Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbánig érnek a a trafik-mutyi szálai 2013. május 12. vasárnap 17:48 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Orbánig érnek a a trafik-mutyi szálai

Budapest – Az MSZP szerint a nyilvánosságra került bizonyítékok alapján világossá vált, hogy a “trafikmutyi” nem egy elszigetelt korrupciós akció, azt a Fidesz központilag szervezte. Erről Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt vasárnap Budapesten.

Az ellenzéki politikus a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, mára egy hangfelvétel és egy levél is bizonyítja, hogy az állami dohánycég és a pályázatok ellenőrzésével megbízott minisztérium kiadta a dohányboltok üzemeltetésére jelentkezők névsorát, hogy azt politikai alapon osztályozhassák helyi fideszes vezetők.

“Kártyavárként omlottak össze a kormánypárti politikusok hazugságai” – fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve: korábban Horváth István szekszárdi polgármester, valamint Lázár János és Kósa Lajos is hazudott, amikor cáfolta a trafikokról történt politikai egyeztetéseket.

A frakcióvezető-helyettes szerint a trafikok “aktivista hálózatként, logisztikai bázisként” működhetnek a Fidesznek a jövő évi választásokon.

Lukács Zoltán hangsúlyozta, ki kell deríteni, “meddig ér a trafikbotrány”. Szerinte “mindenkinek világos lehet, hogy Orbán Viktor tudta nélkül ez nem történhetett meg”. Rámutatott, az ügy kivizsgálása során kiderülhet az is, az ügyészség vagy a törvényt, vagy a Fideszt képviseli. Amennyiben ugyanis az ügyészség a választási kampány előtt nem indít érdemi vádemeléseket a pályáztatás ügyében, hanem “névtelen senkiket gyanúsít súlytalan bűncselekményekkel”, akkor “tényként kezelhetjük az eddigi gyanút”, miszerint az ügyészség a “Fidesz pártirányítása alatt áll”.

Az ellenzéki politikus a hvg.hu birtokába került hangfelvétel alapján további bűncselekmények gyanúját is felvetette, mivel a hallottakból szerinte az is kiderül, hogy a Fidesz vagy nyilvántartást készített a három évvel ezelőtti kopogtató cédulákról, vagy megőrizte azokat.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (23 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +34 ( 40 szavazatból)
Orbánig érnek a a trafik-mutyi szálai, 5.0 out of 5 based on 23 ratings

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(28)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

28 Reader’s Comments

  1. Miért kellene ezen csodálkozni?Tökéletesen illik a képbe,amit a fidess 3
    éve müvel minden területen.Gyalázat,ami itt történik napról-napra.
    És mivel a zemberek ingerküszöbe a csillagos égben van,meg se lepödnek.
    Itt bármi megtörténhet,meg az ellenkezöje is.Korrekt ország,sikeres gazdaság.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +41 (45 szavazatból)
  2. Az cikkben szereplő képen dr. Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció alelnöke látható, egy május 8-i flashmobon, ahol tiltakoztak a trafikpályázat adatainak titkosítása ellen.
    http://portal.dkp.hu/index.php/2011-12-05-15-42-05/hirek/4505-dk-elfogadhatatlan-hogy-titkoloznak-a-trafikpalyazatok-adataival

    Lukács Zoltán MSZP politikus honlapja:
    http://mszp.hu/parttag/lukacs_zoltan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (23 szavazatból)
  3. Szerintem minden valamirevaló korrupció fő figurái max. 3-4 lépéssel összeköthetők Orbánnal, nincs ebben semmi meglepő. Az ellenkezője volna az.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +35 (39 szavazatból)
  4. Ebben az országban Orbán hallgatólagos beleegyezése nélkül már a fű sem nő, nemhogy mutyi szálak.
    De miután nem jött be a Lázár előadás, megindították két frontos ellentámadást.
    Amíg az MSZP türelmesen megvárja az ügyészség segítő nyomozását, a demokrácia szent szabálya szerint, addigra az utcára kerültek a plakátok, melyek a Philip Morrist teszik meg bűnbaknak, mert ő az aki hergeli az embereket trafik ügyben. Mert ügy az különben nem lenne.
    És megindult a másik fronton is a támadás mely Bajnait késztette védekezésre, mely szerint nem a libaügy áldozatainak pénzéből finanszírozzák a kampányt.
    .

    Tucatjával vannak talonban a kellő időben előhúzandó elterelő hadműveleti tervek.
    És az ellenzéknek nevezett populáció még mindig nem érti, hogy nem szabad védekezni, magyarázkodni.
    Eközben Orbán, a szabadságharcos hős vitézünk meg a portugál hírtelevíziónak adott szívmelengető riportot a Magyarország ellen zajló összehangolt támadásokról.
    Milyen focimeccs volt Portugáliában?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (44 szavazatból)
  5. Embereknel ez sem veri ki a biztositekot elegge! Sajnos igy armit megtehet es meg is tesz a narancsos COSA NOSTRA! Elkepeszto mennyisegu buncselekmenyt kovettek el ez mar csak olyan hab a tortan! Az unios penzek leosztasarol a nyilvanossagra kerulne egy lista az lenne a vesztuk csak errol semmilyen media nem irt meg soha , pedig szepen leosztottak maguknak azt is egyszoval mindent elloptak amit lehetett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +32 (38 szavazatból)
  6. Semmilyen kétségem nincs a fellöl, hogy a fülkeforradalmárok alsóbb szinteken önállóan cselkedhetnek. Különösen nem gondolom ezt, egy központosított állami hivatal által kiírt tender bírálatakor. A helyi komiszárok nyilvánvalóan azért vannak, hogy biztosítsák a központi akarat érvényesülését.
    A trafikügyben ez azonban sosem fog kiderülni, mert Kaja Ibrahim és Josip Tot óta tudható, hogy itt a fülkeforradalmárokhoz köthető ügye felderítése helyett, azok elkenése folyik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  7. Korrupt az egész rendszer, miden szó és tett erről árulkodik. Ami azt illet – nagy ostobaság azt feltételezni, hogy mindenki született hülye és a szemébe lehet hazudni. Messziről ordít , a sunyi tekintetek, az álságos pofák…jó lenne, ha néha tükörbe néznének. De ne reménykedjenek, nem marad ez így!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  8. Természetesen a fidesz-maffia kormányzása bűncslekmények sorozatából áll. Miért van még valaki, aki ezt a tényt nem ismeri a leszedált, érzékelésüket, gondolkodásukat, ítélőképességüket vesztett magyarokon kívül?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (27 szavazatból)
  9. trafik és nyilas-horthys-ta fideSS

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (19 szavazatból)
  10. Trafik licenc elvetele a törvenyes tulajdonosoktol az is c…………ny bünözes

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  11. http://www.origo.hu/itthon/20130509-dr-cake-baly-marcelo-portreja.html

    az origós kommenteket elnézve, nem csoda , ha Magyarországon eluralkodott a fideSS-jobbik nagymagyarkodásnak köszönhetően a gyűlölet légköre.
    sem a fideSSnek, sem a jobbiknak nincsen köze a magyar emberekhez.
    2 mocskos uszító párt. önkényuralmisták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  12. Jó a felvetés, mert én azt is el tudom képzelni, hogy pont a kubatov-féle választási “szerveződés” miatt lettek egyáltalán az új trafikok.
    Így két legyet is ütnek egy csapásra:
    1. a végvárakon a megbízható elvtársak biztos jövedelemhez jutnak 20 évig
    2. egy trafiknyik-ra (a fidesznyik után) 2000 választó jut, tehát országos hálózatot építenek ki a trafikokkal, melyek majd segítik kubatovot a választásokon. Majd kérnek egyszer (vagy többször) egy szivességet ők is a trafik nyertesektől, akik hálából boldogan meg fognak tenni bármit.
    Nemzeti dohánybolt – még a neve is vicc.
    Nemzetieskedve árulják el a demokratikus jogállamot és a hazát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (31 szavazatból)
  13. A sz@r mostmár nem a nyakukig, hanem a fülükig ér, mikor mond már le a kormány?
    (soha)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  14. Utálom ezt kérdezni, de megkérdezem:
    ÉS?
    Most történik valami? Például ellenzéki tüntetések sorozata? Utcai demonstrációk? A harag kifejezése? Vagy némi verbális akciózás után minden marad a régiben? Mert akkor még mindig nem vágtak ellég fát a hátunkon, pedig már hegyben áll.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  15. Szégyen hogy a cikkhez nem a megfelelő képet mellékelik!

    A DK-t is le kell vadásznia az Anépszavának?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  16. Ajánlom ezt az írást trafikügyben:
    Ha egy kopasz kigyúrt pasi berúgja a trafikod ajtaját és azt mondja – „Ezentúl a nyereséged fele az enyém, vagy húzz innen” – kellemesebb, mintha egy öltönyös úriember megy azzal – „elvetettem a licencedet, nekem dolgozol vagy bezársz.” Az elsőt maffiának nevezik, a másodikat szemérmesen járadékvadászatnak mondják, de társadalmilag sokkal károsabb.

    http://mkovacstibor.blogspot.hu/2013/05/trafikugy-van-e-kulonbseg-maffia-es.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  17. A fidesz alapfilozófiája “CSAK A FIDESZ” de ez még csak a kezdet. A fidesz ha kell lop, ha kell hazudik, ha kell hamisít, ha kell rabol, mindezt a NEMZETI együttműködés jegyébe. Intellektuális bűnözők gyülekezete, egymást hozzák be a fidesz szervezetébe, olyanokat akik már bizonyítottak. Vannak köztük olyanok pl. Nyíregyháza polgármestere országgyűlési képviselő, aki ellen évekig tartó bírósági eljárás folyt 300 mill. csalás miatt, a a sátoraljai bíróságon, melyet elévülés miatt megszüntettek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (24 szavazatból)
  18. a FÉREG! Aki tönkretette a Köztársaságot…..és még szabadon garázdálkodik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  19. A nyertes pályázatok nyilvánossága mndent elárulna.
    Az üzlet nélküli és szakmán kívüli nyertesek vajon miféle üzlet tervet nyújtottak be?
    Az Mszp bztosan éjt nappallá téve küzd ezért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  20. Ettől a portáltól elvárnám, hogy ne keverje a demokrata, ellenzéki pártokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  21. Ma mesélte egy közeli ismerősöm hogy egy tolnai településen öt trafik lehet , milyen érdekes hogy mind cba kötődésű !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  22. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=PcYy8Jlrz2I

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Orbán nem csak Felcsúton építette ki a birodalmát hanem aki Fideszes és családi ill.haveri körbe tartozik a trafikok sajátkörbe sorolásával igazi párthűkatonákra tett szert !!!!! 2014 VÁLASZTÁS SE LESZ TISZTA => FIDESZ MINDEN ÁRON A HATALOMHOZ FOG RAGASZKODNI !!!!!!! Ez 100 % !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  24. Egyetlen lehetseges IGAZSAGOS megoldas.

    Az ugyszseg azzonnal rendeljen el vizsgalatot. A vizsgalat idotartamara fuggesszek fel az Orban kormanyt, (sot az egesz orszag alljon le )es a bunozoket/bunosoket nevezzek meg es iteljek el.
    3 nap eleg lenne ra.

    A masik megoldas mivel az orszag menthetetlen, minden normalis menekuljon , amig lehet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  25. Ez csak a kezdet ! A sok támogatójukat ki kell fizetniük, mivel ingyen leves nincs. Mivel annyi pénz nem áll rendelkezésükre, , ezért a pénzszerzés lehetőségéhez juttatják a katonáikat. Ennyivel különbek a szociknál. Azok csak a felsőbb klientúrát juttatták pénzhez. A föld és trafikmutyiból kimaradott hívőiknek még kitalálnak újabb megoldásokat, hogy mindenki kapjon valamicske BAKSIST. Ők legalább törődnek a katonáikkal. A BAKSIS fejében újra elvárhatnak feltétel nélküli hűséget és támogatást. A hülye Maris néni meg hálálkodik a rezsi csökkentésnek hazudott pár forintért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  26. Úgy áll, hogy Magyarországot jelenleg egy Fidesz nevű szervezett bűnözői csoport, maffia kormányozza. A saját anyagi és hatalmi érdekeinek megfelelően hoz döntéseket és törvényeket, a maffiatagokat, vagy a maffia támogatóit hozza kizárólag előnyös helyzetbe és eltipor, kizsákmányol mindenki mást. Mindezt Európa közepén, az Európai Unió tagállamaként. A legszörnyűbb azonban az, hogy még mindig túl sok a támogatója, még azok között is, akik isszák a levét ennek az országdúlásnak. És a magyar tűri. Mindezek fényében tényszerű, hogy a magyar (legalábbis túlnyomó részben) valóban “genetikailag alattvaló” (Kertész Ákos).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  27. Írjátok itt többen is,hogy velünk a zemberekkel mindent meglehet tenni,mert birkák vagyunk.Igen,igazatok van,de azt is vegyétek figyelembe,hogy 3 részre szakadt az ország, Fidesz, Bajnai- Gyurcsány, és Jobbik. Sajnos a jobbik a Fidesz mellett áll,így ha az a maroknyi ember el indul tüntetni,gyorsan leverik. Ráadásul olyan törvényeket hoztak,ami csak a vezető kormánynak jó. A másik nagy gond a pénz hiánya.Tüntetni főleg Budapesten lenne értelme,de a legtöbb szegény,akiknek már nincs veszteni valója,vidéken él.Nincs pénzük,lehetőségük Pestre utazni.Nem fogja össze őket senki.A legtöbb város polgármestere Fideszes,így a vidéki városokban sincs értelme tüntetni,mert ahhoz kevés a régióban élő szegény-ember. Szóval,igen birkák vagyunk.3 részre tépték ezt a 10.millió lakosú országot.Nincs törvény ami segítene,mert ami volt azt eltörölték.Most itt tartunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  28. cikicakk
    Nem 3 részre van szakadva hanem legalább 4 részre, az említettek mellett sokan vannak akik nem szimpatizálnak egyikkel sem! Ők a “néma” forradalmárok. Reméljük a közeljövőben megszólalnak, de sem piros, sem narancs és nem szélsőséges gondolatok mögül!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos