Ronai and Ronai
AMERIKAI

Szegény gyerekek „ünnepe” a Hiltonban 2013. December 23. Monday 9:28 Forrás: AN

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Szegény gyerekek „ünnepe” a Hiltonban

Budapest – Álságos és gyomorforgató, vacsorával egybekötött karácsonyi ünnepséget rendezett 40 rászoruló gyermeknek és fiatalnak a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány vasárnap a Budapest Hiltonban.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen arról beszélt: az advent arra való, hogy “világosabb legyen az életünkben. Akkor azt is meglátjuk, hogy Magyarországon élnek szegények, akik segítségre szorulnak.”

Balog Zoltán arról diszkréten hallgatott, hogy ma Magyarországon a legszerényebb becslések szerint is mintegy 200 ezer gyerek éhezik, akiknek attól nem lesz jobb, ha közülük 40 kiválasztott néhány órára eljut a Hilton szállóba. Ahol szemtanúk beszámolója szerint egyébként nem érezték jól magukat. Sokan nem is értették, miért ez a felhajtás, a menütől pedig kifejezetten megijedtek. A desszertként kapott epres édességet még valamennyire fel tudták dolgozni, ám a libagége és más finomságokkal nem tudtak mit kezdeni. Más alkalmakkor, amikor nem Balog Zoltán jótékonykodik velük, legföljebb ha zsíros kenyér, vagy más egyszerű étel jut az asztalukra.

És fáznak odahaza, mert fűteni nem tudnak, a rezsicsökkentés vívmányai őket nem érintik. Apjuk, ha fát hoz az erdőből, már lecsap rájuk a jog és a rendőr, egyedül Orbán Viktor veje családjának szabad fát lopni, igaz, ők nagy tételben csinálják.
A karácsonyi ünnepségre 6 és 18 év közötti, nehéz körülmények között élő gyermekeket és fiatalokat hívtak meg többek között Budapestről, Miskolcról és Debrecenből. Érkeztek gyerekek a Kismamaházból, a Nevelőszülői Hálózatból és olyan családokból, amelynek kilakoltatás vagy más körülmények miatt veszélybe került a lakhatása.

A vendégeknek színes programot szerveztek, egyebek mellett bűvészműsor szórakoztatta a gyerekeket. Ajándékként édességet, élelmiszert és ruhát tartalmazó “Nyilas Misi-pakkot” állítottak össze a meghívottaknak.

Más szegény emberek, akiket nem hívott meg Balog Zoltán és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány a Hiltonba, a Blaha Lujza téren és más tereken állnak. Hosszú és évről évre növekvő sorban várakoznak egy tál meleg ételre. Ők nem tudják, kicsoda Balog Zoltán, és a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítványról sem hallottak még. Balog Zoltán és emberei ugyanis nem merészkednek a Blaha Lujza térre, ők inkább rövid időre magukhoz emelik a kiválasztottakat, mert csak a Hiltonban tudják elképzelni a jótékonykodást.

A gyerekeket egyébként bűvész is szórakoztatta a luxushotelben, neki tényleg sikere volt. Aztán hazamentek a gyerekek, oda, ahonnan jöttek, hogy másnap reggel fázva, és korgó gyomorral ébredjenek.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (46 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +68 ( 74 szavazatból)
Szegény gyerekek „ünnepe” a Hiltonban, 4.9 out of 5 based on 46 ratings

Címkék: , , ,

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

67 Reader’s Comments

  1. Az a legfőbb probléma, hogy ez az OKJ vizsgás segédlelkész nem érti, mi is baj.
    Túl kevés volt a libagége? Vagy nem volt buzdító a gyerekeket alázó beszéd?
    Érthetetlen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. természetesen 100 %-osan alkalmatlan lelkészi tevékenységre ; amúgy meg Kemény Henrik Vitéz Jánosából az ördög

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  3. a meghívott gyerekek között határon túliak is voltak. kíváncsi lennék az arányra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  4. Bumburi, miért ragaszkodsz ahhoz, hogy ezt a jobboldali szennyet terjeszd?!
    A Sorsok háza cikk után több hozzászólásban is figyelmeztettelek, mi minden kapcsolódik ehhez a linkhez!

    Más. Találtam egy kis videót aranyszájú Balog páter gyerekekhez intézett szózatáról. Ez kapcsolódik a témához:
    https://www.youtube.com/watch?v=OR9TcT-x0Xk&feature=youtube_gdata_player

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  5. oldberg
    Megismétlem!
    Nálam nincs a kínálat között, amiről írsz. Viszont rákerestem, és meg is találtam, de nem ott!
    Hogyan ragaszkodhatnék én ahhoz?
    Ne bolondíts már meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  6. Őrjöngő Zsebdiktátor

    adadtbányász ma 11:48

    Magam is valamilyen szinten ” hatuma” /határon túli magyar/ vagyok, dédapai vonalon, de már kezd tele lenni a tököm az ún. új és “még jobban” hatumákkal.
    Természetesen nem a külhoni magyarokkal van bajom , velük semmi gond, de azért, nehogy már Ábel bácsi a Hargitáról két orda falat, egyszeresen főzött pálinka -akarom mondani, cujka gőzős fejjel – között döntse el, hogy ki legyen itt a mi.elnök…

    Hogy on is legyek
    Balog te sunyi, uborkafára felkapaszkodott gennyes féreg ! A szeretet ünnepén javaslom neked, hogy takarodj vissza a létrehozód, a grazi beteg végbelébe!
    Talán ott kedvedre kártyázhatsz a két hozzá hasonló véglénnyel….
    Ne gondolkozz, smittre és semjénre célzok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  7. Az éhség is jobban teljesít!
    A kormányzás eredményességének arányában nő a sor hossza évről-évre.

    “Karácsonyi ételosztás van a Blaha Lujza téren”
    http://index.hu/belfold/budapest/2013/12/24/karacsonyi_etelosztas_van_a_blaha_lujza_teren/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  8. Oldberg, a videó alatt ez a szöveg olvasható: Balog páter arról beszélt, hogy “az advent arra való, hogy (innen Balog szövege:”világosabb legyen az életünkben. Akkor azt is meglátjuk, hogy Magyarországon élnek szegények, akik segítségre szorulnak.”
    Ha ov-t és bandáját, köztük ezt a papot érdekelné, VALÓBAN érdekelné, hogy az országban rengeteg segítségre szoruló ember van, akkor nem 40 gyereket cipeltet el a Hiltonba, rendez nekik médianyilvános étkezést, hanem csendben és névtelenül adna a rászorulóknak. Mint pl. a krisnások a Blaha Lujza téren.
    Lélektelen dolog, amit csinált. Ha igazán lelkész lenne, nem csinált volna ilyet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. Úgylátszik nem ég le a képéről a bőr! Lélektelen, képmutató álkeresztény, aki lábbal tapossa a krisztusi törvényeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  10. Szerencsétlen gyerekek! Pont az ilyen álszent, képmutató, gonosz és lélektelen “keresztényi” cselekedetek miatt van az, hogy én nagyon nem csípem a vallásokat!
    Valaha volt bennem némi hit abban, hogy létezik Isten – még kis gyermek koromban. Azóta elég sok gonoszságot tapasztaltam az egyházak képviselői részéről, no meg az Ószövetség istene sem a humanizmusáról és emberségéről volt híres. Ezek és a további tanulmányaim és kutatásaim eredményei elegendők voltak ahhoz hogy elforduljak mindenféle vallástól. Természetesen tiszteletben tartom minden embertársam hitét, amely léleképítő célt szolgál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. Hurrá Magyarország jobban teljesít. Még megelőzzük a bangladesi átlagot.
    http://hvg.hu/itthon/20131219_rendorseg_tananyag_melyszegenyseg_ellen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Azért arra is kíváncsi lennék, hogy a 40 gyermek mellett hányan zabáltak még a Hiltonban ugyanezen szervezés kapcsán. Csupa jótékony célból…. Gondolom Balogh Zoltán sem úgy ment oda, hogy nem evett semmit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. bruckenbacker kapitány


    Irén Bakos
    2013. december 25. szerda
    00:53

    És a tolerancia jegyében természetesen az is elvárható, hogy a döntésed tartsák tiszteletben, ne akarjanak rádkényszeríteni olyan dolgokat amit nem szeretnél.
    V.ö már a majdnem kötelező álkereszténységet.

    http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93sz%C3%B6vets%C3%A9g

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. Hallottátok Terry Black nyilatkozatát:Semjén, Szájer, Vona !
    Tudjátok Krasznai Tünci ügy !
    Nos – nem hiába drukkoltam !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. Elszegényítik az embereket, aztán a szemükbe mondják, hogy mivel nincs semmijük, annyit is érnek, ezután már könnyen vezethetők.
    Az egész ország mély depresszióban – ez egy nagyon veszélyes betegség:
    rosszkedvű, szomorú, fáradt állapot, melyben a világ kietlennek, a nehézségek leküzdhetetlennek tűnnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Izsak-Bacs Jeremias

    Kedves mindenki’

    Karácsony van, és küldtem egyik ismerősnek egy Karácsonyi dicséretet, (himnuszt), bocsánat mindenkitől, IGAZ, nem néztem utána azt hogy ki tette fel a YouTube-ra, ezert kérlek benneteket hogy ne vegyetek rossz neven és BOCSÁNAT mindenkitől! Utólag is Boldog és Áldott Karácsonyt és meg Boldogabb Újévet. (Köszönöm az észrevételt.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Kedves Jeremias!
    Köszönöm.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Emberi erőforrások a Hiltonban 2013. December 25. Wednesday

2013, a rombolás éve 2013. December 18. Wednesday

Szegény, szegény Magyarország 2013. December 10. Tuesday

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos