Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rátámadt Gyurcsányra a Hír TV munkatársa 2014. március 1. szombat 10:37 Forrás: AN

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rátámadt Gyurcsányra a Hír TV munkatársa

Budapest – Gyurcsány ferenc a történelmi csúcsra szökött államadósság kapcsán tartott sajtótájékoztatót, ahonnan a DK előzetes bejelentésének megfelelően kitiltották a Hír TV-t. Erről a döntésről írtunk már korábban – Gyurcsány és pártja megelégelte a Hír Tv  tudatos hamisításait és közölték, hogy a jövőben az Orbán-közeli csatorna munkatársai nemkívánatosak a párt rendezvényein. (Korábban a köztévével szemben is hasonlóképpen döntöttek Gyurcsányék.)

A Hír TV látszólag tudomásul vette a kiutasítást, munkatársai elhagyták a sajtótájékoztató helyszínét. Ám valójában nem távoztak, az utcán megvárták, míg véget ér a sajtótájékoztató. Miután Gyurcsány beült az autójába, a stáb egyik tagja, egy riporternek látszó hölgy, felszakította az autó ajtaját. Amikor látta, hogy a körülötte állók fotózzák a jelenetet, nem mindennapi bátorságot tanúsítva, kapucnijával eltakarta az arcát.

A bátorság a Hír TV-nél ugyan szakmai alapvetés, de minden jel szerint ennek is meg vannak a korlátai. Csak megfelelő körülmények között jön elő belőlük. Hogy miért takarta el az arcát a hölgy, és főnökei, akik nyilván a BBC etikai kódexét tartják magukra nézvést követendőnek, megdicsérik-e vagy megszidják, nos, azt az olvasó fantáziájára bízzuk.

Azért egy kicsit segítünk: mi arra tippelünk,  hogy a Hír TV nem indít vizsgálatot, és nem bünteti meg kissé túlbuzgó, ám szó szerint is nagyon arcátlan bátorkáját.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (66 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +90 ( 104 szavazatból)
Rátámadt Gyurcsányra a Hír TV munkatársa, 4.7 out of 5 based on 66 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(39)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

39 Reader’s Comments

  1. Az emberbaráti szeretetből táplálkozik az ilyen hítbuzgó riporter úgy mint a családját elhagyó Rétvári Bence aki a család szentségét hirdeti vagy az alkoholfüggő Pálfy a drogellenes kampányban .

    Magyarország jobban teljesít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +118 (128 szavazatból)
  2. Obersovszky díjat a hölgynek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +106 (116 szavazatból)
  3. A Hír TV a rezsiharcban is jeleskedik.

    https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Lyt4JOM8Dtk

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (40 szavazatból)
  4. Nos,egy ilyen cselekedetre még egy izgága rendőr sem vetemedik!
    Persze itt felmerülhet néhány más jogos kérdés is,
    - a politikus személyi védelmét biztosítók hol voltak akkortájt,
    - hol voltak akkortájt amikor egy bohóc rátámadt egy politikusra,
    - hova lett az a bohóc,
    - hol volt a rendőrség?
    - …kapucni… hát annak használata nem jogszabályellenes…,egy közfeladatot ellátó személy számára?
    -akárki akárkit akárhol fotózhat ?

    Azért a fenti képen jól láthatók szerintem azok az elkövetők…,az egy egész stáb és hárman,hárman már ez egy csoport és akár bűnbanda minősítés is lehetséges egy jó ügyvéd számára…!!!
    stb.

    …hír tv és a BBC… sőt a BBC etikai kódexe…,jaj Istenem(!), mindennemű összevetés döbbenetes és illetlen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (65 szavazatból)
  5. A RÉM HIR TV a z Rém hír tv
    az meg a RÉM hír tv ét Mínősití hogy ilyen 20 as ÍQ val rendelkező riporter stábja van !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (64 szavazatból)
  6. a hírtv maga a fidesz. a hírtv hazugságai, manipulációi, arroganciája mind a fidesztöl származik, a fidesz elvárásainak felel meg. a hírtv egy fontos “minisztérium” a fidesz kormányban. az agymosás kiemelt feladata az orbánrezsimnek. orbán elégedett lehet, mert az agymosoda jól teljesít. a magyar lakosság, mint kábult szektatagok veszik fel a hírtv információit. a többség semmít nem kérdöjelez meg. lassan nem minöségi, hanem csak mennyiségi a különbség észak-korea és orbanisztán között. az utóbbiban még nincsenek nyilvános kivégzések és kínzások. annyi már biztos, hogy orbánék után pár száz évig nem lesz kultúrvilág a kárpát medecében. erre az alapra most egy ideig nem lehet építkezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (61 szavazatból)
  7. Most már mindenki Gyurcsány Ferencet akarja mert
    Ő tőle REmeg az egész JOBBOLDAL
    K eljön egy Jobb és emberségesebb Magyarország
    Sok Sikert Kívánok GYURCSÁNY úrnak és az ÖSSZEFOGÁSNAK !!
    ennek a fidess rendszernek BUKNI kell
    a szavazó fülkében ott nem lesz a FIDESS A megfélelmlitők
    az X a helyére kerül !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +60 (76 szavazatból)
  8. A “HÍR TV”-nek álcázott neofasiszta gyülekezet 2006 szeptember 17-én egy államcsíny kísérletet vezényelt le Császár Attila volt “kommunista” negyedrangú “riporter”-rel a főszerepben a budapesti Szabadság téren. Jelentős szerepük volt a stadionokból ismert primitív csőcselék fellázításában, a gyújtogatásban és a rendőrök elleni támadásban. Ezeket a fasisztákat Orbán Viktor (Vona Gábor kiképzője) és Balsai István fasiszta alkotmánybíró irányította a háttérből (WikiLeaks)
    Aki ezeknek nyilatkozik, az vagy hülye vagy szélsőjobboldali.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +70 (82 szavazatból)
  9. Ez úgy lett volna ütősebb, ha a hölgy “V mint Vendetta” maszkban hajít molotovkoktélt az autóra “Nem engedjük a rezsicsökkentést!” csatakiáltással, úgy is, mint a “Polgári nyilvánosság eszköze”.
    .
    Tisztelt D. Elemér!
    .
    Ennek a rendszernek buknia kell, és bukni is fog, de előtte az okos magyarok még kipróbálják az argentin, a venezuelai, végül az ukrán “megoldást” is.
    Egészségünkre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (55 szavazatból)
  10. D Elemér
    a szavazófülkében helyrerakott X késöbb fidesz kezekben dolgozódik fel. ezekböl az “X”-ekböl az összefogás, akkor fog gyözni, ha orbán azt rendeli el. abban viszont nem reménykedhetünk, hogy a grazi pszichiáterek ilyen pancser munkát végezzenek. jobb most tudomásul venni, hogy orbán orbángyözelmet rendelt meg és ezt a fideszmamelukok szállítani is fogják. teljesen mindegy, hogy a fülkében ki hová rakja az X-et. az utómunka forgatókönyve már elöre kész van. gyurcsánytól nem retteg a jobboldal, amióta önként illedelmes kezesbáránnyá vált az “összefogásban”. az agyhalott fidesztábor pedig, ha vissza kell költöznie az erdöbe sátrakba és újra vadászgatnia kell, akkor is a felcsúti vezért ikszeli. ök nem akarnak gyarmat lenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (43 szavazatból)
  11. nem baj Grazba szoktam járni majd meglátogatom
    mivel úriember vagyok
    ez a legkevesebb amit tehetek egy volt miniszterelnökért !!
    annyi baj legyen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  12. T bezanne.
    azért ez kissé túlzás
    akkor ennyi erővel szavazni se kellene elmenni mert a fidess nyer
    nem úgy van az
    az meg hogy hol oldódik fel nem érdekel nem egy majrés típusú gyerek volnék
    akkor már igy remélem mindenki tudja kire szavazom
    egyértelmű gondolom
    köszönöm ennyi volt ebéd időben írtam este tudok válaszolni
    szép napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (32 szavazatból)
  13. nekünk kell most már megreguláznunk a ezeket,sajnálhatja a álHir tv stabja,hogy nem voltam ott,nekifutasbol ütöttem volna ki azt a pimasz senkihazit

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (33 szavazatból)
  14. Jobb helyeken a testőrök azonnal lelőtték volna…..
    . De ez orbanisztan, ami olyan messze van a jobb helyektől, mint ide New York….
    A rémhír és a “közszolgálatinak” csúfolt párt szócsövek viszont egy másodpercre sem tértek ki arra a hírre, hogy Szekszárdon demokrata tüntetők várták a felcsúti törpét, amikor az előző kormány idején elkezdett kórházépületet avatta, saját sikereként beállítva…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (40 szavazatból)
  15. Tájékoztatásul. Gy. F. testőrség nélkül közlekedik…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  16. D Elemér
    Én mindig is arról írtam, hogy ebben az országban sokan nem foglalkoznak a politikával – az AN nem mutatja ezt, mert itt tájékozott emberek vannak, akik képben vannak a napi eseményekben is, láttatjuk a különböző nézeteinket – de ez itt nem az ország, még csak nem is egy kis szelete!
    Annyiban nagy a jelentősége ennek az oldalnak, hogy olvassák a politikusok mindegyik oldalról – tehát az AN nekik inkább szól, mint az embereknek, hiszen nincs sokaknak internetjük, de ha van is nem politizálnak általa.
    -
    De nagyon sokakat megsértett ez a kontár, sohasemhazudtam, 3xbóvlis, vekkeres és az ő kormánya, Lézerestől, Szerverantiig hülyének nézik az egész országot!!
    3 milliótól elvette nyugdíj-megtakarítását, rokkantakat, várólistás betegeket, rendvédelmieket, bányászokat, beteg gyermekek szüleit, 500 ezer elment megélhetést keresni és sorolhatnám a több milliónyit – biztosan vannak közöttük, akiknek még így is csakafidesz – de a többinek nincsen más csak 1 db X, mint fegyver, mellyel visszalőhet és akar is visszalőni!
    Nem hisznek másban csak a pénztárcájukban, nem érdekli őket, plakát, rezsirizsa és az, hogy milyen jól teljesít az ország, csak az érdekli őket, hogy hova juttatta őket a kormány, a munkahelyeken dolgozhatnak, mint rabszolgák, a közmunkások lapátolhatják a falaveleket és rajzolhatnak napocskát és macit, de ők akik alig élnek meg a bérükből, ők szavazni akarnak – nekik, velük ki tudná megértetni, hogy most nem kell szavazni?
    Elmennének és szavaznának a kis, nevesincs pártokra.
    Olyan szép lenne, ha olyan összefogás lenne ebben az országban, hogy lenne egy békés, össznépi bojkott!
    -
    nagy andrás
    “Ennek a rendszernek buknia kell, és bukni is fog, de előtte az okos magyarok még kipróbálják az argentin, a venezuelai, végül az ukrán “megoldást” is.
    Egészségünkre!”
    Ez is benne van a pakliban! Félő, hogy a csalások ide vezethetnek!
    -
    Május 25-én EP-s választások lesznek, a sok EU ellenes nyomulni fog a szavazatokért – remélem, hogy nem lesz bojkott, csak annyi, hogy aki EU ellenes ne kerüljön be az EP-be – nem tudom erről hogyan fogják tájékoztatni az embereket?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (19 szavazatból)
  17. D Elemér
    2014. március 1. szombat
    13:09

    nem baj Grazba szoktam járni majd meglátogatom

    Ha mindenáron látni akarod,,akkor inkább Bécsbe menj, ugyanis oda jár kezelésre. Graz az csak az ellenség megtévesztésére szolgál…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  18. Az ilyen megveszekedett (moderálva) mentse meg a Jóisten a társadalmat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  19. Tisztelt csak én
    ebédidő már nincs vége a melónak , én Ausztriában dolgozom!! és minden felé és ebéd ídőben írtam!
    szoktam magát olvasni és nagyon jó írásai vannak
    tudja miért szeretem Gyurcsány Ferencet !
    én bokszoló voltam 14 évig és a ringbe soha nem úgy megy fel az ember hogy Győzni fog ott küzdeni kell ,Tudja nagyon sokszor kikaptam én is volt olyan is hogy a fogam ott maradt ,sőt sírva jöttem le mert tudtam jobb voltam de a bírók nem igy látták de aki jobb azt el kell ismerni. ORbán nem ilyen Ő a focin szocializálodott a foci az meg SUnyi sport !! nem egy az egyben megy a játék ott hátulrol fel rugják az embert!! gyorsan !!
    azért 14 évet le bokszoltam Fogtam kezet Papp lászlóval is a tisztelet meg volt nem egy nagy szám voltam
    Tudja miért SZeretem Gyurcsány Ferencet
    Ő sem Adja FEL VÉgig fogja csinálni
    AZÉRT mert nem FÉL Ő egy Klasszis a Politikában
    azt mondta Orbának maga egy Hitvány alak íGY VAN
    nagyon szeretem ezt az embert! Mert nem FÉL És okos sokall de sokall okosabb Orbánál tudja ezt Orbán is azért nem mer vele kiálni egy Élő vitára
    GYurcsány Ur Ő nagy Kaliber. nagy kitartást kívánok neki !!!
    én csak egy mezei szakmunkás vagyok Szerintem Ő a legjobb politikus Magyarországon pedig ö még nem is egy elő isten .D.
    én igy látom lehet hogy , nyers vagyok elnézését kérem
    köszönöm hogy meg tisztelt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +47 (55 szavazatból)
  20. vajon mi lenne azzal a riporterrel, aki ugyanezt merne orbannal tenni….jah, hogy az testorokkel meg golyoallo mellenyben kozlekedik….amugy a pofatlansagnak es arrogancianak ezt a fokat nem lehet se ejnyebejnyevel, se valasztasokkal korrigalni…a baj sokkal nagyobb, mint azt sokan erzekelik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (30 szavazatból)
  21. itt van már a hír tv mínuszoló
    remélem OLVASSA ÉN IS RIPORTER AKAROK LENNI
    a hölgyel szertetnék én is Interjút DE nekem a NYELES Mikrofonba KÉNE nyilatkozni nekem csak olyan van
    !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  22. Olvastam egy hozzászólásban,hogy a vállalkozó kiadta az embereinek,hogy mobillal fényképezzék le a szavazólapot és a fölvételt mutassák be,mert aki nem mutatja be az repül.2002-ben kinevettem az egyik szomszédot,amikor azt mondta,muszáj volt a fideszre szavazni,mert máskülönben kirúgták volna a lányát a főiskoláról.Nem tudtam elképzelni,honnan tudja meg akárki,hogy kire szavazott,de most már világos.Olyan szabályt kéne hozni,hogy senki nem vihet be a fülkébe mobilt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  23. Tamas Csacsicska

    A csaj csak egy hatalmas puszit akart adni Gyurcsánynak… egyszerűen nem bírt magával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (11 szavazatból)
  24. “Olyan szabályt kéne hozni,hogy senki nem vihet be a fülkébe mobilt.”

    Kedves “ateista”, akkor bevisz bármilyen miniatűr digitális fényképezőgépet, amely akár egy gombelem nagyságú is lehet.
    Ezek a “vállalkozók” egyszerűen tolvaj-gazemberek, nyilván Felcsútról kapják a parancsot. Nem várnám meg a helyükben, amíg felkel végre a nép, ahogy Kievben……..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  25. lovastengerész,
    most olvasom a 444-et és tényleg:
    http://444.hu/2014/02/28/retvari-bence-kulon-koltozott-a-felesegetol/
    ..
    A dolog érdekessége, hogy január 29-én írtam egy versikét az elvtársról, csak vártam a megfelelő alkalmat, hogy közzétehessem.
    Most viszont az utolsó versszak némiképp okafogyottá vált:
    ..
    Hitvári Bencurka
    ..
    Ímhol jő a Kereszténység Kivont Kardja;
    szerelmes belé sok áhítatos szajha.
    Pedig az a szép arc ocsmány belsőt takar:
    Isten Ökle csupáncsak hatalmat akar.
    ..
    Hálószobákban ő szívesen kukkolna;
    Megmutassam neki, merre a kupolda?
    Rögtön elfelejted majd a peepshow-t, Benci,
    ha már farkad körül hullámzik egy punci.
    ..
    És a pénzedért majd nem mondják, Bencurka,
    hogy Isten Lándzsája mennyire pincurka.
    Épp ellenkezőleg; biztat majd a kurva:
    keféld meg erősen, legyél kicsit durva!
    ..
    És hogy ne maradjon foltja a gatyádnak,
    gyónd meg a vétkedet mennyei atyádnak!
    S ha nem betegedtél meg e bűnös vágyba’,
    bátran fekhetsz este a hitvesi ágyba!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  26. Már nem bírom hallgatni a megalkuvó Vicsket meg Bolgárt meg a tzöbbieket…
    Ahelyett hogy valami lelkesítőt nyomatnának , csak elbátortalanítják állandóan a hallgatókat.
    UNDORÍTÓ már ez !!
    Főleg ez a cinikusan röhigcsélő artikuláló Vicsek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (29 szavazatból)
  27. A RÉHIR TV munkatársai felhatalmazva érzi magát, hogy MOCSKOS lábbeli-üket az ellenzék bármely személyébe kedvük szerint törölgethetik. Nagy kár, hogy 2006 októberében nem a RÉMHIR TV székházában csaptak fel a lángok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  28. A Rétvári esetébe csak az élettől kapta meg amit érdemelt, már a feleség sem bírta elviselni magatartását, de hasonló kép járt Rogán frakció vezető Úr is. A Dauch előtt már a válóperes ügyvédek estek térdre, jaj ha lehet tovább ne csinálja. Nem tudom mint EU képviselő nemzetközi vizeken mint “csapodár” ez irányú érdeklődését nem terjesztette ki? nincs hír.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  29. ,,egy riporternek látszó hölgy, felszakította az autó ajtaját. Amikor látta, hogy a körülötte állók fotózzák a jelenetet, nem mindennapi bátorságot tanúsítva, kapucnijával eltakarta az arcát.”
    Lehet a 2006-os sikertelen Orban pucs veteranjai voltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  30. Orban felcsuti uninteligens paraszt bunozo ,elmulasztotta a tortenelmi lehetoseget hogy egy igazi pozitiv alakja legyen a magyar tortenelemnek . Nem volt meg hozza az inteligenciaja , nem volt egy csepp alazat benne , es nem volt meg az a tudasa amit csak a munkas hetkoznapokon szed magara az ember hosszu evtizedek alatt. Orban a rendszervaltas utani idoszak legsotetebb alakja , remelhetoleg melto helyere kerul majd .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  31. Kerestem a neten a pártok kampánymenetrendjét. Az Együtt-14-nek kinn van a honlapján, és Bajnai mindennap máshol gürizik az országban. A DK és Gyurcsány ugyanígy. A PM-nek, és az MSZP-nek semmilyen információja nem található arról, hogy hol kampányolnak éppen. A miniszterelnök-jelölt tárgyal, külföldön van, csak épp nem kampányol.

    Ki-ki vonja le azt a következtetést, amit akar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  32. Ateista,
    Ceruza bevisz, bejelöl, fotóz, radir, toll elő ,bejelöl ,urna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  33. “biztosan vannak közöttük, akiknek még így is csakafidesz – ”
    Aláírást gyűjtöttem. 70 körüli emberek bizony fideszimádok voltak.
    De úgyanennyi hasonlo koru hölgyek és urak, a negyedik 4K-nak írtak alá. Igaz, hogy nem egy volt fideszes is volt közöttük. Közalkalmazottak, nem mertek aláírni, és kb a megkérdezettek fele szintén nem ír alá senkinek. Egyértelmü, hogy a jelenlegi kormány lesz hatalmon, esetleg nem 2/3-dal, de vonáékkal öszebútoroz, ha szükséges!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  34. Merte volna valaki ugyanezt Orbánnal szemben megjátszani, a tekikatonák véresre verték volna, következmények nélkül…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  35. Most jottem vissza az US-be Magyarorszagrol , hat nagyon keves esely vagy inkabb semmi van az ellenzeknek ugy lattam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  36. A HÍRTV-nek inkább a 3xbóvlissal kellene foglalkoznia, hogy mekkora hülyére veszi a magyar társadalmat és ebből már elég!
    -
    http://444.hu/2014/03/01/volt-am-olyan-amikor-orban-viktornak-nem-tetszett-az-orosz-fegyverek-beelesitese/
    -
    Ehhez a cikkhez van egy elmés hozzászólás, ha valaki nem nyitná meg a cikket, ideírom:
    -
    “Orbánnal nem is kellene TV vitát folytatni, elég lenne felolvasni korábbi kijelentéseit, aztán elvitatkozhatna saját magával!”
    Hát nem?! De!
    Egy TV csatorna (nincs ilyen!) megtenné, hogy lejátszaná ezt a vitát, mint képzelt riport a pávatáncossal!
    -
    Az agyhalottaknak ez nem mondana semmit – de az értelmeseknek legalább felfrissülne az emlékezetük, hogy mi mindent nyilatkozott, aminek aztán az ellenkezőjét is kinyilatkoztatta a kordonbontó, sohasemhazudtam!
    Oszt jó napot!
    YouTube-ra még valaki összeszerkeszthetné, remélem lesz ilyen!
    -
    D Elemér
    Köszönöm a válaszát – már nagyon elment a kedvem a hozzászólástól, mert néha úgy látom, senki sem az, akinek gondoltam!
    Nekem nem változik a véleményem – én tisztában vagyok azzal, hogy kik juttatták oda az országot, ahol most tartunk és kiktől várhatok változást!
    Mit tettek ellenzékben a zemútnyócévben és most kormányon a koleszosok, a Köz(gép)társaság hogyan fosztotta ki az országot, rombolta le az ország nemzetközi hírnevét, osztotta meg a lakosságot és néz hülyének mindenkit!
    -
    Én tisztelem az ellenzék azon politikusait, akik próbálnak tenni az ellen, ami felé rohan ez az ország!
    Természetesen lehet kritikával élni, mert van mit kritizálni, mindenki másképp csinálná – de az nem ekézés, azt meg kéne hagyni a fodeszeseknek – mert az már elbizonytalanít sokakat, (engem is, csak más értelemben), mert nem egy kutyák az ellenzék és a narancsok, hiszen az országot nem az ellenzéki politikusok járatták le, sodorták 3xbóvliba, nemzetközileg pedig nem ők jártak pávatáncot, nem tartották a markukat az EU-s pénzekért úgy, hogy a szabályokat nem fogadták el, akik ezeket összemossák a most küzdőkkel, azokat nem is értem!
    A mellékelt cikk is ezt bizonyítja, hogy van egy hablatyoló szélkakas, tőle már mindent elfogadnak, mert hát ő ilyen – a másik mond egy rossz szót és már keresztre is feszítenék!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. http://latogatas.blogspot.hu/
    **
    Ez a hét legjobb “vicce”
    A szereplők ugyan gyengécskék

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  38. El lehet képzelni, mi lett volna,ha pl. a HVG riportere tépi fel Kósa Lajos kocsijának az ajtaját. Az a fidesz szóvivő kommandójának egy hétig téma lett volna az agresszív baloldalról.Nem beszélve róla,hogy magánlaksértésért beperelték volna legott.Ha egyáltalán a kocsija közelébe jutott volna,mert ezeket mintha jobban védené a rendőrség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)

  39. Kobanyablues
    2014. március 1. szombat
    14:24 ”
    az ilyet nem lelőni, hanem szánni kell…
    kovácsúr

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos