Ronai and Ronai
AMERIKAI

Nem biztos, hogy jön a pápa Magyarországra 2013. szeptember 25. szerda 6:36 Forrás: AN

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Nem biztos, hogy jön a pápa Magyarországra

Budapest, Vatikán – Büszkén kürtölte világgá Orbán lakájmédiája, hogy Ferenc pápa elfogadta Áder János meghívását, és 2016-ban Magyarországra látogat. Kell a magyar kormánynak legalább ennyi diplomáciai siker, nagyon kellett a bejelentés, magára valamit is adó demokrácia vezetője az utóbbi három évben nem járt Magyarországon.

Kormányfő, király, államelnök, hacsak nem volt munkaköri kötelessége, elkerülte Orbán Magyarországát. A magyar miniszterelnököt sem hívták meg sehová, leszámítva persze néhány fél- és egész diktatúrát, ahol még szalonképesnek számít az Európából érkező vendég.

Kellett hát, hogy a pápa áldását adja a meghívásra, ám Vatikánban utóbb árnyalták a képet. Igaz, a magyar hivatalos sajtó erről már nem adott hírt, pedig a pápa szóvivője közölte: Ferenc pápa 2016-os programja még nem ismert, ám a katolikus egyház feje nagyon örült a meghívásnak, és erősen fontolóra veszi a látogatást.

Udvarias megfogalmazás, heveny magyar fordításban azt jelenti: a pápa még nem tudja, hogy eljön-e Magyarországra. Talán igen, de az is lehet hogy nem.

Egyébként meg valószínűleg tényleg örül a meghívásnak. Bizonyára jobban esett neki, mintha Áder azt mondta volna neki: kedves Ferenc, kerülje el Magyarországot, eszébe ne jusson ide jönni. Akkor lássam, amikor a hátam közepét.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (18 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +24 ( 28 szavazatból)
Nem biztos, hogy jön a pápa Magyarországra , 4.8 out of 5 based on 18 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. Ezek még mindig azt hiszik, nem derül ki, hogy hazudoznak? Az internet világában ez nagyon szánalmas próbálkozás.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (26 szavazatból)
  2. Áder megtanulta a fideszes regulát. Neki meg a jutalma a KE-i szék.
    Mária országának állampolgárai most éppen a csüggedés szakaszában vannak.
    Ezért kell ez hír, jön a pápa,és a hívők így új erőre kapva tűrnek,leborulnak.A fidesz lábaihoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  3. Ide jutott a bunszervezet a “Csuhasok Terdre” felkialltas ota.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  4. Mit lehet mondani, Adernek és a többieknek van mit gyónni, de attol még a szennyes nem lesz tiszta. Azt a sok mocsokságot amit elkövettek “AZ Emberek ” iránt, a felelöség terheli öket! Sem a Pápa senki az allol feloldozni nem tudja öket.
    Vannak bünök amit meglehet bocsátani, de amit Ök csinálnak az emberekkel ez már megbocsáthatatlan. Van egy közmondás ( ne játsz a tüzzel mert elöbb vagy utobb megégeted magad!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  5. Eljon a papa ha ORBAN nem leszmar miniszterelnok , addig kivar ahivatalos valasszal!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (18 szavazatból)
  6. Szinte már hallom Orbán üdvözlő szavait, amelyekkel fogadja a pápát Ferihegyen:
    “Kedves Szentséged, kedves Feri!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  7. Bartus múltkori cikkében értesültem a pápa-látogatás tervéröl. Ez borzasztó, és minden reményem, hogy valahogy nem jön össze a dolog.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  8. Még nézegettem kicsit ezt a képet. (Különben nem volt más ötletem arra, hogyan tudom elrontani ezt a szép napos öszi reggelt.) Szóval borzasztó. Épp a Tahó frakció cikktöl jöttem, és most itt látom ezeket a férfiakat. Hol máshol keressük a tahóság vagy másképp: nögyülölet forrasát, hanem ezeknél a férfiaknál, kik nem ismerik egy nö puha testét és okos, gondoskodó szellemét?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  9. Ugyan már ez is csak a római katolikus lakosoknak szóló választási hazugság.
    A pápa a névválasztásával szegénységet hirdetett (a kincsek birtokában), lehet, hogy a feneketlen zsebű jelölteknek nem fog előnyt szerezni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  10. Persze hogy nem biztos.
    Majd a főnöke dönti el…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  11. A pápa névválasztása a legnagyobb trükk. Ahogy yoda is írja: ezt a “kincsek birtokában” tette. Ha valóban tartalom lenne a Ferenc név mellett, azt már látnánk. A Vatikán a világ legnagyobb hatalmi szervezete, ehhez illö kommunikációs apparátussal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  12. nekem nem is hiányzik….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Jaj ne! Már úgy készültem! Persze az MSZP-nek sem voltam tagja, at MSZP-nek se , a FIDESZ-re abszolúte nem vagyok méltó! Lehet, hogy én nem is számíthattam volna feloldozásra! Így beletörődöm, ha nem jön!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  14. Én nem vagyok vallásos, így nekem ez a Ferenc pápa a keresztény egyház “Gorbacsov”-jának tűnik, de lehet hogy tévedek. Viszont ha nem, úgy gondolom a látogatása akár igen érdekes folyamatok elindítója is lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Várom az időt amikor sem Orbánt sem Ádert nem engedik be a Vatikánba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  16. Az a fazon ott a háttérben a tolmács.A rítushoz csak két személy szükséges, ki más lenne?Jánosunk ennyi idő alatt sem bírt elsajátítani egy idegen nyelvet sem.Ő Magyarország (köztársasági)elnöke.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Az AN üdvözli McCain szenátor kijelentését 2014. december 4. csütörtök | Bartus László

Orbán Viktor szabadsága 2014. április 15. kedd

Gyurcsány és az Európai Egyesült Álmok 2014. április 14. hétfő

Rendkívül feszült a viszony a sógorokkal 2014. április 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos