Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Ősi idegenek 2014. február 13. csütörtök 1:14

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Ősi idegenek

Az Acient Aliens (Ősi idegenek) című amerikai tévésorozat egy rendkívül egyszerű alapötletre épül, amit aztán következetesen, megingathatatlanul és mániákusan végigvisz: valamikor idegen lények látogatták meg a Földet, és csak ennek a ténynek ismeretében magyarázható meg minden: vallás, tudomány, történelem, művészet.

Az elmélet nettó baromság, de most nem is erről szeretnék beszélni, hanem a jó és rossz kommunikáció közötti különbségről a magyar kormány és ellenzék viszonylatában.

Az Ősi idegenek esetében sokkal tisztább a helyzet, mint például a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vizsgálatánál, mivel előbbi projekt csak és kizárólag arról szól, hogy emberek egy csoportja felépít egy nem létező világot, amivel aztán rengeteg pénzt keres, ha elegen elhiszik állításaikat, megveszik a könyveket, DVD-ket, megnézik a tévéműsorokat, befizetnek tanfolyamokra, előadásokra és nyári táborokra.

Az Ősi idegenek stábja nem vállal sokat, mégis megmutatják, hogy műveletlenséggel és gátlástalansággal csodálatosan el lehet boldogulni ebben a világban, ahol egyébként gyanakvó és bizonyos helyzetekben óvatos emberek élnek, akik nem engednek be senkit a kapun ellenőrzés nélkül, nem adnak pénzt kutyamenhelyeknek, nem segítenek értelmes célokat sem anyagilag, sem erkölcsileg, büszkén vallják, hogy őket aztán nem lehet átverni, mégis boldogan bedőlnek annak, hogy Leonardo da Vincit kamaszkorában elrabolták az ufók, és ezért tervezett ilyen csodálatos szerkezeket, mint ahogy az angol királyi családba is beférkőztek a gyíkemberek.

Az angyalok földönkívüliek, az istenek úgyszintén, Elvis Presleyről már nem is beszélve.

Színes képsorok a piramisokról és kommunikáció.

Lecsupaszítva találkozhatunk ebben az esetben a kommunikáció elképesztő hatalmával, amikor hat-nyolc ember (mindannyian Däniken-tanítványok, és néha megjelenik maga a Mester is) lelkesen és tántoríthatatlanul ugyanazt a hülyeséget mantrázzák, újra és újra, legyen szó a Nazca-fennsíkról vagy a szabadkőművesekről.

Hogy mindez a magát History-nak nevező csatornán folyik, ad az egésznek valami tudományos jelleget, mintha az ősi idegenek elmélete csak egy lenne a tudományos elméletek között. Vannak tudósok, akik szerint a piramisokat az egyiptomiak építették, és vannak tudósok, akik szerint a Szíriuszról érkező csápos ufó, ilyen ez a tudomány – gondolják a nézők, és betolnak még egy hot dogot.

Magyarországon jelenleg a kommunikáció miatt van hatalmon a Fidesz-KDNP kormány, és a kommunikáció miatt képtelen akárcsak megszorítani is a demokratikus ellenzék, mert képtelenek felfogni, hogy a választók nem programokkal, elméletekkel vagy gazdasági megoldásokkal találkoznak, hanem csak mindezek kommunikációjával. Amíg ez az információ be nem épül az ellenzék agyába, esélyük sincs. Ők lesznek az ellenzék, ami okosakat mond, jobban ért a gazdasághoz, hosszabb távra látja a jövőt, csak éppen a kutya nem szavaz rá a választásokon.

A felsorolt pozitívumok a választói döntésben elenyésző szerepet játszanak, mert a választó a kommunikációval találkozik először, és a többség nem is jut tovább.

Nem arról van szó tehát, hogy túl kell licitálni a Fideszt, mert ha a kormány szerint megnyertük a második világháborút, hiába mondja Mesterházy Attila, hogy a szocialistákkal a harmadikat is meg fogjuk nyerni, nem fogja elhinni neki senki, mivel rosszul mondja, élettelenül és hiteltelenül, helyettese már csak arról nyilatkozik, hogy kihozzuk döntetlenre, a frakcióvezető meg nem is hallott róla, hogy lesz harmadik világháború.

Nem kell hazudni, ígérgetni vagy mellébeszélni, csak a meglévő intellektuális előnyt hihetővé tenni, úgy elmondani a valóságot, hogy az eljusson a választókhoz. Ez nem valami szükséges rossz, nem valami melléküzemág a nagy választási üzemben, hanem a választási kampány lényege, ezért ide kellenek a legjobb emberek, a legprofibb szakemberek, mert képviselőnek – mint azt a kormánypárti frakció bizonyítja – bárki, de tényleg bárki alkalmas, a választási kampánystábban csak a legjobbak jöhetnek szóba. Ideológiamentes, hidegfejű, rohadt drága profik.

A demokratikus oldalon nincs kommunikáció. Az, ami helyette van, leginkább makogás, szétbeszélés, zavaros magyarázkodás, egymásnak ellentmondó állítások, általános vádaskodás, megjegyezhetetlen mondatok és hosszadalmas, unalmas beszédek. És ezért nem a független, baloldali vagy liberális média a felelős, mert ilyen már alig létezik, ami pedig igen, az nyomorog. Örül, ha hétről-hétre, napról-napra megjelenik, megszólal. Ráadásul ez a helyzet a baloldali-liberális kormányok alatt alakult ki, miközben a Fidesz tudatosan építette birodalmát.

Politikusaink magukra maradtak, senki sem fog helyettük beszélni, kénytelenek lesznek megtanulni, vagy végre bérelni valakit, aki megtanítja őket. Erich von Däniken biztos szívesen segítene, de talán még jobbak is akadnak a piacon.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (48 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +69 ( 77 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Ősi idegenek, 4.7 out of 5 based on 48 ratings

  • Hozzászólások(22)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

22 Reader’s Comments

  1. Így igaz!
    A fidesznek minden helyzetre kész válasza van, amely rendszerint arról szól, hogy hogyan vetítsenek vissza minden elmúlt, és jelenlegi rosszat az ellenzékre, vagy annak vezetőire. Tehát valóban nem számítanak a tények, csak a párhuzamos valóság. Ha véletlenül valaki megbukik valamilyen simlisséggel a kormánypárt környékéről, azonnal visszatámadnak, és napokig fújják a harsonákat, ezzel relativizálják az általuk tudatosan elkövetett sokkal nagyobb disznóságaikat. A propagandistáik tudatosan a legalantasabb emberi ösztönöket hozzák felszínre a híveikből. Ezek a gyűlölködésről, az irigységről, a félelemkeltésből, az ellenségkép állításról szólnak. Nem véletlen az ország megosztottsága, hiszen a józan ész, vagy a szakértelem itt már rég nem számít egy fabatkát sem. Ezek mára már csak bolsi trükké silányíttattak, ahogy néhány éve Csurka egy borgőzös pillanatában bedobta a köztudatba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (33 szavazatból)
  2. De, hogy mi tartja ezeket vissza 4 eve attol, hogy profi kommunikacios stabot fizessenek meg es tartsak be az altaluk eloirtakat, azt nem tudom sehogyse elkepzelni. Loptak boven eleget ahhoz, hogy legdragabbat is megfizessek 4×635 naora, de juszt sem.
    Szegyen orszag, szegyen ellenzeke es szegyen rezsimje.
    Viszont az egesz politikai nomeklaturankat barmikor elcserelem egy csápos UFO-ra vagy egy guluszemu gilisztara. Csak jobb lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  3. Nem a kommunikációval van itt baj, hanem az ellenzék lényegével, ami könnyen behatárolható.
    El vannak 4 éve. Nyugodtan, senkitől,és semmitől sem zavartatva magukat.
    Ezek azt hiszik hogy a nap miattuk kel fel, és a szél majd elvégzi helyettük a a piszkos munkát,és kisöpri a parlamentből a fideszt, az ő keresztény haverjaival együtt.
    Nem pofázni kéne, ha már az sem megy nekik,hanem cselekedni.
    Meg kellett volna mozdulni a NER bevezetésekor, ki kellett volna mondani a valóságot, és ahhoz alkalmazni akciókat.
    De nem.Ezek megelégedtek a havi apanázzsal amit Orbán biztosított számukra, és kussoltak.
    Ezt teszik mind a mai napig.
    Az összefogás annyira összefogott, hogy most már kollektív kussolás van, mindegyik csak a saját dolgával foglalkozik, minden más felejtős.
    És mennek neki a választásnak.
    Úgy, hogy az elmúlt 4 évben nem álltak a demonstrációk mellé, sehol sem voltak, amikor mozdulni kellett volna…
    Nem pofázni kéne már nekik régen, hanem akciózni!
    Egy jó kommunikációs team sem tud annak segíteni, aki gyáva,mert a fején levő vaj nem engedi, hogy a napra kiálljon.
    Annyit már megtanultak, hogy így napra menni nem szabad.
    Inkább cserben hagyják az országot egy választási részvételre való biztatással,mint bátran cselekednének.
    Ide tényleg földönkívüliek kellenének, akik a gondolatátvitellel még tudnának hatni.
    Nagy kérdés hogy minek?
    Gyáva népnek nincs hazája.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (34 szavazatból)
  4. Na igen. Egy ellenzéki csapat, akik nem lopnak, csalnak, hazudoznak, tudnak kommunikálni, szakértőik vannak…Ez ám a sci-fi…Egyszer ilyen is lesz bizonnyal, majd ha megjönnek a Szíriusz bolygóról…:))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  5. Valóban, az ellenzék kommunikációja szánalmas, amatőr, vagy egyáltalán nincs is.
    De az a szomorú helyzet, hogy ha a legprofibb kommunikációja lenne, akkor se lenne versenyben.
    Mert bár a kommunikáció nagyon fontos, a bamba tömeggel akármit meg lehet etetni, ahogy a marketing szakemberek ezt jól tudják, de azért a kommunikált tartalom se mindegy. A tömeg ugyanis nem csak bamba, hanem irígy, rosszindulatú, genetikusan alatt- és alávaló. Ezért tud annyira hatékony lenni a náci propaganda. Nem kizárólag a drága profi kommunikációs szakemberek hozzáértése miatt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  6. Az “ellenzék” legnagyobb hibájának azt látom, hogy nincs releváns modanivalója, ezen pedig a legprofibb kommunikáció sem segít.
    Apropó kommunikáció:
    Ha valakí látni szeretné, mennyi ésszel kommunikálnak, menjen el Budapesten a Széna téri villamosmegállóba. Margit híd felé menő oldal leghátulja, a zebránál. Ott a villamosmegállóra ez van kitéve: “Mit kíván az Ügyvédi Összefogás?” 12 pont, a klasszikus 12 pont betűivel. AZ ÚTTEST FELÉ. A villamosváró felőli oldalán más (termékreklám) van. Autós nem fogja elolvasni, a zebrán átkelő gyalogos meg siet. A villamosra várók elolvashatnák, de a peronról nem látható.
    Innen szép nyerni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  7. Sajnos ha ez így folytatódik, az egész átkerül a kabaré műfajába (ha még nincs ott), hogy már csak röhögni lehet rajta.
    Sokat lehetett hallani arról, hogy Orbánnak minden emberéről van dossziéja.
    Én nem így gondolom, neki az ellenzék embereiről is van dossziéja.
    (Még pár év, és mindenkiről meglesz az a dosszié)
    És ez mindent megmagyaráz. Ellenzék kell neki mert az legitimálja a választást, de ha túlbuzog akkor elővesz egy dossziét a kalapból, és jön a zavar és pánik a másik oldalon.
    .
    Pedig Orbánék a saját dossziéikat törvényileg állították össze a szemünk láttára, megvan a normális válasz alapja csak merni kellene felvállalni a konfrontációt. És nem magyarázkodni egyfolytában, hanem támadni.
    .

    Orbánt nem vagyonosodási párbeszédre simán kihívni, hanem belső vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezni ellene, ha nem vállalja fel a beszélgetést.
    Valamint pert kezdeményezni bármely ügyben, csak és kizárólag akkor van (lett volna) értelme, ha továbbviszik az ügyet az UNIO színterére, ha itt már elfogyott az út. Ellenkező esetben nem volt értelme csak látszatja nekikezdeni.
    .

    És ami itt van az az Ősi Horthy Kultusz nyers felelevenítése ellenzéki nyivákolás mellett, az megint a látszat-többség erejét támasztja alá.

    Kedves SZÍNFOLTUNKNAK van igaza, másképpen nem fog menni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  8. Anyámnak mondtam épp tegnap este, hogy az ellenzéknek egy dolgot kellene kiabálnia: NINCS TÖBB DOBÁSUNK. Ezt napi 24 órában, megszakítás nélkül. És még pénzbe se kerül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  9. Sikerre az számíthat, akiről a többség elhiszi, hogy saját alapsokaságának éppoly jelentéktelen reprezentánsa, mint ő. Ezen az alapon azt is hiszi, hogy az alapsokaság bármely tagja, tehát ő is lehetne a kiválasztott, csak saját személyes ambíciói az adott területen kisebbek, mint a másiké. (A zenében például Zámbó Jimmyé, a politikában Orbáné, Kövéré, stb…) A többieket pedig meg sem hallgatják! Csakhogy! Mi teremt nagy közösséget? Magyarországon például az antiszemitizmus. Vagy az, hogy mindenki jó kereszténynek akarja tartani magát. Templomba töredékük jár, nemhogy bibliát, a színes bulvár újságok nagybetűs részein kívül semmit nem olvasnak… Soroljam? A magát és a világot mindennek elhazudó Fideszen kívül ki tud a magyar többséggel kommunikálni? Aki hisz benne, hogy mindenki megváltoztatható. Vannak ilyen fanatikusok. Nagyon tisztelem őket és jónak is tartom a törekvéseiket, de történelmi ismereteim azt mutatják, hogy a folyamat időhorizontja sajnos elképesztően nagy. Április 6 -hoz képest mindenképpen. És akkor mit kellene tennem, ha demokratikus magyar párt lennék? Kezdjek el hazudozni, hogy én tulajdonképpen keresztény vagyok, amikor nem vagyok az? Hogy bűnösnek tartom a zsidókat, meg a cigányokat, amikor a magyarokat semmivel sem tartom különbnek? Mert azt, hogy jobban vezetném az országot, csak ez alapján hinné el bárki is nekem. A magyar értelmiség egy része úgy gondolta, hogy a Fidesz hazugságai mögött ott rejlik az ország vezetésére való rátermettség és a profizmus. Ami talán így is volt. De a hazugságok nem engedik a profizmus kibontakozását. Aki ingyenes egészségügyet ígér, nem tudja átalakítani azt, hogy olcsóbb és hatékonyabb legyen, stb…stb… Én ezt azonban egy kicsit másképp látom. Szerintem ugyanis a szakértelem és a profizmus már a kezdetekben is hiánycikk volt a Fidesznél. Azt a keveset, ami volt, sikerült gyorsan zárójelbe tenni, hogy szabadutat kapjon a “jó” kommunkiáció. Tényleg jó?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  10. Ego
    A fidesz az ügyvédi kamarát is le akarja nyúlni, az a “12 pont” ennek a jele. Nemcsak ott látható – tele van vele a város, gondolom azt IS a CÖF szponzorálja.
    Az ellenzéki kommunikációról meg “mivel nincsen, említés se essék”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  11. Igen Imre, pontosan errôl van szó, fénylekvàr vagyunk, kozmikus fénylekvàr !!
    :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  12. Ez is PARA !
    De ha egyszer fizetnének egy jó kommunikátort, akkor már jöhetnek, jöjjenek is ??

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  13. Lehet mondani, írni bármit, itt ebben az országban a fideszen kívül már más nem lesz hatalmon, sajnos!
    A baloldal megbukott, kiéget és kész.
    Itt ebben a (moderálva) országocskában soha nem volt igazi demokratikus elkötelezettség egyik oldalon se.

    EZÉRT IGÉNY SINCS RÁ!

    Vak aki nem látja hogy itt ebben az országban aki úgynevezett jobb oldali az csak fasiszta lehet és kész!
    Aki meg úgynevezett bal oldali az meg kádárista-posztkommunista és kész.
    Mindkettőre van igény de a fasizmus markánsabb erőteljesebb ideológia, na és persze a mágyároknak jobban testhezállóbb is.

    AZ ÚGYNEVEZETT ELLENZÉK EBBEN A KÖRNYEZETBEN ÉS KOMMUNIKÁCIÓS CSATÁBAN CSAK VESZTES LEHET!

    És még valamit a végére, véleményem szerint a fél fasiszta fidesz még mindig “jobb” mint a vér náci jobbik!

    (nem vagyok egy párt szavazója sem!)

    Mert nagyon úgy néz ki a hungarisztáni helyzet, hogy ha valami csoda folytán még is meg bukna a fidesz (itt ebben az országocskában nevezzük hungarisztának) nagy rá a veszély hogy a jobbikos nácik követnék a hatalmon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  14. Ez a 22-es csapdája. Mert ha kommunikációból kitűnők lennének akkor maximum az ATV-ben és a Klub Rádióban brillírozhatnának. Vagyis az emberek többsége erről nem tudna. Most is csak azért szerepelhet annyit az ellenzék a közszolgálati és más fideszes csatornákon mert hülyeségeket beszélnek és ezt imádják a fideszes szerkesztők, lassítva százszor leadják, körbejárják. Az alapvető probléma, hogy a médiát szőröstől-bőröstől benyelte a fidesz a demokraták orra előtt, és nem kapkodták el, vagy tizenöt évig rágták. Vagyis ezt az egészet nem a fidesz, hanem a bamba, buta demokratikus oldal impotenciája idézte elő. Szóval, ezen már semmilyen szakember nem segíthet mivel a nézők csak a sutaságra kapnak jegyet, csak azt hallhatják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  15. Valaki azt mondja már meg nekem ,hogy hová tünt Damon Hill,akarom mondani Mesterházy ? Lehet ,hogy elvonult valami barlangba vagy buddhista kolostorba elmélkedni, vagy mi van? A családja sem aggódik érte? Nem kéne felhívni a 911-et vagy kőrözést kiadni ? Mi van ha baja esett. Ezt csak azért mondo m ,mert mióta bejelentette,hogy kampány üzemmódba kapcsoltak , és akkor innentől….. húúúú…… meg …..hááááá, ez a manus úgy felszívodott ,mint akit a föld nyelt el. Szerintem ilyen a világon nincs…. Egy 10 milliós eu-s országban az ellenzék miniszterelnökjelöltje , hussss , eltünik mint a kámfor.
    Az most más kérdés ,hogy mire mennénk vele ,ha nem tünik el, DE NEKI most szent kötelessége lenne napi 25 órában felszántani az országot.
    DK szimpatizáns létemre elég szar dolog leírnon ,hogy Gyurcsány ismét lekollégázta a csuti taplót ill. azt irja ,hogy orbán ilyen -olyan FICKÓ(sic!!!!), pasi ( sic again !!!!) Mikor szokás azt mondani mengelére vagy eichmannra ,hogy fickó vagy pasi ??? Miért kell ezt ilyen lazára venni??
    Az ország teljes kifosztását és emberi életek megnyomorítását kedélyeskedve mutyinak nevezni?? Megáll az ész! És a baloldalon áll meg!!! A jobboldal egy ideje engem már nem tud meglepni.
    Ma délben az ATV hiradó annyit Simonozott ,hogy azt hittem ,hogy véletlenül a hír tévére kapcsoltam. Félreértés ne essék , nem a Simont sajnálom ( hogy lehet valaki ENNYIRE hülye????) , de az vádhatóság ,amely az ároktői banda ügyében 4 év alatt képtelen volt egy vádiratot ill. DNS vizsgálato összehozni , az Simon lemondása után 4 másodperccel már ott van Pestlőrincen?
    Jó , oké, vizsgálják ki ,de azért engedtessék meg nekem ,hogy kicsit jobban legyek kiváncsi a szétlopott több ezer milliárdra. Ha ennek legalább a fele megvan ,akkor nézzünk már a Simon körmére is!!! De azért azt is nézzük már meg ,hogy kinél hányas a sorszám ( mint az SZTK-ban). A baloldal egy bal……sz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  16. Szerintem az van, hogy a szociknak eszükben sincs nyerni. Nem akarják ők ezt a sok trágyát a nyakukba – majd még jobban megbukni 2018-ban -, ezért aztán “beáldozták” ezt a Simon Gábort, hogy nehogy eszébe jusson 1 db bizonytalankodónak se az “Összefosásra” voksolni. (Bocs, de nincsen más értelmes magyarázatom a történetre.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. A szocialisták sohasem az eszükről voltak híresek. Ha a közülük kinőtt Gyurcsányra gondolok – aki nem tudott kormányozni – akkor ez sok mindent elmond önmagában is. A szocik olyanok, mint a kezdő technikusok egy mérnök-irodában – rájuk lehet bízni az ozsonna bevásárlását, a kávé megfőzését, csak a rajztáblához nem szabad őket engedni.
    .
    Viszont kiválóak a nyári táborban tábortüzet rakni, piásan énekelgetni („Mint a mókus fenn a fán” + „Bunkócska”) – és persze mindig ott vannak a csinos titkárnők, akikből idővel feleség is lehet, amikor lecserélik az öregecskét.
    .
    Ez van – és ami a nagyobb baj: ez marad, ez lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  18. A Simon nevén elhelyezett pénzből értelmes emberekkel már régen segíteni kellett volna az összefogást, és nem csak maszatolni és abban bízni, hogy az ellenfél úgyis többet lop.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  19. vikmeki
    +++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  20. Igaz, igaz.
    Miként az is, hogy hazudni tízezerszer könnyebb, mint az igazat elmondani; rabolni, mint önként adni; legurulni, mint hegyet mászni; érezni, mint gondolni.

    Tao Te King:
    “Nem szép az őszinte szó.
    nem őszinte a szép szó,
    Nem-ékes szavú a jó.
    Az ékes-szavú nem jó.
    A tudó nem beszél,
    A nem-tudó beszél.”

    Azért elgondolkodtató, hogy az Öreg már párezer (állítólag ~ 2250) éve leírta,amit.

    Szóval csak a tisztesség. Csak az.
    A bölcsesség nem az okosság felső foka.
    [Idelopom Petrarcát: "Mi sem gyűlöletesebb a bölcsesség számára, mint a túlságosan éles értelem. (...) Tehát olyan legyen az értelem, mint a tőr éle: ne csak behatolni tudjon, de helyben maradni is." Stb.]

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Ez a Para-Kovács milyen demokratikus oldalról beszél…? És főleg miféle szabad, tisztességes választásról; amelyre készülve jobban kellene kommunikálnia az “ellenzéknek”…? Szerintem ennek a semmitmondó cikknek pont a kommunikációs szempontból kifogásolt “ellenzéki” sajtóban volna a helye. Hajrá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  22. 16 éves koromban lelkes hívője voltam Dänikennek ! Most megnéztem az arcképét ! Rémes ! Hogy lehet egy ilyennek hinni ?! Kicsit a rezsicsökkentő Németh Szilárd nevű ogre-re hajaz ! Na ugyanilyen hiteles arcok vannak a fideszben, meg a jobbikban is ! Mert persze lehet egy-két ember, aki olyan profin tud hazudni, hogy az a non-verbális kommunikációját sem érinti, de a többség nem ilyen ! És tömeges előfordulás esetében a hazugság lelepleződik ! Mi, emberek a non-verbális kommunikációra érzékenyebbek vagyunk, mint a verbálisra. Ezért fog győzni az Összefogás !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos