Ronai and Ronai
AMERIKAI

Portugál 2013. május 6. hétfő 21:30 Forrás: Nol

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Portugál

Budapest – Övé itt minden, ami még nem, azt megszerzi magának. Ha az államnak magán-nyugdíjpénztárra fáj a foga, akkor hoz magának egy törvényt és övé lesz az is.

Megkaphat bármit, lám, a Molt is milyen szépen visszaszerezte a magyaroknak. Megszűnt az ország energiafüggősége, mondta akkor büszkén a Kedves Vezető.

Viccelt persze, mert szokása ez őneki. Egy frászt szűnt meg ugyanis. A Mol alatt továbbra sem húzódik olajmező, ugyanúgy adja és veszi a benzinnek valót, mint annak előtte. Forgalmazza, másképpen mondva: kereskedik vele.

Néhány milliárdot veszített a Mol visszavásárlásán az állam, de a Kedves Vezető kicsire nem ad. A szerencse forgandó, benne van a pakliban, hogy aki tizenkilencre lapot kér, az veszít.

Így mulat egy magyar úr, legföljebb majd beleugrik a nagybőgőbe.

Zágson, ahogyan azt az ideiglenesen hazánkban állomásozó Zsidó Világkongresszus prominensei mondanák.

Ha a Kedves Vezető kinéz magának valamit, emberei megszerzik neki, bárkié is legyen. A napokban is ez volt, amikor egy Mercedes buszon utaztak az ő jó Tarlós Pistájával, aki főpolgármester Budapesten. Tetszett a Kedves Vezetőnek amit látott, fel volt söpörve szépen minden, a hajléktalanok is eltakarítva erre a kis időre, megvalósult gyönyörű képességük a rend.

Előbb egy ukrán tulajdon szúrt szemet a Kedves Vezetőnek, de a busz nem tudott lassítani, így aztán az a ház kiúszott a képből. Ám a volt Balettintézet épülete már feltűnt neki, ami nem is csoda: szép az ott szemben az Operával, nem véletlenül építődött oda annak idején.

Kié az a ház, kérdezte. A portugáloké, válaszolta a Tarlós Pista.

Akarom, mondta a Kedves Vezető. Vegyed vissza a portugáloktól, én meg majd szépen odaadom a magyaroknak. (Elfelejtették mondani neki, hogy azok az idők már elmúltak, amikor kéz a kézben mentek a még nálánál is kedvesebb vezetők a padlásokat lesöpörni.)

Rendelettel nem lehet, mondta a Tarlós Pista. Jogállam vagyunk, kérlekalássan, ha szabad bátorkodnom. Törvény kellene rá.

Tudom, hogy jogállam vagyunk. Állítsál össze egy előterjesztést, én meg csinálok hozzá törvényt.

Mikorra parancsolod?

Ráér tegnapra, viccelődött a Kedves Vezető.

Tarlós Pista gondterhelten hallgatott. Egyedül annak örült, hogy még nem találták fel a gondolatrendőrséget. Mert most az járt a fejében, hogy ennek itt mellette, milyen hülye kívánságai vannak. És ki tudja, holnap mi kell majd neki: futballpálya, égő csipkebokor, tán még valakinek az asszonyát is privatizálná.

Még jó, hogy a Balogh József asszonyverő vak komondorára nem vetett szemet, kuncogott magában a Tarlós Pista. Az lesz ám a szép világ, amikor az ország összes vak komondora állami tulajdonba kerül.

Magában röhögött, befelé. Úgy, ahogyan csak a sokat próbált beosztottak tudnak: külső szem számára láthatatlanul.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (22 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +28 ( 40 szavazatból)
Portugál, 4.8 out of 5 based on 22 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

28 Reader’s Comments

  1. Ez is alapanyag az ungarische moral oktatásához. :((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  2. Komoly törvény előkészítés. A hülye magyaroknak ez is elfogadható!
    - Mit parancsolsz édes gazdám?
    - Adjatok be javaslatot, hogy törvényt tudjunk hozni!
    - Igenis gazdi! Vau vau

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (34 szavazatból)
  3. Bumburi Pont a lényeget hagytad ki. Figyelj jobban!!!!! Egyes szám első személy!!! Nem többes szám!!!! Tudjak és nem pedig tudjunk . Nagyon nem mindegy!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  4. Hungarian citizen

    Neha azon tunodom, hogy amekkora suldo suttyo paraszt a tarlos nevu, tan egyszer kicsit megfeledkezik magarol es ugy rugja fel a torpe tolvajt, hogy ner legyen a talpan, ami majd ujra talpra allitja :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (25 szavazatból)
  5. Hogy mekkorát lehet ilyen magas polcról esni… És le fog, csak valami félreértelmezett humanizmustól fűtött valaki fel ne segítse, mint a második választási bukása után.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (25 szavazatból)
  6. Már írják a törvényt. Hiszen ov megrendelte. Rövidesen államosítják, bocsánat, megvédik. Meglátjátok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  7. Szerintem most is vannak törvények, csak be kellene tartani és tartatni. Például elvégezni a szükséges állagmegóvásokat a tulajdonos helyett, és áthárítani rá a költségeket. Ha nem fizet, el lehet árverezni az ingatlant, és a kerület, vagy a főváros, vagy az állam licitálhat rá, úgyse kell senki másnak. A probléma egyébként általános, magam számos olyan ingatlant vásároltam vissza az államnak, amit olyanoknak privatizáltak, akik egyrészt nem rendelkeztek tőkével, már a röhejesen alacsony vételárat is hitelből fedezték, másrészt nem rendelkeztek megfelelő felkészültséggel a szakszerű működtetéshez. A teljesen tönkretett, szétrabolt, romos állapotú ingatlanokat általában a privatizációs ár tíz-hússzorosáért sikerült visszaszerezni a felszámolótól, vagy az ixedik tulajdonostól, aki adósság fejében kapta. (Műemlékekről és egyéb védett, az állam természeti és kulturális örökségét képező ingatlanokról van szó.) Ha van olyan épület, amelyiket nem lett volna szabad, vagy csak nagyon erős garanciák mellett privatizálni, az a Balettintézet épülete volt. Most majd ki lehet sajátítani az eladási ár tizenötszöröséért. Persze, mert a kerületnek, meg a fővárosnak, meg az államnak se volt elég pénze, hogy kezdjen az épülettel valamit. És az új tulajdonosoknak volt? De lett nekik, mert el tudták adni jó áron. Ha építésbe, üzemeltetésbe fektetnek, szinte biztos az üzleti bukás. Nekem van egy ötletem. Vissza kellene bele költöztetni az Állami Balettintézetet. Aztán mélyen elgondolkozni az utóbbi huszonhárom év történésein, beleértve nemzeti kincseink lelkiismeretlen elherdálását, és most a szellemi vagyont is beleértem. Lassan értelme volna egy “tabula rázást” csinálni, ahogy egykori főnököm az ő egykori főnökét idézte.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (23 szavazatból)
  8. “Néhány milliárdot veszített a Mol visszavásárlásán az állam”
    ….azért annál egy kicsivel többet….Nem realizált árfolyamvesztesége mintegy
    190 000 000 000 Forint. A részvény árfolyama visszavásárlása óta egyszer sem érte el az akkori értékét.Ez hajlamosítja a gondolkodáshoz szokott embereket az üzleti összejátszás gyanújára.Erős “vételi nyomás” hatására egyre magasabbra kúszik az ár,és ha ezen a csúcson vásárolják fel a csomagot az vagy dilettantizmust,vagy szándékos összejátszást sejttet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (26 szavazatból)
  9. A cikk írója kicsit téved. Tarlós Pista nem halgatott Orbán javaslatára, és nem kuncogott magában. A videón hallható, amikor azt mondja Orbánnak : “Jó, beadjuk” (mármint a törvény javaslatot ! ) 1:22-nél hallható ! Ez a csattanója a történetnek !!! Sajnos a cikkből az a csattanó lemaradt !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  10. Javítás : hallgatott ! (Bocs)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  11. Barry1
    Milyen igazad van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  12. Csacsicska Tamás

    A dolgot úgy kell megoldani, hogy legyen törvény arra: öt éven belül kapjon használatbavételi engedélyt az épület. Azután már csak a VI. kerületre kell bízni, hogy mindig találjon valami kifogást az engedély kiadásának elhúzására. A hatodik év első napján az Orbán családé lesz az épület, Ráchel költözik be a második emeletre.
    .
    Minden törvényes, szó sincs államosításról. És lehetőleg nem szabad beírni az épület pontos címét – mert akkor kilóg a lóláb – de be lehet a házat azonosítani számtalan más paraméterrel.
    .
    Ez tehát egy iskolapélda – más ügyekkel is így kell csinálni. Az EU egy árva szót sem szólhat, mert minden törvényes – akik meg szólni mernek, azoknak a Gárda, a Tisztelt Ház hajdúi és persze a TEK ellátja a baját. Mint Pintér gyilkos rendőrei – akik persze nem gyilkosok, hanem legfeljebb súlyos testi sértést követtek el. Munkahelyi ártalomból kifolyólag.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  13. Ilyenkor aldom a sorsot, hogy idöben elvitt Magyarororszagrol. Szerencses vagyok, mert a Skandinaviaban szuletett fiam jobb helyen, egy normalis orszagban nött fel. Ha most lennek huszoneves, ismet az emigralas mellett döntenek, de hamarabb. Csak ezt tudom ajanlani a magyar fiataloknak.
    Ha megis az otthonmaradas mellett döntenek, akkor tegyenek meg mindent a jelenlegi neofasiszta rezsim megdönteseert, a sajat es jövendö gyermekeik jövöjeert. Ha az orszag tuleli ezt a tatarjarast, akkor mar csak jobb lehet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  14. Hazafi
    2013. május 6. hétfő 23:07

    Tévedsz, az igaz csattanó itt van :

    http://hvg.hu/itthon/20130506_Mar_tervezi_is_a_VI_kerulet_Orban_portuga

    Valójában az nem kifogásolható,ha egy ilyen értékes épület esetén kötelezik a tulajdonost az állagmegóvásra és a hasznosításra. Amennyiben a tulajdonosi kötelezettségeinek – és ezeket már az épület eladásakor rögzíteni kellene – bármilyen okból nem tud, vagy nem akar eleget tenni, akkor kerülhetne szóba egyéb szankciók alkalmazása, de nem az éppen arra buszozó Orbán pillanatnyi ötletelése alapján.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  15. A tarlóspistás film egy műremek. Néhány percbe sűrítve benne van a mai magyar valóság. A rezsim állatorvosi lova.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  16. kikelet
    Ez megint egy “orbános öszödi-beszéd” volt!
    Valaki el is nevezte “buszos-beszéd”-nek!
    Most már e honban csak arra kell vigyázni, hogy a hatalomból senki ne kívánja meg valakinek a valamijét, ha lerobbant azért, ha tetszetős, akkor azért, mert akkor hoznak egy törvényt és már viszik is!
    Ha pedig külföldi befektető az illető, akkor +pláne, oszt jó napot!
    Jogbiztonság, ja, magyar módra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  17. Az jellemző a két potentátra, hogy még a hatályban lévő törvényeket sem ismerik! Nem kell ide semmilyen új törvény, legfeljebb abban az esetben, ha valóban le akarják nyúlni az egykoron az Állami Balettintézetnek otthont adó házat. Az építési törvény rendelkezik az épületek kötelező állagmagóvásáról, különös tekintettel a városképi szempontokból kiemelt területeken. Csak éppen az a helyzet, hogy senki nem veszi komolyan.
    De főleg a magyar állam tesz magasról a törvénxre, mert érdemes megnézni, hogy hány az állam, vagy az önkormányzatok által tulajdonolt épület hever romokban.
    Jó lenne, ha az elhanyagolt épületek ügyében orbán, és tarlós elvtársak előbb a saját portájuk előtt sepregetnének, mert így eléggé méretes lóláb lóg ki a miniszterelnök szájából!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  18. Megnéztem az utazásról készült videót. Elképesztő, hogy ez a Tarlós milyen jellemtelen seggnyaló. Idióta barom budapestiek! Ez helyett a pipamocsok helyett még én is jobb főpolgármester lennék. Nem azért mert én olyan okos vagyok, hanem azért, mert a Tarlós nálam sokkal hülyébb .Ráadásul még hitvány jellemtelen csutisegg-nyaló is. Kérlekalássan, ha szabad bátorkodnom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  19. Nyul György 2013. május 7. kedd
    Pontosítsunk, ha kérhetném!
    Ha lehet, csak azokat a budapestieket minősítsd le, akik tarlósra, és erre a tolvaj bandára szavaztak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  20. Ez az eset is jól példázza a szereplők demokráciához való viszonyát és műveltségük fokát. Arról, hogy ők dönthetnek az ország ügyeiben viszont nem ők, hanem őket hatalomra segítő és ott tartó balga nép tehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  21. Lesz még Magyar Köztársaság!

    indok az államosításra: a portugálok nem renoválják a házat. Nos, a fotón is látszik, hogy orKbán-patkány fejét 20 éve nem renoválták, vegyük el tőle!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  22. “Magában röhögött, befelé. Úgy, ahogyan csak a sokat próbált beosztottak tudnak: külső szem számára láthatatlanul.”
    Ehhez hozzátartozik az is Murphy törvénye szerint, hogy harmadosztályú vezetőnek
    nem lehet negyedosztályúnál nagyobb közvetlen alárendeltje. Így azután a Pista
    csak kínjában röhöghetett, azt is csak magában. Ugyanis ő már minden volt
    csak repülős nem. Posztján – jelenleg – a “sokat érő” emberek közé tartozik.
    Meg is szolgálja.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  23. Erre friss hír:
    http://nol.hu/archivum/javasoljak_az_eljarast_magyarorszag_ellen

    Remélem épül a Führerbunker….

    de ha most lehetne szovjet helyett negyven évig svájci, norvég, vagy legalább egy nyamvadt izraeli megszállást, bitte…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  24. A legszebb az egészben, hogy milyen gátlástalanul kérkedve mondta ezeket a mondatokat a rengeteg kamera előtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  25. Ez is jó példa arra hogy semmibe vesznek törvényeket !!!!!!!
    .
    Mondjuk 2014 választások előtti időszak, és érzik a vesztüket, utasítják lézerjanit hogy terjesszen be valamit a választások megakadályozására .
    Egyénileg indítványozza vezessenek be rendkivűli állapotot a gadaság rossz helyzete miatt (előtte ehez módosítják a tákolmányt) .
    Érdemes 2014-ig várni ? (annak akit fizetnek hogy kusba legyen “ellenzék”)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  26. halmazelmélet

    Azért látszik, hogy mi még jogállamban élünk.

    A szellemi előd idejében mentek a hatalom birtokosai, kinéztek maguknak egy helyes villát, egy kellemes gyárat vagy üzletet stb.

    Pár óra múlva megjelentek a karhatalmisták és már rakták is teherautóra – egy-egy bőröndnyi személyes holmival – a tulajdonost meg a családját és meg sem álltak a célállomásig. Lehetett ez koncentrációs tábor, munkatábor, Recsk, gulág. Mikor mi.
    Garantáltan nem volt lehetőségük ügyvédért kiabálni.
    2014 után meg ezt is megengedheti majd magának a fényestekintetű csuti törpe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (8 szavazatból)
  27. A szélsőjobb persze, hogy nemzetkedik, attól jobboldal – aki ide baloldalt meg padlássöprést, Recsket hallucinál, az náci fogyatékmanó.
    A kérdés csak az, hogy az ukrán tulajdonra miért nem próbálta visszarakni a turháni “faj” mancsát? Félt, hogy levágják? Hajrá, Украина золотая, söpörd le az orbáni mocskot vasseprűvel, mint ‘44-’45-ben! Egy náci se maradjon ezúttal, ни прощения, ни пощады!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  28. Úgyemlékszem, hogy a beszélgetés “csattanója” az volt, hogy Tarlós egy “értettemmel” összecspta a bokáját.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos