Ronai and Ronai
AMERIKAI

Terrorfenyegetés Magyarországról 2014. február 12. szerda 20:42 | AN

  • Hozzászólások(91)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Terrorfenyegetés Magyarországról

Budapest – A NATO-tag Magyarország miniszterelnöke, államfője, parlamenti elnöke és külügyminisztere is üdvözölte az iráni iszlám forradalom évfordulóját és az együttműködés erősítésére tettek javaslatot Iránnak, amely az Egyesült Államok szerint a terrorizmus legnagyobb támogatója a világban. Magyarország felajánlotta nemzetközi téren a segítségét a terrorista államnak. Magyarország a NATO tagjaként biztonsági kockázatot jelenthet és Irán támogatásával veszélyeztetheti a világ békés polgárainak életét.

Az amerikai külügyminisztérium tavalyi jelentése szerint Irán az elmúlt két évtizedben a legmagasabb szintre emelte a globális terrorizmusnak nyújtott támogatását. Az amerikai diplomácia szerint Irán a “terrorizmust támogató országok” feketelistáját vezeti. Irán a libanoni síita militáns Hezbollah terrorszervezet alapítója és legnagyobb támogatója. Az iráni terrorizmus “az 1990-es évek óta nem tapasztalt tempót ért el” – állították a tavalyi amerikai jelentés szerzői. Ezek közé tartoztak az izraeli turistabusz ellen Bulgáriában elkövetett, hat halálos áldozatot követelő támadás, valamint az Indiában, Thaiföldön, Grúziában és Kenyában meghiúsított merényletek.

Irán az egyik legnagyobb fenyegetés a világra. Irán az Egyesült Államok szerint még mindig a világ elsőszámú terrorista-szponzora. Ennek kezdetei annak az iszlám forradalomnak a győzelméhez vezethetők vissza, amelyet most Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János államfő, Kövér László házelnök és Martonyi János külügyminiszter üdvözölt. Ez a forradalom vetette meg a Hezbollah és az Irán által finanszírozott nemzetközi terrorizmus alapjait.

Az iszlám köztársaság megalakulásakor már fontos eszköz volt a terrorizmus, hiszen Khomeini ajatollah és vallásos támogatói a fegyveres milíciák erőszakos felhasználásával győztek, illetve azokra támaszkodva konszolidálták “forradalmi” rendszerüket. A terrorizmust ezután a radikális iszlám terjesztése és a „forradalom exportálása” érdekében használták fel. Később a Nagy Sátánnak nevezett Amerika és Kisebbik Sátánnak nevezett Izrael különbözői képviseletei, és intézményei lettek a terrortámadások célpontjai. Abban az iszlám forradalomban, amelynek 35. évfordulóját köszöntötte Orbán Viktor és a másik két közjogi méltóság, továbbá a magyar külügyminiszter, ezreket gyilkoltak le és börtönöztek be, a világ különböző pontjaira menekült disszidensek százait likvidálták. Az Egyesült Államok elleni hadjárat a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalásával kezdődött és tart napjainkig.

A Hezbollahot Irán segítségével hozták létre, fegyverezték fel, a politikai vezetést azóta is Irán tölti be. Az afganisztáni és az iraki háborúban Irán pénzelte és fegyverezte fel az amerikai katonák ellen támadó csoportokat. Az iszlám köztársaság minden kétséget kizáróan „terrorista főkolompos”, számos terrorcsoportot támogat, a merényletek megszervezésében (a kiképzésben) is részt vesz. Irán és szövetséges csapatai számos terrorcselekményben vettek részt: a Gárdához vagy a Hezbollahhoz kötődő személyek álltak izraeli célpontok ellen elkövetett merényletek hátterében Azerbajdzsánban, Grúziában, Indiában, Thaiföldön, illetve Bulgáriában. Akciókat terveztek az Egyesült Államok területén is, nemrégiben két iráni származású férfi a teheráni kormány támogatásával meg akarta gyilkolni Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetét.

Ahmadenizsád korábbi elnök Izrael megsemmisítésének szándékával kezdte el az atomprogramot, amelynek békés céljait Izrael ma is megkérdőjelezi. Irán hivatalosan éveken át tagadta a holokausztot, és “szent háborút” hirdetett Izrael megsemmisítésére. Az iráni atomprogram fenyegeti az egész világot, annak ellenére, hogy a jelenlegi iráni elnök békülékenyebben nyilatkozik. Ez különös megvilágításba kerül most, amikor Magyarország az oroszok segítségével bővíti atomkapacitásait.

Az Egyesült Államok külügyminisztere néhány évvel ezelőtt Iránt a terrorizmus központi bankjának nevezte, és a helyzet azóta nem változott. A magyar kormány ezért nemcsak egy fundamentalista rendszert üdvözölt, amely súlyosan sérti az emberi jogokat, hanem a világ első számú terrorista államát is. Az Egyesült Államok kormányának nem lehet közömbös, ha egy NATO titkokat őrző NATO-tagország szoros együttműködést ajánl annak az országnak, amelyről az USA külügyminisztériuma évek óta azt állítja, hogy ”a terrorizmus legfontosabb állami támogatója” és az Irán által finanszírozott Hezbollah “a világ leghatékonyabb terrorszervezete”.

Magyarország vezetőinek levelei túlmentek az iszlám forradalom üdvözlésén, valamennyi állami méltóság az együttműködés erősítésére szólította fel a terrorista államot. A négy levél összehangolt és tudatos koncepcióra utal. Magyarország komolyan gondolja, hogy Iránnal egyfajta stratégiai partnerségre lép. A külügyminiszter levele arról tanúskodik, hogy ez nemcsak gazdasági, hanem politikai és külügyi együttműködést is jelenthet. Magyarország segítséget nyújthat a terrorista Iránnak nemzetközi céljai érvényesítésére. Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor kormánya akár az iráni érdekek képviseletét láthatja el – némi anyagi érdek reményében – az Európai Unióban és a NATO-ban. Nem kizárható, hogy Irán ezt a tevékenységet ugyanúgy és ugyanabból a kasszából támogatja, mint a Hezbollahot és más terrorszervezeteket. Magyarország a maga helyén a terrorizmus hálózatának részévé válhat.

Az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak komolyan kell vennie azt a terrorfenyegetést, amelyet Orbán Viktor Magyarországa jelenthet Iránnal az oldalán. A magyarok hozzájutnak az Európai Unió és a NATO stratégiai döntéseihez, dokumentumaihoz és titkaihoz. Magyar katonák szolgálnak olyan helyeken, amelyek jelenleg az iráni terrorizmus célpontjai. Helyes lenne, ha az Egyesült Államok saját jogrendjének megfelelően intézkedést tenne.

Tisztázandó, hogy Magyarország miféle nemzetközi együttműködést ajánlott a terrorizmus legfőbb támogatójának. Orbán Viktor miniszterelnöknek tisztáznia kell, hogy Magyarországot a NATO tagjának tekinti-e még magát, vagy a NATO ellenségének szövetségese akar lenni inkább. Fel kellene hívnia Magyarország figyelmét arra, hogy a NATO titkait nem adhatja ki Iránnak, az iráni terrorizmus érdekeit nem képviselheti sem az Európai Unióban, sem a NATO-ban. Meg kell vizsgálni, Magyarország milyen potenciális terrorveszélyt jelent egy magyar-orosz-iráni nukleáris együttműködés keretében a paksi atomerőművel. Különös tekintettel arra, hogy Magyarországon megszűnt a nyugati típusú demokrácia, és egy etnonacionalista önkényuralom működik, amelyben nincs semmiféle kontrollja az egyszemélyi politikai vezetésnek. Magyarország olyan atomtitkok, technológia és alapanyagok birtokában van, amelyek segíthetik a terrorista iráni államot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (60 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +60 ( 82 szavazatból)
Terrorfenyegetés Magyarországról, 4.5 out of 5 based on 60 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(91)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

91 Reader’s Comments

  1. angryrat
    Nevetséges a kerékkötő hozzászólásod. Épp ideje volt, hogy sokan rájöjjenek arra, hogy liberálisnak lenni nem egyenlő azzal, hogy önfelszámoló hülyének lenni. Ilyen doktríner nézeteket csak az amúgy Orbán koleszos szobatársa, Fodor Gábor igyekszik terjeszteni. A hozzá hasonló eszement doktrinerségeknek nagy szerepük van abban, hogy oda jutott Magyarország, ahová jutott. Nem tudom, hogy Fodor csupán szimplán gyengeelméjű, vagy netán Orbán beépített ügynöke a liberálisok között.
    Mivel lennél kibékülve angryrat? Az már kielégítené a kényes ízlésedet, ha szépen magunktól felsorakoznánk a Dunaparton, hogy “ide lőjetek”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (16 szavazatból)
  2. egyébként teljesen egyértelmű, hogy Bartus nem úgy általában az iszlám vallás ellen írta ezt a cikkét, hanem annak csupán egy aberrációba átcsapott, emberiségellenes terrorista megjelenési formája ellen, és azok ellen, akik ezzel képesek kollaborálni.
    .
    angryrat és a hozzá hasonló doktriner liberálisok (megjegyzem, angryrat talán inkább provokátor, mint liberális) nézeteiből konzekvensen az következne, hogy a “progresszív liberális” szűzlányoknak ellenállás nélkül kellene tűrniük az akaratuk elleni megrontásukat. persze, ez lehet, hogy ez tetszene angryratnek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  3. Gonoszka
    2014. február 13. csütörtök
    13:06

    Megvolt az okuk rá, hogy befogják a szájukat és ezért nem is lesz elszámoltatás még akkor sem ha esetleg győznének. Nem valószínű, hogy győznek de ha győznének szépen beleülnek abba a kész egyeduralmi hatalmi struktúrába amit Orbán saját magának fejlesztet ki a hatalom teljes megtartása érdekében, amit persze nem fog tudni elviselni…. és … ezt már megbeszéltük, jön a hullámvasúton a lejtmenet. Ha Orbán győz akkor is.
    .
    The deed has been done.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  4. Azt hiszem, most már eljutottunk oda, hogy (de hol?) feltegyük a kérdést: Mit tegyünk? – sto gyélaty?
    “Ez a kérdés lebeg minden orosz író minden orosz hőse ajkán. Ezt kérdezi Anyegin Eugen és Raszkolnyikov, Oblomov és Evtichij, Levin és a fiatal Gordjejev, de egyetlen orosz író nem tudott erre még felelni.
    Hiába, ez a kelet.” /Surányi Miklós: Mereskovszkij VII/
    *
    Nos igen ez a kelet. Nem hiába vonzódik Orbán Kelethez.
    Kérdezni, kérdezni és soha semmit sem tenni.
    A keleti unyaság és a nyugati tett találkozása.
    *
    Hol is kérdezzünk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  5. Közeleg a tevés ideje.
    Egyedül a “bolsevikok”, Lenin és Sztálin tudták, hogy mit kell tenni és tették is.
    Na, Jelcin is tudta, meg Putyin is.
    Meg kell mondanom, mindnek volt azért a háta mögött támogatottság. DDD
    *
    Mi hol tudunk kérdezni és felelni a feltett kérdésre?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  6. http://www.atv.hu/videok/video-20140213-orban-viktor-pekingben-targyalt

    Ez egy kicsit más téma, de tanulságos, igaza volt Bartus Lacinak, hogy az ATV-nek ki lett osztva, hogy ezentúl ha bárkit a bal oldalról behívnak, bármilyen témában, a végén extra menüként bele kell keverni a Simon és egyéb cupák ügyeket… elképesztő, hányinger, de Ujhelyi nagyon ügyesen megoldotta, és kiosztotta a kis szolgálólányt, na szerintem Ujhelyi az egyik, aki méltó lenne (szerencsétlen, színtelen, szagtalan) Mesterházy helyett, egy baloldali összefogás élén, kár, hogy “száműzik”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  7. Ego, köszi a linkeket. Elkezdtem olvasni, és tényleg megjött az étvágyam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  8. Cetero censeum Orbán esse delendam. /Katilina, kis katinka./

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  9. Az én véleményem ( lehet, hogy butaság) az,hogy Ovi felmérte mekkora pénzügyi bajban lesz ha nyernek.Márpedig abban lesznek,legkésőbb május környékén össze kell húzni a nadrágszíjat. Ezért megy mindenhova,ahol fogadják :lejmolni.Valójában kiárusít.Az EU. tagjaként és a földrajzi helyzete miatt elég jó helyen vagyunk a Kínai áruknak (is) Az Oroszok céljainak is kiválóan megfelelünk.Iránhoz pedig egyszerűen csak zsetonért dörgölőzik.A baj az,hogy nem mérte fel mekkora károkat okozhat. Egyszerűen szabad kaput nyit az EU. felé magyarországon keresztül, pénzért. Nem mellesleg tanulmányozhatja az általa elképzelt (legjobb)rendszereket.
    A vicces az,hogy a Vastagbőr blog gyűjtése szerint a magyar vezetésen kívül összesen négy darab ország, Azerbajdzsán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán és Brunei köszöntötte az iszlám forradalom 35. évfordulóját.
    http://index.hu/belfold/2014/02/13/megmagyarazta_a_kormany_az_irani_disztaviratokat/
    De az “ellenzékinek tartott” ATV csak kötelező udvariasságról beszélt a MNO szintén de tőlük nem is vártam mást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  10. zumm zumm,
    elképzelhető, hogy a nyerés nem is annyira kívánatos? Lehet.Ez legyen “ennek” az ellenzéknek a gondja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  11. Gonoszka (2014. február 13. csütörtök 16:02)
    Ha akarnák sem tudnának veszíteni. Veszíteni csak ellenféllel szemben lehet,azt meg nem látok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  12. Tisztelt Commandante! nicknevű hozzászóló!
    Kérem törölje ezt a nicket, mert a név már foglalt. Én elég régen írok hozzászólásokat e név alatt az A.N. írásaihoz, mondhatni törzsgárda tag vagyok, ezért, és más okok miatt a névhasonlóságból adódó félreértéseket jó volna elkerülnünk. Habár Ön nagy “C” kezdőbetűt, és felkiáltójelet használ, de ez a felületes olvasó számára nem tűnik, tűnhet fel. Még egyszer tisztelettel kérem, hogy hagyjon fel eme, már foglalt név használatával.
    Üdvözlettel, commandante.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  13. A fenti apropóból is bejelenthetné az ellenzék a bojkottot!
    Amikor ilyen vezetői vannak az országnak hogy nem mérik fel tetteik súlyát (vagy nagyon is!) akkor minden alkalmat meg kellene ragadni az ellenzéknek, hogy kifejezzék nem tetszésüket.
    Nyugodtan összeállíthatnának egy listát, felsorolva a kormány demokrácia ellenes ténykedésével kapcsolatban minden tettüket, idesorolva a megváltoztatott választási törvényt is!
    Ha még most sem lépi meg az ellenzék, akkor a nyakukba kell verni minden elszalasztott lehetőséget,aminek következtében idejutott az ország!
    Az azért mégis nonszensz, hogy tartják egyre másra a fórumaikat a választásra készülve,az ország meg ki van árusítva, el van árulva, és le van amortizálva!
    A kormány feje ámokfutásba kezdett, és tétlenül asszisztál hozzá az ellenzék.
    Én elhiszem hogy mindegyiknek jó módja van, de azt látni kéne, hogy az ország már padlón van.
    Morálisan már nem is lehetnénk lejjebb.
    Amikor a parlament ablakából EU-s zászlót dobálnak kifelé az Orbán védencei,akkor azért csak megálljt kellene már parancsolni valakiknek, akiknek ez a dolguk!
    Mire várnak mégis?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  14. Gonoszka
    2014. február 13.

    Számára talán a legjobban elfogadható az lenne,ha nyerne az ellenzék. 2-3 hónap alatt megfojtaná a mindenhova beültetett embereivel az új kormányt és visszavenné a stafétát. Így hivatkozhatna megint arra,hogy ” az új kormány elcseszte” és be is vennék a magyar pógárok. De ezt nem merné megkockáztatni.Nem akkora player a pali. Inkább előre végig koldulja azokat az országokat,ahol még fogadják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  15. @”Pávatánc tőrrel”:
    Ez hazugság. Az udvariasság nem kötelező embertelen diktatúrákkal és terrorista államokkal. Nálunk “udvarisabb” országok sme teszik meg, nem ünneplik az iszlám forradalmat. De ennél többről volt szó: mindegyik levél egységesen és összehangoltan az együttműködésre és a szorosabb kapcsolatokra tesz javaslatot, keresi az összefogást és felkínálja ehhez Magyarországot a világ legveszélyesebb terrorista államának.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  16. Ego
    2014. február 13.
    ++ és még hozzátenném,hogy a tisztelt magyar választópógár hiába rinyál.Saját maga választotta a hóhérját, maga állította magának az akasztófát…. és amikor már ott áll,nyakában a kötéllel ,akkor kezd el siránkozni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  17. Ki hatalmazta fel erre orbánviktort?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  18. angryrat
    .
    “…Vicces, hogy egy baloldali lapon mennyire hirtelen atfordulnak a cikkek is es a hozzaszolasok is jobboldali, neokonzervativ iranyba, amint az iszlamrol van s…”
    .
    1, Ki mondta, hogy ez egy baloldali lap? Ki itt a liberális? Vannak, de messze nem mindenki. Baloldali lap ez? Ezt meg honnan szeded? Eltévesztetted a házszámot?
    .
    2, Mi az szerinted, hogy “neokonzervatív”? Mi az hogy “liberális”? Leírnád pár mondatban mindkettő főbb jellemzőit? Használhatsz politológiai szakirodalmat is segítségül (de ezt csakis hivatkozással), de a wikipédia nem elfogadható.
    .
    3, Elég nagy baj, hogy az iszlámmal – ezek szerint- csak a “neokonzervatívok” fordulnak szembe (ami egyébként nettó hülyeség, mert nem csak ők). Az iszlám egy költői frázisokba csomagolt tömeggyilkos ideológia, de ezt már nagyon sokszor kitárgyaltuk, ne kezdjük ezt itt újra. Kb. mintha azt mondanánk, hogy “ej, milyen banda már ez, hát már a nácizmussal is szembefordul”.
    .
    4,
    “… intolerancia nem igazan fer ossze a progressziv liberalis eszmekkel. ..”
    .
    - De igen, összefér, ha egy tömeggyilkos, emberevő, szemét diktatúrával van dolgunk.
    A “liberalizmus” ugyanis semmi esetben sem jelenti azt, hogy ilyesmit eltűrjön bárki is, vagy hogy ilyenekkel bratyizzon. Nemzetközi, tömeggyilkos iszlámáci terrort nyíltan támogató, szintén iszlámnáci diktatúrával szemben pedig nincs tolerancia, sem az ezekkel együttműködőkkel.
    .
    5,
    “…Chomsky talan segithetne nektek egy kicsit…”
    .
    - Chomsky egy nyelvzseni, de egyébként egy eszeveszett őrült. Olyasmibe ártja bele magát, amiről hupilila gőze nincs, végletekig elfogult a civilizáció ellenségei (iszlamisták) javára, és gyakorlatilag az elmebeteg USA- Izrael- Nyugatgyűlölő féleszű prototipusa. Nem az a baj, hogy “más a véleménye”, hanem hogy igazolhatóan, és folyamatosan marhaságokat ír.
    .
    Azt meg hadd súgjam meg, hogy chomskyt Izraelben többnyire, és máshol is a zsidóság egyik szégyenének tartják, kb. Israel Shamirral, vagy mordehaj vanunuval (töröltessék ki a neve) tartják egy szinten.
    .
    Ha igazán mérvadó forrásmunkákat szeretnél olvasni, akkor ajánlom Bernard Lewist, Amin Maaloufot, Rostoványi Zsolt korábbi könyveit (korábbiakat, úgy 2005- ig), Pamela Gellert, Bat Yeort, Gilles Kepelt, John Keegant.
    .
    Na, hajrá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  19. ˙
    Bizonyos értelemben ez az Irán felé tett “gesztus” egyben a zsidóság ellen tett lépésnek számít.
    Épp ezért, kiváncsi lennék mindössze Ilaan Mor nagykövet reakciójára.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  20. Igen ez egy elképzelhető helyzet. Csak van egy kockázata.
    Ezt a kockázatot most nem feszegetném.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. “… kiváncsi lennék mindössze Ilaan Mor nagykövet reakciójára…”
    .
    - Udvarias hallgatás, ez a reakció.
    .
    Egy kulturált diplomatától más nem várható még ilyen helyzetben sem. Még olyan söpredékkel szemben sem, mint ez a tetves orKbán- banda, bár Izraelnek – szerintem – egyszerűen meg kellene szakítania a diplomáciai kapcsolatot orkbánisztánnal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  22. Ehhez mit szóltok? Terrorfenyegetés faluról?
    Na látjátok. Ez az ellenzék töketlensége.
    Véleményem szerint valamit kellene tenni.
    Vannak kényszerhelyzetek,amikor tetszik-nem tetszik, cselekedni KELL !
    *
    http://nol.hu/belfold/_kicsinallak__kishaver__?ref=sso
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  23. Az egyik hozzászóló – a reggeli felkelés után – azt találta mondani, hogy már kommentálni sincs kedve. Ahogy ezen elméláztam, azt vettem észre, hogy nekem sincs. Aztán azon kezdtem gondolkodni, hogy ez meg, hogy a fenébe lehet. És, arra a következtetésre jutottam, hogy a kilátástalanság miatt lehet. A teljesnek látszó kilátástalanság miatt lehet.
    .
    Az elmúlt négy évben, talán nem telt el úgy egy nap, hogy pártunk és kormányunk ne tett volna olyant, ami miatt azonnal utcára kellett volna tódulni és tiltakozni kellett volna a sok-sok szörnyűség miatt.
    .
    Kezdődött a nyugdíjpénzek elrablásával. Mi történt emiatt. A magyar társadalom különösebben meg sem rezzent. És egymást követték az események. De a társadalom meg sem rezzent. És most itt van s paksi atomreaktor dolog, az irániaknak küldött baráti üdvözlet, és senki nem szól egy kritikus szót sem. Tán két éve is van annak, valami nem túl jelentős dolog miatt megkérdezték a Párizsban élő Kende doktort, aki valami olyasmit válaszolt, hogy ott azért már Párizs lángokban állna. Itt meg sem rezdült senki.
    .
    No, ez amire nem találok magyarázatot. Erre a közönyösségre, közömbösségre. Azt gondolom, hogy nem tévesztenek meg a közvélemény kutatási adatok. Miközben uton-útfélen csak azt hallom suttogva, hogy utálják a rendszert, ugyanakkor növekszik pártunk és kormányunk népszerűsége.
    Az tudom, hogy ez a magyar népesség jó része buta, lusta, empátiahiányos, irigy és gyáva. Na de akkor is!
    .
    Idevalónak érzem – a ma már nem sokra becsült Váci Mihály versének egy részletét: “Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell! És nem elég akarni, De tenni, tenni kell!”.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  24. ” Postaládánkba hullott egy üdvözlő távirat. Nem is akármilyen: egy tíz éve elküldött diplomáciai üdvözlő távira t”
    http://kepviselofunky.blog.hu/2014/02/13/kovacs_laszlo_is_gratulalt_irannak

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. oldster,
    abban végül is igazad van, hogy minek? Már nekem is eszembe jutott, aztán az ember mindig belevág, mégis.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. oldster (2014. február 13. csütörtök 20:15)
    Megértelek, magagm is gyakran vagyok így. Azt hidszem, ezért:
    Orbán előbb elmondja, aztán megteszi. Ha kell (és kell), akkor erőszakkal.
    Az “ellenzék” elmondja, aztán nem történik semmi. Se így, se úgy.
    Ez teljesen aránytalan reagálás a fenyegetések sorának beváltására. Márpedig az “ellenzék” fegyvertára ennyi: a pofázás.
    Kevés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  27. Az irániak érdeklödnek a magyar választási rendszer iránt,orbánék ezért igyekeznek kapcsolatot teremteni velük,továbbá felkészülnek az esetleges választási vereségre akkor jól jön a segitség a gyakorlott teroristáktól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  28. http://hvg.hu/vilag/20140213_Izrael_behivatta_a_magyar_nagykovetet

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  29. bumburi:
    .
    - Az izraeli “magyar nagykövetet” nem behívni, hanem kirúgni kellene már. És nem csak az illető személye miatt, nem csak a “növekvő antiszemitizmus” miatt, hanem az orkbáni banda összes disznóságáért, amit művelnek, valamint amiért a magyar nép többsége mindezt támogatja. Olvassátok el az eredeti Arutz Sheva cikket is – látszik benne, hogy az Arutz is próbál udvariasan fogalmazni, pedig itt már szerintem rég lejárt az udvariaskodás ideje.
    .
    Érthetetlen, hogy a NATO, az EU, az IMF, és az összes többi, civilizált országot tömörítő szervezet hogy nem hajtotta még el ezt az orKbánisztánt, mint az egyszeri hasmenést. Mondom, itt már lejárt a politikai protokollból következő udvariaskodás ideje.
    .
    Orkbánisztán vezérbandája, népének többsége, így maga az ország is immár az egész civilizált világ ellensége, nem csak Izraelé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  30. Eldrad
    Egyetértünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  31. zp!
    A Képviselő Funky Blog tudhatná, bár imádják relativizálni a fidesz viselt dolgait, hogy azért az nem pont ugyan az, amikor egy ország külügyminisztere, akkor Kovács László, küld egy táviratot, mint a mostani egész pályás benyalás. Arról nem beszélve, hogy a fidesz korábbi diktatúrákról, és elnyomásról szóló retorikáját figyelembe véve kissé bűzös ez a pálfordulás.
    De ha hátra akarunk mutogatni, akkor felhozhatnánk azt is, amikor a forradalom által megbuktatott Reza Pahlavi sahot ünnepélyesen fogadták, és díszpolgárrá fogadták Magyarországon. Igaz akkor ez még bátor nyitásnak számított, és meg is lett volna a komoly ellentételezése, mert a sah tervei között szerepelt egy perzsa szőnyeggyűjtemény létrehozása hazánkban, amely az Iparművészeti Múzeumba lévő török szőnyegekkel együtt, a világ harmadik legnagyobb ilyen gyűjteményévé lépet volna elő. Az már egy másik kérdés, hogy a múzeumi szakma kenyérharca, és a sah későbbi bukása okafogyottá tette a kérdést. De az viszont annál aktuálisabb, hogy Orbánék mit várnak az európainak egyáltalán nem nevezhető gesztusért cserébe a forradalmi gárdistáktól.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  32. "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    ˙
    Ma reggeli hír, hogy az izraeli külügyminisztérium behivatta a magyar nagykövetet…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  33. "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    ˙

    Bocs’, közben látom, hogy erről itt már vita folyik…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  34. "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    ˙

    Commandante !
    .
    Hisz’ Orbán – talán egy éve sincs annak – kijelentette, hogy neki ” ‘89 előtt tulajdonképpen nem a diktatúra ellen volt kifogása, hanem azok ellen akik azt csinálták “…
    ˙
    Ezek szerint, Ahmedinezsád és az ajatollahok ellen semmi kifogása…
    , de a Tienamnen téri endlösung ellen sem, mint ahogy az azeri baltás megoldások is megfelelnek a finom izlésének…
    ˙
    Ma hallom, hogy Hegyi Karabahban magyar forgatócsoport “kutatja” az >örmények viselt bűneit az azeriek ellen<. – Nyilván a Szíjjártó által megkötött kultúrális együttműködés keretében…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  35. "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    ˙
    Zumm-zumm 16.55!
    .
    Azért ne felejtsük el, hogy a FidSS-t 2010-ben megválasztó “t ö b b s é g” az ország lakosságának úgy a 12-13 %-át teszi ki. A számok kemény dolgok, ezért ne mondjuk, hogy egy szar – mára már még szarabb* – választási törvény, amelyet annak idején, a dunakörből verbuválódott >ellenzéki kerekasztalnak< becézett grémium agyalt ki, alkalmas egy egész lakosság kárhozatát bizonyítani… Annak a kerek asztalnak tagja volt a naiv liberális demokratákon kívül, például egy ravasz paraszt is, aki – nincs kizárva – már akkor törekedett a mai diktátori babérokra.
    A joghoz nem értő tömegek nem kételkedtek ennek az önjelölt zsenikből összeállt munkacsoportnak a jó szándékában – ez a bűnük. Ám ha a jogászokból és történészekből összeverődött, a szó szoros értelmében sors döntő csapatot vesszük alapul, akik a szabályokat "megalkották", akkor – tekintetbe véve a képzettségük fokát – bizonyítható ezek bűnös volta és talán még a szándéka is…
    .
    *Bocsánat a drasztikus kifejezésért, de jobb szót nem találtam erre a tákolmányra sem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  36. Nincs ebben az egészben semmi meglepő, a magyar katolikus klerikálfasiszta és az iráni síta klerikálfasiszta rezsimek egyivásúak; rokon ideológiával, szellemi gyökerekkel természetes szövetségesei egymásnak. Például annak idején ‘45 után meg 56-ban ugyanilyen agymosott tömeg követte az “apostoli-szentistváni államot” restaurálni akaró Mindszentyt; mint amely a középkorban a perzsákra erőltetett iszlám államát visszaállító Khomeinit fogadta Teheránban ‘79 -ben. A bíboros és a fő-ayatollah. Egy fontos különbség: a többségében – hasonlóan pl. Törökországhoz – szekuláris iráni társadalom ( a magyar se nem szekuláris, se nem vallásos csak szimplán köpönyegforgató alattvaló, demagógiára vevő, primitív csordatermészetű ) sokkal nagyobb része meri felemelni a szavát a rezsimmel szemben; nem olyan moslékzabáló módon, mint turanisztán-orbánisztában ahol elképzelhetetlenek olyan tömegtüntetések mint amiket időnként Iránban vernek szét brutálisan. A magyarokhoz képest Irán egy kultúrország; szerintem előbb fogják kirúgni az ayatollahokat, mint hogy a magyarok képesek lennének megteremteni a demokratikus jogállamiságot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. angryrat- mérgespatkány:

    Igen persze; a politikai liberalizmus a náciknak, fasisztáknak, a polgárok jogai, szabadsága, élete elleni szólás és cselekvési szabadságának támogatását jelenti ; nemzetközi színtéren elmebeteg, aberállt iszlámfasiszta gyilkosok; magyar színtéren meg a futballhuligán skinhead börtöntöltelékek, gárdisták, holokauszttagadók, kormányzati szinten történelemhamisítók és nem utolsó sorban fasiszta diktatúrát kiépítők szabadságának a védelmét jelenti.

    A fasizmus akár iszlám, akár európai válfajai elleni küzdelem pedig nem neokonzervatív monopólium ( ez csak egy amerikai szellemi irányzat amely ott sem egyeduralkodó ) és az iszlámizmust számos közel-keleti felvilágosult szekuláris beállítottságú egyén és csoport ellenzi. De például az iráni rezsim elleni szankciókban egy húron pendülő Obama, Hollande és más nyugati vezetők sem neokonzervatívok. Amúgy az iráni rezsim legelszántabb ellenzője a baloldali ( eredetileg szélsőbaloldali ) “Népi Mudzsahed” ( Mojahedin el Khalq – MEK ) szervezet.

    Szóval el lehet menni a jó büdös francba Orbán nemzetvezetőjük és jobbikos neonáci valamint közel-keleti ayatollah cimboráik seggébe az “ellenzéki” összefogással együtt ( ez utóbbi “liberálisokkal” – főleg a Fodor nevezetű tetvekkel – védhetik a fasiszták jogait ) .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  38. “tisztelthölgyeimésuraim” 2014. február 14. péntek
    No de ha azokkal van problémája Orbánnak, akik a diktatúrát gyakorolják, akkor pont Khomeini, Ahmedinezsád, az azeri harámbasi, és Putyin akik nem nyerhetik el a tetszését. Vagy netán ezt is szelektíve értette, mint sok egyéb más dolgokat, aki pénzt ad neki az jó diktátor, aki meg nem, sőt gondolkodni is merészel, az piszkos komcsi, vagy ami még annál is rosszabb, büdös brüsszelbérenc ballibsi.

    ˙

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  39. ITT MINDENKINEK IGAZA VAN, CSAK NEKEM NEM PEDALOZUNK EGY HELYBE!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Szép álmokat, Magyarország! 2014. április 8. kedd

Orbán számít Önre: ne hagyja magát! 2014. február 19. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos