Ronai and Ronai
AMERIKAI

Polt nem a bűnt, hanem a feljelentőt üldözi 2014. február 11. kedd 13:34 Forrás: Schiffer András az LMP társelnöke, Vágó Gábor Országgyűlési képviselő, LMP

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Polt nem a bűnt, hanem a feljelentőt üldözi

Budapest – Polt Péter és az általa vezetett intézmény már megint játssza a hülyét: nem a bűnt, hanem a feljelentőt vizsgálják. Az LMP Polt Péter legfőbb ügyészhez fordul annak kiderítése érdekében, hogy milyen konkrét lépések történtek eddig az áfacsalási sorozat felderítésére. A választ, ha lesz egyáltalán, sejteni lehet: semmitmondó mellébeszélés várható.

Horváth András nyilvánosság elé lépését követően az adóhatóság egy kétnapos vizsgálat eredményére hivatkozva állította, hogy a NAV-nál minden rendben van. A NAV egykori munkatársát azóta már kihallgatták, és miközben ő minden rendelkezésére álló adatot átadott a nyomozó hatóságoknak, házkutatást az LMP információi szerint eddig csak nála tartottak, mintha az ügyben ő lenne az elkövető, nem pedig az, aki leleplezte a csalásokat és az adóhatóság feltűnő gyengeségét az áfacsalókkal szemben.

Az LMP írásbeli kérdéssel fordul Polt Péter legfőbb ügyészhez, hogy kiderüljön: folyik-e érdemi vizsgálat az áfacsalások ügyében. Vizsgálta-e a hatóság azt, hogy a NAV belső működése hogyan járulhatott hozzá ahhoz, hogy még egy ekkora csalássorozat is felderítetlen maradjon? Mikor tudja meg a nyilvánosság, hogy melyek azok a cégek, amelyek gazdasági hatalmuknak vagy politikai kapcsolataiknak köszönhetően megúszhatták a számonkérést?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (32 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +43 ( 45 szavazatból)
Polt nem a bűnt, hanem a feljelentőt üldözi , 4.9 out of 5 based on 32 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. Mit nem értesz Schiffer András? Ekkora biznisznél idő kell a bizonyítékok el……..éhez.Idő kell a bűncselekmény …… hoz.A valódi bűnelkövetők minél előbb történő ……. burkolásához.

    A szabadon hagyott helyek igény szerint kitölthetők :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  2. Orbán a vazallusának:

    “Áfaügyben semmit ne tégy:
    önsorsrontó, Péter, ne légy!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  3. Ugyeszseg sajnos GYURCSANYEK ALATT IS A FIDESZES MAFFIAT VEDTE , MEGNEMTAMADASI SZERZODEST KOTHETETT POLT ANNO ORBANNAL!
    Ugyeszseg reszrehajlo es maffia erdekeit kepviseli ,maffia a nagy maffian belul.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (31 szavazatból)
  4. Schiffer, amikor a zorbánnál voltál személyes seggnyalásra, miért nem kérdezted meg a maffiafőnököt? Ha böcsülettel ki akarnád deríteni a dolgokat, ügyvéd létedre, meg a kapcsolataid által biztos kiderítenéd. Ja, hiszen te voltál a védője ennek a rablóvezérnek. Akkor most mit hinted itt a dumát????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (32 szavazatból)
  5. (Fotó alávaló:)
    ˙
    Ne aggódj, az olajszőkítést is eltussoltuk – ott áll mögötted a legfőbb szőkítő; közösen minisztert faragtunk belőle…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  6. Csak rájuk kell nézni,ez kép őnmagáért beszél.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  7. bruckenbacker kapitány

    Ez a Börtönválogatott a képen?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  8. Nézzétek meg jól a képet! Ezt az alázatos, alattomos mosolyt, amellyel ez az ember nézi a vezérét! Ebben minden benne van. Ha arról lenne szó, ez a Polt a saját anyját eladná Orbán egyetlen pillantásáért…….Az ilyen élőlényektől mentse meg az isten az emberiséget.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  9. Ne csináljunk már úgy, mintha nem tudnánk!
    Minden nagy súlyú bűnügy felderítése, és üldözése a fidesz végét jelentené.
    A szálak ugyanis mindig oda vezetnek. DE csak a nagy horderejűeknél!
    Kicsiben nem utaznak a fiúk.
    Itt egy dolog kétség kívül bebizonyosodott a rendszerváltás után. A kis dolgokat felfújják, a nagyokat meg elsikálják.
    Ehhez találta meg a fidesz a legalkalmasabb embert, aki a gerinctelenek családjába tartozik,mert a jogot nem a zemberek védelmében, hanem ellenük alkalmazza.
    Unortodoxia? De mennyire!
    Így kell a bejelentőből vádlottat csinálni, ha fideszes érdekekről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  10. Felkellene frissiteni az emlekezetet, nehany uj feljelentessel az üggyel kapcslatban. Birka ellenzeknek minden nap ezzel kellene kampanyolni, minden nap valamelyik illetekesnek felkelene tenni mi van az ezer miliardos AFA csalassal. Mindent megfognak tenni, hogy elhuzzak a valasztasok utanra, nem mint a szcialista kormanyzas idejen. Ellenzeknek ezzel kellene kampanyolni, de ök nem akarjak a valasztast megnyerni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  11. A fidesz ügyes trükkökkel (az MSZP bénasága mellett) már ellenzékből megszerezte befolyását az ügyészség felett.
    Polt 9 éves megbizatása biztosíték a fideszeseknek, bármit is követnek el, bűnügyi következményektől, börtöntől nem kell tartaniuk. Sőt, csak az ellenfelek ügyei juthatnak el az igazságszolgáltatáshoz!
    Polt blokkolni fogja a jogos feljelentéseket is.
    9 év után pedig elévülnek az ügyek.
    Ördögien ki van ez találva!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  12. Mist,
    ki éppen ki van találva, de az új, demokratikus kormány majd egy tollvonással eltöröl mindent, ami fideSS.
    Ha meg nem, majd némi tüntetéssel rászorítjuk, hogy ugyan, tegye már a dolgát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. A Györgyi Kálmán eltávolítása utáni ügyészség a FIDESZ politikai ellenfelekkel való leszámolását végrehajtó szervezetté és a párt választási kampányának vázát adó hadtesté vált, legfőbb- és beosztott ügyészestől.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  14. Ez a Polt Pot Péter sikálta el a Joszip Tot, Kaja Ibrahim ügyet is , a fidesz közeli cégek ügyében. Ezt várja tőle a Kedves Vezető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. ˙
    Marslakó !

    ˙
    Polt, Simicskával közösen semmisítette meg a Kya-IosiphToth ügyet, amikor Simicska az APEH elnökeként megtartotta az elhíresült hosszúbájtok éjszakáját…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Hát nem sokkal egyszerűbb a sértettet /sértetteket/ elhallgattatni? Hogyan is merik kinyitni a szájukat, és nehezményezni a kobakjukba adott kokit? Magyarországon már csak a sikáló Rt – ék /Zrt-ék/ működnek jól, – első a felmosó alkatrészekkel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Csak a föügyér sunyi tekintetére kell nézni,ahogyan a fönöke (kinevezöjére) néz.Az a tekintet mindent elárul.A magyarok istene ovjon meg minden tiltakozó egyszerü állampolgárt,hogy az igazság felderitését rábizza.Tanuljunk Horváth András bátor és becsületes tettéből.Sajnos a föügyér mindennél “jobban teljesit” a fönöke megbizásának kérdésében.Meg is marad a posztján,amig a fidesz fidesz lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Magyarország túszul ejtette magát 2014. április 7. hétfő

Kétharmaddal győz a Fidesz 2014. március 6. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos