Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rónaiék perelik a Paramountot 2013. október 18. péntek 6:43 | AN Forrás: Blikk/AN

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rónaiék perelik a Paramountot

Miami – Az ostoba és egyben tragikus véletlenek sorozata vezetett brutális halálukhoz, az viszont elfogadhatatlan, hogy milliárdos haszon reményében vígjáték őrizze emléküket – mondta el annak a magyar férfinek, Griga Ferencnek a testvére a Blikik riporterének, akinek meggyilkolásának történetét a nemrég kasszasikerré lett Pain and Gain című film mutatja be. A művészi szabadság nem korlátozható, de ha a történetben az igazi nevek szerepelnek, az már a haláleset meghamisítása, és kegyeletsértés – mondta el lapunknak Rónai Péter és Holly Ostrov Ronai, akik a családot képviselik egy hollywood-i óriással szemben.

A megtörtént esetről szóló film három testépítőről szól, akik a nagy szajré reményében úgy döntenek, hogy Miami  módosabb lakóit elrabolják, majd addig kínozzák őket, míg vagyonukat meg nem szerzik.

A főhősök ügyetlenkedése sorozatos bakikhoz vezet és ahhoz, hogy véletlenül végeznek két áldozatukkal. Ők a valóságban Griga Ferenc és barátnője, Furton Krisztia, akiket egy üzleti megbeszélés ügyürgyén csalnak el. Griga a 90-es évek elején tíz dollárral a zsebében érkezett Miami-ba, ahol szex-telefonos biznisszel milliós vagyonra tett szert. Megkínzásuk után a férfivel egy fejére ejtett konditermi súly végzett, míg a nő annyi lónyugtatót kapott, hogy feladta a szíve a szolgálatot.

- Senki nem kérdezett meg, hogy beleegyezünk-e abba, hogy a szeretteinkről film készüljön, azt pedig végképp elfogadhatatlannak tartom, hogy komikus történetként találtak a halálukat. A nevüket sem változtatták meg, valamint több jelenet is hamisan ábrázolja a történteket. Sajnálatos módon pontosan tudom, hogyan végeztek a testvéremmel, így azt is tudom, mi a hazugság  – nyilatkozta a Blikknek az 1995-ben meggyilkost Griga Ferenc testvére, Zsuzsanna.

Az áldozatok holttestét fejszével és láncfűrésszel megcsonkították, a testeket pedig olajoshordókban egy mocsárba hajították. A levágott testrészeket egy autópálya mellett rejtették el, ezzel is nehezítve az áldozatok azonosítását. Krisztinát végül a mocsárban talált szilikon implantátuma sorozatszámáról sikerült azonosítani.

- Az első pillanatban nemet mondtam a felkérésre, mert úgy éreztem, ez lehetetlen küldetés – mondta a magyar származású New York-i sztárügyvéd, Rónai Péter, aki idővel meggondolta magát és elvállalta az ügyet, amit a gigászi filmgyártó cég, a Paramount ellen kell megvívnia. - Nehéz ügy lesz, talán példa nélküli is. Rágalmazásért adjuk be a keresetet – tette hozzá a Costa Concordia magyar károsultjait is védő ügyvéd.

Holly Ostrov Ronai és Peter Ronai a magyarok külföldi ügyvédei

Holly Ostrov Ronai és Peter Ronai a Costa Concordia balesetében elhunyt Fehér Sándor családja nevében megegyezett egy hatalmas kártérítési összegben, amelyet nem hoznak nyilvánosságra. Rónai Péter és felesége, Holly Ostrov Ronai már eddig is sok pénzt keresett a világ különböző pontjain károsult magyaroknak.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (15 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +15 ( 19 szavazatból)
Rónaiék perelik a Paramountot, 4.7 out of 5 based on 15 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(13)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

13 Reader’s Comments

  1. A Pramount lesüllyedt a Hajdú Péter szintjére.Idehaza ő az, aki mit sem törődve vendégei tragédiájával, abban tunkol szabályszerűen a saját népszerűségének hajszájában.
    Számomra a Paramount is, meg a Hajdú akciói is hányingert keltőek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  2. Szerintem a film plot-ja még fiktív sztorinak is rossz, de tényleg kegyeletsértő, ha megtörtént esetről van szó…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (14 szavazatból)
  3. “Rónai Péter és felesége, Holly Ostrov Ronai már eddig is sok pénzt keresett a világ különböző pontjain károsult magyaroknak.”

    És még többet maguknak…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  4. Sydney! Ne legyen már igazi magyar, már ami az irigységet illeti. Az, hogy Rónai Péter sokat keresett magának, az azt jelenti, hogy az ügyfeleinek jóval többet hozott a konyhára a kiváló munkájának köszönhetően. Ezt a munkát pedig nyilván meg kell fizetni. Most akkor mi van?? Jól jár az ügyvéd, még ennél is jobban jár anyagilag az ügyfél (ügyfelek) is. ráadásul mind a kettő fél még magyar is. Hű de nagy probléma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  5. sydney
    A világ már csak ilyen! A jó munkát meg kell fizetni.Ez az ügyvéd páros nem kis meccseket vív meg az ügyfelei érdekében,és megelégedésére.Hol itt a gond?
    Más lenne a véleményed, ha olyan helyzetbe kerülnél,ahol rájuk lenne szükséged.Nem kívánom,de gondolj arra, hogy az éremnek két oldala van.
    Az irigységet meg vesd ki a szívedből,mert nem a jó emberek sajátja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  6. Úgy tudom, hogy az ügyvéd százalékot kap!
    Ha jól kap százalékot, akkor a képviseltje is sokat kap.
    -
    Olyan költségeik vannak, amikről sima polgároknak nincs fogalmunk.
    Tán csak nem ingyen kellene dolgozniuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. Nem konnyu ehez velemenyt fuzni,igazan csak az tud akit hasonlo dolog ert.Fajdalommal van ilyenkor tele az ember szive.Bar mennyi penz a fajdalom dij ilyenkor ,az nem csokenti a te fajdalmadat ami szemelyesen fuzodik egy ilyen dologhoz.Nagyon is nagy szukseg van ilyenkor egy eros es okos ugyvedre,mert mi kevesek vagyunk a torvennyel szemben.De nem erotlenek.Az azzal jar hogy szazalekot kap az ugyved ami teljesen normalis szerinttem.Rengeteg munkaja van benne.En tudom en hasonlo helyzetben vagyok,es szinten Miamiba.Nem ertheti meg ezt igazan az ember,es sokan nem is ertik . Mi mas tehetsz mint pereled oket,mi penzbirsaggal jar.Valahogy elegtetel jar a csaladnak. Ez igy megy.De a csalad nem penzert teszi hanem buntetesul,hogy ne tegyenek ilyet mert egy ilyen tragedia hatalmas egy csaladnak,Nem kerdeztek oket es meg raadsul hamis a film temaja. En szemelyesen melletuk alok teljes szivembol,es hiszem hogy nyert ugyuk van.Gyerekek itt nem a penzrol van szo hanem szivrol,amit mint testver megtenek en is. Ilyet nem lehet csinalni egy csaladdal.Koszonet istenek az eros ugyvedert.Aki penz ertekeben gondolkodik annak baj van a szivevel.Remelem jo hirt halok feloluk.Isten Aldjon titeket

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  8. A sex “biznisz” es igy a sex telefon biznisz is, a Sex/Porno fuggoseget okozo mivoltara epit. Ugyanigy mukodik a kabitoszer azzal a kulonbsegggel hogy a sex addiction meg a heroin fuggosegnel is erosebb. A “bizniszt” futtato szemelyek a fuggosegben levo embereket maximalisan kihasznaljak, anyagilag kisziployozzak az sem szamit nekik ha az “ugyfeleket” teljesen tonkre teszik. A “ki mint vet ugy arat” arat Bibliai elve (ki mit vet azt arat) ervenyesult itt is. Ezek az emberek kihivtak a sorsot maguk ellen amikor sextelefon ceget allapitottak, es mas emberek pusztitasa utan rajuk is eljott a pusztito ezeknek a gyilkosoknak a kepeben. Ennek ellenere a megolteket megilleti az emberi meltosag es jogos a karterites/dijazas attol a pillanattol fogva hogy nevesitettek oket a filmben.
    Sok sikert az ugyvedeknek !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  9. Most eloszor ertesulok errol a buntenyrol. Elso impressziom az, hogy ennek a tragedianak vannak aldozatai es elkovetoi, de nincsenek hosei.
    A neves ugyvedeknek nem lesz konnyu dolguk a tizenkettagu zsuri elott rokonszenves szinben bemutatni az aldozatokat, akik a foglalkozasuktol fuggetlenul sokkal jobb sorsot erdemeltek, mint kegyetlen kinzas es gyilkossag aldozataikent fiatalon meghalni.
    A gyilkos trio feltehetoen uj bevandorlo volt, es fogalmuk sem volt az amerikai gazdasagi viszonyokrol, nevezetesen arrol, hogy olykor sikeres vallalkozasok tulajdonosai sem rendelkeznek vagyonok felett, altalaban nincs likviditasuk es ugyanugy napi-heti-havi innovacioval tartjak eletben a ceguket, mint az atlag emberek a csaladi koltsegvetest. Igy aztan, gondolom, a kinzas nem hozott eredmenyt a bunozoknek, es vegul az amugy is letezo alantas indulataik dominaltak, meggyilkoltak az aldozataikat.
    Mindenesetre az ugyvedek nagyon nehez feladatra vallalkoznak ezzel az uggyel. Gondolom, a film cegnek nem okoz gondot a sajat ugyvedeik vagy mas, fuggetlen sztar ugyvedek mobilizalasa, akik majd megkiserlik az osszes fellelheto negative tenyezot a birosag es foleg a nagykozonseg ele hozni a median keresztul. Ha az aldozatok nem a szex iparbol hanem mondjuk sajt gyartasbol vagyonosodtak, a perelo rokonok eselyei sokkal jobbak lennenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Georgina Bojana

    Kedves Bumburi!
    Ezen folyamatosan csodálkozom, mi a jó fenének mennek el Hajdú műsorába? Én biztosan nem mennék, hogy rajtam, vagy a bajomon, nyálcsorgatva nézelődjenek az erre kíváncsiak, vagy azért, hogy Hajdű Péter kellemetlen kérdésekkel bombázzon.

    Nem lehetek olyan nyomorban, hogy ezt meglépjem.
    Inkább üres kenyér és tea, de nem engedném, hogy a magánéletemben két könyékkel belemásszanak.
    Nem, ezt soha nem engedném.

    Ezért is csodálkozom, hogy ennek ellenére, mindig vannak Hajdúnak vendégei?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. Georgina
    Bojana
    Hajós Andrásnak volt olyan műsora, aminek az volt a címe: Benne leszek a TV-ben! Ezek még örülnek is Hajdú vendégeiként.
    Az meg hab a tortán, hogy a Frizbi a Mónika show szintjén van. Erről ugye nem kell többet írni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Mate, Ivan Tibor

    Commonsense,
    azt hiszem, egy lezajlott es kivizsgalt, birosagi itelettel lezart bucselekmeny adatai atmennek “koztulajdonba”. Gondolom, a filmgyarto ceg jogaszai koruljartak ezt a kerdest tudva, hogy valodi esemenyek inspiraltak a filmet. Megertem, hogy a tulelo hozzatartozok nehezmenyezik a nevuk hasznalatat a filmben, de nem tudom, ez mennyire jogellenes. A tortenet komedia formaban valasztott bemutatasa szinten serto lehet a gyaszolo rokonok szempontjabol, de azon kivul tagadhatatlan az eset tragikomikuma. Ot bevandorlo. Ketto az amerikai alom megvalosulasat telefonszex vallakozasban latja, harom pedig a mafia modus operandi utanzasaval, emberrablassal, kinzassal, zsarolassal es gyilkossaggal probal vagyont szerezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. Sziasztok,

    Sziasztok!

    Szerintem egy ember halálából bármilyen módon is viccet csinálni, az lelkiismeretlen és aljas dolog. Függetlenül attól, hogy az illető rossz ember volt-e, vagy sem. Hogy hordozta-e magában Isten ítéletét, vagy sem. Ha igen és ilyen módon lett végrehajtva rajtuk az ítélet, akkor sem fogadható el, hogy más emberek, akik szintén ítélet alatt vannak, anyagi haszon, vagy bármely személyes érdek reményében kifigurázzák a halálukat. Ettől eltekintve azonban mégsem hiszem, hogy könnyű volna ezt jogi értelemben érvényesíteni. Ez inkább etikai kérdés, ami sok ember számára nem egyértelmű sajnos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Becsapják a sérült magyar illegálisokat 2014. február 14. péntek | AN

Jancsóra emlékezett a The New York Times 2014. február 3. hétfő

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos