Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Boross 2014. február 3. hétfő 23:29

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Boross

Nem szeretnék azzal élcelődni, hogy Boross Péter az idők folyamán elég jól megbékélt a kommunisták rendszerével, és a Dél-pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatójaként ment nyugdíjba. Ennél sokkal fontosabb az a szerep, amelyet a rendszerváltás utáni Magyarország életében betöltött.

Boross a Horthy-rendszer szerelmese, belügyminiszterként Keresztes-Fischer Ferenc volt a példaképe, aki Horthy környezetéhez tartozott. Tagja volt a Gömbös-kormánynak, és egyebek mellett az Imrédy-kormánynak is, amely az első zsidó törvényt hozta. A szélsőjobboldalt keményen kézben tartotta, és a zsidók, a kommunisták megfélemlítésére használta. Tipikus képviselője volt a “keresztény-nemzeti” Magyarországnak, amely – a nácikkal ellentétben – a zsidóknak nem az elpusztítását, hanem a jogfosztását, az elnyomását és a megaláztatását tartotta helyesnek. Tűzzel-vassal irtotta a zsidónak titulált liberális demokrácia eszméit. Horthynak azt javasolta a német bevonulás után, hogy ne  mondjon le, de ne vegyen részt semmiben. Legitimálja ugyan a nácikat kiszolgáló magyar kormányt, de minden felelősséget toljon rájuk. Keresztes-Fischert a nácik később letartóztatták, de  a háborút túlélte.  A háború után háborús bűnösként akarták felelősségre vonni, de sajnálatos módon az amerikai kormány nem adta ki.

Boross Péter ennek a “keresztény-nemzeti” Magyarországnak a képviselője, ideológusa, történelemhamisítója, a csendőrség szerelmese. Minden álma az volt, hogy egyszer újra megjelenjenek a csendőrök Magyarországon. Saját fülemmel volt szerencsém hallani, amikor lelkesülten azt mesélte, hogy amikor egy csendőr bement a kocsmába, és megkérdezte, “van-e valami baj, emberek?”, akkor néma csend lett. Ez Boross Péter világa. Ez az ő demokráciája. Beküldi a tahó csendőrt a kocsmába, és mindenki némuljon meg, mert nem tudják, melyiküket vágja nyakon. Ezt a világot akarja Boross. Jön a pap, és megmondja, kitől mit vegyenek el, ki kapjon egy pofont, és ki ne. A csendőr osztja a szabadságot, ő a törvény. A zsidó kussoljon, megtűrt idegen, addig van itt, amíg engedjük, de itt nem ugrálhat. Tartsa eszében, hogy ez neki nem hazája. Ezt tartogatja nekünk ez a kedves ember.

Boross nem történész, nem autentikus személy, hogy történelmi kérdésekben nyilatkozzon, és azokra vonatkozóan intenciókat adjon. Ennek ellenére Boross az egyik legfőbb ideológusa a rendszerváltás utáni Magyarországnak. Első számú felelőse az antiszemitizmus és a szélsőjobboldal feltámadásáért. Boross már Antallnak is rágta a fülét, és igyekezett a Horthy-rendszer restaurációjával megteremteni a “magyar” folytonosságot: visszaállítani a vármegyerendszert, az ispánokat, az “ezeréves keresztény Magyarországot”. Orbán tanácsadójaként sokat tett azért, hogy ezekkel az ordas fasiszta eszmékkel megmérgezze. A Veritas Intézet az ő találmánya, vitéz Szakály Sándor az ő találmánya. Célja, hogy a magyar tudatot, közgondolkodást visszafordítsa a harmincas évekbe, Magyarországot az apostoli királyság mintájára tegye “nemzeti” országgá, amelyben a nemzetet egyetlen nemzeti párt testesíti meg, a szociáldemokrácia és a liberalizmus a “nemzetet” támadó idegenként jelennek meg. Noha Boross nem híve a zsidók elpusztításának, csak a magyar “keresztény-nemzeti” önvédelemnek, ezek tőről metszett náci eszmék. Borossnak köszönhető Horthy újratemetése is. Nem értett egyet azzal, hogy Csurka megtámadta Antallt, de az “írói munkásságát” a maga módján megvédte, és véletlenül sem nevezte náci alapvetésnek, mint Debreczeni József, aki akkor szintén az MDF politikusa volt.

Boross felbecsülhetetlen mértékű pusztításai közé tartozik az 56-os szervezetek fasizálódása, 1956-nak a szélsőséges antiszemita irányzattal való azonosítása. Boross termelte ki a Pofosz nevű szörnyeteget, támogatta azokat a szélsőséges szervezeteket, amelyek a TIB-et kommunistázták és zsidózták. Az ő nevéhez fűződik a 298-as parcella botránya, ahol a “zsidó ávósok” emlékműve helyett dúlt a harc a székelykapuért, amely a “magyar” hősöknek állít emléket. Borossnak nagy szerepe volt a háttérben a “keresztény médiát!” követelő médiaháborúban, amely a vallási műsorok kapcsán robbant ki, ő állt a politikai, sőt: a faji tisztogatás mögött. Ő akart “vidéki magyar gyerekeket” a médiába, és nem belvárosi zsidókat. Az ő utcai rohamcsapatai voltak az 56-os szervezetekből és a szkinhedekből toborzott csőcselék tagjai. Ez a fasiszta népség fütyülte ki 1993. október 23-án Göncz Árpádot. Ezek Boross emberei voltak. Ez az ember mérgezi a háttérből a kilencvenes évek eleje óta a magyar közéletet. Ő toborozta az MDF “borzalmas tagságát”, amely Boross (és Csurka) tojásaiból kelt ki. Boross Csurkával egyetértett, csak a módszereit nem tartotta helyesnek. A manapság agyontisztelt Antall József sem állt olyan messze Csurka nézeteitől, de a nyílt zsidózása nem volt elég diplomatikus és úri modorra valló. Úri magyar ember nem nyíltan zsidózik. A feladatra végül Orbán lett a megfelelő ember, aki megvalósította Boross álmait, és létrehozta a klerikálfasiszta Horthy-rendszer 21. századi inkarnációját.

Az Orbán-rendszer szobordöntögetése nem az első, ez csak folytatása az Antall-Boross kormány ámokfutásának. Akkor még József Attilához nem mertek volna nyúlni, ez a második lépcsőben valósult meg. Boross még a parlamentben is védelmébe vette a szkinhedeket, arcátlan cinizmussal gúnyolta a liberális ellenzéket, hogy “remeg a gatyájuk” néhány rövidre nyírt hajú gyerek láttán. Ezek a rövidre nyírt hajú gyerekek azóta felnőttek, megnőtt a hajuk, és a Jobbik nevű náci pártban fejtenek ki politikai tevékenységet. Közülük néhányan végrehajtottak egy gyilkosságsorozatot cigányok ellen. Ezeket az embereket Boross védelmezte, bátorította, a tetteikért teljes mértékben felelősség terheli. Egy időben a BM Klubja volt a szélsőjobboldal gyülekezőhelye, a védernyőt Boross tartotta felettük, és a baloldali ellenzék (értsd: a kommunista és liberális zsidók) megfélemlítésére használta őket. Akárcsak nagy példaképe, Keresztes-Fischer.

Boross ennek ellenére megőrizte megmondó ember szerepét. Rendszeresen megjelenik, ha a nácikkal szembeni ellenállás erősödik, és ő “helyére teszi” a dolgokat. Utána pedig néma csend. A “Hóbagoly” becenévvel illetett nacionalista, horthysta, burkoltan antiszemita Boross megszólalásai után senki nem teszi őt helyre. Kinyilatkoztat a tekintély, megvédi a legszörnyűbb hazugságokat is, védelmébe veszi ellentmondást nem tűrő módon a két világháború közötti fasiszta rendszert, háborús bűnösöket, tömeggyilkosokat, és ezt tudomásul kell venni, hogy így van. Pedig hát nincs így. A csendőrimádó Boross nem döntheti el, hogy Magyarország milyen ország legyen, és visszatérjen-e egy olyan rendszerbe, ahol faji, vallási alapon megkülönböztették az embereket, ahol elnyomták a kisebbségeket, a választások alkalmával cicáztak a csendőrtollak, amely rendszer a világtörténelem legnagyobb népirtásának társttettese, és legalább egymilió ember haláláért felelős.

Boross most újra előállt, hogy ezúttal legújabb kreatúráját, a történelemhamisító áltörténész Szakályt megvédje. Azt nem tudom, hogy az ATV műsorában a riporter mennyire volt felkészült és mennyire szembesítette Borosst az igazsággal, mert a hazudozó, rágalmazó, önmaga is fasiszta elnyomásra épülő Hit Gyülekezete televízióját elvből nem nézem, még akkor sem, ha az ún. vezető “lelkész” kilóra megvásárolta az egész “demokratikusnak” nevezett oldalt. A híradásokból azonban annyi kitűnik, hogy a Veritas Intézettel Boross álma valósult meg. Ő hozatta létre Orbánnal ezt a förmedvényt az adófizetők pénzéből, hogy az ország gondolkodását, a nemzeti identitást az ő lázálmaihoz igazítsák. A Gömbös-rajongó, csendőrbajuszt növesztő Szakályt ő állíttatta a Veritas élére, éppen azzal a feladattal, hogy az “idegenrendészeti eljáráshoz” hasonló hazugságokat csempésszen a köztudatba. Miért is váltanák le, hiszen csak a dolgát végezte? Neki ez a feladata. Boross szerint nemtelen támadás érte, méghozzá nyilván a “tudjukkik” részéről.

Boross maga is megvédte az “idegenrendészeti eljárást”, azt állítva, hogy a történet első része erről szólt. Ennyi erővel a vagonba való beszállásig nyári kirándulásról is beszélhetnénk deportálások helyett, mert az csak az Auschwitzba való megérkezéssel kezdődő második szakasztól lesz balatoni fürdőzés helyett gázkamrákkal feljavított haláltábor. Ennél mocskosabb érvelés a világon nincs. De még az sem igaz, amit Boross hazudik, hogy ez valaha “idegenrendészeti eljárásnak” indult volna. Magyar papírokkal rendelkező zsidók ezreit vitték el ugyanúgy, mint később 1944-ben. A korabeli szemtanúk beszámolója szerint a magyar hatóságok arra törekedtek, hogy az “idegenrendészetnek” álcázott intézkedés leple alatt minél több zsidótól szabaduljanak meg. A zsidók összegyűjtésének kegyetlenségében már benne volt az 1944-es deportálás és holokausztban való részvétel gyűlölete. A magyarok ekkor is pontosan tudták, hogy a halálba küldik a zsidókat, és várakozásukban nem is kellett csalódniuk.

Erre megjelenik 73 évvel később egy történelemhamisító, hamis tekintélyt építő, megfélemlítő ember, és azt meri állítani, hogy ők csak az intézkedés “elejét” mondják, és az nem azonos a holokauszttagadással, mert ami aztán később történt, az “gyűlöletes tragédiába fulladt”. Ezzel szemben a valóság az, hogy már az intézkedés kitalálóit a zsidógyűlölet és az antiszemita tisztogatás szándéka vezette. Utálták a galíciai zsidókat, és tudták, hogy halálba adják őket. De annak sem állítottak semmiféle akadályt, hogy egy kalap alatt minél több zsidótól megszabaduljanak. Amikor kezdett a dolog kínos lenni, akkor leállították. De ha a kifelé való képmutatás nem kényszeríti őket erre, ez a folyamat elvezethetett volna már akkor a holokauszthoz. A német bevonulás éppen arra volt jó, hogy lelkifurdalás nélkül lehetett ezt a szívüknek oly kedves műveletet végrehajtani, mert hivatkozni lehetett a németekre. Nem kellett a képmutatás miatt ezt korlátok közé szorítani. A magyar nép lelkébe beültették a zsidókkal szembeni előítéleteket és gyűlöletet. A történelem során minden ártalmatlannak látszó zsidók elleni intézkedés ugyanilyen “gyűlöletes tragédiába fulladt”. Felelősei azok voltak, akik azt gondolták, hogy ez korlátok között tartható.

Boross ott hazudik, hogy a hangsúlyt arra helyezi a deportálásokkal kapcsolatban, hogy mikor történtek, és nem arra, hogy kik tették. Márpedig azt a történelmi tényt tagadják, hogy a deportálásokat a magyarok hajtották végre. Horthy Miklós kormányzó által legitim módon kinevezett magyar kormány, és a magyar állam apparátusa végezte, nem a németek. A szégyenletes pedig az volt, hogy a németeket is megdöbbentő kegyetlenséggel, alapossággal és gyorsasággal tették mindezt, hogy mielőtt az oroszok megérkeznek, a zsidókat még sikerüljön a német nácikkal elpusztíttatni. A magyarok lehettek volna passzívak, ellen is állhattak volna. Meg is menthettek volna százezreket. Kicsúszhatott volna egy-egy kisgyerek a hálójukon, de nem csúszott, elkapta a magyar csendőr a nyakát. A csendőrök, alispánok nem az áldozatokkal játszottak össze, hanem a gyilkosokkal. Erre a történelemhamisítók hazugsága az, hogy abban a történelmi helyzetben ez elképzelhetetlen lett volna. Ez nem igaz, voltak akik hősi halált haltak, és nem engedelmeskedtek. Voltak országok, ahonnan nem adták ki a németeknek a zsidókat. Nem álltak német katonák a magyar csendőrök mellett, hanem a magyar csendőrök a törvényes magyar kormány utasításait hajtották végre, méghozzá válogatott kegyetlenséggel és buzgalommal. Nekik nem a németejk voltak az ellenségeik, hanem a zsidók. A történelemhamisítók azért tüntetnék ki a magyar fasisztákat, hogy ezt csak azután tették meg, hogy a szövetségeseik bevonultak, és számon kérték rajtuk az ígéreteiket.

Mindez pedig egy folyamat végállomása volt, amely a Tanácsköztársaságnak a zsidókkal való azonosításától kezdődött, a zsidótörvényeken és pogromokon át a deportálásokig. A holokauszt egy nyíltan antiszemita “keresztény-nemzeti” kurzus végső állomása volt. E folyamat során a magyar “nemzeti” kormány a nácikhoz kapcsolta Magyarországot, mert az ideológiája hozzájuk kötötte. A kiugrási kísérletek a háború várható kimenetelének szóltak, nem a náciktól való undorról, amely elvárható lett volna. Voltak olyan országok, akik undorodtak a náciktól, Magyarország nem tartozott közéjük. Ha Magyarország nem antiszemita ország lett volna, ha nem szövetségese a náciknak, hanem utálja a nácizmust, és így vonulnak be a németek katonai erővel, akkor az egy megszállás. Akkor a német túlerő deportálja vagy megöli azt, akit tud. A zsidók pedig menekülnek, nem hiszik azt, hogy őket majd a Horthy Miklós megvédi, mert azt ígérte. A Donnál a hazát védő magyar hadsereg Győrnél is lőhetett volna néhányat a haza védelmében. Ha az utolsó töltényig harcol a nácik ellen, és védi Magyarország minden lakóját, a zsidókat is, akkor ártatlan áldozat. Akkor lett volna a náciké a felelősség. De itt a nácikkal szövetséges Magyarország teljesítette szövetségesi vállalásait, és hajtotta végre a deportálásokat, és adta halálba a zsidókat. Tegyük hozzá, hogy az a Magyarország, amely teljes mértékben a jobboldali, nemzeti, “keresztény” ideológiával azonosította magát. Ez maga a magyar jobboldaliság.

Boross és klerikálfasiszta társai ott tévednek, amikor azt hiszik, hogy létezik korlátok között tartható úri “keresztény” antiszemitizmus. Az antiszemitizmusnak nincsenek fokozatai, csak kiterjedése van. A legártalmatlanabbnak tűnő szalonzsidózásban benne van a gázkamra. A gyűlölet maga gyilkosság. Ezek a barbár pogány katolikus magyarok, akik “kereszténynek” hazudják magukat, nem hisznek a Bibliában, amely azt mondja, hogy aki gyűlöl, az embergyilkos. A gyűlölet megöli a másik embert a szívben, és az csak idő, alkalom, helyzet és kiterjedés kérdése, hogy ezt a gyilkoságot mikor követik el fizikailag is. De a gyűlölet nem passzív, hanem egyre inkább ösztönzi az embert, akinek a szíve keresi a kielégülését. A gyűlölködő ember akkor elégül ki, ha gyilkol.

Ezért minden antiszemita egy gyilkos is. A gyilkosság benne van, és potenciálisan bármikor elkövetheti a fizikai gyilkosságot is. Gyilkosok nyilatkozgatnak itt a televízióban, gyilkosok vezetnek “igazság” intézeteket,  gyilkosok állítanak itt a német bevonulásnak emlékművet. Ez az emlékmű menti fel a lekiismeretüket a korábbi gyilkosságuk alól, és ez megnyitja az utat a következő gyilkosságok előtt is. A történelemhamisításra a képmutatás miatt van szükség. Ezek az antiszemiták, akik “mélyen elítélik” azokat az antiszemitákat, akik nem álltak meg annál a zsidógyűlöletnél, ami bennük van, hanem fizikailag is öltek, azok meg akarják szépíteni magukat, kimeszelni az ábrázatukat, hogy ne lehessen látni azt a mocskot, ami belül van. Ezek ugyan gyilkos indulattal és gyűlölettel tekintenek a zsidókra, de fontosnak tartják azt, hogy ez szépnek, nemesnek, valami nemzetinek látsszon. Azt hiszik, ha csak lelkileg nyomorítják meg, és korlátozzák őket, az keresztény humanista eljárás. Boross azért akarja, hogy a Veritas Intézet szabja meg a magyar oktatást, a közgondolkodást, történelemszemléletet és identitástudatot, hogy minden magyar ilyenné váljon. Hintenék a gyűlölet magvát a szívekbe, gondosan vigyázva arra, hogy ennek neve “kereeszténység”, hazafiság, nemzeti érzés legyen. Miközben csupán potenciális gyilkosokat képeznek.

Mikor mondunk végre nemet, mikor nevezzük végre nevén Boross és társai ténykedését? Mikor mondja már meg valaki Borossnak, hogy elég volt? Mikor lázadunk fel az ellen, hogy egy csendőrimádó volt csapos döntse el az életünket, meghamisítva a történelmet, nyilvánvalóan fasiszta ideológiákat népszerűsítve. Régen a kocsmákban volt egy-két futóbolond, aki ezeket az eszméket vallotta. Mindenki kerülte őket. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer a magyar állam hivatalos ideológiája lesz ez.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (112 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +166 ( 190 szavazatból)
Bartus László: Boross, 4.8 out of 5 based on 112 ratings

  • Hozzászólások(75)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

75 Reader’s Comments

  1. Kedves BL. Javaslom, hogy akkor már Pozsgayt sem hagyjuk ki a sorból. Az MDF megalakulása utáni bábáskodásban, Csoóri Sándorhoz fűződő gyermekkori barátsága, Bíró Zoltánnal pedig, mint egykori minisztériumi beosztottja, révén alaposan kivette a részét. Sőt, mi több, Antall Józsefet is ő csempészte be az MDF-be és hozta helyzetbe a Horváth István belügyminiszter barátjától megszerzett bizalmas információkkal. Pozsgay és Antall bensőséges kapcsolatát Pozsgay nászura, Horti József halbiológus kovácsolta össze, aki Antall idején jutalomból a Hírlapkiadó vezére lett. Nem vitatom Boross Péter szerepét mindabban, amit BL leírt, sőt, jelentősnek tartom a folyamatok ilyen múltbéli összekapcsolását, levezetését. Az általam leírtakból azonban nyilvánvaló, hogy Pozsgay is a folyamat egyik elindítója és szürke eminenciása volt, és mind a mai napig az is maradt, habár ma már tényleges befolyás nélkül. Azonban Orbán politikai imázsának megteremtésében elsődleges szerepe volt, Horváth István belügyminiszter barátjával, annak Andrea nevű, szintén jogász végzettségű lányával és Stumpf István nevű vejével együtt. Orbán hamis mítoszát ez a késő-kommunista elit építette fel, sajátos egyéni célokból. Orbánt soha senki nem bántotta, vagy ha tette, az csak konspiráció volt. Ellenben Orbán védelmére volt állítva az egyik legképzettebb személyi védelemre kiképzett tiszt, aki a diáktüntetéseken Orbán kiemelésével és személyi védelmével volt megbízva, azt a látszatot keltve, mintha Orbánt is “lekapcsolnák”. Boross Péter nyilvánvalóan ugyanannak a folyamatnak a részese, és minden bizonnyal meg lehet találni a kapcsolati szálat közötte és Horváth István akkori belügyminiszter között. Ami a lényeg: ez egy fészekalja, Pozsgayval együtt. Kevesen tudják Pozsgayról, mert ő valóban nagyon ügyes konspirátor volt mindig, hogy bizony ő is antiszemita. Éppen ezért Pozsgay már a rendszerváltás előtt is azon ügyködött, hogy a lassacskán legalizálódó ellenzéki formációk közül az antiszemita irányzatok és személyek juthassanak vezető szerephez. Pozsgay az SzDSz-eseket már a rendszerváltás előtt is utálta, de nagyon bizalmas szűk körben Aczél Györgyöt is patkányféregnek nevezte, pedig neki köszönhette az egész egzisztenciáját. A zsidókat ő és környezete a behajlított mutatóujjával szimbolizálta. Na ennyit kiegészítésül Boross Péterhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +45 (51 szavazatból)
  2. commandante

    Ebben én nem vitatkozok veled. Én csupán annyit állítottam ( és nem bemeséltem), hogy rendesen viselkedett ,mikor a félanalfabéta busafejú ,vadbarom káder igazgatók voltak mindenfele. Továbbá nem szetetném ,ha a mi oldalunk is össze vissza hazudozna vélt vagy valós dolgokról. Olvastam már ,hogy munkásőr volt ,meg mszmp kongresszusi küldött ,meg a rossebb tudja micsoda. Ez nem igaz Boross mára egy igazi szemétláda lett, erről lehet és kell is beszélni , de sosemvolt negativ legendákat gyártani ,minek??? Van bűne elég anélkül is. Aki pedig a 60/70-es években ittélt ebben az országban ,valamilyen módon belesimulva a környezetébe , az mind együttműködött.
    Nehogy már elkezdjük gyártani utólag a “partizánokat” mert attó rosszul leszek.
    Annyit azért elmondanék neked ,hogy az a rendszer nevetséges(és szánalmas) volt. de nem nyomult be olyan erőszakosan a magánszférába mint a mai és a mai rendszertől SOKKAL JOBBAN FÉLNEK az emberek.
    Azok is aljasok voltak ,de ezek ezerszer aljasabbak és akkor még a körülményekről ( pl: idegen megszállók) még nem is beszéltem. Miért, ma gondolod nincs hangulatjelentés??? Mondjuk egy tanári karban, egy szinházban , a közmédiánál vagy egy kórházban ,netán a kocsmai vendégek közt??? A különbség csak az ,hogy ezek veszélyesebbek. Én abban az időben ellenzékinek számítottam, nem ,hogy párttag , még kisz tag sem voltam ,és a rokonaim között se volt egy se. DE!!! inkább százszor az ,mint ez!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  3. Az előzőekhez kiegészítésül még csak annyit, hogy az elmondottak teszik érthetővé, hogy miért éppen Boross és Pozsgay voltak megbízva az Alaptörvény szentesítésével, és hogy Stumpf István miért lett Alkotmánybíró.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (29 szavazatból)
  4. vikmeki!
    Ja, és azt majd elfeledtem, hogy tudod hány csendes, halk szavú templomjáró ember volt ügynök? Gondolta volna valaki Esterházy Péter édesapjáról, aki csendes, halk szavú templomjáró ember, ráadásul főnemesi származású volt, hogy jelentett? Még azok sem, akik együtt élték le vele az életüket. Az ügynökök nem verték 5 kilós Népszava kalapáccsal a mellüket, hogy mindenki tudja meg, mi a rejtett foglalkozásuk. A besúgó, ahogy az erre alkalmazott magyar szó is elég plasztikusan fejezi ki, csendben, feltűnés nélkül, a külvilág számára rejtve végzi a tevékenységét. Úgy súg be.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  5. Miért is érzem úgy, hogy megint csak átsétálnak a fejemen? A kommenteket elolvasva az a határozott érzésem, hogy egy jó karrierhez végképp le kell aljasodni. Igaz, hogy én nem vagyok Boross, Antall, Orbán, Strump, Horváth, de még csak Andrea, sőt Pozsgai sem.
    Hála az égnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (22 szavazatból)
  6. Commandante

    Mikor először szóltam hozzá a Boross témához , előrebocsájtottam ,hogy csak azt írom le amit személyesen én tapasztaltam. De mégiscsak 7 évig volt a főnököm. Ez idő alatt más kollégáröl én gyanitottam ezt azt, volt ami be is igazolódott.
    Talán nem véletlen ,hogy nála ez a gyanú fel sem merült bennem , Persze ez sem jelent semmit ,lehet ,hogy csak ügyes volt. De ez a komcsi ,meg …munkásőr ….meg mszmp küldött ez minek??? Ez echo tv színvonal. Csak ettől óvom magunkat. Nem Boross miatt ,felőlem meg is dögölhet. Nálam jobban nem utálja senki. De ami az igazság az az igazság . Ennyi .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  7. Cobold. Sajnos jól látod. A mai Mo.-on kizárható, hogy tartós magas egzisztenciát, karriert tudjon bárki is felépíteni a kollaborálás valamilyen mértékének bevállalása nélkül. Aki kívül akar maradni, személyi integritását meg kívánja őrizni, annak vagy be kell érnie a középosztálybeli léttel (legjobb esetben), vagy ha feljebb akar lépni, akkor be kell hódolnia. Ha pedig feljebb jut, netán nem vették időben észre, és sikerült neki, és nem hódol be, akkor garantáltan ki lesz csinálva. Így, úgy vagy amúgy, de térdre lesz kényszerítve. Ha pedig ezek után sem törik meg, akkor két választása marad: vagy beéri azzal, hogy elvegetálhat Mo.-on, vagy elhúz innen lehetőleg a szeretteit is magával költöztetve. Nem véletlen, hogy óriási túlterhelés alatt dolgoznak a magyar pszichiáterek, hatalmas a depresszióba zuhant páciensállomány. Rengeteg egzisztencia omlott romokba ilyen okok miatt kilátástalanul. Minimum százezres nagyságrendről van szó, és a depressziósok már kivándorolni sem képesek, a rendszer foglyaivá válnak. Mindenesetre nyugodtan hozzá lehet őket adni a külföldre emigráltak számához, mint belső emigráltak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  8. Nagyon jó írás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  9. vikmeki! girbegurba!
    .
    borosst és Antalt régi barátság fűzte egymáshoz.
    Antal felkérte borosst – aki akkor már régen nyugdíjas volt – vállaljon kormányzati szerepet. És ő vállalta.
    Az elején miniszterelnökségi államtitkár volt, majd “titokminiszter” lett.
    .
    commandante!
    .
    boross nem volt nyilas, nem volt III/III-as, nem volt párttag.
    -
    Azt írja: “… ha talán nem is szerepelt a III./III. listán, de fontos, és rendszeres munkát végzett a korábbi, elnyomónak nevezett rendszer érdekében.”.
    Ez így egyszerűen nem igaz. Egy olyan külvárosi vendéglátó vállalat igazgatója volt, amelynek szinte minden kocsmáját megjártam, itt-ott berúgtam, de ilyen összeesküvés-elméleti szituációt nem tapasztaltam.
    .
    Amikor egy rossz emberről, vagy rosszá vált emberről keményen, határozottan elmondjuk a véleményünket, – ott nincs helye találgatásnak.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  10. Oldster

    Pontosan ezt mondom én is ( van elég valós és saját sara)
    ,nem kell ” echóskondni” +++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  11. lovastengerész

    Nekem úgy tűnik a Hóbagoly nagyon intenzíven befolyásolta Orbán nézeteit a Horthy korszakról ,egy időben állandóan az un. szent korona szakrális jellegét hirdette ami oly mértékben hatott Orbánira ,hogy még a Pápához is elment megkérdezni ugyan megkoronázná e Őt ezzel a csodatévő koronával.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  12. Láttam a vasárnapi riportot Borossal. Szerintem a riporter asszony kellően felkészült volt. Boross azt hitte, hogy majd jól lesöpri a riportert, de nem sikerült neki. A riporter asszony szembesítette a Veritas kiagyalóját a történelem hamisítás kísérletével, de Boross erre horkant fel és mindenféle vádakkal próbálta elbizonytalanítani az Őt kérdező riportert.
    Szánalmas volt az a szerecsenmosdatás amit előadott, de a riporter nem hagyta eltérni a témától. Mivel válaszolnia kellett a feltett kérdésekre indulatos és önmagát leleplező válaszokat hallottunk. Aki nem látta a riportot sajnálhatja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  13. Hóbagoly köztudottan egy gerinces, megélhetési nyilas!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  14. „Mikor mondunk végre nemet, mikor nevezzük végre nevén Boross és társai ténykedését? Mikor mondja már meg valaki Borossnak, hogy elég volt? Mikor lázadunk fel az ellen, hogy egy csendőrimádó volt csapos döntse el az életünket, meghamisítva a történelmet, nyilvánvalóan fasiszta ideológiákat népszerűsítve.”
    Mostanában biztosan nem, hiszen az egyetlen ellenzékinek hitt televízióban sem történt semmi ennek érdekében vasárnap este. Ezúttal is igaza biztos tudatában, egy pillanatra sem kellemetlen helyzetbe manőverezve távozhatott egy masszív köztársaság gyűlölő. Egyetlen motívum példaképpen:
    Boross Péter egykori miniszterelnök (honvédelmi minisztere a Magyar Gárdáért rajongó Für Lajos) a ballib nemzetellenes tevékenységeként említette, hogy már Antall József ellen is szervezkedtek, utalva a Demokratikus Chartára. Örömmel hallottuk volna a riporteri reagálást, megemlítve, a legnagyobb tüntetésének oka Csurka Istvánnak, az MDF (akkor még) alelnökének Magyar Fórumban megjelent provokatív helyzetelemző írása volt. Csurka a kormánykoalíció kudarcaiból és a médiaháborúban kialakult patthelyzetből azt a következtetést vonta le, hogy az MDF radikális jobbszárnyának félre kell állítania a kormányt, vagy arra kell szorítania, hogy a konfliktusokat erővel oldja meg. A dolgozat nyelvhasználatában leplezetlenül alkalmazta a náci ideológia egyes újrakódolhatatlan terminusait, az „élettér” (Lebensraum) fogalmát, vagy a lakosság „genetikai romlásának” etnikai keveredésre visszavezethető magyarázatát.
    Szerettük volna hallani a vendég reagálását a tények ismertetése utáni jogos kérdésekre. Mint oly sokszor az elmúlt években, azokat ezúttal is hiába vártuk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  15. Mindenkit szépen megkérek, hogy erre a köpönyegforgató mocsokra ne használja a hóbagoly nevet. Az ugyanis egy gyönyörű állat. Szegény állatokat felruházzuk emberi tulajdonsággal, a mocskokra meg állatneveket aggatunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  16. Egy maibb példa.

    Az ATV Fórum cimű müsorába betelefonált egy agymosott poszt-nyilas és azt orditotta a telefonba ,hogy ebben a szemét liberális TV-ben azt mondják ,hogy a ruszkik 45-ben felszabaditották az országot és ez egy mocskos hazugság (sic)
    A műsorvezető ( Schwajda Gergő ) reagálása : ….hát,igen…. ,sajnos ide jutottunk….. , szerintem a “főnökei” észre se vették ,hogy ez a szerencsétlen ,rutintalan barom mit is mondott, de ha észrevették volna ,akkor sincs semmi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  17. Úgy hallottam volt olyantól, aki ismerte ezt az alakot, hogy a Ludovikára (katonai akadémia) járt, de mire végzett volna, eltakarították Horthyt és rendszerét. Azóta sértődött, mert nem sikerült a pályája. Amikor aztán Antall múltba bambuló korszaka elkezdődött, Boross megtalálta a helyét.
    Azóta mérgezi a lelkeket ásatag, aljas és gyilkos eszméivel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  18. vimeki
    Nem vonom kétségbe amit írsz, de s rendszer így működött. Én is a személyes tapasztalataimat írtam le, ugyanis jól ismertem néhány vendéglátóipari vállalat ilyen irányú tevékenységét. Abban természetesen egyetértek, hogy nem kell olyan bűnökkel megvádolni valakit, amit nem követett el. Elég azzal tisztában lenni, hogy milyen tevékenységet folytatott valójában az illető, és milyen pálfordulással vált “héjává”.

    oldster
    Rossz helyre címezted a megjegyzésed, mert én bizony sehol nem vádoltam Borosst azzal, hogy nyilas volt, vagy náci múltja van. Viszont azt, hogy besúgóból vált a csendőrvilág egyik éltetőjévé, határozottan állítom! A másik megjegyzésed pedig gyorsan felejtsük el, vagy vegyük tréfára a dolgot inkább. Mint írtam, nem kémfilmekbe illő összeesküvésre kell gondolnod. Említésed szerint sokszor támasztottad bizonyos vendéglátóipari egységek pultjait, de azt te nem tudhattad két kisfröccs elfogyasztása között, hogy a csapos mire figyel azon kívül, hogy a mérőben visszatartson néhány centiliter olaszrizlinget, vagy habosabbra csapolja a korsót a kelleténél némi extra haszon reményében. S mivel te azért jártál ezekre a helyekre, hogy elfogyassz valami bódító nedűt, meg sem fordult a fejedben, hogy a kármentő mögött az italkimérésen kívül milyen tevékenység folyik. Én egyébként úgyszintén ismertem sok olyan helyet, amely az említett kerületekben Boross igazgatása alatt állt, rendszeresen jártam is jó néhányban, de például a Vízivárosban sok még ma is létező helyről meg tudom mondani, hogy hol folyt akkortájt a vendégek megfigyelése.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  19. ti azt felejtitek el, hogy nem kerülhetett igazgató pozícióba olyan a Kádár-rendszer alatt, aki nem volt a rendszer odaadó híve. Néhai idős kollégámból – nagy név volt a szakmában – sohasem lehetett könyvtárigazgató, mert nem volt hajlandó belépni a pártba és az ügynökséget sem vállalta. Pláne nem lehetett igazgató olyan, aki valaha a Ludovikára járt. Az ilyet egy idő után hagyták élni, de vezető pozícióba nem kerülhetett, mert nem volt megbízható.
    Bartus úr: a kiváló Boross-portréból egy érdekes momentum kimaradt: egy időben lelkes royalista volt….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  20. Nagyon jó a cikk. Itt látható Boross önvallomása, melyben
    a multimédia jóvoltából arckifejezésén is látható, ki ez az ember:

    http://www.atv.hu/videok/video-20140203-a-horthy-rendszer-rehabilitalasa-zajlik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  21. Ha egy ember rosszá vált (senki nem születik rossznak), fogalmazzunk konkrétabban: kriminális személyiségzavaros pszichopata bűnözővé, akinek társadalomellenessége nyilvánvalóvá vált, és ezt az embert alaposan megköpködjük, mert minden okunk és erkölcsi alapunk megvan rá, akkor azt csak a szikár tények mentén tegyük. Ha nem a valóságot mondjuk, ha a tényeket eldramatizáljuk, a feltételezéseket valóságnak tartjuk, – könnyen hiteltelenné válhatunk.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    ˙
    Ez a remekmű – mertnem csupán egy cikk – a tényekre támaszkodva, színtiszta logikával vezeti le a magyar keresztény, népnemzeti jobboldal demagóg önmentegetési kísérleteinek a tarthatatlanságát. Egyetlen hibája csupán az, hogy legkevésbé azok olvassák, akiknek tanulnivalójuk lenne belőle… A nép ideológiailag már be van kerítve…
    Bartus Lászlót feltétlen köszönet illeti már ezért a gyors reagálásért is Hóbagoly arcátlan antiszemitizmusa okán…
    .
    Olvtársaim ! Terjesszétek az Amerikai Népszava híreit, cikkeit. Informáljátok a barátokat, ismerősöket > ne hagyjuk elvakítani a már így is elhomályosult tudatot…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  23. “Ez a fasiszta népség fütyülte ki 1993. október 23-án Göncz Árpádot. Ezek Boross emberei voltak.”

    Nem ‘92-ben történt ez a kifütyülés??? Szóval legkésőbb azóta tudom, hogy ez a Boros egy szélsőjobboldali pasas, szerencsétlenségünkre Antall korai halálával még egy rövid ideig miniszterelnök is lehetett. Szégyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  24. Boross nekem már akkor gyanús volt amikor “rendszerváltó” politikusként vehemensen tiltakozott az ügynöklista nyilvánosságra hozatala ellen. Boros nyilvánvaló szándékkal viselkedett így most meg nyilvánvaló szándékkal mérgezi még mindig a magyar közéletet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  25. 1970-71-ben Boross ur osztalyaba jartam,(vengeglatoi uzletvezetes) O” volt az osztalyfonokom, es olyan szepen adta elo az uj gazdasagi mechanizmust, hogy annak hatasara 71 tavaszan diszidaltam, es egy normalis eletet sikerult leelnem az USA-ban.

    Akkor ellenzekinek ereztem O”t, de most, hogy orban szekeret tologatja melyseges fajdalommal tolt el!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos