Ronai and Ronai
AMERIKAI

Németh Sándor államtitkokat vásárolt 2013. október 18. péntek 4:44 | AN

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Németh Sándor államtitkokat vásárolt

New York – Az Amerikai Népszava birtokába jutott videó felvétel szerint Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, a Magyar ATV tényleges tulajdonosa, tavaly augusztusban egy szlovákiai istentiszteleten, többezres hallgatóság előtt azt állította, hogy tudomása szerint államtitkokat tartalmazó titkosszolgálati dossziét vásárolt meg, és államtitkokat birtokol. A megvásárolt titkosszolgálati dosszié állítólag tartalmazza Bartus László újságíró beszervezésére vonatkozó dokumentumot is. Németh Sándor azt állította, hogy Bartus Lászlót 1990-ben a titkosszolgálat operatív akció keretében építette be a Hit Gyülekezetébe. Bartus László felszólította Németh Sándort, hozza nyilvánosságra a bűncselekmény útján megszerzett adatokat, és vessék össze azokat a Gój Motorosok által közzétett 6-os kartonnal, amelyről kiderült, hogy hamisítvány.

Németh Sándor egy videó felvétel tanúsága szerint (amely korábban a YouTube videómegosztón is látható volt) súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolta meg magát. Azt állította, hogy egy telefonáló felkínálta neki Bartus László titkosszolgálati dossziéját, amelyet ő megvásárolt. Németh Sándor a felvételen azt állítja, hogy a megvásárolt titkosszolgálati anyagban “csomó államtitok van”. A minősített adatokról (államtitkokról) szóló törvény szerint államtitok birtoklása is bűncselekmény. Államtitok tudatos megszerzése az államtitokkal való visszaélés minősített esete. Ezekért börtönbüntetés jár.

Németh Sándor azt is állította, hogy egy meg nem nevezett későbbi időpontban ezeket a titkos információkat nyilvánosságra hozza. Ez a minősített adatokkal való visszaélés bűntette, amelyet szintén szabadságvesztéssel fenyeget a törvény. Németh Sándor azt állította, hogy Bartus László a titkosszolgálat embereként került a Hit Gyülekezetébe. A többezres hallgatóság előtt kifejtette, hog vélhetően a titkosszolgálat tanulmányozta őt, és Bartus Lászlót kiképzett titkosszolgaként telepítették mellé. A felkínált titkosszolgálati dossziét azért vásárolta meg, mert bizonyosságot akart szerezni arról, hogy Bartus László ügynök.

Október 14-én a Gój Motoros Egyesület Facebook oldalán megjelent ügynökvád szerint Bartus László az “Énekes” fedőnevű ügynök. Később ugyanitt nyilvánosságra hozták a vád alapját képező 6-os karton fotókópiáját. Eszerint Bartus Lászlót 1984. március 5-én szervezte be az állambiztonság. A 6-os kartonról azonban kiderült, hogy Bartus Lászlóról téves adatokat közöl, 1984-ben még nem volt főiskolai végzettsége, 1984-ben még nem volt újságíró, 1984-es lakcímeként felesége szüleinek húsz évvel későbbi lakcímét tüntették fel. A karton számítógéppel készített primitív hamisítvány.

Bartus László tényekkel cáfolta az ügynökvádat, majd felszólította Németh Sándort, a Hit gyülekezete vezető lelkészét, hogy hozza nyilvánosságra ő is az általa megvásárolt titkosszolgálati dosszié tartalmát, Bartus László állítólagos beszervezésének bizonyítékait. Vessék össze a Gój Motorosok által közzétett hamis 6-os kartonnal. Ha a két dokumentum megegyezik, akkor Németh Sándor nyilatkozzon arról: van-e köze a Gój Motorosok által közzétett hamisítványoknak ahhoz a fenyegetéséhez, hogy gondoskodik valamilyen módon az általa megvásárolt titkosszolgálati információk nyilvánosságra hozataláról?

Bartus László felszólítja Németh Sándort, hogy mivel saját bevallása szerint államtitkokat birtokol, vessen véget a bűncselekménynek, és az államtitkokat szolgáltassa vissza a titokgazdáknak. Felszólítja a legfőbb ügyészt, a Nemzetbiztonsági Hivatal illetékeseit, hogy hivatalból járjanak el a tudomásukra jutott bűncselekmény ügyében, és tegyék a dolgukat. Bartus László felkínálja, hogy Németh Sándor nyilvánosan elhangzott beszédéről készült videót a hatóságok rendelkezésére bocsátja. A videót a nepszava@nepszava.com email címen szerezhetik be.

Bartus László Németh Sándort magas kártérítésre bepereli, ahol Németh Sándornak bizonyítania kell, hogy Bartus László a Hit Gyülekezetébe beküldött, beszervezett ügynök volt.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.4/5 (57 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +52 ( 82 szavazatból)
Németh Sándor államtitkokat vásárolt, 4.4 out of 5 based on 57 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(49)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

49 Reader’s Comments

  1. Ez egyre szégyenteljesebb…égre köpnek és a saját ocsmány pofájukba hullik vissza.

    “Közben a jobboldal nekiment Bartusnak, aki a baloldalon egy egyszemélyes intézmény, az Amerikai Népszava lelke.
    Szorgalmasan bekenték szarral, mondván, hogy ügynök volt, de ügyetlenül, mert a vödör véletlenül a saját nyakukba borult.”
    http://www.pupublogja.hu/2013/10/barati-tuz.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (58 szavazatból)
  2. Mindig is voltak olyan emberek, mint ez a németh.A kisbetű nagyrabecsülésem jele.
    Ez az ember, ahogy a hatalom magához ölelte az általa vezetett Hit gyülit,azt hiszi,neki mindent szabad.
    Ez a képmutató “prédikátor” fertőzi a híveit a jól előadott hazugságaival, a megvezetett hívek meg feltétel nélkül hisznek neki.
    Nekem az a véleményem, hogy bújjon el a szégyenével, mert napnál világosabb, hogy megtévesztő csaló, aki mások hitéből gazdagodott meg.
    Az “államtitok” megszerzése arra enged következtetni, hogy barátai ott a hatalomban tudnak aljas indokairól, és megadták a kilövési engedélyt neki, hogy lehetetlenné tegye Bartus Lászlót.
    A hatalom nem akar helybe menni a pofonért, ami az ilyen ügyek végén csattan el, így maga helyett a “prédikátort”, és gój motorosokat küldi harcba, ami eleve kudarcra van ítélve a hazugságok miatt.
    Üzenem ennek a némethnek, hogy ezzel kicsinálja saját magát… Amit mások nem tettek meg,(nem piszkolták be vele a kezüket) azt megteszi ő saját maga.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (82 szavazatból)
  3. Igen, perelni kell!
    Nem baj, ha sokara is lesz az itelet…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (50 szavazatból)
  4. Hungarian citizen

    Oszinten szolva engem az sem erdekelne, ha egyenest eszak-koreai menekult kemenykezu diktator lenne. Amig ilyen gondolatai es demokracia-felfogasa van, addig iranyado lehet minden elkorcsosult magyarnak, nekunk meg csak szimplan egy harcos szimpatikus srac :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (37 szavazatból)
  5. ……..ki a fenet erdekel Nemeth Sandor /mar reg varhato volt/ szovege?
    Gondolom Bartus Laszlo is szamitott valamifele aljas tamadasra, csoda hogy eddig nem tortent meg!
    Aki el akarja hinni, azoknak hiaba a bizonyitas, en nem alacsonyodnek le ehhez a buta temahoz, hagy ragodjanak rajta………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (37 szavazatból)
  6. én azt emelném ki, hogy németh sándor az ATV tényleges tulajdonosa. az egyetlen “ellenzéki” tv-röl van szó. ezek után nem kell csodálkozni kálmán olga, az újságíróklub, (hogy a többieket ne is említsük) maszatolásán, a magyar politikai élet szakzsargonjával pávatáncán, amit ök kiegyensúlyozottságnak gondolnak. akinek magyarországon kifordul a gyomra orbántól az nézze az “ellenzéki” csatornát az ATV-t! öket ez a csatorna készíti fel az eleve elcsalt választásokra. nekik felajánlják az együtt-2014-t szigetvárival és juhásszal. kevésbé értelmiségieknek az mszp-t szekeressel és kiss péterrel. müködtetik a demokráciát, biztosítják a politikai sokszínüséget. ki van ez nagyon találva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (55 szavazatból)
  7. Amikor az emberek a Hit gyüliben a súlyos milliókat fizették be nem azért tették, hogy Németh Sándornak legyen egy TV-je ahol a fia az igazgató. Nem azért adták a pénzt, hogy LUXUS módon éljen fényűző balatoni nyaraló legdrágább öltönyök, cipők, HANEM AZÉRT ADTÁK BE A PÉNZT, HOGY ISTEN KIRÁLYSÁGÁT ÉPÍTSE. Németh Sándor mondhat bármit az embereknek.Eltílthatja őket attól, hogy elolvassák Bartus L. írásait ( azt mondja a híveknek, hogy az írásokból olyan gonosz szellemiség árad ami pusztító) de. ISTEN ÍTÉLETÉT nem kerüli el. És az ha nem változik meg Németh L………..RETTENETES lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (49 szavazatból)
  8. Hát ez már kérem, valóban a katyvasz-katyvasza… Kész rettenet! Még mit kell megélnünk?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (20 szavazatból)
  9. bezanne! Jól van? Miket hord itt össze-vissza az ATV-ről? Hogy jön ez ide?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (25 szavazatból)
  10. Minden bizonnyal jól van. Az a baj, hogy amit ő leírt, sokan nem látják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (29 szavazatból)
  11. bocs, safranek44-nek akartam írni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  12. Bumburi! Mire gondol pontosan?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  13. Istentiszteleten politizálni, személyes ügyekről prédikálni!?Ezt hogy lehet egí “lelkésznek”?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (27 szavazatból)
  14. Most komolyan kérdezem – ki…t erdekel, hogy ez a sok gerinctelen hulladék mit mond B.L.-rol!?.
    Nekem aztan mondhatjak… Ha esetleg meg ugynok lett volna – azt is lesz@rom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (25 szavazatból)
  15. Bumburi! Várom,hogy kifejtse,hogy miért tartja jónak bezanne véleményét!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  16. safranek44
    Bocs! Most látom, hogy meg vagyok szólítva.
    Mire gondolok?
    Ki nem tudja, hogy az ATV a gőzleeresztője a baloldalnak?
    Ki nem tudja,hogy csak így maradhattak talpon?
    Ki nem tudja, hogy a gőzleeresztés ellenpontja a Havas és társai Gyurcsányt amortizáló tevékenysége?
    Ki nem tudja, hogy az ATV tulajdonosa Németh Sándor, Németh Szilárdnak az apja?
    Ki nem látta még Kálmán Olgát, amint libikóka kérdéseit felteszi?
    Ki nem látta még Somogyi fórumbeli hárításait, és telefonbeszélgetés megszakítását, ha a DK-t emlegetik pozitív kicsengéssel?
    .
    Kérdezzek még, vagy elég ennyi is?
    Ne csináljunk már úgy, hogy nézünk, és nem látunk!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (46 szavazatból)
  17. “Bartus László Németh Sándort magas kártérítésre bepereli, ahol Németh Sándornak bizonyítania kell, hogy Bartus László a Hit Gyülekezetébe beküldött, beszervezett ügynök volt.”

    Apro oromok az eletben. Biztos vagyok benne hogy N.S. megprobal majd peren kivul megegyezni mikor latja hogy sz@rba nyult. A kerdesem Bartus Laszlo fele hogy mit fog tenni ekkor ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (19 szavazatból)
  18. Kedves Bumburi! NAPESTIG SOROLHATNÁ,HOGY MIÉRT NINCS IGAZA! Sosem néztem a Vidám Vasárnapot 1 másodpercig sem! GYURCSÁNY HÍVE VAGYOK,no nem “divatból”,hanem mert gondolkodó ember vagyok és egy TV adó sem / az ATV sem / képes befolyásolni a véleményemet,amit a napi eseményekből szűrök le.Hogy az ATV “nyírná ” Gyurcsányt? Auz hiszem,hogy mi nem ugyanazt az ATV-t nézzük!!!A Fórumon sem tapasztaltam,amit Somogyival kapcsolatban leir.Mostanában folyamatosan mennek a csíkon a Gyurcsány mellett kiálló SMS-k! HOGY Havas Gyurcsány ellenes? Nos,az egy vélemény! HAVAS NEM EGÉSZEN NORMÁLIS,egy önimádó,csak a maga szövegét szerető ember.NEM IS TUDOM,HOGY MIÉRT HÍV MEG BESZÉLGETŐ PARTNEREKET!?
    A meghívott vendégei ,pl.Rangos Katalin rendszeresen beszól neki a Gyurcsányozás miatt!!!A z újságiró klubban nemcsak a jobboldalt marasztalják el,de ha a baloldal ad arra okot,akkor azt is.Az újságírók, műsorvezetők nem mikrofon állványok,mindkét oldalról vannak vendégik! A politikai műsoraik verhetetlenek!!! Az újságírás, a közélet,a tudományos élet szine-java megfordul a műsorokban és bizony okosan érvelnek,többségük elitéli Orbánékat,de van reális véleményük a baloldalról is. NEM BÁNTJÁK OK NÉLKÜL GYURCSÁNYT SEM!Végül Kálmán Olga! egy széleslátókörű,napra kész újságiró,műsorvezető,jelntős dijakkal,amiket nem az ATV adott neki! Egyébkéntaz ATV-t sok helyen nem lehet fogni,úgyhogy az emberek nem az ott hallottak alapján mondanak véleményt! Számomra és nagyon sok ember számára bizony a mértékadó TV csatorna! EGYÉBKÉNT ÉN IS ÉS NAGYON SOK ISMERŐSÖM,CSALÁDTAGOM,rokonom Gyurcsányékra fog szavazni és nem azért,mert bármely média rá akar beszélni.MERT AZT GONDOLJUK,hogy annak ellenére,hogy az ellenfelei és saját,volt pártja is lejáratta,ő a legszavahihetőbb ember a baloldalon.Nem most irom le először,hogy bekerül a parlamentbe és nem 5 %-kal! LEHET,HOGY Németh Sándoré az ATV, / bár nem hiszem,hogy teljes egészében,/állítom,hogy az ott dolgozókat nem tudja befolyásolni! Aki ezt másképpen látja,vagy nem nézi elég gyakran az ATV-t,vagy rosszindulatú!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (27 szavazatból)
  19. Évek óta nem nézek Tv-t. De amig ide eljutottam az egy tapasztalat volt. Maximálisan egyetértek Bumburival. A múltkor gondoltam megnézem a híradót (ATV) amikor a Dk-nak volt egy nagy tüntetése. Gondoltam ott majd többek közt erről is lesz szó. Hát nem részletezem, abban a híradóban hosszasan taglalták orbán valamelyik “”"”"jócselekedetét”"”" volt ott minden csak nem a tüntetés. Egy snitt erejéig futotta, de a tömeget nem mutatták csak felreeső pár embert. Hát ez szégyen az ATV.re nézve. Visszalehet keresni. Az ATV egy nagy manipulátor .Hozok is meg nemis, adok is megnemis.szólt a régi népmese.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (30 szavazatból)
  20. Bartus László cikkeit olvasva merem mondani, hogy a “vidám vasárnap műsorvezetőjével” és egyáltalán senkivel nem fog egyezkedni. Az ő tisztessége nem eladó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (20 szavazatból)
  21. Nemeth Sandort szeretik a zsidok, Bartus szereti a zsidokat. Mi lesz ebbol?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  22. kegyelem
    Azt már én is észrevettem az ATV híradóban , hogy volt olyan nap , amikor az ember az hihette volna, hogy ebben az országban nem is működik egyáltalán ellenzék. Még csak említés sem volt róluk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  23. Donald (2013. október 18. péntek 14:13)
    Fejtsd ki.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  24. Annyira nem ertek hozza. nem elek regota Magyarorsagon. Majd visszmegyek jovore a dunakanyarba laki. lattam az interneten a hitgyulekezetet izraelzaszloval a duna melett tavaly vagy elotte

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  25. safranek44
    De! Egy TV-t nézünk! (már amikor néha látom) Csak nem egyformán…Ebben van az ereje. A kétfenekűségben.Fölöslegesnek tartom ezzel elvinni a témát,mert rengeteg példát felhozhatnék. Nem teszem.
    Kegyelem már említett egy apró nüanszot. Sok van ilyen. csak észre kéne venni.
    .
    “LEHET,HOGY Németh Sándoré az ATV, / bár nem hiszem,hogy teljes egészében,/állítom,hogy az ott dolgozókat nem tudja befolyásolni! Aki ezt másképpen látja,vagy nem nézi elég gyakran az ATV-t,vagy rosszindulatú!”
    Először is,nem lehet hogy az övé, hanem biztos!
    Másodszor,bizony hogy befolyásolja a munkadíjon keresztül.
    Harmadszor, nem vagyok rosszindulatú, csak nyitott szemmel járok, és nézek TV-t.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  26. safranek44!
    “Aki ezt másképpen látja,vagy nem nézi elég gyakran az ATV-t,vagy rosszindulatú!”

    Ejnye – bejnye! Ezzel a mondattal azt állítottad, hogy akinek eltér a véleménye az általad leírtakról, az rosszindulatú.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (13 szavazatból)
  27. Amikor az A tv megvásárlásáról volt szó,én is jelentős összeggel támogattam az ügyet.. Németh Sándor akkor azt hangoztatta, hogy akinek a kezében a tv, annak a kezében a hatalom, és ez egy jövőbeni befektetés, mert ezzel milliókat tud megmozgatni, befolyásolni.
    Sok éve nem járok a gyülekezetbe, de azt látom, hogy hatalmi harcokról szól a dolog valóban.
    Nagyon sok rendes, megbízható, őszinte ember jár oda, akiket az orruknál fogva vezetnek.
    Bartust pedig a mai napig úgy emlegetik, mint magát az ördögöt. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (20 szavazatból)
  28. Kedves Bumburi! Én is nyitott szemmel járok,naprakész vagyok az eseményekben.
    Sok helyről szerzem az információimat:Tudom,hogy rengeteg ember tartja a legjobbnak az ATV politikai műsorait! Össze sem lehet hasonlítani a királyi Tv-k,a Hír tv,pláne az Echo TV-vel. PERSZE lehet,hogy nem látok mindent teljes mélységéban,de az irása és mások irása sem arról árulkodik,hogy Önök mindent tökéletesen látnak.Én a magam és még sok értelmes,gondolkodó ember véleményét irtam le,Önök Németh Sándor aljasságát rávetítik az ATV-re! Senki sem csalhatatlan!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (12 szavazatból)
  29. COMMANDATE! NEM LENNE JÓ,HA MINDENKINEK AZONOS LENNE A VÉLEMÉNYE!De annyi negatívumot,amit egy-két kommentelő összehord az ATV-ről,hogy az abból fakad,hogy nem nézik az ATV, és összemossák Németh Sándor aljasságával ezt a csatornát! Ha olyan lenne,mint néhányuk véleménye,annyi kiváló,a helyzetet,nagyon jól látó ember nem adná a nevét a műsorihoz!Mint fentebb irtam,minden véleményben vannak helytálló és téves meglátások! ÉN CSAK AZON HÁBORODTAM FEL,HOGY egy teljesen másról szóló cikkhez ilyen rosszindulatú megjegyzéseket irtak egy nagyon sok ember által kedvelt csatornáról.Ennyien nem lehetnek hülyék,de Önök sem annyira jól látják a helyzetet,mint azt képzelik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  30. safranek44
    Biztos igaza van. mi megyünk szembe a forgalommal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  31. Kedves safranek44! Határozottan egyet értek! Szerintem is az ATV hír- és politikai elemző műsorai a legszínvonalasabbak. Elég sokat nézem, de sosem vettem észre, hogy a DK-t, vagy Gyurcsányt méltatlanul kezelték volna. Sőt… Gyurcsányt a leváltása óta soha sehova nem hívták annyiszor, mint pl. Kálmán Olga tette. Nyilván ők sem hibátlanok, (mármint az ATV műsorvezetői) de megismétlem Magyarországon messze az ATV-s politikai műsorok a legszínvonalasabbak.
    És igen, szeretem, hogy a “bal” oldalon álló politikusat is kritizálják, amikor kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  32. Mindezen ocsmány dolgok között még az az ocsmányabb, hogy mindezen dolgok egy olyan közösségen belül történnek, akik azt hiszik és vallják, hogy közük van Istenhez! Az ilyenek miatt is kált fel úgy, hogy ” miattatok gyaláztatik az én nevem!

    Semmi másról nincs szó, mint undorító érdekek ütközéséről!
    Hol van itt szeretetről, alázatról, szolgálatról, egymásért élésről és még sorolhatnám a hitben élés erényeit, hol van itt ezekről szó!?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  33. Szerintem nem kellene ezt a témát elvinni az ATV kitárgyalásához, különösen nem a goebbels-i propagandagyárakként működő fideszes médiumokhoz hasonlítva magasztalni, mert ez ravaszabbul, de még aljasabban manipulált médium. Vannak ismereteim arról, hogy Németh Sándor hogyan irányítja és manipulálja, mire használja a kezében levő médiát, és megvan a véleményem azokról, akik ennek eszközeiként csatasorba állnak, mert a pénzen kívül más nem számít. De most nem ez a téma, mert ha ezt kellene kitárgyalnunk, akkor írnék erről egy cikket én, vagy valaki más, ahogyan erre már volt példa. Jobban szeretném, ha nem terelnénk el a figyelmet az ATV-ről szóló meddő vitával arról, hogy mi történt. Egy ellenzéki csatorna tulajdonosa, egy bevett felekezet főlelkésze államtitkokat vásárol azzal a céllal, hogy azokkal lejárasson valakit. Ami pedig a legszebb az egészben, és mindent elmond a hazai viszonyokról, és Németh Sándornak a jobb- és baloldli beágyazottságáról, hogy sem a jobboldali, sem a baloldali sajtónak nem hír az, hogy egy egyház vezető lelkésze, egy tévécsatorna tulajdonosa a politikai alvilágtól hamisított titkosszolgálati anyagokat és államtitkokat vásárol. Ez vicc. De ezért jó, hogy van Amerikai Népszava, amely nincs beágyazva sehova. Ez a sajtószabadság alapfeltétele.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (26 szavazatból)
  34. A”safranek” féle hozzászólókhoz.: az állítás ( ATV maszatol) nem zárja ki, hogy a jelenlegi magyar tv-k között nézhetőbb, mint a többi. Az is igaz, hogy libikókázik, és nem nevezi nevén a rendszert.(Óvatosan: “csaknem diktatúra”) Az tényszerűnek tűnik, hogy Havas gyurcsányozása igyekszik kioltani növekvő népszerűségét. Az is látható, hogy a demokratikus szobordöntést követően fanyalog, – az egyébként ugyan olyan langyos MSZP-Együttel és másokkal együtt. Olga kérdésekre adott válaszok sokaságán átlép jobbról, ugyanakkor Gyurcsányéknál akadékosabb. Lehetnének kikerülhetetlen/kegyetlen kérdései, amit én feltennék, de biztosan másnap kidobná a tulaj. Németh (és az ATV-je) a bokréta a demokratizmus kalapján. A HIT Gy. nem véletlenül került, az egyháztörvény kedvezményes ernyője alá. Valamit , valamiért. Ez nem látszik “Safranekok” ? Baj van, ha meg kell magyarázni, mit kell látni a pályán… :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  35. Yeney Attila! biztos abba,hogy az az igazság amit Önök látnak a pályán?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (10 szavazatból)
  36. T. Bartus úr!
    Kivételesen most benéztem az index “Bartus az énekes?” topikba ahol az Ön és a Goj Motorosok közötti levelezést találtam és elolvastam. Arra kérném, hogy e társaság felé semmilyen méltányosságot ne gyakoroljon és ne mentse fel őket a hamisítvány közzétételének a felelősségétől akkor sem ha valaki hülyére vette őket! Még azt sem érdemlik meg, hogy szóba álljon velük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  37. Szirmai
    Ha lehet ebbe ne szóljunk bele. A megvádolt tudja mit csinál. Én is láttam. Jól van ez így.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  38. @Szirmai:
    Mészáros Imre téved, ha azt hiszi, hogy ő bármilyen feltételt támaszthat. Itt csak én támaszthatok feltételeket. Ha elismeri azt, hogy ez egy hamisítvány, bocsánatot kér, és megnevezi azokat, akik a Goj Motorosokat felhasználva akartak a háttérből sunyi módon lejáratni, akkor az egy tárgyalási alap számomra. Azokat akarom elkapni elsősorban, akik az igazi felelősök, akik hamisították ezt, és akik a Gój Motorosokon keresztül akarták a rágalmat bevinni a köztudtaba. Mészáros Imre szerint ismert baloldaliakról van szó. Ha bármilyen trükközés vagy egyéb látszik, akkor nincs miről tárgyalni, akkor a lehető legnagyobb mértékű kártérítésre perelem Mészárost. BL

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  39. Kedves Szirmai,

    igaza volt, ezzel saját félelmeim is igazolódtak, de nem bánom, ennek kockázatával is meg kellett próbálnom, hogy a megbízók és a hamisítók kiléte kiderüljön. Kellett adnom egy esélyt ennek. Mészáros Imrével a tárgyalást befejeztem és lezártam. Mostantól jönnek a perek. Üdvözlettel, Bartus László

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  40. Ez Mészárosnak írt utolsó levelem:

    “Tisztelt Mészáros Imre,

    mivel tisztában vagyok azzal, hogy Önöket felhasználták, ezért elsősorban a hamisítók és a megbízók érdekeltek volna. Az Önök részéről megelégedtem volna azzal, hogy nyilvánosan elismerik a hamisítás tényét, elismerik, hogy megvezették Önöket, fel akarták használni a Gój Motorosokat a lejáratásomra, továbbá megnevezi azokat a nyilvánosság előtt, akiktől ezt a primitív hamisítványt kapta, és akik megbízták azzal, hogy hozza nyilvánosságra.
    De Ön félreértett engem. Önök súlyosan megrágalmaztak egy primitív hamisítvánnyal. Nem ellenőrizték a dokumentum valódiságát, hanem felelőtlenül és rosszindulatúan megrágalmaztak. Mint leveleiből kiderül, bosszúból tették, mert Önöket a cikkeimben bíráltam. Ön tévedésben van. Ön semmiféle feltételeket nem szabhat. A “héberezését” pedig meguntam. Ön nem élt az általam felkínált lehetőséggel,
    A továbbiakban nem érdekelnek a megbízói sem. A magam részéről ezt a peren kívüli megegyezési kísérletet befejezettnek tekintem.
    Beperelem Önt minden lehetséges módon azért, mert a jó hírnevemet és a becsületemet megsértette, az egyik legsúlyosabb váddal megrágalmazott. Vállalja tetteiért a következményeket.
    Sokat elmond majd Önről, hogy a párbeszéd lezárása után milyen hangvételt üt meg. Amikor jószándékúan felajánlottam Önnek a tárgyalásos megegyezés lehetőségét, tisztában voltam annak kockázatával, hogy magatartása igazolja majd korábbi jelzőimet. Nyugodtan becsmérelhet és gyalázkodhat, az Önt minősíti. Az pedig engem minősít, hogy még így is egy korrekt ajánlatot tettem Önnek, annak ellenére, hogy amit ellenem elkövetett az példátlanul gyalázatos.
    A továbbiakban az ügyvédem intézi az ügyeket, ezt a beszélgetést a magam részéről lezártam. További megnyilvánulásaira, leveleire nem reagálok.
    Bartus László”

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  41. Viselje mindenki tettei következményeit.Ez így korrekt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  42. Ez még csak a kezdet!Az önkormányzati választásokig egy év van.”Szép időnek”nézünk elébe,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  43. Valóban kicsi a világ!
    Az amortizálás átment a határon és az USA-ig meg sem állt!
    -
    Vannak még bevethető tartalékos amortizálók, akiknek meg kell szolgálniuk valamit:
    a “gojosok” után következhet még egy dunsztos levél, amit nem lehet kitenni az ablakba és még a cöfösök is elmehetnek az USA-ba, hogy kifejezzék nemtetszésüket az AN ellen!
    Viszont nekem nincs olyan fantáziám, mint a narancséknak – ők amortizálásban, egyenkénti levadászásban és a tarkóba hideg lehelet fújásában verhetetlenek!
    -
    És akkor még itt van a kiviktortmegbántja…
    http://www.youtube.com/watch?v=0khxvHnGUWc
    -
    Még kemény hónapokat kell kibírnunk, sokan pedig még jobban megutálják a politikát, mely már most sem egy lányregény.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  44. Igaza van Bartus Lászlónak, ez az egyetlen helyes döntés!
    Mészáros kijelentése, miszerint ismert baloldali emberektől kapta volna a hamisítványt, nyilvánvalóan hazugság. Ő jobboldali, fideszes, irredenta. Szeretné azt a látszatot kelteni mintha nála összeérnének a szálak, de ő erről csak álmodik. Ő egy senki aki folyamatosan azon dolgozik, hogy valakinek látsszon. A hamisítvány primitív volta miatt én szinte biztosra veszem, hogy ez a gójok akciója volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -8 (14 szavazatból)
  45. Azigaz mondó ács

    Mindenkinek lehet vélemémy,csak az a normális ember aki tiszteli a másik emberi mivoltát. Azt hogy ki hazudik majd kiderül, mert az igazság megáll a hazuság meg nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  46. Kedves Admin !
    Egy kérdés : Nem kellene-e a kártérítési polgári per mellett, büntető feljelentést is tenni államtitok jogosulatlan birtoklása és vásárlása miatt ? A bűncselekmény is megalapozott. Jól értem ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  47. Én itthon Magyarországon Bartusnak hiszek, Orbán és kormányában ott ülnek a volt MSZMP emberei, alaptörvényét is az egykori állampárt emberei is irták.
    Ha valahol vannak ügynökök akkor azokat a Fideszben kell keresni.
    Nekünk itt Magyarországon nagyon jó, hogy van egy szabad lap, amit olvashatunk, amely felett nem Orbán bebetonozott pártkáderei nem uralnak.
    Én Bartus László tisztaságában hiszek, és szeretem olvasni, és olyan jó, hogy van. Orbánnak és önkényuralmát szolgáló oligarcháinak nem hiszek, mert meggyőződésemmel ellentétes híreket sújkolnak az emberek agyába nap mint nao, és csak szörnyülködök azon ami ma a médiumokban zajlik itthon.. Hazánkban nincs médiaszabadság, mindenki Orbánnak akar megfelelni, meg az őt kiszolgálóinak, így az ATV is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  48. Mindent bele Bartus László!
    Sokat segítettél idáig a könyveddel is, ami segített ahhoz, hogy kijöjjünk ebből a szektából! Napi viccünk:

    És mikor útnak indult Jézus, hozzá futván Németh Sánodr és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?

    Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.

    A parancsolatokat tudod Sándor: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat.

    Sándor pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.

    Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda Németh Sándornak: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.

    Sándor pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok vagyona volt az adakozásokból és a tizedfizetésekből (autók, nyaralok, házak, villa).

    Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, akiknek gazdagságuk van!

    Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem Németh Sándornak az Isten országába bejutni. :)))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  49. Én Is a Hit gyülekezetébe jártam 3 évig, és úgy jöttem ki mint egy zombi!
    -
    Életemben történtekkel foglalkozva, megállapítottam egyértelműen, hogy az, hogy engem rá tudtak venni, hogy a Hit Gyülekezetébe járjak és,hogy elhiggyek mindent amit ott prédikálnak,annak az volt az oka, hogy alapvetően egy megtört, gyenge személyiségnek nevelt, és ezért kétszínű, képmutató ember voltam.
    -
    Olyan személyiségükben gyenge emberek járnak oda( ez az én véleményem,de semmiképp nem bántásképp írom), akik még nem nőttek fel, és “gyerekek” maradtak,szüleiktől nem kaptak elég szeretetet, így felnőttként kipótolják ezt például Németh Sándorral, vagy bármely munkahelyi főnökkel, baráttal, mert döntésképtelenek, és labilisak ,félnek az emberektől, és ezért elfogadják maguk felett a tekintélyeket!
    -
    Az, hogy valakit el tudnak hitetni, annak nyitottnak kell lenni a hitetéshez, és ez gyerekkorhoz vezethető vissza!
    pl: bántalmazták a szülei már kiskorában, megfélemlítették stb…Ezért hajlamosak alárendelni magukat tekintélyeknek!
    -
    Németh Sándor pedig fél igazából már saját magától, ez teljesen lejött. Sérült embereken tud csak uralkodni, viszont egészséges, kifejlett személyiségű, karakteres férfiakra és nőkre, már nem tud hatással lenni!
    Az nem normális dolog alapból, hogy egy ember azt hiszi, hogy isten rajta keresztül kommunikál!Vagy tudatosan csinál mindent, lépésről lépésre, vagy tényleg Elmebeteg! Mindkettő súlyos dolog!
    -
    Tegyük félre a hitet picit, az amúgy is mindenki privát ügye,Itt nem imádkozni kell, hogy valami történjen, hanem tenni kell mert ez az ember nem alszik, ő lehet, hogy a kis villájában eléldegél, miközben mások leépülnek nem csak lelkileg, hanem fizikailag és anyagilag is!
    De már egy saller is segítene rajta, ha végre egy igazi férfivel találkozna, hogy “csipkerózsika”(N.S) fel tudjon ébredni álmából!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Nyomoznak Bartus hamis 6-os kartonja ügyében 2014. szeptember 29. hétfő | AN

Hack: A kultúrház vezetők ügynökök voltak 2014. február 1. szombat | AN

Törvényes-e az ATV látens tevékenysége? 2013. december 17. kedd | AN

Adalékok az ATV-ről szóló vitához 2013. november 30. szombat | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos