Ronai and Ronai
AMERIKAI

Százezer talpassal támad a Fidesz 2014. január 22. szerda 13:00 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Százezer talpassal támad a Fidesz

Budapest – Ha a közeli jövőben Fidesz aktivista keresi fel önt a lakásán, ne lepődön meg. Számítson rá, őrizze meg a nyugalmát, készüljön fel minden eshetőségre. Még a legrosszabbra is. Mindenkit felkeresnek, kikérdeznek. Valószínűleg nem kötelező válaszolni, de nyilván megjegyzik, hogy ki az, aki nem válaszolt. Aki teheti, védekezzen: százezer talpassal támad a Fidesz.

A Fidesz aktivistáinak minden háztartásba el kell jutniuk február 15., a hivatalos kampánystart után – mondta Gyürk András, a párt kampányfőnöke.

“Egyéni jelöltjeinknek fejenként legalább ötszáz ajánlást kell összeszedniük az induláshoz, ám nekünk még ennél is nagyobb célunk van, mindenkihez el akarunk jutni, ehhez pedig motivált aktivisták kellenek” – közölte a kampányfőnök.

Ezért küldtek levelet Kubatov Gábor pártigazgatóval közösen a Fidesz tagjainak, miután Áder János köztársasági elnök kihirdette az országgyűlési választások április 6-i időpontját. A levélről a Magyar Nemzet számolt be.

Gyürk András szerint rezsigyűléseiken személyesen lehet jelentkezni Fidesz-aktivistának. Hangsúlyozta, a napokban bejelentett huszonhétezres kampánycsapatuk még bővül, a cél százezer aktivista mozgósítása.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.1/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +10 ( 24 szavazatból)
Százezer talpassal támad a Fidesz, 4.1 out of 5 based on 15 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(32)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

32 Reader’s Comments

  1. támadnak, mikor mivel…baltával, sósavval, molotov koktélokkal, mint 2006-ban
    a ribanc, álkeresztény , náci csontos sandra sem bír a vérével
    ma megint a zsidózás a módi Magyarországon
    ugyanazt csinálják, mint a 30-as években és ugyanaz lesz a vége is
    http://index.indavideo.hu/video/Lerasszistaztak_Marxot_a_Corvinuson
    semmi más célja nincsen, mint a hibbantagyú csontos féléket az utcára küldeni, most épp a maradék felsőoktatás ellen uszítanak
    élő emberbe nem merne belekötni, mert az úgy helyben hagyná, hogy csak pislogna, mint pocok a liszben
    bolsi vagy csontos, a legalja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (39 szavazatból)
  2. kubakov 20. rangú autószerelő, a maga gyilkos, szvasztikás B-középsőjével
    orbán továbbra is kiáll a nácik mellett
    http://www.origo.hu/itthon/20140122-orban-a-nemet-emlekmu-nem-igenyel-magyarazatot.html?sec-1
    még erre mondta Bajnai, nem olyan régen: ” orbán viktor is demokrata…”
    haha

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  3. Nálam: CSAKAFIDESZ – engedem örömködni ezeket a hányingerkeltőket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  4. “….még erre mondta Bajnai, nem olyan régen: ” orbán viktor is demokrata…”

    Ha az igazat mondja, feljelentik és mehet a bíróságra – ott aztán ki tudja kinek a kezébe kerül az ügye, oszt jó napot.
    Aki lát és nem csak néz, az tudja, hogy ki is az a 3xbóvlis, ki a kontár kormány vezetője!
    Akinél ő az Isten, annak pedig mondhat amit akar, akkor még jobban rákapcsolnak és Libajnaiznak!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  5. A nyilaskeresztesek is annak idején 44-45-ben ezt csinálták, mentek házról házra és ahol zsidó volt feljelentették! Mit várunk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  6. “Mindenkit felkeresnek, kivégeznek.”
    Így olvastam félre elsőre.
    Freud.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  7. Olyannyira mégsem jött el az aranykor, hogy a “zembereknek” szájukba kell rágni, kire szavazzanak legközelebb? Hát hogyan lehet ez a nagy sikerpropagandisztikus ömlengés dacára?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (25 szavazatból)
  8. Hozzánk biztos hogy nem mernek bejönni!
    Csengetés, kapuhoz ki, és TAKARODJ!
    Ilyen eccerű…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (34 szavazatból)
  9. Várjuk őket szeretettel
    Jól kiképzett vérebekkel

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (36 szavazatból)
  10. És akkor mi van?

    Úriember nem kiabál aktivistákkal. EGYIK párt aktivistáival sem. Bár attól nyilván nem kell tartani, hogy baloldali aktivisták csöngessenek be mindenhová, hiszen a baloldalnak ilyen terve egyáltalán nincsen.
    .
    Náluk az a stratégia, hogy lúzer módon afölött picsognak, amit az ellenfél profi módon csinál. Ahelyett, hogy ők maguk is profik lennének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (30 szavazatból)
  11. Mária
    Én nem kiabálva szoktam mondani azt hogy TAKARODJ, és nagyon kivételes esetben élek ezzel a szóval.
    Ja, úriember az nem vagyok…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +26 (28 szavazatból)
  12. jönnek a “parasztok”?
    csak erre tudok gondolni a “talpasokat” olvasva…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  13. Ki kell írni a kapura, amit annak idején a Hofi látott egy pólón:
    A fideszre szavaztam……….

    bocsánat

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  14. Én megkérdezem, hogy kérnek-e egy harapást. Ha igen a válasz, akkor:Bodri! CSIBÉSZ!! oszt jónapot.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (31 szavazatból)
  15. Hallgass a szívedre, ” SZARJ A FIDESZRE”!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (40 szavazatból)
  16. Én majd kikérdezem őket Orbán betegségéről a Fidesz botrányos ügyeiről a mutyikról a simicskázásokről a nyugdíjvagyonról az iszap károsultak adományairól a szóvivőik állandó hazudozásairól aztán ha nagyon hebegnek habognak sunyítanak akkor visszaküldöm őket oda ahonnan jöttek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  17. Mária
    Aztán mit csinál profi módon a Fidesz – a mutyikat, a hazudozást, a köpönyegforgatást, a pávatáncot és a saller-osztást?!
    -
    Ebből a profi dologból már nagyon elegem van tudom, a narancséknak nincs elegük, főleg azoknak, akiknek a narancs színű gatyájuk alól kivirít a piros színű, ők azok akik tapsikolnak mindenhez, másnap annak az ellenkezőjéhez is! Ők fogják kiváltani Paksot – szélerőmű lesz a köpönyegük….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  18. http://torokmonika.blog.hu/2014/01/22/fegyverbe_696

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  19. Mária kedves

    Köztudott, hogy nagyonúriasszony vagyok, ezért jó hangosan küldöm el őket a 3.14-be. Így megfelel?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  20. Már 1998.-ban megmondta: Egész pályás támadás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  21. Pecsen elcsaltak a valasztast 2010 -ben Kubatov intezte aki biztositasi cslokent valt hirhedtte mielott rajott jobb a politikanak intezni a piszkos ugyeket !! Fradi stadion amit VERESS CEGE epit Ser Sandor eloretolt helyorseg vezerletevel MSZP kozeli vallalat birodalom Bajnainak is volt munkaltatoja Veress a wallis holdingon keresztul ! A fradi stadionbol egy komoly rozsadombi villat kapott vissza KUBIBUBI ! Igaza lett erdemesebb volt valtani es kulonben is a biztositasi csalokat el el kapjak a politikai bunozoket nem igen . Az hogy a politika undoritoan piszkos az nagy baj mindenhol a vilagban , de magyarorszagon egyszeruen soha szinte soha nincs megbuntetve senki ZCHUSLAGOT kiveve ezert tortenhet meg ez a hatalmas gatlastalan rablas amit a fidesz es ORBAN MEGENGED MAGANAK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  22. Szépen megmondom nekik, hogy talán csöngess be anyádhoz jó barát…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  23. Három kutyánkból a legkisebb rottweiller. Vojon ki jön be hozzánk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  24. Gondolom, létezik még a Kubatov lista, frissítve is lett. 2002-ben eligazítottam az ajánlószelvény-gyűjtőket, hogy rossz helyen járnak, ezután nem kerestek sem 2006-ban, sem 2010-ben. Vajon miért?

    Kiírjam az ajtómra, hogy “Összefogás, 2014″ ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  25. bruckenbacker kapitány

    Anyám borogass. Itt tart az ellenzék? Ilyen szarházival eredményt lehet elérni?
    Ez nem a FideSS kritikája hanem az impotens ellenzéké.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  26. bruckenbacker kapitány

    Dehogy lehet eredményt elérni, és nem is az a cél. Kéretik az ellenzék szót idézőjelbe tenni, vagy álellenzéknek hívni őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Jöhetnek meg kínálom őket egy szívlapáttal :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  28. Nos,eddig Török Monikáé a legjobb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  29. Sokan írják hogy a kutyájuk miatt jobban teszik, ha nem jönnek be. Nekem aranyos, barátságos németjuhászom van, Nyugodtan bejöhetnek. Csak ki ne ejtsék a szájukon az Orbán nevet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  30. Kedveseim

    Hagyjátok azt a Máriát a pokolba, blogozzon magának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Ha énhozzám fognak jönni, akkor nagyon kedvesen, udvariasan be fogom hívni őket, meg fogom vendégelni őket, amennyire csak lehet, elbeszélgetek velük, minél több dologról, minél hosszabb ideig.
    Ugyanis addig sem mennek máshoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  32. http://www.hir24.hu/belfold/2014/01/22/mindenkihez-becsongetne-a-fidesz/?beuszo
    -
    Tárt karókkal várják őket sok helyen – de én kedves leszek mert szeretek örömet okozni és a meglepődéseket is szeretem látni az arcokon….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos