Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lázár György: Békemenet – iráni támogatással? 2013. október 22. kedd 17:46

  • Hozzászólások(36)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lázár György: Békemenet – iráni támogatással?

Szóval a méltóságteljesen vonuló Békemenetet olyanok szervezik és támogatják, akik szélsőséges irániakkal barátkoznak, esetleg üzleti kapcsolatban is állnak velük, talán a kanadai hatóságok feketelistájára is rákerültek, és még egy egykori Waffen-SS önkéntes is velük tart – lélekben!

Ezen sorok írója sok furcsa dolgot látott már, de a magyar politikában mostanában felbukkanó zavaros indíttatású csoportok, és megkérdőjelezhető karakterek sokkal inkább egy Rejtő regénybe tartoznak mintsem a magyar politika színpadára. Talán legkülönösebb az a csoport, a CÖF (Civil Összefogás Fórum), amelyik az un. Békemenetet szervezi.  A menet célja, hogy „méltóságteljesen” mutassák meg a Nyugatnak, hogy a magyar nemzet Orbán Viktor mellett áll.

Szerintem jó dolog hogy a polgárok politikai ügyekben szervezkednek, de az is fontos, hogy a publikum tisztán lássa, hogy kik is ezek az emberek?  Kikkel állnak kapcsolatban?  Milyen tevékenységet folytatnak?

Széles Gábor magyar milliárdos, befolyásos médiabirodalmat hozott létre napilappal, internetes portállal, TV stúdióval.  Anyagilag is támogatja a Fideszt, napilapja a kormányért lobbizik, sőt, maga is gyakran nyilatkozik.

Mint magyar származású amerikainak, nekem az tűnt fel, hogy Széles úr médiái szoros kapcsolatokat ápolnak a budapesti iráni diplomatákkal.

Ali Akbar Jowkar iráni ügyvivő 2010 március elsején meglátogatta a Magyar Hírlap szerkesztőségét, ott elbeszélgetett Stefka István főszerkesztővel és elmondta, hogy fontos lenne ha a jövőben iráni forrásokból is tájékoztatnák olvasóikat.  Az eseményről fénykép is készült.

Stefka István és Jowkar iráni ügyvivő

Jowkar úr korábban Irán helyettes nagykövete volt Örményországban, és ott többször kijelentette, hogy a Taliban és az Al Kaida a Nyugat, a NATO (köztük Magyarország) kreációja. Azért hozták létre hogy lejárassák vele Iránt, és hogy Iránnak joga van az atombombához még akkor is ha az ajatollah hívei állandóan fenyegetnek, terroristákat támogatnak valamint brutálisan elnyomják saját népüket.

Már Jerevánban felmerült, hogy Jowkar úr nagy valószínűséggel az Iráni Forradalmi Gárda tagja, az un. Quad alakulat aktivistája. Az amerikaiak szerint az egy terrorszervezet, és még a németek is úgy vélik, hogy minden iráni követség a gárda szélsőséges propagandistáinak befolyása alatt áll.

Mit keresett ez az ember a Magyar Hírlap szerkesztőségében?

2011 juliusában dr. Saeed Seyed Agha Banihashemi új iráni nagykövet egyik első útja is a Magyar Hírlap szerkesztőségbe vezetett.  Újabb beszélgetés a szerkesztőkkel, arról is fénykép készült.  Banihshemi úr különösen szívélyes kapcsolatokat ápol a Jobbikkal, a mellékelt videón a karcagi Jobbik-nak nyilatkozik. (Itt látható)

Stefka és Szentesi Zöldi urak Banihashemi nagykövettel

Hát ez azért mégiscsak furcsa. Az irániak nagyon is otthon érzik magukat Széles úr médiabirodalmában!

Aztán kiderült az is, hogy Széles Gábor maga is hosszú évek óta szoros kapcsolatokat ápol Iránnal,  2006-ban az általa vezetett Ikarusbus tárgyalásokat kezdeményezett az Iráni Iszlám Köztársasággal, szoros gazdasági és politikai kapcsolatokat épített ki az Amerika-ellenes rezsimmel, sőt, előzetes megállapodást kötött több ezer busz közös gyártására.

Számos Iránt dicsőítő cikk is megjelent a Magyar Hírlapban Iránról.  Például olvashattunk arról, hogy Bejrútban “népi hősként”  üdvözölték Ahmedinedzsad iráni államfőt, akit a Hezbollah fegyveresei “virágesővel vártak”. Nekem különösen tetszett az a cikk amelyik Irán békés szándékairól tudósított, majd illusztrációként egy nagy hatósugarú, pilóta nélküli bombázó fényképét csatolták. De talán Vörös Szabolcs cikke jelentette a csúcsot, amely “Kötél a Moszad-kémnek” címmel arról tudósított, hogy néhány zsidó vallású iránit nyilvánosan(!) kivégeztek, mert állítólag izraeli kémek voltak.  A Concordia osztrák újságíró-szövetség a Magyar Hírlap számos írását nyíltan Amerika-ellenes uszításnak és antiszemitának vélte, panaszt is emeltek a médiafelügyeletnél mert a cikkek sértették az Európai Unió chartájának diszkriminációellenes rendelkezéseit.

Széles úr figyelmét elkerülhette az is, hogy Irán jelenleg ENSZ, NATO és Európai Uniós szankciók alatt áll, az Európai Néppárt bojkottra szólított fel. Nekem az is furcsa, hogy az iránbarát Széles rendszeresen részt vesz a kötcsei találkozókon, ahol bizalmas, NATO titoknak minősülő információkhoz is hozzájuthat!

Aztán itt van az amerikai illetőségű Szilágyi Ákos úr, aki lelkes támogatója a Békementnek, és Bayer Zsolt jó barátja. De nem csupán Bayer úr barátja, de Facebook ismerőse a Healdsburg városában élő Varga Bélának is, aki kuruc.info bejegyzője. Micsoda véletlen!  Ráadásul a CÖF videóit készítő M. Szabó Imre úr is cikket publikált a kuruc.info-n.

De Szilágyi Ákos úrral furcsa dolgok történnek mostanában. Nemrég az alábbi jelent meg róla a Magyar Nemzetben.

“Két órán át faggatták a repülőtéren, majd a tartózkodását súlyosan korlátozó dokumentummal engedték útjára Szilágyi Ákost a kanadai bevándorlási hivatal munkatársai – tudta meg lapunk az érintettől. Az eset az amerikai állampolgársággal is rendelkező férfival április 28-án történt, amikor Papp Lajos professzor kísérőjeként repült az Egyesült Államokból Torontóba.”

Szilágyi Ákos elmondta a Magyar Nemzetnek “hogy olyan benyomása volt, mintha a neve rákerült volna Kanadában valamilyen feketelistára az elmúlt időben.”

Szilágyi Ákos (körrel jelölve Bayer mögött) Budapesten menetel. Szilágyi a Magyar Gárdát éltető New York-i polgári Kör vezetője, aki egy alkalommal Fiala Ferenc, Szálasi sajtófőnökének “Így dolgoztak a bitangok” című antiszemita könyvét ajánlotta egy dunaparti megemlékezés megzavarásához

A Magyar Hírlap arról is tudósított, hogy hiába szeretne, nem tud elmenni a Békemenetre Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója.  Februárban töltötte be a 87. életévét, és lélekben ő is a felvonulókkal tart. Aki esetleg nem tudná Grosics egykoron, 18. születésnapját követően, önkéntesként a 25. Waffen-SS „Hunyadi” Páncélgránátos Hadosztályába kérte felvételét.

Szóval a méltóságteljesen vonuló Békemenetet olyanok szervezik és támogatják akik szélsőséges irániakkal barátkoznak, esetleg üzleti kapcsolatban is állnak velük, talán a kanadai hatóságok feketelistájára is rákerültek, és még egy egykori Waffen-SS önkéntes is velük tart – lélekben!

Furcsa társaság.  Ők fogják megmutatni a Nyugatnak a magyar nemzet méltóságteljes kiállását Orbán Viktor kormánya mellett?

Na ez érdekes lesz!

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (99 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +125 ( 155 szavazatból)
Lázár György: Békemenet – iráni támogatással?, 4.6 out of 5 based on 99 ratings

  • Hozzászólások(36)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

36 Reader’s Comments

  1. És akkor visszatérhetünk az ügynök aktákhoz. Ki a … ez a Stefka?(djcstompi után szabadon) És Széles? Meg sorolhatnám mindegyiket, akiket Orbán jó helyre ültetett!
    A jobbik egyébként pózolt már egy megbeszélésükön iráni politikussal, büszkén, méghozzá!
    Egyre jobban merülünk a mocsárba, amit ezek a gyalázatosak generálnak! Szélesnek minden oka meg van rá, hogy féljen egy elszámoltatástól a vagyonát illetően, azért tolja Orbán szekerét. Gyanítom a többi alombeli is abban a cipőben jár…
    Mi lesz itt, ha nyilvánosságra kerülnek az ügynök akták?! Szaladnak a világban a szélrózsa minden irányában a lopott vagyonokkal, meg a hányingert keltő múltjukkal a hátukon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +61 (81 szavazatból)
  2. Igen, EZ a “nemzetbiztonsági” kockázat, nem az, amiről a jobbikos izé papolt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +29 (45 szavazatból)
  3. A minap valamelyik cöfös azt mondta a Kossuth Rádió Déli krónikájában, hogy a békemenet szeretetet fog sugározni. Ettől majdnem én lettem az első áldozatuk (cigányútra ment az étel).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +70 (84 szavazatból)
  4. …és aztán csodálkoznak a tájékozatlanabbak, miért nincs gyomra az embernek a kormányoldalhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (45 szavazatból)
  5. “..Ők fogják megmutatni a Nyugatnak a magyar nemzet méltóságteljes kiállását Orbán Viktor kormánya mellett?…”
    .
    - Így van.
    .
    Ugyanis ezt a mocskos, szemét, állat alatti bandát A MAGYAR NÉP TÖBBSÉGE TETTE A SAJÁT FEJE FÖLÉ, ÉS TARTJA OTT A MAI NAPIG.
    .
    Ahogy ugyanez a többségi társadalom tartja frankónak pl. iráni terroristákkal való nyílt bratyizást is, mert ez nyilván tökös dolog, meg olyan antizsidós is – közben az euro- atlanti demokratikus értékeket teli pofával gyalázza.
    .
    Így aztán, aki azt hiszi, hogy a nácikból, bűnözőkből, Európa legócskább gyalázkodó söpredékéből, terrorszimpatizánsokból, potenciális gyilkosokból, és egyéb szennyléből álló “békemenet” nem reprezentálja a “magyar nép” többségét, az baromi nagyot téved.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (59 szavazatból)
  6. Eldrad 2013. október 22. kedd
    Nem tudom, inkább csak érzem, hogy hozzászólásának utolsó – nagyon karcos – mondata, igen csak helytállónak látszik.
    Azt hiszem, mindketten nagyon örülnénk, ha nem így lenne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (30 szavazatból)
  7. Emlekeznek e a kedves kollegak arra az itteni topikra ami az irani uzletemberek debreceni latogatasarol szolt?
    Akik az iraniakkal kapcsolatban vannak,targyalnak es egyebek azokat hazaarulas cimen nyilvanosan a Parlament elott kivegeznem.Kezdenem a magyar kormannyal akik ezt el indittotak es tamogatjak.
    Ami a kanadai kormany illetti baromi sarosak.Itt kb tobbszazezerre teheto a jomodu iraniak szama akik kettos allampolgarsaggal rendelkezhetnek es azt csinalnak amit akarnak.Mindent a multikulti cimszo alatt.Igyekeznek valami gatat vetni az irani penzmosasnak meg egyeb alja korrupt bank disznosagoknak de nezzuk szembe a tenyekkel.A kanadai kormany es tarsadalmi rendszer annyira mocskos szinten,hogy semmin mar nem csodalkozom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (18 szavazatból)
  8. Egy éve annak, hogy eltűnt 5 db rakétafej.
    Pintér elvtársúr és Hende elvtársúr csapatai és TEK-s legények nem találták még meg?
    Vagy megtalálták csak valamiért nem publikus….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (24 szavazatból)
  9. Ami az Al-Kaida és a Talibanamerikaiak általi létrehozását illeti, ez igaz. Ha nem is közvetlenül a CIA hozta létre, de kiképzésükben jelentős szerepet vállaltak, és vezetésükben sokak szerint több CIA ügynök tevékenykedik. Ami a békamenet részvevőit illeti, nagyon heterogén társaság. Sok hülye!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (17 szavazatból)
  10. Kell a bérbirkamenet – szeretünk Viktor táblácskákkal – mert kikapott az Akadémia – gondolom, hogy most aztán volt otthon irgum-burgum, meg a vak komondornak is jaj volt:
    http://www.stop.hu/sport/a-16-kozott-a-kecskemet-az-akademia-bucsuzott/1188104/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (20 szavazatból)
  11. A cím megtévesztő: a birkamenetben tündérmesékkel elkábított, egyben jól megfizetett, agymosott, fideSS birkák ballagnak a vezérlő pásztor szellemiségének kisugárzásával.
    A veretes ökröket ábrázoló kép önmagáért beszél…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  12. Steffka úr emlékeim szerint a Szabó László – féle Kékfényben volt valami szaladjki-befiam; a műsor vége felé a körzött személyekről beérkezett telefonhívásokról tájékoztatta a nagyérdeműt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  13. Ha csak minimális ütőképesség lenne az ellenzékben, a birkamenet útvonalán jó magasan csak ennyit írtak volna ki:

    MONDD Beeeeeeee!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (18 szavazatból)
  14. Teljesen paff vagyok!!

    Én azt hittem a CÖF-ben a C az cigányt jelent.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  15. Bumburi, Stefkapityut a néhai Kurir szombati Elefántos melléklete, találóan per csokonyakkendős bérborznak aposztrofálta.

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  16. Néhány javaslat skandálásra:
    Földet vissza nem adunk!
    Megvédjük a trafikokat!
    Vissza Ázsiába! Vissza a fára!
    Mi vagyunk az ország krémje, Orbán Viktor szeme-fénye!
    Vakulj, paraszt!
    Megvédjük a rezsicsökkentést, akármi is az!
    Jobbágyok akarunk lenni! Éljen Döbrögi! Éljenek a földesurak!
    Le a kapitalizmussal! Éljen a feudalizmus!
    Nem leszünk stb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (33 szavazatból)
  17. Lehet, hogy a dzsihádra készülnek az urak? Stefka elég elszántnak látszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  18. “…Emlekeznek e a kedves kollegak arra az itteni topikra ami az irani uzletemberek debreceni latogatasarol szolt?..”
    .
    - Én igen.
    .
    És egy kicsit se csodálkozok, mivel civilizált országok képviselői nem nagyon járnak már orKbánisztánba.
    .
    Mégsem aggódok, mert az erre illetékes szervek snyilván zorosan megfigyelik ezt a söpredéket, és “vendéglátóikat” is.
    .
    És most nem a magyar elhárításról beszélek, az ugye világos mindenkinek?
    .
    Biztosra veszem, hogy Kanadában sincs másképp. Ha nem vigyáznának az ottani (és egyéb) elhárítók, már fél Kanada lángokba állna, olyan terror lenne ott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (16 szavazatból)
  19. Ezek a figurák bármely kormány alatt megszervezik a maguk békemenetét. Legfeljebb különbözeti vizsgát tesznek…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (17 szavazatból)
  20. Nézem a képet: Köszönjük Viktor! Vajon mi a francot?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (15 szavazatból)
  21. A kanadai elharitas RCMP nem dolgozik latvanyosan,nem sokat dumalnak.Viszont amikor kideritenek valamit azt is szukszavuan kozli a kanadai media.Peldaul amikor ket muszlim megbecsult allampolgar fel ohajtotta robbantani a monterai vonatot ami eppen Amerikaba tartott.A problema,hogy az ultra albablodali kanadai sajto a terrorostak vedelmeben lep fel.
    Hogy oszinte legyek En is csodalkozom,hpgy a felmillios muszlim csurhe meg nem csinalt nagyobb bajt itt.A sopredek szomalia,szudani,libiai ,iraniai muszlimok mar elnyeltek a nagyobb kanadai varosok felet,ahol mar a kanadai kormany segirtsegevel kiirtottak a feher lakossag felet.Tehet feheren feketen az aranyok nagyon megvaltoztak.Fehernek mar bun lenni Kanadaban.Szoval aki itt valami rozsaszinu alomban eldegel az felejtse el az almait.
    A minuszolonak azt uzenem,hogy arra minuszoljon amikor a muszlim csurhe irtja a keresztenyeket egyiptomban meg libanonban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  22. “…A kanadai elharitas RCMP nem dolgozik latvanyosan,nem sokat dumalnak…”
    .
    - Még jó, be is …szna, ha elmondanák a módszereiket, meg hogy kit, mikor fognak le, figyelnek meg…
    .
    “…elnyeltek a nagyobb kanadai varosok felet,ahol mar a kanadai kormany segirtsegevel kiirtottak a feher lakossag felet…”
    .
    - Mármint hogy “elüldözték”, nem? Az viszont lehet, mert ahol ezek tömegben megjelennek, ott menekül nem csak a fehér, de a tisztességes néger, arab, indiai, és mindenki más is. Így jönnek létre a NO GO zónák is.
    .
    Ez az egész egyébként pszichologiai szempontból tökéletesen megmagyarázható, miért teszik ezt saját magukkal az euro- atlanti hatalmak. Ahogy az is meggyőződésem, hogy ébredés is lesz ebből a rémálomból.
    .
    Kérdés, hogy mikor, és addig ez a téboly mennyi kárt fog okozni a civilizált világban. Mert ha ez így megy tovább, olyasmi fog történni, mint egyik kedvenc apokaliptikus filmemben ( Az ember gyermeke). Más okból, de akkor kb. az lesz a menekült- és “idegenkérdés” vége.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  23. “..csodalkozom,hpgy a felmillios muszlim csurhe meg nem csinalt nagyobb bajt itt…”
    .
    - Ez is azt jelzi, hogy az elhárítás a helyén van, mint mindenhol a fejlett országokban. Hibák persze vannak, olyankor vannak halottjai az iszlámnáci terrornak ezekben az országokban. De ez nagyon ritka az utóbbi 10 évben; két kézen meg lehetne számolni, mennyi sikeres terrorakciót tudtak az iszlámnácik végrehajtani az euro- atlanti világban.
    .
    Persze ennek egyik eszköze, hogy a globális terror elleni háborút áthelyezték az ellenség területére, ezért volt az afgán és az iraki háború is, és ezért ontják a vérüket minden nap azok a hősök, akiknek a nevét aranykeretbe kellene foglalni – ahelyett, hogy egy csomó hülye marhaságokat böfög ezekről a háborúkról, és az abban rész vevő katonákról, államokról.
    .
    Az meg hab a tortán, hogy ezek után, és ezek tudatában – MINDENFÉLE KÉNYSZERHELYZET NÉLKÜL – orkbánisztánban közismert terrorszimpatizánsokkal bratyizik a diktátor, és bandája.
    .
    Ha másért nem, hát ezért kellene kivágni orkbánisztánt a NATO- ból, és az EU- ból is. Aki önszántából, és/ vagy kényszerhelyzet nélkül bratyizik az ellenséggel, annak nincs helye civilizált államok szövetségében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (14 szavazatból)
  24. Ebben az esetben az eluldozes es kiirtas fogalma igencsak kozel all egymashoz.Az en velemenyem szerint.
    Valoban a kerdes jogosan felvetodik,miert engedte meg a kanadai kormany egyaltalan ezt az abnormalis bevandorlasi kvotat.Mert europai az nem jon be ide tobbet ertheto modon.
    Miert volt szukseg a korrupt azsia afrikai es latin amerikai orszagokbol az irastudatlan civilizalatlan csordak beengedese,a betegsegekkel egyutt.Ugyanis itt megint felutotte a fejet a tbc es egyeb iszonyatok.Nem hiszem,hogy john smith belfastbol fogja behozni.De a fellabu otvaros tetves dakkai nagymamat senki nem nezi at.Isten bocsassa meg a rossz lelkemet.
    Az orszag lerohasztasa minden szempontbol elkezdodott itt.Aki ezt nem latja az egy barom.
    Mar most erezni a hatast.Munka,iskola egeszsegugy megkaphatod.Ne legyel feher,Ennyi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  25. A kanadai kormany semmi fajta terror ellenes haboruban nem vett reszt,Kuldtek egy kontongens csapatot kabulba es kesz.Annak idejen kreten allat chretien nem ohajtott segiteni amerikanak.Same goes a Harper kormanynak.
    Amennyiben nem engedtek volna be a muszlim csurhet meg szemetet akkor nem kene ennyit izgulni itt sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (10 szavazatból)
  26. “…Ne legyel feher,Ennyi…”
    .
    - Áh, nem, teljesen másról van szó. Ha igazán érdekel, kiindulópontnak keresd a híres dán pszichológus, Nicolai Sennels ide vonatkozó cikkeit, tanulmányait. Angol, magyar nyelven is elérhetőek.
    .
    “…Ebben az esetben az eluldozes es kiirtas fogalma igencsak kozel all egymashoz…”
    .
    - Majdnem. De mondom megint, nézd meg azt a filmet, nagyon érdemes. Ebben a filmben totál más miatt alakul ki a menekültprobléma, és nem csak az iszlámnácikra korlátozódik. De ha az euro- atlanti világ későn ébred, az fog történni, ami a film második felében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  27. “..A kanadai kormany semmi fajta terror ellenes haboruban nem vett reszt,Kuldtek egy kontongens csapatot kabulba es kesz…. Amennyiben nem engedtek volna be a muszlim csurhet meg szemetet akkor nem kene ennyit izgulni itt sem…”
    .
    - Azért ezzel vigyázzunk. Az UK, de még az USA is tömegével engedi be a mai napig ezt a söpredéket, pedig mindkét ország fő hadviselő jelenleg is az utóbbi 12 év terrorellenes és ehhez köthető háborúiban. Aztán ott vannak az olaszok, franciák, hollandok, belgák, akik ugyan nem fő hadviselők, de ezeknél még rosszabb ez a helyzet.
    .
    Mondom, olvass Nicolai Sennelstől mindent, majd meglátod, mi ez az egész. Nagyon röviden, Sennels az euro- atlanti hatalmak kollektív, és teljesen eltorzult, téves “rossz lelkiismeretére” vezeti vissza a jelenséget. A többit olvasd el tőle.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  28. Angolul mi a film cime?Amennyiben van idom megfogom nezni az ajanlatodra.
    nem hallottam a filmrol.
    Lathatatlanban megkerdem.Esetkeg arrol lenne szo,hogy megiscsak a feher ember bune volt az egesz ami itt elkezdodot?A feher toke nem akart fizetni a feher minkasnak,behozattak az olcso szinesborueket,esetleg a feher toke bune ,hogy Kinat kieengedtek a ketrecbol es ma egy normalis europai aru nincs mert minden amit lehet venni olcso szemet kiani gyartmany>Nagyon elkalandozom a magyar irani tengelytol.De ilyenkor nagyon sok alapgondolat megmozdul es kezdodnek a kerdesek…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  29. Parhuzamban irunk egymasnak.Mire elkuldtem a valaszom addigra elkudted az iro nevet.Utana fogok nezni.
    Viszont nem tudunk valaszt adni a legalapvetobb kerdesre.MIERT vannak beengedve mi a haszna a civilizalt vilagnak??
    Meg valami most latom kontingens helyett kontongenst irtam.Hiaba sajnos a magyarom nem jo.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  30. Film:
    .
    - Children of men
    .
    “…Hiaba sajnos a magyarom nem jo…”
    .
    - Vagy a keypad nem jó?
    .
    “…Esetkeg arrol lenne szo,hogy megiscsak a feher ember bune volt az egesz ami itt elkezdodot?…”
    .
    - Nem ebben az értelemben, de a kollektív bűnösség hamis tudata a lényeg.
    .
    “…egy normalis europai aru nincs mert minden amit lehet venni olcso szemet kiani gyartmany…”
    .
    - Lehet venni igen jó európai árut is, de jóval drágábban, mint amit Közép- és Dél Ázsiából importál az EU. Példa: XY cég legyártatja Bangladeshben, Kambodzsában, Kínában Z árut. Jól néz ki, meg minden, de nem olyan tartós, mint amit mondjuk az anyacég gyárt. Csakhogy ez utóbbi ára 4X annyi, mint az, amit a fent említettektől hoznak – még ha ELVILEG ugyanaz a termék, akkor is.
    .
    Na mindegy, a “békemenetnek” meg közben vége, biztos sok békés, barátságos Zember vett részt benne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  31. Már a 2010-s választás előtt mondtam baráti körben,hogy a FideSS simán nyeri a választást mert annyi birka mint ebben az országban 1998-óta van nem nehéz nyerni.A békemenetet látva a birkák tömege még tovább bővült.Széles,Stefka,Bayer,Bencsik,stb csupán a jellemtelen,gerinctelen,primitiv seggnyalók tipikus képviselői,akik pénzért ,karrierért bárkit kiszolgálnak,ezen embereknek igazi ideológiájuk soha nem volt.Puszta látványuktól feláll a szőr a hátamon,elmegy az étvágyam,és nagyon ideges leszek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  32. @Imposztor
    “Köszönjük Viktor! Vajon mi a francot?”
    Hidd el, sokan vannak, akik sokat (olykor mindent) köszönhetnek neki.És ezeknek mindnek sok is a veszítenivalójuk. Az nem véletlen volt, hogy a tisztogatások – osztogatások a közép- sőt alsóbb szintekig is elértek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  33. Sajnos, van ideológiájuk. A két világháború közötti mocskos, numerus claususos világ, amelyben a legtehetségtelenebb lehetett a király. Grosicsról – nem is túl nagy meglepetéssel – vettem tudomásul azt az információt, hogy anno egy nevezett mocsokszervezetbe kért felvételt. Ergo lehet valaki valamiben király, – de attól még lehet emberi selejt, mint a “békemenet” vezetői.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  34. Utana neztem es meglepodtem,hogy a film 06-ban keszult.Nem tudom hogyan kerulte el a figyelmemet.
    Cserebe felhivnam szives figyelmeded Alekszander Tarkovszkij Solaris cimu filmjere.
    Tegnap elott egy irani kollegam meselte,hogy nyilvanosan felakasztottak egy pacakot mert kabitoszert talaltak Nala.Allitolag tulelte a szornyuseget,es megegyszer felakartak logatni.Nem tudom mi az igazsag ebbol az egeszbol,de annyit tudok aki az irani rezsimmel szoba all az egy rohadek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. Ha ennek csak a fele igaz, civilizált országban ebbe egy kormany bukna bele…
    En nem tudok elképzelni egy nyugati demokráciát (azaz tőlünk északnyugatra), amelyik elviselné, hogy az általa igencsak szponzorált “népi mozgalom”, valamint saját hirharsonája egy nyíltan es aktívan nyugatellenes brutális diktatúrával ápol baráti kapcsolatot.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  36. Dkg11Hu:
    .
    “…Ha ennek csak a fele igaz, civilizált országban ebbe egy kormany bukna bele…”
    .
    - Ez igaz, csakhogy orkbánisztán már rég nem civilizált zország, Még magát sem tartja annak, így már a látszatra sem ad.
    .
    Egyébként vannak még a legfejlettebb ÉNY- Európai államokban is nagyon magas beosztásban, munkakörben lévő őrültek, akik nyíltan civilizációellenes, iszlámnáci – és terrorszimpatizáns magatartást tanúsítanak, a legelborultabb kannibálokkal kokettálnak. Teszik ezt teljesen nyíltan, mégsem b…szák őket börtönbe. Ilyen pl. az UK- ban a george galloway nevezetű szörnyeteg. Tessék megnézni viselt dolgait, és hogy ki ez a féreg.
    De mondhatnám akár az izraeli parlamentben hentergő iszlámnácikat is, akik egyenesen az állam elpusztítására gyúrnak nyíltan, és mégis, parlamenti képviselők lehetnek (ahmed tibi, haneen zouabi, stb).
    .
    Ami nagy eltérés egy pár ilyen retardált, és mondjuk, az orkbánisztáni diktatúra között, hogy egy EU- atlanti, vagy ehhez hasonlatos civilizált országban ez egy defektnek számít, még ha vannak követői, nem is kevesen, akkor is.
    .
    Orkbánisztánban meg már ez a standard. Minél jobban gyűlölni mindent, ami jobb, szebb, több, mint ők. Azaz, a fejlett államokat. Mint amikor egy nagyon ostoba óvodás csak azért gyűlöli társát, mert annak jobb játéka van – csakhogy ez a mentalitás orkbánisztánban immár a lakosság nagy részére jellemző, népvezéri bűnözőikkel az élen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos