Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán, Magyarország első számú mákgubója 2014. február 16. vasárnap 8:49 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(266)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán, Magyarország első számú mákgubója

Budapest – Orbán hazudik, ezért neki is hazudnak, mondta Gyurcsány Ferenc évértékelőjében, aki Magyarország mákgubójának nevezte Orbán Viktort. (A kifejezés értelmezését lásd lenn.) A rendezvényt az ATV és a Klubrádió is közvetítette volna, ám néhány perc elteltével megszakadt az adás: se kép se hang. Sokak szerint mindez nem lehetett véletlen, korábban gond nélkül meg lehetett szervezni a évértékelők közvetítését, s hiába volt az ATV kínos magyarázkodása, többen úgy gondolták, hogy ezúttal “az ellenség keze betette a lábát.”

Később, felvételről leadták ugyan Gyurcsány beszédét, de nehéz volt nem arra gondolni, hogy e példátlan bakit megelőzően a Demokratikus Koalíció bejelentette: bojkottálják a köztévét. Nemcsak úgy, hogy nem mennek el a műsoraiba, de a közmédia munkatársai sem kívánatosak a rendezvényeiken.

Gyurcsány Ferenc szerint 24 évvel a rendszerváltozás után Magyarországon történelmi válság van. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szombati évértékelőjén azt is kijelentette: tavasszal Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogják nyerni a választást.

A volt miniszterelnök egy fővárosi szálloda különtermében tartott, sorrendben tizedik évértékelőjén úgy fogalmazott, “mintha egy mocsár közepén állnak, süpped a lábunk alatt a talaj”. Szerinte a társadalom túlnyomó többsége nemcsak csalódott, hanem fogalma sincs, merre tovább.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, “itt állunk a semmi közepén”, mára a köztársaságot felszámolták, a nemzetet szétszakították, a gazdaság egy helyben topog, milliók szenvednek a mindennapi megélhetés gyötrelmeitől, az államfő “egy hitelét vesztett báb”, a kormányfő pedig egy “szélhámos”.

A DK elnöke azt mondta: nem akarja bántani a választókat, de “mi Kádár népe maradtunk”, ugyanis a lakosság jelentős része nosztalgiával gondol vissza Kádárra.

Úgy fogalmazott: korábban sokan, köztük az ő családja is megkötötte azt az elfogadhatatlan alkut, amelynek során odaadták szabadságuk egy részét a hamis biztonságért cserébe. Közölte: a rendszerváltozáskor pedig sokan nem szabadságot akartak, hanem “egy kicsit jobb alkut Kádárral”, például több schillinget vagy biztosabb munkát.

A szocialistáknak és a liberálisoknak erre a problémára adott válaszkísérlete három cikluson keresztül nem volt sikeres – folytatta.

Aki nem akar szembenézni a jövővel, az a múltban keres magának kapaszkodót, az ország jelentős része számára ez Kádár 3,60-as kenyere volt – mondta. A jobboldal viszont más választ adott, nem a 3,60-as kenyeret, hanem “Horthy darutollas világát.

A magyar baloldal nem nézhet őszintén szembe Horthy világával, ha nem érti, hogy Kádár világa sincs már – mondta.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, van abban igazság, amikor a magyarok úgy érzik, hogy másodosztályú európai állampolgárok. Miközben létrejött egy politikailag és gazdaságilag nagyjából egységes Európa, a magyarok többsége nem úgy él, mint a kontinens fejlett országainak polgárai.

A megoldásra adott orbáni válasz az, “hogy ezek menjenek a francba”, míg az Összefogás szerint arról kell beszélni, hogy Európában kerüljenek egymáshoz közelebb a szegény és a gazdag nemzetek – ismertette álláspontját.

Lehet huhogni, hogy nem kérünk Brüsszelből, közben meg tartjuk a markunkat évi hét-nyolcszáz milliárdért. Micsoda egy silány fickó maga, üzente a kormányfőnek.

Saját feladataikra áttérve közölte, politikai értelemben két kihívás áll előttük. Az egyik, hogy legyőzzék Orbán Viktort, de ennél nehezebb, hogy történelmi értelemben meg tudják-e teremteni a szabadság és a jólét európai Magyarországát.

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktornak van oka tartani a demokratikus sokaságtól, amely Mesterházy Attila MSZP-elnök vezetésével meg fogja nyerni az április országgyűlési választást. Azt mondta, a kormányfő emberére fog találni bennünk. Szerinte Orbán Viktor hiába lapozgatja a közvélemény-kutatásokat, “az általa megfélemlített országban” ugyanis az emberek nem mondanak igazat. “Mert maga hazudik és magának is hazudnak” – jelentette ki Orbán Viktorhoz szólva. Hozzátette: Mesterházy Attila vezetésével szabaddá és európaivá teszik Magyarországot.

A DK elnöke Magyarország legkorruptabb politikusának nevezte a miniszterelnököt, akit összehasonlított Szent Istvánnal is. A rezsicsökkentésre és a kormány keleti külpolitikájára utalva azt kérdezte, mi történt volna, ha az államalapító első magyar király feladta volna nemzeti vízióit, helyette nyolc százalékkal csökkenti a zab árát és visszaindul az Etelközbe. Kiemelte, nem akarnak a hídon maradni, hanem ott akarnak lenni Nyugaton. És ha a miniszterelnök “Keletre akar menni? Hát bánom is én! Hát kérjen vízumot! Menjen el!” – mondta.

Évértékelőjén Gyurcsány Ferenc megemlékezett Radnóti Miklós szombaton elhunyt özvegyéről is, majd gazembernek nevezte a kormányfőt, amiért a fővárosi Szabadság térre tervezett emlékművel a gyilkosokat kívánja mentegetni. Példaként említette Radnóti Miklóst, akit szerinte minden bizonnyal nem a tervezett szobron birodalmi sas formájában megjelenített SS, hanem a Gábriel arkangyalként ábrázolt Magyarország katonái öltek meg 1944-ben.

Köszöntöm Önt, mint Magyarország első számú mákgubóját, mondta a szerinte jobbikosok szavazataira törő Orbán Viktor egy korábbi kijelentésére utalva, amelyben a jelenlegi kormányfő arról beszélt, hogy a mindig a pillanatnyi népszerűségre gondoló politikusok erkölcsileg kiürülnek és úgy zörögnek, mint a száradt mákgubó.

A rendezvény kezdetére teljesen megtelt teremben az érkezők egy vonósnégyes zenéjére foglalhatták el a helyüket, a kezdés után pedig levetíttek egy kisfilmet, amelyet a Gyurcsány Ferenc országjárásán, illetve a DK fővárosi rendezvényein készült képekből vágtak össze.

A rendezvény végén a meghívott vendégek és a DK vezető politikusai felmentek a színpadra, hogy közösen énekeljék el a Himnuszt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (76 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +95 ( 111 szavazatból)
Orbán, Magyarország első számú mákgubója , 4.7 out of 5 based on 76 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(266)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

266 Reader’s Comments

  1. bumburi

    A nép a hibás , és ezt nem én mondom ,hanem Széchenyi. Nézz már utána. Az egy másik kérdés ,hogy azok a politikusok ,akiket ez a nép kitermel magából . Hidd el nekem sincs jó véleményem róluk. Na meg ez a ballib sajtó. Ezekkel az adásmegszakadásokkal…….. Ez a talpig tapló, suttyó Somogy Zoltán viselkedéssel. Minden baloldali betelefonáló egy nagy nulla ,aki ezzel a beképzelt ,sértődött majommal szóba áll. Az ATV még annyit se volt képes kinyögni ,hogy : Elnézést! És még ez a senkiházi sértődik meg és duzzog.Hülye paraszt. A Klubrádióban már órák óta ( költői túlzás) Ez a hallatlanul unszimpatikus aggastyán rubovszky( kdnp) cseverészik bolgár úrral ( drága). Ma már vissza se kapcsolok.
    Ami a választást illeti talán emlékszel az általam valószinűsíthető forgatókönyvre. 1 szavazás 2. kib……..tt nagy csalás 3. fidesz győzelem .
    4. káosz összeomlás,BUKTA.
    Kedves bumburi
    Nagyon szépen kérlek engedd meg nekem ,hogy én ebben higyjek, talán azért mert jogom van hozzá ,cserébe megígérem ,hogy nem foglak erőszakosan agitálni ,hogy te is ebben bízzál. Lehet ez kölcsönös???
    Ja, csk egy dolog . Felhivott egy ismerősöm ,hogy ma becsöngetett hozzá egy öreg faszi és mondja ,hogy a fidesztől jött. kérdi : miért ? Hát a választás miatt!
    mondja az ismerősöm ( egyébként régi AN törzskommenelő), – Én nem szavazok! Mire az öreg : És azt tudja ,hogy meglopták?? Ki lopott meg???
    Hát a Gyurcsány aki 8 milliárdot talicskázott ki PaksróL!!!!
    Na ehhez mit szóltok . Ez a központi utasítás , Paks , Gyurcsány ,talicska ? EZEK lopnak!!!! Azért ez nem semmi!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  2. Vikmeki,
    http://nepszava.hu/cikk/1011172-gyurcsanyt-uldozik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. vikmeki
    Én mindent megengedek. Mindenki azt csinál, amit akar.
    Én a kapunkra kitettem, hogy a pártok kíméljenek, a postaládára meg azt, hogy büntetés terhe mellett tehetsz csak bele propagandát.
    Nyugis az élet így.
    Nem vagyok hajlandó vizet gereblyézni senkivel sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  4. gonszka. nem félreérthető voltál, hanem te értettél félre. én nem fenyegetek, hanem csupán jószándékúan figyelmeztetek. semmi beleszólásom nincs abba, hogy kit vág ki innen admin.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  5. Gonoszka, pontos vagy, mint a Sakál távcsöves puskája. Apropó, Sakál! Nincs valakinek egy ismerőse a szakmából, aki momentán nem elfoglalt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Árkérdés, Kiev táján sátoroznak. DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Istenem Titán, mi már több mint 4 éve sumozunk adminnal, és itt vagyunk. DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. :-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  9. admin amúgy jó srác, néha túlmozog, és bizonyos kérdésekben meggyőzhetetlen. De lehet vele koexisztálni. Ja, és demokrata. Ez így azért jó mix! :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  10. Observer.
    nyali-nyali-nyali :-)))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Private Message:
    .
    Titán úr kérem,
    .
    én a fagyit nyalom. No meg néha mást is, amikor résen vagyok – ha érted, mire gondolok :-) Mást azonban nem. És ha ezzel így megvoltam 66 évig, a hátralévő cca. 33-ra már nemigen változtatok ezen a jó szokásomon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. hiába. 66 fölött már csak a nyelv marad :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  13. Kölcsey után (szabadon):
    .
    “Nyelvében él a nemzet, de nyelvével még senki se nemzett!”
    .
    :-))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Oldjuk egy kicsit a feszkót :)
    http://youtu.be/j6DHbKmfgfw

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Orbán Viktor hullazsákja
    ..
    Orbán Viktor hullazsákja
    épp olyan, mint bárkié;
    gondolatban felpróbálta,
    s ettől a hideg lelé.
    ..
    Azóta tartja markában
    nap mint nap a rémület,
    mit hozhat még számára a
    honpolgári érzület.
    ..
    – Nyugtassatok már meg, fiúk!
    Nem úgy lesz, mint gondolom!?
    – Keine Panik, Mein Führer!
    Erről ÉN gondoskodom!
    ..
    – De jó, hogy vagy, kedves János!
    Már csak benned bízhatok!
    “Én annyira nem örülök!
    Miattad még szívhatok!”
    ..
    A TEK-vezér elmélázik,
    mi is lesz a “jutalma”,
    ha egyszer majd véget ér a
    Csuti Chavez uralma:
    ..
    “Húsz év? Harminc? Életfogytig?
    Vajh’ mennyire ítélnek,
    hogyha egyszer végre vége
    a ‘magyar feritélnek’?”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. @bonhomme

    Nagyon jó a vers. Elmond mindent. Azt hiszem új műfajt teremtettél.
    .
    Egyébként van egy olyan meglátásom, hogy Orbán menekülésre fogja majd a dolgot, ,eljátssza majd a saját halálát, gondolom merénylet, hogy hőssé váljon, eltemetik nagy pompával a dublőrét, ő meg él vidáman a rablott milliárdjaival valahol amíg át nem verik és ki nem fosszák az átvert megkárosított általa rablóknak nevezett bosszúálló bankok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos