Ronai and Ronai
AMERIKAI

Buják Attila: A kapitány 2013. július 28. vasárnap 14:55

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Buják Attila: A kapitány

Nem túl elegáns, mondják, ha a kapitány elsők között menekül a parancsnoki hídról, hóna alatt a kasszakulccsal. Merthogy a magyar kapitányok, első és másodtisztek már csak ilyenek, pláne ha vihar közelít és az említett kapitány – a kis protekciós – a barométerről leolvasta, hogy négyes erejű széllökés mellett véleményes a dolog. Igaz, vannak másféle kapitányok, máshol, másféle vizeken. Nelson admirálisról például úgy hallottuk, hogy nem lemászott, hanem visszamászott a tatra, amikor eszébe jutott, hogy ottfelejtette a macskát. Ki is hozta.

Na mármost, Csányi Sanyi bácsiról, a testes magyar szfinxről pontosan tudni, hogy ritkán nyilatkozik amúgy face to face, ő valóban az a fajta ember, aki helyett a tettei beszélnek. Sokan, sok mindent mondanak helyette, mellette és róla. Mondják, hogy vonakodva, az üzletmenet stabil politikai háttereként vállalata az elátkozott MLSZ elnöki posztot, ami úgy kellett neki, mint hátára a púp. (Majd pont egy sikeres bankvezérnek kell tipródnia azon, hogy különleges biztosítás mellett rendezzünk meg egy reménytelen és kínos Maccabi-Rába BL selejtezőt, nehogy már elzsidózza magát null-kettőnél a magyar szurkolósereg.) Mondják, hogy a miniszterelnök cimborája, csókosa, minimum a kenyeres pajtása, a VIP páholyban együtt rágják a tökmagot. Mondják, hogy szívén viseli a magyar agrárium sorsát, dicséretes aranyparaszt, istállóiban Beethoven zenére tejelnek a derék magyar (de leginkább svájci, Milka) tehenek.

De azt még senki sem mondta soha, hogy Csányi ne képviselte volna eminens módon pénzügyi érdekeit. Ha maga apasztja 1,82 százalékra, a saját maga által elnökölt regionális bankban, az OTP-ben részvénypakettjeit, ha hétmilliárdot egy álmos napon egy mozdulattal a piacra dob, akkor abban mégiscsak lehet ráció. Mondhatják így, mondhatják amúgy, látni, hogy választási napok jönnek, a vezérkulák eldöntötte, hogy a bankok zsírját fogja népnevelő célzattal leszívni. Mondják, hogy tűzközelben lévén látta, hallotta, vagy csak kiszagolta, milyen világ jön Magyarországra. Hogy az idült bankellenes mániából az ámokfutó nem gyógyul ki többé. Mondják, hogy úgyis újraválasztják, és a rendelkezésre álló újabb négy évben végképp romba dönti Magyarországot.

Gazdag emberek, sok pénzből, sok pénzt emeltek le egy nem túl gazdag bankban. A hajófenék már félig van vízzel? A hatótest az oldalára dől? Csak annyit látunk, hogy a kapitány menekül. Elkötötte a privát mentőcsónakot. Nekünk nincs hová eleveznünk, nyakig benne vagyunk a vízben.

 

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (32 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +49 ( 55 szavazatból)
Buják Attila: A kapitány, 4.8 out of 5 based on 32 ratings

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Benne. Csak nem a vízben!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  2. A sz@rban!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  3. Az oligarchák eddig biztonságban érezhették magukat. De rájöttek, hogy egy, csak egy Oligarcha létezhet e tájakon

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (30 szavazatból)
  4. Én nem gondolom hogy menekülne az a kapitány. Izmozik egy kicsit miheztartás végett Orbánnal. Aztán megveszi a Pápai Húst. Amiért Lázár Janival összetűzésbe került.
    Jó (és aljas) a technikája. Emlékezzünk hogyan szerezte meg a Picket.Amerikában felröppentette valaki a hírt, hogy nem is úgy, és nem is abból készül a Pick amiből, és ahogyan kellene.Így jutott hozzá olcsón…
    A Pápai Húst meg abba a helyzetbe hozta, hogy csődeljárást kérjen maga ellen a cég.Így is megkaphatja olcsón…
    Lehet hogy nem így lesz, de miért is ne történhetne meg?
    Ha és amennyiben ez a történés lényege, akkor nagyon nem menekül a kapitány, hanem terjeszkedik.
    És izmozik tovább Orbánnal. Megteheti.A nagy barátság mögött nem vette észre a csuti,hogy ez a kapitány kicsit (?) a fejére nőtt.
    A másik opció, hogy menekíti a vagyonát.Akkor mások is követni fogják. Amit nem hiszek. Ezeknek az oligarcháknak ez a kis ország még mindig termel ki javakat.Amit ugye kár lenne veszni hagyni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  5. Itt keresendő az indíttatás : Orbán szólt az OTP-ről is, melynek megjegyzése szerint “vitatható tulajdonosi háttere van”, de szerinte az átszervezendő takarékszövetkezetekkel együtt segít abban, hogy a bankrendszeren belül 50 százalék felé menjen a magyar arány.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  6. #
    bumburi
    2013. július 28. vasárnap
    15:37 A Gyulai Húskombinát Zrt és a gyulai kolbász gyártási jogát is nagyon olcsón megvehette volna, nem tette és a cég csődbe ment. Végül kormányzati támogatással Kft formájában a Gyulai Önkormányzat indította újra a gyulai kolbász gyártását, pedig mindenki arról beszélt, hogy a csődbe ment céget Csányi veszi meg olcsón!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  7. Gedeon
    Szerintem nem lefutott kör ez még.
    A Pápai Húsban érdekelt Lázár Jani is. Meccseltek is ebben az ügyben. Most egyenlőre csődeljárás van. Tehát fojt. köv.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  8. Az eladott OTP részvények összértéke nem éri el az állítólagos vagyonának (kb. 135 milliárdos) a tíz százalékát sem. Tehát nincs szó arról, hogy ha ezt elbukná az OTP.vel, akkor szegénynek havi 47 ezerből kellene majd megélnie. Szerintem itt arról van szó, hogy az OVis államosítani akarja az OTP-t, mert szüksége van egy magyar (azaz az ő parancsai szerint működő) nagybankra, ahová a csókosait teszi be vezetőknek, majd onnan adnak más csókosoknak nagy összegű és soha vissza nem fizetendő kölcsönöket, mert ugye állami bank, ha csődbe menne, akkor költségvetésből kihúzzák a szarból és mehet tovább a Simicskáék kitömése közpénzből. Ebben nyakig benne van Csányi is, pontosan ezért viszi ki a bankból a pénzét, nehogy az is “veszélybe kerüljön. “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (21 szavazatból)
  9. Érdekes volt annak idején, hogy a Herz becsődölt, pár évig eltűntek a termékek és most a Pick gyártja. Mondja valaki, hogy véletlen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (15 szavazatból)
  10. Szanyi Kapitány is írt egy figyelemreméltó cikket Csányi témában!
    http://mobile.hirhatar.hu/hirhatar/volt-egyszer-egy-otp/24433

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  11. Egyes vélekedések szerint (amit osztok) Csányi “eltalálta a papírrepülővel” Orbánt, ezért vették le devizahiteles mentő(bankokat nyúzó) csomagot az asztalról.
    Mert aki elhiszi, hogy egy mezőgazdasági beruházásnak az a módja, hogy eladjuk a SAJÁT részvényeinket, az egyéb bugyutaságokra is képes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  12. Az egész ügyben két figyelemreméltó mozzanat volt:
    1. A Lázárnak való beszólás trafikmutyi ügyben
    2. nyilatkozatra kiválogatott médiák összetétele (nem túl fidesznyik)
    —-
    és lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de melyik cikk szól a Stroy4 hírműsoráról, amitől ennyire be vannak fosva? Miszerint híreket bulvárba csomagolva, netán-tán még magyarázatokkal is ellátva közölnének – és nem a Hitgyüli által tulajdonolt ATV-n keresztül? Vagy a frekvencia engedélyekkel fegyelmezett Klubrádióban? Hát hova jut így világ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  13. Csányinak nagyságrendekkel több esze van, mint Orbánnak. A ‘90-es évek elején Bokros törvényileg akarta megtiltani, hogy egy bankban azonos személy legyen az igazgatótanács elnöke és a vezérigazgató, hiszen így a tulajdonosok képviseletének vezetője és a menedzsment vezetője ugyanaz lenne. Akkor Csányi és Princz (Postabank) összefogtak, és megzsarolták a kormányt. Tehették, hiszen pl az OTP mérlegfőösszege akkor a teljes magyar költségvetésnek mintegy kétharmada volt – ez az a pénzmennyiség, ami összesen megfordul a bankban. Elég volt belengetni, hogy piaci kamatra emeli az összes magánhitel kamatát – akkor még mindenkinek “otpje” volt, – vagy nem vállalja a kisvállalkozások számlakezelését. Aztán Princz eltűnt – érdekes módon egy vidéki OTP fiókból indult az a levél, ami kiváltotta a Postabank-betétesek rohamát. Csányi minden kurzus vesztesének helyet adott – Csepi Lajos is ott landolt, amikor az ÁVÜ éléről kirúgták. A bank dolgozóit kilóra megvette: nem is került nagyon sokba. Kiléptette a szakszervezetüket a KPVDSZ-ből, és az önálló szakszervezete élére kinevezett – bocs megválasztottak az igen karakán bizalmik – egy részeges kiszes libát. Emellett megtartott két üdülőt, sőt felújíttatta, és csaknem hasonlóan kedvezményesen vehette igénybe az otp-s. Viszont nem volt gondja a bértárgyalásokkal, sem a létszámleépítéssel – három év alatt kb. 20%-kal csökkentette az alkalmazottak számát. Azért volt gondja a saját zsebére is: már nem emlékszem pontosan, hogy ‘92-ben, vagy ‘93-ban a Csányi vezette it megszavazott Csányi Sándor vezérigazgatónak egy évre 400 millió forint prémiumot – OTP részvényekben. Volt limitált dolgozói részvényprogram is – 860 forintba került egy részvény,és beosztástól függő darabszámban vásárolhattak. Alig egy év múlva 2900 forinton adott vételi ajánlatot a dolgozóknak. A sok hülye esze nélkül adta el – aztán újabb egy-másfél év múlva engem szidtak, hogy miért nem szóltam – pedig szóltam -, mert akkor már 6700 volt egy papír ára.
    Csányi most 7,8 milliárd forint értékben adott el részvényt, ami az összesnek alig több, mint 1 százaléka, és a birtokában lévő részvényeknek is csupán töredéke. Szerintem a devizahitel ügyében meghirdetett kormányülés előtt három munkanappal – és két tőzsdei szünnappal, ezzel fékezte a papír omlását – csupán egy figyelmeztető kokit osztott ki Orbánnak. Eddig elég semmitmondóra is sikeredett a “devizahitel-mnentési” akció. A lázáros megjegyzése meg arra hívja fel a figyelmet: hülye az a kasszafúró, aki az akciójához kihívja a tévéhiradót, hogy az megörökíthesse: milyen ügyesen kezeli a szerszámokat. Nem lennék meglepve, ha egy időre elhalkulnának a trafikosoknak tovább kizárólagos árusítási jogokat adó hangok.
    Az meg, hogy csaknem kitiltotta az összes Pártmédiát, lehet, hogy annak köszönhető: azok tudnának igazán rázós kérdéseket feltenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (20 szavazatból)
  14. Ja, 1993-ban 400 millió forintot havi 50 ezer forintjával 800 hónap, vagyis több mint 66 év alatt lehetett megkeresni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos