Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csak a magyar kormány nem támogatta Simort 2013. április 2. kedd 11:41 Forrás: AN, Népszava

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csak a magyar kormány nem támogatta Simort

Budapest – A hír már napok óta ismert: Simoir András a magyar jegybank nemrég leköszönt elnöke lett az európai fejlesztésekért felelős bank (EBRD) alelnöke. Az egyhangú szavazásról a magyar hírügynökség is beszámolt, ám a közmédia a kinevezési-ügy kínos részleteiről szemérmesen hallgat. Vagy, fogalmazzunk kevésbé megértően: szemérmetlenül hazudott.

Márpedig a helyzet az, hogy a magyar kormány ismét csúfos vereséget szenvedett a nemzetközi porondon. Ráadásul egy méltatlan, szégyentelen csatában.

Bár kifejezett szabály erre nincs, a kinevezések előterjesztése előtt a szakmai posztoknál is megkérdezik a jelölt országát, van-e ellenvetése. Úgy tudjuk: az EBRD kérdésére a kormány jelezte, hogy Simor számára nemkívánatos személy. Ilyenkor általában mást szokás keresni.

A posztra, amelyet a jegybank exelnöke elnyert, mintegy százan jelentkeztek, és a rövidített listán is több kiváló jelölt szerepelt. Az EBRD elnökének, a két éve kinevezett brit Sir Suma Chakrabartinak alkalma lett volna mást választani.

A Népszabadság értesülése szerint azonban az elnök a magyar kormány közbevetésének ellenére döntött úgy, Simor Andrást terjeszti saját jelöltjeként az igazgatóság elé. Ismeretes: az igazgatóság egyhangúlag szavazott Simor András mellett – ami azért érdekes, mert a testületnek jelenleg magyar delegáltja is van.

Vagyis a Magyar Nemzeti Bank volt elnökét előszeretettel bíráló magyar kormány a hivatalos fórumon már támogatta Simor kinevezését az EBRD egyik legfontosabb szakmai posztjára. Nem merték felvállalni a hazaárulással egyenértékű állásfoglalást: hogy egyedül a magyar kormány ne támogasson egy magyar embert egy fontos poszt betöltésénél.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (43 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +64 ( 66 szavazatból)
Csak a magyar kormány nem támogatta Simort, 4.9 out of 5 based on 43 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. Erről szívesen olvasnék bővebben, ha az A-nek egyszer lesz majd alkalma mélyebben belelátni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  2. A magyar kormányt már nem nézik szerintem semmibe.Mindent megtett hogy ez így legyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +64 (66 szavazatból)
  3. Ez már akkora égés lett volna, hogy nem merték bevállalni, de azért próba-szerencse alapon bepróbálkoztak, csak rájöttek közben, hogy ez többet visz a renoméjukból, mint amennyi valaha is volt nekik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +48 (50 szavazatból)
  4. Szerintem meg olyan vastag a bőr a pofájukon, hogy ezt is simán megtehették volna. Valami más miatt nem lázadtak Simor kinevezése ellen.
    Ha emlékszünk, hogy anno Oszkó Pétert is hogy kutyázták, aztán az OTP-hez került azonnal a kormányváltás után. Csányinak kellenek a rossz szakemberek.
    Egyszerűen az aljasság az ami élteti a fidesznyikeket, a hazaárulás pedig a vérükben van. Mondhatni genetikailag kódolt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (58 szavazatból)
  5. Az is mindent elmond, hogy nem vették figyelembe az ellenjavaslatot. Senkik szavára senki nem kíváncsi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (40 szavazatból)
  6. Orbán vereséget szenvedett és nem lesz lesz az első a sorban. Hatalma megáll az országhatárnál. Igy volt Hitler esetében is csak otthon lehetett diktátor. Mikor az angliai bombázás nem jött be Hitlernek elkezdte a zsidókat üldözni. Remélem Orbán nem a magyar szegény embereken tölti ki a dühét.
    Egyáltalán ki az aki elismeri Orbánt? Persze a haverokon kivül?
    A pénzt a támogatói elfogadják tőle, de kérdés elismerik-e?
    Szerintem ez fáj Orbánnak érzi, mintha közutálatnak örvendene.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +44 (46 szavazatból)
  7. ;-))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  8. vélemény:
    Nem “mintha” hanem biztosan közutálat alanya. Egyetlen, aki az egész országot felforgatta és nemzetközileg lesajnált országá tett bennünket. Nincs olyan büntetés, amit ne érdemelne meg tetteiért.
    Simort lehet, hogy azért választották meg, hogy ezzel is borsot törjenek OV. orra alá, de azt sem bánnám, hogy a bors helyett ” puskapor szagot ” érezne.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  9. Hogy meg vagyok lepve!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  10. Nyilván Simor nem pukkedlizzett, se talpat, se s…..t, nem nyalt ORBÁNNAK, megmaradt gerinces embernek, no ezt Orbán nem viseli el. Vagy meghajlik, ha nem nincs megállása, de reméljük már nem soká lesz így, Orbán és bandájának mennie kell.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (35 szavazatból)
  11. Orban egy elvetemult elvtelen koztorvenyes bunozo! Kerdes csak az mikor lesz egy partatlan fougyesz? Abban apillanatban vege lesz Orbannak , ennyi kozpenzt meg senki nem tett magaeva mint a felcsuti tetves paraszt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (33 szavazatból)
  12. “Csak a magyar kormány nem támogatta…” ; “magyar kormány a hivatalos fórumon már támogatta”
    A “nem jelölte” és a “nem támogatta” – nem ugyanaz.
    Miért van erre szükség?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (11 szavazatból)
  13. A szabadságharc tavaszi hadjárata újabb vereséggel végződött, mert a doktor úr későn adta be a gyógyszert és a koki visszanyalt.
    Csak az a baj, hogy nem az issza meg a levét akit illetne, hanem egy olyan ORSZÁG amely nem érdemli meg. Ameddig Japán a mosoly országa addig mi már kész röhej lettünk a világ előtt:

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  14. “pénzt a támogatói elfogadják tőle, de kérdés elismerik-e”
    Ők hazaaárulók, ugyanezek nyalták tisztára szintén pénzért
    a kommunisták sejhaját… De iilyen a magyar nép, nem kell
    meglepődni. 89 ben se a szabadságra vágyott, csak jobb életre

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  15. Elnézést kérek, hogy nem a cikkhez szólok hozzá. Valaki tud egy elérhetőséget arra a vicces videóra, amely Orbán sajátos futóversenyét parodizálta?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Gergely Botlik-Vari

    Papa: egy kis keresessel megtalalhato:

    https://www.youtube.com/watch?v=JiVY-dgMDmE&feature=youtube_gdata_player

    Egyebkent az etedeti

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  17. Gergely Botlik-Vari

    bocs, telon potyogok es elment a hozzaszolas, mielott befejeztem volna.

    Szoval az eredeti film: A diktator. Abbol valo e reszlet – Orbanra adaptalva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Gergely Botlik-Vari: Köszönöm. Ezek az adaptációk nagyon jók tudnak lenni, ha nem erőltetettek, hanem pont betalálnak. Legutóbb egy másik adaptáción röhögtem ekkorát:
    http://index.hu/tech/mem/2013/01/19/svajc_rajtunk_rohog/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Azt várom, hogy mikor lesz, hogy konfrontálódik zorbánnal! :D

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  20. Aknamunka, negatív kampány, ármánykodás és a gyarmatosítók előtti eltitkolt meghajlás. Ez a fülkeforradalmárok pávatáncának lényege, ami nagyon tetszik a magyar válsztópolgároknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Simor azon kevesek egyike, aki bármikor fityisz-t mutathatott és mutathat a népe által oly nagyon szeretett Viktoriánusunknak…
    Hja kérem!
    Mindig van, ahol az értéket elismerik…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  22. Sándor Tibor Javrik

    A zorbán szereptévesztést szokott elkövetni, permanensen. A birkanép kedvére találták ki ezt a pávatáncos izét, mert jól hangzik a hordó tetejéről kommunikálva. Európa nyugatabbik fele már be van oltva az ilyesmik ellen, de a zorbán még mindig azt hiszi, ha az ő birkanyája elfogadja a mutatványt, akkor mások is vevők lehetnek rá. Európa nyugatabbik fele inkább a megbizhatóságot, a szakmaiságot, és nem utolsósorban az elfogadott értékrend irányába mutató lojalitást dijazza. A Simor, megfelel ezeknek a kritériumoknak, és van egy plussza, mindezt egy ellenséges környezetben tudta hozni…….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  23. Simor a ma bejelentett tavalyi GDP-arányos államadósságot, a – 2,1%-ot kétségbe vonhatja, mert pontosan ismeri az adatokat, ezért sem támogatták.
    .
    Kérdés: mit szól a kreált adathoz Simor András (és londoni kollégái), aki az MNB volt elnökeként nagyonis tisztában van a 2012-es valós számadatokkal.
    Nem véletlen, hogy első körben a magyar kormánymegbízott tiltakozott Simor EBRD-s alelnöki kinevezése ellen, mert gyorsan kiderülhet a – 2,1%.-ra kozmetikázott turpisság valótlansága.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  24. A tisztelt “forgószemü,,most megszívta meg a Vikike is.A diktaturát könnyű létrehozni de nehéz lesz vele a jövőben elszámolni.Ilyen szarul még soha nem éltünk!!!!!!!!!!Stadionra van pénz szociális kiadásokra megnyirbálva!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos