Ronai and Ronai
AMERIKAI

Hogyan jut Fidesz-pénz az ATV tulajdonosához? 2013. november 21. csütörtök 5:04 | AN

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Hogyan jut Fidesz-pénz az ATV tulajdonosához?

Budapest – Örömteli kis hír számol be arról, hogy Hódmezővásárhelyen, az egyik legnagyobb Fidesz-fészekben “Megújult a volt Korzó mozi“. A cikkből kiderül, hogy a mozi homlokzatát a helyi Hit Gyülekezete tagjainak szorgos keze szépítette. Mint a cikkből kiderül, a Lázár János-vezette fideszes önkormányzat 2011-ben jelképes 1, azaz Egy forintért adta bérbe 20 évre a Hit Gyülekezetének a volt mozi épületét. A nagyvonalúság annál dicséretesebb, hogy ugyanez a párt korábban “családellenes, pénz- és hataloméhes pszeudokeresztény szektának” nevezte Németh Sándor egyházát. Még inkább dicséri Orbán Viktor pártját, hogy ezt a nagyvonalú gesztust – és ki tudja, még hány hasonlót az országban – annak ellenére juttatta Németh Sándor helyi csoportjának, hogy az egyház egyszemélyes vezetője az Orbán-rendszer ádáz ellenzékeként ismert ATV televízió tényleges tulajdonosa és irányítója. Mindent meg is tesz Németh Sándor, hogy megbuktassa az Orbán-kormányt, és segítse a demokratikus ellenzéket. Az ellenzék legalábbis ezt hiszi.

A delmagyar.hu lelkes beszámolója szerint megújult a régi mozi homlokzata. A cikk szerint még 2011-ben “a Hit Gyülekezetének helyi csoportja – közgyűlési határozattal – jelképes, 1 forintos bérleti díjért 20 évre megkapta használatra (ott tartják az istentiszteleteiket) az egykori Korzó mozit, ezért viszont vállalta, hogy jó gazdaként felújítja az épületet”. Az irigylésre méltó jó gazda hálás lehet ezért a nagyvonalúságért, mert Semjén Zsolt, valamint a Fidesz politikusai néhány évvel korábban még a Hit Gyülekezetét nevezték a legnagyobb “biznisz-egyháznak”, most viszont, amikor a “biznisz-egyházakra” hivatkozva több mint 200 egyház jogi státuszát vették el, egyedül a Hit Gyülekezete került a történelmi egyházakkal azonos kategóriába.

Fazekas Csaba történész 2006-ban írott “Semjén és a szekta” című cikke bemutatja ennek a fideszes fordulatnak egyik állomását. A szerző szerint Semjén és a Fidesz viszonyának változása egybeesett azzal, amikor a Hit Gyülekezete szakított az SZDSZ-el. A Hit Gyülekezete nem légüres térbe távozott, hanem a politikai ellenfélhez igazolt. Az SZDSZ-ből való kivonulásért cserébe politikai menedékjogot és kedvezményeket kért a korábbi ellenféltől. Az út az MDF-en keresztül (annak leölése után) vezetett a Fideszhez, és az egyházi elismeréshez. Fazekas Csaba szerint “a Hit Gyülekezetével való békés egymás mellett élés vagy a stratégiai együttműködés ígérete tényleg új egyházpolitika a Fidesz részéről. Igaz, ebben a formájában középkori alapokon áll ez is.” A középkori egyházpolitikát a Hit Gyülekezete mindig mélyen elítélte, egészen addig, amíg ő maga nem került a katolikus egyház státuszába.

Az egyháztörténelemhez képest viszonylag rövid idő alatt futotta be a Hit Gyülekezete Jézus evangéliumi szegénységétől, az egyház és az állam elválasztásának bibliai elvétől azt az utat, amely a politikai katolicizmusig és a hatalomtól elnyert ingyenes bérleményekig vezetett. Századokat sikerült átugrani úgy, hogy az elvek nem sokat számítottak, csak a pénz. A Hit Gyülekezete – az előzetes megállapodás szerint – már 1998-ban is 100 millió forintért gyűjtötte az SZDSZ kopogtatócéduláit, amiből később elszámolási vita is kerekedett, és kénytelenek voltak kevesebbel megelégedni. A hívők úgy tudták, a vallásszabadság érdekében robotolnak Németh Sándornak, nem tízmilliókért, amit az SZDSZ fizet. De Németh Sándor a hatalom és a pénz nyelvén gyorsan szót értett az Orbán Viktor vezette Fidesszel is. Csak Pál apostol és – János kivételével – Jézus apostolai voltak olyan élhetetlenek, hogy úgy végezték, mint a Mesterük. Németh Sándor megtalálta volna a közös nyelvet Heródessel és Pilátussal is, miközben az a látszat is megmarad, hogy Jézus mellett áll. Így lehet ő egyszerre az Orbán-rendszer kivételezettje, és az Orbán-rendszer ellenzékének televíziója egyszerre. Hódmezővásárhelyen is leszámolták neki a harminc ezüstöt. Vajon mennyi egy ekkora épület 20 éves bérleti díja?

Pedig nem volt mindig így. Még 2002-ben is arról számolt be a Hetek, hogy ”a jobboldal tovább folytatja háborúját a Hit Gyülekezete ellen” (Keresztényüldözést ígér a Fidesz, 2002. március 8.). Mint írták, még “a munkahelyeken is megjelent a vallási tisztogatás”.

A Hetek 2001-ben még „Kövér-féle egyházüldözés” időszakának nevezte az I. Orbán-kormány első három évét (Diszkrimináció Magyarországon alcím alatt V. évfolyam, 23. szám, 2001. június 09 – EPA). A Kövér nevével fémjelzett “egyházüldözést” a cikk a római birodalom keresztényüldözéseivel állítja egy sorba. Kövér Lászlónak  a Fidesz elnökeként a párt 2000. januári kongresszusán elhangzott kijelentéséhez kötötték ezt az “egyháztörténeti” korszakot: „Ebben a pártban nem készülnek pénz- és hataloméhes pszeudokeresztény szekták tagjai a hatalomátvételre”. A Fidesz ekkor még “pénz- és hataloméhes pszeudokeresztény szektának” látta a Hit Gyülekezetét, amely átveszi egyes pártokban a hatalmat. A Hit Gyülekezete 1998-ban még modernkori inkvizíciónak nevezte a Fidesz egyházpolitikai törvénytervezetét, amelynek legnagyobb kedvezményezettje 2010 után végül a Hit Gyülekezete lett, mert rajtuk kívül minden keresztény kisegyház elveszítette az egyházi státuszát, és a vele járó milliókat, csak ők nem. Kinek adott még bármit a Fidesz az Orbán-rendszerben, aki nem őket szolgálta?

De a cikk legérdekesebb része ezután következett. Azt mondta a Hetek a Fideszről, hogy “más kormánypárti politikusok is alaptalan – később egyértelműen cáfolt – információkra hivatkozva beszéltek szektaveszélyről”. És: “Ennek következményeként némely polgármester, befolyásos önkormányzati képviselő gyorsan „utasítja” a művelődési ház igazgatóját, hogy mondja fel a bérleti szerződést, vagy ne engedjen be egy közösséget az intézménybe.” Ez volt 2001-ben. Nem 1 forintért kaptak ingatlanokat, hanem azokat is elveszítették, amelyekért rendes bérleti díjat fizettek. Aztán ez megváltozott.

Most a kenyérszaporításhoz hasonló csoda történt: ugyanez a Fidesz jelképes 1, azaz Egy forintért ad bérbe hatalmas ingatlanokat 20 évre ugyanennek a Hit Gyülekezetének. Ezúttal vajon nem utasították-e a fideszes polgármestereket és önkormányzati képviselőket arra, hogy ingyen adjanak ingatlanokat a Hit Gyülekezete használatába? Hódmezővásárhelyen például mitől fordult meg a korábban “pénz- és hataloméhes pszeudokeresztény szektának” nevezett Hit Gyülekezetével kapcsolatos fideszes vélemény? Csak nem azért, mert a Hit Gyülekezete először megszállta, kisajátította, majd magára hagyta az SZDSZ-t, később az MDF-et, és aztán mindkét párt meg is szűnt? Nem lettek véletlenül szétverve ezek a pártok? Vagy csak lement róluk a “kenet”? “Átok alá kerültek”, mert a Hit Gyülekezete távozott, és attól múltak ki?

Egy dologban mindenképpen sikerült közös platformra hozni az önkényuralom és demokratikus ellenzéke pártjait. Az előző nyolc évben a baloldali pártok támogatásáért a baloldali önkormányzatok adtak hasonló kedvezményeket, adományokat és ingatlanokat a Hit Gyülekezetének, most a Fidesz. És mindkét oldal úgy gondolja, hogy az ATV nekik dolgozik. Éppen olyan, mint a “kacsintgatós krisztus” a búcsúban: amerről nézed, arrafelé kacsint.  Mindkét oldalon bejáratossá vált a Hit Gyülekezete, és a politikai támogatásért cserébe mindkét oldalt sikeresen lehúzta. Egy önkényuralomban is megtalálja a számítását, csak így az önkényuralom – ha rajta múlik – soha nem lesz megdöntve. Ha mégis, akkor annak haszonélvezője megint a Hit Gyülekezete lesz, mivel – úgymond – az ellenzéki tévét működtette.

A Hit Gyülekezete a Fidesszel együttműködik, a tulajdonukban levő ATV pedig az MSZP-vel fonódik össze. Németh Sándor Hit Gyülekezeteként fideszes államegyház, ATV-ként ellenzéki televízió. De ezt a kettőt nem látja egyben senki. Pedig az ATV követi az MSZP Gyurcsány-ellenességét is. Valamiért az MSZP hasonlóan lágyan viszonyul az Orbán-rendszerhez, mint a Hit Gyülekezete és az ATV. A Fidesz is sokkal finomabban támadja az MSZP-t, mint akár Gyurcsányt, akár Bajnait. Németh Sándor állította egy színpadra Rogánt (a Fideszt) és az MSZP-t (Mesterházy-t és szövetségesét, Bajnait) is az “antifasizmus” jegyében. A Hit Gyülekezete és az ATV egy lökhárító, egy transzformátor, amely a rendszerbe konszolidálja az ellenzéket, és kiegyensúlyozza a konfliktusokat. Milyen kár, hogy ezt egy diktatúrát építő rendszerben teszi, és a “kiegyensúlyozás” vége mindössze az ellenzék leszerelése lesz.

Így eshet meg, hogy egy Gyurcsány-feljelentésről szóló riportban nem szólaltatják meg Gyurcsányt, ellenben megismételtetik a vele szemben elhangzott hamis vádat. Érthetetlen, hogy Gyurcsány Ferenc miért nem pereli be a Fidesz szóvivőjével együtt az ATV-t is, amely a hamis tényállítást híreszteli. Ha ugyanez a híradás a HírTV-ban hangzik el, akkor Gyurcsány minden bizonnyal bepereli a HírTV-t, és a pert meg is nyeri. A demokratikus ellenzék azonban mégsem fog gyanút. Hamis szolidaritást vállal Orbán Viktor bevett egyházának televíziójával, mert azt gondolják, itt kapnak nyilvánosságot. Nem veszik észre, hogy a részvételükkel ássák meg a sírjukat. Így sokkal hitelesebb.

Németh Sándor ugyanis jobban tisztában van a kommunikáció természetével, a meggyőzés, a befolyásolás és a manipuláció technikáival, mint ők, vagy ahogyan azt ők gondolnák. Az említett Hetek-cikkben olvasható: a “kommunikációkutatók szerint a világban az emberek aszerint tájékozódnak, hogy milyen „térképet” rajzolnak számukra az általuk olvasott újságok írói, a tévéműsorok szerkesztői. Az előítéletek például nem érvényes tapasztalatokon, hanem a tömegmédia terjedésével leginkább kommunikációs befolyáson alapulnak.”

Németh Sándor így látja a televízió szerepét, ezt gondolja a médiáról. Pontosan tisztában van azzal, hogyan lehet manipulálni, becsapni a tévénézőket. Németh Sándor nem tartozik a párttörvény alá, mégis olyan illegális befolyást gyakorol két évtizede a magyar politikára, mint senki más. Ez a politikai tevékenység átláthatatlan, nem ellenőrizhető, nem számonkérhető, nem befolyásolható, és nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet. E politikai tevékenység mögött semmiféle legitim, demokratikus felhatalmazás nem áll. Most olyan “térképet rajzol” a nézők elé, amely nem veszélyezteti tízmilliós ingatlanok megszerzését és ingyenes használatát. A többiről pedig nem tud a külvilág.


VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (56 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +79 ( 101 szavazatból)
Hogyan jut Fidesz-pénz az ATV tulajdonosához?, 4.6 out of 5 based on 56 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

18 Reader’s Comments

  1. Igy Igaz. Nagyon sok HIT-es ment kopogtato cedulat gyujteni, vagy plakatolni a 90-es evekben, kizarolag a SZDSZ reszere. Azota a HIT gyuli egy korrupt elmebeteg vezeto napszamosai, ugyanugy mint a fideszesek a fidesznek. Ugye hogy megis van bennuk kozos vonas? Szeretik a diktaturat mind a kettoben.
    (genetikusan alatvalo ?!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (69 szavazatból)
  2. A huszonegyedik századi magyar Mózes – aki saját állítása szerint találkozott istennel – egyszerűen egy gazdasági maffia vezetője, aki a 0 százalékos tudati szintű átlag magyarok mindenoldalú manipulálásával saját gazdasági maffiabirodalmat épít sikeresen, álkerersztény egyház, média és politikai pártkapcsolatok felhasználásával. Zseniális bűnöző!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (59 szavazatból)
  3. Tegyük élhetővé !

    Hány kilót nyom Németh Sándor ?
    Csak azért kérdezem, hogy meg lehessen saccolni , mennyiért vették meg.
    Egy Németh Sándor vajon nehezebb-e, mint egy Gördülő Gaskó?
    A félázsiai minelnök egyre jobban teljesít…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +46 (62 szavazatból)
  4. A fidesz gyenge. És ezt tudja magáról. ezért megpróbálja az ellenség soraiból a gyengébbeket lefizetni, és úgy tűnik ez sikerül is. nincs igazi ellenzék. mindenki közvetve-közvetlenül az orbán-rendszer kiszolgálója. ha akarja, ha nem.
    Arra emlékeztet ez , hogy egy kiskádár akar lenni o.v. Mindenkinek osztogat, cserébe párthűséget kér. elvek, ideológia nics, csak a behódolás számít.
    ez felvet 2 kérdést: 1. Mi lesz azzal, aki nem hódol be? az nem magyar? ha nem magyar, akkor bármit lehet vele csinálni….
    ov egy dolgot elfelejt. Kádár bá mögött ott volt az egész SZU, ő a szegényeknek is 1)tudott 2)akart osztogatni. ov egy olyan pártklerikális újfasiszta államot vizionál amiből 4-5 millió magyar ki van zárva.
    éljen a fityesz, szavazattok emberek 5e forintért elmebetegekre. fityesz = a te jövőd = kokainisták, alkoholisták, nőverő tahók
    nekem nem az ATV kell megmondja, hogy mennyire lehet gyűlölni a hazug hatalommániás tudatlan kommunistákat – mert mindenki látja, érzi a saját életén hogy mennyire él jobban vagy rosszabbul mint 4 éve.nem kell tévé, hogy lássam: reálbér emelkedés gyakorlatilag nem volt 4 éve, az árak viszont elszálltak, hitelezés nincs, gazdasági növekedés csak negatív van, kevesebb és kevesebb munkahelyért kell verekedni a piacon – ez magától nem fog változni, minden orbán/mato/varga-MEGSZORÍTÓ csomaggal csak rosszabb lesz. az övéiknek mindig jó lesz, csak egy idő után már nem lesz kit megszorítani. akkor kiből fogtok megélni, fiúk? az eltartottakból? a nyugdíjasokból? a devizahitelesekből? remek bevételi források lesznek. elmebeteg aki elhiszi amit a fityesz kérdez..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +43 (53 szavazatból)
  5. Most az ATV, aztán a TV2!
    A pénz megtalálja mindig a maga útját, ha értő kezekbe kerül.
    A HIT-nek kitüntetett szerep jutott, mert ezzel lehet tökéletesen prezentálni,hogy eladó az egész világ, egyházastól, mindenestől.
    Ugyanezt csinálja a katolikus egyház is, meg a többi is,csak pianóban.
    Akit a nagygyűléseken nem tudnak meggyőzni, azt a templomokban a hiten keresztül még meg lehet. Már ha…
    A HIT-es Németh meg egy kitüntetett patkány figura, akin be lehet mutatni ezt az egész züllöttséget, ami ma ezt az országot jellemzi.
    A leg züllöttebb, a leg aljasabb figura,aki az emberek hitét pénzért,és különböző előnyökért árulja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +55 (69 szavazatból)
  6. Csak pontosítani szeretném amit mindannyian tudunk, beleértve a cikk íróját is: A FIDESZ-pénze az valójában a mi pénzünk. Sokmindenről hisszük azt, hogy tudjuk, hogy azt a hülye is látja. Azonban biztos vagyok benne, hogy még nekünk, olajszőkítős, pártházakat adó-vevős, MANYUP lenyúlós, Közgépes, trafikmutyis stadionépítős kis hazánkban szocializálódott polgároknak is fennakadna a szemünk, ha mindent tudnánk a pártpénztárnokok huncutságairól és az azokban szereplő pénzösszegekről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (60 szavazatból)
  7. Ömlik a Fideszpénz (a mi pénzünk) az ATV-be, érdemes összeszámolni hány “magyarország jobban teljesít hirdetés megy egy héten”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (35 szavazatból)
  8. Uraim, hölgyeim, belegondolunk abba, hogy ez az “istenönjelölt” egysejtű, több mint 20 éve garázdálkodik a hívek “adományával” teljesen feketén? Nem kevés pénzzel tömte tele láthatatlanul a zsebét, megjelenik valahol is nyilvánosan milyen vagyon felett rendelkezik? Persze hogy nem! Mára eljutott odáig, hogy bármit és bárkit “kilóra” vesz meg. Sajnos manapság ebben a korrupt mocsárban, ami Magyarország helyén keletkezett, a befolyásolás egyetlen eszköze a pénz! Így nem csodálkozhatunk ezen a folyamaton. NS kivéreztette az SZDSZ-t MDF-et, most a baloldalból csinál hülyét, lassan bevásárolja magát a FIDESZben és még a végén eléri, hogy őket is padlóra teszi. lehet ez lesz az útja jelenlegi “kisvezíírünk” eltüntetésének, de ha ez a másik egysejtű kaparintja meg a hatalmat akkor isten mentsen bennünket itt a Kárpát medencében! És sajnos ez nem csak víziónak tűnik, ha valaki nézi az elmúlt 20 évben az “egyszemélyes megváltó” tevékenységét, egyértelműen látszik a koncepciója!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (33 szavazatból)
  9. Ha ez a tavaszilibafos gyengeségű ellenzék azt hiszi, hogy az atv kormányellenes, akkor aljasabb és cinikusabb mint gondoltam.
    Az atv-n beszélt a kis zoltán nevű blogger, hogy a sok rohadt nyuggernek nem kellene annyi nyugdíjat adni és egyébként is mit követelőznek, hogy nekik jár. MEGKÉRDEZEM, AZ ELLENZÉKNEK MIKOR TŰNIK FEL AZ ILYEN RIPORT??????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  10. Kedves Bartus László! Fel szeretném hívni a figyelmét arra, hogy a tegnap esti 18.55-ös ATV híradóban maga Bánó András teljesen fals adatokat olvasott fel, a novemberi Medián felmérés eredményei helyett, az egy hónappal korábbit, az októberit. Gyanús volt, mert a neten mindenhol az derült ki, hogy határozottan erősödött a DK. De az ATV híradójában nem…
    Itt tekinthető meg, 10.20-tól: http://www.atv.hu/videok/video-20131120-esti-hirado-2013-10-20 A 10.20-as dátum sem stimmel, ez a tegnapi 11.20-as híradó volt, nem tudom, ez további szándékos zavarkeltés, vagy csak véletlen…
    Itt a valós, novemberi adatok: http://hvg.hu/hvgfriss/2013.47/201347_median_aktivabb_valasztok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (25 szavazatból)
  11. kicsiroli
    2013. november 21. csütörtök
    14:

    Pedig egyszerű lett volna: megkérdezni tőle, hogy édesanyjával, édesapjával megbeszélte-e “javaslatát”?
    Feltételezem, ő is a maga természetes módján jött a világra.
    Én nem láttam, hallottam ezt a burnértságot, csak másodkézből.
    Nem tudom kik segítenének a munkájuktól – jó esetben csak átmenetileg megfosztottak – nem kis részén.
    Oppardon – majdnem elfelejtettem: pl. a narancsos közmunka a fidesz prominensek földjein, havi 47 ezres kiemelt javadalmazásért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  12. LEGYEN NYILVÁNOS ADAT, MENNYIT KAP AZ ATV (az egyetlen “ellenzéki” televízió) AZ ÖNTÖMJÉNEŐ KORMÁNYZATI HIRDETÉSEKÉRT!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (24 szavazatból)
  13. vontolla
    2013. november 21. csütörtök
    17:15

    Majd a bíróság megitéli, úgy 3-5 évmúlva, hogy jogos az adatkérés.Addig folyik a zsongrőrködés, ködösítés “üzleti titok”-ra hivatkozva

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  14. Egyre nyilvánvalóbb a Fideszpénzek áramlása a reklámpénzek terén.
    A korábban csak a HírTV-ben meg az EchoTV-n adott reklámok is egyre sűrűbben jelennek meg ott is. Nem is volna ezzel bajom, mert hát meg kell élnie annak a csatornának is, de az már erősen aggaszt, amikor ez a műsorstruktúrán is jól látható eredménnyel jár. Az új tulaj szemlélete egyre erőteljesebben kiütközik.
    Az a gyanúm, előbb utóbb belelapúl a többi közé az ATV is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  15. Ha akar lapuljon, de ne bassza át a nézőket. Az ATV függőségemből már rég kigyógyultam , vannak napok , hogy egy másodpercet sem nézek. És ezt nem az itteni felvilágosításnak tudom be, mert egy kicsit is gondolkodónak a kilógó lóláb hamar feltűnik. Én K.O-t sokakkal ellentétben soha nem tartottam nagyra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  16. Nem csodálkoznék azon, ha Németh S. – ha nem is a 2014-es választáson, de a 2018-ason – miniszterelnök-jelöltként indulna. Szerintem egy politikailag analfabéta országban így lehet hatalmat szerezni, ezt ügyesen csinálja Orbán és Németh S. is. Ezt a nyelvezetet érti a nép és erre reagál. Egy alattvaló szellemiségű lakosságnak fölösleges elvekről, lelkiismeretről, szolidaritásról, empátiáról beszélni, mert démonizálódott lelkükkel-elméjükkel úgysem értik meg, hiszen az egy másik, magasabbrendű dimenzió üzenete. A disznók a pocsolyában csak a tisztátalan hangokat veszik. Ez az ő mélydimenziójuk, ezt értik, ezt zabálják. Véleményem szerint Németh S. sikerei mögött rengeteg sötét, démoni szellemi erőket mozgósító lelki ima húzódik meg, amit persze a Szent Szellem vezetése címszóval aposztrofálnak (de legjobb esetben is az isteni erejű és értékű keveredik a tisztátalannal és a démonikussal). Orbán valószínűleg felismerte, hogy veszélyes ellenfél Németh Sándor, ezért feltérképezte a szívéhez vezető utat és szövetségesévé tette. A fenti történet csak egy külföldön élő személy számára tűnhet furcsaságnak és rendellenesnek, egy tájékozott, itthon élő magyar ezt teljesen természetesnek tartja, a többség meg igazából nem is érti. Én személy szerint mást nem is vártam Németh S-tól a Hit Gy-ben szerzett másfél évtizedes személyes tapasztalataim alapján. Ő az ördöggel is képes cimborálni, ha a saját hatalmának kiterjesztéséről van szó. Magam is – Bartus Lászlóhoz hasonlóan – szenvedő alanya voltam hatalomépítő törekvéseinek, igaz akkor még MSZP-s szelek fújtak. Szerintem itt Magyarországon az a legnagyobb probléma a politikai élet irányítóival, hogy túlságosan materialista irányultságúak, nem értik vagy csak lenézik a szellemi dimenziót, nincsenek tisztában annak erejével és materiális világunkra gyakorolt hatásával. Az intellektualizmus túlértékelése csapdájában tengődnek. Orbán és Németh S. ezen a csökevényes gondokodásmódon túllépett, felismerték a hit hegyeket mozgató és történelemformáló erejét. Előbbre jutnának egyesek, ha nem csak bírálnák ellenfeleiket, hanem megvizsgálnák erősségeiket és tanulnának tőlük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  17. Egyet elfelejtenek a diktátorok és az olyan papok akik ki használják a nép tudatlanságait, Dózsa Györgyök voltak vannak és lesznek. Ez a föld a becsületes magyar polgároké nem Orbáni és nem Németh Sándor hazája akármennyire is szeretnék és a diktátorok azért születnek hogy a becsületes polgároknak az igaz megdicsőüljön hajrá Magyarország és nem hajrá Fidesz !!!! nem hajrá diktatúra

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  18. Akkor jöttem igazán rá, hogy valami nem stimmel a HIT-gyülekezettel, amikor miután ők megkapták az egyház státuszt,, akkor egy héttel ezután Németh Sándor képes volt azt a mondatot kiejteni a száján a vasárnap vidámság jegyében, hogy “aki nem dolgozik, az ne is egyék”, előtte persze hosszasan beszélt a közmunka bevezetéséről….. Hányinger az egész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Nyomoznak Bartus hamis 6-os kartonja ügyében 2014. szeptember 29. hétfő | AN

Hack: A kultúrház vezetők ügynökök voltak 2014. február 1. szombat | AN

Törvényes-e az ATV látens tevékenysége? 2013. december 17. kedd | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos