Most akkor álljunk meg egy vidám pillanatra, és képzeljük el Szijjártó Pétert, amint valamelyik, de inkább mindegyik EU-csúcson megjelenik a nyakába akasztott vigécdobozzal és fennhangon kínálja a résztvevőknek a pirospaprikát, antigravitációt és Unicumot. Megvolt? Akkor végre pihenhetünk.
Magyarországon önfeledt hatalmi harc zajlik, minek keretében az alkalmatlanokat lecserélik még alkalmatlanabbakra, és ennek a harcnak győztese az új külügyminiszter, valamint sokan mások. Azok számára, akik valamelyik New York-i standon vásárolták meg az Amerikai Népszava ezen példányát, röviden felvázolom, miben is áll ez a hatalmi harc.
Kezdetben vala a Simicska-Orbán páros, akik a kilencvenes évek elején elhatározták, hogy a liberális Fideszből gazdasági vállalkozást és egyszemélyes pártot csinálnak, majd láták, hogy ez jó. Kettéválasztották az eget a földtől, a sötétséget a világosságtól, de összemosták a közpénzeket a magánpénzekkel, majd a hetedik osztalékkivétel után megpihentek. Néha kormányon voltak, néha ellenzékben, de a vagyon csak gyarapodott, mert vittek mindent, földet, gyárat, menő vállalkozást, médiát, reklámcégeket, de még a szegény árvák tejpénzét is, ha erre lehetőség adódott.
Ezt bizony a magyarok nagyon szerették, örültek, hogy kirabolják őket, mert Kádár Jánosra emlékeztette őket a stílus és szép beszédek. Adták volna önként is, de a kiraboltatásban nagyobb gyakorlatuk volt.
Aztán már nem volt mit ellopni, de akkor jött az Európai Unió, és hogy ne legyen fennakadás, további pénzeket pumpált Magyarországra, nehogy már leálljon a tolvajlás. Nem is állt le, de a keretek így is szűkösnek bizonyultak, ezért Oroszországtól kellett kölcsönkérni lopnivalót. Az ötlet nagyszerű volt és gazdaságos: Orbán-Simicska felveszi a kölcsönt, mi meg (gyermekeink és unokáink segítségével) visszafizetjük.
Ennek aztán még jobban megörült a magyar nép.
Nem azért ám, mert ezt az országot hülyék lakják teljesen, de bizony erős többségben vannak, és ezzel élnek boldogan minden választás alkalmával. A demokrácia lényege a többség diktatúrája a kisebbség felett – mint azt okosan megjegyezte a múlt héten egy KDNP-s (szabad fordításban nem-keresztény, nem-demokrata, nem-nép, nem-párt) képviselő, és otthon minden bizonnyal büszke volt magára. A magukat keresztény demokratának nevező törpe minoritásról tudni kell, hogy ők még választóiknál is butábbak, viszont hajlamosak a megszólalásra, és ilyenkor a kisebbség röhög Magyarországon. Nem vidáman, de röhög, mert ami baromságot ezek eddig kimondtak, azzal fűteni lehetne a Napot.
Történt tehát, hogy az oroszok kölcsönadtak, de ekkor a fékezhetetlen agyvelejű miniszterelnök úgy gondolta, elég az egypólusú Simicskából, és megpróbálta megosztani őt, hogy uralkodhassék. Az ötlet nem tetszett Simicskának, aki bevetette újságját, rádióját, tévéjét, és letekert egy maflást a hüledező miniszterelnöknek, de akkorát, hogy a huzat menetet vágott a nyakára.
Erre a miniszterelnök fogta Simicska embereit, akik eddig miniszterek, államtitkárok és államtitkár-helyettesek voltak, és oda tette őket, ahol már nem voltak miniszterek, államtitkárok és államtitkár-helyettesek. Néztek is nagyot.
Simicska Lajos dühében megvette Portugáliát és belevágta a Földközi-tengerbe, de ezek után sem csillapodott, ment csak dúltan, nadrágtartójába kapaszkodva és olyan vészterhesen mosolygott, hogy azt még a Magyar Nemzet is címlapon jelentette meg. Pontosan tudta ugyanis, hogy vállalkozásai nem azért szárnyalnak, mert ő olyan tehetséges volna, hanem azért, mert a miniszterelnök-haverja tolja beléjük az adónkat, hogy neki jó legyen, aztán majd amikor már nem tolja, akkor neki rossz lesz (nekünk mindegy, mert ezt követően az adónkat más oligarchák fogják megkapni, nyugi).
A gazdaságunk egyébként romokban, a megtévesztő életjeleket csupán azért produkálja, mert a Gyurcsány- és Bajnai-kormány még kötött pár szerződést, amikor szóba álltak velünk komolyabb cégek. A fejlett országok röhögnek rajtunk vagy/és megvetnek minket, a Keletnek nevezett micsoda udvariasan elbeszélget küldötteinkkel, aztán másnapra elfelejti az egészet. Az oroszok pedig éppen megvesznek minket kilóra.
Ebben a kifinomult és rendkívül elasztikus helyzetben lépett (ült) a külgazdaság és külügy trónjára Szijjártó Péter, aki tavaly másfélszer annyi pénzt tett félre, mint amennyit keresett, és tavasszal vett 167 millió forintért (684,987.59 dollár) egy házat, mert ideje volt.
Azt hiszem, ezzel vált végleg alkalmassá a külügyminiszterségre, hiszen a naptól kezdve, amikor aláírta az adás-vételi szerződést, csak és kizárólag Orbán Viktoron múlik, mikor viszik el bilincsben. Valószínűleg túl buta ahhoz, hogy ezt észrevegye.
