Ronai and Ronai
AMERIKAI

25 milliárd az Orbán-Emlékpark gondozójának 2014. január 17. péntek 17:38 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(48)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
25 milliárd az Orbán-Emlékpark gondozójának

Budapest – Újabb közpénz gyarapítja a Orbán Viktor csókosainak bankszámláját: huszonötmilliárd forintos közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cége.

Összesen nettó 34 milliárd forintos csatornázási munka megvalósításában vehet részt a felcsúti polgármester és nagyvállalkozó Mészáros Lőrinc cége, a Mészáros és Mészáros (MM) Kft. a Békés megyei ivóvízminőség-javító programban. Szanyi Tibor szocialista politikus szerint ebből nagyjából 25 milliárd forint lehet Mészáros Lőrinc cégéé, annak ellenére, hogy a polgármester “korábban a büdös életben nem foglalkozott csatornázással”.

Mint mondta, Mészáros Lőrinc cégének rendelésállománya robbanásszerűen gyarapszik, így a polgármester – akit a “felcsúti Orbán-emlékpark” egyik gondozójának nevezett – bekerült a száz leggazdagabb magyar közé.

Szanyi Tibor azt ígérte, ha az MSZP kormányra kerül, ezt a közbeszerzést is kivizsgálják, ahogy minden más, általuk gyanúsnak tartott ügyletet, és az utolsó fillérig visszaszerzik “az ellopott pénzeket”. Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: “enciklopédikus igénnyel” próbálják összegyűjteni, mi mindent “zsebeltek el a nép elől a Fidesz-lopesz matuzsálemeinek vagy dinoszauruszainak a haverjai”.

Az Orbán-kormány ötven megszorítást hajtott végre 2010 óta. “Amit a néptől elvesznek, odaadják valamelyik havernak, ráadásul nem is túl soknak, viszonylag jól körülírhat, hogy kik azok, akik a nép zsírjából lophatnak”.

Szanyi Tibor azt állította, az állami cégvezetők Németh Lászlóné fejlesztési miniszter felszólítása ellenére nem fizették vissza a nekik kifizetett prémiumokat, és beszélt arról is, hogy a kormányzat egy olyan cégtől vásárol irodaszereket kétezer intézménynek, amelyet kartellezés miatt megbüntetett a Gazdasági Versenyhivatal. Beszélt arról is, hogy az év utolsó napjaiban a Közgép Zrt. öt közbeszerzést nyert el 27 milliárd forint értékben.

A közelgő választásra utalva felszólította a Fideszt, fejezze be a közpénzek “last minute alapon történő osztogatását”, mondván, ez “a süllyedő hajóról menekülő patkányok rablótámadása”.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (35 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +51 ( 57 szavazatból)
25 milliárd az Orbán-Emlékpark gondozójának, 4.7 out of 5 based on 35 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(48)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

48 Reader’s Comments

  1. Ami most megy, az hasonlít a 2002-s választás előtti lenyúlásra, gondolok itt a 12 ÁG-ra, pl.
    De ez manapság már nem lenyúlás, ez már az ország teljes kifosztása és a koleszosok és haveri körének elszabadulás, azt is viszik, ami le van betonozva!
    Kínai nyitásnál elkerülte a figyelmüket, hogy ott nem cicóznak, ha valaki belebukik a nagyot szakításba!
    Nem tudom, hogy ezek a lények végiggondolták, hogy végül is nem egy játszóteret, hanem Magyarországot fosztják ki, az emberekről nem is szólva!
    -
    http://fn.hir24.hu/penzugy/2014/01/17/nyolcmilliardot-kaphatnak-a-kaszinosok/
    -
    Ez a cikk is azt bizonyítja, hogy mindenből, még egy vesztett perből is lehet pénzt csinálni – ha igazak a hozzászólók következtetései.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +30 (32 szavazatból)
  2. Nem működik a hozzászólás? (tegnap óta nem ment át tőlem semmi cenzorál a net? vagy rosszabb?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  3. Ezek az emberek itt maradnak akkor is, ha Orbán bukott. Bátrak. gl később nem szociális segélyből fognak élni, az nagy csoda lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  4. Nem értem Szanyi képviselő urat!
    Erről szólt a rendszerváltás is, és azóta minden!
    Minden kormánynak meg voltak a lieblingei, és nyomták Krahácsot 1000-el!
    .
    Azért sem értem, mert ez a kormány rendszeresített egy eljárást, hogy mindent az ő kutyáik kölykei fölözzenek le, és csak most szól, most veszi észre, és nehezményezi ezt az eljárást!!!
    Ott meresztette a seggét a képviselő társaival együtt, és elnézték idáig ezt a lenyúlást!
    Elnézték, és nem jelentették fel sehova a kutyakölykök mohóságát, és pofátlanságát!
    Most miért vette észre ezt a 25 milliárdot, ha a többiért, mondjuk a legelsőért fel sem nézett a pöffeszkedő képviselői attitűdjéből?
    .
    Csak nem azért, mert tudja a menetét ezeknek a dolgoknak,és az elintézési módját?
    Csak nem azért, mert tudja, hogy ügyesen lepapírozva senki nem fog tudni fogást találni rajtuk, mint az előző kormány idején?
    Csak nem azért mert kampányidőszak van, és a választói lássák, milyen agilis lett hirtelen?
    .
    Undorító!
    Nem az hogy szóvá teszi, hanem az eddigi hozzáállásuk ezekhez a dolgokhoz!
    Vissza lehet gondolni a rendszerváltásra!
    Miből mire váltottunk, és az országból mi lett!
    A politikusaink hiéna módjára martak szét, és faltak fel mindent!
    Kormányzásuk alatt (mindegyik) elnéző volt a lenyúlásokkal szemben, mert azt ők csinálták. Kormányváltás után meg (mindegyiknek) gyönyörűen rácsodálkoznak a lenyúlásokra, és felháborodnak!
    Min?
    Vagy szerepjáték ez is Szanyi úr?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (49 szavazatból)
  5. Szanyi et.-ha kormányra kerülünk…….. akkor aztán ez meg az és irgum is meg burgum is. Na menjél te a jó büdös francos francba a hülye óhéber behajózó dumáddal. Én meg ha majd államfő leszek akkor az összeset elhajtom a jó bús fenébe, ahogy az a régi viccben is volt, hogy jött a csősz, aztán a németeket és az oroszokat is kikergette az erdőből.
    Már vagy 8 éve semmit nem csináltok, csak ti is a zsebeteket tömitek. Álljál be a sorba oszt kussolj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (29 szavazatból)
  6. Eddig úriasszony voltam, de ezek kihozzák belőlem a szállítási előadót. Most már képtelen vagyok róluk bármi jót feltételezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  7. kicsiroli
    Csak így tovább!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (20 szavazatból)
  8. http://nepszava.hu/cikk/1008279-a-fidesz-szerint-az-ocsai-lakopark-miatt-gyurcsany-a-hibas
    -
    Győzni fognak – ez nem vitás, hiszen minden kellékük meg van hozzá, az ellenzék amortizálása ezerrel megy, az emberek pedig elbizonytalanodnak.
    -
    Azért nem is vonják össze az EP-s választással, hogy ne lábatlankodjanak itt a külföldi ellenőrök.
    -
    A kamupártokkal pedig azt érik el, hogy aki bojkottálja a választásokat, azokra majd azt mondják, hogy megfutamodtak a megmérettetéstől és annyi.
    -
    Az EU hol vizsgálná, hogy ezek a kamupártok, kamupártok-e, mást sem vizsgálnak, pl. hogy hova folynak a EU polgárainak kemény “adóforintjai” ebben a Köz(gép)társaságban?!
    Ma nagyon elkeseredett vagyok – mert olvasva a hazai híroldalakon a hsz-ket, egyszerűen nem értem, hogy mitől nem látják a fideszesek, hogy mi történik az országgal, mindenhez, de annak az ellenkezőjéhez is lelkesülnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (27 szavazatból)
  9. http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/351681_orban_es_ibra

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  10. http://futballsznob.blog.hu/2014/01/17/a_miniszer_elnok_ur_irapuatoja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  11. Középen az a paprikajancsi meg, hogy kinőtte magát a kissámli mögül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  12. kedves bumburi
    De meddig, a gutaütésig?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  13. Az Eu pedig kullog az események után…biztosan bevették azt a bizonyos tablettát, másra nem tudok gondolni!
    Már elég sok ilyen üzletet köthettek, azzal mi lesz, vissza kell majd fizetnünk?!
    De hol van az a pénz már?!
    -
    http://kitekinto.hu/europa/2014/01/17/az_eu-allampolgarsag_nem_elado/#.UtldLPu6osY

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  14. kicsiroli
    Ne hergeld magad. Tiszta fej, és nyugalom. Megyek,megmosom a hajam, hogy tiszta legyen a fejem.
    Vagy fordítva?
    Néha nem tudom, hogy én ülök e fordítva a lovon, vagy úgy össznépileg ülünk ki ki a maga lován fordítva.
    Hát nem őrület ami ebben az országban van?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  15. csakén
    Ezek irodakukacok.
    Az EU-szerződések betűjével, és szellemiségével foglalkoznak, de úgy látszik csak elméleti síkon.
    A gyakorlat meg közben dübörög. Nálunk is adják veszik az állampolgárságot.
    Eladó az egész világ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  16. http://sport.hir24.hu/magyar-foci/2014/01/16/2016-ig-tovabbi-nyolcszaz-sportpalya-a-cel/~~fokusz#a3
    -
    Na mára befejezem, de ezt még nem hagytam parlagon heverni….
    Minden új napon úgy nyitom ki a gépemet, hogy ma talán nyugi lesz, de itt talán már soha nem lesz nyugalom, az ország megosztottságából nem látom a kiutat, hát maradjanak ezek, ha lopnak is, de legalább nem törnek-zúznak, ellenzéknek még borzalmasabbak lennének!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. bumburi
    Ebben az országban mindenki hülye?

    Engedjük, hogy mindenünket elvegyenek és itt nem feltétlen az anyagiakra gondolok. Dolgoztam egész életemben, becsületesen, 48 éves munkaviszonyom van. 25 évvel ezelőtt míg dolgozni jártam, ezek a szemetek a sokszögű asztalnál, jól elosztottak mindent, munkásőr-, párt- és szakszervezeti vagyont. A cinikus és aljas Antallnak meg volt bőr a képén, azt mondani, hogy tetszettünk volna forradalmat csinálni. Miért mit kellett volna, őket lőni, meg egymást.? Aztán örültünk, hogy volt munkahelyünk, mert az őrületes lopásban, amit szépen privatizációnak mondtak, kihúzták az emberek alól a munkahelyeket. Ebben a nagy lopásban az összes nagy “”rendszerváltó párt”"- hogy rohadna meg mindegyik – nagy örömmel vett részt. Azért kussol mindegyik, mert fogják egymás farkát a titkokkal. A közös bűn remélem a pokolba juttatja ezeket a férgeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  18. csakén
    A Hofi annak idején azt mondta, hogy minden reggel úgy nyitotta ki az újságot: na, ma ki lopott?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  19. kicsiroli
    +++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  20. bumburi
    Na megyek, nem hajat mosni, hanem inni egy kis általam készült angol narancs likört. Minden gondolkozó olv- és írótársamnak egészségére!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  21. kicsiroli
    Neked is egészségedre!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  22. Én sem értem Szanyit,h az állami gazdaságok utáni nyomozgatás és annak a kudarcba fulladása után ilyen marhaságot ki tud ejteni a száján.Ezzel nem szavazatot szerez,hanem veszít csak.
    kicsiroli
    19:15
    Leírta a lényeget.hogy sokan hogy gondolkodnak rólatok (is).
    Addig passzolgattátok a Fidesz-el együtt (egymás farkát fogva),h az országban teljesen elszegényedtek az emberek.
    “Magyarországon növekedtek a legjobban az egyenlőtlenségek a válság kitörése óta egész Európában. Emiatt folyamatosan távolodunk a skandináv modelltől és haladunk a mediterrán államok felé. A válság sújtotta országok némelyikében viszont csökkent a relatív szegénységi ráta, ami azt jelzi, hogy a kisebb tortából arányaiban több jut a szegényeknek.”http://privatbankar.hu/makro/gazdagok-es-szegenyek-sehol-sem-no-ugy-a-szakadek-mint-nalunk-260522
    ” vissza adjuk a lenyúlt MANYUP pénzeket” stb.ezekkel a dumákkal csak szavazatot veszíteni lehet,nem nyerni.Nem vagytok hajlandóak körülnézni ebben a Q-va országban,hogy sok helyen hogyan élnek már az emberek.
    http://www.elelmiszer.hu/friss_hirek/cikk/a_gyermekehezes_sulyosabb_problema_magyarorszagon__mint_gondolnank
    A lakosság 40% él létminimum alatt,de ezt nem lehet egyértelműen csak a Fidesz re fogni. Ebben is olyan módon és mértékben benne van a ti kezetek is ,mint az övéké.Bátran meg lehet nézni a bűnözési statisztikákat
    “A bűncselekmények száma mindenesetre annak ellenére három éve folyamatosan emelkedik, hogy 2012 áprilisában hatályba lépett az új szabálysértési törvény, s az 50 ezer forintnál kisebb értékű lopások kikerültek a bűnügyi statisztikából. A kormányváltás idején Pintér Sándor belügyminiszter azt nyilatkozata, hogy „látszólag romlani fognak a bűnügyi statisztikák”, ami szerinte annak a jele, hogy a szerv „jobban dolgozik”.”
    http://hir.ma/belfold/megyeszekhelyek-bunugyi-listaja/145555
    Nagyon sokan már az élelemért lopnak, ezt a büntetések szigorításával(csak azzal) nem lehet visszaszorítani.
    Lehet mutogatni másra de ez a probléma az egész ! mostani politikai elit bűne.
    “A svájci Davosban tartandó világgazdasági fórum szervezői szerint a szegények és a gazdagok közötti növekvő szakadék jelenti a legnagyobb veszélyt a világgazdaság számára. Mindenekelőtt a következő évtizedben érzékelhető erős jövedelemkülönbségek okoznak majd valószínűleg súlyos károkat – olvasható a fórum elé terjesztett jelentésben, amely a Globális kockázatok 2014 címet viseli.”(Világgazdaság.)
    Lassan felnő egy nemzedék akik az alulképzettségük miatt (és az éhezés miatt) vevők lesznek a populista szólamokra.Ezeket nagyon könnyű befolyásolni és nehéz lesz leszerelni süket dumával.Főleg azzal,h :”-szavazz ránk,akkor Q va jó lesz,,,vagy szavazz ránk és visszaszerezzük a pénzeteket” már csak azért is ,mert amióta élnek ezt hallják ….és látják,h nem történik semmi… a szavazat leadása után.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  23. Za'Kant E-manual

    Rácsodálkozzunk? No, de ilyet?! Csak ingatjuk a fejünket, és méltatlankodunk – hihetetlen. És tűrünk. Nem vagyunk normálisak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  24. Ennek a Mészárosnak mintha barnább lenne a bőre, vagy talán árnyék vetődött rá? Vagy rokoni szálak füzik az Orsós famíliához akinek felmenői valaha József főherceg udvarában, annak az ötven fős roma származású csoport tagjaként a biblia lovári nyelvre való fordításán szorgoskodott. Egy biztos szereti a futballt és űgyes.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  25. Ez ” A Szanyi ” megint nagyon visszafogott volt – sajnos !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  26. bruckenbacker kapitány

    http://444.hu/2014/01/17/az-csak-egy-idegenrendeszeti-eljaras-volt-amikor-a-magyar-hatosagok-zsidokat-kuldtek-a-halalba/

    simán ráfér ez is a képükre… akkor egy ilyen rablás csak ujjgyakorlat….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  27. Kíváncsi vagyok, világszerte hány millió néző tűnődött rajta, ki a pöcs az a kis pöcs a FIFA-gálán Ibra meg Julio Cesar mellett.

    Ekkora ego-val tök szar lehet, hogy Vitya még egy Justin Bieberhez képest is senki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  28. Magyar közbeszerzés: korrupció centralizálása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  29. Neked5gigabájt (2014. január 17. péntek 18:30)
    Kösz, többször is megnéztem, mert ritkán van ennyi poén ilyen rövid történésben.
    Ezek le sem szarták a Mi Reményégünket.
    A Galamus linkje le van tiltva, helyette:
    http://www.youtube.com/watch?v=hKADOErP5kI&feature=player_embedded

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  30. Neked5gigabájt (2014. január 17. péntek 18:30)
    Hát ez pazar volt, köszönöm!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  31. Meszaros csak a nevet adja! Orban mindig is stromanok hadaval dolgozik! Kiprobalja oket 2×3x mint a maffia filmeken az uj bejovoket aztan ha megbizik mar az illetoben nevezzuk alvezernek akkor mehet az o neven ceg , a ceg kaphat allami megrendeleseket mindent mi szem szaj ingere hiszen a BABOST GAZDAGITJA 98% -ban ! Nagyon komoly maffiat rakott ossze Don vito bagyon komolyat !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  32. Most olvassák a hozzászólásokat az MSZP meg a Fidesz és egy dologban egyetértenek és mondják.
    .
    “Ejnye ejnye, még nem szegényítettük el eléggé ezt a népet, még mindig van pénzük komputerre és internet kapcsolatra, hogy itt hozzászólásokkal kellemetlenkedjenek nekünk. Hát ez így nem mehet tovább, húzzunk bele egy kicsit ezek szerint van még mit rabolni, vágjunk rajtuk eret”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  33. Nemérdekli ez a szittyákat.
    Ha valaki egy sárga , vagy újabban fehér cetkire odaírja nekik hogy ” ebben a hónapban 1246 Forinttal jártál jól ” akkor még a nyáluk is kicsordul örömükben.
    És jól leszarják hogy közben lenullázzák öket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  34. Eagle

    Ha már internet, itt egy újabb példa rá,hogy ezeknek fingjuk nincs hogyan él a magyar emberek több mint 40 % a.
    Lázár szerint 2018-ra minden házban szélessávú internetnek kell lennie
    http://444.hu/2014/01/17/lazar-szerint-2018-ra-minden-hazban-szelessavu-internetnek-kell-lennie/

    Na még egyszer:http://www.elelmiszer.hu/friss_hirek/cikk/a_gyermekehezes_sulyosabb_problema_magyarorszagon__mint_gondolnank

    Most azon kellene gondolkozzunk,h etessük a gyereket vagy internetezzünk?
    Ez tényleg ennyire hülye?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  35. @zumm zumm

    A kormányzatnak az internet a fontosabb mert a jelenlegi fejlettségi szintjükön nagy biztonsággal mondható, hogy ellenőrzésük alá tudják vonni a lakosság egymás közti kommunikációit, összes személyi adatait, vásárlását stb. De ennek csak úgy van értelme, ha mindenkinek van internet összeköttetése.
    .
    Aztán ha valami nem teszik akkor megszaporodnak a közúti balesetek, és egyéb típusú balesetek amelyekben sokan életüket vesztik, vagy ha azt nem, az állásukat biztosan elvesztik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  36. http://nepszava.hu/cikk/1008251-az-atom-sotet-oldala—rettento-orban-kepek
    -
    Legyen mindenkinek internetje – aztán majd mi tudjuk, mit teszünk velük, hogy a mellékelt cikkben lévő képek ne keringhessenek!
    -
    A hozzászólásokból kitűnik, hogy a köpönyegforgatók átmentek szélerőműbe, kiváltani Paksot, már sugároznak is a boldogságtól, most ez nem a SzU, ez Oroszország, ha valaki nem tudná és ők most már a barátaink!))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  37. Eagle
    Ha már összeesküvés elméletezünk:
    Elindult egy európai polgári kezdeményezés 1 évvel ezelőtt! Az aláírási határidő január 14 én járt le.http://alapjovedelem.hu/index.php/peticio
    Ez Magyarország esetében például a jelenlegi állás szerint 16 500 aláírást jelent. A honlap tanúsága szerint Magyarországon csak 14 ezer 514 aláíró akadt. Az lejárat előtti utolsó 1 hétben!kezdett el vele foglalkozni a média és a politikusok is.Jobb és a baloldal egyaránt!! (Ezzel véleményem szerint csak a seggüket védték) De semmilyen közelebbi információt nem nagyon lehetett elérni közvetlenül (csak az interneten rövidebb-hosszabb keresgélés után). Pont az a célcsoport ,akiket pozitívan érintett volna nem nagyon internetezik.Ha tájékozódik,azt a tv-ből teszi, talán az újságokból.De hogy tegye ha nem is írnak róla? Az aláírásgyűjtők 1 nap alatt össze tudták volna szedni az elégséges Mo.-i szavazatokat (ajánlottam volna nekik Mo.keleti régiója).
    http://www.vg.hu/velemeny/publicisztika/kitoresi-kiserlet-419717

    Miért a határidő lejárata után lett igazán téma a médiában?Pedig nagyon fontos kérdés most is és a jövőben még inkább.
    Az egyik legfőbb ellenérv az,h nincs rá elég pénz, pedig dehogy nincs.Ha egy kicsit komolyabban vennék az ÁFA csalások vizsgálatát (1000 milliárd veszteség) + ha mindkét oldal komolyabban venné az offshore vagyonok vizsgálatát :http://atlatszo.hu/2014/01/14/az-offshore-vagyonok-teljes-elkobzasat-javasolja-egy-francia-kozgazdasz/ lenne rá elég pénz.
    Csakhogy ez nem a gazdagok érdeke…és kié az újság a TV , ki a hirdető?kiknek a kiszolgálója a jelenlegi politikai elit?
    Pedig a körmükre fog égni a dolog:
    “A svájci Davosban tartandó világgazdasági fórum szervezői szerint a szegények és a gazdagok közötti növekvő szakadék jelenti a legnagyobb veszélyt a világgazdaság számára. Mindenekelőtt a következő évtizedben érzékelhető erős jövedelemkülönbségek okoznak majd valószínűleg súlyos károkat – olvasható a fórum elé terjesztett jelentésben, amely a Globális kockázatok 2014 címet viseli.” (Világgazdaság)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  38. Tegnap a TV ben : -a melegebb tél kb 20%-al csökkentette a lakossági gázfelhasználást és a távfűtési költségeket.Ezt a megtakarítást(!) a tél végén lakásokra lebontva ismertetni fogják a fogyasztókkal.
    Olyan jó lenne ha azt is ismertetnék…személyekre lebontva,h mennyivel többet fognak fizetni év közben mindenért (!) ha elfagy a termés . Sanszos sajnos.Vagy ezért is GYF. lesz a hibás? Ha már demagógia….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  39. http://www.mmonline.hu/cikk/porul_jarnak_az_otp_ugyfelei_a_rezsicsokkentessel
    -
    Erről nem igazán hallani, Csányi is szépen, apránként de pótolja a veszteségét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  40. zumm zumm
    Gyurcsány Ferenc már Ócsáért is, de úgy általában mindenért felelős, szerintem leginkább azer, hogy a vekkeres megszületett – ha már hibáztathatom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  41. Ez már a kampány része?
    http://hvg.hu/nagyitas/20140117_Magyar_narancsot_arul_egy_CBA__foto
    Röhej…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  42. Én még odaírtam volna azt is, hogy Magyar Nemzeti Narancs. Most fogják valamelyik nap adni az egyik adón a Virág elvtársat. Kötelező megnézni!!!!!
    Hogy érzi magát?
    Most olvastam az újságban, hogy jól!!!!
    Ez a nem semmi, úgy pestiesen szólva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  43. zumm zumm
    2014. január 18. szombat
    10:21

    Vettem. Olvastam a linket is köszi. Értem. Nem is tudok mit mondani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  44. A számonkérésnek, lenyúlt pénzek visszaszerzésének egyetlen lehetősége az, ha a választások előtt letartóztatnák ezt a sok nyomorultat Viktorral az élen. Vádpontból van elég. Ha viszont részt vesznek a választásokon (amivel egyrészt legitimálják az eddigieket, másrészt lehetőséget adnak tevékenységük folytatására), akkor OVI-ék bekerülnek a Parlamentbe.
    Amúgyis nagy az esély, hogy a FIDESZ megnyeri a választásokat, még akkor is, ha nyílt vagy észrevett csalás is lesz ebben. Az ellenzéknek nem lesz abszolút többsége. Hónapokig, évekig el fognak veszekedni, közben minden folyik tovább. OVI-ék különféle “seregei” pedig mindent meg fognak tenni vezérük megóvásáért!
    Az ellenzéknek az a felelőssége, hogy egy idő után elege lesz a népnek mindenből, és előbb-utóbb erőszak is lesz az utcákon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  45. Továbbra is az a véleményem, hogy azok, akik a ogy. képviselőként és/vagy polgiként az elmúlt 25 évben “működtek”, mindnek távoznia kellene a közéletből! Vagy azért, mert benne voltak, vagy azért mert tétlen szemlélői voltak az ország kifosztásának!
    A mi ogy. képviselőnk FIDESZ-es, így erről nincs mit mondanom, az eddigi polgijaink vagy buták voltak (optikai szál, kólagyár), vagy eladósították a falut, vagy nem jól irányítanak, gazdálkodnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  46. Tizenávesként már a 80-as években feltűnt, hogy ebben az országban mennyire nem szeretik a munkát, nem szorgalmasak, csak a lopásban, a gyárak hazavitelében. Az akkori félkapitalista GMK-zás az állami vállalatok eszközparkjának lenyúlása volt, össznemzeti szinten. Ebbe annyira belejöttek az elvtársak és sajnos a nép is, hogy a varjúváltás után ugyanezt csinálták, csak nagyban. Ez a mentalitás azóta is megvan. Az állandó összekacsintás, a megoldjuk okosba’, a mindenki jól jár attitűd tönkretette az országot. Most is, mint akkor, az osztogatásokkal, szociális járulékokkal, kedvezményekkel beszéltek le mindenkit az öngondoskodásról, a szorgalomról, az összefogásról, a fizetésért való küzdelemről.
    Változás akkor lesz, ha tömegesen utasítjuk vissza az efféle üveggyöngyöket, tömegtüntetésekkel követelve az emberhez méltó életet biztosító fizetést és a reformok véghezvitelét.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  47. ZUMM ZUMM LAZAR AZERT FAVORIZALJA A SZELESSAVI INTERNETET MERT BIZTOS VAN VMI A TARSOLYABAN AMIBOL LEHET MEGINT HUZNI !
    Veletlenek nincsenek a fidesznel , minden a penzrol szol !!!! Kozpenzro.!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  48. reméljük,hogy elkell számolni. 42^+35 év kettönk nyugdijjogosultságra a munkába töltött időnk,de balatoni nyaraló,se autó nincs,csak kölcsönre épitett 2 szoba-összkomfortos lakás.Amit lassan fenntartani sem tudunk.Akik csak politizáltak.életbe nem dolgoztak azok meg milliárdosok lettek Mi választjuk őket NEKÜNK KELL MEGHATÁROZNI A FIZETÉSÜKET IS, mindjárt nem tolonganának a képviselőségért. CSŐDBE VISZIK AZ ORSZÁGOT teljes vagyonukkal FELELJENET tetteikért. VAGYON ELKOPZÁS.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos