Ferragosto – latin eredetű szó, leginkább augusztusi pihenést jelent Olaszországban. Nekik a teljes szabadságot jelenti. Augusztusban az ország csak azért nem billen fel, mert mindkét oldalon tenger van.
Az olaszok a tenger partján ünneplik, régi római szokás szerint az aratás végét.
Ilyenkor hatalmas lakomák, tűzijáték, és az eget égő lampionok ezrei lepik el.
Az ókori ünnepet az egyház is kénytelen volt valamivel álcázni, így az egyház Mária mennybemenetelét ünnepli.
Nekünk, idegeneknek, augusztus 14 estéje a csodát jelentette! Az elegáns tengerparti vendéglő súlyos bútorait kihordták a szomszédos strandra, megterítették damaszt abroszokkal, és elegáns pincérek hordták a homokon a tenger és szárazföld adta remek ételeket, a szintén elegánsan öltözött vendégek asztalára.
Odébb a parton drukkoltunk, hogy a meggyújtott lampionok minél magasabbra szálljanak.
Olasz barátaink egy szót sem szóltak nemzeti együttműködésről. Imádságnak, ájtatosságnak nyoma sincs! Mégis mindenki boldogan működött együtt. Együtt működtek a helyi zenekar tagjai (átlag életkor 75, mint egy olasz Buena Vista), és a boldogan éneklő tömeg a főtéren. Főleg 30-as, 40-es, és 50-es dalok. Amit ismertünk, teli pofával harsogtuk, magyarul. Mi is nagy tetszést arattunk!
Nekünk már megvolt az idei tűzijáték, együtt az országgal!
Éjféltájt, a sétányon négy hatalmas láda dinnye fogadta a hazatérőket. Boldog, boldogtalan kapott egy nagy szeletet. Szerencsére Budai Gyulát nem láttam a közelben!
Nappal a parton és a szieszta alatt Dés Mihály könyvét olvastam (Pesti barokk). Én tíz évvel idősebb vagyok nála, emlékeink mégis hasonlóak. Bár az első fejezetek elsősorban a „hős” szexuális ízléséről és teljesítményéről szólnak, később indokoltnak láttam ezt a felvezetést, és irigykedtem kicsit. Különösen tetszett, hogy a jellemeket két, néha teljesen ellentétes, nézőpontból is bemutatja. Kár, hogy mindenki meghal!
Hazafelé az autóban olasz dalokat hallgattunk, én szokásom szerint, vezetés közben üvöltve!
Na, de magyar felségterületre érve, ahol el kell töltenem a következő 50 hetet, fejbe csapott a rögvalóság! Hallom a rádióban, hogy Székesfehérváron koronáznak. Azt is mondják, hogy a koronázó városban kihelyezett kormányülés lesz. Már addig sem tudtak várni, míg befagy a Duna?
Lesivárosodtunk .
Ez a rögvalóság.
Ez az ország nem tud változni…Lehúz, és tönkretesz. Morálisan, erkölcsileg, de anyagilag is.
2013-ban Magyarországon az összetartozást parancsba adják, egy tébolyult és pszichopata ürge akarata végett, amihez széles tömegek tapsikolnak.
“Összetartozás” közpénzekből: Itt vannak a határon túli szavazógépek, akik szerint, majd árgyéluskirályfi elhozza a szabadságot, megküzd az EU-s sárkánnyal és amolyan falvédős népi giccses stílusban megmenti az egész világot: az ő jánosvitézviktoruk. Ott lent az alfelvégen, a székelyszásznácik autónomiáról álmodnak tündérmeséket.
Miközben a stadionokban háborús bűnösöknek emelnek éltető drapériákat, az átlag-ember zombiként kóvályog munka nélkül az utcákon, vagy épp menekül, amerre lát.
“Felemelő” egy ilyen közegben élni, egy olyan országban, ahol beszari módon behúzzák fülüket-farkukat és eggyé olvadnak a mutyi-világával.
2013-ban Magyarország egy szellemi, “értelmi” Sztálingrád Európa közepén.
*
A MAGYAR UGAR
*