Bartus László: Az irgalmas szamaritánus 2013. december 10. kedd 11:05

Van néhány dolog, amely mellett nem szabad elmenni. Számosak az Orbán-rendszer bűnei, de amit Iványi Gáborral és az egyházával művelnek, mind közül a legaljasabb. Kétségbe vonják Iványi Gábor metodista gyülekezetének egyházi jellegét, miközben a magyar nyilvánosságban egyetlen ember van, akinek magatartása emlékeztet Krisztusra. És ez Iványi Gábor. Ebben a nagy keresztény országban minden részvét nélkül múlnak ki emberek naponta, akiknek nem is kellene meghalniuk. Nem tudunk azokról semmit, akik szegénységük, nyomoruk, hátrányos helyzetük, hajléktalanságuk miatt veszítik el életüket. Ezek az emberek egyszer megszülettek, csecsemők voltak, szüleik éppen olyan boldogok voltak, mint mások szülei, előttük is ott állt az élet, amely aztán nem egészen úgy sikerült, ahogy szerették volna. Életük éppen olyan értékes, mint bárki másé. Vannak, akik tehetnek róla, vannak, akik nem, hogy az életük zsákutcába jutott. De egy biztos, hogy az esélyeikkel, az emberhez méltó élet feltételeivel együtt veszítették el méltóságukat, és váltak a maguk szemében is olyanokká, ahogyan a külvilág tekintett rájuk. Emberként születtek meg, de emberhez méltatlan módon és okból, közülük nem kevesen állat módjára haltak meg.

Egyetlen ember van ebben az istenverte országban, aki úgy tekint ezekre a szerencsétlenekre, mint Isten teremtményeire, ugyanolyan emberi lényekre, mint az élet napos oldalán élőkre. Iványi Gábor az egyetlen irgalmas szamaritánus, aki bekötözi a lelki és fizikai sebeiket, megmosdatja őket, megeteti őket, megmenti az életüket. Egész családja ezt csinálja. Felesége dolgozhatna elegáns irodában vagy jól felszerelt magánklinikán, de ő szó szerint a szarból mossa ki a magatehetetlen embereket, irtja a bolhájukat, gyógyítja a köszvényüket, ápolja a nyílt sebeiket évtizedek óta. Iványi Gábornak minden gyermeke ugyanebben a szolgálatban tevékenykedik. Nem kényszeríti őket senki. Kisgyermekkorultól fogva ezt látták, számukra ez a természetes. Jártam többször Iványi Gábor békásmegyeri panel lakásában, ahol hat gyermeket neveltek fel. Már felnőttek voltak a gyerekek, de még mindig a kis panelben szorongtak, mert az ő szüleik mindenüket másnak adták. Nem a vagyon gyarapításával törődtek.

Amikor Iványi Gábor egyik alapító tagként elkezdte a SZETA munkáját, hivatalosan még szegénység sem létezett. Ellenzékiségnek számított kimondani azt, hogy vannak szegények. Semmi esély nem látszott arra, hogy ezt a tevékenységet valaha támogatni fogja az állam. Saját erőből, áldozatokat vállalva, a nyomorgókkal együtt lakva, segítették a rászorulókat. Most azért nem adnak egyházi státuszt Iványi Gábor gyülekezetének, mert “bizniszegyháznak” minősítik, miután a rendszserváltás után igénybe vette az állam által nyújtott támogatásokat, amelyek mindenki előtt nyitva álltak. Mintha azokat a támogatásokat magára költötte volna, és nem azokra, akiknek a problémáját nem képes megoldani az állam. Létrehozott egy intézményrendszert, ahol a hajléktalanok gyerekeitől, a bántalmazott nőkön át, az utcán élőkig mindenkin segít, és szociális munkások generációit képezte ki a főiskoláján. Most a gyülekezete azért nem lehet egyház, ő maga hivatalosan elfogadott lelkész, mert a krisztusi könyörületnek olyan példáját mutatta be, amely megszégyeníti azokat a valóban bizniszegyházakat, akik tízmilliárdokat markolnak fel az államtól, de a szívüket elzárják a nyomorultak elől. Mindezt azért, hogy Iványi Gábor ne használhasson fel állami pénzt ahhoz a munkához, amit rajta kívül senki nem végez el.

Ennek az Orbán Viktor által vezetett rendszernek a képmutatása, mérhetetlen álnoksága és gonoszsága azon mérhető le leginkább, ahogyan a hajléktalanokhoz, az elesettekhez viszonyul. Jézus Krisztus azért jött, hogy a betegeket meggyógyítsa, a megkötözötteket megszabadítsa, hirdesse nekik az Úrnak kedves esztendejét. Nem az egészségeseket jött hívogatni, hanem a betegeket. Isten az árvák, az özvegyek, a szegények, az elnyomottak Istene. Egy olyan rendszer nevezi “kereszténynek” magát, amely mindezt megtagadja, hatalmasakat rúg a szegényekbe, a nyomorultakba, a mgaukról gondoskodni képtelenekbe. Amely megalázza, megtapossa és üldözi azokat, akik a szegényeken segíteni próbálnak. Mindebben élenjár a kereszténydemokrata néppárt, amelyet egy Nimród vezet, aki élvezetét leli nála gyengébb állatok gyilkolásában. Miközben olyan egyházakba öntik a milliárdokat, akik sem lelkileg, sem fizikailag nem tudnak segíteni az embereken. Papjaik és püspökeik palotákban élnek, dőzsölnek a luxusban. Ezek nem “bizniszegyházak”, de Iványi Gábor kis gyülekezete az. A bűnük az, hogy erejükön felül segítettek másokon.

Iványi Gábor egy kincs egy országban. Kevés ország mondhatja el magáról, hogy van egy ilyen krisztusi embere. Mindent elmond az országról, amely egy ilyen embert üldöz. Nem sajnálni kellene tőle a pénzt, amit a nyomorultakra költ, hanem minden pénzt odaadni neki, hátha valaki tud enyhíteni ezen a bajon. De ezeknek a gazembereknek az a megoldás, hogy kiszorítják a szerencsétleneket az erdőkbe, mint a vadállatokat. Iványi Gábor vezetett állami intézményt is, ahol meggyűlt a baja azokkal a “szakmai” feletteseivel, akik a hajléktalanokat szociológiai kutatások tárgyainak tekintették, Iványi Gábor viszont enni akart adni nekik. Krisztusi sors adatott neki. De én még ilyen szép és tartalmas, emberi értékekben gazdag életet nem láttam. Igazgyöngyök vannak ennek az embernek a szívében. Élete egy kálvária, és beteljesül rajta Jézus szava, hogy nem lehet a tanítvány nagyobb a mesterénél. Ha őt üldözték, a tanítványait is üldözni fogják. Ha őt gyűlölte, és nem fogadta be a világ, akkor a követőit sem fogja. A mai világban azonban nem törvényszerű, hogy ennek így kellene megtörténnie. Léteznek civilizált országok, ahol megbecsülik az ilyen embereket. Nem kis kereszt volt az sem, amit eddig cipelt a hátán, amíg legalább az egyházi státuszát, az állami támogatások felhasználásának jóhiszeműségét nem vonták kétségbe minden ok nélkül.

Ami Iványi Gáborral zajlik, az mutatja legjobban ennek a rendszernek és hatalomnak a mindennél mocskosabb aljas természetét és embertelenségét. Akik Iványi Gábort üldözik, nem őt üldözik, hanem azokat a szerencsétleneket, akik másra nem számíthatnak, és az Istenüket, aki számontartja az életüket. Ezt a munkát nem mindenki képes elvégezni. Én képtelen lennék rá. Ahhoz olyan hit, olyan szív szükséges, amilyen Ivaányi Gábornak, a családjának, a gyülekezete tagjainak és a segítőiknek van. Isten ajándéka ez, és ő maga is Isten ajándéka. Pótolhatatlan az, amit tesz. Balog páter, a szemforgató református jezsuita gazember, nem gondol arra, hogy egyszer meg kell állnia Isten előtt, aki számonkéri rajta azok halálát, szenvedését, akikről nem is tudunk. Ezt az Orbán Viktor nevű ördögöt a pokol kénköves tüzében fogják az örökkévalóságban sütögetni mindazért az aljasságért, amit elesett, magatehetetlen emberekkel szemben tesz. Ez a felcsúti csirkefogó Európát a “kereszténységre” tanítja, miközben krisztusi embereket üldöz, halálba kerget olyan embereket, akikért az Isten fia meghalt. Iványi Gábor esete mindennél jobban mutatja ennek a rendszernek a “keresztény” jellegét. Ezeket a kufárokat Jézus nem ostorral, hanem széklábakkal verné ki az Isten templomából.

Iványi Gábor egyházát most kirendelt szakértő vizsgálja, hogy egyház vagy sem. Állam hitelveket nem vizsgálhat. Érdekes lesz a végeredménye a vizsgálatnak, amely szembesül az első valóban keresztény gyülekezettel, amely a gyakorlatban meg is valósítja az evangéliumi mintát. A hit holt cselekdetek nélkül. Ezek a cselekedetek mondják el, milyen a hitük azoknak, akik ezt teszik. A szakértő kirendelése álnok képmutatás: az ítélet már készen áll, most eljátsszák hozzá a “demokratikus” látszatot. Vajon ki lesz a szakértő? Ki alkalmas arra, hogy Istenen kívül ezt a kérdést eldöntse? Nyilván arra kíváncsiak, hogy az egyháztagsági nyilatkozatokat aláíróknak milyen egyházi szolgáltatást nyújt az Evangéliumi Testvérközösség? Megmondjam? A hitet, a reménységet és a szeretetet. Azt akarják bebizonyítani, hogy az aláírók nem aktív egyháztagok. Kérdezzük, nagy tisztelettel, hogy a katolikus egyház által nyilvántartott taglétszámból hányan veszik igénybe a szolgáltatásaikat. A nyilvántartott tagok nagy része kétszer találkozik életében a katolikus pappal, akkor is öntudatlan állapotban: egyszer, amikor csecsemőként “megkeresztelik”, hogy becsaklizzák a szervezetbe és felvegyék utána a fejpénzt, másodszor, amikor eltemetik (feltéve, hogy eleget fizet a család).

Iványi Gábor egyházához csatlakozókat sokkal erősebb kapcsolat fűzi az Evangéliumi Testvérközösséghez, mint a katolikusok kétharmadát saját egyházukhoz. Mert ők tudatos döntést hoztak. De a római gyarmatosítókhoz “bekereszteltek” nem. Azt fogják majd kitalálni, hogy a csatlakozók nem az egyház hitelvei miatt csatlakozott, hanem a szociális munkájának elismerése miatt? De az nem bibliai, hogy valakinek a jó cselekedeteit látva ismerik fel az ő Istenét? Nem ez a bibliai minta? Hogy látva a te jó cselekedeteidet, dicsőítsék a te mennyei Atyádat? Nem ez a leghitelesebb bizonyságtétel az Isten jósága és szeretete mellett? Nem úgy van, hogy akik az Iványi Gábor hitéből származó jó cselekdetekre igent mondanak, azok az ő Istenére mondanak igent, aki ezeket a dolgokat cselekszi benne? A hitelvek fontosak vagy a hitből való cselekedetek? Melyik a hitelesebb?

Kígyók, kígyók, álnok, hamis, hazug, farizeus kígyók. Sajnálják a pénzt a síró öregasszonyoktól, betegektől, éhezőktől, árva és sérült gyerekektől, közben futballstadionokat építenek maguknak, ahol szórakoznak. Ezek nevezik magukat “kereszténynek”. Borsodban azt mondja a rakacai asszony, aki egyedül neveli a kislányát, hogy még egy kifestőt sem tud venni a négyéves gyerekének karácsonyra. Hogy megemlékezzen róla, hogy megszületett a világ Megváltója, a szegények Istene, aki egy istállóban látta meg a napvilágot, hogy együttérezhessen minden szerencsétlen nyomorgóval és üldözöttel. Nem szakad meg ezeknek a szívük? Van képük addig dőzsölni, milliárdokat osztogatni egy betegagyú ember sületlen és gyermeteg hobbijára, amíg egyetlen ilyen gyerek is van az országban? De sokaknak a színező már eszükbe sem jut, csak valami rendesebb ételt ennének már. De a nagy magyarok, a nagy “nemzeti” szövegükkel nem segítenek, tőlük megdögölhetnek a honfitársaik, a szívük kemény, mint a kő. De akik segítenének, azokat is akadályozzák és üldözik. A gonoszságuk az égbe kiált.

Iványi Gábor igazi pásztor és nem béres. A béres, ha farkast lát, elszalad, és magára hagyja a juhokat. Más azt mondaná: elvették az állami támogatást, nem tudjuk miből finanszírozni ezt a munkát, bezárjuk a boltot. De Iványi Gábor nem zárt be semmit. Nem adott át semmit, mert az egészet el is akarták venni tőle. Hanem működteti, ami önmagában egy csoda. Iványi Gábor intézményei soha nem a dőzsölésről voltak híresek, soha nem vetette fel őket a pénz, ha jutott valamire, másokra költötték. Létrehozták a kis békásmegyeri templomot, még annak udvarába is “hajléktalanokat” fogadtak be, ezúttal nem embereket, hanem állatokat. Az egész olyan, mint a mesében. Tényleg a pionír keresztények ősegyházát idézi. Ezek az emberek hitből élnek, minden egy kicsit rozoga, össze akar dőlni, de Isten segítségével mégsem dől össze, hanem mégis működik. A kis templom orgonája még Iványi Gábor fiának esküvőjén is bedöglött. De nem ezek a fontos dolgok, hanem a szeretet. Most is a kenyérszaporítás csodáját élik át napról napra, szűkölködve, eladósodva. Akiben van egy kevés istenfélelem, ezt kívülről látva, elszégyelli magát, és megretten, hogy elég biztosan áll-e ő az Isten színe előtt? Vajon nem kellene-e a vagyonából, a jövedelméből támogatnia ezt a munkát? Vajon nem azért áldotta-e meg Isten, hogy másokon segítsen?

Néhány hete felhívott Iványi Gábor. Csak úgy. Hogy vagyunk? Eszébe jutnak ilyenek. Mondtam neki, ha ez a 17 ezer ember vállalná, hogy havonta ezer forintot ad, ami 5 dollár, az egy hónapban 17 millió forint. Mit mondott erre Iványi Gábor? Hogy erre nem gondolt, hiszen az aláírók többségén neki kellene segíteni. Erről az emberről kérdőjelezik meg, hogy keresztény, hogy a gyülekezete egyház, amelyet még a kommunisták is elismertek, de ezek a nagy kommunistázó “keresztény-nemzeti” széplelkek nem. Megjegyzem, Iványi Gábor akkor is az üldözöttek oldalán áll, amikor az nem népszerű. Nem hibáztatott soha senkit, ha őszintén feltárta a szenvedését, a tehetetlenségét, a csalódottságát. Nem állt soha a gyalázkodók, a részvétlenek közé. Mindig tüntetően azok mellé állt, akiket üldöztek, elnyomtak, megaláztak. Soha nem mondta senki jogos felháborodására és kiborulására, hogy öngól. Soha nem állt a baráti géppisztolytüzet indítók oldalára. Soha nem vakította el a gyűlölet, mint némely “keresztény” testvérét, és az igazságot soha nem árulta el semmilyen érdekért.

Az Orbán-rendszer természetének vizsgálatához van egy másik lakmuszpapír: az antiszemitizmushoz való viszony. Iványi Gábor soha nem döngette a mellét, nem azért állt szembe mindig az antiszemitizmussal, hogy abból hasznot húzzon. Mindig az őszinte emberség vezette. Orbánék ötmilliárd forintot költenek jövőre egy holokauszt emlékműre. Az eset a rendszer állatorvosi lovaként magába foglalja mindazt a gonoszságot és romlottságot, amely ennek a rendszernek a sajátja. A holokauszt áldozatai, túlélői és a hozzátartozók nem igényelnek ötmilliárd forintos emlékművet, amely arra szolgál, hogy fügefalevélként takarja az Orbán-rendszer és kormánya antiszemitizmusát. Nekik elég lenne, ha nem állítanának Horthy-szobrokat, nem dicsőítenének nyilas és háborús bűnös írókat, Wass-t és Nyirőt kihúznák a tankönyvekből, nem lennének Budapesten antiszemita előadásokat tartó náci színházak. És ez nem kerülne semmibe, viszont mutatná az antiszemitizmus elutasításának őszinteségét.

Ehelyett, egy éhező országban provokatív módon ötmilliárd forintot költenek holokauszt-emlékműre, ami nem más, mint egy antiszemita uszítás. Aki nem utálta eddig a zsidókat, az is utálni fogja, és példálózni fognak vele, lám: a zsidóknak semmi nem elég. Itt van a “holokamu biznisz”. Enni nem tudunk, de ezeknek ötmilliárdért emelnek emlékművet. Mintha a zsidók kérték volna. Igazából a zsidóság hivatalos képviselőinek ezt vissza kellene utasítaniuk. Orbánék ezzel megerősítik azt a náci előítéletet, hogy a zsidók veszik el a magyar nép pénzét, miközben látatlanban lefogadom bárkivel, hogy ebből az ötmilliárdból minimum hárommilliárdot ellopnak. Lopnak, és közben a zsidókra mutogatnak, hogy “tolvajok”. Mindezt az antiszemitizmus elleni harcnak álcázva, ország-világnak mutatva, hogy ők mennyire elítélik az antiszemita fajgyűlöletet. Lázár János, aki közben zsidók meggyilkolásáért elítélt Wass Albert-szobrot avat (melyik fideszes vezető nem?), elmondja: azért állítanak a holokauszt gyermekáldozatainak emlékművet, mert a gyerekek biztosan ártatlanul haltak meg. A mondat második fele úgy folytatódna, hogy a legyilkolt felnőtt zsidók viszont nem. Ők megérdemelték. Ezt a kormány nevében mondta, és még mindig azt állítják egyesek, hogy sem Orbán Viktor, sem a kormánya nem antiszemita. Mit kell még tenniük ahhoz, hogy ez a vélekedés megváltozzon? Ennél mocskosabb antiszemita uszítás, mint amivel a gyermekáldozatok emlékművét megindokolták, nincs. Ráadásul teljesen új szín a nemzetközi antiszemita irodalomban. Ezek a gazemberek szélesítik a náci repertoárt, mindezt holokauszt-megemlékezésnek álcázva. A holokausztot az ő szellemi elődeik készítették elő és hajtották végre.

A názáreti Jézus zsidó volt és az is maradt. Soha nem sírt, csak amikor a zsidókat siratta, akiket majd meg fognak ölni a pogányok. A kereszténység nem a zsidóság ellentéte. A kereszténység és az antiszemitizmus egymást kizáró fogalmak. A kereszténység a “zsidóságba” való beoltást jelent. Itt van egy magát “kereszténynek” nevező rendszer, amely a “kereszténységre” hivatkozva korlátozza a polgári jogokat, számolja fel a demokráciát, és közben a legközönségesebb módon lop, hazudik, bálványimádó, antiszemita, gyűlölködő, kifosztja a szegényeket és üldözi az egyetlen embert, aki a magyar közéletben Krisztus képét és jellemét mutatja. Minden olyan felekezet, aki érzéketlen a nyomorgókkal szemben, egyházi státuszt és milliárdokat kap, akik pedig igazi keresztények, és ezt a gyümölcseik mutatják, azokat kirekesztik és elvitatják tőlük az egyházi státuszt.

Iványi Gábor esete rámutat egy másik fontos tanulságra: a “kereszténynek” hazudott fasiszta szellemiségű diktatúrával szembeni magatartás helytelen voltára. Dicséretes, és az egyetlen említésre méltó pozitív jelenség volt Magyarországon az Iványi Gábor egyháza mellett született 17 ezer aláírás. Ám látható, hogy semmit nem ér, mert ez a hatalom a saját maga által megszavazott alkotmányellenes rendelkezéseit sem tartja be. Ha a polgárok elfogadják az Orbán-rendszer játékszabályait, akkor azokon belül vereségre vannak ítélve. Így van az egyházi törvény esetében, így van ez a választásokkal, és minden egyébbel. A rendszer egészét kell elutasítani, mert az egész rendszer illegitim, amely semmiféle törvényt vagy szabályt nem tart be. A rendszer egészét kell bojkottálni, mert különben macska-egér játék folyik, és csak megalázzák azokat a polgárokat, akiknek joguk van a hazájukhoz, és semmi nem indokolja, hogy egy megkergült felcsúti hülyegyerek megint elvegye egy emberöltőre a szabadságukat és esélyeiket.

Az fogja megmenteni Magyarországot, aki nem törődik azzal, hogy ma hányan követik, ki mit fog mondani, hanem jogkövető módon és egyenesen viselkedik. Vagyis: a rendszert és a csaló választásokat bojkottálja. Tévednek, akik azt hiszik, hogy azzal rövidíthetik meg az Orbán-rendszer létét, ha részt vesznek a törvénytelen választásokon. Azzal nem megrövidítik, hanem meghosszabbítják. Ezt a választást nem azért tartják, hogy a nép akarata érvényesüljön (a nép nincs is abban a helyzetben, hogy felelős döntést tudjon hozni, mert a valós információktól elzárják), hanem azért, hogy az eddigi törvénytelenségeket, az alkotmányos rend megváltoztatását, az államcsínyt, és minden gazemberséget viszamenőleg ezzel a szavazással legitimáljanak. Iványi Gábor és egyháza esete cseppben a tenger: mindent elmond erről a rendszerről, és arról, hogyan nem lehet, és hogyan kell ezzel a rendszerrel bánni.

Ha Jézus mintáját követjük, stílszerűen, akkor azt látjuk, hogy ő nem alkalmazott erőszakot, de nem is engedett egy millimétert sem az igazságból. Nem ment bele a csapdákba, nem fogadta el a farizeusok játékszabályait. Amikor megfeszítették, ellenfelei akkor szenvedték el a legnagyobb vereséget.