Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Toroczkai for President! 2013. december 16. hétfő 21:12

  • Hozzászólások(101)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Toroczkai for President!

Toroczkait megválasztották polgármesternek. Miért nem mindjárt államelnöknek? Ha egy köztörvényes bűnöző lehet polgármester, miért ne lehetne államelnök is? Úgyis az lesz belőle, miért nem vágjuk le a felesleges kanyarokat, és esünk át mielőbb a nyilas hatalomátvételen? A közügyektől való eltiltás feltétele, hogy valakit letöltendő szabadságvesztésre ítéljenek. A magyar jogszolgáltatás működését jól mutatja, hogy ez az ember még szabadlábon van, játssza a politikust, és nem védi meg tőle a békés polgárokat senki. De nincs ezen mit csodálkozni, a magyar jogszolgáltatás nem védte meg a társadalmat az alkotmányos rend megváltoztatásától sem. Ebben a kontextusban teljesen természtes és helyénvaló, hogy náci bűnözők töltenek be köztisztségeket.

Mielőtt Orbán fülkeforradalmi puccsot hajtott volna végre, ugyanezt megpróbálták szélsőjobboldali rohamcsapatok erőszakkal is, amelyeknek Orbán minden segítséget és támogatást megadott. Ezek államellenes bűncselekmények voltak, de az ítéletek mindig rongálásról, közérdekű üzem (BKV, MTV) megzavarásáról, a forgalom akadályozásáról szóltak. A legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői (az államellenes bűncselekmények és az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére tett kísérletek ilyenek) büntetlenek maradtak. Nem is azért vonták felelősségre őket, amit valóban elkövettek. Ezért az alkotmányos rendre igazán veszélyes politikai bűnözőket soha senki nem tiltotta el a közügyek gyakorlásától. És ők gyakorolják is becsülettel, eddig ötszázezer ember hagyta el az országot, ami azért jó hír, mert ők már biztosan nem esnek majd áldozatul a nyilasterrornak, nevezzék is azt együttműködsnek vagy bárminek.

Eltiltotta a bíróság a közügyek gyakorlásától Bándy Kata gyilkosát. Vajon ez az ember fenyegeti-e a magyar polgárokat azzal, hogy a politikai hatalomba kerülve totális diktatúrát vezet be, esetleg fajuk, vallásuk vagy bőrszínük szerint üldöznek vagy meggyilkolnak egyes népcsoportokhoz tartozó magyar állampolgárokat? Nyilvánvalóan nem. Ezzel szemben Toroczkai nemcsak ezt a veszélyt hordozza, hanem ezt ígéri. Nemcsak ő, hanem az egész náci pártja is. De ennek nincs a közügyekre gyakorolt veszélye. Mondok még szebb példát. Molnár Gyula szocialista politikust a magyar jogrend eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A vád szerint 2006-ban a XI. kerületi Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl környékén pályáztatás nélkül próbáltak magáncégnek átjátszani egy 38 hektáros telket. Elsőfokon felmentették. Másodfokon letöltendő börtönre ítélte Orbán kézivezérlésű bírósága, miután Orbán kézivezérlésű ügyészsége fellebbezett. Ez az eljárás maga is veszélyesebb a jogállamra, mint a földterület átjátszása, mert az igazságszolgáltatásba vetett alapvető bizalmat ingatja meg. Itt nem a jog ítélkezik, hanem politikai ellenfelekkel számol le egy korlátok nélkül működő diktatórikus hatalom. Emiatt ezt az ítéletet akkor sem tudjuk elfogadni, ha jó szoci szokás szerint valóban át akarták játszani azt a földet.

De hol van ennek a társadalmi veszélyessége ahhoz, hogy valaki rohamot vezényel a közszolgálati televízió ellen? A közügyek gyakorlására nagyobb veszélyt jelent egy nem független ügyészség és bíróság, mint az adott földmutyi, amelyben ők ítéletet hoznak, mert az ítéleteket egy olyan hatalom hozza, amely szemérmetlenül juttat magának nem 38 hektárt, hanem megyényi földterületeket. Ha Molnár Gyula elkövette is ezt a bűncselekményt, és egy független bíróság jogosan ítélhetné el, ebben a történetben akkor is ő a legkisebb fajsúlyú bűnöző. A közügyekre a legkisebb veszélyt ő jelenti az ügy szereplői közül, beleértve Orbán ügyészségét és Szájerné bíróságát is, mindenek előtt pedig magát Orbán Viktort, aki mindennek a csúcsán áll. De hogyan hasonlítható Molnár Gyula társadalmi veszélyessége egy olyan párt politikusainak veszélyességéhez, amelynek képviselői genetikai selejteknek neveznek egyes népcsoportokat, azzal fenyegetik a zsidóságot, hogy vagonokba kellene őket újra terelni, közülük egy képviselő már a listázásukat is elkezdené. Ezeket nem tiltják el a közügyektől, holott a veszélyességük éppen a közügyek gyakorlásából fakad, miközben a közügyekre semmiféle veszélyt nem jelentő köztörvényes bűnözőket, piti tolvajokat, vagy felindulásból gyilkoló bűnösöket, eltiltanak.

Bándy Kata gyilkosa egy embert ölt meg, amit tett, az borzalmas. Megkapta a büntetését, tényleges életfogytiglant kapott, és a tetejében eltiltották a közügyek gyakorlásától:  tíz évig nem adhatja le a szavazatát a börtönben egyetlen választáson sem. Ezzel megvédte a magyar jog a társadalmat és a közügyeket. Eközben szabadon sétálnak az utcán, bejegyzett parlamenti pártként pedig állami támogatásban részesülnek olyan potenciális gyilkosok (tömeggyilkosok), akik nyíltan és minden következmény nélkül hirdethetik, hogy agyonlőnék Gyurcsány Ferencet vagy bárki mást. Ezek olyan szatelit szervezetekkel működnek együtt, mint a Betyársereg nevű terrorszervezet, amely arra tanítja a hallgatóságát, hogy el tudja húzni egy gépkarabély ravaszát, ha egy más bőrszínű embert lát. Aztán láss csodát, akadtak is olyanok, akik ezt megtegyék, Csorba Robika már nem tud mesélni erről. Ezek az emberek ezt nyíltan hirdethetik, ezért nem kerülnek börtönbe, nem tiltják el őket a közügyektől, hanem szabadon választhatnak és szabadon választhatók. Ezek az emberek nem jelentenek veszélyt a társadalomra.

Magyarországon azért lehetett felszámolni a demokráciát és a jogállamot, azért lehetett megdönteni az alkotmányos rendet, mert amikor egyesek lezárták az Erzsébet-hidat, mert nem fogadták el a demokratikus választások végeredményét, és “forradalmi” úton akarták megváltoztatni a fennálló rendet, akkor Budaházyt harminc nap közmunkára ítélték hét évvel később ezért, és csak reménykedni merünk, hogy a közmunkát nem a Jobbik valamelyik szervezetében vagy a kuruc.info-ban kellett letöltenie. Toroczkai vezette a tömeget 2006-ban a köztelevízióhoz és vezényelt ostromot. Minden jogállamban ezért életfogytiglani szabadságvesztését töltené, ugyanabban a börtönszárnyban, ahol Bándy Kata gyilkosa ül. Amerikában ez az ember mínuszos hír sem lenne, egyszer beültetnék egy cellába, és eldobnák a kulcsot. Magyarországon polgármester. A fideszes HírTV forradalomként közvetítette élőben az ostromot, de a magyar jogszolgáltatás ugyanitt csak rongálást és közüzemi veszélyeztetést látott, miközben halálfélelmet éltek át a televízióban dolgozó kollégák. Ez a szélsőjobboldali csőcselék politikai közleményt akart beolvasni a televízióban, hatalomátvételre készült, a romániai és az 56-os forradalmat játszották, de a magyar bíróság olyan, mintha ufók ítélkeznének, ebből semmit nem érzékelt.

Egy alkotmányos demokráciában ez nem forradalom, hanem államellenes bűncselekmény. A puccskísérlet vezetői azonban még bíróság elé sem kerültek. Néhány ember kapott nevetséges ítéletet közüzem megzavarása miatt, egyet pedig azért ítéltek el, mert egy műanyag seprűnyéllel egy rendőr pajzsára csapott. Miközben lángolt a tér, rendőrautókat gyújtottak fel, több tucat rendőr súlyosan megsérült, és az épületet elfoglalta a csürhe, ami a világ röheje volt. Amerikában a legkisebb incidensnél az összes rendőrautó szirénázva száguld a helyszínre. Ha ezt egy vidéki rendőrkapitány meglátja, parancs nélkül riadóztatja a teljes rendőri állományt, és az ország legtávolabbi zugából is a helyszínre sietnek felmenteni az ostromban küzdő bajtársaikat. Az ottani egész ostromló bandát begyűjtik, és egy emberként ítélik el mindet 986 évre. Többet az életben senki nem hall róluk. Ezt a Toroczkait már 2008-ban nem engedték be Kanadába. Felszólították, hogy vagy önként távozik, vagy mint terrorista-gyanús személyt őrizetbe veszik, és eljárást indítanak ellene. Kanadában, ahol semmit nem követett el, tudják róla, hogy terrorista. De Magyarországon nem. Ezt a primitív nyilas bűnözőt szinte az összes környező országból kitiltották már, csak Magyarországon nem tiltják ki a közéletből. Ez normális?

A 2006-os terrorcselekmények szellemi vezetőinek kiléte sejthető, de róluk soha nem derült ki semmi. Orbán Viktor, aki még soha életében nem hazudott, ezen az éjszakán békésen aludt. Joga van mindenkinek hülyének lenni, de nem feltétlenül szükséges. Maga ez a szöveg és cinikus arcátlanság. Az ország főtere lángokban áll, és az ellenzék vezetője alszik? Annyi pálinkát nem lehet meginni. Ő hülyének nézhet mindenkit, aki ezt hagyja, de az igazságszolgáltatásnak nincs joga hülyének lenni. Mégis a hülyét játssza a rendszerváltás óta. A hírhedt 156. paragrafust soha nem merték használni, aztán a rasszista bűnözők rájöttek, hogy nem az utcán kell a cigányokat és a zsidókat verni, az nem hatékony. Pártpolitikusok lettek a rasszista bűnözők. Az egri és egyéb szkinhedek már pártjuk miniszteri székeinek várományosai, és ebből a pozícióból hirdetik a rasszista nézeteiket, és készülnek a nyilas hatalomátvétel lehetőségére. A Jobbik soproni szervezetének honlapján úgy kommentálták a tévéostrommal kapcsolatos ítéletet, hogy “az ítélet több, mint érdekes, hiszen a jelek szerint a bíróság mit sem hallott a 2006-os eseményeket feltáró parlamenti bizottság jelentéséről, mi több, lehet, hogy a kormányváltásról sem”.

Ez nagyon kifejező szöveg. A Jobbik számára az Orbán-féle “kormányváltás” megegyezik a 2006-os puccsal. Szélsőjobboldali hatalomátvételt jelent, amely valódi tartalmának megfelelően tekint a 2006-os puccskísérletre, és azt a nyilas csőcselék interpretációjának megfelelően “forradalomként”, jogos “reakcióként” értékeli. A Jobbik azt mondja, hogy a tévéostrom célja és Orbán “kormányváltása” tartalmilag ugyanaz, és jól látják. Bűnöző marad a köztudatban a korábbi miniszterelnök, aki egy belső körben mondott beszédet, amelyet párttársai a Fidesznek kiszivárogtattak (de meghallgatnánk Orbán Viktor belső körben elmondott bizalmas beszédeit is!). De az ennek ürügyén támadt államellenes bűncselekmények, zavargások, súlyos garázdaságok, hivatalos személyek ellen elkövetett erőszak, mindenek előtt pedig az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének kísérlete nem számítanak annak. A Jobbik ezzel a mondatával azt is mondta, hogy az Orbán-féle “kormányváltás” gyakorlatilag megvalósította azt, amit a 2006-os csürhe akart. A tartalom ugyanaz, a módszer más, de kiegészíti egymást.

Toroczkai csupa olyan bűncselekményt követett el, amelyek a közügyek gyakorlásával kapcsolatosak. Miután visszaélt minden ilyen jellegű joggal, az nem vonja maga után, hogy eltiltsák a közügyektől. Magyarországon nem bűncselekmény a homoszexualitás, de biztonságban van-e a nemi identitását szabadon megválasztó ásotthalmi polgárok bármelyike, ha a most megválasztott polgármesterrel szemben “közösség elleni erőszak előkészülete” miatt indult eljárás, mert a melegtüntetés résztvevőit meg akarta támadni? Lehet egy településnek ilyen polgármestere? Torockai erőszakkal behatolt az IMF budapesti székhelyére, mint egy iráni terrorista. Ez az ember ezek után betölthet köztisztséget? Az alkotmányos rend megdöntésére irányuló puccsot szervezett, ostromot vezetett, gyilkossággal fenyegetőzött, alacsonyabbrendűnek minősített népcsoportokat, külföldi képviseletet támadott meg, Magyarországon és külföldön politikai indíttatásból másokat tettleg bántalmazott, több országból kitiltották, a határok erőszakos megváltoztatására uszított, külföldön őt és szervezetét terroristának minősítették, és ennek az embernek a legnagyobb magyarországi büntetése pénzbírság és próbaidőre bocsátás. A magyar bíróságok ilyen mértékben nem tudják védelmezni a polgárok szabadságát, az Alkotmányt, a demokratikus jogrendet, és ennyire képtelenek arra, hogy megvédjék a polgárok szabadságát, felismerjék a politikainak álcázott köztörvényes bűnözők társadalmi veszélyességét.

Az nem lehet hivatkozás, hogy azoké a felelősség, akik megválasztják. Akkor mi szükség van a közügyektől való eltiltás jogállására? Bándy Kata gyilkosát is rá lehetne bízni a választók bölcsességére. Az igazság ezúttal is az ellenkezője ennek: a polgárok felmentve érzik magukat, ha a bíróság nem ítél el egy ilyen embert, és nem korlátozza a közéleti szerepvállalását. Azok ostoba érvek, hogy nem kell “mártírt” csinálni belőlük. Ennyi erővel senkit nem kellene elítélni, nehogy mártír legyen belőle. De rasszista bűnözők csak olyan politikai hatalom alatt válnak mártírokká, amely maga sem áll távol a náci eszméktől, és ennek kedvező politikai légkört teremt. Ha nem lenne egy kódolt és szalonzsidózást folytató náci párt (a Fidesz), akkor nem lennének egyre népszerűbbek a nyíltan uszító nácik és nyilasok sem. Az Orbán-féle horthysta keresztény-nemzeti fasiszta politikai katolicizmusnak az a rákfenéje, hogy “kereszténynek” álcázott antiszemita nézeteket hirdet, és azt képzeli, hogy azokat egy úri szalonzsidózás szintjén tudja tartani. De annak a félmondatnak, amit Orbán mond, a logikus második tagmondata az, amit Vona, Gyöngyösi, Toroczkai, Budaházy, Novák Előd, Tyirityán és a kuruc.info állít.

Ez az oka annak, hogy a nyílt szélsőjobboldali hatalomátvétel és a totális diktatúra lehetősége reális veszély Magyarországon. Félreértés ne essék: Magyarországon ma is szélsőjobboldali hatalom irányítja az országot, amely a liberális demokráciát ellenségének tekinti, “keresztény” identitását a zsidókkal szemben határozza meg, ideológiája az antiszemitizmusra épül, de ezt nem nyíltan hirdeti, és megelégszik a “nem nemzeti” (tudjukkik) korlátozásával, jogfosztásával és kiszorításával. De ehhez olyan náci alapvetésű ideológiát hirdet, amely megérleli a hallgatóságban a nyíltan náci nézeteket, csak szalonképessé teszi azt. Orbán Viktor azt a szélsőjobboldali puccsot, amit ezek a tahó bűnözők utcakövekkel próbáltak elérni, a legális politikai keretek megerőszakolásával valósította meg. Szalonképessé tette, de megzabolázni nem tudja. Ne feledjük, Ásotthalmon egy fideszes polgármestert puccsoltak meg, és vette át a hatalmat egy nyilas polgármester. Ugyanez a veszély országos szinten is fennáll.

Amikor Orbán alig kódolt náci beszédet mond a Hősök terén a Nyugat, a liberális demokrácia, az Európai Unió, Amerika és a bankoknak, nemzetközi pénzvilágnak és mi mindennek álcázott zsidók ellen, azt a közönsége nagyon is jól érti. Ugyanazt érti alatta, amit Adolf Hitler, aki ezeket a gondolatokat hirdette, és elég jól rendszerbe foglalta. Ezért egy idő után a “nemzeti keresztény” katolikus kurzus visszafogott zsidózása és a “zsidónak” nevezett liberálisok közvetett eszközökkel való korlátozása már nem lesz elég. Nem elégíti ki a “békemenetelőket”. Az életszínvonal további romlása ezt a folyamatot felerősíti. A mennyiség minőségbe csap át. Olyan tömeg akarja, hogy az orbáni “A” után mondjanak nyilas “B”-t is, hogy azt nem tudják kordában tartani. A Horthy-rendszer fasisztái is fel akarták használni a szélsőjobboldalt, hogy megfélemlítsék velük a “kommunistákat és a zsidókat”, de végül a németek nélkül is áttörtek volna a nyilasok. Kudarcba fulladt az a próbálkozás, hogy Horthy ezekhez képest mutassa magát nemzeti centrumnak és mérsékeltnek, mert az antiszemita gyűlölet nem áll meg egy ponton, az koppanásig és a végső megoldásig megy. Nemcsak ravaszságból hivatkoztak arra, hogy a zsidótörvényeket tulajdonképpen a zsidók érdekében hozzák, hogy leszereljék velük a náluk radikálisabb antiszemitákat. Valóban úgy történt, hogy a náci szimpatizánsok a fejükre nőttek, és kénytelenek voltak egyre nagyobb engedményeket tenni.

Orbán előtt ugyanaz az út áll, mint Horthy előtt, aki a végén hiába csukta börtönbe Szálasit, hiába próbálta a hatalmát megtartani azzal, hogy nem mondott le, inkább maga valósította meg azt, amit a legszélsőségesebb nácik követeltek, és küldte maga haláltáborba a vidéki magyar zsidóságot. A végén mégis Szálasi került hatalomra. Ezért óriási felelősségük van azoknak, akik azt hazudják, hogy a náci Jobbikkal szemben Orbánt kell erősíteni, mert az jelent védelmet a nyílt náci diktatúrával szemben. Ez a legnagyobb hazugság, mert ezek léte és megerősödése a “keresztény-nemzeti” katolikus antiszemitizmusnak, név szerint  Orbán Viktornak köszönhető, aki szalonképessé teszi a náci gondolatokat. A nácikkal szemben csak a liberális demokrácia erői vehetik fel sikerrel a küzdelmet. Ők is csak akkor, ha használják a liberális demokrácia jogi eszközeit a nácizmus megfékezésére. Az az anarchista felfogás, amely liberálisnak mondja magát, de nem az, miszerint a demokrácia erejét az mutatja meg leginkább, minél nagyobb a náci beszéd és a nácik szabadsága, kútmérgezés és öngyilkosság. A liberalizmus nem a népirtás eszméinek szabad hirdetését jelenti, hanem a polgárok szabadságának védelmét a népirtás képviselőivel szemben.

Magyarország a doktriner liberális hülyék és a “keresztény-nemzeti” antiszemita jobboldal kettős nyomásában belavírozta magát egy olyan zsákutcába, amely nyilas hatalomátvételhez, nyílt diktatúrához, esetleg népirtáshoz is vezet. Ez a nyilas hatalomátvétel ma már csak úgy akadályozható meg, ha Orbán maga valósítja meg azt, amire a nyilas hatalomátvétel készül. Ő maga változtatja át a puha diktatúráját totális diktatúrává. Ha ezt nem teszi, a nyilasok őt is elsöprik. Ebből a zsákutcából már azért nincs visszafordulás, mert Orbán kiéhezteti, felszámolja, meggyengíti, a gerincét megtöri azoknak a liberális és polgári demokratikus erőknek, akik ellene tudnának állni a nyilasoknak. Ő kivégzi a nyilasok ellenfeleit, majd fejére nő a nácizmus, amelyet ő gerjesztett. A zsidóságra nem lehet számítani, mert ugyanazon az ösvényen menetel saját végzetébe, mint a holokauszt előtt. Az elődök Horthytól, a mostaniak Orbántól várják a védelmet, aki ugyanúgy megvédi zsidó honfitársait, mint nagy tengerész elődje tette. A vallásos zsidó szervezetek nemcsak lefeküdtek Orbánnak, hanem üzletelnek vele, napi kapcsolatot ápolnak és elnézik az antiszemita uszítását, még fügefalevelet is tartanak hozzá. Az asszimilált zsidóság egy része korrumpálódott, más része karaktergyilkosság áldozata, harmadik fele a náci beszédnek köszönhetően elhitte, hogy ez tényleg “a magyarok” országa, akik közé ők nem tartoznak, ezért jobb, ha meghúzzák magukat és befogják a szájukat. Vagy csak érzik az erőfölényt az agresszióból. Azokról nem is beszélünk, akik átálltak az ellenséghez, és úgy akarják megúszni.

Toroczkai csak Ásotthalmon lett polgármester. De a nagy dolgok mindig kicsikkel kezdődnek. Az eső nem záporral indul, hanem egyetlen esőcseppel. Aki az esőcseppekből és a felhőkből nem tudja megítélni, mekkora vihar lesz, az nagyon elázik. A rendszerváltás után a náciknak a liberális demokraták adtak szabadságot, hogy eszméiket hirdessék. A náci beszéd védelme a liberalizmus és a demokratikus felfogás fokmérője volt. Tekintélyt parancsolt ez a fajta nagy liberalizmus. Azóta visszavonultak a közélettől a náci beszéd hirdetői, mert nem bírták elviselni azt a mocskot, ami ebből rájuk áradt. Azóta a pártjuk is megszűnt. A nácik pedig virágoznak, törvényeket hoznak, a demokratikus liberális Alkotmányt eltörölték, antiszemita eszmékre épülő nemzeti együttműködés van, amelyben már nem a Szittyakürt, hanem a regnáló és leválthatatlan magyar kormány hirdeti alig rejtetten a zsidó bankok, a zsidó Európa, a zsidó Amerika és a zsidó multik elleni szabadságharcot. Minden hazai és külföldi demokratikus kritikát lesöpörnek azzal, hogy magyarellenes és politikai indítattatású. Nem a kisgazdafórumon a Jurta Színházban, hanem kormányzati szinten.

Ma már nem mi engedjük meg, hogy beszéljen a náci, hanem egyelőre még ők tűrik el, hogy megszólaljunk mi is, de annak már súlyos következményei vannak. Ha valaki, legyen az világhírű művész, tudós, politikus, újságíró, kinyitja a száját, és a nyilasoknak nemtetsző módon nyilvánul meg, akkor elsöprő erejű mocsokáradat zúdul rá. Mindenki célponttá vált, aki nem fasiszta, nem nyilas és nem náci. Ma már menekülünk és bujkálunk előlük, inkább csendben maradunk, mert azonnal beindul – az egyelőre csak morális – kivégzőosztag. Ők a hangadók, ők határozzák meg a közbeszédet. Aki nem akarja, hogy a neve köpőcsésze legyen, az csendben marad. A fordulat megtörtént, a spirál már fordítva pörög szédítő sebességgel. Magyarországon már ők az urak, ők tartják megfélemlítés alatt a közéletet, terrorizálják a polgári és demokratikus gondolatot. Magyarország egy kis fasiszta ország lett, ahol már nemcsak a mocskolódástól kell félniük azoknak, akik még kinyitják a szájukat, és elszenvedik, hogy méltatlan támadásoknak és mocskolódásnak tegyék ki magukat, hanem már fizikai félelmük is van, ha kilépnek az utcára. Mindez köszönhető a náci beszéd szabadságának, és azoknak az indexes és nem indexes  hasonszőrű Orbán-seggnyaló cinikus barmoknak, akik nagymértékben felelősei annak, hogy megágyaztak Magyarországon a nácizmusnak. Ahol húsz mocskos náci megjelent egy téren, az Index már “ferencezett” és ezerrel tolta az alkotmányellenes puccsisták szekerét. Ők ma is a nácikkal együtt cinikuskodnak és mocskolnak olyan embereket, akik még éreznek némi felelősséget az országért, és még vannak olyan hülyék, hogy meg is szólaljanak. Ők az úgynevezett “bérrettegők”. Már csak abban reménykedhetünk, hogy a nácik azokat viszik el először, akik bérrettegőknek neveztek bennünket.

A magyar lakosság döntő többsége a nácizmussal kórosan megfertőződött. Ezek látszólag rendes emberek, semmi nem látszik rajtuk, utálják a horogkeresztet, csak nehogy kiejtsük a szánkon, hogy zsidó vagy cigány, mert akkor megláthatjuk, hogy mi van a szívükben, és milyen indulatok írják felül minden hétköznapi tapasztalatukat. A butaság a nácizmus melegágya. Magyarország pedig ebből a szempontból aranybánya.

Nem tudok jó szívvel mást mondani: ez az ország elveszett. Nem tudja kikerülni a katasztrófát. Értelmisége és demokratái korrumpálódtak, kiveszett a szolidaritás, mindenki a diktatúrában való boldogulását és túlélését keresi. Elveket nem ismernek, áldozatot hozni nem akarnak. Ehhez találnak ki olyan hazugságokat, hogy majd megnyerjük a választásokat, miközben ez is csak olcsó képviselői kenyérharc. Ellenzéki pártjaik személyes ambíciók és a Fidesz játékszerei. Ma sem fogták fel, mekkora a veszély. Amikor még lehetettt volna, nem üvöltöttek. Amíg volt jog, nem használták. Egyetlen erős és szilárd politikai erő létezik, és azok a nácik. És az erő sokakat vonz. Orbán pártja is gyenge és törékeny, mert a belső diktatúra és elnyomás, a belső félelem és függőség erodálja őket. Már csak a pénz és a félelem tartja egyben a csapatot, a rablott holmi. Egy nem alvó, beteg, szétesett félalkoholista és disznózabáló diktátor vezeti őket, aki csak akkor nyer újra erőt, ha veszélyt érez vagy ellenséget lát. Magyarország a világ nevetségének tárgya, lakosainak börtöne, de egy időzített bomba is. Egy tragédia.

Toroczkai megválasztása egy borzalom. Talán fel sem fogják, mennyire az. Azt pedig különösen nem, amit ez előre vetít. Mindennél többet elmond erről a népről, hogy egy ilyen ember a közéletben szerepelhet és még meg is választják. Az ország egyetlen liberális pártjának helyi emberei is rá szavaznak. Az indok: mert változást ígért. Ezeknek az embereknek elment az eszük, ha valaha is volt. A DK pedig csak a helyi vezetőjét rúgja ki, aki nyíltan kiállt a náci mellett. A többi Toroczkaira szavazó maradhat. Nincsenek szavak.

Ma már ott tartunk, hogy csak Orbán tudná ezeket megállítani, de elkésett, ezt már ő sem teheti meg. Saját bázisa fordulna ellene. Ha Alkotmányt el tudnak törölni, náci pártot is be tudnának tiltani. A kuruc.info bezárásához nem kellene más, mint előzetesbe helyezni a szerkesztőket. Nem Washingtonban kell keresni a felelősöket, hanem a magyar parlamentben. De nincs erre semmi szándék. Ez már egy egyirányú utca, amelynek a végén a halál jeges szele vár.

Aki tud, tényleg menjen el. Mentse magát és főleg a gyerekeit. Ennek most már végig kell futnia egészen a szakadékig. Még csírájában sem látszik olyan politikai erő, amely egyáltalán a katasztrófa utáni romok eltakarítására képes lenne. És hol vagyunk még attól?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (66 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +123 ( 139 szavazatból)
Bartus László: Toroczkai for President!, 4.8 out of 5 based on 66 ratings

  • Hozzászólások(101)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

101 Reader’s Comments

  1. Ez kész röhej lenne, ha nem itt élnék…
    -
    http://www.hir24.hu/belfold/2013/12/23/nincs-tobbe-schmitt-dij/?latest
    -
    PlagiPál volt a magyar Parlament egyik nagy szégyene, vastaps kísérte lemondásakor, mert belebukott a nagyravágyásába és nem Krasznai Tünde!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos