Ronai and Ronai
AMERIKAI

Markó Beáta: A riporternő 2013. november 10. vasárnap 17:01

  • Hozzászólások(111)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Markó Beáta: A riporternő

Ül a riporternő az egyetlen ellenzékinek tartott tévé stúdiójában egy nagy kerek asztalnál. Széke néhány centivel – épp csak annyival, hogy jól látható legyen – magasabbra van állítva, mint az interjúalanyoké. Onnan fentről kérdez. Minden este válogatott vendégek érkeznek hozzá, és foglalják el helyüket vele szemben. A riporternőt Magyarországon a legprofibb, legellenzékibb, legkeményebben kérdező riporternek tartják. Műsora és ő maga is olyan népszerű, hogy nemrégiben meghosszabbították az adásidejét. Van, aki szívesen és örömmel jön hozzá (egy kis reklám nem árt senkinek), és van, aki tart tőle, inkább nem jön, vagy nem engedik jönni. Olyan is volt, aki interjú közben felállt, és faképnél hagyta. Ez nagy tévés pillanatnak számított a magyarországi televíziózásban, s elismerést hozott a műsorvezetőnek.

A riporternő élénk mimikája könnyen eligazítja a rutinos tévénézőt: nem kétséges, kivel szimpatizál, kivel nem. Ez is a profizmusa része. Egyeseket kioktat, nevel, ha csúnya kifejezést használnak, rosszallóan csóválja a fejét, sőt, akár rájuk is szól vagy megfogalmazza helyettük a mondanivalójukat. Egyik módszere a vallatás, a kihallgatás, a hirtelen felcsattanás, a veszekedés, a kötekedés, a kioktatás (ld. november 5-i „beszélgetését” Molnár Zsolttal). Hangja ilyenkor felcsúszik a koloratúr tartományba, agresszív, fintorog, gunyorosan mosolyog, kötekedik, támad, közbevág, maníros. Ez is nyilván a profizmus része. Másik módszere a viccelődés, a gúnyolódás, a karikírozás. Bár nem sok humorral áldotta meg a Teremtő, mégis szeret jópofizni.

Akivel nem szimpatizál, abból bohócot csinál, kigúnyolja, szerepeket játszik el neki és vele, vagy lekezeli. Aki olyan szerencsés, hogy – a nézők előtt ismeretlen okból, netán egy rejtélyes fuvallat hatására – elnyerte szimpátiáját, azt türelmesen végighallgatja (ld. október 28-i „interjúját” Kőrös Gusztávval, aki feltűnően akadálytalanul adhatta elő az előre betanult – valószínűleg – hamisságokkal zsúfolt szövegét a hírhedt bajai videóval kapcsolatban.) A jobboldalról érkező „politikusokkal” többnyire szelíd és visszafogott, hiszen óriási megtiszteltetésnek számít (neki is és a nézőnek is), hogy befáradtak az ellenzékinek nevezett tévébe. Ezért ők zavartalanul felmondhatják az aznapra előírt és bemagolt valótlan állításaikat. A riporternő csendben, türelmesen hallgatja és figyeli őket. (Különösen megható, amikor a köznevelő államtitkár asszonnyal – a műsorvezető szavaival élve –, mint „két anyuka” cserélnek eszmét.)

Kormánypárti vendégei égbekiáltó hazugságait sem szokása megcáfolni. Konzekvensen nem él a tévé adta lehetőségekkel: a kép- és hangfelvételekkel. Nem szembesíti az illetőt saját vagy párttársa korábbi mondataival, pedig egy-egy ilyen váratlanul elindított bejátszás pillanatok alatt leleplezné az interjúalanyt, és a néző azonnal megértené, hogy az alacsonyra állított széken ülő vendég szájából minden jön, csak egyenes beszéd nem. Pedig ez a műsor címe: Egyenes beszéd. Mégsem veti be a tévés médium lényegét, legfontosabb eszközét, vagy a kormányzó szavajárását idézve, fegyverét: a képet és a hangot. Meglehet, ez nem az ő hibája, senki nem készítette be neki a témába vágó felvételt. De akkor miért nem kéri egy szerkesztő segítségét?

És persze vannak kedvenc interjúalanyai, főképp a férfiak között. Velük szemben beveti női mivoltának teljes tárházát. Évődik, mókázik, édeleg velük, ugratja őket. Van, akinek ez kínos, de tűri, mások viszont szeretik és partnerek a játékban. Nyilván ez is profi újságírói fogás. Így tévézünk, így tájékozódunk a pannon belpolitikáról mi, akiknek még nincs hályog a szemünkön. Panaszra nincs okunk, hiszen van „saját” ellenzéki tévénk, ahol az ország legjobb riporternőjét nézhetjük. Munkáját nemcsak a laikusok ismerik el. Számos kitüntetést söpört be különböző szakmai szervezetektől, így önbizalma egyre csak dagad, és méltán hiheti, hogy jól csinálja, amit csinál. Mi pedig, ha végképp belefáradtunk az egészbe, átkapcsolunk a CNN-re vagy a BBC-re vagy akármire.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (88 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +136 ( 156 szavazatból)
Markó Beáta: A riporternő, 4.6 out of 5 based on 88 ratings

  • Hozzászólások(111)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

111 Reader’s Comments

  1. Szomorú tény, hogy nem K.O. a leggyengébb láncszem. Havas nagyságrendekkel alkalmatlanabb. A csatorna különleges ragaszkodása hozzá nagy talány.
    Minden bizonnyal egyik negatív csúcsteljesítménye a keddi Voks-ban élhető meg, könnyedén felidézhető az ATV honlapján. (Andaxin bevétele erősen ajánlott!) Ms. Zsdanovnál a totális felkészületlenségével találkozhattunk, az osztrák lap itteni tudósítója pedig joggal érezhette, hogy az orbáni tévék egyikénél vendégeskedik. És nyilván ez folytatódik a választásokig……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. vontolla

    Nagy talány ? Egyszerűen : É R T H E T E T L E N ! ! !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Sajnos az ATV egyre több műsorát töröltem, de ezek közül Havasé volt az első!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  4. vontolla
    kezeljétek már a helyén a palit. Egy pojáca, akit jól megfizetnek.Ennyi. A szerencsétlen már észre sem veszi, hogy magát járatja le…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  5. Ez a cikk nagyon jó. Csak éppen a végéreoda kellett volna biggyeszteni még “tisztelthölgyeimésuraim” hétfő 10:55 komentjét. Azzal kiegészítve egy tanulmány is lehetne.
    Mivel mindig késői vagyok (már csecsemőként is 9 ill10 évvel később kerültem elő) utólag akár okos is lehetnék. De majd lesznek, akik megmondják, hogy ez nem egészen igaz. Most mégis megpróálom.
    Olgát nem szeretem. A hírek után meghallgatom, hogy ki lesz a vendége, és aszerint döntöm el, hogy valamelyiket megnézem. Nem csípem a stílusát, azokat, amelyeket itt már kiveséztetek. A vendégei véleménye érdekel – balról. Kuncze, Gyurcsány, Bokros, de néha még Bajnai is, stb. Hátha…! A Kérit csak azért nézem, mert ekkora barom ritkán fordul meg az atvben, az azért kuriózum nekem.
    De az a vélemény, hogy maga a tévé lesöprendő azért, mert a kormány hirdetését is beadja, az azért bosszant. Gets megadta: nyugodtan lökhetik az igét, hogy “Magyarország jobban teljesít”, mert ti sem hiszitek el, hát akkor meg miért ne fizetne ezért a kormány? Ki hiszi ezt el?! A fanfidesz igen, de csak ő, aki pedig úgyse nézi az atv-t. Aki ezt nézi, az röhög rajta, és azt mondja, hogy lapozzunk.
    Bosszant az is, ha valaki azt várja KO-tól, hogy legyen gerincesebb. Mintha már mindjárt erkölcsösebbnek is kéne lennie! Aztán ha az lesz és persze seperc alatt kirúgják, akkor jobb lesz? Nekünk? Vagy Olgának? Akkor tán Olga megdicsőülne, esetleg Ferenc még boldoggá is avatná, – aztán szabhatná.
    Úgyhogy kérlek benneteket, hogy ne asztassátok, mert teszi a dolgát a tehetségének megfelelően – ami nem kicsi, de nem ér az egekig -, és a lehetőségeihez mérten!
    A pácienseivel törődjetek, és a bal szemébe ne nézzetek, mert az kisebb!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. “tisztelthölgyeimésuraim”
    A fentiek szerint egyetértek veled, csak ezt a hülye nevet ne találtad volna ki! Lehetnél akár “tisztelt” is. Az is egyedi. És ettől továbbra is okos lehetnél!
    (na bocs!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  7. Bumburi, nem a pasas a gond, ő olyan, amilyen. Viszont arról a tévé csatornáról beszélünk, amelynek illene hatásosan ellenzékinek lennie. De ilyen adottságtömegekkel, langyos műsorokkal segíti a rezsim túlélését.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  8. vontolla
    Igen. Ez is egyik ismérve a diktatúrának. Bekebelez mindent. Már az egész ország kapitulált előtte, ez most olyan feltűnő, hogy ezek is?
    Egyenes út vezetett idáig nekik. Találtak munkatársakat is hozzá.
    Erről jut eszembe egy régi Blogális világból az egyik fidesz imádó mondása,miszerint:
    “Te azt el sem tudod képzelni, hogy Pozsgainak, annak az igaz embernek milyen göröngyökkel volt kirakva a damaszkuszi út,de végig ment rajta.”
    Tiéd a főnyeremény ha megfejted miért írtam.(nem nehéz)
    .
    Tudod, én teszek magasról az ilyen emberekre. Ezek azok, akik úgy csinálnak, mintha tisztességesek lennének.
    Örömmel látom, hogy már a betelefonálók is észre veszik ezt a pálfordulását az ATV-n.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  9. Jav:pálfordulást

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  10. Kimaradt
    Már miért lenne a Németh Sándor fiának a TV-je ellenzéki? Az egyházak besorolásakor nem lett világos egészen, hogy milyen Tv?Illene ellenzékinek lennie?
    Ezt komolyan mondod?
    Úgy csinálsz, mintha nem tudnád, hogy az rendel, aki fizet.
    Csodálkozom rajtatok,hogy mindig ezt hozzátok fel!
    Jó hogy a homlokukra nem ragasszák ki az “arculatváltást”…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  11. Na mi nem tetszik minuszoló? Az igazság?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos