Ronai and Ronai
AMERIKAI

A magyar politika egyik legkorruptabb embere 2014. február 15. szombat 8:12 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A magyar politika egyik legkorruptabb embere

Budapest – Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken. A miniszterelnök és felesége vagyona legalább 310-330 millió forint.

Négy, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó parlamenti képviselő kezdeményezi, hogy az Országgyűlés Mentelmi, összeférhetetlenségi, fegyelmi és mandátumvizsgáló bizottsága indítson vagyonnyilatkozati eljárást Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben – közölte Gyurcsány Ferenc. Az ellenzéki párt elnöke kijelentette: azzal vádolja a kormányfőt, hogy politikai pályafutásának jelentős részében olyan jövedelmekhez jutott hozzá, amelyek túlmutatnak a vagyonnyilatkozatában megjelenő hivatalos jövedelmeken, és amelyek nélkül nem igazolható a vagyongyarapodása.

A miniszterelnök idei, illetve felesége legutóbb nyilvánosságra hozott, 2010-es vagyonnyilatkozata alapján Gyurcsány Ferenc úgy számolt, hogy kettejük “vásárolt” vagyona legalább 310-330 millió forint.

Orbán Viktor idegen pénzekből gazdagodott, Orbán Viktor korrupt politikussá vált, mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint a kormányfő számadással tartozik, hogy miből futotta 24 év alatt több mint háromszázmilliós magánvagyonra. És akkor még nem említem” azokat a vagyonelemeket, amelyek minden feltételezés szerint nem saját nevén, hanem környezetében, felcsúti ismerősök, Simicska Lajoshoz köthető személyek tulajdonában vannak, de okkal feltételezzük, hogy a tulajdonjogot Orbán Viktor javára gyakorolják – folytatta a DK elnöke.

Szavai szerint a miniszterelnök felnőtt életének legnagyobb részét politikusként töltötte, nevén vállalkozás, vállalkozásból befolyó érdemi bevétel nincs, mint ahogy érdemi írói munkássága sincs, politikusi tevékenységéből származó bevételei azonban nincsenek arányban az ő és családja elmúlt 24 évben felhalmozott vagyonával.

Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján kormányzati és állami szintre emelt korrupcióról beszélt, és ennek fő felelőseként a miniszterelnököt nevezte meg. Én a magyar politika egyik legkorruptabb emberének Orbán Viktort tekintem, jelentette ki.

Ő áll az élén annak a politikai erőnek, amelyik súlyosan sérti a demokratikus versengés alapvető szabályait és egy civil szervezet mögé bújva több száz millió forintos kampányt szervez, hogy lejárassa ellenfeleit – mondta Gyurcsány Ferenc. Azt mondta, meg kell tudni, hogy a Civil Összefogás Fórumnak miből telik több százmillió forintos kampányra. Szerinte ez a pénz piszkos pénz, forrását minden bizonnyal a Fideszhez köthető politikai körökben, magában a pártban, annak alapítványában, esetleg a Fidesz tisztességtelen akaratával meggazdagodott vállalkozásoknál kell keresni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (73 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +114 ( 130 szavazatból)
A magyar politika egyik legkorruptabb embere, 4.8 out of 5 based on 73 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(58)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

58 Reader’s Comments

  1. Halljátok, hogy hazudik ? De ideges, látszik rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  2. Szóval a HIT…!
    Ez ellen fegyvertelen az ember. És még azt se mondhatjuk hogy majd az idő adja meg mindenre a választ… Mert a HIT még azt is felül fogja írni… Jön majd 2015, majd 16′, majd 17′ … és hiába fogjuk megkérdezni hogy “nos mire jutottunk..?” a HIT lehet hogy akkor is erősebb lesz mindennél…
    A példa (kicsit erős): Egy mélyen hívő családapa ha elveszti egy gyerekét (pl. betegségben) akkor az sem szokott megtörténni, hogy ettől az élménytől” ateista lesz… Nem… Talán még mélyebben fog HINNI…!!!
    A HIT az egyik legmisztikusabb, és sokszor legérthetetlenebb emberi tulajdonság… Nem lehet vele mit kezdeni semmilyen észérvvel….!
    Amit láttunk az egy “egyházi szónoklat” volt … Volt hozzá közönség akiket nem kellet erőszakkal odavinni…. Innentől kezdve mit lehet mondani…
    Engels azt mondta: “Minden ami megtörténik igazolja létét”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  3. Filmcom
    En pedig – allitolag tanult, diplomas emberkent – ugy hiszem, hogy aki minden mondatat harom ponttal fejezi be, vagy hulye, vagy hatarozatlan, vagy tudalekos. Inkabb a masodik lehetösegben hiszek, ergo – nekem is van hitem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  4. … a három pont azt jelenti hogy megadom a gondolkodás lehetőségét másoknak is……(hátha élnek vele…..:)))) )
    egyébként a hit(vallás) nem nagyon adja meg… :)))
    további jó hitet! :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  5. Nem fizetett kommentekre, uszításokra van szükség, hanem érvekkel alátámasztott véleményekre. Az “Öregcsaj” mást nem tud, csak a betanított demagóg szöveget ismételgetni. Érveket hozzon fel, hogy mennyit keresett politikusként a hőn szeretett diktátora, felesége, kiskorú gyereke, és abból hogy a fenébe lett az ország egyik leggazdagabb embere. Hogy a fenébe lehet a gyereknek munka nélkül családi háza (bocsánat, palotája). Hogyan, miből szerezték a földeket, a házakat, a tokaji óriásbirtokot. Milyen korrupció, hogy Tokaj-Hegyaljába több százmilliós fejlesztést akarnak eszközölni. (Tán csak nem oda is egy stadiont, vasutat, repülő teret akarnak csinálni. “foreigner” is azt csinálja, amit a diktátor mond neki. Megpróbálja lejáratni a másikat. Ha nem tudja adatokkal, érvekkel, akkor a három ponttal akarja. Ez nem tanult, diplomás emberre vall, hanem egy olyanra, aki fizetett szónoklataival le akarja járatni a másikat. amúgy amit a Gyurcsány Ferenc mond, minden szava igaz!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. filmcom
    Bocsi. semmikepp nem akartalak megserteni.

    A valosag sajnos a cikkben van, OV valojaban a MAGYAR TÖRTENELEM lwgkorruptabb embere.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  7. Gruzia volt elnöket, Vano Merabišvilit börtönre iteltek. A vad: Kitalalt, nemletezö (de jol fizetett) munkahelyek letesitese a huseges partkatonaknak, a haveroknak.
    Viktor hany evet fog kapni?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. @freigner 14:39
    “Viktor hány évet fog kapni ?”
    Inkább : Van-e, lesz-e egyszer olyan ügyészség M.o.-on, mely bíróság elé állítja a nem bizonyított (adózatlan) jövedelmekbõl létrejött vagyonok tulajdonosait (ide értve természetesen a politikusokat is ; Csehországban van ), s olyan bíróság, mely a politikai befolyásokat a minimumra leszorítva (az emberekben mindég maradhat egy ki nem mondott, belsõ politikai hovatartozás) ítélkezik majd ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Gyurcsány a gyülekezési jogot sértette volna 2014. december 30. kedd | Bartus László

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos