Ronai and Ronai
AMERIKAI

Kioktatta az RTL Klub az álszent parlamentet 2013. december 20. péntek 0:43 Forrás: AN

  • Hozzászólások(182)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kioktatta az RTL Klub az álszent parlamentet

Budapest – Nem sok jó mondható el az RTL Klubról, kereskedelmi csatorna, sajátos igényszinttel. Van két jó dobásuk, az egyik Házon kívül című műsor, jó későre tették, mert zseniális, és az RTL II-n ők adják a legjobb magyarországi híradót. Nagyjából ennyi, a többi néma csend.

Most viszont olyat tettek, ami előtt le a kalappal. A történet röviden: a parlament meghívta az X Faktor sztárjait, hogy énekeljenek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén, hogy énekeljenek a gyerekeknek. El is fogadták a meghívást, mentek volna örömmel, de kiderült, hogy az egyik X faktoros versenyzőből, Krasznai Tündéből nem kérnek a hatalom fura urai.

Krasznai Tünde egy nagyon jó hangú énekes, aki a műsor elején bevallotta, hogy korábban pornózással kereste a kenyerét. Mindez évekkel ezelőtt történt, azóta felhagyott ezzel a foglalkozással, helyette énekel, nem is rosszul. Egyéni, másokéval össze nem téveszthető hangja van, nem csoda, hogy a harmadik legjobb lett a több tucatnyi énekest felvonuló vetélkedőn.

Mindez nem érdekli a szervezőket, akik úgy döntöttek, hogy a jó erkölcs nevében nem kérnek Tündéből. Azt mondták, nem lenne jó, ha egy korábban felnőtt filmekben szereplő személy a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat rendezvényén énekelne.

Mintha a parlamentben csupa makulátlan előéletű, tisztakezű személy ülne. Senki olyan, aki megvert volna egy nőt, a vak komondoros Balogh úr is Kövér László szellemének árnyékában gagyog, s ragyog. Senki közülük nem csalta meg a párját soha, az pedig, hogy az egyik fideszes képviselőre néhány évvel ezelőtt éppen akkor nyitott rá a felesége, amikor hites ura a közpénzen bérelt budapesti kégliben épp a titkárnőjének szerzett örömöt (és viszont), nyilván bocsánatos bűnnek számít. (Név és titulus a szerkesztőségben.)

Csupa feddhetetlen ember, megannyi istennek tetsző cselekedettel.

Erre jött az RTL Klub válasza, amely rendesen kiosztotta az álszent farizeusokat.

„Fontosnak tartjuk, hogy mi sem különböztetjük meg a versenyzőket előéletük alapján: nem számít, ki volt ismert korábban, ki mit csinált, csak az a fontos, hogy itt és most hogyan szerepel… A nézők, azaz a magyar állampolgárok Krasznai Tündét – megítélésünk szerint teljes joggal – érdemesnek tartották, hogy ott legyen az X-Faktor döntőjében… Az önök kérése nem csupán a nézők akaratával ellentétes, véleményünk szerint az elfogadhatatlan erkölcsi szempontból is. Ahol az X-Faktor bármely szereplője nem kívánatos, ott az egész X-Faktor, annak összes szereplője is az”.

Igaza van az RTL Klubnak, amikor úgy döntött, hogy megóvja versenyzőit a parlament erkölcsi fertőjétől.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (115 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +180 ( 194 szavazatból)
Kioktatta az RTL Klub az álszent parlamentet, 5.0 out of 5 based on 115 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(182)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

182 Reader’s Comments

  1. vikmeki
    Ne kapjátok már fel a vizet!
    Eldradnak elfogadhatatlan, állatias, beteg,aberrált, és ezen nem tud változtatni ő sem ( aki a témába beleásta magát) meg Ti sem, velem együtt, akik nem tudják elfogadni a véleményét.
    Könyörgöm! Ezek csak vélemények,még ha hevesebben is lettek megfogalmazva!
    Tegnap direkt nem írtam tovább, amikor a tájékozottság hiánya miatt felháborodtál, mert az rám vonatkozott. Gondoltam mára elül a dolog, és mindenki megnyugszik.
    Maradjunk annyiban, hogy Eldrad a figyelmünket akarta felhívni (sikerült rendesen) erre a “jelenségre”.
    Több ugyanis se tőle, se tőlünk nem telik.
    Egyébként nekem úgy rémlik, hogy B.L. pont az ilyen erőszakos vélemény nyomulást nem tolerálja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  2. vikimeki:
    .
    “…Miféle hangnem ez,hogy irtam,miket nézz, olvass !!!( Mi vagy te, Hoffmann Rózsa? Családodnak dirigáljál ,te paraszt….”.
    .
    - Hát az olyan, hogy ha valamit valaki nem ismer, akkor nézzen utána, olvasson róla. Hol itt a gond? És mi a baj a parasztokkal, azok tisztességes földművesek!
    .
    Érdemben SEMMIRE nem reagáltál, amikor tényeket soroltam vagy kértem tőled.
    A dühöngést továbbra sem jelölted meg, mármint, hogy én hol dühöngtem, ellenben te jól érzékelhetően már a fejed vered a falba. Akkor hát, jó mulatást ehhez, és köszönjük értékes hozzászólásod. Sokat hozzátettél a téma megismeréséhez, megértéséhez.
    .
    Béke veled!
    .
    E.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  3. öregfarkas:
    .
    - Mindez igaz, amit írtál, ahogy legutóbb is igaz volt minden. De itt továbbra sem a magyar “parlament” a főszereplő, hanem ez a betegfilm- ipar, és a hozzá kapcsolható összes jelenség.
    .
    Ez ugyanis szerintem rendkívül veszélyes a társadalomra bárhol a világon. Igen, a politikusbűnöző- maffiózók is közveszélyesek, de ez mégiscsak más kategória, más téma, más háttérismereteket igényel.
    .
    Üdv,
    .
    E.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  4. A Médiahatóság fideszes elhúnyt főnöknője korábban valamilyen pornólap szerkesztője ,vagy kiadója volt.Az tökéletesen rendben volt,kereskedni meg élősködni a lányokon az egyezik a fideszes keresztény erkölccsel,csak a megbocsájtás nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  5. bumburi:
    .
    “…Eldrad a figyelmünket akarta felhívni (sikerült rendesen) erre a “jelenségre”.
    Több ugyanis se tőle, se tőlünk nem telik…”
    .
    - Így van.
    .
    És valóban, sajnos nem telik több, mert az ilyesmit össz- társadalmilag kellene elutasítani, kivetni, és állami szinten, törvényekkel üldözni, tiltani (ahogy pl. a nácizmust üldözi- tiltja több, egészségesebb karakterő ország).
    .
    “…erőszakos vélemény nyomulás…”
    .
    - Mármint, részemről?
    .
    Tényeket sorolok, kifejtek hosszan mindent, megjelölöm, mit kell megnézni, lassan már esszéket írok a témához , stb… ebben mi az erőszakos? Na mindegy. Aki érti, érti – aki nem, nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  6. Eldrad
    Ejnye!
    Leírtad a véleményed, megindokoltad, mást nem tehetsz.
    De Te azt vártad, hogy mindenki veled együtt küzdeni fog az aberráció ellen!
    Lehet hogy bennünket nem érdekel ez a téma, és nem tulajdonítunk neki olyan jelentőséget, mint Te.
    Gyakorlatilag nem tudod elfogadni a mi véleményünket, és csak erről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  7. Na ,ez már normálisabb hangnem. Eszem ágában sincs a fejem a falba verni ,csak dühit ,ha valaki úgy minősitget ,hogy fogalma sincs róla ,hogy én mennyire néztem utána a témának. a parasztot nem a földművelőkre értettem ,hanem olyasfélékre ,akik brit pubokban mosogatnak, és közben kioktatják a sok” balkáni”
    magyart. Azonkivül én kereszténynek tartom magam ,aki már hallott ( utánanézett, utánaolvasott, téjékozódott ,utólagos engedelmeddel), a megbocsájtásról , nem pedig olyan ál-keresztény ,mondjuk mint a semjénizé. KRASZNAI TÜNDÉNEK IS JÁR MÉG EGY ESÉLY .pedig nagyon undorodok attól amit ,csinált, de mégegyszer hadd idézzem Ferenc pápát “: Ki vagyok én ,hogy bárkit is megitélhessek,?” Lehet ,hogy ez az egykor .
    Nem vitatom el ,hogy neked jogodban áll úgy vélekedni erről az esetről ,ahogy gondolod, bár az a munkatáboros elképzelés azért necces. De megkérlek ,azt bizd ránk ,hogy mi hogyan vélekedünk erről és honnan szerezzük be ehhez az ismereteinket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  8. Eldrad !
    .
    Fritz Kahn-nál olvastam, még kezdet kezdetén, az ötvenes évek vége felé, hogy “mindenki ott keresi a kielégülést, ahol arra rátalálhat, és ha ezzel senkinek nem okoz kárt, akkor ehhez mindenkinek alapvető joga van.”
    .
    “Ne ítélj, hogy ne ítéltess !”
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  9. Bumburi

    Nekem semmi bajom nincs E. véleményével . Az az ő baja. De azzal ,ahogy mások véleményét kezeli , tajékozatlannak, majdhogynem hülyének minősiti őket ,azt nem tudom szó nélkül hagyni. És igen is ,egy Rogán vagy egy Lázár minden másodpercben több kárt okoz ,mint ez a szerencsétlen csa okoztt ( ha okozottj. Kivánom neki ,hogy végleg szabaduljon meg a múltjától és átnevelő tábor helyett ,legyen családja ,gyereke, és találja meg helyét az életben ,hiszen az amúly is csak egy pillanat. Orbánnak és bandájának NEM EZT kivánom. Ők égjenek el a pokolban.
    Lehet ,hogy nincs igazam ,de ez is egy vélemény.
    Üdvözöllek: Vic Mackey

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  10. A szeretet ünnepének közeledte javaslatra buzdít: Eldrad Testvér nyilván súlyos bűn miatt vezekel, és éppen bizonyítja őszinte megbánását.
    Segítsünk néki!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  11. vakimeki:
    .
    “…Na ,ez már normálisabb hangnem…”
    .
    - Gratulálok “győzelmedhez”, legyen még sok ilyen sikerben részed, de még mindig nem válaszoltál egyetlen konkrét felvetésre sem. Na sebaj.
    .
    “…dühit ,ha valaki úgy minősitget ,hogy fogalma sincs róla ,hogy én mennyire néztem utána a témának…”
    .
    - Engem meg az dühít, mikor valaki nyilvánvalóan tájékozatlan egy témában, aztán annak megy neki, aki próbálja felhívni a problémára a figyelmet. És minél jobban falhoz van állítva, annál jobban tombol.
    .
    “…parasztok… ..akik brit pubokban mosogatnak, és közben kioktatják a sok” balkáni magyart…”.
    .
    - Hát igen… már akkor megint jön azok alázása, akik elmenekültek a mélymagyar sötétség, és a nyomor elől (már akik el tudtak), és nem szégyellnek segédmunkát vállalni egy ÉNY európai országban FIZETÉSÉRT, és élhető körülmények között. … na jó, ezt hagyjuk. Ez is elég tipikus, ilyesmiért már vágott ki az oldalgazda másokat – teljes joggal.
    .
    Hogy mennyi a “balkáni magyar”, hát, jóapám, aztatat én nem tudom, de a témában érdemes lenne az itteni cikkeket szaporán olvasni.
    .
    “…Azonkivül én kereszténynek tartom magam ,aki már hallott ( utánanézett, utánaolvasott, téjékozódott ,utólagos engedelmeddel)…”
    .
    - Jaj, akkor jó. Kár, hogy ebből eddig semmi nem jött le ebben a témában, azon kívül, hogy krasznait lassan már tragikus hősként kezeled, nem pedig elmebeteg aberráltként, aki olyasmiket csinált, amitől a hajad is leégne, ha meglátnád.
    .
    Jól van, írj akkor egy újabb anyázós bejegyzést, azután hagyjál engem békén.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  12. vontolla:
    .
    - Köszi, neked is. És köszönjük újabb, értékes beírásod, ismét sokat segített a téma megértésében.
    .
    Emberek, nem térhetnénk vissza arra, ami az eredeti probléma volt, vagyis, a beteg filmek, és egyéb “művek”, ezek készítőinek, terjesztőinek, fogyasztóinak megítéléséhez?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  13. Mi az ,hogy nyilvánvalóan. SZERINTED!!!! nyilvánvaló.
    Mikor anyáztam???? Ird már ide.
    Jajj, szaladj az oldalgazdához ,hogy megvédjen ettől a csúnya bácsitól….
    Én nem azt mondom ,hogy az negativ dolog ,ha valaki elment innen ,de csupán csak AZÉRT ,nehogy már szentté avassuk.
    Krasznairól LEIRTAM ,hogy gusztustalan és undoritó,hogy miket csinált . De szerintem akkor is jár neki egy esély ,mint ahogy a csuti maffiának nem jár!!!
    Jó ,szerintem is fejezzük be . Szép karácsonyt és boldog új évet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  14. Eldrad!
    Távol álljon tőlem a kötözködés, de szerintem a téma megjelölésében nincs igazad és talán emiatt vitatkoznak veled sokan. Azt írtad:
    “De itt továbbra sem a magyar “parlament” a főszereplő, hanem ez a betegfilm- ipar, és a hozzá kapcsolható összes jelenség.”
    Ezzel szemben mi a címe a cikknek?”Kioktatta az RTL Klub az álszent parlamentet ” Tehát itt arról lenne nagyba szó, hogy az álszent, politikai prostituált kormánypártiak szemforgató módon ítélkeznek egy náluk talán kevésbé elítélendő közönséges prostituálton, aki már nem is gyakorolja a szakmát. Ezzel szemben a politikusok permanensen és aktívan művelik. Ha a témának ez a fővonulata, akkor a lényeget tekintve hót mindegy, hogy Tünde a “szakma” beteges ágát művelte-e vagy a “normálisat”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  15. öregszeder

    Pontosan erről van szó.++++++++++++++++++++++++++++++++
    Én a magam részéről magasan teszek a “betegfilmiparra”,eddig is undorodtam tőle ,ezután is undorodni fogok. ,és mi az ami hozzá kapcsolható? Kocsis Máté sajtótájékoztatója vagy mi…….? Azonkivül nagyon nem szeretem ha letudatlanoznak vagy más dönti el ,hogy mi a nyilvánvaló. Szerinte.
    Azt meg a halálom ,ha valaki azzal dicsekszik ,hogy emigrált. És akkor hova rohanjak???Ettől kéne meghatódnom??? Azért már nehogy…….
    Erről az egészről már nem is beszélnénk ,ha nem tartanák napirenden a témát MESTERSÉGESEN .
    De ,hogy lehet ezt összehasonliutani azzal ,amikor egyesek előre kitervelt aljas módon tönkreteszik milliók életét , és az érintetteknek esélyük sincs elkerülni a végzetüket. Krasznait , ha nem akarom nem nézem ( én nem akarom). Micsoda különbség. És engem kiborit minden ami (műbalhé) segit elterelni a figyelmet a napi disznóságokról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  16. Ha Tünde beteg, kezeljék. Ha olyat követett el, ami miatt büntetőjogilag felelősségre vonható, és még nem évült el, akkor ültessék le. Ha ezek egyike sem áll fenn, hagyják békén. Pontosan annyi jog illeti meg, mint másokat, köztük a mindenre elszánt erkölcs-csőszöket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  17. Elnézést, ha valamely fentebbi hozzászólást nem elég alaposan olvastam, meglehet, majd pótlom.
    .
    Rejtély számomra, hogy itt miért nem akarják Eldradot érteni. Illetve, egyesek nem is tudják, látszik a szövegeikből, hogy fel se fogták, miről van szó. Őt ez ügyben nem a pornó, hanem a BETEGpornó foglalkoztatja. Tehát nem igaz az, amit öregszeder ír (vasárnap 11:09). hogy „A kulcsszó talán a kényszer nélkül”.Nem, itt az a kulcsszó, hogy „beteg vagy nem beteg”.
    .
    A beteg pornó lényege: azokhoz szól, akik számára olyan ingerek kellenek a nemi funkciók bekapcsolásához, illetve az orgazmusig jutáshoz, amelyek
    .
    ¬¬¬¬__1. rendellenesen távol esnek a normális esetben erre szolgáló ingerektől,
    __2. általában, bármely összefüggésben is undorítóak, gusztustalanok.
    .
    És az is rendellenes, ha valakinek ugyan személyesen nincs ilyesmire szüksége, de az ő pszichéjében nincsenek ott azok a gátló mechanizmusok, amelyek normális esetben megtiltják valakinek azt, hogy ilyesmiben közreműködjön, ilyen felvételeken szerepeljen. Nem érzi a különbséget aközött, hogy norm. vagy beteg pornóban szerepel, nincs erre lelki receptora.
    .
    A határ az egészséges és a beteg szex között nem mindig egzakt.
    .
    Pl.: a fenék egy erogén zóna, ez egyértelmű. (no most hogy legyek érthető… ez mégis egy közéleti-politikai fórum, hm…)… szóval bizonyos ingerlése a norm. szex során természetes. No most némely nőnek, ahhoz, hogy beinduljon, jól jön, ha a párja így vagy úgy a fenekére csap, egyet-kettőt. Az ő agya úgy van huzalozva, hogy számára ez a „gyutacs”. Történik ez a legnagyobb egyetértésben, boldogságban.
    .
    De egyesek, a legkülönfélébb okokból elkezdenek ennél messzebbre menni. (Most rövidség kedvéért – ) Az ellenkező véglet: Kifejezetten undort keltő pozitúrában, bestiálisan eltorzított testhelyzetben kikötözött nőt, ütnek-vernek, nem nyolc, hanem huszonnyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozva. A nemi gyönyör keresése jegyében. Na ez a beteg pornó egy egyértelmű esete.
    .
    Vagy az, ha valaki csak frissen kiontott állati belek (az állat is ott legyen!) melegére képes szexuális ingerrel reagálni. Vagy kötélen megfulladt állat nemi szervére van szüksége. Vagy arra, hogy lássa a saját spriccelő artériás vérzését, és már érezze a rossz oxigénellátás következményeit. És jöhetnének még a széklettel-vizelettel-szemkinyomással-csonkolással-hullával-fojtogatással… igaza van Eldradnak, ne keresse senki normális, mi ennek a témának az alja, ezt én is elkerültem, maradjon is így. De annyit azért tudok, hogy egyáltalán miről van szó.
    .
    No most, ha valaki már megjárta ennek a pokolbeli világnak valamely szintjeit, még mindig többféleképpen folytatódhat a dolog. Pl. függővé válhat. Ekkor számára már nem lesz kiút az „élvezetkeresésnek” ebből a műfajából. A másik véglet: minden elvonási tünet nélkül, egyik napról a másikra képes lezárni, igen, ilyen is van. Külön érdekes, hogy az ilyeneket mi vitte bele az elején a dologba, de mindegy, ilyen is van, még ha nem is ez a jellemző. No és ez az, amit egyelőre mi Krasznai Tündéről nem tudunk, hogy ő mennyire ilyen. És emiatt nem tudjuk azt sem, hogy mennyire áll meg rá az „aberrált állat”, stb. No azért én nem fogadnám fel Krasznain nevelőnőnek a kisgyerekeim mellé.
    .
    Attól függően, hogy ki mennyit látott a beteg pornó változataiból, mennyire hatottak ezek rá, előfordult-e ilyesmi a környezetében, reagál erre az egészre a maga módján. Eldrad, én teljesen megértem és elfogadom az álláspontodat a beteg pornóval általában. Aki ebbe egy bizonyos szintig beleragadt, az ne legyen közszereplő. Ne tolja ezt az egész témát az elfogadottság irányába, ez tényleg emberiesség elleni bűncselekmény lenne.
    .
    (Elzárva tartás: hát, ha valakire rábizonyosodik, hogy újra és újra keresi a saját kielégülését, mint pl. ligeti szatír (-kéjgyilkos), tényleg képtelen letenni róla, akkor bizony kívánhatnám, hogy a legközelebbi áldozata annak a lánya-felesége-barátnője legyen, aki most rosszallja, hogy Eldrad komám az elzárást is felveti. De ez a hasonlat Krasznai Tünde esetére nem vonatkozik, ő nem ez a típus, egyébként is a közveszélyes esetek itt a hímneműek szoktak lenni.)
    .
    Krasznai Tünde valószínűleg ennek az útnak csak az elején járogathatott. Talán nem annyira beteg, mint inkább csak gusztustalan dolgai lehetnek.(Itt lehet, hogy rám férne némi tájékozódás.) Ahogy te magad is írtad valahol: ő még csak a langyos víz. Te pedig mintha most úgy reagálnál, hogy nem teszel különbséget a langyos és a forró víz között. Szerintem ezt vette észre a beírók egy része. Én a magam részéről egyelőre nem hiszem, hogy ez a Tünde olyan sátáni kiadása lenne ennek a témának. Felőlem legyen nyugodtan szabadlábon, sőt, ha ő vállalja, hogy teljesítménnyel ledolgozza ezt a sajét maga által összehozott hátrányt, hát…De mondom, lehet, hogy én vagyok tájékozatlan. No majd meglátjuk.
    .
    (Itt közben órákra elment az internet, mialatt ezt írtam, lehet, hogy valamire késéssel fogok reagálni.)
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  18. Marcus Aurelius
    Hálás lennék, ha ezt a témát azzal tárgyalnád meg, akit érdekel.
    Ez nem az a hely. Szerintem…Persze lehet hogy tévedek.
    De mintha az AN-nak nem a nemi eltévelyedés lenne a profilja. Bocs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  19. Marcus Aurelius
    Hálás lennék, ha ezt a témát nem itt tárgyalnátok meg,hanem privátban.
    Mintha az AN-nak nem ez lenne a profilja.
    Ne haragudj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  20. bumburi
    .
    Itt azon folyik a vita, hogy ennek az énekesnőnek a viselt dolgai beletartoznak-e már abba a sávba, amely indokolja, hogy kialakuljon körülötte egy olyan közvélemény, amely szerint helyes őt eltiltani legalább a jótékony fellépésektől, illetve senki ne érezze kötelezőnek vele a szoliaritást. Én semmit nem öncélúan emlegettem itt feljebb, csak annyira, amennyire a már előttem kialakult helyzet teret adott ennek, mint a vitatárgy egy vonzatának. Bizonyítsd az ellenkezőjét, a tudod.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  21. Marcus Aurelius
    Dehogy akarok én bizonygatni semmit!
    Csak szerintem már így is túl dumáltuk a témát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  22. Bumburi
    .
    Ez még kimaradt: ha végül is az énekesnő nem olyan szélsőségesen veszélyes eset (és minél kevésbé az), akkor annál inkább igaz az eltiltók álszentsége. Amely álszentség egyébként az egyik legfőbb vonása a mostani kurzusnak. E legutóbbi megállapítás igazsága persze semennyire nem függ az énekesnő mivoltától, megítélésétől és hová-sorolásától, legfeljebb láthatóbbá teheti a dolgot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  23. Marcus Aurelius
    Úgy tűnhet hogy nem úgy válaszolgatok ahogy kellene,( 2 hsz) de technikai probléma volt, ami talán már elhárult.
    Én ezt a témát befejezem, mert több időt szenteltünk a témának, – ráadásul elkanyarodva – mint amit megérdemel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  24. Marcus:
    .
    “…Rejtély számomra, hogy itt miért nem akarják Eldradot érteni. Illetve, egyesek nem is tudják, látszik a szövegeikből, hogy fel se fogták, miről van szó…”
    .
    - Nekem is rejtély, hidd el. Az meg főleg rejtély, hogy amikor már nagyon sokadjára, részletekbe menően írom, mi van, akkor anyázás, lesajnálás, terelés, meg ilyesmi a válasz.
    .
    “…Te pedig mintha most úgy reagálnál, hogy nem teszel különbséget a langyos és a forró víz között. ..”
    .
    - Teszek, dehogynem teszek. Éppen csak azt mondom, hogy ez a “langyos víz” már eleve rendkívül ártalmas, és már ebbe sem szabad belelépni, pláne megpróbálni kimagyarázni az ilyesmiben bármilyen szinten részvevők veszélyességi fokát és bűneit.
    .
    Na mindegy, mert aki mindezt ezek után sem érti, vagy valamiért nem akarja érteni, az már úgy marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (7 szavazatból)
  25. Sok csúsztatás van az egész Krasznai paláverben.
    Kezdte az RTL hiszen a nézőkre -magyar állampolgárokra hivatkozik,miközben pont akkor esett ki,mikor a mentorok már nem tudták befolyásolni a szavazást,tehát éppen a nézők búcsúztatták az első adandó alkalommal !
    Erkölcsről beszélni,szintén komikus,hiszen miért is kéne,minden versenyzőnek egyetérteni Tünci előéletével?Hol volt ez előírva a mindenki által aláírt szerződésben ?ahogy Tünci szíve joga h mire használja testét ugy szíve joga a többieknek másként élni és vélekedni! Azért egy kalap alá venni mindenkit,mert uazon versenyen indultak ?Nem a közös erkölcsi értékek alapján jelentkeztek.
    Csak azért ne keressenek pénzt,mert árukapcsolás van?no ez az erkölcstelen!
    Másrészt,ha csinálok egy rendezvényt én döntőm el,h kit hívok meg!
    Az szintén csúsztatás,h énekelni kell és nem pornozni,hiszen az ember jelenét és múltját nem lehet különválasztani.Ezen az alapon Szita Bence mostoháját is meg hívhatnák mesélni a gyermekeknek,hiszen az a múlt ,amit tett,már megbánta!Ráadásul ő csak egyszer tévedett nem negyvenszer mint Tünci!
    Az meg egyenesen nevetséges,h nehány éve,mint szegény gyermek ő is ott lehetett volna,hiszen nem volt árva,ő hagyta el az anyját és szegény se volt,hiszen elég jól keresett,csak “elszívta” a lét!Ruzsa Magdi az ott lehetett volna,mégse ment pornozni,no persze az ő hangja nem középszer !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)
  26. “Egyéni, másokéval össze nem téveszthető hangja van, nem csoda, hogy a harmadik legjobb lett a több tucatnyi énekest felvonuló vetélkedőn.”
    Ha annyira egyéni, akkor miért pont harmadik lett, miért nem első?

    1. Nem a közönség szavaz, na jó persze a hiszékeny emberek és a tini kislányok, akik elhiszik, hogy ér valamit a szavazatuk, képesek rá…

    2. Azért lett a döntőben Tüncike, mert így akarta az RTL, ugyanis minden adott ahhoz, hogy az ujságok írjanak az x-faktorral kapcsolatban.

    3. Ha a közönség szavaz, miért hozhatnak vissza versenyzőket?, pl bájdövéj… na pont a tinilányok miatt.

    És milyen érdekes, hogy ezek mind ketten a végletekig bent maradtak, majd a végén nyer, egy halál modoros színésznő utánzat, madárfészekkel a fején…

    Az, hogy a parlamentbe nem engednek pornós múltú versenyzőt, érthető is, meg nem is… Inkább azon kéne elgondolkoznia mindenkinek aki ezzel képes foglalkozni, hogy annyi elismert magyar előadóművész közül miért nem tudtak válogatni… Miért pont aktuális színpadtöltelékeket kell hívni?

    Én elgondolkoztam ezen, és elég egyszerű magyarázatra döbbentem rá:

    A parlamentben csak olyan emberek vannak akik hamis kijelentésekkel irányítják az országot.
    És az RTL-nél is csak ilyen vezetőségről beszélhetünk, mellesleg ugyan az mindkettő célja, vagyis, hogy minél több pénzt csaljanak ki az emberekből.
    Parlament az adó, és büntetések, míg a média az ilyen műsorok okán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  27. Nocsak! Amint látom, igen felbolygatta a kedélyeket ez a téma. Sokat tanultam a hozzászólásokból. Én ugyan nem láttam az X-faktort és eddig az énekesnőről sem hallottam. De az újabb ismereteim alapján nemcsak a parlamentbe engedném be a nőt énekelni, hanem a templomokba is. Ott is van álszent elég! Tükröt tartanék eléjük. Nem vagyok hívő, a bibliát viszont tanulmányoztam. Jézus a prostituáltat nem ítélte el, hanem megvédte. “Az vesse rá az első követ… ” mondta. Erre a tömeg szégyenkezve elszéledt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  28. Kötelező a hittan vagy az erkölcstanítása az iskolákban!
    Aztán kik fogják tanítani ezeket a tantárgyakat az iskolákban?!
    Na ugye….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  29. piros
    Igazad van.
    A tiltás viszont azért volt szerintem, nehogy köszönjön esetleg a “hölgy” valamelyik ismerősének.
    A többi meg blabla

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  30. Bubu
    A döntőbe nem a zsűri juttatta tovább. 2-2 zsűritag szavazott ellene, illetve mellette, és így a közönség szavazata alapján került a legjobb három közé, kiejtve valamilyen Ákost (nem jut eszembe a neve).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  31. Én egy egyszerű ember vagyok, de végig olvastam az összes hozzászólást ami nem volt egyszerű, mert a zöme érthetetlen kétszínű hadoválás, semmi köze az alaptémához . Szerintem az a beteg, aki ha el is ítéli a pornót nem azt mondja, hogy A vagy B hanem összefüggéstelen , álszent sokszor érthetetlen “magyarázattal” fáraszt bennünket. A sok zagyvaságnak szinte semmi köze nem
    volt az alaptémához

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Kövérnek megint elgurult a gyógyszere 2014. január 24. péntek

Akiből nem lett demokratikus szalonna 2013. december 30. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos