Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán Viktor, az élő isten 2013. október 29. kedd 10:48 Forrás: AN

  • Hozzászólások(77)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbán Viktor, az élő isten

Budapest – A Fidesz nem párt, hanem vallás. Tudjuk ezt régóta, nincs ebben semmi meglepő. Hívei vannak, papjai, templomai. És bálványai is, mindenekelőtt Orbán Viktor, akit – Bencsik András szíves közlése nyomán – Vezénylő Tábornoknak is neveztek már egyesek. Széles Gábor, a Magyar Hírlap tulajdonosa pedig meg van győződve arról, hogy Orbán Viktor Kossuth Lajos reinkarnációja.

Ha csak így nem. Mert így már mindent értünk. Így már minden világos, nincs mit hozzátenni, kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Orbán Viktor az élő isten.

Jó hír ez nekünk, magyaroknak. Immár bizonyíték van rá, hogy Isten nem csak létezik, de él, és itt jár közöttünk. Akár meg is érinthetnénk, ha akarnánk, és ha az Orbán Viktorra évi 13 milliárd forintért vigyázó TEK nem nézne ránk szúrós szemmel. (Hogy stílszerűek legyünk: Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.)

Érintés híján marad nekünk a póló, amelyet a Békemenetben mutatott fel az egyik istenhívő magyar polgár.

Hogy mit szólnak mindehhez azok a valóban vallásos, nem álságosságból, hanem mély meggyőződésből hívő emberek, s mit szól ehhez Isten maga, és mit szól saját maga istenítéséről, arról egyelőre nincs információnk, csak sejtéseink.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (67 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +92 ( 100 szavazatból)
Orbán Viktor, az élő isten, 4.9 out of 5 based on 67 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(77)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

77 Reader’s Comments

  1. Lesz tömeg a megfeszítéshez?
    http://www.hirhatar.hu/hir/gyurcsany-megtesszuk-amit-mas-csak-meguszna

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  2. Pigi:”Azt hogy Kossuth reinkarnációja talán még el is hiszem hiszen Kossuth is elsikkasztotta a hadiárvák juttatását még ügyvédbojtár korában, szintén jogász volt, de sokkal kisebb mértékben lopott. Pedig a menekülésekor elvitt hadi ellátmány sem volt kevés.”
    Nana! Azért Kossuth sem volt piskóta. Mikor ment, vele ment az államkassza is.
    Tetszik vagy sem, így volt. Az már más kérdés, hogy erről a magyar történetírás szemérmesen hallgat. Igaz, a történeti Levéltárban ez megtalálható(ha nagyon keressük). :-/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (35 szavazatból)
  3. A kérdés az, hogy elhiszi e o.v.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  4. Hányingerem van!!!
    Amilyen őrült még el is hiszi magáról!
    Tiltakozni azért nem emelte fel a hangját!
    Akkor a közelmúltban egy “istenség” szobra lett meggyalázva!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (23 szavazatból)
  5. Igen? Élő Isten? Nos, akkor asszem éppen ideillő Voltaire véleménye: “Vallás dolgában mindig a lelkesedés kezdi meg az építést, de az ügyeskedés fejezi be.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  6. Koterba, Kossuth ült is azért a sikkasztásért. Aztán úgy kalapozták össze a pénzt, amit elsikkasztott. (Kossuth szülei szegénységére hivatkozott, amikor könyörgött az adományokért…)
    Aradról pedig, miután Görgeyt teljhatalommal ruházta fel, női ruhában, szakállát, bajuszát levágatva és a még megmaradt pénzzel elmenekült. Meg a koronával, amit elásatott, ha jól emlékszem, Orsovánál. Utána pedig, már biztonságban megírta azt a – szerintem – alja levelet Viddinből, amelyben Görgeyt árulónak nevezte a világosi fegyverletételért, amellyel Görgey katonák sokaságának életét mentette meg. Jobb lett volna kilátástalan harcban százak életét elpuszttítani?Mert ezt jelentette volna a további harc.
    Jó lenne ismerni a valódi történelmet, mindenkinek. Azoknak különösen, akik történelmi alakokra hivatkoznak.
    Kossuthra abban hasonlít ov, hogy neki se tiszta a keze, és valószínűsítem, hogy ov is menekülésre fogja a dolgot, ha felébrednek mindazok, akiket becsapott, megalázott.
    Hogy isten? Hogy fér ez össze azzal a nagy kereszténységgel, amiről szövegelnek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (28 szavazatból)
  7. Akkor már értem, Semjén miért néz rá úgy, ahogyan :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  8. sydney
    2013. október 29. kedd
    14:25

    A hülyeség magyar tulajdonság, a nép 90 százaléka borzasztó primitív. Ezek az Orbán hívők.
    ……………………………………………………………………………………….
    Azért a 90% elég nagy túlzás. Hidd el,hogy Orbán istent, jó ha a magyarok 30% Isteníti. Sajnos főleg a ” Gizi néni” féle agyérelmeszesedésben szenvedők, a rezsicsökkentéssel becsapható 4 osztályt végzett, 60 és a halál közt lévők.A legnagyobb gond az, hogy sok a bizonytalan. Csak annyit tudnak,hogy soha többé Fidesz, de hogy ki kellene helyettük nem tudják. 3 éve is azért került a 2/3 Orbán kezébe,mert a lakosság 30-40% szavazott csak. A többi,mert nem tudta kire is kellene, inkább el sem ment(.Sajnos én is) Nagyon nehéz lesz ezt a sok megvezetett matrónát és párjait,na meg a Romániából érkező szavazókat legyőzni. Mondhatnánk szinte lehetetlen,mert sok-sok egyéb rendelettel,törvénnyel biztosította,betonozta be magát az “Isten” 3 évvel ezelőttig az igazi,láthatatlan Istenbe hittek az emberek. Szerintem soha nem is volt Isten,mert ha lett volna,akkor nem engedné,hogy ilyen kontár utánozó művész játssza el a szerepét.Már pár tüzes Istennyilát ki lőtt volna rá és talpnyalóira.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  9. Élő. Az a baj.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  10. Mivel ezen a dili bolygón elég sok csoportosulás hirdeti a maga istenét, miért is ne lehetne istenük azoknak is, akik még ebben a különösen hibbantnak tűnő országban is kitűnnek a többi ember közül azzal, hogy a nyakukon található, nagyjából gömb alakú izé legfontosabb funkciója az, hogy időnként sapkát, kalapot, netán főkötőt tesznek rá?
    .
    Amúgy pedig a nevezett Kedves Vezető egyik elődje az istenek között már a régi görögök mitológiájában is szerepelt.
    .
    Hermésznek hívták az illetőt, és a tolvajok istene volt. Ja, és ő nemzette Autolykost, a leghíresebb görög tolvajt…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  11. @ cikicakk
    2013. október 29. kedd
    .
    Köszönöm a híres orvosprofesszorokat megszégyenítő diagnózisodat: „A hülyeség magyar tulajdonság, a nép 90 százaléka borzasztó primitív. Ezek az Orbán hívők.”
    .
    Most legalább bölcs tézised alapján könnyen meg tudom különböztetni őket a normális, intelligens emberektől játszi könnyedséggel, nem csak a bűzös leheletük és gyomorforgató szellentésük alapján!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  12. cikicakk
    2013. október 29. kedd
    23:06

    .
    ” Szerintem soha nem is volt Isten,mert ha lett volna,akkor nem engedné,hogy ilyen kontár utánozó művész játssza el a szerepét.Már pár tüzes Istennyilát ki lőtt volna rá és talpnyalóira.”
    ————-
    Az, hogy Orbán szabadon ténykedhet és emberek ezrei pusztulnak még nem zárja ki Isten létezését, bár ugyan nem is bizonyítja. Egy biztos, hogy ő nem az.
    .
    Egészen biztos, hogy van egy suprem erő amely mindent irányít a világegyetemen belül és kívül, még a szívverésünket, emésztésünket vese kiválasztásunkat, testműködésünket is. Kérdés ez az erő személyes vagy nem. Feltehetőleg személyes, hiszen érzékelnie kell mi történik különben nem tudna irányítani. Tehát vannak érzékszervei, személyes.
    .
    Csakhogy, vajon mit akar, miért teszi, és mit miért ezt mi nem értjük, mert ő nem emberi ésszel gondolkozik és irányít amit a mi eszük fel nem tud fogni. De hogyan is tudná, hiszen elég átmennünk az világűr más pontjára és már ott is az anyagi világon belül is megváltoznak az ok és okozati összefüggések.
    .
    De egy dolog biztos, semmit nem tesz és semmi kedvező nem történik, ha mi nem teszünk semmit és ahogyan ahogyan a minden szent könyvek, – legegyértelműbben a Bhagavad Gita – írja meg akarjuk spórolni az életért folyó harcot.
    .
    Ez nincs megengedve mint ahogyan a test sejtjeinknek sincs megengedve, hogy leálljanak a munkájukkal akár egyetlen percre is , mert az a leállás maga a halál. Nincs hely pihenésre. Ez az élet. Az élet folytonos, megszakítás nélküli.
    Ennyit azért meg lehet Isten munkájából és az élet természetéből érteni.

    .
    Tehát nekünk kell elsősorban lépnünk amit a magyar nem hajlandó megtenni.
    .
    de álljunk meg egy pillanatra, engedné e Isten Orbánt garázdálkodni.
    Hát nem vagyok isten, de ha az lennék, én hagynám és egészen más megoldást választanék, minthogy egyenként irtsam ezeket az Istentelen démonokat.
    le nem írom mennyi megoldás született egyáltalán nem isteni hanem emberi agyamban, de csak egy a sok közül:
    .
    Hagynám hadd pusztítson, de belelátva az emberi lelkekbe, – ő nem a testet és a cselekedeteinket nézi – akik nem tartoznak ebbe a világba szépen kivenném és magamhoz venném. Gyorsan dolgoznék, de hát az időtlenség világában akármilyen sebesen is áramoltatom magam felé az erre érdemes lelkeket, az idő földi világában bizony eltelhet egy pát évtized amíg hozzámérnek.
    .
    De ez is csak egy bugyuta földi agy szüleménye. Biztos, hogy olyan dolgok történnek, maga az élet amit innen a jelen helyzetünkből nem tudunk megérteni, de ismétlem, egy dolgot biztosan megérthetünk, nem szabad hagyni magunkat, nem szabad leállni, nem szabad elszabotálni a cselekvést a harcot és tenni kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  13. Koterba:
    Hát ja…
    El kell olvasni Marx és Engels levelezését Kossutthal kapcsolatban.
    Hát nem egy felemelő olvasmánysorozat , ammá tény.
    Pedig csak mint kortársak szemlélték a tevékenységét a száműzetésében.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. @cikicakk
    Nem (csak) a “60 és a halál között lévő” “matrónák” azok, akik becsaphatóak a rezsicsökkentési lózunggal. Nem tudom, milyen sok idős embert ismersz, de én nap mint nap közöttük mozgok. A hülyeség nem korfüggő, ahogy az intelligencia és az iskolázottság sem egymás szinonímái.
    Csak egyetlen példa:
    Van egy 90. évén túljutott néni (őt már valóban matrónának lehet nevezni), aki az idén már némi kezelésre is szorult, mert az a rögeszméje támadt, hogy a szomszédasszonya állandóan betör hozzá és meglopja. Na, ezt a rezsi-baromságot még ő sem veszi be! Ugyanis jár a boltba is, továbbá tudja, hogy ha valaminek ára van, azt valahol, valakinek, valamikor meg is kell fizetnie.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .

    Geyza !
    .
    Azért jó, ha tudod, hogy az emigrációban Kossuth körül folyaatosan ott sertepertélt a császári titkosszolgálat. Az egyik fő megbízatásuk volt, hogy megakadályozzák a találkozást Marxszal, ami már a küszöbön állt. E titkos küldetést – mai szóval projektet – főleg Zerffy Gusztáv és Bangya János nevű volt honvéd tisztek bonyoították le, és benne volt Szemere Bertalan munkája is.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Dan 4:28 Mindez betelék Nabukodonozor királyon.
    Dan 4:29 Tizenkét hónap mulva a babiloni királyi palotán sétála.
    Dan 4:30 Szóla a király és mondá: Nem ez-é ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsõségem tisztességére?
    Dan 4:31 Még a szó a király szájában volt, a mikor szózat szálla le az égbõl: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tõled.
    Dan 4:32 És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idõ múlik el feletted, a míg megesméred, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.
    Dan 4:33 Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az õ teste, mígnem szõre megnöve, mint a saskeselyû tolla, és körmei, mint a madarakéi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  17. Folytassuk a gondolatmenetet…
    Ha Orbán az élő Isten, alighanem Kövér lesz Jézus…
    Felcsút a mai Betlehem, Áder-Semjén-Lázár lehetnek a három királyok…
    Ja… Wittner… :)
    A szamár és a birkák persze mi vagyunk.
    Namost ha ezt pásztorjátékban előadnák, ajjé!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Teljesen természetes gondolat, hogy az erőskezű, a hatalmat sikeresen megragadó és megtartó vezért istennek tekintik. Ez nem azonos az egyetlen, örökkévaló, mindenható istennel. Ezek a földi istenek is meghalnak, csak éppen ők a másik, égi világban tovább élnek, és ott is megas vezető posztot töltenek be, míg rabszolgáik, ha esetleg ő istensége arra érdemesíti őket, hogy odaát is szolgálják őt, odaát is szolgák lesznek. Csak ezen a módon élhetnek tovább a másik világban – vagy lelkül is elpusztul.
    .
    Az ilyen vezetőt azért tekintik isteni hatalom megnyilvánulásának, mert ugyanúgy szándékunktól, akaratunktól független, elkerülhetetlen, ellenállhatatlan és esetenként gonosz erőnek látszik, mint a természeti erők:szél, hideg, meleg, földrengés, tűz, állatvilág, fény stb.
    .
    Az egyetlen, örökkévaló és mindenható Isten fogalma is a hatalommal kapcsolatban alakult ki, a hatalom egyetlen, oszthatatlan, centralizált formájának fogalmi kivetülése. (E kijelentés igazságtartalma nem függ attól, hogy az e fogalom szerinti Istent valóban létező, élő Istennek gondoljuk, vagy csak képzeletünk termékének. Aki elfogadja Isten létét, még elfogadhatja képzete felbukkanásának ezt a történeti magyarázatát is.)
    .
    Más szempont, hogy a kereszténységre, tehát egyetlen, örökkévaló és mindenható Istenre hivatkozó vezető nem tekintheti magát istennek, és nem sugallhatja ezt híveinek. Még a pápát sem tekintik kis istennek, csak az isteni áldás hordozójának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. A magyar történelem egyik legnagyobb politikai szélhámosa Kossuth volt,pont nemrég olvastam az Amerikából írt elhiresült un.” cicinnati levelét”.Ezt akár Orbán is írhatná ma,a lényege :én vagyok a főnök,enyém a pénz..Széles Gábor azért nevezte Orbánt Kossuth reinkarnációjának,mert annyira hülye,hogy a történelmet sem ismeri,ezért ezzel most telibe talált.
    Ha Orbán az Isten,akkor nagyobb a baj,akkor a szentháromságból még jön a Fiú ,sőt ránk fog telepedni a Szentlélek is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  20. girbegurba
    2013. október 30. szerda
    13:55
    .
    „Az egyetlen, örökkévaló és mindenható Isten fogalma is a hatalommal kapcsolatban alakult ki, a hatalom egyetlen, oszthatatlan, centralizált formájának fogalmi kivetülése.” – írod.
    .
    De az is lehet, hogy a pusztán önnön akarata által létező, testetlen, társas viszonyoktól mentes, mindenható, szóval a szélsőségig absztrakt isten (aki mindennek a végső oka) alakja azért alakult ki, mert minden ennél antropomorfabb istenfogalomba bele tudott valahol kötni a vizsgálódó logikus emberi elme, és az istenalak ellentmondásossá, kikezdhetővé és tarthatatlanná vált.
    .
    Egyébként pl. az, hogy Orbán 2006-ban 72 órás ultimátumot adott Gyurcsánynak arra, hogy önként mondjon le és takarodjon el, szerinted maradéktalanul megmagyarázható egy, a választáson vesztes, de máskülönben hiánytalanul reálisan és racionálisan gondolkodó ember belső világával?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Marcus Aurelius,
    1. Elvben ez is lehetne, de ” a vizsgálódó logikus emberi elme” sokkal később jutott el erre a fokra, mint az egyistenhithez.
    2. Szerintem magyarázható, de ugyanakkor szerintem “hiánytalanul reálisan és racionálisan gondolkodó ember” nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. „Tudjátok mi a különbség Isten és Orbán Viktor között???
    - Isten nem akar Orbán Viktor lenni.”- Hofi Géza

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Orbán és Kossuth egyben valóban közösek.
    Mind a kettő haza áruló!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. Mostanság az jár a fejemben, hogy Bokros lenne legalkalmasabb
    kormányfő jelöltnek.
    .
    Nagy hülyeség ilyent gondolni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  25. Holokauszt-emlékév az Élő Isten Királyságában

    Fasiszták rendeznek holo-emlékévet?
    Hogyan fér meg bennük a kétfajta nézet?
    A történelemben sok példát találni:
    lehet vizet inni, és bort prédikálni…

    Csak az a bibi, hogy álságos a dolog;
    ki egyszer vigyorog, másszor meg vicsorog,
    sosem lesz hiteles szerte a világon,
    csak hívei mondják: Szent Viktor! Imádom!

    Van-é mindegyiknek már házioltárja,
    mely elé leborul, s Vezérét imádja?
    Imádkozik hozzá minden áldott este,
    s áhítattól reszket a csenevész teste?

    …Inkább agya csökött az ilyen fanoknak…!
    Biztos lennie kell valamilyen oknak,
    mitől elvesztette valóságérzékét,
    és pólóján hordja Viktoristen képét.

    De az emlékévről akartam beszélni;
    nem fér a fejembe, hogy lehet így élni:
    az áldozatoknak állítunk emléket,
    s közben hirdetjük a gyűlöletbeszédet?

    Miket nem tartalmaz már az alaptanterv…!
    Tormay “Szöszil”, meg Waffen-SS Albert…
    “Magas” kultúra ez, tényleg: fideSS-módra!
    Rávall a sok öntelt, álszent takonypócra!

    Na és a Mein Kampf? Nem lesz kötelező?
    Még nem álmodta meg a Kedves Vezető?
    Reggel a munkánkat imádsággal kezdjük,
    s közben az új Orbán-mondást elemezzük?

    Viktor, hiába vagy most első miniszter:
    bár rettegnek tőled, de nincs, aki tisztel!
    Nem vagy te miniszter, csak egy balga szolga,
    kinek országát szolgálni lenne dolga…!

    …Egykor lázadó volt, majd vallásos ember,
    bátor kis szélkakas: “szakálla volt kender”*!
    Most bőszen hirdeti a szabadságharcot,
    s közben az országra kiveti a sarcot.

    Nem köll az IMF, s az Unió pénze…!
    De azért könyörgöm, vegyük már azt észre:
    hogyha hitelünket a piacról vesszük,
    az uniós kamat tripláját fizetjük!

    “Ez egy tündérmese! Gazdasági csoda!”
    Mondja a kis kancsal, s hiszi sok ostoba,
    aki nyomorától azt sem veszi észre:
    rosszabbul él már, mint… nos, mondjuk, négy éve!

    Ha engem kérdeztek, véleményem tiszta:
    a halott fasiszta csak a jó fasiszta!
    Legyünk méltóak a “demokrata” névre!
    Úgy készüljünk fel az újabb emlékévre!

    * a rendszerváltás idején szakállas volt ez a majom

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Azer túlzásba ne essenek már ezek a sámánnal kísért bér-”békemenetesek”, békétlenségre uszítják őket és olyan birkák, hogy ez fel sem tűnik nekik, akkor csak nézzék, kit is imádnak és, ha még van bennük némi önbecsülés, akkor szégyenkeznek:
    -
    http://www.youtube.com/watch?v=DSY42108jM4

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. Még egy, de ő csak félisten a koleszosok közül:
    -
    http://www.168ora.hu/itthon/deutsch-tamas-fidesz-twitter-csanyi-sandor-kover-laszlo-europai-parlament-119950.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos