Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Takarodjatok! 2014. október 13. hétfő 0:35

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Takarodjatok!

Nem szívesen használok ilyen erős szavakat, akármilyen hihetetlen, de az ízlésemtől távol áll. De nem tudom, hogyan lehetne világosabban és érthetőbben a tudtára adni Gyurcsány Ferencnek és társainak, hogy távozzanak. Mit kell még mondani, hogy megértsék? Attól tartok, fel sem fogják, hogy ez mekkora vereség, és ennek milyen következményei lesznek. Nem mintha nem lehetett volna tudni előre.

Sorozatban legitimálják Orbán diktatúráját, az alkotmányos rend törvénytelen megdöntését. Sorozatban viszik bele a demokrácia híveit előre látható biztos vereségekbe, amelyek a diktatúra ellenfeleinek a maradék hitét és reménységét is kioltja. Szétverik a baloldalt, lenullázzák morálisan a jogállam híveit, Orbán rendszerét bebetonozzák.

Most is az történt, amit előre megírtam. Diktatúrát választáson leváltani nem lehet. Nem jogállami választáson a jogállam hívei nem vehetnek részt. Nem demokratikus választásba belevinni, és ott agyonveretni a jogállam híveit, ez bűncselekmény. Gyurcsány hobbija, a megélhetési álellenzéki képviselők és a szekerüket toló ballib újságírók egzisztenciája, fizetése és az eddigi életmódja nem ér annyit, hogy az ország fölé hatalmas árnyékként Orbán magasodjék.

Ezek a választások nem választások. Ezeket a feltételeket nem szabad elfogadni. Ezek a választások arra valók, hogy Orbán a diktatúrát a demokrácia jelmezébe öltöztesse. Nem véletlen, hogy Orbán első mondata az a hazugság volt, hogy Magyarország demokratikus jogállam, ahol a nép választhatja meg a vezetőit. Ahol a közszolgálati médiumok goebbels-i pártpropagandát folytatnak, ahol a szavazókhoz való eljutás feltételei nem azonosak, ahol a választás nem egyenlő és nem demokratikus, ott az ellenzéknek először a demokratikus feltételeket kell megkövetelnie. Addig nincs választáson való részvétel.

Gyurcsány és álellenzéki társai Orbánnak ahhoz a hazugságához asszisztálnak, hogy az új rendszer, amit épít, demokratikus. Őrjöng Amerika és Európa, hogy nem tudják megfogni, és lassan olyan fertőző lesz, mint a pestis, de nem lehet mit tenni, amíg a magyarországi ellenzék eljátssza a demokráciát, és belemegy olyan választásokba, amelyek már nem választások.

Orbán felszámolta az alkotmányos rendet, államellenes bűncselekményt hajtott végre, és a hivatalos ellenzéke ennek falaz. Falaz az állami párttámogatás miatt, falaz néhány parlamenti helyért, költségtérítésért, autóért, brüsszeli állásért, és az Alkotmányt elárulva legitimál egy törvénytelen rendszert. A diktatúra nem arra van kitalálva, hogy demokratikusan leváltsák, hanem arra, hogy ne lehessen leváltani. Olyan feltételeket teremtenek, hogy ez ne legyen lehetséges.

Gyurcsányék hazudnak állandóan, amikor azt állítják, hogy a diktatúrát le lehet győzni az általa meghatározott feltételek között. Sorban verik agyon őket, mert ezek között a feltételek között nem lehet nyerni. De ők újra és újra beleviszik a népet és a demokrácia híveit olyan megsemmisítő vereségekbe, amelyek után nem lehet felállni. Mindezt érdekből és gyávaságból.

Nem a nép a hibás. Azok a hibásak, akiknek minden szavából az érződik, hogy nem járnak egyenes úton, hazudnak, haszonlesők, kollaboránsok, akik hódolnak annak az embernek, akinek a büntetőjogi felelősségre vonását kellene követelni. Ha a liberális ellenzék legitimnek tartja a fasiszta diktatúrát, és hajlandó abban élni, akkor miért kellene nem rájuk szavazni?

A Fidesz szavazói megint elmentek szavazni, a diktatúra liberális ellenfelei nem, mert nem akartak felhatalmazást adni ennek az ellenzéknek arra, hogy a rendszer kollaboránsaiként sütögessék tovább a pecsenyéjüket. Nem bíznak bennük, nem hisznek nekik, nem tartják őket alkalmasnak. Nem kevéssel több helyet akarnak maguknak Orbán fasiszta rendszerében, hanem egyáltalán nem akarják Orbán fasiszta rendszerét. Ebben azokra, akik a fizetésüket és a pártjuk megélhetését Orbántól kapják, nem számíthatnak.

Ez az ellenzék nem meri vállalni Orbánnal szemben a konfrontációt. Nem meri meghirdetni az alkotmányos rend megdöntőivel szembeni ellenállást, mert gyáva és korrupt. Tehetségtelen és jellemtelen belterjes társaság, amely régen elszakadt a magyar valóságtól, a magyar emberektől, értelmiségi zárt klubként működik. Undorodnak tőlük, mert nincs bennük férfiasság, bátorság, jellem és a nemes célok iránti alázat. Naponta lehet hazugságon kapni őket. Hozzájuk képest a fasiszta Orbán Viktor egy egyenes és jellemes ember, akiben meg lehet bízni. Ez a szégyen.

És a magyar nép jól döntött, jól választott, mert ha nem akar káoszt, zűrzavart, tehetségtelen és alkalmatlan emberek értelmiségi köldöknézését, akkor ezekre az impotens korrupt alakokra nem szavaz. És igazuk van. Jelenleg a fasiszták tudják kormányozni ezt az országot, ellenzéke megelégszik azzal, hogy cserébe csurran-csöppen valami, egymásnak írogathatnak, szerepelhetnek kétnaponta az álellenzéki televízióban, és vigyázhatnak arra, hogy semmi ne változzon.

Mit tud tenni a gerinces demokratikus érzelmű ember? Senkire nem szavaz. Megvárja, míg lesz egy ellenzéki, aki nem gyáva, mint Gyurcsány, nem önimádásban szenvedő tehetségtelen ember, aki nem ijed meg a fasisztáktól, nem ijed meg a korrupt liberális szájtépőktől, hanem egyenesen nekimegy a bűnözőknek.

Addig viszont nincs más, csak Orbán és az őt legitimáló kollaboránsok, akik közutálatnak örvendenek. Megint egymásra szavaztatok, rajtatok kívül senki sem szavazott rátok, ezt jó, ha tudjátok. Ti azon a kis koncon marakodtok, amit Orbán közétek dob, a Fidesz malmára hajtjátok vizet, megsemmisítitek az igazi demokratikus ellenállást. Az embereknek taszítóak vagytok. Ez az igazság. Ez az eredmény is ezt mutatja. Ideje lenne szembenézni vele.

Nem akarnám Horn Gábort idézni, hogy ez a szavazás is mit jelent, kedves Feri, de pontosan azt jelenti. Ti elveszitek az utolsó reményt is ebben az országban, ti elüldözitek ennek az országnak a legjavát. Reményük sem marad, hogy bármi is megváltozik, amíg ti vagytok az úgynevezett „ellenzék”. A bűntársai vagytok annak az Orbánnak, akit bíróság elé kell állítani. Ott van a helyetek mellette a vádlottak padján. Ez a “Lépésről lépésre” szöveg azt jelenti, hogy ne várja tőletek senki a rendszer megdöntését, de azért tartson el benneteket, ti legyetek az ellenzék a következő harminc évben, anélkül, hogy bármilyen eredményt és bukást számon lehetne kérni tőletek. Hiszen ti “lépésről lépésre” haladtok. Csak ki akarjátok sajátítani a szerepet, de nem vállaltok felelősséget semmiért. Ti az ellenzékben ugyanolyan leválthatatlanok akartok lenni, mint Orbán a hatalomban.

Most megint lesz egy kis hümmögés, de eszetekbe nem jut, hogy lemondjatok, hogy azt mondjátok, tévedtünk. Nem helyes úton jártunk, nem lett volna szabad belerángatnunk a demokratákat ebbe az újabb megalázó vereségbe, és stratégiát váltunk. Majd a figyelem elterelődik, lenyugszanak a kedélyek, ti folytatjátok ott, ahol abbahagytátok. Gyurcsány nem mond le, hiszen ez a párt az övé, az ő hobbiját, szereplési vágyát szolgálja. Csendesen dolgozik majd tovább a mások kinyírásán, hogy ő legyen a baloldal Orbán Viktora.

Megy majd a duma, a duma, a duma, a végtelen szófosás és hazudozás a 2018-as győzelemről. Addig is szerepelünk, tényezők vagyunk, fontosnak érezhetjük magunkat, nem kell semmiféle kockázatot vállalni, a pénz csak csorog, nem az általunk eddig ellopott pénzt kell erre költeni, majd Orbán eltart minket cserébe azért, hogy demokráciának láttatjuk a fasiszta diktatúráját. Nem kell férfiasan kiállni, evezünk a diktatúra farvizén, ebben számíthatunk a velünk szövetséges ballib megmondó emberek támogatására, akik majd hazudoznak mellettünk.

Fel, kedves magyar barátaim. Ha embernek akarjátok érezni magatokat, akkor a nagymamát is tegyétek a csomagtartóba, menjetek el olyan helyre, ahol az adott szónak értéke van, ahol nem lehet az igazságot pénzért megvenni, ahol nem gyáva emberek akarják uralni a terepet, mert nekik a politika a hobbijuk, és nem tudnak lemondani róla. Menjetek olyan helyre, ahol az ilyen orbánokat, és az ilyen hasbeszélő gyurcsányokat, két nap alatt zavarják el. Addig menjetek, amíg lehet, mert azt nem fogja Amerika elnézni, hogy Európa fasizálódjon. Akkor inkább kidobják azokat, akik a közös demokratikus értékeket tagadják. Ezt még Gyurcsány sem fogja tudni megakadályozni. És ha lezárulnak a határok, akkor jön a pokol.

Aki normális életet akar magának és a gyerekeinek, hagyja el ezt az országot, mert nincs remény. Ez az ország ennek a két bandának, akik jól kiegészítik egymást, a kezén a harmadik világ szintjére süllyed. Nyomor, sötétség, buta és elmebeteg világ, ahol a maradás jutalma néha egy-egy Gyurcsány-beszéd lesz a legközelebbi választási győzelemről, hogy „nem hagyjuk”. Nyomában pedig beindul a fotelforradalmárok hada, a baloldali békemenet, a bálványimádók lelkes tábora, és forr az internet. És ezzel a pótcselekvéssel, a naponkénti gumicsonttal ellesznek még huszonöt évig, amíg meg nem halnak.

Az MSZP-nek vége, de még menthető lenne, ha nem lenne a Fidesz kezében. Viszont az a Gyurcsány határoz meg mindent, akinek a pártja annyi szavazatot sem kapott, amennyit a kutyám összeszedett volna. Nem a Feri miatt volt a nagy bukta? A háttérben pedig ott áll az elmúlt évtizedek legcsapnivalóbb stratégája, az ördög maga, akit Szigetvárinak hívnak. Ez a kínálat.

Ma már diktatúráról és fasizmusról beszélnek azokban a médiumokban, ahol ezért éveken át hülyéztek, elmebetegnek neveztek másokat, pedig azóta semmi nem változott. De nem látom a bocsánatkérők hosszú sorát, kezdhetné mindjárt a Bolgár. Kíváncsi vagyok, mikor válik legitim véleménnyé, hogy bojkottálni kellett volna a rendszert és a választásokat is. Nyilván akkor, amikor ez majd nem veszélyezteti azokat a javakat, amelyeket egy bojkott veszélyeztetett volna. Nem mintha ezt nem lehetett volna már 2009-ben látni. Hiába hazudtak, azt senki nem ismeri majd el, majd akkor is ők lesznek az okosok és én a hülye. Milyen szerencse, hogy nem érdekel ezeknek az embereknek a véleménye.

Elvtársak, vegyük észre, hogy a bojkott részben megvalósult. Csak a nép nem a rendszert bojkottálja, mert azt nem mondta nekik senki, hogy azt kellene. Hanem benneteket bojkottál, mert nem látja bennetek a tisztességet. A bojkott megvalósult, de nem ért semmit, mert ti legitimáltátok megint a rendszert.

A jó irány Hegyeshalom. Ha van eszetek, meneküljetek. Ez jel. Minden elismerésem azoké, akik nem mentek el szavazni, és nem szavaztak erre a tisztességtelen hazug bandára, akik ellenzéknek és demokratának hazudják magukat, és csak magukkal törődnek. Itt a tükör, belenézhetnének, de nem néznek. Meg kell élni valamiből, a kapát meg nem szeretik.

Ebben a bolhacirkuszban egyetlen tiszta hangot lehetett hallani. Bokros Lajosét. Érte kár.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.8/5 (227 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +87 ( 375 szavazatból)
Bartus László: Takarodjatok!, 3.8 out of 5 based on 227 ratings

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos