Az ellenzéki bukás elemzői elsiklanak a rendszer bojkottjának alternatívája felett. Pedig ez már csak azért sem érdektelen, mert a bojkott lehetősége ma is fennáll. S ha egyszer megbukik ez a rendszer, az egy bojkott eredménye lesz. Miért kellene erre még húsz évet várni? Ezért kísérletet teszek arra, hogy a bojkottal kapcsolatos tévedések javát eloszlassam.
Intelligens emberek sem képesek kikeveredni abból a félremagyarázásból, hogy a bojkottot választási stratégiának értelmezzék. A bojkott nem a választás megnyerésének és a politikai erőviszonyok befolyásolásának módja. Semmi köze ehhez. A bojkott válasz arra, hogy Orbán és pártja eltörölte a demokratikus Alkotmányt. Puccsot hajtott végre és felszámolta a jogrend alapjait. Demokrata nem léphet át ezen. De a magát „demokratikusnak” nevező ellenzék megteszi ezt, félrevezeti a népet, mert fél az alkotmányos rend megdöntésének kimondásától.
Nem akar szembenézni ennek következményeivel, és nem vállalja az ezzel kapcsolatos konfrontációt. Ezért szándékosan hazudik. Ezért magyarázzák félre a bojkottot, és ezért felejtik el a „kormányváltók” a balliberális lakájmédiával együtt az Alkotmányt és ezért mondtak le arról, hogy „rendszerváltók” legyenek.
A legalapvetőbb tévedés az, hogy a bojkott mérlegelés és megfontolás tárgya lehet. Az Alkotmány ilyen mérlegelési lehetőséget nem ad. Az Alkotmány előírja, hogy a hatalom kizárólagos gyakorlására való törekvéssel szemben mindenkinek nemcsak joga, hanem kötelessége fellépni. E fellépés egyetlen békés eszköze a bojkott. A bojkott nem politikai és taktikai kérdés, hanem alkotmányos kötelesség.
Az Alkotmányban a fékek és ellensúlyok rendszere, a világnézeti semlegesség a hatalom megosztását és az alkotmányosság fennmaradását szolgálja, hogy a hatalom kizárólagos birtoklását megakadályozza. A hatalom kizárólagos gyakorlása az alkotmányos rend megváltoztatását jelenti. Ha valakinek a tevékenysége a hatalom erőszakos megszerzésére és a hatalom kizárólagos birtoklására irányul, az államellenes bűncselekmény.
Bűncselekmény elkövetőivel szemben az igazságszolgáltatás képviselőinek alkotmányos kötelességük fellépni. Ha nem teszik, a polgárok egyetlen békés eszköze az ellenállásra a rendszer bojkottja. Az Orbán-rendszer a puccs részeként kiiktatta a független ügyészséget, az igazságszolgáltatást, amelyeknek egy demokratikus jogállamban alkotmányos kötelességük az alkotmányellenesség felszámolása. Az alkotmányosság helyreállítása lelkiismereti kérdés, amely független a pártok támogatásától, és attól is, hányan engedelmeskednek az Alkotmány előírásának. Független attól is, milyen sikerrel kecsegtet.
Ha az Alkotmányt a polgárok nem védik meg, semmi nincs, ami megvédje a polgárokat. Aki az Alkotmányt nem védi meg, az alapvető állampolgári kötelességének nem tesz eleget. Aki az alkotmányos rend védelmét politikai, taktikai, hasznossági szempontoknak veti alá, az nem demokrata, hanem tettestárs, és az semmilyen törvényt nem tisztel. Egy ország életében nincs fontosabb, mint az Alkotmány védelme. Orbán tisztában van ezzel, a törvényes Alkotmány helyére állított törvénytelen alaptörvényét sokkal nagyobb védelemben részesítette, még a Nemzetbiztonsági Hivatalt is cinikusan Alkotmányvédelmi Hivatalra keresztelte át.
A Btk. 139. § (1) bekezdése kimondta, „aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül arra irányul, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét erőszakkal vagy ezzel fenyegetve – különösen fegyveres erő igénybevételével – megváltoztassa, bűntettet követ el, és őt évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő”.
Az „erőszak” fogalma nem szűkíthető a fizikai erőszakra, létezik még verbális erőszak is. De az alaptörvény elfogadásakor tiltakozó képviselők elleni rendőri fellépés fizikai erőszak is volt. Értelmezési nehézséget az okozhat, hogy a törvényalkotó fel sem tételezte, hogy erőszak nélkül megváltoztathatja bárki az alkotmányos rendet. De erőszak nemcsak az államhatalom birtokosain kívülről, hanem az államhatalom birtokosai részéről is érheti az alkotmányos rendet. Az államhatalom birtokában és az erőszakszervezetek feletti uralommal megvalósított cselekmény kimeríti az erőszak és a fenyegetés tényállását is.
Orbán rendszerének alapja a 2010. évi országgyűlési választások „fülkeforradalommá” nyilvánítása volt. Az Alkotmány pontosan meghatározta az országgyűlési választások tartalmát és célját. Semmilyen mértékű győzelem nem jogosít fel konszenzus nélküli alkotmányozói szándékra és cselekvésre, nem jogosít fel arra, hogy a választások jelentését utólag bárki megváltoztassa, és a választások jogi következményét átminősítse.
A fülkeforradalom az alapja a Politikai Nyilatkozat a Nemzeti Együttműködésről (NENYI) nevű országgyűlési határozatnak. Az Alkotmányt ez az országgyűlési határozat írta felül, ez lett az Orbán-rendszer jogi alapja: „A magyar nemzet 2010 tavaszán (…) a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja.”
Alkotmányos keretek között megvívott „forradalom” nincs. Alkotmány azért van, hogy „forradalom” ne legyen. Ezt az országgyűlési határozatot meg kellett volna semmisíteni. Az Alkotmánybíróság azonban csak annyit tett, hogy a nyilatkozat kifüggesztését megtagadta, mintha nem lenne törvényerejű határozat. Megtévesztő, hogy „politikai nyilatkozat” a neve egy országgyűlési határozatnak, de az Alkotmánybíróságnak észre kellett volna vennie, hogy a „Politikai Nyilatkozat” az Alkotmány helyébe lépett. A „Politikai Nyilatkozat” (a NENYI) felfüggesztette az Alkotmányt, és az Alaptörvény elfogadásáig átmeneti szabályozásként működött, ezzel a politikai nyilatkozattal törvényesítette a hatalom kizárólagos megragadását.
Az alábbi mondatok teremtették meg az Alkotmány és az alkotmányos rend eltörlésének jogi alapját: „Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.”
Ezt a felhatalmazást a fideszes többség, valójában Orbán Viktor adta saját magának. A 2010-es választáson nem született új társadalmi szerződés, a magyarok nem döntöttek új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról. A választást az 1989-es legitim Alkotmány alapján írták ki, a szavazólapon országgyűlési képviselőkre lehetett voksolni, nem egy új rendszer bevezetéséről lehetett dönteni. Az Alkotmány nem teszi lehetővé, hogy a választás győztese a választás eredményét az Alkotmányt felülíró népakaratnak minősítse, és annak alapján az alkotmányos rendet megváltoztassa.
Ez maga a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvés, majd a hatalom kizárólagos gyakorlása. A választásokból a Fidesz által levezetett népakarat és felhatalmazás hamis, maga az alkotmányos rend elleni bűncselekmény. Ez a jogrendben elkövethető legsúlyosabb bűncselekmény.
Egy alkotmányellenes országgyűlési határozat az alkotmányos rend megdöntésével, egy „új politikai és gazdasági rendszer” létrehozásával „bízta meg” a „felálló új kormányt”. Ez az új rendszer az Alkotmányban rögzített rendszerhez képest új rendszer. Ez az alkotmányos rend megváltoztatása, amelyről a Btk. feljebb idézett 139. §-a szól, és amelynek elkövetőit akár életfogytiglani büntetéssel fenyegeti. E törvény fölött siklik át nagyvonalúan Orbán Viktor hivatalos ellenzéke és sajtója. Ha ezt nem kell büntetni, akkor semmi más bűncselekményt sem kell. Itt van vége a jognak.
Ezzel előállt egy alkotmányellenes helyzet, az alkotmányos rendet a Btk. tényállásának megfelelően megdöntötték. A rendszer kereteit kijelölő alaptörvény semmis, ahogyan az arra épülő valamennyi törvény is semmis. Magyarország utolsó törvényes és legitim alaptörvénye a 2010 előtti Alkotmány. Ehhez az állapothoz kell visszatérni, és egy tollvonással eltörölni mindent, ami ebből származik. Schmitt Pál aláíró világbajnokot biztosan életfogytiglani börtönnel és teljes vagyonelkobzással kellene sújtani azért, amit az aláírásaival elkövetett.
Az alaptörvény preambulumában megszüntették a világnézeti semlegességet, a nemzet identitását a „keresztény” gyökerekkel azonosították. Ezt alapul véve a nemzet legitim képviselője kizárólag a „keresztény” politikai irányzat lett. Ez az illegitim alapja a hatalom kizárólagos gyakorlására irányuló igénynek. A választási törvény csupán a preambulumban megfogalmazott hamis identitást, a kizárólagosságot és a leválthatatlan hatalmat védi.
Orbán Viktor rendszere csak az Alkotmányhoz képest új, egyébként a történelemből ismert. A fékeket kiiktatta, a hatalommegosztás alkotmányos kötelezettségét felszámolta, a hatalmi ágak szétválasztását megszüntette, a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalom irányítása alá került. Ezek egy önkényuralmi rendszer jogi keretei. Az Alkotmány erre nem ad lehetőséget.
A Magyar Köztársaság egyetlen polgára sem mérlegelheti, hogy ezt a rendszert bojkottálja vagy nem. Minden állampolgár alkotmányos kötelessége az Alkotmány és az alkotmányos rend megvédése. Ezt egyetlen békés eszközzel teheti meg, a bojkottal. A bojkott az illegitim hatalommal való együttműködés felmondását, és az alkotmányos rend visszaállításának követelését jelenti. Ennek evidens következménye az illegitim hatalom által kiírt csaló választáson való részvétel megtagadása is. Csaló alaptörvényből, önkényuralmi rendszerből következik a csaló választási törvény is. De a lényeg nem a választás, hanem az Alkotmány.
A választások bojkottjára való felhívás a rendszer bojkottjának része, nem a választásokkal kapcsolatos taktikai lépés. A bojkott alapja az Alkotmány tisztelete, követése és megvédése, nem praktikus megfontolások. Ezt az állampolgári kötelességet nem írhatja felül semmiféle politikai megfontolás, a választások várható eredménye, annak bármilyen következménye. Ez minden polgár lelkiismereti és alkotmányos kötelessége, függetlenül attól, hogy az ellenzéki pártok mit tesznek. Az ellenzéki pártok véleménye ebben a tekintetben irreleváns.
Ez az alapja a bojkottnak, nem a rendszer leválthatóságának megfontolásai és annak taktikai elképzelései. Ezért minden további bojkottal kapcsolatos ellenvetésnek semmi értelme nincs. A bojkottal szemben csupán egyetlen helytálló érv lenne lehetséges, ha valaki bebizonyítaná, hogy Orbán Viktor nnem számolta fel az alkotmányosságot, nem döntötte meg az Alkotmányt, nem változtatta meg az alkotmányos rendet (lásd Orbán beszédeit a második rendszerváltásról), és a tevékenysége nem irányul a hatalom kizárólagos birtoklására.
Ehhez be kellene bizonyítani, hogy a fülkeforradalom forradalom volt, a magyar nép a 2010-es választásokon valóban új rendszer létrehozásával bízott meg bárkit. A bojkott indokaival szemben csak ezek a legitim és alkotmányos ellenvetések lehetségesek. Minden más indok hazugság, hamisság és törvénytelenség. Becstelenség is, és az ország elárulása.
De a bojkott az irreleváns felvetésekkel szemben is igaz. Egy rendszer addig tekinthető legitimnek, amíg annak konszenzuson alapuló alkotmányos fundamentumai vannak. A legitimáció lehet az egyiptomi ganajtúró bogár, az inkák Apocatequil nevű istene, a nap, a királyi dinasztia öröklődése, vagy parlamenti 4/5-del elfogadott és/vagy népszavazás által megerősített. A hatalomhoz való jogot származtatni kell valahonnan. A „keresztény” gyökerekre való hamis hivatkozás ezt nem helyettesíti. Ha egy hatalom legitimitása, törvényes alapja kérdőjeleződik meg, az a hatalom összeomlik.
A puccs egyik fontos lépése volt, amikor Orbán a kétharmadával megszüntette az Alkotmány megváltoztatásához szükséges négyötödös többség követelményét. Az Alkotmány ezzel az előírással védte az alkotmányos rendet politikai bűnözőktől. Orbán ezt az alkotmányos gátat félreállította az útból. Ez a törvényhozó szándékával ellentétes, illegitim lépés volt.
Az Orbán-rendszer alkotmányellenes bűncselekmények elkövetéséből származik, ezért a leggyengébb pontja a legitimitása. E tekintetben nem játszhatnak szerepet praktikus szempontok, de praktikus szempontból is a legjobb stratégia a legitimitás megkérdőjelezése. Orbán a legitim és legális kormányzatokat is állandóan a legitimáció oldaláról támadta. A saját rendszeréről is tudja, hogy a legitimáció a leggyengébb láncszeme. Ez az oka, hogy két évvel ezelőtt szóról szóra megmondhattam, mit mond majd a 2014-es elsöprő választási győzelem után: a nép lezárta a legitimációs vitákat. Az ellenzék jóvátehetetlen hibája, hogy a részvételével ezt az újabb hazugságot hitelesítette. Jogilag ez nem jelent legitimációt, mert a bűncselekmények azok bűncselekmények maradnak, de a rendszer túlélése szempontjából ez egy végzetes lépés volt.
A legitimáció miatt lehetett már két évvel ezelőtt előre megmondani azt, hogy a 2014-es választás kizárólag kétharmados győzelemmel végződhet, mivel az alkotmányos rend megdöntésének utólagos legitimálásához minimum kétharmados győzelemre volt szükség. Orbán ezt 700 ezer szavazó elvesztésével is megoldotta, de ha ennek a dupláját vagy a háromszorosát veszíti, akkor is meg lett volna a kétharmados győzelme, mert leválthatósága feltételeit is maga határozhatja meg. Ha alkalmasabb ellenzék lett volna, az sem győzhetett volna, ahogyan 2014-ben nem győzhetett, 2018-ban és 2022-ben sem győzhet senki más, mint az alkotmány megpuccsolásával a kizárólagos hatalmat megszerző Orbán Viktor.
Az ellenzék a „fülkeforradalom” bejelentése, de legkésőbb az Alaptörvény meghozatala óta rengeteg lehetőséget kapott, hogy az alkotmányosság mellé álljon, és bojkottálja a létrejött alkotmányellenes rendszert. Az alaptörvény elfogadása után sem lett volna szabad visszamenni a parlamentbe, nem is volt logikus, bojkottálhatták volna a választást is, de elszalasztottak minden lehetőséget. Ám még most is van egy utolsó lehetőségük, ha nem mennek be díszletnek Orbán álparlamentjébe, és nem teszik le az esküt az alkotmányellenes alaptörvényre. Ha ezt mégis megteszik, kimondták a politikai halálos ítéletet magukra, a rendszer részei, őfelsége ellenzéke lesznek. Előbb-utóbb az igazi ellenzék ellenfeleivé válnak.
Az ellenzék nem hajlandó beismerni ezeket a hibákat, és képtelen visszatérni az egyenes ösvényre, amelyet a jogállami Alkotmány jelöl ki. Az első hazugságból következett a többi: hazugságláncolatba kerültek, amelynek a végén már olyanokat mondtak értelmes emberek, hogy Mesterházy jó miniszterelnök lesz, miközben fel sem merült, hogy miniszterelnök lehet. A hazugságokból nem lehet kikeveredni, amíg vissza nem térnek ahhoz az alapigazsághoz, amit az alkotmányos rend megdöntése jelent. Megrémülnek a valóság kimondásától, félnek annak következményeitől, és az abból eredő állampolgári kötelességtől.
A hazugságláncolat részei a bojkottal szembeni kifogások. Csupán feltételezés, hogy a nép nem értette volna meg, amit meg sem próbáltak elmagyarázni neki. Téves elképzelés, ha a bojkott értelmét és lényegét a választási eredmény alakulásához mérik. Újra becsapják az embereket, amikor a bojkottot a választással összefüggésben magyarázzák.
De ennek a választásnak nem volt tétje, azt leszámítva, hogy az ellenzék vegyen részt rajta, és legitimálja az újabb bűncselekményt. Annak sincs tétje, mennyivel nyeri Orbán a választást, mert így is azt tesz, amit akar. Tétje csak annak volt, hogy ezt legitimálja-e az ellenzék.
Az „összefogás” kényszere csapda volt, amelyet arra talált ki a fideszes parlamenti többség a választási törvény többszöri átszabásával, hogy az egész ellenzékre egy csomagban mérjenek megsemmisítő vereséget. Mindezt lehetett előre látni, és az események mértani pontossággal igazolták vissza az ezzel kapcsolatos prognózisokat. De ezt utólag sem hajlandók elismerni. Rettegnek az igazság kimondásától és annak következményeitől, inkább vállalják a diktatúrát.
Ha Orbán egy tucat kamupárttal szemben jelentette volna be az elsöprő győzelmét, akkor a választások után egy morálisan megrendült Fidesz, és az erejében növekvő parlamenten kívüli ellenzék állt volna egymással szemben. Ebben a helyzetben Orbán ellehetetlenül. Ha az ellenzék semmi mást nem tenne, csak az Alkotmányt követelné vissza, és az alkotmányos rend megdöntéséről, az államellenes bűncselekményről beszélne, arra nincs jó válasz. Ha a legitim ellenzék bojkottálná az alkotmányellenes rendszert, Orbán helyzete tarthatatlanná válna Európa közepén.
Megdöbbentő volt látni, hogy a nyugati sajtó az ellenzék részvétele ellenére is mennyire tisztában volt azzal, hogy ennek a választásnak az eredménye semmit nem számít, mert nem legitim. Úgy beszéltek Orbánról, mint egy afrikai banánköztársaság diktátorától. A New York Times olyan riportot jelentetett meg Felcsútról, amely felér egy morális kivégzéssel. Nem igaz, hogy az Európai Unió és Amerika nem törődne azzal, ha alkotmányellenessége miatt bojkottálnák Orbán rendszerét. Ez közönséges hazudozás, annál is inkább, hogy ha ehhez hasonló gazemberséget bárki megtenne Amerikában, vagy valamelyik nyugat-európai demokráciában, nemcsak a politikai ellenzéke, hanem az egész ország bojkottálná.
Itt éppen arról van szó, hogy a Nyugat azért nem tehet semmit, mert az ellenzéke megvédi a bűnözőket. Demokráciát hazudtak éveken át. Most már azt mondják, nincs demokrácia, pedig semmi nem változott jogilag azóta, amikor még lehülyézték azokat, akik azt mondták, hogy ez nem demokrtácia. Most is ragaszkodnak ahhoz, hogy ez a demokrácia valamilyen formája. A Nyugat és Amerika nem ragaszkodna ehhez. Félremagyarázzák Hillary Clinton szövegét, mert ő nem megvédte Orbán rendszerét, amikor azt mondta, hogy addig van demokrácia, amíg szabad választások vannak. Nem azt állította, hogy bármilyen kamuválasztás igazolja a demokráciát. Ellenkezőleg: azt mondta, hogy Orbán ne merje megtenni azt, hogy nem tart szabad választásokat, másrészt a nem szabad választások egyértelműsítik a demokratikus rendszer elleni puccsot. Az ellenzék részvétele ennek kimondását akadályozta meg.
Emlékeztetnék arra, hogy az Európai Unió még Niger esetén is az alkotmányos rend helyreállítását követelte, és szankciókat helyezett kilátásba a segélyek és támogatások megvonásával. Magyarországon azonban az ellenzék politikusai oroszlánként védték azt, hogy Orbán rendszere demokratikus és alkotmányos. Az Európai Unió a demokratikus normák megsértése miatt kilátásba helyezte a támogatások megvonását, de ez ellen éppen az ellenzék lépett fel a legerőteljesebben Brüsszelben. Az alkotmányos rend megdöntése, az Alkotmány érdekében nem pazaroltak egyetlen utat sem arra, hogy Brüsszelbe repüljenek. De amikor felmerült az Orbán-rendszerrel szembeni jogos szankciók bevezetése, az ellenzék azonnal Orbán segítségére sietett, hogy ne büntessék az „országot”.
Az ellenzék bevonulása a rendszer falai mögé, utat nyit a rendszert elutasítók üldözése felé. Azzal, hogy a politikai ellenzék a Nemzeti Együttműködés (Alaptörvénnyel megpecsételt) Rendszerét törvényesnek fogadja el, és felesküszik rá, újabb csapdába lép. De ezúttal már nemcsak magát veszélyezteti, mert a puska visszafelé sül majd el: alkotmányos rend elleni szervezkedésnek az minősül majd, ha valaki a fülkeforradalomra épülő alaptörvényt nem fogadja el, és az utolsó legitim Alkotmányhoz ragaszkodik.
Az ellenzék odadobta ezzel az igazi demokratákat, az Alkotmányhoz ragaszkodókat az önkény lábai elé. Csak Orbánon múlik, mikor indít harcot ellenük, mikor nevezi őket „terroristának”, alkotmányellenes szervezkedőknek, bűnözőknek, külföldi kémeknek. Akiket a diktatúra megtámad, nem védi majd meg az ellenzék, és nem jelent többé védelmet az sem, hogy a hivatalos ellenzék illegitimnek tartaná a rendszert. Ellenkezőleg: az ellenzék is elítéli majd a „szélsőségeseket”. Azokat, akik alkotmányos kötelességükhöz híven kiállnak az Alkotmány mellett.
Ezzel az ellenzék asszisztál ahhoz, hogy Orbán-rendszere is befussa a diktatúrák szokásos pályáját, és tragikus véget érjen. Amikor megbukik, az valamilyen bojkott eredménye lesz, és az utcakölykök is fújják, hogy a fülkeforradalomra épült rendszer nem legitim. A kollaboráns ellenzék büntetőjogi felelőssége is jogosan felmerülhet, hiszen az Alaptörvényben is rögzített kötelességének nem tett eleget. Pedig Orbán rendszere úgy alkotmányos, ahogyan a felcsúti stadion nem közpénzből épült.
Ha valaki kíváncsi az okokra, olvassa el az MSZP adósságairól és anyagi helyzetéről szóló cikkeket. De nemcsak nekik, hanem a többi „ellenzéki pártnak” is szüksége van a pénzre, az állami pártfinanszírozásra, amely Orbántól kapott harminc ezüst az Alkotmány elárulásáért. Aki kíváncsi arra, hogy ennyire egyértelmű jogi helyzet ellenére a sajtó miért nem teszi a dolgát, miért nem áll az alkotmányos rend védelme mellé, járjon utána, hogy az elmúlt húsz évben mekkora fizetéseket kaptak az újságírók. Azok a pénzek honnan származtak (eláruljuk: nem a piac szabályai szerint alakultak ki a hirdetési árak, hanem a pártok által juttatott „állami” hirdetések által), és gondolja végig, hogy ugyanezek honnan remélik a megélhetésüket ma is.
Ezért “szélsőséges álláspont” az Alkotmány védelme, a bojkott felvetése, és ezért nem nyitnak vitát róla. Tabu ez még a Galamuson is. A Demokratikus Koalíció is elárult mindent, amivel meg akarta különböztetni magát. Az Alkotmány feladása után hazugsággá válik minden szavuk, hazudnak reggel, délben és este, és Gyurcsány Ferenctől tudjuk, hogy ebben már van gyakorlatuk. Visszatértek Őszöd elé. Ezért kár volt felgyújtatni Budapestet. Öröm lesz nézni, amikor Gyurcsány és társai leteszik az esküt az iPad-en vonaton írt alaptörvényre, amikor szemen köpik a köztársaságot, a jogállamot és a demokratikus Alkotmányt. Feltehetik fejükre a bohócsipkát.
Nem is lehetett volna találóbb plakátot készíteni róluk. Orbán bohócot csinált belőlük.
Súlyos árat fizetnek ezért, akik Orbánnal kéz a kézben letérnek az alkotmányosság útjáról. Súlyos árat fizet érte az egész magyar nép. Amikor jön majd egy olyan nemzedék, amely ezt megérti, és nem tartozik ebbe a belvárosi értelmiségi szektába, akkor nagy meglepetésükre a történelem negatív szereplői között találják majd magukat Orbánnal együtt.
Azok is, akik tudják, de nem teszik, azok is, akik nem teszik, mert nem merik.
(Az állapotokra jellemző, hogy ha nem lenne Amerikai Népszava, az alkotmányos rend megdöntéséről szóló cikk sehol meg sem jelenhetne a magyar nyelvű sajtóban.)
