Lassan belevághatunk mi is egyfajta négy-év értékelőbe. Magát a műfajt, az igazi évértékelőt, úgyis utálom, mint a kukoricagödölint. Eredetileg Orbánunk vezette be megalomán hajlamaitól hajtva ezeket a primitív, önfényező szeánszokat, melyek az igazsággal („az unió helyzetével”) köszönőviszonyban nincsenek. Még első ciklusának innovációja volt, a „keresztény tábor” ünnepélyes felvonulása. A cél az volt, hogy ki- és megemelje önmagát a mezítlábas (afféle „demokratikusocska”) miniszterelnököcskék sorából, akiket csak úgy odaválasztanak, akik minden bokorban nőnek, mint a csalán. De ilyen fantasztikus látnoki erővel, rend(szer)teremtő hajlammal bíró vezető csak egy akad egy évszázadban.
A rendszer, amit létrehoz, strukturálisan valóban hasonlít a magyar hagyományra. A két világháború közöttire, amelynek lényege a leválthatatlan, egyre jobban elterebélyesedő, évtizedenként átalakuló, gigantikus jobbközép nagypárt végtelenített uralma. Ha meggondoljuk, a párt már nem is létezik. Ez nem párt, maga a magyar a tradíció, létünk lényege, az államalkotó nemzeti géniusz megtestesülése. A „nemzeti lényeget” ezúttal néhány milliárdossá lett gázszerelő és mamutvállalkozó személyesíti meg, aki az erős állammal kedvére (az általa megszabott árakon) bizniszel, az üzleti feltételeket pedig a törvényhozás biztosítja.
Valamire mégiscsak jó volt az új magyar tragédia. Korábban kicsit én is hittem – és elhittem – az „egyedül vagyunk” mítoszában, az Európa által elnyomott, kisemmizett és meg nem értett, antantok és kisantantok által lenyomott nemzet ősképében. A meg nem értettségben, az igaztalan megcsonkíttatásban. Nem értettem, miért oly rossz a sajtónk, miért a szerencse fiai a csehek, miért a románok happolják el előlünk az egymást követő zsíros átállásokat és kiugrásokat. Miért vagyunk mi örök vesztesek a nemzetek versenyében.
Hát körülbelül ezért, amit most látunk. Ahogy elnézegetjük hetvenkedő és frusztrált, egyszer pimasz és hatalomvágytól fűtött, másszor szorongó, böszme aranyparasztunkat. Akit valóban nem ért meg Európa. Nem érti, hogy fogadhatja el a dán mezőgazdász, a német tanár vagy éppen multi befizetett adóját, hogy nyújtogathatja követelőzve a markát, miközben tüzet okád rájuk, és hátuk mögött moszkvai nagyfejedelmekkel kupeckedik.
Most már tudjuk, miért nem állhat bennünket a nagyvilág és Európa. A Szent Szövetség, az Antant, az unió. Most már értem, „miért vagyunk egyedül” a népek tengerében. Nem holmi szlávok és germánok szorongató gyűrűjébe, de saját, szalonnazsíros korlátoltságunk ketrecébe zárva.
Egyszer felébredünk, de félek, késő lesz, reménytelenül késő újra. Négyév-értékelőre készülődtünk, s négyszáz-év értékelő lett belőle. Megdönthetetlen archetípusok térnek vissza bennünk a Vazul fiaktól Werbőczyn, Horthyn és Kádáron át Orbán Viktorig. A Báthoryak farkasfogai marcangolnak ma is.
A szabadságharcot szokás szerint elveszítjük. Az erőművet kamatostul megfizetjük. Széchenyi mehet Döblingbe megőrülni. Neki legalább volt hova futnia.
orbánt sokan inkább lógatva látnák, semmint börtönben
ha egyet értesz, lájkolj
Kedves Attila!
Bárcsak minden magyar úgy olvasná ezt a cikkedet, mintha tükörbe nézne. Javaslom, hogy tedd el ennek kéziratát, vagy master file-ját valami kitüntetett helyre, mert ez a cikk maga a magyar eszmélet. Feleszmélés, ráeszmélés, hogy mi is történt valójában a magyarokkal a XX. században. Nagyon fájdalmas tud lenni az ilyen, amikor az ember a saját megvezetettségére, becsapottságára, jóhiszemű hazafias érzéseivel való aljas és nagyon durva visszaélésre döbben rá. Szinte egyik pillanatról a másikra. Mint amikor egy fénycsóva hirtelen megvilágít a sötétben egy feliratot: de hiszen nem is úgy volt az egész!
.
Tegnap írtam a Kanadai Magyar Hírlapba ezt a hozzászólást, de úgy gondolom, hogy idevág:
Fenyvesi Glóri és még néhányan
Mit óhajt Ön Trianonnal? Mit tud Ön az Osztrák-Magyar Monarchia feldarabolásának okairól?
“kárpótolnak bennünket” – írja. szabad kérdeznem, hogy Önt milyen kár érte, amelyet kárpótlandónak tart?
tud-e Ön arról, hogy a monarchiában Ferenc József császár uralkodásának második felében lényegesen felvilágosultabb uralkodó volt, mint a civakodó korabeli magyar urambátyám arisztokrácia?
tud-e Ön arról, hogy a magyar nemesség akadályozta meg annak a császári elképzelésnek a megvalósítását, hogy ne dualista monarchia jöjjön létre, hanem kapjanak benne méltó képviseletet az egyébként nagy történelmi múltú csehek és horvátok is?
tud-e Ön arról, hogy az 1848-as szabadságharc során eleinte még maga Kossuth is ellenezte a nemzetiségek jogainak kiszélesítését? (később, ugyan alaposan megkésve, de ezt a súlyos hibáját belátta)
tud-e Ön arról, hogy a királyi Magyarország területén a román, szlovák, stb. anyanyelvű gyermekek, ifjak nem folytathattak felsőbb tanulmányokat a saját anyanyelvükön, így eleve el voltak vágva a felemelkedés esélyétől?
tud-e Ön arról, hogy a XIX. században a zsidóság gyors magyarországi asszimilációja annak volt köszönhető, hogy éppen az ő létszámuk hiányzott a magyar többség statisztikai kimutatásához Magyarországon? (mert a zsidókat is a magyarok között mutatták ki)
és végezetül:
tisztában van-e Ön azzal, hogy a magyar nemesi osztály, a magyar arisztokrácia milyen erővel, és mennyire despota módon ellenált a felvilágosodás szellemének, a nemzetiségek jogos emancipálódási törekvéseit milyen ellenszenvvel szemlélték, hogy mennyire nem voltak partnerek abban, hogy a nem magyar nemzetiségek egyenrangú és azonos jogú polgárai legyenek Magyarországnak?
.
természetesen, nem Ön a hibás azért, ha ezekben a kérdésekben esetleg tájékozatlannak bizonyul. sajnos, a magyarok története a homokba dugott fejű strucc esete. a magyarok mantrázzák az álmaikat, a sérelmeiket, a saját felelősségükkel azonban sohasem hajlandók szembenézni. Ön is, és az összes többi magyar, aki az Önéhez hasonló véleményt fogalmaz meg, egészen biztos lehet abban, hogy attól a pillanattól fogva, hogy a magyarok lezárnák magukban a múltat, tudomásul véve az abban viselt felelősségüket, és ŐSZINTÉN baráti jobbot nyújtanának a körülöttük élő népeknek, akkor ezek a népek BOLDOGAN fogadnák azt el. azonban mindaddig, amíg az irredentizmus és revansizmus hangereje messze túlharsogja a békés hangokat, addig nem remélhető akár egy jószándékú lépésre is kedvező fogadtatás. tessék beleképzelni magukat e népek helyébe. mit tennének Önök az ő helyükben? számukra Trianon a szabadság eljövetelét jelenti. ezt a kivívott szabadságukat pedig természetszerűen és jogosan meg is fogják védeni.
http://kanadaihirlap.com/2014/02/18/dr-papp-lajos-verig-sertodott-es-soha-tobbe-nem-jon-kanadaba/
dorozsmai,
orbáncot én úgy szeretném látni, mint a csillárt: lógjon is, égjen is!
Telitalálat.
csakazertseleszunkeuropaiak!
A komp Pallavicini Alfonz Károly tulajdona. A környéken minden az övé: a földek, a faluk, az emberek, a csendőrlaktanyák és a templomok. Nagyúr a szó középkori, feudális értelmében.
…
Ezek a kompcselédek már beletörődtek sorsukba. Tudják, hogy nekik jobb dolguk sosem lesz. Az egyik azt mondja, amikor megkérdezem tőle, hogy mit vár a jövőtől: „Semmit, ítélet alatt vagyunk: az apáinknak is ez volt a sorsa, a mienk is ez, a fiainké is ez lesz.”
(Kovács Imre: A néma forradalom, 1937)
Teljesen egyetértek a cikkben foglaltakkal, akár a blogokban írtakkal: egyet azért még /naivan/ megkérdeznék: miért van, hogy a zsidó származású magyar polgárokat csak a statisztika javítására /vagyis tölteléknek/ használnak?
Persze, tudom a választ: csak félek, hogy újra ez lesz a trend. Az elkövetkezendő ki tudja, hány évben.
Filozófus, történész is nyilvánította már egy hét alatt protofasisztának ezt a felépített szép rendszert. Elég csak bármilyen lexikinban, vagy a wikipédián megnézni a fasizmus meghatározását és láss csodát, éppen ráillik a mostani állapotokra.
Évértékelők? Színjáték az egész Orbán színházában, mint minden más az ország prominens szereplői részéről. Ez a valóság. A darab címe “maffia állam” is lehetne, hogy ennél sokkal rosszabbat és valóságosabbat ne mondjak.
A cikk jól összefoglalja a lényeget.
Kedves Buják Attila, nekem tetszik az alapgondolat, de nem tetszik a névsor. Az rendben van, hogy négy-év értékelőből négyszáz-év értékelőbe húzunk át. A névsor Vazulnál kezdődik, Werbőczyn és Horthyn keresztül, Kádáron át jut el Orbán Viktorig. Tangentálisan érinti a Báthoryakat is. Bocsáss meg, de Kádár itt kakukktojás. Ha Szálasit, Rákosit óvó megértéssel kihagyjuk a sorból, ha aTiszáékat is kifelejtjük, helyettük Kádár igazán nem illik ide.
Rengeteg tisztázni való van Kádárral kapcsolatban, egy-két dologgal hadd próbálkozzam meg most kapásból.
Kádárnak a mi köreinkben is állandó jelzője: Kádár, Nagy Imre gyilkosa. Megfigyeltem: Rákosit nem emlegetjük úgy, hogy Rákosi, Rajk Lázló gyilkosa. (És még hány emberé! Valahogy ezekről mostanában hallgatunk.)
Hogy a megtorlásban mennyi része volt Kádárnak, mennyi a szovjet megszállóknak, Andropov nagykövetnek, mennyi Kádár bosszúszomjas szélsőbalos, szektás munkatársainak, Münnichnek, Ilkunak, Biszkunak, Aprónak, Dögeinek… hadd ne soroljam tovább; azt máig sem tudjuk pontosan. De tegyük föl, hogy személyesen Kádár János volt az, aki bosszúért lihegett. Hogy miután megerősítette a hatalmát, vagyis önmagát a hatalomban, új szellemű szövegeket fogalmazzon meg. Például:
Rákosi azt mondta, hogy mi, kommunisták, különös fából vagyunk faragva. Csakhogy mi, szocialisták – mondta ezzel szemben Kádár –, egyáltalán nem vagyunk különös emberek, olyanok vagyunk, mint más. Mi is boldogok akarunk lenni. De mi nem bírunk boldogok lenni addig, amíg mások boldogtalanok. Ezt bizony a gyilkos Kádár mondta, miután befejezte a vérfürdőt. És azt is, igen, hogy mi megfordítjuk a régi jelszót, nem azt mondjuk, hogy aki nincs velünk, ellenünk van, hanem ellenkezőleg: aki nincs ellenünk, velünk van.
Ravasz? Sunyi? Ahogy vesszük… Jogod van morogni, pofázni, szidni a rendszert, ha érte haragszol, nem ellene. Óriási energiákat szabadított föl ezzel a szlogennel.
Ezerkilencszáz hatvannégy körül lehetett, amikor egy baráti társaságban, ahol a többség a „forradalmi harcok” aktív résztvevője volt, sok közülük úgy sebesült meg, hogy egy életre nyomorékká vált (a banda zöme a Honvéd Kórházban verődött össze), hosszú csönd után egyszerre megszólalt valaki: „Gyerekek, megérte? Ez a Kádár lassan mindent megcsinál, amiért mi majdnem megdöglöttünk…”
Én tanú vagyok: ott ültem közöttük.
Kádár puha diktatúrája a társadalmi béke szigete volt ahhoz a szociális frusztrációhoz képest, amit a rendszerváltás hozott. Kádárnak köszönhető, hogy ebben a feudális sárfészekben a lakások közművesítésétől kezdve az oktatásig, a háztájival kombinált szövetkezeti létformáig viszonylag korszerű életmód alakulhatott ki az országban, s egy időre (!) elfelejthették az emberek a régi világra emlékeztető csúszómászó szolgalelkűséget. Egyrészt az arisztokrácia, a dzsentrivilág, a szadista csendőrök és gőgös katonatisztek úri hatalmaskodását, és másrészt a rákosista, sztálinista pártkatonák önkényeskedését is, akik szadizmusban, agresszivitásban pontosan másolták a Horthy korszak kiskirályait.
Talán emlékeznünk kellene rá, hogy a rendszer viszonylagos pozitívumait Kádárnak úgy kellett kicsikarnia Moszkvától, a többi KGST ország vezetői erős rosszallása ellenében. A diktatúrát Kádár készen kapta a történelemtől, az nem az ő érdeme. A diktatúra föllazítása, fölpuhítása, a határok óvatos kitapogatása, a tömegek iránti empátia és altruizmus az, amit Kádárnak köszönhettek az emberek, s ezért a maguk módján a magyar tömegek hálásak is voltak.
Puha diktatúra = fából vaskarika. Nonszensz. Illetőleg a történelmi fejlődés kivétele, valami alig is magyarázható politikai, szociális, gazdasági hibrid. Nehéz hová tenni, nehéz értelmezni, nem illik bele a sorba. Létrejöttéhez egy különös figura kellett: Kádár János. De aki nem képes érdemben elemezni ezt a furcsa korszakot, az legalább ne mocskolja. Mert a Kádár korszak se előre se hátra nem igazolja egyetlen rendszer bűneit sem.
Kedves Attila, a laírtak a valóság az értelem mindíg más, meg/át kell élni a történteket, egyszerű az újságírónak gondolatokat támasztani csak úgy egyszerű a hatalom bírtokosainak is az embereket a csatatérre küldeni…nincs különbség…mind ezt a média/reklám/propaganda teszi az elbutított jószágokkal..szégyen mindazokra, akik ezt teszik a nyájjal..a fizetségük is ekképpen legyen
Mindig sikerül kiválasztanunk a legsilányabb és leghitványabb embereket magunk közül, akiknek a kezébe helyezzük hazánk vezetését, a saját életünket.
(És aztán ragaszkodunk is egy ideig hozzájuk, mentegetve mintegy saját meggondolatlanságunkat!)
Jó volt olvasni mindezt, és @Öreg Titán-t. Kádár szerintem sem tünik eléggé feldolgozottnak, hogy ma már egyértelmüen lehessen megítélni.
Elfelejtettem hozzátenni @Öreg Titán hsz-nak egyik eleme kapcsán : hogy ki meddig magyar, román, zsidó stb. – nemzetiségét (nem pedig állampolgárságát) tekintve – az nem biztos, hogy bármely statisztika alapján eldönthetõ. Mint ahogy õ maga is ebbõl indul ki, a statisztikák sajnos nagyon sokszor olyan elõzetes koncepció meglétével vádolhatók, mellyel egy majdani eredményt igyekeznek biztosítani.
Úgy rémlik, a hetvenes években (!) adott egy definíciót a magyar nemzetiséghez való tartozás fogalmára az MTA, s az lakónikus egyszerüséggel valahogy úgy szólt : Magyar az, aki annak vallja magát. Ennél jobb meghatározást én még nem hallottam.