményemet mondom, és nem valamelyik politikai oldal szócsöve vagyok, mint a szerző.
Hogy ne legyenek kétségeim azt illetően, miért köpködött körbe „Existimator”, egy őt ismerő hozzászóló szerint azért gyaláz engem, mert Gyurcsány Ferencet merészeltem bírálni. A hozzászóló belinkelt két Gyurcsányt bíráló cikkemet, én tudtam volna még húszat. A hozzászóló ezután azt állította, hogy akit én ennyire irritálok, nem más, mint „a DK házi bloggere”. Az, hogy Gyurcsány valamelyik fanatikusa egyenlővé tesz Orbánnal és társaival, mert Gyurcsányt kritizálni merem, azért az nagyon durva. Hol élnek ezek az emberek? Ráadásul hazudozik rólam, rágalmaz, hamis tényeket állít. Mindez nemcsak őt, hanem azt a személyt is minősíti, aki ezt eltűri, akinek a védelmében ezt elkövették. Miben különbözik ez a Fidesztől?
Azt soha nem gondoltam volna, hogy magát liberális demokratának valló politikus ennyire nem tűri a kritikát. Ha valaki nem isteníti a „Ferit”, azt „gyurcsányfóbiásnak” és „gyűlölködőnek” bélyegzik, a gondolkodásra való legkisebb hajlandóság nélkül. Nem képesek tiszteletben tartani a véleményt, a sajtószabadságot. Egy alkalommal már tettlegesen is bántalmaztak valakit, aki az elveikkel szembesítette őket.
A probléma ugyanis ez, hogy az elvekkel nincsenek összhangban a tettek. S miközben Gyurcsány kisajátítja a demokratikus politikai oldalt, aközben nem tölti be ezt a szerepet. Ha valaki szóvá teszi, az ellenséggel azonosítják. Orbán fizetett emberének mondják, pedig akit Orbán lefizetett, az a Demokratikus Koalíció, amely a pénzért bevonult a diktatúra parlamentjébe, esküt tett Orbán illegitim alaptörvényére. Ezt soha ne felejtsük el. Az én kritikámnak ez az oka és az alapja. Ezzel nem tudnak elszámolni.
Aki ezt szóvá meri tenni, arra megdöbbentő, soha nem látott gyűlölet árad. Nem véletlen, hogy ennyire zavarja a gyurcsányistákat, hogy figyelmeztetem őket erre, mert ők szeretnék elfelejteni, hogy ezt megtették. Megszűntek a rendszer legitim ellenzéke lenni. Orbán rendszerét nem a kollaboránsok döntik meg, hanem azok, akik a kollaboránsokat ugyanolyan ellenfelüknek tekintik, mint Orbánt.
Az igazi ellenzék a parlamenten kívül van, akik belül vannak, nincsenek kívül. Szóvá teszem, hogy Gyurcsány bentről akarja a kinti eseményeket is irányítani, ami még József Attila macskájának sem sikerült. Ezért gyűlölnek engem. A Facebookon felvetik azt, amit a Fidesz sem mert megfogalmazni soha, hogy el kellene hallgattatni engem. Nem lenne szabad megengedni, hogy ilyeneket írjak.
Ha valaki tanult pszichológiát, nem lepődik meg ezen a magas hőfokon izzó gyűlöleten. Kognitív disszonanciába kerültek, mert egyrészt érzik, hogy rossz helyen vannak, másrészt képtelenek kimondani, hogy a „király” meztelen. Lévai Júlia ezt írta róla a Gépnarancsban: „Gyurcsány tett egy elmondhatatlanul cinikus gesztust, amellyel mindenki értésére adta: ezúttal semmiben sem különbözik azoktól a politikusoktól, akik számára mérhetetlenül érdektelen, hogy mi ront vagy javít a társadalom helyzetén, és hogy ő maga konkrétan mit tehetne ennek javításáért. Leszarja, hogy folyamatosan tömegek dolgoztak az utcákon a katasztrofális hatásokkal járó költségvetési törvény megszavazásának legalább a megzavarásán. Őt nem ez érdekli, hanem csak az, hogy miként tudja világgá kürtölni a saját, egyszemélyes igazságát és rajtakapási képességét, a riválisaival szemben. (…) Láttunk viszont egy önmagát a bizalmunkból rakéta sebességgel kilőni készülő politikust, aki éppen most kapcsolta be az első fokozatot. Sajnálattal nézünk utána, a ködös és szürke égre.”
Csupán találgatni tudjuk, hogy ez miért nem a Galamuson, a sajtószabadság zászlóshajójában jelent meg, de vannak elképzeléseink. Lévai Júliának akkora utángyújtása van, mint egy Danuvia motorkerékpárnak, de ő legalább kezdi felismerni, kivel állunk szemben. Gyurcsány a szép szónoklataival csapdába ejtette a demokrácia híveit, akik velem együtt szédültek a liberális elvekre. Mígnem kiderült, hogy ez ugyanolyan álnok szöveg, mint Orbáné. Bármennyire szomorú és kínos belátni, de a bolondját járatja a szakadékba rántott liberális lelkekkel.
Zavarba ejtő, hogy ezt kimondani sem lehet, mert aki ezt megteszi, kiírta magát a liberálisok közösségéből. Még szerencse, hogy engem ez nem érdekel. Talán a világon elsőként hozott létre Gyurcsány Ferenc egy vezérelvű liberális pártot, amelynek tagjai a populista vezéreket megillető hódolattal, bálványoknak kijáró imádattal viszonyulnak hozzá. Ez ijesztő. Gyurcsány ezt nemhogy tűri, még populista módon rá is játszik erre. Ez nem helyes.
Amit Gyurcsány elkövetett, nem bocsánatos bűn. Gyurcsány az első számú felelőse az Orbán-rendszer bebetonozásának. Annak is felelőse, hogy a magyar demokráciát elveszejtette. Amikor megválasztották, nemcsak a kormányzást, hanem a demokráciát is rábízták a választók, az pedig az ő kezén elveszett. De azt megbocsátottuk, mert nem demokraták álltak vele szemben. De most ennél is súlyosabb bűnt követett el. Mindezt súlyosbítja, hogy vakhitű, fanatikus csőcseléket szervez a liberális oldalon, amely a jogállami elvekből semmit nem tisztel, ha azok szembe kerülnek vele.
Nem kell egyetérteni, de a véleményhez való jogot nem vitathatják el. Ezzel szemben a helyzet az, ha le merem írni Gyurcsány nevét, olyan gyűlölet támad, gyilkos indulat söpör végig, amilyennel még a szélsőjobboldalon sem találkoztam. Egy szóra sem méltatják a tényeket, de a legmocskosabb módon gyaláznak falkában. De ezt nemcsak velem teszik, bárkivel, aki Gyurcsányt bírálni merészeli. Mindezt azért teszem szóvá, mert ez állítólag a mi demokratikus, emberi jogokat tisztelő politikai oldalunk. Nehéz lenne ezt vitatni, aki nem hiszi, tegyen próbát. A jelenség döbbenetes. Már az Amerikai Népszava fórumát is a fanatikus gyurcsányisták miatt kellett bezárni. Egyszerűen szétverték az oldalt. Miattuk elhagytam a Facebookot, az Amerikai Népszava Facebook oldaláról le kellett venni a legutóbbi Gyurcsányról szóló cikket, hogy a feneketlen indulat és gyűlölet el ne söpörje az oldalt. Olyan megfélemlítő légkört teremtenek, hogy az ember úgy érzi, inkább nem írja le többé ennek az embernek a nevét. Ezek az emberek harcolnak az önkény, a diktatúra, a fasizmus ellen? Hogyan képzelik ezt?
Ott tartok, hogy a Facebookra már nem teszek fel olyan cikket, ami Gyurcsányt kritizálni meri, vagy egy idő után leveszem, mert kibírhatatlan mocskolódást indít el. Minősíthetetlen a fanatikus gyurcsányisták viselkedése, tisztelet a kivételnek, én ilyet utoljára csak a kuruc.info közönségénél láttam. Önmagában ez a jelenség is ijesztő és felveti Gyurcsány súlyos felelősségét. És azt a kérdést, hogy mi folyik itt? Miféle szektát, milyen szörnyet nevel ki a liberális oldalon? A demokraták érvelnek, vitáznak, gondolkodnak. Gyurcsány ezt teljesen felszámolta, az ő támogatása a hitre épül, mint egy pápáé. Ő tévedhetetlen és kritizálhatatlan, mint a római pápa.
Ez az „irritációs lista” újabb hadüzenet, nemcsak nekem, nemcsak az Amerikai Népszavának, hanem a szólás- és sajtószabadságnak is. Meg kell mondanom, hasonló támadásokra a lefasisztázott fideszesek részéről nem kell számítanom, pedig Orbánról különb dolgokat írok, mint Gyurcsányról. Rajta csak az elveit kérem számon. Ez a lista figyelmeztetés, hogy senki ne merje a DK bálványát kritizálni, mert azzal szemben nincs kímélet. Ezek az emberek le akarják rohanni a liberális baloldalt, átgázolni mindenkin, leigázni mindenkit, elnémítani minden kritikus szájat. Magukon és a bálványukon kívül mást nem ismernek el, és nem vesznek emberszámba senkit. A világot a Gyurcsányhoz való viszony alapján osztják jó és rossz oldalra. Ez félelmetes.
Aki ismeri a Bibliát, tudja, hogy csak bálványimádók képesek ilyen irracionális indulatokra. Akik az efézusi Dianát védelmezték, azok voltak olyanok, mint Gyurcsány elvakult hívei. (Apostolok Cselekedetei 19, 24-32.)
Gyurcsány pedig úgy viselkedik, mint egy önmagába szerelmes pogány istennő.
