Ronai and Ronai
AMERIKAI

Harmincezer kiképzett aktivista segíti Mesterházyt 2013. december 14. szombat 13:50 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Harmincezer kiképzett aktivista segíti Mesterházyt

Budapest, Székesfehérvár – Személyes és az internetes, közösségi kommunikációra építik a kampányukat, mivel nincs akkora médiafelületük, mint a Fidesznek – ezt mondta Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke Székesfehérváron. Az MSZP elnöke bemutatta a párt Fejér megyei képviselőjelöltjeit.

Mesterházy közölte, hogy kampányuk egyik része a kormány tévedéseire, hibáira hívja fel a figyelmet, míg a másik része arra, hogy mit csinálna az MSZP másképp, és kik lehetnek politikájuk nyertesei. A személyes kommunikációra az elmúlt években harmincezer aktivistát képeztek ki.

Az MSZP az 1-es választókerületben a párt székesfehérvári szervezetének elnökét, Márton Roland ügyvédet indítja. Bemutatásán a párt programjából a közbiztonság javítását, a munkahelyteremtést, a bölcsődék és óvodák fejlesztését emelte ki, valamint a nyugdíjkorrekciós programot.

A 2-es választókerületben Herczog Edit, a párt Fejér megyei területi szövetségének alelnöke, európai parlamenti képviselő a jelölt, aki a sajtótájékoztatón példákat hozott a kormány által elkövetett hibákra. A Közép-Duna vidéki hulladékfejlesztési rendszerre 2007-ben elnyert 16 milliárd forintról le kell lemondania a térségnek – említette meg. A kormány nem tudott élni a lehetőséggel, amit az MSZP-s politikusok harcoltak ki Brüsszelben, hogy 2020-ig működhessenek a szénbányák, 2014 végén a márkushegyi bányát bezárják. Ez rossz energiapolitikai döntés, az ottani családoknak megélhetési gondot jelent, valamint eltűnik egy szakma, és mérnökimportra szorul az ország.

A párt megyei területi szövetségének elnöke, Horváth András Tibor országgyűlési képviselő a 3-as választókörzetben indul 2014-ben a parlamenti mandátumért. A jelölt – utalva a bemutatót megelőző fideszes sajtótájékoztatóra – furcsának tartotta, hogy Tóth Erika, Alcsút alpolgármestere mondja azt, hogy be kell fejezni a lopást, miközben a településén egy új földesúri rendszer alakult ki. Első teendőik egyike lesz, hogy a földeket visszaadják azoknak a gazdáknak, akik eddig művelték.

A 4-es választókörzetben az MSZP színeiben Magyar András, a párt dunaújvárosi szervezetének alelnöke indul a parlamenti választásokon. Azt mondta, hogy a nyugdíjasszegénység ellen szeretne tenni, hiszen ők még mindig kénytelenek támogatni szerény jövedelmükből a gyerekeiket, unokáikat.

A Fejér megyei 5-ös választókörzetben az Együtt-PM 2014 választási szövetség állít jelöltet.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 2.5/5 (8 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: -4 ( 16 szavazatból)
Harmincezer kiképzett aktivista segíti Mesterházyt, 2.5 out of 5 based on 8 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(67)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

67 Reader’s Comments

  1. telekis
    Jól nevezted el, mert az is. A sok bamba meg tűri…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  2. A földet meg kell művelni, így vagy úgy. Ezekről van szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  3. Gonoszka
    Nagyon a parasztságra fókuszáltam.
    A munkásosztály kimaradt.
    Arról sem beszélhetünk hagyományos értelemben. Mindenki, minden munkahelyen meg van félemlítve a munkanélkülivé válás rémével.
    Nem elég hogy a gazdaság a béka alfele alatt van, nincsenek munkahelyek, de ahol még működik, ott is kiskirályként viselkednek a dolgozókkal szemben. Tudok olyan helyet, ahol bezárják a kaput, és haza se mehetnek addig, amíg az általuk elvárt nincs teljesítve.
    .
    A szakszervezetek, akiknek a dolgozók érdekeit kellene védeni, mind a kormány uszályában van. Látható az eredmény. Itt mindenki pofázhat, csak a dolgozók nem.A fentiek következményeként meg nem tudnak fellépni még a szakszervezet vezetői ellen sem!
    Jól mondta Heller Ágnes, hogy fortélyos félelem igazgat.
    .
    Vannak még számottevően a nyugdíjasok. Akiknek minden kormány udvarol. Ez is annyira udvarol nekik, hogy ennek következtében mély-altatásban leledzik ez a réteg is. Kábítás 1000-e! Rizsacsökkentés! És beszopják!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  4. Gonoszka
    Lesöpörted a lényeget.
    A nagyüzemi módon megművelt földek, csak gépeket igényelnek,embereket nem igazán.
    Ez a réteg modern gépekkel dolgozik, aminek az árát valamilyen formában a kormány segíti elő, és így nem fognak a kormány ellen menni.
    Ezek a mi kutyánk kölykei…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  5. A kapát is meg kell fogni, a gépet is kezelni kell. Ezeket az embereket meg kell találni és meg KELL tudni szólítani!
    Végül is az ÉLET az emberről szól.
    Lehet jogi csűrés-csavarással sokáig és sok mindent tenni, de ….
    Erről van szó!
    Ebből forradalom lesz, csak idő kérdése. A forradalomnak pedig sajátos törvényei vannak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Gonoszka
    Na ne viccelj már!
    Majd a napszámos, aki a másnapi asztalra valóért dolgozik, az lázad szerinted? örül hogy a robotolásával etetni tudja a kölykeit!
    Mit érnek vele, ha meg is találják?
    Születésétől az jutott neki, abba van belefásulva!
    Szarik ő a demokráciára,meg a jogra!
    Azt sem tudja, hogy eszik e vagy isszák!
    Mert nem tanulta, és a családban is azt látta, hogy a “tűrők és szenvedőké a mennyország!
    És akkor elmondhatjuk, hogy: “Mondd mit érlel annak a sorsa…”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  7. 1514-2014.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. Gonoszka
    És adjunk még hozzá 100 évet, hátha….majd akkor…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  9. Olvastad a “kínai” mérgelődésemet? DDD

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Gonoszka
    Igen. Jól kipakoltál!
    Ehhez csak annyit tudok hozzá tenni, hogy szegény ember vízzel főz.
    A közvélekedés szerint Gyurcsány még mindig jobb, mint bármelyik!
    A vagyoni helyzetére most nem gondolva.
    Egyetértek ebben is veled, mert ha nem úgy alakulnak anno a dolgok, Ő ma sehol sincs.
    Csak az baj, hogy neki van egyedül LEGALÁBB szuggesztív ereje, hogy felrázza ezt a tespedt társadalmat.
    Csak valamiért Ő is kivárásra játszik. Még mindig az összefogásra, a tárgyalások újra megnyitására vár. Holott a tárgyalásokba Őt be sem vették. Közöltek vele egy diktátumot, és passz!
    .
    A a gazdagodásukat nézzük, mindegyiknek van vaj a füle mögött. Orbán azért nem piszkálja ezért Gyurcsányt, mert ott legalább papíron stimmelnek a dolgok.
    De lényegében igazad van.
    Itt a rendszerváltás óta más nem történt, mint a javak bekebelezése,minden oldalról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  11. Honnan szedtek össze harmincezer kamikazepikótát?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Mesterházyból a politikai intelligencia alapértékei is hiányoznak. Amennyiben a helyzet nem fog változni (ebben pedig az elnök környezetének primitív emberei is felelősek) még az sincs kizárva, hogy az MSZP ugyanúgy el fog tűnni a politikai süllyesztőben, mint az SZDSZ vagy a Kisgazdapárt.
    Churchill emlékiratai szerint mindíg a legkisebb rosszat kell választani, és azonos cél esetén még az ördöggel is össze kell fogni. Köznevetség tárgya, hogy az MSZP nem írt alá a Jobbikkal közösen. Ezek nem politikusok, ezek fajankók.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. bumburi, valahol, valamikor megíródik a “szocializmus” bibliája és előkaparják a kazamatákból a holtakat, aztán kialakul a vallása az új eszmének.
    Vagy simán kipusztítja önmagát az emberiség. Ne tévesszen meg senkit a 7 milliárdos szám! Az első fokra felléptünk az önpusztítás lépcsősorán.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  14. Közismert az a szervezési alapelv, hogy egyetlen rendszer sem lehet erősebb mint a leggyengébb kapcsolása. Az Mszp akár 50 millió szakértőt vagy aktivistát alkalmazhat, az elnök primitivizmusa miatt el fognak bukni,.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  15. Reszlet egy Mesterhazy-interjubol/Der Standard tanulsagul azoknak, akik a BOJKOTT gondolataval nem ertenek egyet:
    “Három válságterület van Magyarországon: szociális, gazdasági és demokratikus válság. A harmadik megszüntetéséhez kétharmados támogatás kell. Ebben van a legnagyobb konszenzus szakértők, demokrata politikusok és független civil szervezetek között. …”
    (gondolom, a cikk kozreadasa elott atnezte annak tartalmat…)
    .
    Tehat “demokratikus valsag (is), aminek megszuntetesehez ketharmados tamogatas kell”, mondja a legnagyobb ellenzeki part vezetoje.
    .
    Ezzel nekem mindjart ket problemam is van:
    .
    1., Eszerint a napnal is vilagosabb, hogy MSZP-sek elfogadjak a 2010 utan szuletett torvenyeket, kulonosen az Alaptorvenyt, nem tekintik azokat illegitimnek. Itt az AN-en oly sokszor kitargyalt orbani buncselekmenyeket rendben levonek tartjak, hiszen nem visszaternenek a 2010 elotti alkotmanyos berendezkedeshez, hanem hatalomra kerulve, a diktatura torvenyeit elfogadva, azokon alapuloan folytatnak a torvenykezest/parlamenti munkat.
    Igy akkor a “mi” Attilank akar meg az uj diktator is lehet/lehetne…
    .
    2., Es hogy nem tevesztesrol beszelhetunk, azaz legitimnek tartjak az orbani diktaturat, a kovetkezokkel erosit ra: a demokraciat csak 2/3-os tamogatassal lehet visszaallitani, tehat ha az ekkora tobbseg nem jon ossze, a demokracia visszaallitasa nelkul is vallajak a kormanyzast. Ez pedig lehetetlen lesz akkor, ha valoban demokratikus berendezkedesben kepzelik el a jovot.
    Tehat mar csak az esetleges kesobbi mukodesukhoz is mar most muszaj lenne megtagadniuk az orbani torvenyeket, ez pedig nem lehetne mas mint a bojkott, amde ezt megsem teszik, pedig tudniuk kellene, hogy esetlegesen kormanyra kerulve igy sajat magukat lehetetlenitik majd el.
    .
    Es itt bukik/bukott le a “mi” Attilank, mert aki igy gondolkozik/nyilatkozik az nem tud/akar hatalomra kerulni, hanem valojaban 2014ben csak egy ujabb es sajat parlamenti letenek agyaz meg.
    Ezt pedig es ebben, bizony en nem tamogatom oket…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. telekis
    Ez olyan a Mesterházy részéről, mint Orbánnak a szociális népszavazása. Fel sem merült benne, hogy ha megnyeri a választást, akkor az a nyavalyás népszavazás bumerángként fog hatni a kormányzására.
    Most ez a szerencsétlen Mesterházy nem látja át a következményeket.
    Vagy igen, de akkor ugyan olyan gazember,mint Orbán.
    .
    Az meg hab a tortán, hogy a 2/3-ról ábrándozik. Kivel? Lassan az övéi is mind elpártolnak tőle, és csak a vezetőség nyomja az igét rendületlenül.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (5 szavazatból)
  17. Egy rendszer sem lehet erősebb, mint a leggyöngébb kapcsolása, különösen, ha éppen az elnök az. Amennyiben az MSZP nem tér észhez, akkor ugyanúgy el fog tűnni a politikai süllyesztőben, mint a Kisgazdapárt, az SZDSZ és az MDF. Legutóbbi politikai infantilizmusa akkor nyilvánult meg, amikor nem akart a Jobbikkal együtt aláírni. Ez a párt még az utolsó 80 év történelmét sem ismeri. Amikor Churchillt támadták azért, hogy szövetséget kötött Sztálinnal, kijelentette : “Hitler ellen még az ördöggel is szövetkezek”. Így tudták legyőzni a hitlerizmust. Már alig van idejük az MSZP-ben észhez térni – bár a politikai tudatlanságuk olyan mérvű, hogy ebben nem nagyon reménykedhetünk. “Nur noch ein Gott kann uns retten!” (Heidegger mondását halála után tették közzé, –
    már csak egy Isten menthet meg bennünket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Vezéráldozatot hozott a ifjúbaloldali maffia 2014. május 29. csütörtök | AN

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Orbán küldöttsége Észak-Koreában 2014. április 9. szerda

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos