Ronai and Ronai
AMERIKAI

Jancsó Miklós holtan sem kell a hatalomnak 2014. február 2. vasárnap 16:42 Forrás: AN

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Jancsó Miklós holtan sem kell a hatalomnak

Budapest – Két napja, hogy meghalt Jancsó Miklós, de úgy látszik, nem mindenkinek hiányzik. A hatalomnak úgy kellett Jancsó, mint egy púp a hátukra, abból pedig, van már nekik épp elég. Pártok, civilek és nem utolsósorban a szakma részéről sokan megszólalak, de a hatalom hallgat.

A hatalom által főfilmessé kinevezett Andy Vajna sem szólalt meg. Lehet, nincs is Magyarországon, talán épp Hollywoodban bájolog valamelyik hírességgel, vagy egy távoli szigeten múlatja az időt nálánál majd negyven évvel fiatalabb feleségével.

Vannak prioritások az ember életében, és hát, lássuk be, Orbán Viktor is ember. Neki a foci fontosabb, hogy épüljön sok stadion. A kulturális kormányzat élén is emberek vannak, Balog Zoltán például, akik szintén nem szóltak egy szót sem Jancsóról. Nem tudnak mit mondani, mert hát mit is mondhatnának. Jancsó nem az ő emberük volt, és aki nem az ő emberük, az az ő szemükben nincs.

Egy olyan óriás ment el most közülünk, akit Orbánék nem is értenek. Mert más nyelven, a demokrácia nyelvén szokott szólni, azt a nyelvet pedig Orbánék nem beszélik, és nem is értik. Orbánnak és társainak nem szabad emberekre van szükségük, hanem szolgákra.

Jancsó ennek soha nem tudott és nem is akart megfelelni. Végigélte az elmúlt századot, és alkothatott még ebben az évezredben is. Majdnem mindent látott, diktátorokat és diktatúrákat, és most először történt, hogy nem élte túl valamelyiket.

Orbán és társasága hallgat. Nekik a rezsicsökkentés a fontos, meg az, hogy a csókosok jól lakjanak. Ehhez nincs szükség filmekre, még kevésbé filmrendezőkre.

De a legkevésbé Jancsó Miklósra van szüksége az Orbán és Tsai nevű részvénytársaságnak. Talán nem is baj, hogy így alakult – remélhetőleg a temetésére sem jelentkezik be valamelyik félkegyelmű farizeus.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (71 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +113 ( 123 szavazatból)
Jancsó Miklós holtan sem kell a hatalomnak , 4.8 out of 5 based on 71 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(37)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

37 Reader’s Comments

  1. szegeny Hofi is hasonlo modon ment el…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +52 (62 szavazatból)
  2. Andy Vajna ugyan miért szólalna meg?
    Mi köze neki a magyar filmhez, pláne Jancsó munkásságához?
    Vajna legfeljebb a filmtrükkökhöz ért, de a magyar filmhez???
    Honnan értené Ő a csendőrvilágot, a besúgást, a pressziót amit erre a népre gyakorolt a hatalom, és amit Jancsó kendőzetlenül megmutatott a filmjeiben?
    Hogyan tudná megérteni a Szegénylegényeket, vagy bármelyik más filmjét,amikor gőze nincs ennek a népnek a történelméről?
    Szivarozik valahol Banderassal, mert ifjú hitvesét el kell kápráztatni,hogy mellette tudjon maradni. Ez is egy ok…
    .
    Ami Jancsót illeti, el lehet mondani, hogy Ő nem gazsulált senkinek.A művészetéből élt, megalkuvások nélkül,tette mindezt úgy, hogy ember tudott maradni..
    Filmtörténeti érdekességeket fűznek a nevéhez világhírű filmrendezők,de a magyar hivatalosság hallgat.
    Ugyan mit is mondhatna egy Orbán,egy Vajna, vagy egy Balog Jancsó Miklósról?
    Jancsó Miklós értéket teremtett, amit a felsoroltak sohasem tettek. Mert értékrendjük sincs.Értéktelenek ők maguk is.
    Ha látja őket, akkor most nevet a hülyéken….
    Nyugodjon békében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +105 (117 szavazatból)
  3. Jancsó az önkényt az erőszakot a kiszolgáltatottságot formázta meg az alkotásaiban de rendszerváltást túlélve nem gondolhatta azt ,hogy egy pártállami diktatúrában éri majd utol a halál..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +63 (75 szavazatból)
  4. "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    ˙

    Ugyanmár, “Andy”* Vajna…! – A Mephysto-szindróma legtipikusabb figurája…
    ˙
    Sajátmaga mondta egy – talán a Duna-TV-n – interjúban, úgy tíz éve a floridai villájában hatalmas szivarral pózolva, egy gigantikus üvegasztal mögött ülve, hogy a magyar filmeseknek meg kellene gondolniuk, hogy milyen úton mennek tovább, a művészfilm, avagy a sikerfilm útján.
    Biztosan akkor nyerte el a diktátorunk szimpátiáját…, hogy végülis őt tette meg a fülkeforradalom filmügyi népbiztosává.
    Nagyon jól mondja bumburi, ő legföljebb a filmtrükkökhöz ért, de nem a filmművészethez – tökéletes meghatározás.
    .
    *Eredeti neve András, az egykor Szent István-körúti fűszeresek gyermeke… ma már “messziről jött ember…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +51 (57 szavazatból)
  5. Már hallom a kifogásokat:
    hétvége volt
    az illetéses nem volt telefon közelben
    síkosak voltak az utak (kellett az infós sáv a katasztrófásoknak)
    egyébként a portás a hibás,ki kell rúgni
    na,meg kend a nyuszira

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (45 szavazatból)
  6. nincs ebben semmi megfontolás, csak pökhendiség, meg lustaság, hál’isten!!
    el is hánynám magam valamelyik nagyeszű göbbels-csemete Jancsó nekrológjától! pedig tartok tőle, nem fogjuk megúszni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (40 szavazatból)
  7. bruckenbacker kapitány

    Még dolgoznak a NERtársak a hivatalos állásponton. Sem lenyelni, sem kiköpni nem lehet.-nem az ő emberük, volt csontállomány a gerincében.
    Nyugodjék békében.
    Csak halálában ne hurcolják meg ezek a csontállomány nélküliek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +39 (43 szavazatból)
  8. Andy Vajna……A pöffedt pénzeszsák, a 4-es úti lányok megmentője. Egyszer régen láttam a főiskola előtt a Dobó Katicával csókolózni, amíg a 7-es buszra vártam……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (32 szavazatból)
  9. Hogyan is érne fel a kretén a géniuszhoz. Fel sem fogja a szellemi, lelki, erkölcsi nagyságát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  10. sydney
    Óh te szegény, hát nem hánytad el magad?????
    Szerintem meg jobb is ha kussolnak, mint szemforgatva lökjék a hülye dumájukat!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (34 szavazatból)
  11. én köszönöm a hatalomnak, hogy csendben van….
    kovácsúr

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (29 szavazatból)
  12. A hallgatás bizonyítja, hogy a koszos bagázs gyűlöli a demokráciát és azt, ha valaki a tények, bizonyítékok birtokában, logikusan, szabadon gondolkodva ellen véleményt alakíthat ki az intelligencia és tudás nélküli bűnözők által felállított Fidesz/KDNP/Jobbik rablóbanda korrupt maffia diktatúrájáról. Nincs más ország ma a Világon, amit néhány iskolai osztálytárs, barátaikkal és rokonaikkal teljesen kisajátított, ami viszont a magyar emberek többségének értelmi színvonalát és tőréshatárát jellemzi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (35 szavazatból)
  13. Orkbánnál a kultúra véget ért a fehérvári huszároknál akik jól meghágják a lányokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (39 szavazatból)
  14. Azért andy vajna egy hatalmas csalódás. Hatalmas filmekben működött közre korábban, remek volt az egész.
    .
    Most meg; politikai maffia- prostituált, aki hivalkodóan, látványosan fetreng a luxusban, majdnem hogy tinikorú díszqrvákkal, kitartottakkal.
    .
    Köpedelem, na de mindegy, ezzel a magatartással pontosan beleillik abba a mentalitásba, ami körül veszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (43 szavazatból)
  15. Elfelejthetnénk már végre ezt az andivajnát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  16. Elszomorodtam és csak akkor lennék szomorúbb,ha a nagy rendező sírjánál meglátnám valamelyik maffia-tagot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (22 szavazatból)
  17. T. H. Sándor. Pedig ott lesz egynéhány, ha másért nem,hát a látszat kedvéért. Aztán visszamennek, a jó meleg segg közelébe, miközben elégedett sóhajjal, önkéntelenül,végigsimítják a zakójuk belső zsebében tartott bankkártyáikat ,és arra gondolnak,hogy így kerek a világ.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  18. érdekes, hogy a Jancsót méltató művészek nem említették az 1968-ban készült filmjét, a Fényes szeleket, pedig figyelemreméltó párhuzamok lelhetők fel benne a NÉKOSZ-mozgalom eszközei és a FIDESZ tevékenysége között.

    Más. Andy Vajna Orbán szimpátiáját akkor nyerte el, amikor Amerika-szerte röptette őt és Lévai Anikót magángépén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  19. Ahogy csinszka mondta: “… Hofi is hasonlo modon ment el…”.
    .
    Nem vitatható, hogy Hofi Géza “… Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a magyar kabaré történetének egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett alakja.”.
    .
    A fideszes kulturális kormányzat, még a takarítónőknek is megtiltotta, hogy kimenjenek a temetésére.
    .
    Ezek után van aki még csodálkozik?
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  20. Ha már a kultúránál tartunk megemlíteném makoveczimrét, akinek egyik legnagyobb csodálója éppen orbánviktor, – olyannyira, hogy a felcsúti stadion makovecz stílusban épül.
    .
    makoveczhez fűződnek az alábbi “gyöngyszemek”.
    „A magyar szerves építészet feladata, hogy szolgálja az Európai Közép ezoterikus létét.” (Makovecz Imre, 1985)
    „Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.” (Makovecz Imre, 2002)
    .
    Nos, ez a makovecz tervezte a sevillai világkiállítás magyar pavilonját, amely a hírek szerint “Elhagyatott és romos az 1992-es sevillai világkiállítás gyöngyszemei közé sorolt magyar pavilon, Makovecz Imre híres munkája, amely évek óta üresen áll…”
    .
    Annak idején a külföldi minősítések közül is a legenyhébb az volt, hogy: igen furcsa, érthetetlen, kifejezéstelen, riasztó stb. Az ennél szigorúbb minősítéseknek itt nincs helye.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  21. Remélem, egyik kormánytagot sem engedik a közelébe! Mit is mondhatnának?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  22. Gyula Bognar, Jr.

    Szerintem: Jancsó Miklós – A film rendezéshez művészeti tehetség kell, az emberi bölcsesség mellé, hogy a véleményt, bírálatot, útmutatást átadja a nézőknek érthető és élvezhető módon.
    Andy Vajna – Szerintem a producer-nek tehetsége kell lenni a seggnyaláshoz és bölcsessége, hogy tudja, hogy melyik segget nyalja a pénzért, a szereplőgárda összetételéért és a film forgalmazásáért.
    Itt van szerintem a különbség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  23. "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙
    ˙
    Ebben a vitában Orbán nyilván a következőketmondaná:
    ˙
    Nagy rendező ? Ebben az országban még Isten előtt is csak én lehetek…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  24. Vilag rangu muvesz volt, a legnagyobbakkal allt egy sorban. Nem sok ilyent produkalt a kortars magyar muveszet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  25. Itt lehet megnezni a Meg ker a nep cimu nagyon aktualis filmjet. Többek kozott ezert sem lenne jo, ha Jancso Miklos nevet akar csak kimondana ez a koszos hatalom.

    http://film.indavideo.hu/video/f_meg_ker_a_nep?token=3343924f87bd2fd13d6abbfbeb449f08

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  26. http://www.atv.hu/belfold/20140201-nem-az-a-bajom-hogy-valaki-parttitkar-ugynok-vagy-kem-volt-utos-mondatok-jancso-miklostol
    -
    Még nem tudják mit mondjanak, várják a két tanácsadótól az instrukciót, hogyan lehetne a fenti Jancsó Miklós ütős mondataira válaszolni, hogy a 8-10 évesek szintjén értők is felfogják!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  27. Majd Pintér belügyminiszter küld egy sms -t a temetésére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. Aki nincs velük, az nincs.
    Lassan majd tenni is fognak, hogy ne is legyenek…készüljetek…, mire is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  29. Balog páter annyit ért a kultúrához mint anno Dávid Ilona értett a focihoz.Csuhás miniszterünk a seggnyalásban jeleskedik,és a Horti kultusz ápolásához.Miki bácsi eszmevilágától fényévekre van,remélem a temetésére sem tolja oda az ájtatos pofáját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  30. Jancsó Miklós emlékének jót tesz, ha ez a kormány és az őt kiszolgáló baloldali kurzus kultúrnokok nem szólalnak most meg. Ez volt tőlük várható, s hallgatásukkal újra a lényegüket adták. A némaságuk is annak a bizonyítéka, hogy számukra nem az igazi művészeti érték, hanem a politikai hovatartozás a mértékadó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  31. Már az előző csúti éra alatt, Várhegyi nevű köztötörvényes azt mondta Hernádinak “amig mi vagyunk Jancsó nem kap pénzt filmre” Min csodálkozunk ?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  32. Jancsót a minisztérium saját halottjának tekinti. (Fordítva jobb lenne!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  33. Majd a sírnál megjelenik Németh Szilárd rezsibiztos, és beszédet mond a szociális temetésről és a paksi atomerőműről. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  34. Bocs, síró jelet akartam :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  35. Vajna valószínüleg valamelyik déltengeri szigeten cigarettát töltöget unoka korú feleségével.Az asszony adja a hüvejt,Vajna,a vén majom, pedig a dohányt.Jancsóról pedig azért nem szólal meg,mert fogalma sincs,hogy ki volt.De ne is szólaljon meg,mert abból botrány lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  36. Jancsóra még mindig fognak emlékezni,amikor ezekre a mai menőkre már senki.És ez a fontos.
    Ha viszont szegény Makovecz szóba került: ő volt az,aki az átkozott komenista rendszerben alkotta meg ún. organikus művészetét és tervezett használhatatlan,trendi népieschnek szánt épületeket tömegesen, úgy hogy ennyire nyomták el szegényt…
    Izelítőnek beszúrom Szigetváron álló művének képét.Kinek, mi jut róla eszébe?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  37. Hihetetlen, hogy mennyire előre látta egy zsarnok születését Jancsó Miklós. Érdemes elolvasni az Összefogás a magyar kultúráért facebook csoport oldalán megjelentetett, “Jancsó Miklós levele Orbán Viktorhoz” címmel. A levél 2002-ben íródott, de akár most is írhatta volna annyira aktuális. Választ kapunk arra, hogy miért nem kedvelte őt Orbán Viktor.
    Itt a link hozzá
    https://www.facebook.com/permalink.php?id=147878631940400&story_fbid=662196270508631

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Mi lesz veled, Magyarország? 2014. április 2. szerda

A hazugság országa 2014. március 19. szerda

Jancsó, és akiknek nem kellett 2014. február 24. hétfő

Jancsóra emlékezett a The New York Times 2014. február 3. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos