Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Az összefogás hazugsága 2014. január 6. hétfő 20:41

  • Hozzászólások(132)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Az összefogás hazugsága

Most újra előkerült, hogy szélesíteni kellene az “összefogást”, amelyet tévesen neveztek eddig is összefogásnak. Az MSZP és az Együtt 2086-PM különalkuja sem összefogás. Az összefogás egészen mást jelent. Ez egy kényszerházasság, amelyben az MSZP kénytelen volt átadni néhány helyet egy fantompártnak, amely csak azért létezik, mert Bajnai Gordon alapította. Bajnai egyéves kormányzását sikeresnek ítélte a közvélemény, a demokratikus Nyugat és főleg Amerika pedig benne látta a lehetséges ellenzéki miniszterelnök-jelöltet. Egy ideig még a baloldali-liberális szavazóknak is voltak ilyen illúzióik, de azok már régen elszálltak. Bajnai Gordonnak az elmúlt bő egy évben, amióta visszatért Szigetvári nevű lován (inkább szamarán) a politikába, nem volt egyetlen jó lépése. A kár, amelyet okozott, azonban felmérhetetlen.

Pártok feletti civil mozgalomtól jutott el a pártalapításig, miután egy darab civilt, Juhászt sikerült megszereznie, viszont a Milla mozgalmat ugyanazzal az egy mozdulattal megszüntetnie. A nemlétező mérsékelt jobboldalt célozta meg a Fidesztől kölcsönvett hazugságokkal, de mérsékelt jobboldalit egyet sem talált. Az MSZP-től való elhatárolódással indult, végül örülhetett, hogy beeshetett az MSZP ölébe, és politikai értelemben ez életben tartotta. Bajnai Gordon finom ember, kedves személyiség, de ez nem elég a politikában, különösen Magyarországon nem. Nem kell politikusnak mennie annak, aki nem ért hozzá.

Kevés olyan politikus született magyar földön, aki ennyire nem igazodott ki a jó és a rossz, az igaz és a hamis között. Utólag már a teljesítménye is megkérdőjeleződik: mi lett volna akkor, ha a hatalomra készülő Fidesz nem hagyja, hogy rendbe tegye a kormányváltásra az országot, hanem ugyanazt teszi vele is, mint az elődjével? Már akkor felkaptuk a fejünket, amikor azt mondta, hogy Orbán is demokrata. Azóta is így látja? Helyesbítette ezt az állítását? 2009-ben mitől nem lehetett látni azt, hogy Orbán nem demokrata? Vajon e kijelentésének, amely akkor egy hiteles ember szájából hangzott el, mennyi köze volt abban, hogy a bizonytalanokat is a Fidesz mellé állítsa? Ha Orbán is egy demokrata, akkor mi a baj? Miért ne szavazhatnánk rá? Felsorolni is sok lenne az azóta elhangzott érthetetlen szövegeket: Bibót és Mindszentyt állította egy sorba, támogatta a Trianon-nap nevű szélsőjobboldali szörnyűséget és hazugságokat, de nincs is értelme folytatni.

Bajnai színre lépését mindenki várta, de annak módja több szempontból elhibázott volt. Egyrészt ideológiailag rosszul mérte be a helyzetet. Miközben a baloldali szavazók várták vissza, ő mérsékelt jobboldaliként akart visszatérni, és Orbán jobboldali alternatíváját kívánta létrehozni. Mindezt úgy, hogy olyan orbánista valótlanságokat mondott a baloldalra, hogy azok után visszasompolyogni a baloldalra, és ott találni menedéket a teljes ellehetetlenülés elől, egyenlő volt a morális megsemmisüléssel. Akinek annyi realitásérzéke nincs, és annyira nem ismeri a 20. század történelmét, hogy nem tudja, Magyarországon mit jelent jobboldalinak lenni, annak tényleg nem kellene politikával foglalkoznia. Maga Orbán Viktor is az MDF antiszemita keresztény-nemzeti radikálisaival szembeni alternatívaként jelent meg a jobboldalon, szét is szakította az MDF-et, aztán a mérsékeltek maradtak hoppon, mert Orbánnal megértették: ha a Mussolinit éltető katolikus egyház nem adja a hitelesítő pecsétjét, hogy belőle jó fasiszta lesz, akkor a jobboldalon őt soha nem fogadják el. A vége pedig az lett, hogy Orbán nem alternatívája lett az antiszemita “keresztény” jobboldalnak, hanem a vezére. Lezsákék kötöttek ki a Fideszben, nem az ellenfeleik. A katolikus egyháztól független kereszténydemokráciát pedig a szicíliai leszámolásokhoz hasonlóan végezték ki (kérdezzék erről Giczy Györgyöt).

Azzal, hogy Bajnai a Milla tüntetésen lépett színre, és a civil Milla főszervezőjét pártpolitikussá tette, ügyesen kivégezte az ígéretesen induló civil kezdeményezéseket. Az Orbán-rendszerrel szembeni ellenállásban addig volt spiritusz, amíg az nem állt be a Fidesszel kibogozhatatlan és gyanús viszonyban levő MSZP mögé, amelynek kitüntetett érdemei vannak a Fidesz kétharmados győzelmében. Az utódpárti MSZP egyetlen érdeme és ígérete az volt, hogy megvédi az országot Orbántól és a szélsőjobbtól. Erre azonban alkalmatlanná vált, elkorrumpálódott, zsarolhatóvá lett, példát statuált az összes demagóg fasiszta vádhoz, és látszólag igazolta a liberális demokráciával szembeni szélsőjobboldali populizmus összes hazug vádját. Ezért a civil mozgalmak azt a lehetőséget ígérték, hogy ez az MSZP ebben a formájában eljelentéktelenedik vagy megszűnik, esetleg megújul, de ez utóbbi csak matematikai lehetőség. A civil mozgalmak elhalása azt eredményezte, hogy előtérbe került újra a pártpolitika, a hangsúly a “választásra” terelődött a rendszerrel való szembenállás helyett, és akkor az MSZP szavazói a pavlovi reflexek alapján csatlakoztak megint oda, ahol a szegfű illatát megérezték. Függetlenül attól, hogy ez a virág már régen elrohadt, és nem hajlandóak se cserepet, se földet, se magot cserélni. Csak öntözik a hervadt virágot. A vizet pedig a Fidesz adja hozzá.

Bajnai ezzel a halálból hozta vissza az MSZP-t. Politikai dilettantizmusára jellemző, hogy annak ellenére tette ezt, hogy a szándékai ellentétesek voltak. A Milla tüntetésen még a civilek MSZP-ellenessége jegyében lépett színre, és még odáig is elment, ameddig a civilek nem, hogy átvette a Fidesz hazugságait. Az MSZP-vel szemben lenne mit kifogásolni, kivéve a Fidesz által mondott hazugságokat. Az egészben a legvisszataszítóbb az volt, hogy érződött a számítás, a mérsékeltnek vélt Fidesz-szavazók megszólításának szándéka. Csakhogy mérsékelt Fidesz szavazó nincs, mert a Fidesz szélsőséges párt, szélsőjobboldali támogatással szerzett kétharmadot. Másrészt, ha lenne, akkor az nem a 2006-os hazugságokra izgulna, mert a 2006-os hazugságok Szőke Feri és társai szintjén állnak, ezek róluk szólnak. Bajnai miközben kivégezte az ígéretes civilmozgalmakat, és nem tudott jobbboldali alternatívát létrehozni, nem volt képes az MSZP megüresedni látszó helyére sem lépni, mert ahelyett, hogy eltemette volna az MSZP-t (béke poraira), feltámasztotta a halottaiból. A végén ott állt a legkisebb támogatás nélkül, a baloldal részéről fagyos tekintetektől körülvéve, és egy újra megerősödött MSZP-vel az ellenzékiség oldalán. Miután Mesterházy Attila azt hitte, hogy ez a feltámadás neki köszönhető, Bajnai kapott egy törekvő konkurenciát is a miniszterelnöki posztra a megerősödött MSZP mellé, pedig ő csak azért jött vissza a politikába, hogy újra miniszterelnök legyen.

Ennyi balfácánság, hiba és tévedés után nem maradt más, mint bejelenteni a csődöt és visszavonulni (ez lett volna a becsületesebb), vagy összeállni azzal az MSZP-vel, amellyel szemben meghatározta magát (vagyis: leköpni önmagát). Bajnai Gordon ez utóbbit választotta, és ezzel morális tőkéjének utolsó maradékát is eljátszotta. Nem mintha Magyarországon ez sokat számítana. Lehet azon vitatkozni, hogy saját alkalmatlansága és politikai vaksága, vagy a mérhetetlenül öntelt és annál is tehetségtelenebb pojáca, Szigetvári Viktor zsenialitása nullázta le fél év alatt. De ha ez utóbbi, az is Bajnai hibája, hogy ezt hagyta. A jó vezető tulajdonságai közé tartozik az is, hogy jól választja meg a munkatársait. Nem választ egy jellemtelen és ostoba karrieristát, aki ugródeszkának és elmebeteg politikai ötleteihez használja fel őt. De ha tévedett, akkor három másodperc alatt kirúgja a zsenit az ötödik zsákutca után, de Bajnai besétált Szigetvárival még a hatodikba is, és soha nem határolódott el tőle. Gyenge vezető. Ez azt jelenti.

Egy jó sakkozó az első lépésből megmondja a parti kimenetelét. Bajnai még a mattot sem vette észre. Gyurcsánynak volt egy jó mondata akkor, amikor Bajnai első lépésként a Milla színpadán tért vissza. Ez úgy hangzott, hogy rossz színpadot választott magának. Ebben az első lépésben benne volt az összes többi vereség, és mindaz a borzalmas kár, amit neki köszönhetünk. E károk között tarthatjuk számon, hogy Bajnai színrelépése, miniszterelnöki ambíciói és az ezzel kapcsolatos illúziók kényszerpályára vitték az ellenzéket a választási részvétellel kapcsolatban. Többet nem lehetett azon gondolkodni, hogy egy illegitim rendszer által kiírt választáson szabad-e részt venni, nem bojkottálni kell-e inkább. Bajnai óriási lökést adott ezzel a rendszer és Orbán önkényuralmának legitimációjához. Mindezeket még tetézte a rendszer demokratizmusáról szóló felelőtlen nyilatkozataival és az Orbán melletti brüsszeli lobbitevékenységével. Ezzel kinyírta immár az uniós ellenállást is, mert ha az ellenzék potenciális miniszterelnökjelöltje megvédi Orbánt és rendszerét, akkor lehetetlen helyzetbe kerül az Európai Unió, ha sokat ugrándozik ellene.

Bajnainak a színre lépése után egyetlen területen sikerült megtartania korábbi álláspontját, és ez a Gyurcsány-ellenesség volt. Mivel emberileg Bajnait szeretjük, ezt is inkább Szigetvári nyakába varrjuk, ha igaz, ha nem igaz. Lehettek a Gyurcsánnyal szembeni elutasításnak személyes okai is. De az teljesen nyilvánvaló, hogy Bajnai stábja az MSZP-t azért választotta, mert a politikai túlélés és a választási esélyek miatt az érdekei így diktálták. Elvtelen taktikázás ez. Nehéz lenne ebben a bő egy évben egyetlen elvi döntést felfedezni, amelyet nem machiavellista szempontok és totális immoralitás vezérelt. Mivel magánemberként Bajnait nem ilyennek ismerjük (de nem ismerjük olyan nagyon), hajlamosak vagyunk a mellette levő ördögnek, Szigetvárinak tulajdonítani ezt is. Mindenesetre Gyurcsány jól látta meg, hogy esetleges személyes konfliktusaik ellenére, a rivális helyzettől függetlenül, Bajnainak a DK és Gyurcsány mellett kellett volna visszatérnie a politikába, mert az lett volna az ő természetes előfordulási helye (Szigetvárinak kínos lett volna, mert ott egyszer már leszerepelt). Ketten tudtak volna a rendszer igazi ellenzékének élére állni, és a Fidesznek valamiért nagyon is megfelelő MSZP ellensúlya lenni. Az ellensúly azt jelentette volna, hogy a szegfű szaga miatt stabil egykori párttag és munkásőr táborral rendelkező MSZP nem határozhatta volna meg egyedül a demokratikus ellenzék sorsát. Nem lehetett volna eladni ilyen könnyen a demokratikus ellenzéket Orbánnak.

Az MSZP, miután Bajnai szerencsétlen színre lépése miatt megerősödött, a háta közepére sem kívánta Bajnait. Soha nem kötött volna egyezséget vele, ha ezt részben belülről, de főleg kívülről nem erőltetik rá. A Magyarországért aggódó demokratikus országok nem érzékelték Bajnai hibáit, benne továbbra is a demokratikus jogállam lehetőségének letéteményesét látták. Ha az MSZP beveszi Bajnait, elháríthatja azokat a belföldi kritikákat is, hogy nem akar összefogni senkivel, márpedig nem akar. De a teljes ellehetetlenülés elől hozzá menekülő Bajnaival való összefogás látszata megfelelő fügefalevél számára. Az MSZP ezzel együtt sem fogott össze Bajnaival, hanem alkut kötött vele: a mentőövért cserébe Bajnai biztosítja az “összefogás” látszatát és az arra való készséget. Összefogás akkor lett volna, ha közös listát indítanak és közös miniszterelnökjelölt van, arról nem beszélve, hogy valamiféle közös program, de itt igazi programja, amit épeszű demokrata támogathatna, egyik félnek sincs. Mesterházy, s a fentiek miatt Bajnai személye sem garancia arra a választóknak, hogy bárki bianco csekket állítson ki nekik. Ez látszik a közvéleménykutatási eredményeken. Ha lenne Magyarországon egyetlen eltökélt, határozott, következetes ellenzéki párt, akkor lenne kormányváltó hangulat. S ha nem lehetne választáson leváltani ezt a bűnszervezetet, akkor lenne azonnal forradalmi hangulat is. De nincs ilyen, a DK sem az. Nincs miért hősnek lenni. Ez a fő ok, nem az ellenzéki média hiánya.

Az MSZP semmi mást nem tett, mint a látszat kedvéért átlökött néhány választási körzetet Bajnaiéknak, ahol egyébként is kérdéses volt a szereplése. A fuldokló Bajnai-csapat pedig belekapaszkodott, az LMP-ből kipottyant további fuldoklókkal együtt. Közös érdek a hazugság, hogy ez valamiféle összefogás lenne. Ez nem összefogás, hanem színjáték, kölcsönös érdeken alapuló paktum. A túlélés érdekében, az összefogás eszméjét és egykori miniszterelnökét hátba szúrva, Bajnai lemondott a DK-val való megegyezésről is. Az MSZP-ben van akkora Gyurcsány-utálat, hogy még a Fidesz zsarolása, és a sokat emlegetett Puch-Simicska tengely nélkül is képesek a választások sikerét, Orbán leváltását és Magyarország érdekeit feláldozni, hogy vele ne fogjanak össze. Indok, persze, van elég. Ez mindent elárul az “összefogás” mítoszának őszinteségéről. Az érthető, hogy egyszemélyes pártokat és a szépkorú Schmuck Andort nem veszik be egy esetleges összefogásba, mert keressen magának állást Fodor Gábor máshol. Tetszett volna nem szétverni az SZDSZ-t. De a Demokratikus Koalíció kiebrudalása leleplezi az igazi szándékokat.

Most értünk el tulajdonképpeni mondanivalónk lényegéhez.

Minek tekintsük ezt az év eleji új nyitást az “összefogás” bővítésére. Semmiképpen ne annak, aminek látszik. Ez arra lesz jó, hogy az ellenzék a megmaradt három hónapját sem kampánnyal, hanem pótcselekvésekkel, marakodással és a további megosztással töltse. Ezek a bejelentések időnyerést jelentenek, azt a látszatot keltik, hogy csinálunk valamit. Bajnai hozzáteszi, hogy a tárgyalások megnyitása nem jelenti a korábbi megállapodások felülvizsgálatát, azok sérthetetlenek. Akinek van füle, hallja a rémületet, nehogy még ők is kiessenek ebből a látszat megegyezésből, és a pártjából senki ne kerüljön be a klerikálfasiszta rendszer parlamentjébe díszletnek. Nehogy elvegyék a játékszerüket. Az MSZP-nek sincs semmi ötlete, mit tehetne még a választásokig, ezen a csonton elrágódni még egy hónapig éppen jó lesz, aztán majd lesz valahogy. A lényeg, hogy a DK is ezzel lesz elfoglalva, és a végén úgy kell lezárni az egészet, hogy Gyurcsányon és a pártján lehessen még egy nagyot rúgni, a támogatását csökkenteni. A DK maga sem vette észre, hogy amikor közelít az MSZP-hez és gerincét görbíti, a támogatása csökken. Ha az MSZP-vel szemben valami igazi ellenzékiséget képvisel, megpezsdül a levegő, és a támogatottsága nő. Ennek ellenére a kollaboráns álszövetség után ácsingóznak, és szeretnének azok fenekébe bújni, akikben senki nem bízik. Ez mutatja, hogy a DK is gyáva, és Gyurcsány sem igazán jó politikus, mert a döntő lépések előtt mindig megijed.

De tételezzük fel azt, hogy a Demokratikus Koalíciót (és Gyurcsányt) valóban be akarják venni a kollaboráns brancsba. Ez két esetben lehetséges. Vagy a Fidesz úgy látja, egyébként nagyon helyesen, hogy ezek hárman együtt nem többen lesznek, hanem kevesebben, és egy kupacban kivégezheti a teljes létező ellenzéket. Vagy az MSZP magától jött rá, hogy Gyurcsányt hatékonyabban tudják ártalmatlanítani, ha belül van, mintha kívül. Ha ez utóbbi áll fenn, erről meg kellett győznie a Fideszt, mert abban egészen biztosak lehetünk, hogy a hatalmi játszmákban ugyanaz a leosztás zajlik a két párt között, mint az emlékezetes rádiófrekvenciák elosztásánál. Éppen olyan sikerrel és eredménnyel a baloldal számára. Ilyen lépésről az MSZP a Fidesz hozzájárulása nélkül nem dönthet. Senkinek nem tűnik fel, hogy a Közgép hirdetéseivel gyakorlatilag a Fidesz tartja fenn az MSZP-hez közelálló médiumokat, és tartja életben a látszat miatt az álellenzéket. Ebben a mutyivilágban akar mindenképpen részt venni a DK, amelynek ez a mostani ajánlat mindenképpen csapda: ha nem veszik be, úgy lesz vége a tárgyalásoknak, hogy ők voltak a hibásak. Ha beveszik, azzal feladják önmagukat, és olyan bandába keverednek az “összefogás” hazugsága miatt, amely morálisan lenullázza őket. Miközben időt veszítenek, ez a két banda csak kolonc a nyakukon, és a választásokat hárman együtt sem nyerhetik meg.

A DK éppen azt veszítheti el, amiért érdemes lenne rá szavazni, ha bekönyörgi magát a kollaboránsok közé, akikről azt sem lehet tudni, mit akarnak valójában. Kormányt váltani, vagy rendszert váltani, folytatni akarják a fideszes alaptörvény keretei között, vagy nem, felelősségre vonják Orbán bűnszervezetét vagy kitüntetik. A DK-ban hallani még olyan hangokat, mintha tudnák, hogy itt egy alkotmányellenes aktus, puccs és államcsíny történt, de ebből már ők sem vonják le a következtetéseket. Elképzelhetetlen, hogyan egyeztetik az illegitim rendszerről szóló nézeteiket Bajnaival, aki szerint az Orbán-rendszer törvényes alapokon áll. Az pedig nem egy program, hogy győzzünk, váltsuk le Orbánt és majd lesz valami, valamiben majd megegyezünk. A háromszor nulla az nulla marad a matematika szabálya szerint. Ezek ha összefognak valahányan, akkor sem lesznek jelentősen többen, mert az alapok hamisak. Ha a Demokratikus Koalíció is a hazug önmegtévesztés részévé válik, attól ennek az “ellenzéki összefogásnak” hazudott kamunak nem lesz sokkal több szavazata. A DK ebbe a bandába nem viszi az összes szavazaóját, mert akik támogatják, azoknak elveik vannak, és azokat nem adják fel olyan könnyen, mint a párt vezetői. Én elvből bojkottálom az Orbánt legitimáló álválasztást, de ha szavaznék, akkor nem szavaznék a DK-ra, ha ezekkel összeáll. Míg az MSZP szavazóinak egy része sem szavaz olyan konglomerátumra, amelynek Gyurcsány is tagja. Bajnaiéknak pedig soha nem is volt saját szavazójuk. Bajnainak vannak szimpatizánsai, de saját szavazói nincsenek. Az ő szimpatizánsai más pártokra szavaznak.

Ennek ellenére talán az lenne mégis a legjobb – különösen, ha a DK sem képes átlépni saját árnyékát -, ha összeborulna mindenki. Hadd lássák, mire jutnak, hadd csattanjon el az a kijózanító pofon, amit megérdemelnek. Ne lehessen a megélhetési és korrupt “véleményformálóknak” azt hazudozni, hogy az összefogás hiánya miatt nem sikerült. Szembesüljenek a valósággal. Derüljön ki végre erről az “összefogásról” szóló hazudozásról, hogy micsoda. Bűncselekményt nem választáson kell legyőzni, különösen nem olyan pártokkal, akiket a háttérből a Fidesz pénzel és mozgat. Eleve nem szabadna elfogadni olyan választási rendszert, amely össze nem tartozó pártokat összefogásra kényszerít. Ha nem lehet különben leváltani azt, aki ezt a választási törvényt önhatalmúlag hozta, akkor az már nem szabad választás. Akkor ezt a hatalmat már nem lehet választáson leváltani. De itt választásról és népakaratról szó sincs. Ezt a válastzást azért tartják, hogy az alkotmányos rend törvénytelen megváltoztatását, a statáriális törvénykezést, a jogállam és a Köztársaság felszámolását, az önkényuralom bevezetését utólag legitimálják. Ha az ellenzék részt vesz ebben, akkor bebetonozza és nem megdönti az Orbán-rendszert. Ha a Fidesz hozzájárult, hogy az MSZP beszippantsa az álellenzéki összefogásba a DK-t, az csak azt jelenti, hogy úgy látják, hárman együtt sem jelentenek rájuk veszélyt. A győzelmi diadal nagyobb lesz, ha mindenkit együtt vernek meg. Gyurcsány pártját is ledarálják, miután korrumpálták ezzel a másik két bandával.

Tényleg nem hagynak más megoldást: vagy maradsz, és eltűröd a bűnszervezet uralmát, lelked megnyomorítását, tudomásul veszed és elfogadod, hogy ezek éhbéren és megalázva eltartanak (ha befogod a pofád, és mindenkire rákiabálsz, hogy “csönd”, aki kinyitja a száját). Vagy ha ember akarsz maradni, akkor elmész bárhova, amíg nyitva a határ, mert ennél rosszabb sehol nem lehet, de legalább embernek érzed magad. Ez az ellenzék az előbbit választotta, az őket kiszolgáló korrupt értelmiséggel és sajtóval együtt, elfogadva a Fidesz hazugságát. Rendes ember ettől hány. Nagyon nehéz lesz gyomorral bírni azoknak, akik nem akarnak sem alattvalók lenni, sem hős áldozatok, nem akarnak maradni, de menni sem tudnak. Visszavonulnak a magánszférába és begubóznak, de nem tudják magukat elrejteni ezektől, mert ha más nem történik, a házmester becsönget a rezsicsökkentéssel. Megbolondulni lehet csak, vagy megalkudni és szemét emberré válni. A késő Kádár korszak jobb volt, mert az a rendszer alapvetően pozitív ideákat célzott meg, és megnyerte a társadalom legjavát, az ország intelligenciáját, hogy a rendszer korlátai között az országot működtesse. De az Orbán-rendszer ideológiája embertelen, fasiszta, népirtások származtak belőle, és a társadalom legmocskosabb része a bázisa. A rendszert nem intelligenciák, hanem kioperált agyú idióták, tehetségtelen és jellemtelen karrieristák, unintelligens barmok irányítják és működtetik. Azért a rezsiharcosok Magyar Csapatához hasonlót Bacsó Péter sem talált volna ki, az már Virág elvtársnak is sok lett volna. Bástya elvtárs nem mert egy radirt sem hazavinni az unokáinak, nemhogy stadiont építsen a kert aljába.

És akkor még nem beszéltünk arról, amikor a rendszer fejlődése és önmozgása eléri az erőszakot. Ennek fényében kell értékelni Mesterházy, Bajnai, és bizony, Gyurcsány urak tevékenységét. Még akkor is, ha a felelősség nem egyforma. És félreértés ne essék: a hiba nem abban van, hogy ezek nem képesek igazán összefogni. Hanem abban, hogy nem képesek egy diktatúrának ellenzéke lenni, nem képesek egy szervezett bűnözői csoporttal és egy antiszemita, fasiszta, klerikális ideológiai elnyomással szembeszállni. Ha erre képesek lennének, akkor lenne miért összefogni. De így teljesen mindegy, hogy összefognak vagy nem. Csak őfelsége kedvenc ellenzéke lehetnek. Nincs más választásuk, ha felülnek az Orbán-rendszer hazugságának, és elfogadják a legitimációját. Még ez is elviselhető lenne, ha nincs más. De milyen ez az “őfelsége”? Ez az igazi megaláztatás és ez az igazi szégyen.


VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (76 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +113 ( 137 szavazatból)
Bartus László: Az összefogás hazugsága, 4.5 out of 5 based on 76 ratings

  • Hozzászólások(132)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

132 Reader’s Comments

  1. Laci

    Ezt mintha már olvastam volna valahol…..
    Te meg olvasd el a Kerék -Bárczy mai cikkét a Galamuson. Üdv.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  2. Sajnos megint csak Bartus Lászlónak kell igazat adni, mert a három ellenzéki főszereplő, Mesterházi, Bajnai és Gyurcsány, pontról pontra azt az érthetetlen, már-már fatálisnak ítélhető tehetetlenséget sugallja magáról és a körülöttük állók egészéről, amit Bartus e cikkben leír.
    Ennek a tehetetlenségnek vélhetően több oka van, és azok egymagukban is bénító hatásúak!
    Megítélésem szerint Mesterházi, valamint a közvetlen munkatársak egész köre, miként eltérő mértékben és mélységben Bajnai, és sajnos Gyurcsány is legalább 9 (kilenc) kiemelten fontos személyes, és közösségi jellemző tekintetében nem sugározza a társadalom felé azt a fajta hitelességet, ami meggyőzhetné a tétovázó választókat:
    1) nincsen kellően stabil társadalomtudományi ismereteik, a hajdan volt tanítók/ideológusok meg már visszavonultak,
    2) nem alakult ki bennük a mélyen gyökerező elvekre és értékekre támaszkodó szilárd világnézeti meggyőződés,
    3) láthatóan nincsen nekik kellő mélységű mozgalomszervezési és vezetési tapasztalataik, ami azért igazán súlyos hiányosság, mert a keresztény-nemzeti jobboldal eltanulta, sőt e téren messze le is pipálta az igazi mozgalmi múlttal bíró “baloldalt”,
    4) nem igazán karizmatikus, határozott és követelménytámasztó vezetők, akik megkérdőjelezhetetlen tekintélyt képesek kivívni a párton belül és azon kívül is a társadalom egésze előtt,
    5) láthatóan nincs erős, hatékony alapokat biztosító kohézió és az ebből táplálkozó tettrekészség a vezetés, az apparátusok és a párttagság között,
    6) elmulasztották a kíméletlenül önkritikus szembenézést a 20, illetve a 8 éves működés/teljesítmény hiányosságaival, és nem száműzték a soraikból az oda nem való “megélhetési apparátcsikokat”, akik még ma is kerékkötői a hiteles arculat, stratégia és taktika kialakításának,
    7) elmulasztották a választói tömegek folyamatos, részletes, és közvetlen/személyes tájékoztatását a Fidesz-KDNP társadalomrombolásáról és annak a fájdalmas, esetleg végzetessé váló következményeiről, egészen a vereségig visszamenően, amelyre a Fidesz-KDNP médiauralmának az ellensúlyozása miatt lett volna égetően szükség,
    8) a vereséget követően jól érzékelhető zűrzavart és felelőtlenséget tanúsítva egyszerűen megfeledkeztek azoknak a választóknak a legelemibb érdekképviseletére, akik nem kis számban, meggyőződésük szerint szavaztak a “baloldalra”,
    9) mindezek alapján pedig politikai vakság, bűnös felelőtlenség azt hinni, hogy a Fidesz-ellenes választók kellő számban meggyőzhetők, és mobilizálhatók lesznek a választásokon.
    A számomra legbeszédesebb bizonyítéka a fent felsorolt negatívumok tényszerűségének az volt, hogy ez a “baloldali” vezetői garnitúra, legfőképpen pedig a “vezető erőt” képező szocialisták a mozgalmi lehetőségek birtokában a polgári ellenállási/engedetlenségi mozgalom megszervezését elutasítva szabad teret biztosított Orbán és Semjén tandem gyalázatos országlásának!
    A mindenkiben, és főként a magyar fajtájú, szabad kezet, szabad rablást és a korrupciót megfékezni képtelen polgári demokráciában csalódott választókat, az egész választói tömeg közel felét csakis a következetes, hiteles és hathatós ellenzéki mozgalmi tettek és ráhatások lennének képesek kellő számban mobilizálni! EHHEZ VISZONT MÁR ELSZALASZTOTTAK MINDENT, AMIT EDDIG CSAK LEHETETT!
    (Elnézést, hogy itt élem ki az elégedetlenségemet, de a szocik és a szakszervezetek által szervezett tüntetéseken nem volt alkalmam azt levezetni, mert ilyeneket nem igen sikeredett összehozni mindez ideig!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  3. Kerék-Bárczy cikke:

    http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/349630_a_fideszes_maffiaallam_lebontasanak_forgatokonyve

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Walla! Azt írja: “Amúgy baloldal nem létezik ebben az országban, se napjainkban sem pedig történelmi távlatokban nem volt.” És pontos indoklását is adja: miért. Végigelemzi azt a történelmi fejlődést, amit részben, a nyolcvanas évekig, Bibó is végigvizsgál, és megállapítja, hogy az eltorzult, retrográd, feudális magyar történelem mérgezte meg a magyar nép lelkét, és tette szinte az egész magyarságot jobboldalivá. Walla! is oda konkludál, hogy:
    ” Ez egy embertelen, reakciós, jobboldali értékrendű, köpönyegforgató ország.”
    Nem sokkal lejjebb Öreg titán továbbgondolva ezt a folyamatot, azt írja:
    “Ha Magyarország nem kap valamilyen sürgős nemzetközi pszichológiai-pszichiátriai segítséget, akkor sajnos ez az ország óhatatlanul a szakadékba görgeti önmagát.”
    Meg kell ismételnem amit a korábbi hozzászólássomban is írtam a németekről, akik a náci fajelmélettel, az ipari méretekben a legprecízebb technológiával megtervezett és végrehajtott genocídiummal, amelynek során rezzenéstelenül, az empátia és a morál teljes kiiktatásával, saját tökéletességük hamis tudatától elszállva, mentálisan olyan mélyre süllyedtek, hogy annál mélyebbre nép nem süllyedhetett, és mégis: ebből a legsúlyosabb pszichés betegállapotból tudtak kigyógyulni a háború után.
    De “A német nép újjászületésének ára – írtam a hozzászólásomban az előbb – a totális kapituláció, a borzalmas vérveszteség, a városok porig rombolása volt, irtózatos árat fizettek a leckéért, míg megtanulták, hogy nem ők az uralkodó faj, hogy mások jobbak tudnak lenni, mint ők, nincs Herrenvolk, hogy a nácizmus útja nem járható. Ezt a leckét a magyaroknak is meg kell fizetniük – ez még hátra van.”
    Vagyis életmentő műtétre még van remény, de azt olcsón megúszni nem lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  5. Öreg Titán;
    január 7. 15:54

    Lehet hogy a szóhasználat nem indokolt, de azért ahol ilyen “ellenzék” van; ott nem csoda hogy ilyen bűnszervezet túsza egy ország. Ez enyhén szólva fel tudja dühíteni az embert.

    csakén;
    január 7. 14:11
    A devizahitelezésért természetesen nem Bajnai az egyedüli felelős; de a felelősök között van. Ez elsősorban politikai és morális felelősség. Egy tollvonással véget lehetett volna ennek vetni az évek során és talán nem lett volna ebből ekkora baj; nem terelte volna zsákutcába a még a volt szocialista országokhoz képest is leszakadóban levő magyar gazdaságot. Amúgy az E2014-PM vezető gárdája a Bankszövetséghez kapcsolódik, amitől már önmagában is röhejes volna egy normális országban, baloldali formációban részt vennie; amit meg ellenzékiség címén művelnek, inkább nem minősítem, mert még ki kellene moderálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  6. Walla
    Ez a tollvonás a jelenlegiekre jobban vonatkozhatna, náluk kezdődött a becsődölés – a mostaniaknál szűntek meg nagy többségében a munkahelyek, lettek fizetésképtelenek ezáltal a hitelesek és náluk döntötték többször is be a forintot!
    Még a 2008-s válság idején sem volt ekkora a gond – a tollvonást megtehették volna már majd négy évvel ezelőtt.
    Azt ezek gyorsan elintézték, hogy kedvező feltételekkel kifizethessék a nem rászorulók a milliós hiteleiket – akiken kellett volna, természetesen ez nem segített, mert azoknak nem volt meg egy összegben még a havi törlesztőrészletük sem!
    Az önkormányzatok átvállalt hiteleit is mi fizetjük ki – nem kis tétel….ez nem zavarja az embereket, csak a még megmaradt hitelesek esetleges megsegítése verné ki biztosítékot – a 300 forintosok népénél!
    Ezt meg kell oldani – de készség nincs rá, Ócsa nem megoldás – csak az időt húzzák.
    -
    Legyünk már reálisak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Parlamenti csalásokat azért írtam, mert
    1. parlamenti választásoknak nem hívhatom őket, hiszen nem lesz módunk választani, legfeljebb szavazni,
    2. már kiírásának módja, a “verseny” feltételei is csalók, a lebonyolítás, szavazatszámlálás körüli csalásokra már nem is lesz szükség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. MILLIÓ BETŰ SZAVAK MONDATOK GONDOLATOK ESZMEFUTTATÁSOK de hol a szív hol a szívűnk ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  9. Walla
    Ismétlés a tudás anyja, apja, vagy valami ilyesmi….ha elkerülte a figyelmét, a tollvonásra reagáltam, egy melléklettel megtoldom:
    -
    https://fbcdn-sphotos-f-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn1/11098_589783751039887_1424084612_n.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  10. Én is nagy hibának tartom a DK.MSZP-hez való közeledését.Az őt nagyon utáló,kompromitáló társasággal nem kellene összefogniuk.Én azonban abban bizom,hogy Gy.F.látni foghja a csatlakozás veszélyét és visszavonja a cstlakozási szándékot.A DK.ha részt akar venni a válaszáson,ekkor egyedül kell megmérettetni magát.Az emberekkel beszlgetve azt tapasztalom,hogy a DK.sikeresebb lesz,mint azt a közvéleménykutatás mutatja.Azt is tapasztalom,hogy Gy.F-nek nagyobb az elismertetettsége, mint Bajnaié és Mesterházié.Bizom abban,hogy Gy.F.levonja a tanulságot és nem csatlakozik az MSZP-hez,ehhez a korrupt,lagymatag,megélhetési politikusokkal teli társasághoz.Bizom abban is,hogy a választáskor a DK.lesz a FIDESZ.által nyert választás egyetlen igazi ellenzéke.Sajnos ez nem hoz gyökeres változást hazánk,Magyarország sorsában.A szabad rablás és a gyengébb ellenzéki pártok szétverése tovább folytatodik.Magyarország Europa legszegényebb országává vállik.A FIDESZ politikkusai pedig az egekig fognak gazdagodni.És nem vagyok biztos abban,hogy az MSZP.a mai összetételében és vezetésével beleszolhat a politioka tovább formálásába.Innen üzenem Gyurcsány Ferencnek,olvassa el Bartus Lászó fenti irását,szürje le belőle a tanulságot,fogadja el az abban leirt tanácsokat.Ne könyörögje be magát e tekintéjüket elvesztett társaságba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. Faragó György

    Bajnai azzal a reménnyel indított kb. egy éve, hogy sikerül maga mellé állítani a választók közömbös 50%-át. Nem sikerült.
    Nem számított rá, míg meg nem tapasztalta, micsoda katyvaszba lép, aki itt politizálni próbál.
    Mesterházy és párttársai, valamint Gyurcsány között 2006 óta folyik a sunyi küzdelem, ami igencsak jól jött és jön a Fidesznek.
    A demokratikus oldal a legjobb úton halad a 2010-es választási kudarc felé.
    .
    A választás bojkottja azonban azt jelentené, hogy az ellenzék 2014 után – az anyagi támogatások elvonása miatt – elvérzik, és 2018-tól már csak színjáték lesz a választás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  12. Kedves Bartus László, Hofi már oly régen megmondta. ..

    http://www.youtube.com/watch?v=CkeVEdyEi-c

    Elnézést, aktuális ez ma még?
    Azt hiszem igen, sőt!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. tapis32
    Nem a DK közeledik. A DK nem közeledik. Sejtésem szerint a DK magáévá teszi az mszp-t. Azért hiszem, mert az mszp-ben nem a tagok utálják Gyurcsányt, csak a vezetők. (Azok se mind!) Azok pedig kevesen vannak, és hiába ugatnak, a szekér halad. Csak most befejeződik a kiválás előtti ügy.
    Persze nem vagyok abban biztos, hogy célba is ér, de van esélye és én hiszek benne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  14. Kedves Faragó György
    2014. január 8. szerda 11:41
    Már a 2014-es választás is színjáték lesz.
    Olyan sokszor irkálgattunk már a részletekről.
    Megvették azt a számítástechnikai céget, mely a választás technikai részét végzi.
    Az OVB tagjai csak fideszesek, az önkormányzatoknál úgyszintén, az ügyészség, bíróság nagy része (tisztelet azoknak akiknek tartása és hűsége szakmája irányába megmaradt) szintén.
    A választási törvény szabásmintája a Fidesz testére lett átszabva. A körzetek néhol vicces kialakítása, a külföldön dolgozó de itthoni lakcímmel rendelkezők hátrányos megkülönböztetése , a nemzetiségek éppen most zajló, nemzetiségi választásba történő átirányítása.
    És még nem is beszéltünk az állampénzen folyamatosan zajló politikai kampányukról, ahol a – is +.
    És még egy csomó minden, ami nem jutott így hirtelen az eszembe.
    .
    Nehogy már ezt a választást normális választásnak lehessen nevezni.
    Az hogy valaki elmegy szavazni, vagy nem megy el, magánügye, sajnos a végeredményen nem fog változtatni.
    Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy persze elmegyek szavazni, legalább dolgoztassuk meg őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Citizen!
    Hm, hm!
    Az elemzésed majdnem tökéletes. Egy valami hiányzik belőle. A cél megnevezése.
    A múltban akadt néhány vezéregyéniség, akik majdhogynem tanulatlanok voltak, de – és ezt emelem ki – a karizmájuk mellett, vagy inkább felett volt elhivatottságuk a népükért. Céljuk volt az országuk, az ország népének felemelése, ehhez hivatást is éreztek. Tették is, mégha ehhez piszkos módszereket is alkalmaztak.
    A három fő közül ilyen igazi elhivatottsága csak Gyurcsánynak van, lehet. Valami van a másik kettőben is, de míg Bajnai inkább technokrata, addig MSzarházy egy senki. Őt még elemezni sem érdemes.
    Orbánról itt csak annyit, hogy ő szimplán gazember és életművész, sz@rik az országra és annak népére.
    Gyurcsányt nem kellett volna itt említened. Bár súrol egy-két jelzett hibát, de…
    Nem nagy körben felvetettem néki tavaly hibákat a múltból. Válasza kb ez volt:
    “Nem vagyok hülye, ma már sokmindent másként csinálnék.”
    Ő felmérte, változtatott. A kiválása is emiatt volt, és ma mások a közeli munkatársai, akiket nem kell szégyelnie.
    Gyurcsány ma más ember, a hibáit felesleges felemlegetni. Neki kéne alkalmazni azt a bizonyos reklámszöveget, hogy: “Mert hülye azért nem vagyok!”
    ————
    Általában: nagyon nagy nyilvánosság előtt egy politikusnak nem nagyon szabad bevállalnia az elkövetett hibákat, mert úgy jár, mint Gyurcsány Öszödön.
    Igen gerinces dolog lenne, de bukna. Másodszor is. Az pedig csak a csutinak lenne jó, nekünk nem.
    Asszem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  16. Na mégegyet!
    Vikmiki!
    Olvasva azt a Kerékbárczyt helyeseltem valamely Öregnek, aki ezt írta:
    “Kerék-Bárczy:
    “Az a politikus és párt, amelyik ebben a kérdésben legkésőbb január végéig nem foglal teljes egyértelműséggel állást, az nem akarja Orbánék országrontó politikájának végét és a demokrácia helyreállítását. Ám ha elhangzanak az állásfoglalások, akkor automatikusan megnyílik az út a széles ellenzéki összefogáshoz: a közös miniszterelnök jelöltben, listában és egyéni képviselő-jelöltekben való megállapodáshoz.”
    Ha…, AKKOR…
    MATT Házmesterynek és Bajnainak

    VA:F [1.9.3_1094]

    Igen, MATT! MATT! Be lett rúgva az ajtó!
    Én figyelek, csak a memóm nem jó már. A múltkor is elmentem a falusi patikába és kértem alchejmer.cseppeket, de azt mondták, hogy rossz helyre jöttem. Hát itt tartok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Most akkor igen, vagy nem igen? A DK-tól semmi kommentár…
    http://hvg.hu/itthon/20140108_Lesz_kozos_MSZPEgyutt_lista_Mesterhazy_v

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  18. Újra belinkeltem.
    http://hvg.hu/itthon/20140108_Lesz_kozos_MSZPEgyutt_lista_Mesterhazy_v
    .
    Felejtsük el, hogy Gyurcsány nem áll be a sorba.
    Mesterházy nem mond le a miniszterelnökségről, ma mindenhogy sajtótájékoztatót tart, ha kell, egyedül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. És ez a ráadás.
    Adataink pedig mindenütt szerte-szana, az államigazgatás, egészségügy illetve bárhol bármit intézünk, ott vannak.
    Valamint most toborozzák a magyar csapatot, akik még borítékot is címeznek és töltenek fel tartalommal hogyha kell.

    http://www.vg.hu/kozelet/politika/nagy-csalasi-lehetoseget-talaltak-a-magyar-valasztasi-rendszerben-419128

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Bartus Lászlót kiegészíteném egyetlen gondolattal.
    A csapdában lévő Gyurcsánynak maradt egy jó lehetősége: Ha nem lép szövetségre Mesterházyval és Bajnaival és azt követően velük szemben határozza meg magát. Ha folytatja az önálló és elvi alapokon nyugvó politizálást, (amit idáig kényszerűségből kellett tennie és ami felhozta pártjának támogatottságát), rövid időn belül a demokratikus oldal vezető ereje lehet. Választási győzelemhez, vagy sikeres bojkotthoz, egyszóval a hatalom átvételéhez tömegmozgalom kell. A tömeg a jól érthető, következetes és egyenes mondatokat szereti és útálja a magyarázkodást. Ezt csinálta idáig jól a DK és erről mond le, ha beáll a morálisan totálisan leamortizálódott MSZP és Együtt PM mellé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  21. Szigetvárit ismerem,tisztelem. Jól felkészült embernek tartom. Ahogy Laci említette van Teológiai tudása is. A múltkor szenvedtem amikor Kálmán Olgánál improvizált, az ATV műsorában. Szerencséje, hogy Olga volt a másik oldalon és nem én. A politika és a vitakultúra némi őszinteséget és korrektséget kíván. Engem arra tanítottak( akik Őt is ), hogy a szellemi fütyülőverés nem mindig célravezető. A hallgatóság a MEDVÉRE, avagy a LÉNYEGRE kíváncsi. Amikor a hülyét ,hülyének nézzük, akkor az óriási baklövés. A hallgatóságot megnyerni kell, nem hülyének nézni. Annál rosszabb nincs, mint a hülyét szembesíteni azzal, hogy TE hülye vagy. A politika erről szól.Sajnos!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  22. Kedves jaja49,

    a katolicizmus nem teológiai tudás. Ne keverjünk fogalmakat. Én nem azt mondtam, hogy teológiai tudása van, hanem azt, hogy katolikus középiskolába járt. Ez nem ugyanazt jelenti. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. khmm… két kérdés, csak kiváncsiságból. Elolvastam a cikket, az egyik felem, amelyik ugye hisz jóban/rosszban, igazságban, feketében/fehérben, egyet is ért minden sorával.
    De ezt a felemet elzárva tartom.

    A másik felem, amelyik azt mondja, nincs fekete és fehér, csak a szürke árnyalatai, illetve azt, az én dolgom elvégezni a mocskos munkát is, ha kell,
    nem feledi Churchill szavait: “Hitler ellen a sátánnal is szüvetkeznék. (Tudom, ne így mondta) és szövetséget kötött Sztálinnal, a kínai kommunistákkal etc. pedig utána fél évszázadig fizette, és fizeti még most is ennek és hasonló alkuknak az árát.
    De mi lett volna az alternatíva?
    Adolf és társai.
    Tehát megteheti-e bárki itt hogy elvekre hivatkozva ne kössön mocskos politikai alkukat, ha az alternatíva egy új Horthy korszak, csak épp Moszkva és Tsai új legvidámabb barakkjaként?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  24. Ui, bocs az elütésekor, de félálombam írtam, egy vacak tableten…
    Hiába nézem, nem látom a hibákat:

    pld helyesen:
    Fizette, és fizeti a világ..
    de remélem értető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Tisztelt Mindenki!
    Győzni csak egy erős párttal lehet! Csak neki van szervező ereje, és főleg pénze!
    A választást – mint mindenütt – a bizonytalanok döntik el. Azokat felesleges meggyőzni, akik biztosak.
    Bizonytalanokhoz csak egy fegyelmezett pártszervezet tud agitátorokat kiküldeni – mert hát a média az ellenfél által megszállva.
    Csak egyetlen pártot látok az ellenzéki oldalon, amelyik erős – MSZP.
    Ezt ismerte fel Bajnai. Ezért lépett hátra. Bölcs volt.
    Az más kérdés, hogy ez a választásokon elegendő lesz-e? Ez majd az ellenzék választási harcán fog múlni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  26. Nekem is hánynom kell,mint oly sokaknak!
    Mesterházy valószínűsíthető miniszterelnök jelöltségétől!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  27. Bumburinak főleg!
    Idézek a tegnapi “öregektől” (szeder, Titán):

    Életbevágóan fontos mondata Kerék-Bárczy-nak:” A demokratikus ellenzék teljes körű együttműködésének, egyben választási győzelmének kulcsa a NER eltörlésének közös akarása, s az ehhez szükséges képesség megszerzése. Az a politikus és párt, amelyik ebben a kérdésben legkésőbb január végéig nem foglal teljes egyértelműséggel állást, az nem akarja Orbánék országrontó politikájának végét és a demokrácia helyreállítását.”
    ————–
    Ezzel nem lehet vitatkozni, tiszta, világos állítás és mennyire igaz. Ha ehhez igazodnak, mint vezérlő gondolat, akkor nem fogják tudni csőbe húzni a DK-t!
    Az a politikus és párt, amelyik ebben a kérdésben legkésőbb január végéig nem foglal teljes egyértelműséggel állást, az nem akarja Orbánék országrontó politikájának végét és a demokrácia helyreállítását. Ám ha elhangzanak az állásfoglalások, akkor automatikusan megnyílik az út a széles ellenzéki összefogáshoz: a közös miniszterelnök jelöltben, listában és egyéni képviselő-jelöltekben való megállapodáshoz.”
    Ha…, AKKOR…
    MATT Házmesterynek és Bajnainak
    ———————–
    Ehhez én ezt tettem hozzá:
    Igen, MATT! MATT! Be lett rúgva az ajtó!
    ————
    Ezekkel a feltételekkel fog tárgyalni a DK. Abból baj nem lehet.
    Nem kell törődni a mostani színjátékkal! Ez csak színjáték. Ha nem az, akkor MSzarházy most fog eltűnni a sűllyesztőben. Ha az, akkor később. Ha ő miniszterelnök lesz, akkor én – ezt nagyon könnyen jelentem ki – tökön szúrom magam.
    Animal Planet. Azt nézzétek egy hónapig!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Talán Gyurcsány Ferenc lesz annyira bölcs, hogy felmérje hogy hova álljon .És jól gondolja át Debrecenivel, Bauerrel és aki még fontos.Semmi nem múlik egy pár napon hogy nem nyilatkozik , Azért az számomra szomorú alternatíva, hogy orbán oder Mesterházy. Szegény Magyarország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  29. Drága Kegyelem!
    Ne aggódj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Na, kész vagyok, felrobbantam a pipától. A két nagy demokrata meghozta élete legnehezebb döntését a demokrácia helyreállításáért. Ekkora áldozatra hogy voltak képesek, pláne ekkora agyi kapacitások bedobásával. Konkrétan arra gondolok, hogy bajnai a köz érdekében hátrébb lép, ezzel előre engedve riválisát, akarom mondani szövetségesét, hogy az lehessen az ellenzéki összefogás minmiszterelnök jelöltje. Amaz pedig sajtótájékoztatót sajtótájékoztató után tartva bejelenti, hogy meghajol a feladat nagysága előtt és elvállalja azt. HURRÁÁÁÁÁ! meg van ldva minden, lehet összefogni! BARMOK, SZEMETEK, ALJAS PITIÁNER GANÉK! Még most sem tudják felfogni, mi a teendő? Bajnai szerintem a pártjával lassan már a mérhetőségi küszöböt sem éri el, ezért semmit nem ér nagylelkű hátralépése. Nincs patthelyzet közte és Mesterházy közt. Mesterházy nem érti, hogy új arc kell a széleskörű összefogás élére, egy sokkalta komolyabb, közmegbecsülésnek örvendő személyiség és az nem ő. Ebből az látszik, hogy Mesterházy önző és primitíven buta. Lassan megőrülök ezeknek az ostobaságaitól. Kerék-Bárczy-t ha olvassák is, de nem képesek megérteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  31. Most látom, hogy tegnap volt Mesterházy névnapja. Minek iszik, aki nem bírja. Dzurinda is hogy ráfázottt, amikor nem tudta abszolválni a szabványos arconpörgést, hanyatthányást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  32. csakén; január 8. 06:58

    Nem értem miért kell annyira védenie a devizahiteleket velem szemben. Attól függetlenül ki volt a felelős, ez egy teljes ( tipikusan vadkeleti ) jogi-gazdasági szürkezóna, hiszen a hitel fogalma egy fix visszafizetendő hitelösszeget jelent egy előre meghatározott kamattal. Ezt az adósok forintban kapták ( minthogy Magyarország hivatalos fizetőeszköze is ez ) az meg, hogy a hitelnyújtáshoz a bank felől honnan milyen ( kül vagy belföldi ) forrásból van fedezet, az itt jogilag ugyanúgy édes mindegy, mint hogy az adós honnan teremti elő a visszafizetéshez szükséges fedezetet. Ha a banknak a devizaügyletei miatt árfolyamkockázattal kell szembenéznie, a kockázatot megbecsülve fix kamatösszegként is bele tudja árazni a THM – be, mintha “forinthitelt” ( nem mintha a “devizahitel” nem volna valójában forinthitel ) nyújtana. És nem pedig a zavarosban halászva olyan hajmeresztő dolgokkal előállni mint az “egyoldalú szerződésmódosítás” amellyel az árfolyamváltozást jóval meghaladó százalékban emelték a törlesztőrészletet ( miközben pl: a svájci irányadó jegybanki alapkamat még volt hogy csökkent is, persze erről a jó magyar szokás szerint simán hülyére vett nagyérdeműt nem tájékoztatták ). Olyan apróságról nem is beszélve, hogy olyan, hogy egyoldalú szerződésmódosítás, az egy jogi nonszensz; ugyanis az ilyen az nem szerződés. ahol valaki önkényesen utólag módosítja a feltételeket. Akkor ezt ilyen erővel az adós megtehetné, csak hát neki nincs se sok pénze se hatalma… http://www.devizahitelmegoldas.com/index.php/segedlet/erthetoeen
    Na igen; persze itt nem jogról hanem jó öreg vadkeleti nyers erőről van szó( mint mondjuk a külföldieket lehúzó pesti vendéglősök esetében ), ettől tart ez a Magyarországnak becézett patkányfészek még a dzsungelben a civilizáció helyett. Ezért az egész politikai, gazdasági elit felelős, meg persze az egész társadalom, amely csak ilyeneket tud kitermelni. Egyébként meg sehol nem állítottam, hogy a jelenlegi kormánynak becézett bűnszervezet bármilyen módon elfogadhatóan viszonyult volna a problémához ( valójában csak a tőlük megszokott cinizmussal politikai tőkét próbáltak kovácsolni belőle ). Az egész “devizahitelezés” miatti lakossági eladósodás illetve az “erős forint” ( reálgazdaságilag irreális ) hajhászása miatti jegybanki monetáris kényszerpálya a makrogazdasági trágyadombot is jól megalapozta. Így kell ezt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos