Ronai and Ronai
AMERIKAI

Óbudán megalakult a Fidesz verekedő tagozata 2014. március 23. vasárnap 9:26 Forrás: AN, DK

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Óbudán megalakult a Fidesz verekedő tagozata

Budapest – Feljelenti Menczer Erzsébetet a Demokratikus Koalíció, miután az ellenzéki párt állítása szerint a fideszes országgyűlési képviselő megütötte a DK egyik aktivistáját.

A Fideszben eddig elsősorban a nők verése volt a menő, mostantól már a fideszes nők is verekednek. Hogy kapnak-e kiképzést a harcias amazonok, hogy karate- és ketrecharcosi minőségben ütlegelhessék politikai ellenfeleiket, arról egyelőre nem érkezett hír. Az sem kizárt, hogy Menczer Erzsébet nem központi utasításra, a saját szakállára cselekedett.

A DK sajtóirodája közlése szerint egy szombati óbudai kitelepülésen nem messze állt egymástól a Demokratikus Koalíció és a Fidesz standja. A fiatal DK-s aktivista egy plakátot szeretett volna kiragasztani, amikor Menczer Erzsébettel szóváltásba keveredett. A vita során a fideszes képviselő megütötte a DK-s aktivistát, majd kihívta a rendőrséget, de kiérkezésük előtt elhagyta a helyszínt.

A DK közleménye szerint a sértett és a tanúk a rendőrségen feljelentést tesznek Menczer Erzsébet ellen garázdaságért és könnyű testi sértésért.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (33 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +39 ( 45 szavazatból)
Óbudán megalakult a Fidesz verekedő tagozata, 4.5 out of 5 based on 33 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

39 Reader’s Comments

  1. Menczer Erzsébet a környék képviselőjelöltje. Szégyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (63 szavazatból)
  2. Lehet, hogy előtte lekurvázták? Akkor én most utána is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +69 (77 szavazatból)
  3. A szőke “hölgy” az nevezetesen, aki önkormányzati lakást utaltatott ki a menyének, aki lánykori nevén igényelte azt.
    A “hölgy” nem vette észre, ezért támogatta a kérést.
    Minő véletlen…
    Kínjában meg átment pofozóbűvésznek!
    Hát nehéz,és megterhelő lehet lelkileg,(ha még nem elég edzett) elviselni, amikor rájönnek a sumákolásra. Nem baj, majd megszokja.Fog ő még ettől rosszabbat is tenni, hogy maradhasson a fidesz berkeiben.van rá bőven példa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +60 (70 szavazatból)
  4. Helyesbítek: még csak menyasszony a lakásigénylő, a többi a linkben.
    http://index.hu/belfold/2014/03/13/a_helyi_fideszes_fia_kapott_lakast_szocialis_alapon

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (33 szavazatból)
  5. http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/03/21/kiszivargott-a-kormanyvaltas-legujabb-kampanyfilmje/

    végre egy jól sikerült “kampányfilm”. valahogy így kellene. kellett volna. pl a DK-nak tavaly október 23-án. vagy folyamatosan a 4 év alatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  6. Ütős a kampányfilm. És mikortól fogjuk végre naponta többször látni a médiában?
    Menczer Zsókát illetően pedig annak örüljön az érintett, hogy nem volt nála fegyver. Akkor rosszabbul is elsülhetett volna a dolog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (40 szavazatból)
  7. Baloghnak vak komondora van, azon esett át az asszony 8 napon túlra. Ennek a luvnyának stílszerűen vak tyúkja lehet, az aktivista azon bucskázott át. A kiérkező rendőrök lelőtték a megvadult jószágot, az aktivistát bilincsben, vezetőszíjon elvitték (Hít TV jelen). A tik áráról pedig azonnal követelik a DK, Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai (bár őt inkább liba vonalon szokták kérdezni, de lábasjószág ez is, az is) nyilatkozatát, mert ennek hiányában nem lesz miniszterelnök jelölt vita.
    .
    A sértő sértett pedig elment a helyszínről, mert a “tények” (értsd, egy fideszes állít valamit, akkor az igaz) magukért beszélnek.
    .
    Felkészül Zsigó, Selmeczi, Hoppál, Szabó Máté. Holnap reggelre hab a szájba (Hír TV jelen).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (47 szavazatból)
  8. Ha továbbra ez a rablóbanda marad hatalmon, akkor törvényt fognak hozni arra is, hogy egy fideszes női képviselőjelöltnek joga van az ellenfelét ütlegelni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (47 szavazatból)
  9. Élettárs az, kedves bumburi.
    Persze lehet, hogy igazad van, és csak azért ilyen hosszú ez a mátkaság, mert a kinézett templomban hosszú a várólista.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  10. Van olyan Fideszes aki az elettersat uti, van aki maskent goldolkodot.Mi lesz itt ha ujra megvalasztja oket, belegondolni se merek mit fognak megengedni maguknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (31 szavazatból)
  11. Tele van az a másik párt potenciális Slachtamargitokkal…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  12. A kép helyes szövege : Egymásra talált szadomazo honanya és honatya …
    .
    ˙
    [Egyébként a sértett nem tudhatta, hogy Erzsikééknél ez a pofon egyben a felebaráti szertet speciális megnyilvánlása. Ahelyett hogy odatartotta vóna a másik orcáját is..., inkább hepciáskodik - a hálátlan.]

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (32 szavazatból)
  13. Bözsinek beszólt a DK s képviselő a Fideszes lakáskiutalás mutyiról aztán dühbe gurult az amazon mert a demokráciától úgy irtózik mint szellemek a tömjén füsttől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (36 szavazatból)
  14. Munkásököl vasököl! Oda sújt, ahova köll!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  15. Április 6. után ezt fogják folytatni – a kellemetlenkedőket megverik, péppé verik vagy öngyilkosságba hajszolják, a vezetőszáron történő mutogatás már a múlté!
    -
    Akiknek ez tetszik egyáltalán gondolnak-e arra, hogy ez holnap velük is megtörténhet?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  16. Nezzetek a kepre! Csak sajat magat hozta ez a kozonseges nember.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (26 szavazatból)
  17. Olvastam:
    Lakásosztás után, pihentetésképpen egy sallert is kiosztott – oszt jó napot!
    A 2/3 erre is felhatalmazta – van még kérdés?!
    És ezt folytatják ápr. 6. után, de ha majd nem tetszik valami, ebből a négy évből kikövetkeztethetjük, hogy mi vár ránk!
    Majd kéthétsanyi rendet vág.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  18. Sztív Roby :
    kérdés hogy milyen ” munkás ” volt a feslettkinézetű festettszőke , akin azért meglátszanak az egykori szépnapok , amit talán valami műintézetnél tőlthetett.
    ( Lehet hogy szerveskémikus volt hehehehehe )

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  19. Tiszta udvar, rendes ház, polgári értékek, tiszta erkölcs, uriasszony a kampányban, Istn nevében.
    Durrr a pofádba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  20. Mivel tiszta udvar rendes ház ,Isten haza meg a család van a FIDESZben ezért aztán az önkormányzat még közpénzből fel is újíttatta a lakást .
    Ilyen egy Fideszes képviselőjelölt ?

    Mutyiországban élünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  21. A képet nézve számíthattak rá, hogy kigyúrt egy némber ez. Ahogy elnézem Orbán is kaphatott egy maflást,mert erősen tapogatja képét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  22. A fideSSesnek nem tetszett a hangoskodás vagy mi, erre nekiáll pofozkodni.
    Mit csináljunk mi az alkotmány szétkúrása, vagy a manyup elrablása stb. miatt? Na mit?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  23. Geyza!
    .
    Biztos helyről tudom, hogy a legősibb mesterséget űzte. Barlangrajz készítő volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  24. Azért komolyodjunk meg egy pillanatra. Az Index tudósításából vett idézet szerint:
    .
    “A polgármester arra hivatkozva javasolta a bérbeadást, hogy Harangozó Laura és vőlegénye a vőlegény szüleinél laknak. ezt az állapotot azonban nem tartják ideálisnak a családalapításhoz, albérletbe nem mennének, saját lakást pedig nem tudnak vásárolni.”
    .
    Vagyis a “kérelmezőnek” van hol laknia, igaz ezt az állapotot nem tartja ideálisnak. Ja, ha csak úgy nem. De. És vajon hány, ennél a “rettenetes nyomornál” is rosszabb helyzetben élő (mondjuk erdőlakó hajléktalan) kérelmét vágták be a kukába, már ha egyáltalán szóba álltak vele? Gondolom mindegyikét, azaz az ő állapotuk, körülményeik ideálisak.
    .
    És nézzük csak meg, mi is az a nem ideális állapot, amiből menekülni kell. Ismét az Index cikk részlete:
    .
    “Menczer Erzsébet vagyonnyilatkozata szerint egy 67 négyzetméteres III. kerületi, és egy 74 négyzetméteres XIII. kerületi lakás résztulajdonosa, és havi egymilliós keresettel rendelkezik.”
    .
    Most őszintén. Tegye mindenki a kezét a szívére. Hát nem érthető ha ebből a kilátástalan nyomorból épeszű ember menekülni akar?
    .
    A leggusztustalanabb az egészben, hogy ez az aljanép semmit nem hagy ki, a legkisebb morzsára is lecsap (mint gyöngytyúk a takonyra), még akkor is, ha szüksége igazából nem is, de lehetősége van rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  25. Az iménti hozzászólásomban írtam:
    .
    “A leggusztustalanabb az egészben, hogy ez az aljanép semmit nem hagy ki, a legkisebb morzsára is lecsap (mint gyöngytyúk a takonyra), még akkor is, ha szüksége igazából nem is, de lehetősége van rá.”
    .
    Nos hogy ne csak a “morzsákról” hanem az egész “vekniről” is legyen némi fogalmunk, egy link a Kanadai Magyar Hírlapból:
    .
    http://kanadaihirlap.com/2014/03/23/a-polgar-itelete/
    .
    Érdemes elolvasni, mélázgatni rajata egy kicsit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  26. Az Index tudósításából vett idézet szerint:
    .
    “A polgármester arra hivatkozva javasolta a bérbeadást, hogy Harangozó Laura és vőlegénye a vőlegény szüleinél laknak. ezt az állapotot azonban nem tartják ideálisnak a családalapításhoz, albérletbe nem mennének, saját lakást pedig nem tudnak vásárolni.”
    .
    A díszes fideszes polgármester nincs tisztában vele, mi az albérlet és a bérlakás közötti különbség. Az albérlet több évtizeddel korábban a főbérlet mellékterméke volt, ahol az objektum egyik-másik helyiségét – többnyire egy szobáját – albérlőnek utalták ki, vagy jövedelemkiegészítésként adták ki albérletbe.
    .
    Az albérlet mindig egy ingatlanon belüli részbérlemény. Egy komplett, teljes lakás bérlése bérlakás kategória, akár önkormányzati, akár magánszemélytől való a bérlés, az semmiképpen nem albérlet. Többnyire az alulképzett ingatlanosok sincsenek tisztában vele, de hogy egy polgármester se tudja, ingatlanfronton melyik kifejezés mit jelent, az közröhej. Hajmeresztő a szakértelem és a nívó hiánya.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  27. Legalább, az egyik barom lenne lakk csizmában,vagy valami ilyesmi. Bár ,ki tudja?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Bár, ha jól belegondolok,múlt éjszaka arra ébredtem, hogy mindenütt izzadtam,igaz hogy előtte, rémálmom volt.selmeczi gabriella, korbáccsal vert,és közben kocsis máté,harsogta, hogy az elmúlt 8 év, valamint Simon milliói.Tényleg perverz vagyok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  29. Most olvastam hogy Weisz (néhai)egész pincényi iratot dtt át a rendöröknek,ennyi papirt senki nem birna el,ha egy autóban ráraknák.Most folyik az iratok osztályozása Mszp-és ügyészség,fideszes kukába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Jól szájbavághatta orbánt mert igen fájdalmasan fogja az állát a miniszter elnök,jó kondiban van a hölgy.Magyarország jobban teljesit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Világ taplói egyesüljetek…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. steve roby:
    ez az aljanép semmit nem hagy ki, a legkisebb morzsára is lecsap [...], még akkor is, ha szüksége igazából nem is, de lehetősége van rá.
     
    Igaz, de apró kiegészítésként kénytelen vagyok hozzátenni, hogy nem csak az “aljanép”. Ez ugyanis – tetszik vagy sem – egy eléggé általános emberi tulajdonság. Szerintem leginkább éppen emiatt működésképtelen a kommunizmus, bármilyen szépen is hangzik a Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint alapelv. Számtalan példát lehetne mondani, kezdve olyan apróságokkal, mint amikor pl. az Utazás kiállításon ész nélkül, tolakodva begyűjtenek az emberek mindent, ami ingyen van, függetlenül attól, szükségük van-e rá. Aztán már a metróállomáson nem fér a kukákba a sok eldobált prospektus és egyebek. Az meg már kit érdekel, hogy annak esetleg már nem jutott, akinek valóban fontos lett volna…
    De ezért nem szüntethető meg a hálapénz sem, mert nincs az a magas fizetés, ami mellett ne férne el még több (persze vannak kivételek, de az bőven a kisebbség).
    És akkor most eltekintek a szólások és közmondások idézésétől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. Szegény III. kerületiek, nem eddig volt elég nekik Bús(képű) Balázs, most meg ez a “Szerelmetes Erzsók” a helység kalapácsa …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  34. A szőke nők a Fidesz körül csoportosulnak, a Selmeczi Gabika féle “öreg tyúkok klubjában”…….Ennek az arcára van írva az IQ-ja……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  35. Beszélő képek ! A hölgy mosolyában látni lehet a nyelvét is, mely teljesen eléri orbán seggét !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  36. Azóta már a nőszemély is feljelentette a DK-st. Ugye legjonn védekezés a támadás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. legjobb-bocs

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. Kuksi!
    .
    Nagyon jól láttad, az “aljanép” jelen esetben a politikusainkra, ilyen-olyan tisztségviselőinkre vonatkozott. Akiknek nem lenne szabad mindet természetesnek véve elfogadni – megkockáztatom – még akkor sem mindig, ha egyébként az törvényesen jár neki. Az önmérsékletet, önérzetet, az emberséges gondolkodást hiányolom.
    .
    Más kérdés a hálapénz
    .
    Abban a szerencsés állapotban vagyok, hogy dacára 64 évemnek orvossal csak a jogosítványom meghosszabbítása ügyében vagyok kénytelen találkozni. De ha véletlenül mégis valódi orvosi segítségre szorulnék, biztos nem adnék hálapénzt. Tudniillik nem az én dolgom közvetlenül eltartani az orvost. A mindenkori kormányzat erre “alkalmas” emberei kiszámolják (?) mennyiből tartható fenn az egészségügy, vannak sok-sok évre visszamenőleges statisztikák, amiből következtetni lehet(ne) a várható költségekre és szükséges fejlesztésekre. Erre fizetjük a TB-t, az egészségügyi hozzájárulást, legújabban pedig a baleseti adónak nevezett sarc egy részét is. Az összegeket nem én, nem te állapítod meg. Közlik veled, ennyit kell fizetni, én meg elhiszem. Azt állítják, ebből a pénzből tartható fenn a rendszer. Akkor mire föl még a hálapénz?
    .
    Erre szokták felhozni, hogy hát a nyugati orvosokhoz képest a mi orvosaink milyen alulfizetettek. Igen ám, csakhogy az orvosok nem beleestek ebbe az állapotba. Ki még gyerekkorában előbb, ki érettebb fejjel később döntötte el, hogy ezt a hivatást választja. És amíg készül erre a pályára, amíg az egyetemet végzi mást se hall, mint hogy milyen nyomort, áldozatvállalást követel meg majd tőle ez a pálya. Aztán amikor az első fizetésük után belekotornak az üres zsebükbe elkezdenek sivalkodni, hogy hát ez nem állapot. Teszik mindezt az előzőek tudatában. Még egyszer mondom, nem az én dolgom őket plusz pénzekkel kistafírozni, az erre szolgáló összeget elveszik tőlem. Ott kell annak lenni valahol a ládafiában. Vagy kérdezze meg politikusainktól, miért csak ennyire tartják a munkájukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  39. Még mondja vaki ,hogy 2010 óta nem lehet szociális bérlakáshoz jutni Magyarországon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos