Ronai and Ronai
AMERIKAI

Zsidózó történész az új történetkutató intézet élén 2014. január 17. péntek 20:02 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(50)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Zsidózó történész az új történetkutató intézet élén

Budapest – Oláh Lajos és Szabó Zoltán DK-s politikusok Szakály Sándornak, a most megalakult Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának visszahívását követelik, mivel a történész a magyar zsidóság Kamenyec-Podolszkba történő deportálását csupán idegenrendészeti eljárásnak tartja.

A sajátos nézeteiről híres Szakály Sándor kinevezése és mostani nyilatkozata része annak a folyamatnak, melyben a magyar zsidóság elleni bűnöket megpróbálják a kizárólag németek nyakába varrni. A főigazgató nyilatkozatának időzítése sem lehetett véletlen: Szakály Sándor szégyenletes szavai a budapesti gettó felszabadítása évfordulójának előestéjén látott napvilágot.

Szakály Sándor főigazgató az interjúban jelentette be, hogy megalakult a Magyarország 1867 és 1990 közötti történetével foglalkozó Veritas Történetkutató Intézet, amely 25 alkalmazottal februártól kezdi meg működését. Szakály Sándor egyebek mellett azt mondta: a Magyarországról kialakított képpel ellentétben az itteni zsidóságot igazán attól kezdve érte jelentős veszteség, amikor a német haderő bevonult Magyarországra, és így az ország szuverenitása erősen korlátozottá vált 1944. március 19. után.

Szerinte a történészek közül többen úgy ítélik meg: Magyarországról 1941-ben Kamenyec-Podolszkba történt az első deportálás a második világháborúban, de véleménye szerint ez inkább idegenrendészeti eljárásnak tekinthető, mert oda toloncolták ki azokat, akiknek nem volt magyar állampolgárságuk. Amikor kiderült, hogy sokakat közülük meggyilkoltak, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lehetővé tette a visszatérést Magyarországra.

A két DK-s politikus a holokauszt és Magyarország náci megszállásának összefüggését illetően arra hívta fel a figyelmet, hogy “a megszálló náci csapatok nem elkövették, csupán lehetővé tették a következő egy év szörnyűségeit; azokat a magyar szélsőjobboldallal együttműködő magyar kormány, magyar közigazgatás és magyar csendőrség követte el”.

Megjegyezték: külön pikantériája az ügynek, hogy ez a nyilatkozat a budapesti gettó felszabadítása évfordulójának előestéjén látott napvilágot.

Azt írták: Szakály Sándor azzal a nyilatkozatával, amely szerint a zsidók 1941-es deportálása Kamenyec-Podolszkba “csupán idegenrendészeti eljárás volt, megengedhetetlenül meghamisította a történelmet, meggyalázta a holokauszt áldozatainak emlékét, továbbá alapos a gyanú, hogy egy emberiség elleni cselekmény tényét jelentéktelen színben tüntetve fel” bűntettet követett el.

A DK fölhívta a figyelmet arra, hogy a nemzeti összetartozás erősítése, amelynek reményében a kormány az intézetet létrehozta, nem a “szégyenteljes történelmi tények letagadásától, hanem az azokkal való kíméletlen szembenézéstől várható”. Mindezért a párt fölhívta a kormányt arra, hogy kövesse meg a hazai zsidóságot, és azonnali hatállyal vonja vissza Szakály Sándor igazgatói kinevezését.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.5/5 (31 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +35 ( 51 szavazatból)
Zsidózó történész az új történetkutató intézet élén , 4.5 out of 5 based on 31 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(50)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

50 Reader’s Comments

  1. Az ész megáll!
    Mit képzel mégis magáról a fidesz, és a csicskásai?
    Nem szégyenli magát ez a Szakály Sándor,és még történésznek meri magát nevezni?
    Mosdatja a mocskot,és azt hiszi az emberek agyát ezzel át tudja mosni?
    Aljas gazember!
    Mint az a hatalom is, amelyik kinevezte a történelem hamisítására létrehozott intézet vezetőjévé!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (56 szavazatból)
  2. Ezek a förtelmesen gátlástalan mocskok végezhetnék
    „ egy idegenrendészeti eljárás” keretében hasonlóképpen ahhoz, ” amikor a magyar hatóságok zsidókat küldtek a halálba”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (38 szavazatból)
  3. Értem már.
    Szóval a galiciai halálvonatok idegenrendészeti eljárás következményei voltak.
    A gyüjtőtáborok egyszerűen csak vasúti várotermek kiterjesztéseiként működtek.
    A jelen antiszemita fasiszták mindenki kiutálnának a világból, aki cigány, zsidó, hajléktalan, szegény.
    Ott áll Ócsa üresen.
    Ócsa tehát a Horthy-Szálasi éra tisztára mosást követően rendelkezésre áll, mint rendészeti elkülönítő.
    Ócsa tehát nem a devizahiteleseknek épült, hanem alapvetően lágerként, mivel elszigetelt, mindentől távol van. Majd körbeszögesdrótozzák legfeljebb.
    Most már értem, hogy miért kellett Ócsa, és ez a szélhámos intézet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (41 szavazatból)
  4. „Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
    1978. évi IV. törvény 269/C (2010. április 10.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (50 szavazatból)
  5. A DK-nak nem Szakály visszahívását kellene követelnie, hanem az egész ellenzék nevében azt közölni, hogy a Veritast és a többi kamuintézményt kormányra kerülésük másnapján azonnal megszüntetik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (49 szavazatból)
  6. Nekem a fideszesek és „útitársaik” munkálkodásától a gyomrom már meg sem mozdul – de erősen háborogni kezd, ha azokra gondolok, akik képesek, hajlandók azzal a társasággal bármiben is együttműködni. Különösen áll ez a „holokauszt-emlékév” fideszes bizniszében való kollaborálásra.
    Nosza, “emlékezzetek” például a VERITAS nevet viselő pártintézménnyel közösen!

    http://gepnarancs.hu/2014/01/hat-emlekezzetek/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (32 szavazatból)
  7. http://gepnarancs.hu/2013/11/a-koncepcios-emlekezetgenerator/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (18 szavazatból)
  8. Közben látom, a bérminuszolók is szolgálatba helyezték magukat.
    Ők a korméányzat humanista szekcióját képviselik

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (32 szavazatból)
  9. Za'Kant E-manual

    Idegenrendészeti eljárás. Ízlelgetem a szót. Akkor ők lettek volna az idegenlégió? Már értem, Rejtő Tibor esetét is. Ő a hibás. De azért üzenem Szakály Sándornak, hogy aljas egy alak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (38 szavazatból)
  10. A feljelentgetős schiffer most nem tesz feljelentést?
    Megvan rá a paragrafus.
    És az álellenzék is csak tiltakozik?
    Na, szépen vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  11. Nem lehetne fenyes nappal (moderálva) ezt a mocskot???
    Egy rohadekkal kevesebb lenne a magyar kulturalis elet amugyis szarra valt porondjan….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (22 szavazatból)
  12. Szakály már régóta udvarol ennek a bandának, most megkapta a jutalmát érte.
    Nem az egyedüli fazon, akinek nehezen akar jönni a pályáján a szakmai elismerés, ezért beáll a hatalomhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (24 szavazatból)
  13. Kimaradt: mint Tőkéczky, aki szintén ennek a bandának a történésze. Szakmaiságát sokan megkérdőjelezik, viszont a királyi rádióban gyakori vendég, mióta ez a banda van hatalmon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (23 szavazatból)
  14. “Ez csak egy kis férfias szívatás volt.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (9 szavazatból)
  15. És szakály pozícióba-kerülése előtt még a jobbak közül való volt! Akárcsak gírószász… Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (17 szavazatból)
  16. neveletlen 22:59
    tőkéczky azért más tészta (bayer, bogár, csontos, boros, csizmadia, szaniszló, czakó, sit. szintje), azért innét vannak még felfelé fokozatok, szakály is néhány bugyorral följebb való — szomorú dicsőség, egyébként remélem, holnap lemond a Hazugsággyár vezetéséről és nagyon fogja szégyellni magát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  17. Elmennek a búsba…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  18. Vélhetőleg nem lesz semmilyen visszhangja az ügynek, sajnos szokás szerint. Megkövetni magukat, netán elnézést kérni? Ugyan, ezek nem olyan fából vannak faragva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  19. Aki ismeri az igaz történelmet az csak az igazat szol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Ezek az ócska szarok nem engedik, hogy a magyarok végre szembesüljenek a történelmükkel. Nem azért vannak a történészek, hogy mosdassák az eseményeket, hanem tárják fel, mi pedig ismerjük el, hogy a un. jó és rossz események is a mi történelmünk. Tanulságul, hogy nehogy elkövessük mégegyszer ugyanazokat a förtelmeket. Persze önmagában csak az eseményeket nem lehet vizsgálni, azért néminemű nemzetköziség is kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  21. Én azt nem értem, hogy ez a zsebnapoleon kötésig van zsidó tanácsadókkal, a valamilyen zsuzsa és mások. Nem mondják neki, hogy a horthyt meg a kis- és nagynyilasokat ne imádja már annyira. Most akkor ezt, én az egyszerű kis micimackó, hogyan értelmezzem???????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  22. Csacsicska Tamás

    A Fidesz teljes erőből igyekszik meghamisítani a történelmet. Közkatonák ehhez mindig adottak – Schmidt Mária, Szakály Sándor és társaik. Mögöttük azonban felsejlik a Fidesz leggyűlöltebb, legszélsőségesebb embere: dr. Kövér László.
    .
    A végén ki fog derülni, hogy mindenről a zsidók tehetnek – leginkább azok, akik túlélték a borzalmakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (19 szavazatból)
  23. Putyinnak erről a dologról is jelent a nagykövete, a nagykövetségen olvassák az online oldalakat.
    Tehát úgy gondolom, volt mivel megfognia Putyinnak a legújabb pincsijét – elképzeléseim vannak, hogy mi mindent tudhat a Fideszről és annak koleszos tagjairól és a komcsizó, volt MSZMP-s tagjairól.
    Az orosz medve nem felejthetii tartozik ezzel az ő népének, hogy a II. vh-ban 26 millió embere árán megszabadított Európában kik, mennyire köpködik őket.
    Most fogjuk csak megtanulni, Kádár alatt a vidám barakk lehettünk.
    -
    Ahogyan Putyin a Gyurcsány házaspárral gesztust tett, amikor lehazaárulózták a fideszesek a keleti nyitás miatt, a meghívásával megmutatta, hogy kit vesz emberszámba.
    A mostani események pedig azt mutatják, hogy kit rendel lábhoz és mutatja, hol kell aláírnia!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  24. Szakály a fülkeforradalmárok által követett Horthy-éra jobboldali gyilkosainak a tisztára mosása a feladata, amit öntudatos fülkeforradalmárként teljesít. Tanulhatott Schmidt Máriátót, hiszen ugyan úgy csúsztat, mint más történelmi ügyekben a főigazgató asszony.
    A szomorú az, hogy mindezt Szent István befogadó államának történészeként teszi. Horthy-éra a zsidóság visszaszorítására, kirekesztésére épülő antiszemita rendszer volt, ahol nevük és vallásuk megváltoztatására, állami hivatalaik feladására, üzleti vállalkozásaik beszüntetésére kényszerítették a megbélyegzett embereket, bezárva gyermekeik előtt a tanulás kapuit. Akiket Szakály cinkos módon menteget, azok nagyon jól tudták mit tettek. Tudták, hogy a kitoloncolásukkal halálba küldik a Magyarországban megmentőt remélőket. Ugyan úgy taszították ezeket az embereket a gyilkosok elé, ahogy később saját megalázott, másodlagos állampolgárrá lefokozott honfitáraikat terelték előbb gettókba, majd a marha-vagonokba és a dunapartra, hogy elpusztítsák őket. Ezt az aljasságot akarja komiszárként Szakály tisztára mosni. Ez gyalázat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  25. Van ember, akit a poozícióval járó felelősség kijózanít, és van, akit a megfelelni vágyás teljesen meghülyít. Szakály ez utóbbiak közé tartozik.
    A kinevezőinek a felelőssége az ilyen alakok azonnali leváltása, és felelősségre vonása. Ennek elmaradása is a csúti törpe, és az undormány-balog bűnlajstromát növeli.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  26. Tegnap három szobafestő ruhás alak nézegette a Rózsavölgyi kirakatát. Mivel szokatlan volt a látvány, megálltam mellettük nézegetni. Azt mondja az egyik: “Látod azt a könyvet, azt a zsidó könyvet? Hát ezeket sajnálja bárki? Most is magukat sajnáltatják ezzel a könyvvel!”
    Budapest, 2014. január 17. 11.35, Rózsavölgyi Zeneműbolt kirakat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  27. Mikor fogja föl végre a magyarok tömege, hogy a bűnözés abszolút fogalom. Ezért nem relatívizálható. Az emberölést még a háborúk sem szentesíthetik, csak magyarázhatják. A védtelen emberek kiírtása nem magyarázható. Meg kell tanúlni az embereknek, hogy elsősorban emberek vagyunk, és csak sokadik a sorban, hogy valamilyen vallásunk van, vagy nincs, hogy valamilyen eszmét magunkénak érzünk, vagy sem. Ezen alapokon osztanak meg, és úszítanak egymának minket a hatalomvágyó kisebbség képviselői, legyen az vallási, vagy politikai vezető!
    Ébredjünk végre fel! Zavarjukel, fosszuk meg a hatalomtól az úszítókat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  28. Olvastam:
    “El sem akarom képzelni, milyen szar lehet jobbantnak lenni. Ellenzékben utálni kell az oroszt, kormányon a seggét nyalni, ellenzékben hazaáruló, aki orosszal üzletel, kormányon viszont az évszázad üzlete velük lepaktálni, de a kommunistát is utálni kell, kivéve, ha kínai, akkor nagy haver..
    Minden nap felkelnek, belenéznek a tükörbe, és egy jó nagyot beleköpnek.
    Ja és kettős mérce, természetesen. De csak akkor baj az is, ha velük szemben alkalmazzák, ha ők csinálják, úgy rendben van.
    Mekkora egy szánalmas emberfajta a jobber…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (21 szavazatból)
  29. http://nepszava.hu/cikk/1008333-retvari-szerint-marxnak-nincs-helye-a-corvinuson
    -
    Ez a KDNP-s tótumfaktum is csak a múltban vájkál, szobrokat helyeznek át, és állítanak fel – a hamvakkal futkorászás, a Horthy szobrok, utcanevek azok rendben vannak.
    Miről akar terelni?
    Arról, ami most van itt 4 millió kifosztott emberrel – akiket egyáltalán nem érdekel Marxnak van-e szobra még a régi Marx Károly Egyetemen?!
    Nekik ez a legfőbb problémájuk – a gazdija orosz üzlete az OK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  30. Viszont a II. vh. is, csak emléktúra volt. Nem kell finnyáskodni. Ahol emléktúra, és idegenrendészeti eljárás folyik, ott hull a forgács és előfordulhat, néhány kellemetlen apróság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  31. Tűritek!
    Ez a legszomorúbb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  32. a napi zsidózás, komcsizás csak a népnek szánt cirkusz. ezek a “témák” valójában baromira nem érdekli a maffiózókat. öket csak a pénz és a vagyon érdekli, mint minden “rendes” maffiózót. viszont észrevették, hogy a többiek figyelmét teljesen le lehet kötni, söt mi több ki lehet tölteni az életüket ezekkel a varázsszavakkal. amíg gözerövel rabolják az országot és hordják el az aranyrudakat úgy gondolják az a legjobb, ha addig is a kiraboltak valami nekik érdekes dolgon rágódnak. a DK “szakály” visszahívását követeli ebben a helyzetben. megrendítö, hogy az a párt, amit korábban a fidesz elzavarására is alkamasnak tartottam, mesterházy-mszp szinten száll be a bolhacirkuszba. gyurcsány évtizedes, értékes politikai, közéleti teljesítménye gyakorlatilag másodpercek alatt lenullázódott. mi több gyurcsány orbán forgatókönyve alapján semmisült meg. van ennél látványosabb, csúnyább, megalázóbb vereség? úgy végezte, mint pl torgyán. nem lenne ezzel semme baj, ha ez csak gyurcsány személyes veresége lenne. de ez most egy egész ország fájó veresége egyben. isten veled civilizált, polgári magyarország.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  33. Ami gyerekkoromban aljasság volt, ahogy apámtól., anyámtól tanultam, ami később minden szinten tiltott is volt, ma általánossá lett.
    Ki fogja ezt egyszer megállítani?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  34. bezanne
    És még elfelejtette hozzátenni, hogy kérjen bocsánatot. Ettől ezek a szarháziak rögtön “rugalmas elszakadásba” kezdenek. Ettől az un. ellenzéktől Te csak ne várj semmit. A s.art paszírozzák, mert ha valamit is kivizsgálnának, jól meglátnánk az összekötődési pontokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  35. mínuszolók hajrá. a napi terv teljesítve legyen ám, ezt üzente a gazdi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  36. Én a történészektől elvárnám, hogy végre már feldolgoznák az 1956 történéseit. Mert ma magyarországon az látszik, hogy egyedül a mari “nagyasszony” volt ‘56-os hős. Hát mit mondjak, úgy is sikerült. Annyit tudunk róla, hogy a Kádár behívta az oroszokat, a nagyonnagyonnagy magyar vezető meg kizavarta őket. Most vajon mit tanítanak az iskolában e témakörben??Zsidózni meg “ráérnek” utána, ha már annyira késztetésük van rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  37. üdvözlöm köreinkben az idióta mínuszolókat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  38. kicsiroli
    2014. január 18. szombat
    13:15

    Az oroszokat senki nem zavarta ki. Gorbacsov még áprilisban úgy döntött, hogy visszavonja a határai mögé a csapatokat, mivel a politika és a technológia tulhaladta az állomásoztatásukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  39. Kedves Andy Mage

    Igen, nem tettem oda idézőjelet, tudom, hogy ez a gyáva féreg az ég-világon semmit nem tett. Azóta is csak kárt okoz és közben félti a tyúkxaros életét. Teljesen rajtunk kívülálló okokból történtek az események. Csak arra volnék kíváncsi, hogy ezt, meg az ‘56-os eseményeket, hogyan tanítják az iskolában???? Tudsz erről valamit????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  40. Azért ez igen csak gáz hogy a fidióták között ennyi un diplomás fasz van :!

    Más országban az ilyenek még munkát sem kapnak nem hogy kinevezést .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  41. Milyen történész az ilyen amelyik a tényektől elrugaszkodva a saját Szakályára írja szemléli a történéseket ? Magyarország szégyene ez az ember!

    A megszálló náci csapatok nem elkövették, csupán lehetővé tették a következő egy év szörnyűségeit; azokat a magyar szélsőjobboldallal együttműködő magyar kormány, magyar közigazgatás és magyar csendőrség követte el.

    Külön pikantériája az ügynek, hogy ez a nyilatkozat a budapesti gettó felszabadítása évfordulójának előestéjén látott napvilágot. Szakály azonban ennyivel nem éri be. Hozzáteszi, hogy a zsidók 1941-es deportálása Kamenyec Podolskba csupán idegenrendészeti eljárás volt. Ezzel megengedhetetlenül meghamisította a történelmet, meggyalázta a holokauszt áldozatainak emlékét, továbbá alapos a gyanú, hogy egy emberiség elleni cselekmény tényét jelentéktelen színben tüntetve fel, elkövette a Btk. 269/C. § szerinti bűntettet.

    A Demokratikus Koalíció fölhívja a figyelmet arra, hogy a nemzeti összetartozás erősítése, amelynek reményében a kormány az intézetet létrehozta, nem a szégyenteljes történelmi tények letagadásától, hanem az azokkal való kíméletlen szembenézéstől várható. Fölhívja mindezért a kormányt, hogy kövesse meg a hazai zsidóságot és azonnali hatállyal vonja vissza Szakály Sándor igazgatói kinevezését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  42. http://nepszava.hu/cikk/1008311-dk-szakaly-sandornak-mennie-kell
    -
    Persze, ezekre még a gravitáció sem hat, bukovári után feljebb kerülnek a ranglétrán, oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  43. Szakály Sándorral egy újabb mozaikelem került a helyére azon a képen, amelyiket Váradi-Fekete Jenő itt az AN-en alaposan feltárt:
    http://nepszava.com/2013/11/velemeny/varadi-fekete-jeno-fejetol-buzlik-a-naci-hal.html
    Számomra a napnál is világosabb, hogy Orbán irányításával a Fidesz évek óta kitartóan azon ügyködik, hogy a magyar jobboldal széleit is szalonképessé, polgári célra “fogyaszthatóvá” tegye, előkészítve a terepet ahhoz, hogyha a demokrata oldal netán képessé is válna legyőzni a Fideszt, a Jobbiknak az úri szalonba való bevezetése által egy nacionalista-fasiszta jobboldali koalícióval Orbán hosszú távon hatalmon maradhasson.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  44. Kíváncsi vagyok, hogy ez az emberi minőséggel nem rendelkező Szakály nevű nácimagyar mikor fogja a nagy történelemtudományos agyával megállapítani és közzétenni azt az evidens tényt, hogy a jelenlegi Magyarország a köztársasági államforma mellett jogtalanul bitorolja egymaga a Kárpát-medencében a Szent Koronát, mivel Szlovákia és Horvátország pontosan ugyanolyan joggal tekintheti államalapító ereklyéjének, mint a mai Magyarország. Repesve várom Szakály korszakalkotó térségbeli múltlezáró javaslatát, hogy az elvált szülők gyermekeihez hasonlóan, a Szent Korona is rotáltassék az utódállamok parlamentjei között, hiszen Szent István birodalmának utódállamai és azok népei közül egyiktől sem szabadna megvonni a láthatási jogot.
    Legyen béke és szeretet a Kárpát-medence népei között! Hordassék a Szent Korona eme összetartozás jelképeként egyenlő arányban e népek e célra alkalmas intézményei között!
    Aki ezt a felismerést először fogja közzétenni, az lesz az az ember, aki Magyarországot az összes szomszédnépekkel együtt egy új virágkor felé elindítja. Aki pedig ezt tagadja, az a pokol felé taszítja a magyarságot. Mert senki sem bitorolhat büntetlenül őt nem illető éket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  45. Máshol, máskor már megírtam, hogy a Fidesz természetesen teljes mértékig tisztában van vele: az ún. történelmi emlékezet egy olyan képlékeny, szinte ellenállás nélkül formálható viasztömb, amely csak arra vár, hogy egy ügyes szobrász a maga képére gyúrja át. Most csak két adalék ehhez:

    2012 májusában, a Kerekiben állított Horthy szobor felavatása kapcsán magyarázza a TV-nézőknek egy idős úriember, hogy ő azért tiszteli Horthy Miklóst, mert 1919-ben kizavarta a románokat az országból.

    Tavaly egy internetes fórumon egy kommentelő amiatt kárhoztatta az 1990-es ún. MDF-SZDSZ paktumot, mert annak köszönhetően jelentősen megnövekedett a kétharmados törvények száma és ez nagy mértékben megkötötte az Antall-kormány kezét.

    Egyikük sem cégéres, történelemhamisító gazember. Ők így tudják. És napról napra egyre többen fogják így tudni. Az, hogy itt valaki esetleg egy zsidóüldöző rezsimet menteget, csak egy nagyobb halmaznak a részproblémája.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  46. A Holokausztot vagy Holokausztokat nem szabad egy lapon emlegetni a második világháborúval.A zsidó civilizáció elleni globális egész világra kiterjedő összeesküvést és megsemmisitési végső megoldások civilizációs bűntetteknek minősülnek. A civil, polgári zsidó áldozatok nem csatatereken haltak meg. A jobboldal iránt elfogult és onnan fizetést és hivatalt kapó Szakály már látszik , hogy nagyon hálás és tudja, hogy mi kell jobboldali gazdáinak.Azt várják tőle, hogy a jobboldali politizálás miatt Holokauszt veszélybe került magyarokat -mert a zsidók is magyarok voltak- olyan áldozatoknak tüntesse fel történelem szemléletével, történész munkásságával, hogy ne lehessen jobboldali történelmi felelőséget emlegetni.A rendszerváltó értelmiség hová fog még tovább süllyedni? Hol van a szakmai erkölcsi mércéjük? stb.stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  47. Szakály Sándor egy bolsevik családból származik, apja szochazás kitüntetést kapott.
    Szakály Sándor a Jobbik történésze. Fö feladatának tekinti a csendörség és a magyar háborús bünösök rehebilitálását.
    Most már úgy látszik a magyar történelem intenzív meghamisitását is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Lemondott a Mazsihisz ügyvezető igazgatója 2014. április 10. csütörtök

A Jad Vasem kiszáll a Sorsok Házából 2014. március 21. péntek

Egyházi ejnye-bejnye Hegedűs Lorántnak 2014. március 8. szombat

Kitört az első Lázár-zsidó háború 2014. február 27. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos