Ronai and Ronai
AMERIKAI

Riogatja a londoni konzulátus a magyarokat 2013. április 22. hétfő 5:40 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Riogatja a londoni konzulátus a magyarokat

Budapest – Azt gondolnánk, hogy egy konzulátus dolga, hogy hazájának polgárait segítse. Segítse, ha bajba kerülnek, és akkor is, ha nem kerültek bajba, de kérdéseik vannak és információkra várnak. A londoni magyar konzulátus sajátosan értelmezi feladatát: tájékoztatás helyett az Angliában nagy számban munkát vállaló magyarokat ijesztgeti.

Az még rendben lenne, ha a várható nehézségekről is szó esik. De hogy csak ezekről szóljon a tájékoztatásnak kinevezett szöveg, ahelyett, hogy a lehetőségekről, a feltételekről, jogokról és kötelességekről informálnák a hazai lehetőségek híján munkát vállalni készülőket, helyette elijesztik őket, az finoman fogalmazva is: nem korrekt.

Íme, néhány csemege a fentiek illusztrálására:

A londoni konzulátus munkatársai Facebook-oldalukon a Nagy-Britanniában munkát vállalni készülő magyarokat figyelmeztetik a várható nehézségekre, egyebek mellett kiemelve, csökkent az esélye, hogy találnak munkát.

Mint írták: jelentősen csökkentek annak esélyei, hogy a kiutazó magyarok találnak munkát. A kiutazók komoly problémákkal szembesülhetnek, különösen akkor, ha a hosszabb tartózkodásra nincs megfelelő anyagi fedezetük. Nagy-Britanniában az álláskeresőnek kell gondoskodnia saját és családja fenntartásáról már a munkakeresés ideje alatt is, ha pedig próbálkozásai nem járnak sikerrel, magának kell fedeznie hazautazásának költségeit.

Külföldi munkavállalásra csak azok vállalkozzanak, akik elfogadható szinten beszélik az angol nyelvet, munkavállalási terveiket alaposan előkészítették, megbízható szerződés van a kezükben, és elegendő pénzzel rendelkeznek a munka megkezdéséig, illetve az első fizetés folyósításáig – hangsúlyozták. Megjegyezték: az induláshoz szükséges pénzösszeg a tartózkodási helytől, valamint a szálláshely minőségétől függően hozzávetőlegesen 350-500 ezer forint, ez az összeg azonban csak akkor elég, ha az álláskereső a kiérkezést követő első hónapban elkezd dolgozni, a szállásköltséget ugyanis előre kell kifizetni.

Úgy fogalmaztak: “még egy biztos munkalehetőség esetén is érhetik kellemetlen tapasztalatok a munkavállalókat”, ezért célszerű legalább annyi pénzt tartalékolni, amennyiből szükség esetén haza lehet utazni. Ha a hazaút költségeit az álláskereső nem tudja fedezni, akkor “kizárólag (magyarországi) rokonaira, ismerőseire számíthat, mivel a konzulátus a hazajutáshoz nem tud anyagi segítséget nyújtani, és átmeneti szállást sem tud biztosítani”.

Állításuk szerint a konzulátusnak nincs lehetősége arra, hogy egy munkalehetőség valódiságáról vagy egy konkrét cégről információkat szerezzen, ezért javasolják, hogy a kiutazás, illetve a munkaszerződés aláírása előtt az álláskeresők próbáljanak meg az interneten minél több információt gyűjteni a munkáltatóról, illetve internetes fórumokon lépjenek kapcsolatba olyanokkal, akik az adott vállalatnál dolgoznak.

Beszámoltak arról is: több magyar állampolgár találja magát olyan helyzetben, hogy a munkáltató az aláírt szerződés ellenére sem hajlandó kifizetni a teljes munkabért, vagy más módon szegi meg a megállapodást. Ilyen esetekben a konzulátusnak nincs módja az ügyben eljárni, hanem a brit munkaügyi tanácsadó szervezet (ACAS) nyújthat felvilágosítást.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (11 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 12 szavazatból)
Riogatja a londoni konzulátus a magyarokat, 4.3 out of 5 based on 11 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(83)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

83 Reader’s Comments

  1. Nem tudja behúzni ha keresnék ezrével találnék ilyen képeket

    http://d1.yimg.com/sr/img/1/cbafccb6-19e0-370c-957f-85c94f47113d

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. megjegyezném
    2013. április 22. hétfő 17:58
    Köszönöm a Kende Péter írása linkjét.
    Barátaim hitetlenségének végre egy bizonyítékát kaptam a fidesz, fidelisz latin
    szó betűszóként való kétfenekű elnevezés bizonyítékára. Hiszen szótárazva is
    több jelentése található. Így sikamlós üggyé válik a nyilasok hűség fogalmával
    való azonosság. (jó hogy mára már ismeretlen az AKKORI FOGALOM)
    Ugyanis a FIDESZ betűszóként való használatát ismerve, aki nem tanult latint, ki gondolna arra, hogy a FIDELITÁSZ milyen múltból feltámasztott betűszó.
    Ezekkel ugyanis – láthatóan könnyű – játszani. Ha akarom az, ha akarom nem az!
    Ha emlékszel, vagy ismered, tudod miért UTÁLOD, vagy miért tetszik
    hívószóként és mellé állhatsz végre. A hívószóval együtt ugyanis megjelent
    az árpádsávos jelkép is. Ugyan miért védték kezdetben főleg a fideSS tagok?
    Így nyertek támogatókat és hatalmat. EGY A TÁBOR EGY A ZÁSZLÓ!
    Ugyanúgy egy a tábor, egy a jelszó, mely a párt nevében van elrejtve.
    .
    http://rippercsavo.uw.hu/kende.pdf
    (lásd a28. oldalt)
    .
    Így indult az a párt. Talán nem ismerhette a történelmi előzményeket?
    A latin nyelvet ugyanis ma már csupán néhány szaktudomány használja.
    DÖNTSE EL MINDENKI MAGÁBAN, HOGY MÁRA HOL ÁLL AMIT ELKEZDTEK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  3. Heroin (ej, de szép nick…):
    .
    - Pár megjegyzés beírásodhoz.
    .
    Én valamivel régebben élek itt, nagyon odafigyelek mindenre. Jogszabályok, emberek, munkalehetőségek, mik az írott törvények, és mi a gyakorlat, politika, stb. Ennek ismeretében olvassa a következőket mindenki, főleg te.
    .
    Igen, van angol munkanélküliség is. Jelenleg hivatalosan 1,6 millió fő egész Angliában (FIGYELEM, nem az UK- ban!!!), ami azért nem rossz egy 53 milliós országhoz képest…
    .
    Az angol munkanélküliségnek két oka van.
    .
    1, Az angolok többsége egyszerűen nem hajlandó mozdulni a munkáért. Még ha elvész minden pénze, akkor sem. Az angol nem fog arrébb költözni nem hogy 2500 kilométert, mint pl. mi, magyarok, vagy szlovákok, de még 50 kilométert sem. Az angol nem fog Birminghamból bejárni Nottinghambe dolgozni, ha úgy adódik.
    .
    Az angolok többsége betanított és segédmunkát (semi- skilled work) nem vállal, ha van egy itteni értelemben vett érettséginél (GCSE) magasabb végzettsége – akkor sem, ha felkopik az álla ezért.
    .
    Szóval, az itteni munkanélküliség egyrészt ebből adódik.
    .
    2, Bizonyos körülmények együttállásakor (több, iskoláskorú gyerek, munkatevékenységből származó jövedelem teljes hiánya, esetleg valamilyen fokú rokkantság, egyéb hátrányos helyzet, stb) akkora állami támogatás jár, hogy ha egyébként megtehetné, akkor sem megy el dolgozni. Ez az itteni segélyezési rendszer egyik rákfenéje, ezen igyekszik az itteni Parlament változtatni mostanában.
    .
    Munka pedig van, aki mást állít, az vagy hazudik, vagy nincs tisztában a tényekkel. Nagyon sok munka van, és ezek nem kamuálláshirdetések, nem úgy, mint Mordorban, vagy máshol, Közép- Kelet Európában. Más kérdés, hogy az éppen megpályázni kívánt munka esetleg 100 kilométerrel arrébb van.
    .
    Fizikai és segédmunka viszont minden nagyobb városban rengeteg van, főleg az ipari- logisztikai csomópontokban. Még egyszer: aki mást állít, az vagy hazudik, vagy nincs tisztában a tényekkel.
    .
    Ha valaki nem tud legalább egy stabil alapfokon angolul, akkor persze meg van lőve, hacsak nincs neki nagyon hatékony segítsége. Ha valaki kijön ide munkaerő közvetítővel, akkor az ugyan csúnyán letarhálja, de legalább biztos munkája és szállása lesz (a szállás kezdetben valószínűleg egy kutyaól, de ha lesz félretett pénz, lehet továbblépni. A helyi munkaerőközvetítők is sokat segítenek, ezek nem tarhálnak le, de ha nem tud valaki angolul, akkor persze nem tudnak segíteni.
    .
    “…jelenlegi munkanelkuliseg az egeket veri Angliaban soha megkozeliteni nem kozelitettek meg meg ezt az erteket es ezt nem a konzulatus mondja hanem az Angol kormany hivatalos kimutatasa…”
    .
    - Téves; az első negyedévben csökkent a munkanélküliség, EZ hivatalos, még a CNN- ben is volt szó róla többször is. “Egeket verdeső” munkanélküliség meg eleve soha nem is volt.
    .
    OK, röviden (röviden???) ennyi. Tessék ezekre odafigyelni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  4. Melyik barom állat nyom egy ilyen tájékoztató beírásra kapásból minuszt? Hihetetlen, komolyan…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  5. Ez viszont semmi esetre sem riogatás:
    .
    http://atv.hu/belfold/20130422_erre_van_szukseg_a_kulfoldi_munkahoz
    .
    Tippem: ahogy Mordor egyre kilátástalanabb helyzetbe viszi saját magát, egyre több a pénzzel nem rendelkező, kétségbeesett ember, akik bárhová mennének, csak el onnan, és legyen munka. A kötélre való gazemberek pedig ezeket a szerencsétleneket tarhálják le; értelemszerűen, ahogy növekszik a menekülni akarók száma, úgy növekszik a rajtuk élősködők száma, így a becsapottak száma is.
    .
    Ez van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  6. És még ez is van:
    .
    http://hataratkelo.blog.hu/2013/03/28/mikor_kell_leadni_a_szemelyinket
    .
    - Kérem, aki ezt tudja értelmezni, az írjon ide, mit gondol erről, de sürgősen. Közös érdek.
    .
    Tippem: ez szándékos ködösítés, hogy a mordori diktatúra ilyen módon tartsa vissza a lakosokat a meneküléstől.
    .
    Lebegtetik a személyi okmányok bevonását (és annak összes, igen súlyos következményét), ezért nem írnak konkrét időtartalmat, és ezért mossák össze egy az egyben a korábban “ideiglenes külföldön tartózkodás” jogi leírását a “kitelepülés” jogi leírásával.
    .
    Olvassátok el a cikket, megértitek, mi ez. Kiemelten fontos, és jó lenne, ha az AN is körbejárná a témát – ha van rá lehetőség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  7. Eldrad
    2013. április 23. kedd
    13:09

    Ez csak a kezdet, Orbán kivár egy kicsit és ha keresztülviszi ezt is a következő lépés akkor z már Észak Korea , majd akik megkísérelték a távozást, mint disszidenseket munkatáborba vágják. Csak kivár egy keveset, hogy lecseng e ez a gaztette is mint az összes többi. Utána elkapja grabancát a Magyarországon élő külföldeknek is és felveszi a Kim Jong Un nevet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  8. Eldrad
    Megkíséreltem értelmezni. Sajnos elakadtam.
    “A polgár külföldön élő magyar állampolgárként továbbra is jogosult lesz lakcímigazolvánnyal történő ellátásra, mely okmány azt igazolja, hogy érintettnek nincs magyarországi lakóhelye.”
    Ugyan mire lehetek jogosult egy olyan “lakcimigazolvánnyal”, ami azt bizonyítja,
    hogy nem lakom sehol?
    .
    vagy:
    “A személyazonosító igazolványra való jogosultság abban az esetben szűnik meg, ha a polgár Magyarország területének a külföldi letelepedés szándékával történő elhagyását bejelentette. Az okmány a külföldi letelepedési szándék bejelentésének nyilvántartásba vételére tekintettel érvénytelen.”
    Tehát, ha nyilvántartásba vették letelepedési szándékom bejelentését, akkor attól a pillanattól kezdve az igazolványom érvénytelen?
    TESSÉK MONDANI, AKKORTÓL ÉN NEM VAGYOK MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR,
    AKIT A MAGYAR TÖRVÉNYEK VÉDENEK. SZAVAZNI SEM TUDOK, VAGY ARRA
    ÉRVÉNYES AZ IGAZOLVÁNY?
    MIVEL IGAZOLHATOM MAGAMAT ILYENKOR?
    .
    HONTALANNÁ VÁLTAM?
    ..
    Ez az alaptörvény szelleme? Így azután kísértet járja be velem Európával
    együtt az egész világot.
    EZT MINDEN ORSZÁG MINDEN HIVATALOS SZERVE íGY ISMERI,
    VAGY ELÉG HA HATÓSÁGAINK TUDJÁK TUDJÁK?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  9. «Az érvényes személyazonosító igazolványt a magyar állampolgár, a bevándorolt, a letelepedett, a menekült és az oltalmazott jogállású személy köteles sértetlenül megőrizni, jogszabályban meghatározott esetekben és módon – felhívásra – bemutatni, a visszavonás elrendelésekor vagy a jogosultság megszűnésekor, illetve az új állandó személyazonosító igazolvány kiadásakor a személyazonosító igazolvány átvételére jogosult hatóságnak leadni.…»
    http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=99900168.KOR
    Akinek van ehhez cérnaja, az olvassa el.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Az iménti beszélgetésünkre hivatkozva szeretném röviden összefoglalni a március 1-jén hatályba lépett jogszabályváltozás lényegét, illetve megkísérelni eloszlatni az ezzel kapcsolatos félreértéseket. Köszönöm Önnek, hogy ezt megosztja Ön is az ismeretségi körével.

    1., Március 1-jén módosult a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI törvény. A módosítás nem tartalmaz új kötelezettséget. A magyar állampolgárok külföldre távozásakor kötelező kijelentkezését 19 éve hatályos szabály tartalmazza. Március 1-je előtt azoknak, akik ideiglenesen, 3 hónapot meghaladóan költöztek külföldre, kötelezően be kellett jelenteniük a három hónapon túli ideiglenes külföldi tartózkodást, azoknak pedig, akik a végleges külföldi letelepedés szándékával hagyták el az országot, a külföldi letelepedést. Ezek a szabályok közel 20 éve élnek.

    2., Március 1-jén az változott, hogy megszűnt az ideiglenes külföldi tartózkodás bejelentési kötelezettsége, vagyis a rémhírekkel ellentétben nemhogy új kötelezettség keletkezett, hanem pont ellenkezőleg, egy eddig meglévőt töröltek el, s ezután már csak a végleges külföldi letelepedést kell bejelenteni. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy a „…polgárnak azt a tényt, hogy Magyarország területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyja, bármely járási hivatalnál vagy a konzuli tisztviselőnél” be kell jelentenie. A jogszabály nem határoz meg határidőt és időtartamot. A lényeg az állampolgár szándékán van, tehát az állampolgár döntése az, hogy külföldi letelepedés céljából hagyja el az országot, vagy sem. Ha a szándéka a letelepedésre irányul, akkor terheli bejelentési kötelezettség. Nincs a jogszabályban időbeli határ arra, hogy mikortól számít a távozás külföldi letelepedésnek. Ez az állampolgár belátására van bízva. A szándék számít, nem az időtartam.

    3., Aki korábban bejelentette az ideiglenes külföldi tartózkodását, annak nem kell semmit tennie. Csak akkor van dolga, ha most úgy dönt, hogy a végleges letelepedést is bejelenti.

    4., A törvény nem tartalmaz szankciót. Azonban következmény lehet, hogy például a kiskorú gyermek esetében ha nem jelentették be a távozást, akkor a gyermeket iskolaköteles kora elérésekor a gyámhivatal keresni fogja, hogy az iskoláztatási kötelezettséget teljesítették-e a szülők.

    5., Ha valaki kiskorú gyermeke külföldi letelepedését szeretné bejelenteni, kell a magyarországi lakóhely szerinti gyámhivatal jóváhagyása. Ez a gyermek érdekében történik, az a cél, hogy bizonyos legyen benne a magyar hatóság, hogy a gyermek fejlődése és iskoláztatása biztosítva lesz. Ez sem új kötelezettség, nagyon régóta így van.

    6., A végleges külföldi letelepedéskor a személyi igazolványt és a lakcímkártyát le kell adni. Ezt követően útlevéllel tudja magát az állampolgár igazolni, lakcímkártyát pedig újat fog kapni, amely azt tartalmazza, hogy “külföldön élő magyar állampolgár”, pontos lakcímet nem. A lakcímkártya kiállítására az állampolgár érdekében kerül sor, azért, hogy ha például Magyarországon ügyet intéz, akkor az útlevele mellett igazolni tudja, hogy külföldön él (például banki ügyintézésnél), valamint akkor is egyszerűbbé teszi a későbbi útlevél eljárást, ha esetleg akkor kérelmezi a magyar állampolgár az új útlevelét, amikor a régi már lejárt.

    7., A magyar állampolgárokat, ha külföldre költöznek, háromféle bejelentési kötelezettség terheli:
    – lakcímnyilvántartás – ez abban az esetben, ha külföldi letelepedés szándékával hagyja el az országot (lásd előző pontok)
    – TB (társadalombiztosítás) szervek felé – minden esetben, ha 3 hónapon túli időtartamra történik a távozás és Magyarországon megszűnik a járulék fizetés (például már nem munkavállaló az állampolgár) – ilyenkor külföldön fizet társadalombiztosítást az állampolgár
    – NAV (adóhivatal) felé – minden esetben, ha 3 hónapon túli külföldi tartózkodás (munkavállalás, vállalkozás stb.) céljából elhagyja az állampolgár az országot
    A bejelentési kötelezettségek közül az elsőt lehet a konzulátuson is, míg a másik kettőt csak a két hatóságnál intézni. A bejelentési kötelezettségekről a honlapunkon (www.mfa.gov.hu/emb/london) a „Munkavállalás és huzamos tartózkodás az Egyesült Királyságban” részen belül szerepel egy rövid összefoglaló, valamint a konzuli ügyek között a konzulátuson intézhető lakcím bejelentési eljárás leírása is.

    Fontos hangsúlyozni, hogy a TB és az adóhivatal felé a bejelentési kötelezettség szintén nem most keletkezett, hanem nagyon régóta élő, évtizedes szabály. Ezek közül a társadalombiztosítási kötelezettség elmulasztása azzal a következménnyel jár, hogy az állampolgárt folyamatosan terheli a biztosítás fizetési kötelezettség (jelenleg kb. 6.600 Ft/hó), amelyet a hatóság legfeljebb öt évre visszamenőleg bármikor követelhet. A TB és NAV eljárások ügyében a konzulátusnak nincs hatásköre, így ennél, illetve a honlapunkon szereplőnél részletesebb tájékoztatást sem tudunk adni.

    Ha további kérdések merülnek fel, azokra a lehetőségeink függvényében szívesen válaszolunk.

    Tisztelettel,

    dr. Riskó Nagy László
    vezető konzul

    dr. László Riskó Nagy
    Head of Consulate
    Embassy of Hungary
    35 Eaton Place – London SW1X 8BY
    Tel: (020) 7235 5218
    Fax: (020) 7235 8630

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. Én ugy tudom, hogy utlevelet személyivel lehet kérni(az enyém mar rég lejart és rühellek a konzulatusra jarni). Ha valakinek még nem volt utlevele és az EU-ban csak személyivel utazgatott és most ugy döntött, hogy kint vallal munkat és leadja a személyit, akkor hogyan kap utlevelet???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Ez nekem nem riogatásnak, hanem száraz tényeknek tűnik, ha mennék én is ezekre készülnék fel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  13. vasúti:
    .
    “…Megkíséreltem értelmezni. Sajnos elakadtam…”
    .
    - Én is, ezért szólítottam meg az AN olvasóit.
    .
    Ködösítés az egész, rosszul kidolgozott, szabadon értelmezhető részek tömegével. Hogy a … ba lehet így törvényt életbe léptetni? Jaj, Mordorban lehet… ahol valamelyik orKbán- csicska a vécvén ülve firkant egy marhaságot, és azt “törvényre” emeli a parlamenti bűnbanda, a több száz hasonló marhasággal együtt, anélkül, hogy tudnák, mit emeltek törvényre.
    .
    De engem a legjobban az zavar, hogy nem tudom; mennyi hónap után lesz valaki ezek szerint “kitelepülő”? Korlátlan? Azt kétlem…
    .
    Vagy, kimegy valaki üzleti, családi, akármilyen ügy, üdülés, akármi miatt hosszabb időre külföldre. Akkor azzal mi van?
    .
    WTF???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  14. Ne felejtsük el, hogy ez a magyar konzulátus, magyar emberekkel(félázsiai származékok, nem én mondom). Kicsit távol állnak a kanadai mentalitástól.Tegnap megnéztem az Argó küldetés c. filmet, arról jutott eszembe.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. “…A jogszabály nem határoz meg határidőt és időtartamot. A lényeg az állampolgár szándékán van, tehát az állampolgár döntése az, hogy külföldi letelepedés céljából hagyja el az országot, vagy sem..”
    .
    - Az világos, de ha én mondjuk bejelentett lakcímmel rendelkezek Svájcban, teszem azt, és ott dolgozok, ott élek – akkor ezt az időtartam nélküli törvényt lehet úgy is értelmezni, hogy mivel az életvitelszerű lakhelyem Svájcban van, bármikor bevonhatják a személyi okmányaim Mordorban, tök mindegy, hogy bejelentettem a kitelepülésem, vagy nem.
    .
    Az kitelepülés, ha valaki külföldön dolgozik, így értelemszerűen ott él? Ezek szerint igen!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  16. Csak hogy fokozzam a káoszt, én ezt találtam. Érteni én sem értem és ellentmond egymásnak.
    Én valamilyen egészségügyi ellátásból való kibújásra tippelek.
    De lehet hogy csak előkészítése a lakónyilvántartásnak.
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Oll5DgOncugJ:mofarguru.blogspot.com/2013/03/jogszabaly-valtozas-ideiglenes.html+&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    http://mofarguru.blogspot.co.uk/2013/03/jogszabaly-valtozas-ideiglenes_28.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. Hátha így megy
    http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:Oll5DgOncugJ:mofarguru.blogspot.com/2013/03/jogszabaly-valtozas-ideiglenes.html+&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

    Csak hogy fokozzam a káoszt, én ezt találtam. Érteni én sem értem és ellentmond egymásnak.
    Én valamilyen egészségügyi ellátásból való kibújásra tippelek.
    De lehet hogy csak előkészítése a lakónyilvántartásnak.

    http://mofarguru.blogspot.co.uk/2013/03/jogszabaly-valtozas-ideiglenes_28.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Pont ezt pedzegettem én is az eløzø hsz-ban. Mi van akkor, ha valaki leadta a személyit és valamilyen oknal fogva nincs utlevele (vagy elvesztette, vagy sohasem volt … vagy barmely mas ok) Hontalan lesz az illetø ha nincs kettøs allampolgarsaga mint nekem? Az Eu-ban ugyanis érvényben van az a jogszabaly, hogy személyivel vagy utlevéllel igazolni kell az illetø személyazonossagat, ez amindennapi élethez nélküløzhetetlen.
    ………………………………………………………

    Többekben felmerült a kérdés, hogy ha nincs az embernek személyije, meg más fényképes igazolványa sem az útlevélen kívül, akkor mi van ha elveszíti az útlevelét, mivel igazolja magát, ha elveszíti azt és új útlevelet szeretne kérni.

    Megnéztem a londoni nagykövetség honlapját, és ott ezt találtam. Ha az ember nem otthon kér új útlevelet, hanem külföldön, ehhez a nagykövetség oldalán találhatóak az alábbiak:

    “Az útlevél kérelem mellékletei:
    § magyar állampolgárság igazolása érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal
    § lakcímkártya (amennyiben rendelkezésre áll)
    § konzuli díj
    § kiskorúak (12-18 év között) esetében a szülők személyazonosságának igazolására érvényes útlevél vagy személyazonosító igazolvány
    § kiskorúak esetében magyar születési anyakönyvi kivonat
    § ha a kérelmező nem rendelkezik érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal: állampolgárság vizsgálatához szükséges formanyomtatvány (a honlapról letölthető), illetve ha bármilyen arcképes dokumentummal, okmánnyal (például magyar jogosítvány, de más ország által kibocsátott okmány is megfelelő) rendelkezik a kérelmező.A kiskorú kérelmező esetében mindkét szülő jelenléte szükséges a kérelem benyújtásához. Amennyiben a szülői felügyelet csak az egyik szülőt illeti meg, a kizárólagos szülői felügyeletet a megfelelő okmánnyal (jogerős bírósági határozat, szülők formális írásbeli megállapodása, elhunyt szülő halotti anyakönyvi kivonata, stb.) igazolni kell.”
    http://mofarguru.blogspot.co.uk/2013/03/jogszabaly-valtozas-ideiglenes_28.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  19. miaszösz
    Azért, mert leadod a személyidet, állampolgár még maradsz.
    Az csak a lemondó nyilatkozattal szűnik meg.
    De most már annyira sem világos, mint eddig hittem.
    .
    Akkor csak annyi a változás, hogy addig vagyok külföldön ameddig akarok, ha ezt nem letelepedési szándékkal teszem?
    És a kormányhivatalnál nem, csak a TB-nél és NAV-nál kell jelezni?
    Jól olvastam ki az eddig leírtakból?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Szenzor, najo de az altalad belinkelt cikkben éppen az a buktato, hogy ezt i g a z o l n i kell. Éspedig a konzulatuson személyit kérnek vagy lakcimkartyat az utlevélkészitéshez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  21. Az a kártya, amit a leadott lakcímkártya helyett adnak, a fene tudja, hogy mi a neve, az igazolja a címedet. De csak illeték lerovása mellett adják ki. És az pont erre való. Legalábbis tavaly így működött.

    Amit belinkeltem az mások próbálkozása a jogszabályok értelmezésére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  22. miaszösz
    bocs, javítok
    Az a kártya, amit a leadott lakcímkártya helyett adnak, a fene tudja, hogy mi a neve, az igazolja a létedet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  23. Szenzor az lehet, hogy van ilyen kartya (milyen?, még sosem lattam), de hogy ezt erre adjak-e ki abban nem vagyok biztos, a konzul nem biztos, hogy ezt elfogadja. Ugyanis itt nem a cimet hanem a személyazonossagot kell igazolni. Azt én is allitom, hogy a francia konzulatuson is ugy adnak uj utlevelet, ha elveszitem neaddjisten, hogy személyit, lakcimkartyat kérnek az azonositashoz.
    Én olyat is hallottam, hogy az erdélyi magyarok (akik magyar allampolgarsagot igényeltek) lakcimkartyajan az all, hogy : külføld… egyszoval én sem értem az egészet, csak az a biztos, hogy jol megkavartak szokasukhoz hiven…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. Ja, køzben javitottal… najo…sok itt a kartya!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. miaszösz
    :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  26. Szenzor, hat ez eléggé kafkai lett… : ))
    Nekem olyan személyim van még, hogy Magyar Køztarsasag, és angolul is rajta van, hogy Republic of Hungary. Ez még érvényes??, vagy le kell cserélni mordorlandi okmanyokra matolcsy és orban arcképesre, ja és a kis Magyarorszag van rajta még…(…) : )))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. Eddig, hosszú idő óta, nem posztolgattunk máson, mint belső ügyeinken.
    Mennyire, jó, vagy rossz. Mi van az EU-val meg az IMF-el. stb stb.
    Az még csak érthető, hogy valójában nincs alkotmány, hanem helyette valami
    “alapmicsoda” amire bármi épülhetne, amit az alap elbír, de ki tudja mi bír el?
    Magyarország ugyanis – tetszik, nem teszik – egy világrendszerben él, annak
    minden összefüggéseivel együtt. Sok eltérő nemzetközi probléma köt minket is.
    EZT NEM VÉVE TUDOMÁSUL AZ ORSZÁG VEZETÉSE VAKLÓVÁ VÁLT.
    NEM TUD/AKAR NORMÁLISAN BEILLESZKEDNI A NEMZETKÖZI ÉLETBE.
    Azt hiszem azért vélik úgy – a tudatlanok – hogy mindenki minket támad, mert
    ahelyett, hogy a nyitott kapukon átsétálgathatnánk, mindenütt falnak ütközünk.
    Don Quihote szabadságharcát játszogatjuk a normál együttműködés helyett.
    Az írásban rögzített törvények és az un szokásjog, sohasem terjedhet ki mindig,
    minden pillanatban mindenre.
    NÉLKÜLÖZHETETLEN A BIZALOM ÉS A MEGBÍZHATÓSÁG.
    Fiatal politikusként az életet kezdő politikusainknak nem volt módja megtapasztalni, hogy a passzát szelet más fújja. Hajózva HALADNI mégis lehet
    akár széllel szemben is, csak tudni kellene vitorlázni. Így csak a szél sodor arra,
    amerre sohasem akartunk menni, de mindig kapunk magyarázatot miért vagyunk
    a kormányunk által tervezett hely helyett ott ahol már mások rosszul jártak.
    .
    Beléptünk Az EU-ba mágis idegenként viselkedünk. Szabadságharcunk közben
    nem vesszük észre, hogy a viselkedésünk bizonyítja, hogy senkiben nem bízunk.
    Ugyan hogy bízhatnának meg bennünk partnereink.
    .
    E cikk mondanivalója is kézzel foghatóan bizonyítéka ennek. Rendszerük olyan
    változáson alakult át, melyet már “alkotói” sem tudnak követni.
    Ugyan külföldi partnereink – elveszített bizalmukkal – hogyan tudnak velünk
    ezután normális kapcsolatokban együttműködni, hiszen nem csupán a londoni
    konzulátussal kapcsolatos gondokról van szó? Miközben a szerintem a maguk jövőjére gondoló fiataljaink tömeges kiáramlásának még csupán a kezdeténél
    tartunk. 23 éve elveszítették bizalmukat a kormányok által kínált jövőjükbe.
    .
    Egyesek mérgelődnek, mások csodálkoznak. Folyik a lázas semmittevés.
    Nemcsak a képzetlenek, a többdiplomás túlképzettek sem találnak munkát.
    50 év felett rettegnek az elbocsájtástól. Hagy ne soroljam. Ilyen kilátások
    mellett ki az a felelőtlen, aki CSALÁDALAPÍTÁSRA VÁLLALKOZIK. A szerencsés
    dolgozó emberek nagy része magát sem tudja ellátni keresetéből, nemhogy
    többgyerekes családját családját.
    .
    Mint itt is láthatóvá vált, máshol is egyre jobban látszik A KIRÁLY MEZTELEN.
    NODE 23 ÉV ALATT ÉRHETTÜNK IDÁIG, MI VÁRHATÓ EZUTÁN?
    .
    LEGÓZZUNK, TOTÓZZUNK, LOTTÓZZUNK?
    .
    ÉN INKÁBB ARRA TIPPELEK, HOGY EZT A HÜLYE BANDÁT ELZAVARJUK!
    EGYÜTT!
    MIELŐBB! (már ma is késő, talán ennél már nem lehet rosszabb!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. miaszösz
    Minden igazolványon van érvényességi dátum. Ha az jó, érvényes. Keresd meg. (Aki keres az talál)
    Ha nem akkor a konzul jogosult okmányokat cserélni. Legfeljebb büntetés jár a késésért, azt nem tudom. Ha nem akarsz végleg kint letelepedni, akkor nem kell leadnod a lakcímkártyát. De azon is van érvényesség. Erre tényleg oda kell figyelni.
    Ha van itt kapcsolatod, és gondolsz még erre járni, akkor lépd meg.
    Üdv Szenzor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Milyen gyorsan reagálnak ránk!
    Már csak a politikusainknak kellene sűrübben olvasni hozzászólásainkat, és megfogadni tanácsainkat.
    Rémhír, hogy elveszik a külföldön dolgozók személyijét
    http://www.profession.hu/cikk/20130423/remhir-hogy-elveszik-a-kulfoldon-dolgozok-szemelyijet/2599

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. A konzulátus egyre több problémával találkozik a magyarok nagy-britanniai munkavállalásával kapcsolatban, ezért arra hívják fel a figyelmet: jelentősen csökkentek annak esélyei, hogy a kiutazó magyarok találnak munkát. A kiutazók komoly problémákkal szembesülhetnek, különösen akkor, ha a hosszabb tartózkodásra nincs megfelelő anyagi fedezetük – közölték. Kiemelték: Nagy-Britanniában az álláskeresőnek kell gondoskodnia saját és családja fenntartásáról már a munkakeresés ideje alatt is, ha pedig próbálkozásai nem járnak sikerrel, magának kell fedeznie hazautazásának költségeit.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Vance:
    .
    - Ha elolvasod az első kommenteket ehhez a cikkhez, láthatod, világosan leírtuk, nem ezzel van a baj. Hanem azzal, hogy KIZÁRÓLAG ezeket írják, olyan nyomatékkal, hogy az még egy józanabb embert is elriaszt.
    .
    Az meg tételesen hazugság, hogy kevesebb a munkalehetőség Angliában, vagy az egész UK- ban, ahogy a konzuli közlemény tartalmazza. Íme:
    .
    “…Mint írták: jelentősen csökkentek annak esélyei, hogy a kiutazó magyarok találnak munkát…” – mondják. Ez pedig akkor is hazugság, akárhogy magyarázza bárki is.
    .
    A másik probléma pedig, hogy egy qrva szó nincs arról, hogyan kell munkát vállalni; milyen közvetítőkhöz érdemes menni (nevek, címek megadásával), hol, melyik területileg illetékes Central Job Centerben lehet NI számot igényelni, mi az a Revenue Office, és mi dolguk lesz vele, GP és NHS regisztráció, kötelezettségek és jogok, bankszámlanyitás folyamata, és rengeteg egyéb hasznos tipp.
    .
    Én egy körlevélben már sok itteni kommentelőnek elküldtem egy alapos tájékoztatást, akkor meg ez a k…csög “konzulátus” mi a frászért nem teszi meg ugyanezt, de hivatalosan?
    .
    Mert a célja nem a tájékoztatás volt, hanem az elrémítés, tették mindezt a szemét, két lábon járó tr..gyadomb diktátor, orKbán parancsára.
    Hogy minél több nyomorultat rémisszenek el a meneküléstől, nehogy már esetleg egy emberhez méltó életre legyen lehetőségük, amit orKbán és szemét bandája örökre megvont tőlük.
    .
    Mert hét 1, “otthon” (otthon?????) kell maradnia minden magyarnak, mert hát ottan munka alapú társadalom van, és ottmaradniamúgy is hazafias kötelesség (WTF???), 2, a tömeges menekülés egyre jobban gyanús lesz az EU- ban, de az egész világon is, és egyre többen teszik fel a kérdést: mi ez az Exodus orKbánisztánból?
    .
    A tömeges menekülés pedig nem tesz valami jót orKbán és bandája amúgy is szörnyű hírének.
    .
    Na, erről szól az egész.
    .
    Meg arról, hogy aki megteheti, meneküljön, lehetőleg 2015 előtt. 2016- ban már nem biztos, hogy ki tudnak jönni az UK- ba. Ugye, tudjuk, miért?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  32. Technokratán közelítve az államigazgatás –szokás szerint– azt sem tudja mit csinál.

    A lakcímkártya teljesen OK.
    Egy ugyanolyan (remélhetőleg azonos típusú) kártya, csak a cím más: külföld.
    Ez korrekt, mert ha az a megnevezése egy adatmezőnek, hogy ‘állandó lakcím’, akkor az a tény, hogy az nem mo-on van. Ennek megfelelő adatot kell az iratban feltüntetni.

    Na de a “személyi azonosító” az a szem.igazolvány.
    A SZEMÉLYT azonosítja (sőt, túlmutat a magyar állampolgáron is, mert -tudtommal- az itt dolgozó/élő külföldi polgárok is ilyesmit kapnak.

    Attól hogy valaki külföldön tartózkodik/él még nem garantált, hogy útlevél-re van szüksége, Ez definíció szerint(!) ÚTI OKMÁNY!
    Vagyis formál logika alapján személyi igazolványának KELL(ENE) lennie minden magyar állampolgárnak, amíg akármilyen okból is kötődik az országhoz.
    Amíg ugye nem mond le az állampolgárságáról, addig szavazati joga van (jelenleg mintha (hihi) az lenne az irány, hogy a helybenlakás pont nem feltétel a szavazati joghoz). Meg milliónyi más állampolgári joga+kötelezettsége van. Ehhez meg PONTOSAN a személyi igazolvány a kulcs!

    De hát az okosok szerint a polgár a saját (mint) személy azonosítását a jövőben úti okmánnyal tegye. Nem kicsit hülyeség!

    Másrészt -tudtommal- bármely országban elvehetik bárkinek (állami intézkedésként, pl. rendőrség) az ÚTI okmányait! Vagyis semmije nem marad amivel a SZEMÉLYÉT igazolja pl. a nagykövetségén.

    Úgy tűnik pár kőműves és műkörmös káder kaphatott íróasztalt a minisztériumban, akik ennyit sem képesek végiggondolni.

    Na de felmerül a kérdés? (Keresd az okot és célt!)
    Milyen okból jó az az államnak (milyen feladatellátásában vagy adminisztrációjában segíti) hogy a külföldön élőknek nincs személyi igazolványa?

    talán elég lett volna annyi, hogy az elektronikus ügyintézésben a POLGÁR(!) bejelentheti [akár egy másik földrészről, értelem szerűen], hogy nem tart igényt ezen dokumentum MATERIÁLIS megjelenésére (mert pl. évek óta nem járt itthon), így a lejárta után nem kíván bemenni egy magyarországi okmányirodába.
    Persze amikor itthon lesz (még ha látogatóban is) akkor bemehet az okmányirodába és kaphat egy fizikailag létező példányt.

    ….. szerintem…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  33. bowling:
    .
    - Fene tudja.
    .
    Én azt mondtam a családnak, várjuk meg, mi lesz a gyakorlat.Miként fogja ezt a több sebből vérző, hiányos, rongy- “törvényt” alkalmazni a mordori maffiaállam.
    .
    Mert ha nem történik semmi említésre méltó, akkor a francot se érdekli az egész tovább. De ha elkezdik bevonni a személyiket, és egyéb okmányokat azon a címen, hogy az illető “életvitelszerűen külföldön tartózkodik”, akkor baj van, méghozzá nagy.
    .
    És pont ez a legnagyobb baj, hogy nem határozzák meg, mennyi ideig kell távol lenni Mordortól, hogy ráfoghassák; ez a Zember életvitelszerűen tartózkodik külföldön, ezért bevonjuk, megbüntetjük, kicsináljuk, mittudoménmi.
    .
    Életvitelszerűen ugyanis lehet tartózkodni mondjuk két hónapig is egy ideiglenes lakcímen bárhol az EU- ban, vagy azon kívül, pl. ha az illető ott van a rokonainál, ott nyaral, ott dolgozik a cégével, tanulmányi úton van, stb.
    .
    Igen… ezt a “törvényt” mindenféle semmirekellő agyhalottak a szokásos orKbáni módszerekkel írták át; tökéletes dilettantizmussal, semmire nem figyelve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos