Ronai and Ronai
AMERIKAI

A Kúria keresztbe tett Orbán akaratának 2013. december 16. hétfő 22:25 Forrás: AN

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A Kúria keresztbe tett Orbán akaratának

Budapest – Alig néhány hete csak, hogy odaszólt Orbán a Kúriának: ugyan már, határozzon a jogegységesítésről a devizahitelesek ügyében. Mert az nem járja, hogy bíróságok egyszer a bankok javára döntenek, más alkalommal meg a hiteleseknek adnak igazat. Egységes ítélkezési gyakorlat kell, ezt sugallta Orbán.

Bízott abban, hogy a Kúriában az ő emberei ülnek ott, akik úgy táncolnak majd, ahogyan ő fütyül. Ő állja a számlát (igaz, a mások pénzéből), a zenekar játsszon úgy, ahogyan ő akarja,.

Nem sokkal később még meg is sürgette a Kúriát: ne totojázzanak, hozzák már meg azt a határozatot, oszt jónapot.

Orbán azzal nem számolt, hogy a Kúriában maradt még némi tisztesség. Hogy mennyi, az az elkövetkező időkben kiderül, de mint kiderült, attól, hogy valaki Orbán embere, minősített esetben akár még tisztességes is lehet. De legalábbis, olyan, aki ad magára, mert számára még fontos a szakmaiság.

Hiába Orbán emberei ülnek a Kúriában, ők is emberből vannak, gyarlók, mint mindenki más, készülnek a jövőre. És a jövő bizonytalan, nekik viszont egy év múlva is szakembernek kell maradniuk.

Ezért azután azt tették, amit legjobb meggyőződésük szerint tenniük kellett. Elmeszelték Orbán lázálmát, aki azt várta tőlük, hogy kimondják: a devizahitel hibás termék, a bankok és a bankárok bűnözők, börtönben a helyük, de legalábbis az ország határain kívül. És különben is, fizessék meg, amit Orbánék megígértek, oldják meg ők a devizahitelesek gondjait.

Lám, az ócsai lakópark is milyen szépen bejött. Rózsadombi négyzetméterárakkal, senkinek sem kellő szegénytelepet sikerült építeni.

A Kúria nem tett Orbán kedvére. Ez jó jel, mert bár a jogállam halott, és talán fel sem támad soha többé, a helyzet mégsem teljesen reménytelen. Orbán dúlásának negyedik évében még mindig vannak olyan szakemberek, akik számára a hozzáértés és a tisztesség nem bolsevik trükk.

Nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés – ezt mondta ki a Kúria polgári kollégiuma jogegységi határozatában hétfőn.

Wellmann György, a kollégium vezetője ismertette: a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait.

A határozat szerint a szerződési terheknek a szerződés megkötését követő – előre nem látható – egyoldalú eltolódása az érvénytelenség körében nem értékelhető. A döntés kitér arra is, hogy a pénzügyi intézmény tájékoztatási kötelezettségének ki kell terjednie az árfolyamváltozás lehetőségére, és arra, hogy annak milyen hatása van a törlesztőrészletekre.

A kollégiumvezető a döntést ismertetve kiemelte, hogy a bírói szerződésmódosítás arra szolgál, hogy egy-egy konkrét szerződésnél orvosolja a szerződés megkötése utáni változások valamely fél jogos érdekét sértő hatását. Arra azonban nem alkalmas, hogy társadalmi méretű gazdasági változások azonos típusú szerződések nagy tömegét hasonlóan érintő következményeit csak az egyik fél számára hátrányosan megoldja. Ha ezeket a hátrányos következményeket a jogalkotó bizonyos körben jogszabállyal rendezte, a jogalkotói beavatkozás e körben az egyedi bírói mérlegelést kizárja – olvasható a határozatban.

Wellmann György a döntés ismertetése után elmondta: annak célja az volt, hogy a több ezer folyamatban lévő perben elősegítse az egységes szempontok szerinti elbírálást. Kiemelte, hogy a Kúria bírái a döntés társadalmi súlyának és jelentőségének tudatában hozták meg több mint kétharmados többséggel határozatukat, s teljes mértékben átérzik a több százezer devizahiteles elnehezült helyzetét. A döntés azonban csak a törvények alapján, a jog által biztosított lehetőségek között születhetett meg.

Ez a döntés azért volt “különösen nehéz, mert a rendelkezésre álló jogi eszközök, az alkalmazható jogintézmények nem adnak megfelelő lehetőséget az ellentétes érdekek közötti mérlegelésre, a szerződéses terhek és kockázatok utólagos, igazságos és méltányos megosztására” – fogalmazott Wellmann György.

A Kúria kollégiumvezetője kitért arra is: a devizahiteles perek mögött meghúzódó gazdasági-társadalmi probléma káros következményeit nem lehet kizárólag jogi úton felszámolni, és a megoldást nem lehet kizárólag a bíróságoktól várni. A bíróságokra kötelező jogegységi határozattal a Kúria csak jogértelmezést végezhetett, jogot nem alkothatott.

Orbán most őrjöng, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője nem sokkal a döntés  után kijelentette: a Kúria a bankok oldalán áll.

Eddig a Fidesz szóhasználatában Bajnai és Gyurcsány állt a bankok oldalán, néha Mesterházy is kiérdemelte ezt a titulust. (Meg mindenki más, akinek nem tetszik Orbánék ámokfutása.)

Persze, illúzióink ne legyenek, Orbánék nem adták fel. Ők már eldöntötték, hogy a devizahitelesek problémáit nem nekik, hanem másoknak kell megoldaniuk. A bankoknak vagy a jogalkotásnak – a fő, hogy ne nekik kelljen az emberek szemébe mondani az igazságot. Az igazságot, ami a következő: annak idején jó volt a devizahitel, mert kevesebbet fizetettetek, mint azok, akik forintban verték magukat adósságba. Most fordult a kocka, ráadásul a mi hibánkból. Miattunk romlott a forint, és mi vagyunk azok, akik miatt nincs elegendő munkahely. Mi tettük tönkre a gazdaságot, s vele a ti életeteket.

Ezt kellene Orbán Viktornak mondani az embereknek. Persze, ha ezt mondaná, akkor nem ő lenne, hanem valaki más.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (32 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +41 ( 49 szavazatból)
A Kúria keresztbe tett Orbán akaratának, 4.6 out of 5 based on 32 ratings

Címkék:, , , , , ,

  • Hozzászólások(38)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

38 Reader’s Comments

  1. Olyan biztosak lehetünk mi abban, hogy ez a Kúria önálló döntése?
    Nem lehet, hogy Orbán dühösen széttárva karját azt mondhatja, hogy sajnálom, mi mindent megpróbáltunk, de mint látják itt jogállam van, sajnos nem lehet semmissé tenni a szerződéseket (ez a KURIA döntése), de kinyitottuk az árfolyamgátat, tessék oda besétálni, mi pedig keressük tovább a megoldást.
    .
    Vagy már én látok minden mögött dupla csavart?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (38 szavazatból)
  2. A legfőbb bírói fórum is a bankok oldalára állt – így értékelte Rogán Antal,”

    Tónikám, a Kúria és a bankok vezetői meg munkatársainak nagy része általában jó polgári (jobboldali) családokból származik. Miből gondolod kis határszéli futóbolond, hogy majd egy felcsúti vagy egy szakonyfalusi vagy egy pápai vagy egy szolnoki netán csornai parasztgyerek hirtelen ötletét támogatja? Ha hatalmon akartok maradni, azonnal vezekeljetek és álljatok át a rabolt vagyon oldaláról a magyar nép oldalára! És a vagyont a közjóra fordítva az ország hamarosan felvirágzik, senki nem fog éhezni és megfagyni. Simicska és Nyerges, Demján és Széles, nota bene Csányi száz- és ezermilliárdokkal tudna támogatni benneteket e célok elérésében…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  3. “Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom ….”
    Darák és Handó Orbánnak ellentmondó ítélettel!
    “Annak idején, amikor még létezett és olvasható is volt, a “Ludas Matyi” című szatírikus hetilapban, a boldog emlékezetű Peterdi Pál vitt egy rovatot “Tücsök és bogár” címmel. Ebben olyan sajtócikkeket és apróhírdetéseket sorolt fel rendszeresen, melyekben a T. Újságíró, illetve a T. Lakosság mindenféle kirívó hülyeségeket, azaz tücsköt-bogarat hordtak össze.”
    http://szendamondja.wordpress.com/tag/ludas-matyi/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  4. orbánnak nagyon jól jön ez a döntés. Akiket pozitív szaldóval ki akart hozni azt már megmentette. Most meg lesz kire mutogatni választásokig. Az igaz kártevők szerepe, kósa. szijjártó kuszaszem orbán árfolyam rombolása a hívők számára csak bulvárkacsa marad.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  5. A devizahitelesek nyúzzák meg Orbánt, és Járait! Orbánt duplán! Mert lehetőséget adott a haveri körnek, hogy ki tudjanak szállni ebből a konstrukcióból,a többit, a kisembereket meg a polgármestereket meg csak biztatni tudta hogy nyugodtan vegyék fel a kölcsönt!
    .
    Az hogy Darák Péter még tartja magát, nem sokat számít. Legfeljebb leváltja Orbán!
    Itt akkor is annak kell történnie, amit az agresszív kismalac akar!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (20 szavazatból)
  6. “Ha ezeket a hátrányos következményeket a jogalkotó bizonyos körben jogszabállyal rendezte, a jogalkotói beavatkozás e körben az egyedi bírói mérlegelést kizárja”
    vagyis ha még be akarnak avatkozni, azt egy rendelettel megtehetik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  7. Már agyalnak a folytatáson a kormány részéről.
    http://hvg.hu/itthon/20131216_Kura_devizahitel_kormany_Fidesz

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  8. “Vagy már én látok minden mögött dupla csavart?”
    Erre gondoltam én is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  9. Őrjöngő Zsebdiktátor

    Anno 2005-6-7 körül /a pontos évre már nem emlékszem/ mi is elgondolkoztunk azon, hogy a forinthitelünket átváltsuk devizára.A törlesztőrészlet is kb. 20% -al kevesebb lett volna.
    Másokkal ellentétben viszont én elolvastam a szerződés szövegét , utána jártam a dolgoknak, és a kockázatelemzést követően NEM váltottuk át devizára a forinthitelt/ ami azóta már le is telt :-)) /

    Sajnos sokan Magyarországon pénzügyi analfabéták /is/.
    Ismerősi, munkatársi körömben nem egy személy ész nélkül vette fel az egyik hitelt a másik után.Jövedelme 60-70 %-a a részletekre ment el….
    Most persze sír a szájuk.
    Hibáztatják a bankokat, biztosítókat.
    Senki nem tartotta a pisztolyt a fejükhöz, hogy vegyenek fel hitelt alacsony jövedelem mellé, nyilván az üzletkötőnek ez jó hasznot hozott.Igen .ÉS !? Mi ebben a baj ?
    Így működik a kapitalizmus.
    Egyébként a fő baj szerintem az volt, hogy a tudatlan hitelfelvevők egyszerűen túlvállalták magukat, java részük már 2006-7 körül is csak éppen ki tudta fizetni a hitelt, személyesen is ismerek olyat aki még ezt is megfejelte egy plazmatévével .Persze 1000%-os THM-re…….

    De sebaj, majd viktátor megoldja, jön a soha nem látott méretű devizahiteles mentés…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  10. Lehet, hogy én nem értek itt valamit?
    Nem látom, miért is olyan derék, karakán legény a Kúria? Azért, mert nem olyan jogegységi határozatot hozott, mint amit a csuti mangalica megrendelt?
    Nem akkor viselkedtek volna a szakmai tisztesség szerint, ha az első pillanatban kapásból visszautasítják, hogy a kis napóleon utasítgassa őket és közölték volna, hogy minden bíró minden konkrét ügyben a saját belátása szerint dönt, nincs szükség semmiféle jogegységi határozatra?
    .
    De nem. Ők nem kérték ki maguknak, hoztak jogegységi határozatot, csak talán nem olyat, amit vártak tőlük. Amivel, ahogy girbegurba helyesen megjegyezte, expressis verbis vissza passzolták a labdát a fideSS gombnyomogatóknak, mondván: vigyétek el ti a balhét, csináljatok magatoknak olyan aljas törvényt, amilyent csak akartok, és akkor mi majd azt fogjuk végrehajtani!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  11. Összefoglalva, szakavatottan, pontokba szedve a lényeg :

    “Döntött a Kúria: a devizahitel nem uzsora
    2013. december 16., 13:50
    Privátbankár, MTI
    Döntött a Kúria polgári kollégiuma jogegységi határozatáról: megállapították, hogy nem ütköznek jogszabályba a devizahitel szerződések. A jogegyezségi döntés célja, hogy az egymásnak ellentmondó, devizahitelekkel kapcsolatos bírósági ítéletek között rendet tegyen, tisztázza a devizahitel-szerződésekkel felmerült problémákat és egységesítse a szerződések esetén alkalmazandó joggyakorlatot.
    Nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés – döntött a Kúria polgári kollégiuma jogegységi határozatában hétfőn. Az ilyen szerződésekben az adós viseli az árfolyamváltozás kockázatát.
    .
    November végén jogegységi eljárást kezdeményezett a devizahitelek érvényességének bírói gyakorlatban felmerült elvi kérdéseiről Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője. A jogegységi határozat meghozatalát eredetileg mára ígérte a Kúria. A Magyar Nemzetnek Darák Péter, a Kúria elnöke azonban azt nyilatkozta: a devizahiteles ügyekkel kapcsolatban hétfőre összehívott jogegységi ülés nem jelenti azt, hogy azonnal állást foglalnak minden kérdésről, csak azt jelzi, hogy a Kúria megkezdi a jogegységi indítvány tárgyalását.
    .
    Végül a Polgári Kollégium meghozta jogegységi határozatát a devizahitelekkel kapcsolatos egyes kérdésekről – jelentették be a Kúria épületében.
    .
    1. Mi a deviza alapú kölcsön tartalma (a deviza alapú kölcsön deviza kölcsön vagy forint kölcsön-e)?

    A devizaalapú szerződések olyan szerződések, amelyeknél az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait.”
    Folyt.:
    http://privatbankar.hu/penzugyek/dontott-a-kuria-a-devizahitel-nem-uzsora-264137

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. ” A curia annyukat. Oszt jónapot “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  13. A Fideszt maar az is lehulyezi, akit kinevezett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. Érdekes dolog ez. Fidesz nagyon jó propagandát nyom, az agyhalottak könnyen bedőlnek ennek.
    .
    De kérdezem én, mi alapján dönt a Kúria? A magyar törvények alapján. Na jó, de ki hozza a törvényeket?
    Hát igen…. Ezért szoktam azt mondani, hogy az átlag magyar a legjobb bizonyíték arra, hogy az agyhalál után is van élet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  15. Csipcsirip
    2013. december 16. hétfő
    22:42

    Sok +!
    Azt még azért hozzátenném, hogy ezzel a döntéssel bizonyítva van a Kúria “függetlensége”. Akit akart a Fidesz ,azokat már kimentette,de az ország nagyobbik része,aki el van adósodva, nem nagyon mert ugrálni (pofázni),kell az állása.Akik nincsenek eladósodva,azoknak is torkán a kés…kell az állás, család-gyerek-rezsi stb. Ezért (is) van néma csend az országban. Anélkül nem lehet kussban tartani az embereket. Csak akkor mernek kiállni magukért (rendszerint már későn),amikor már szinte mindenüket elveszítették.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. Itt valami jól el van kúriázva! Lelki szemeimmel látom az archív filmkockákat. A Vezér körül nyüzsög az agyonzabált böfögő, szellentő, kerge udvarnépe. A fasiszta Jobbik és a hebehurgya vérengző falka már megint szimatot kapott.
    – Már megint ki az aki veszedelmet hoz ránk? Goldman vagy izé… Wellmann? Nocsak, már megint előbújtak?
    – WELLMANN! – hörgi kórusban az „úri” söpredék.
    – Lássátok haverok! Izé… ez zsidó szó. Barátok! – veszi át a szót a Fő kéményseprő ruhás.–
    Hitler pocsék félmunkát végzett… és mégis őrá kennek minden szart! Most elért minket is.
    – Vissza a régi jó törvényeket! – ugatnak egymás szavába vágva.
    – Vezér! Azonnal hozz törvényt, hogy csak érczessen csengő ősshy névvel kapjon mindenki munkát zent István földjén!
    .
    Mit gondoltok, az eddigi nemzetpusztító munka után lehetetlen, hogy diszkréten, szép csomagolásban, maguk között vérszerződést kötve nekiálljanak „rendet teremteni”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  17. Elnézést kérek a befejezésnél előorduló hibáért. Helyesen így hangzik:
    – Vezér! Azonnal hozz törvényt, hogy csak érczessen csengő ősshy névvel kapjon mindenki munkát Szent István földjén!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  18. teljesen mindegy milyen megfontolásból született a Kúria döntése. Az a lényeg, hogy felelős döntést hozott. Azzt pedig, hogy megrendelésre döntöttek így vagy sem, azt akkor fogjuk tisztán látni, ha megtudjuk, mit lép ezek után a kormány.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  19. Szerintem ez a döntés márpedig ugyanúgy egyeztetve volt a Kuriával, mint az összes többi igazán lényeges döntés. Ha a devizahitelesek javára döntottek volna már 350 lenne a Ft/Euro és ezt most nem engedhetik meg.
    A Rogán, Orbán féle sopánkodás (a Kuria a bankok oldalán áll stb.) pedig csak SZÍNJÁTÉK!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  20. Az önkormányzatok is vettek fel devizahiteleket, (ki tudja mire?) – náluk nem voltak apró betűs részek?!
    Az önkormányzatok és a nem rászorultak hitelének visszafizetését megsegítettük – valahol a többi kárvallotton is segíteni kellene, pl. három felé osztani a terhet: adós, bank és állam – persze meg kell vizsgálni az adós hány felé is tartozik, stb.
    De nem igaz, hogy nem lehet látni, hogy itt a baj elsősorban a munkahelyek elvesztése volt, majd a forint bedöntése, mert akik felvették a hitelt, számoltak egy bizonyos törlesztőrészlettel, talán még azzal is, hogy az emelkedni is fog, de azzal nem, hogy háromszorosára is nőhet, úgy, hogy közben már munkahelye sincs!
    Akikről riportot láttam elmondták, hogy 11 milliót vettek fel, már kilencet visszafizettek és még mindig horribilis összeggel tartoznak – ez rendben van?! Szerintem ez egyáltalán nincs rendben!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  21. “a devizaalapú kölcsönszerződések olyan szerződések, amelyekben az adós az adott időszakban irányadó forintkölcsönnél kedvezőbb kamatmérték mellett devizában adósodott el, amiből következően ő viseli az árfolyamváltozás hatásait”
    Ez az amit sokan nem olvastak el, vagy ha elolvasták nem értették meg, vagy egyszerűen elhessegették agyukból. Magam is vettem autót CHF alapú hitelre, mert tetszett, hogy alacsonyabb a kamata, kevesebbet kell visszafizetni. Viszont annak ellenére, hogy nem esett jól, nem is kezdtem el jogsértésről kiabálni, amikor az utolsó fél évre hirtelen 25-30%-kal megnőtt a törlesztő részlet – pedig abban a fél évben épp tartalékaimat éltem fel munknélküliként. Úgy voltam vele, hogy akkor épp minden rosszul jött össze, de örültem, hogy a tovább emelkedő törlesztő részletek már nem érintenek, mert lejárt a hitelem. A továbbiakban jobban elgondolkodok, ha hitelt akarnék felvenni.
    Nem pénzügyi analfabétákról beszélünk ebben az országban, hanem analfabétákról! Azok vannak felháborodva az igazságtalan devizahitelek ellen, akik az Intersparban is lila fejjel követeik a Tesco újságban akciós létrát – “Maguk dobták be azt az újságot is, egyszerre jött.” Azokról beszélünk, akik behívják a postást egy kávéra, mert ő adja a nyugdíjat, és meggyőzhetetlenek, hogy létezik egy felfoghatatlan nyugdíjfolyósító, a postás Józsi nem egy jóságos adakozó. “Beteg a Józsi, lehet hogy nem kapok nyugdíjat.”
    Nem azt mondom, hogy a magyarok az átlagnál butábbak, viszont azt igen, hogy az átlagnál nem okosabbak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  22. Őrjöngő Zsebdiktátor
    2013. december 17. kedd 00:28
    Teljesen igazad van! Meggondolatlanul veszik fel az emberek a hiteleket, mert bíznak abban, hogy az év végi jutalomból majd törlesztik, a következő fizetésemeléstől már könnyebb lesz törleszteni, a héten már biztosan nyernek a lottón, stb-stb. Azt nem szeretik végiggondolni, hogy az állásukat elveszthetik, hogy a kamatok, törlesztőrészletek nőhetnek, hogy más fontosabb váratlan kiadásaik is jöhetnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  23. Ha még egy két ilyen adódik és nyilvánosságot nyer, a Fidesz könnyen fogást veszíthet és egyre többen csúszhatnak ki a karmai közül. Ezekből potenciális bosszúszomjas ellenség lesz és felhasználják azt az aljas tudást és bűnös tapasztalatot, amelyet Orbán mellett eltanultak.
    .
    Szerintem a Fideszen belüli hatalmi átrendeződés elkerülhetetlen.
    Orbán egészen bizonyosan fogást veszít ha ilyesmi elkezdődik.
    .
    Nem tudom a drogok, vagy egyéb személyes okok miatt, de Orbán a megválasztása után és azóta is olyan erős személyiség és intellektuális leépülést mutatott, hogy szinte kizártnak tartom, hogy egy, a szindikátusán belül elkezdődő dinamikus átrendeződési folyamatot a továbbiakban irányítani és uralni tudna.
    .
    Ő egy nagyon erőszakos, buta , bűnöző alkat aki kétszer vitte a Fideszt választási vereségbe és csak bűnös (criminal) eszközökkel tudott győzni, amely bűnös eszközöket szaktudás és politikai karizma hiányában most átültetett a hivatalos államvezetésbe amellyel egy olyan bűnöző gárdát futtatott fel amelyek felett törvényszerűen el fogja veszteni az uralmat.
    .
    A cikk jól mondja, akik ezt felismerik inkább már az Orbán és Fidesz nélküli jövőjüket tervezik és cserbenhagyják a nagyvezért.
    ———-
    Orbán elmeállapotát tisztázandó:

    A.// Nem karizmatikus, hanem egy szuggesztív hatású hamis, erőszakos, kriminális viselkedést felmutató, agresszíven hangoskodó, bárgyú, mocskos elméjű és lelkű torszülött.

    Azonban mint a francia mondja, “olyan csúnya, hogy az már szép”, a rútság, gonoszság, gátlástalanul és erőteljesen feltörő indulatos erőszak is lehet megkapó, megfoghatja a környezetét és szuggesztív vagy hipnotikus hatású lehet a befolyásolható emberekre.

    B.// Intelligencia: a különbségtevés képessége amely kiváló memóriával társul.
    Ha Orbán elméjét 1OO nak veszem akkor ebből, így a távolból, intelligenciára max. 2O at adok. Orbán unintelligens.

    C.// Értelem. A mások passzív csöndes meghallgatásának képessége. Az értelem megfigyel, felfog, megért, de nem vitatkozik, nem módosít, hanem képes 1OO % ban felfogni és magába építeni a hallottakat, látottakat, mások álláspontját véleményét. A 1OO ból Orbánnak értelemre max. 5 öt adok.

    D.// Gondolkodásműködés (okosságnak titulálják sonkan). Kivonás, hozzáadás, kombinálás, módosítás, manipulálás, átvariálás, átértelmezés, hazudozás, félrevezetés, félremagyarázás képessége amely nem azonos a logikai készséggel, és nem is garantálja sem azt sem a sikeres végkifejletet. Sikere általában attól függ, hogy az őt körülvevők alacsonyabb szinten állnak és csak addig tart amíg van hálás közönség, vagy valamilyen általa elkövetett “műhiba ” miatt meg nem világosodnak.
    .
    Bár valós ellenzék nincs, de úgy gondolom, ha rászállnak Orbánra, a jelenlegi leépült állapotát tekintve a Fideszen belüli újrahelyezkedés kiváltható és Orbán hamar kikészül. Elég debil, retardált ember benyomását kelt az utóbbi időben.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  24. Lemaradt a D.// pontból: Ez Orbánnak viszonylag bőkezűen megadatott a 1OO legnagyobb hányadát ez teszi ki nála.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Az előttem hozzászólóknál sokkal rosszabb végkifejletet sejtek.
    Most Orbán nyújtani fogja a guminudlit közvetlen április elejéig.
    Amennyiben a választás megnyeréséhez szüksége lesz a hitelesek
    szavazataira,akkor hirtelen állami segítséget fog nekik nyújtani,akkor is,
    ha erre egyetlen forint fedezet sem lesz,vagy legalábbis megígéri.
    Ha nem lesz szüksége ezekre a szavazókra,akkor símán hagyja bedőlni őket.
    Ha pedig megsegíti a hiteleseket és elvesztené a választást,akkor ugyanúgy fog röhögni a markába,mint 2002-ben,amikor a lakáshitelesek problémáját
    átlőcsölte a Medgyessi-kormányra.
    Egyébként a hitelesek adópénzből történő “kimentését” igazságtalannak tar-tom,a rosszul gazdálkodó önkormányzatok hiteleinek állami átvállalását
    pedig gazemberségnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  26. Kedves Eagle,
    “Szerintem a Fideszen belüli hatalmi átrendeződés elkerülhetetlen.
    Orbán egészen bizonyosan fogást veszít ha ilyesmi elkezdődik.”
    A fidesz Orbán nélkül olyan, mint az MDP Rákosi Mátyás nélkül, mint az SZKP Sztálin nélkül, mint a NSDAP Hitler nélkül… Egy autoktrata köré felépült párt sose lesz már ugyanaz, ha a szeretett vezetőt eltávolítják, de megtisztulni sem fog tudni, hiába bármilyen változás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  27. @Tibor 2013. december 17. kedd 12:46

    Ez így igaz, tudom én is, azon felül Orbán a Fidesznek teljes jogú tulajdonosa is. Ezért ha a belső mozgás megindul, a Fideszen belül és Orbán bukik az senkinek sem lesz jó, mert megy vele a Fidesz is.

    .
    Mindazonáltal, még ha nem is akarják, kérdés Orbán rendelkezik e a fejlett technikákkal ennek a megakadályozására, a despota technikákon alapuló de csapnivalóan hatástalan vezetés, valamint esetleges külső beavatkozások elindíthatják ezt a belső átrendeződési, bomlási folyamatot.
    .
    Nem garantálnám, hogy így lesz, de gondolom előbb utóbb elkerülhetetlenül megtörténik és ebben az esetben egy véleményen vagyunk, a Fidesznek annyi.
    .
    Nézd meg mi volt és van Észak Koreában. Még ott is hatalmas belső harc dúlt Un miatt, a nagynéni meg akarta öletni, a kínaiak állították le, de most Un végeztette ki a nagybácsit.
    .
    Ez a belső mozgás elkerülhetetlen, ez jönni fog még Orbán uralkodása alatt. Őneki állandóan gyűlöletet kell szítani és ellenséget kreálni, az egyetlen amivel összetartja a bandát. de a valós ellenség már régen bent van a bandájában és nem fogja tűrni, hogy Orbán sokat izegjen mozogjon az ő kontójára.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  28. Amíg Orbán a politika színpadán tevékenykedik,addig magyarországon nyugalom
    és békesség nem lesz..A mai kialakult helyzetért állapotokért csak Ő és szűk környezete a felelős.csak vissza kell gondolni Orbán politikai menetelésére és kirajzolódik ,hogy miről beszélek.Egy gonosz szarkeverő paraszt.mint a szűk környezete.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  29. http://propeller.hu/itthon/2841279-587-millio-forintos-tartozast-engedett
    -
    Mi az, hogy elengednek tartozást? Kik ők, hogy ezt megtehetik?
    Tudom, 2/3 az 2/3, oszt jó napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  30. sydney 2013. december 16. hétfő 22:44
    .
    Ez nagyon tetszett!
    Mert nagyon igaz!
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  31. A Kúria nem tett keresztbe Orbánnak. Pontosan azt tette, amit kért, nem nyilvánosan. A háttérben. Zárt ajtók mögött. Megvédte Csányi Sándort és az OTP-t. Az utóbbi időben ugyanis vészesen elszaporodtak a jogerősen elvesztett pereik. A Kúria szintén félremagyarázott júliusi döntése után az OTP vezérkar pár hónap alatt 3.148.132 db részvénytől szabadult meg kb. 14 és fél milliárd Ft értékben. Most viszont, ahogy bejelentették a határozatot, az OTP részvények jelentős erősödésnek indultak, és megmenekült kis időre a forint is. Orbán pedig örülhet, hiszen széttárhatja a kezeit, nem ő a hibás, és öreg szurkolótársával továbbra is vígan köpködhetik a szotyolát a MOL vezér nyakába. Az alku, amit a háttérben a Bankszövetséggel kötöttek, csodásan bejött, erről már írtam korábban is: “ti benyelitek az összes banki különadót, cserébe mi nem döntjük be a devizahitel portfóliótokat.” Persze nyilvánosan mindketten nyivákoltak kicsit, hogy legyen cirkusz a népnek, és csont nélkül bevették! Erre példa most az AN cikk, vagy akár a DK kiadott közleménye, és az itteni hozzászólások, néhány kivételtől eltekintve.
    Gyönyörű népmesét látunk a juhász lányáról, aki hozott is meg nem is, fel is volt öltözve meg nem is, stb.
    A valóság az, hogy a Kúria megtette, ami Orbán érdekében állt, és most sokan azt hiszik, hogy van még egy utolsó bástyája a jogállamnak de azért Sanyi bácsi is meg van mentve. Mivel Orbán haverja miatt nem mondhatták ki nyíltan, hogy az egész devizahitelezés egy orbitális nagy átverés volt , hát hagytak két kiskaput, mert a saját előző állásfoglalásaikat mégsem változtathatták meg, az már nagyon durva lett volna.
    Nem véletlen, hogy van egy kérdés, amelyről nem határoztak. Ugyanis minden ilyen szerződésnek van egy közös nevezője, amely ütközik a Hpt. 213. § (1.). d. pontjával, és ez a pont a szerződések teljes semmisségét eredményezi. Erre pedig már van a Kúria Polgári Kollégiumának egy határozata, a keresztségben a 2/2012 PK vélemény nevet kapta. Bizony. Nem olyan egyszerű kérdés ez, hogy tartottak-e pisztolyt a te szép buksi fejedhez vagy sem. Ami törvénytelen, az törvénytelen, még akkor is, ha az adósok egyes könnyen ítélkező okosok szerint felelőtlenek voltak. Nem hiszem, hogy tudniuk kéne az élelmiszeriparral és kereskedelemmel valamint fogyasztóvédelemmel kapcsolatos összes törvényt, amikor épp 20 deka ecettel lemosott romlott parizert vesznek a CBA-ban, bár ők azt hiszik, friss.
    Szóval a két kiskaput csak a hozzáértő ügyvédek veszik észre és tudják használni, ezzel a Kúria elérte, hogy a szerződéseket csak egyedileg lehessen perelni, így nem döntik be a bankokat egyszerre, nincs bankpánik, nem dől be a forint, ráadásul sokan ezt a határozatot is félreértik, és lemondanak a perről. Aki pedig nem fordul ügyvédhez, az tovább retteg, szidja a bankokat, a Kúriát (Viktort nem, ő mindent megtett), elmenekül vagy öngyilkos lesz.. A bíróságok pedig szép csendben teszik a dolgukat és hozzák a semmisségről az ítéleteket egyenként, ha erre a két “kiskapura” alapozod a keresetedet. (A semmisség persze nem azt jelenti, hogy eltörlik a tartozást, mint azt sokan hiszik!!!) Nincs itt szükség közpénzből való “megmentésre”. A kormánynak pedig, ha hozzáértő rendes emberekből állna, elég lenne két dolgot megtenni, hogy segítsen: biztosítani, hogy aki akar perelhessen, pl. illetékmentességgel, rászorultság szerint ill. létrehozni egy jogászokból álló teamet (olcsóbb, mint az állami mentegetés), akiknek adnak mondjuk 2 hónapot, hogy átnézzék a vitatott szerződéseket, és ha nem felelnek meg a törvényeknek, akkor gyorsított eljárás és pont. Nem kell itt nézegetni, hogy volt-e deviza, meg uzsora, meg jó erkölcs, meg csúnya bankok, szép diktátorok. Ez mind szemfényvesztés!!! A Kúria már kétszer is megválaszolta: Megfelelt a Hpt. 213-nak, vagy nem? Ennyi. Oszt jó napot.
    Akkor lenne itt tényleg jogállam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  32. oldster

    2013. december 17. kedd
    17:58

    sydney 2013. december 16. hétfő 22:44
    .
    Ez nagyon tetszett!
    Mert nagyon igaz!”

    Örülök neki.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. szgabi, dec. 17. 19:54
    ++++++++++++++++++ bravó!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Mielőtt megint megvádolna valaki, hogy bankellenes, meg Jobbikos vagyok, nem, egyik sem vagyok: az nem szélsőség, ha valaki elvárja, hogy a bankok is betartsák a rájuk vonatkozó törvényeket, és ha nem tették, akkor igenis vállalják a következményeket, akkor is ha veszteséggel jár. Ezek is csak magánvállalkozások, miért járna nekik más bánásmód, mint mondjuk az ÁFA csaló cégeknek? A bankok ugyanis beleírtak egy pontot a szerződésekbe, ami alapján kényük kedvük szerint változtathatják a szerződések költségeit, kamatát, stb., persze úgy megfogalmazva, hogy egyszerű halandóként ne vedd észre. A legtöbb forint szerződésben is benne van, csak szólok, ezért übergáz, pl., hogy a ft hitelesek uszulnak a devizások ellen. Nem véletlen, hogy nemrég pl. az ERSTE FORINTT HITEL !!! szerződését meszelte el a bíróság, ugyanezért. Nem az árfolyamváltozás a gond, hanem ez a bizonyos kikötés, amit a törvény pontosan szabályoz, és ezt játszották ki, és emelték a kamatokat akár 10-szeresére, indokolatlanul és ellenőrizhetetlenül, ez pedig tilos. Törvény tiltja. Pontosan azért szankcionál a törvény semmisséggel, hogy visszatartó ereje legyen, és a bankok ne próbálják kihasználni még véletlenül sem az ügyfelek pénzügyi tájékozatlanságát. Ez ugyanis nem jogosítja fel őket a jogsértésre. Na erről hallgatott most mélyen a Kúria.

    De visszatérve az első mondatomhoz, nem hiszem, hogy pl. az USA-ban októberben bankellenességgel meg szélsőjobboldalisággal vádolták volna a kormányt, vagy az Igazságügyi Minisztériumot, amikor rekordösszegű, 13 milliárd dolláros bírságot szabtak ki az USA legnagyobb bankjára, a JP Morganre, a válság kirobbantásában játszott szerepe miatt. Magyarországon meg hazudoznak összevissza, hogy mennyire tönkremennének, meg államcsőd lenne. Francokat, meg se kottyanna nekik, az elmaradt extra profit nem egyenlő a veszteséggel.
    De az igazi baj, a legnagyobb veszély, amit nem győzök eleget hangsúlyozni,amiről itt az AN sem ír, hogy a Jobbik csúnyán meg fogja ezt a kétfenekű Kúria döntést lovagolni, és a tájékozatlan, csalódott károsultak hátán akar megerősödni. A magát demokratikusnak mondó fél pedig nem mer a törvény oldalán fellépni, ha az épp nem a bankoknak kedvezne, nehogy bankellenes szélsőségesnek legyen bélyegezve, nehogy még véletlenül összetévesszék a Jobbikkal. Inkább mélyen hallgat a törvényekről, ami megvédené a fogyasztókat. Kálmán Olga meg alákérdez a bankvezérnek meg a bankjogásznak, a bankreklámokért cserébe, mint akinek létkérdés megnyerni a következő Obersovszky díjat. Hát milyen világ ez? Nem értem, ezt az emberek miért nem látják???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  35. Walla!,
    köszönöm, sok munkám van benne, hogy véleményt merjek egyáltalán alkotni erről a témáról

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. szgabi 2013. december 17. kedd 19:54

    Orbán kérte, vagy utasította a kúriát? Ez nem mindegy. Önmagától tette saját hasznára, vagy nyomásra? Egyébként a kérdés nem olyan egyszerű. Nem számít mi az igazság, az számít, hogy az emberek mit gondolnak róla és, hogyan fog lecsengeni.
    .
    Orbán egyre többet hazardírozik egyre gyengülő fedezettel, és tuti biztos, egyre kevésbé érti amit csinál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  37. Orbánnak valóban az lenne a célja, hogy a devizahiteleseket megmentse és most őrjöng, hogy nem sikerül? Az egoista orbántól ez nekem hihetetlen. Sokkal inkább hihető az a verzió, hogy nem tudja megmenteni őket, hamarosan le kell zárni az ügyet de saját magát tisztázni akarja. Amikor tehát elkezdődnek a kilakoltatások mondhatja, hogy ő mindent megtett, de a kúria nem támogatta. Ezzel egyben demonstrálja, hogy itt demokrácia van, mert ellentmondhatnak neki. Két legyet egy csapásra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  38. csavargó
    2013. december 18. szerda
    14:57
    .
    ++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Mennek a bankok, jönnek a tankok 2013. december 22. vasárnap

Devizahitel-blues 2013. december 19. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos