Ronai and Ronai
AMERIKAI

Markó Beáta: Sűrű hét 2014. június 5. csütörtök 19:39

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Markó Beáta: Sűrű hét

Lassan két hónap telt el a nagy nemzeti kirándulónap óta – munkacímén: parlamenti választások –, amikor a magyar alattvalók azt képzelték, hogy ők döntik el, kik kerülnek be az ország házába. Mégis, csak most kezd körvonalazódni az Orbán-kormány 3.0-ás verziója, amelyik kilencven százalékban megegyezik az Orbán-kormány 2.0-val. Nem értjük, mi tart ennyi ideig, hiszen a tervek nyilván régóta készen álltak. Reméljük, az ország minden nélkülözhetetlen vezetőjének jól szolgál az egészsége, és valami más – előttünk ismeretlen oka van – az ugyancsak elhúzódó kormányalakításnak. Talán a Külügyminisztérium Külgazdasági és Külügyminisztérium névre váltása bizonyult a vártnál időigényesebb munkának.

Szerencsére addig sem kell elárvultan éreznünk magunkat, mert kiválóan működik az ügyvezető kormány, amely nem ül ölbe tett kézzel, a nap 24 órájából 25-ben dolgozik. Ez a hetünk (írásunk pillanatában még csak csütörtök délután van) különösen sűrűre sikeredett. Hét elején a megszokott módon, egyéni képviselői indítvánnyal bevezetik a reklámadót, amely gyakorlatilag a teljes magyar médiavilágot sújtani fogja. Rossz nyelvek azt súgják, hogy valójában az RTL Klub kivégzése a cél. Ki tudja? De emlékezetes, hogy a kormányzó megkívánta ezt a tévécsatornát, ám a gaz tulajdonos nem akarta eladni. Hát miért volt ilyen botor?

Az origo.hu portálon olvashattunk a kormányzó bal kezének (a jobb keze, mint tudjuk, már foglalt) L. Jánosnak európai utazásairól, amikor is 2 millió forintot költött el hat éjszakára rejtélyes útitársával együtt a hanyatló Nyugat különböző szállodáiban. Hivatalos látogatásainak célja szupertitkos és nemzetbiztonságilag is kényes, ezért csak a hotelköltségekről írt a portál, de akkora lett a felzúdulás, hogy L. János állítása szerint saját zsebből visszafizette a kincstárba hivatalos útjainak költségeit. Itt érzünk némi ellentmondást, de nem kell a kákán is csomót keresni. Szerdára megérett a döntés az Origo/Magyar Telekom tulajdonosainak agyában, és levonva a helyes következtetést, lapátra tették az Origo főszerkesztőjét.  Ezer ember azonnal szolidáris volt vele és tüntetést szerveztek. Tiltakozásul mintegy hatvan médium – még a Hír TV is! –, valamint a Klubrádió csütörtökön este 15 percre elsötétül/elhalkul, valamint több napilap is fekete szalaggal jelent meg. Az ellenzékinek mondott ATV kicsit késve, de szintén csatlakozott.

A szerda kemény nap volt az ismert választási szakértő és 16 éve egyetemi oktató számára is, akit – miután levizsgáztatta hallgatóit – tizenöt perccel később egy rövid e-mailben elbocsátották az állásából költséghatékonysági okokra hivatkozva. Igaz, a széke még ki sem hűlt, máris beleült a komoly professzionális múlttal rendelkező, 34 éves politológus, akinek a nézőpontját évi 365 millióval honorálja a kormányzó. A választási szakértő elismert tekintély a szakmában, gyakori vendége volt az ellenzékinek tartott tévében is, ám ez az ő kis személyes ügye – feltehetőleg anyagtorlódás miatt – nem fért be az esti híradójukba. Szerdán újabb ajándékot nyújtott át az ügyvezető kormány a Klubrádiónak, amikor is lekapcsolták az utolsó vidéki, debreceni sugárzási lehetőségüket. De a Klubrádió jogtanácsosa bizakodó, és ez – a Klubrádióval történtek elmúlt négy évének ismeretében – igazán megnyugtató, ha az ember szeretné megőrizni gyermeki ártatlanságát, és továbbra is naivan, tágra nyílt szemekkel akar csodálkozni a pannon világra. Sajnos a debreceni adó lekapcsolásának híre sem fért bele az ellenzékinek mondott tévé szerda esti híradójába, de említettük, hogy ez a nap eseményekben különösen gazdag volt.

Közben épül-szépül a nemzet főtere. Készen van a demonstrációkat akadályozó vizes árok, helyükön vannak a háttámla nélküli padok, és a fairtáson átesett téren minden erőfeszítés és izzadás mellőzésével, tíz perc alatt nap barnította, egészséges színt kap az arcunk. Lassan helyükre kerülnek a nemzeti-szocialista-realista stílusban faragott megalomán méretű szobrok, és akkor végre elvihetjük idős szüleinket, nagyszüleinket egy kis sétára, hadd fiatalodjanak vissza 1944-be és hadd éljék át újra boldog vagy boldogtalan gyermekkorukat.

Megjelent az OECD friss jelentése is, mely szerint a magyar családok 47 százalékának gondot okoz a szükséges élelmiszerek megvásárlása, és már 600 ezerre nőtt a külföldön élők, dolgozók száma. A nyugdíjakra hamarosan nem lesz pénz, így az idősek vagy éhen halnak, vagy a kórházak csődje és az orvosi ellátás hiányában mennek el idő előtt, ami jelentős megtakarítást jelent majd a nemzetért dolgozó magyar kormány költségvetésében.

Jómagunk csak annyit kérnénk mély tisztelettel – amellett, hogy több tiszteletet a magyaroknak! – L. Jánostól, hogy mint utolsó távozó, kapcsolja le a villanyt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (71 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +126 ( 146 szavazatból)
Markó Beáta: Sűrű hét, 4.7 out of 5 based on 71 ratings

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos