Ronai and Ronai
AMERIKAI

Vendéghy Kornél: Néhány szó az MSZP-ről és egy ítéletről 2013. március 23. szombat 15:41

  • Hozzászólások(99)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
“Nem lehet a magyar embereket, Magyarországot büntetni azért, mert a kormány és a miniszterelnök rosszul cselekszik” – mondta Brüsszelben Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője.
.
Eddig csak a kormánypárt égette az országot. Most versenyre kelt vele az állítólagos ellenzék legnagyobb pártjának elnöke. Ha az EU eleget akarna tenni ennek az óvodás színvonalat messze alulmúló kérésnek, nemigen tudná, mit tegyen. Ha már kicsodálkozta magát, hogy az MSZP miért használja oly magától értetődően a Fidesz frazeológiáját („magyar emberek” – tessék mondani, a „lakosság” szó kihalt? És ki más él még ebben az országban, mint magyarok? És ha vannak itt nem magyarok, akkor azokat lehet büntetni? Nincs ennek a pártnak egy szakembere – na jó, „PR-osa” –, aki tud magyarul is, meg gondolkodni is?) – szóval, ha mindezen kicsodálkozta magát, rátérhet a kérés lényegének felfogására.
.
Adott ugye egy ország, amelynek lakossága a választásokon a Fidesznek szavazott többséget. Ez nem lett volna akkora baj, ha már korábban nem fogad el egy teljesen aránytalan választási rendszert, amely ötvenkevés százalék szavazatra kétharmados többséget eredményez.
.
Ez a kétharmadot kapott párt (a „koalíciós partnerét” felejtsük el, amely olyan, mint a pont: létezik ugyan, de kiterjedése nincs) a hatalom átvétele óta páros lábbal ugrál az EU képviselte értékeken, közben szívja az EU pénzét és cserébe még pimaszkodik is. Teszi mindezt úgy, hogy az állítólagos ellenzék ott ül a parlamentben, asszisztál ehhez a politikai és gazdasági ön- és közveszélyokozáshoz, és amikor nagyon tiltakozni akar, akkor félhangosan enyebejnyézik (végső esetben tüntizget).
.
Most úgy néz ki, hogy Orbán elérkezett a falhoz, az EU végre megelégelte a folyamatos szemenköpést, és kemény gazdasági szankciókon gondolkodik.
.
És ekkor az ellenzék kardot ránt népe védelmében. Lefordítom magyarra, hogy mit mondott: „Ne tesszék minket bántani, báci kéjem, mi szemmijől szem tehetünk. Mi cak hatalomba juttattuk és nem isz zavajjuk nadon a dakojlászában. Tesszék cakisz aszt a cúna Ojbánt bántani, ő tehet mindenjől!”
.
Lehet ezt cifrázni, árnyalni, hogy ne legyen ennyire bántó, de ezt történt. Amúgy ez a szegény ártatlan lakosság (a sok „magyar ember”) aláírt egy szédelgőnek egy biankó csekket, mert annyira bízott benne, hogy még kormányprogramra sem tartott igényt (meg úgysem olvasta volna el), és még mindig támogatja annyira, hogy ha ma választanánk, megint nyerne. Erre odaáll Mesterházy, és azt meri mondani, hogy ez a nép nem tehet semmiről. Ha ez a nép a saját hülyeségét büntetésként élné meg, igaz lenne, hogy „megbűnhődte már e nép…”.
.
De nem, Mesterházy szerint MAGYARORSZÁG, mint olyan, nem tehet semmiről. Nem tehet a butaságáról, a zsigeri gyűlölködéséről, egy diktátorjelölt még mindig lelkes támogatásáról. Hát ki más tehet róla?!
.
És Mesterházy azt kéri az EU-tól, hogy ne büntesse a „magyar embereket”? Akkor hogyan képzeli? Hogy az EU menjen oda Orbánhoz és fenekelje el?
*
A Fővárosi  Törvényszék 2013. március 22-én meghozott elsőfokú ítélete szerint a Jobbik nem minősíthető neonácinak. Az ítélet szerint Karsai László történész megsértette a Jobbik jó hírnevét, amikor neonácinak nevezte, és ezért pénzbüntetéssel és bocsánatkéréssel tartozik.
.
Adott egy párt, amely első közelítésben szélsőjobboldali, további vizsgálat alapján – az aljas tiszaeszlári vérvád tavalyi felmelegítése, zsidók listázása, Gyöngyöspata, folytathatnám sort – antiszemita, cigányellenes, melegellenes és gyilkos indulatokat szít.
.
És adott egy történész – tehát a kérdés megítélésére (a bírósággal ellentétben) definíció szerint alkalmas szakember –, aki ezt a pártot egy tévébeszélgetésben nevén nevezte. Aannak, ami: neonácinak.
.
A bíróságnak Karsai kijelentésével az volt a baja, hogy az „nem a Jobbik politikai-ideológiai besorolásáról folyó vitában hangzott el”.
.
Ez az idióta érvelés gyakorlatilag betiltja a jelzős szerkezetek civil beszélgetésben való használatát: az ítélet analógiájára például “súlyos” katasztrófáról csak katasztrófavédelmi, “meleg” napsütésről csak meteorológiai, “éles” késről csak fizikai összefüggésben szabad beszélni, egyébként nem.

.A bíróság döntése szerint egy értelmiséginek mostantól nincs joga kifejezni a véleményét, ha az nem szigorúan szakmai beszélgetésben hangzik el. Eszerint például Hitler egy történészvitában nevezhető fasisztának, de azon kívül nem, mert az „sértené a jó hírnevét”. Kéretik ezt nem viccnek venni, egyrészt mert vannak, akik szerint van neki jó hírneve, másrészt, mert ez az ítélet tágra nyitja a kaput akár a fasizmus teljes újrafestése előtt is. (Ez egyébként már javában zajlik, elég megnézni a Hadtörténeti Intézet udvarának falaira kitett – részben egészen új – emléktáblákat.)

.Ha ez az ítélet másodfokon is érvényben marad, akkor kijelenthetjük, hogy immár nem a Jobbik, hanem Magyarország neonáci voltáról kell beszélnünk. És külföldön már beszélnek róla.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (49 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +74 ( 82 szavazatból)
Vendéghy Kornél: Néhány szó az MSZP-ről és egy ítéletről, 4.9 out of 5 based on 49 ratings

  • Hozzászólások(99)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

99 Reader’s Comments

  1. Mesterházy, mint már korábban is többször leírtam FIDESZ mintákat honosított meg a pártában és a kommunikációjában is sok a fülkeforradalmároktól átvett elem. Jelenlegi nyilatkozatával Mesterházy beállt az EU-van szemben a magyar embereket védő Orbán mellé, s ezzel Orbán-t erősíti, mert legitimálja az EU ellenes harcát, ami egy nagy baromság. Egyébként is, amit Orbán tesz, az a közvéleménykutatási adatok szerint tetszik a magyarok többségének, akik hatalomban tartják és bátorítják.
    A magyar bíróságok sajnos rendre olyan ítéleteket hoznak, ami a feléledő fasiszta és náci eszmék védelmezőjekénti szerepben tünteti fel őket. Érdemes lenne alaposan megviszgálni, mi ennek az oka!
    A mostani ítélet abszurditását jól öszegzi ez a cikk, s ehhez ahhoz csak azt lehet hozzá tenni, hogy aki ilyen ítéleteket hoz, azt nem lenne szabad a bírósági ítélkezés közelébe sem engedni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (22 szavazatból)
  2. EdCarping
    2013. március 24. vasárnap
    07:59

    “Mesterházy beállt az EU-van szemben a magyar embereket védő Orbán mellé, s ezzel Orbán-t erősíti, ”
    .
    Attól tartok teljesen mindegy, hogy mit mond, senki sem figyel rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (14 szavazatból)
  3. Valaki azt írja: a vezető elit magára hagyta ezt a népet!
    Nem hagyta magára!))))))
    Ad ennek a sötét és buta népnek rezsicsökkentést és ettől az oly boldog!
    Tessék olvasgatni és hallgatni az erről szóló híradásokat! (Elkeserítő!)
    De ezért most nagy az öröm Hunniában, júniusban még nagyobb lesz az öröm is és a rezsicsökkentés is!
    Az EU-felé nem az ellenzéknek kellene jeleznie, hogy itt mekkora a baj és a bérbirkamenetnek azt jelezni, hogy itt nincs semmi baj, hanem látniuk kellene a tényeket – mert ez nem csak a magyarok problémája (nem is mindegyiké), hanem Európáé – idejében kellett volna meglátni a pávatáncot és nem kellett volna a fizetett bérmenetelők (külföldiekkel feltupírozott) számától beájulni, hogy jé, ez “télleg 2/3″!
    Ettől a birkák ájuljanak, attól birkák, na de az EU?!
    Nem védem az MSZP vezetőjét (a DK ellen elkövetett dolog miatt pláne), de így is hazaárulónak kiáltották már ki, ha szól az EU-ban az a baj, ha nem szól, akkor az a baj – az EU eddig sem igazán vette észre mi van itt – most kapkodják a fejüket, hát Mesterházy ki/beszólása nélkül is tudniuk kellene, hogy mit tegyenek egy ilyen belülről bomlasztó kis országocskával.
    Ha nem, akkor magukat is eláshatják….
    Itt már azt hiszem a 24. órában vannak, a magyarok akik engedték ekkorára dagadni ezt a gömböcöt, nem érdemelnek kíméletet, semmiféle szankció nem segít, csak, ha nem jön a pénz – de azt is a nagyok fogják előbb megérezni és felfogni, a birkák már megszokták a nélkülözést, őket lehet nyírni etetés nélkül, de a földbirtokosok a támogatások nélkül…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  4. csakén
    Márpedig az EU hallgat. Még.
    Az sem tűnt fel nekik, amikor a V4-et felszólította Orbán hogy csatlakozzanak hozzá, és hagyják el a süllyedő hajót! Hát mi ez, ha nem tudatos félrenézés, és elhallgatás?
    Ugyan nem nevezte meg az EU-t, de a szövegkörnyezetből ezt lehetett érteni.
    Már a vitatott média törvénynél írtam, hogy nagyon oda kellene figyelnie az uniónak Orbánra, mert nagyon nagy bajt csinál, ha hagyják tobzódni az eszement törvényeivel.Hiába.
    Azóta egyre egyértelműbb hogy a jobbikkal egy dudát fújnak, de ez sem elég figyelemfelkeltő az uniónak.
    Nekem is az a véleményem, hogy ki kell üríteni a keserű poharat, mert enélkül nem tér észre ez a birka magyar!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  5. Az úgynevezett legnagyobb ellenzéki párt bebizonyította, tőlük az orbáni-diktatúra elzavarását nem lehet várni.
    Jól látszik, az MSZP vezetői valójában politikai haszonlesők !!!
    .
    Miközben Orbánt már mindenhol elítélik, a mai honi ellenzék még mindig foglalkozik vele, ezzel segítve ennek az újfeudális/náci rendszernek az életben tartását, 2014 utáni túlélését…
    .
    Az Amerikai Népszavában régóta mondjuk, és ezt Tamás Gáspár Miklóssal is megbeszéltük: Orbánt bojkottal lehet leváltani.
    TGM a teljes bojkott gondolatát a márciusi Milla-tüntetésen kimondta, amit a pártok elutasítottak. Az ellenzék nem tudja (?), hogy egy választási csalás és az azon való résztvétel egyetlen eredményt hozhat, a bukásét…
    .
    A hatalmon levő politika után, most már az ellenzéki politikáról is kijelenthetjük, nem az őket megválasztó tömegek érdekét és az ország érdekét szolgálja.
    Mindannyian megélhetési politikusok !
    .
    Igy Magyarország jövője az utcákon fog eldőlni !!!
    A teljes politikai elit bukni fog!
    Nagyon remélem, hogy az “egyetemi diákság” és nem pedig a “Fradi B-közép” fogja ezt a “csatát” megnyerni…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (16 szavazatból)
  6. bumburi
    Biztosan lesz áldozata (eddig is voltak áldozatok, öngyilkosság, megfagyás), de valami kemény kell, hogy valamennyire kijózanodjanak az emberek, bár nem tudom, hogy belátnák-e, hogy megérdemeljük, amit kapunk.
    Trianon sem szolgál tanulságul, azért is mindenki más a felelős.
    Néha az az képtelen gondolatom támad, hogy ez a nép annyira megosztott, hogy nem segíthet rajta, csak a szétválás – EU ellenesek és EU pártiak, és akkor békesség lehetne, legalább az egyik oldalon…
    Tudom, nem lesz ilyen, de bármiféle más megoldás még több áldozattal fog járni….ha ez az utunk, végig kell menni rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  7. telekis
    Az egyetemi diákság is megosztott – több közöttük a jobbikos szimpatizáns, mint azt képzelnénk….Sajnos Veres Dávidból van kevesebb.
    Most láttam a rezsicsökkentés aláírás gyűjtésénél, hogy vannak ott fiatalok is.
    Olyanok, mint az LMP, ők nem fognak össze – tkp. azt mondta, ők, mind a tízen fogják leváltani a 3xbóvlist.
    Nekem pedig az jött le, hogy ott lesznek, ha a vekkeresnek támasz kell, hogy ne a Jobbikkal álljon össze. Na, ők tényleg a megélhetésiek!
    Róna Péter pedig ehhez adja a nevét – hát nem csodálatos a mi értelmiségi rétegünk?!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  8. Mesterházy nem rossz ember, nem egy velejéigOrbán, csupán fiatal. Későn érő tipus. Kell még neki néhány ciklus, hogy átlássa az őt körülvevő világot és abban az ő saját feladatát.
    Nincs ebben a véleményemben semmi bántó szándék, semmi karaktergyilkolódzás higyjétek el egyszerüen így látom, ez a határozott meggyőződésem. Lehet belőle egyszer még elfogadható szintü politikus, de most még nem kellően érett a feladatra. Ennél többre meg végképp nem alkalmas. Most még egészen biztosan nem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  9. Hát vessetek a mókusok elé, de én nem bánom. Nekem igenis tetszik, hogy végre van egy olyan politikusunk, aki nem berúgja a kocsmaajtót és az asztalba a bicskát, hanem kulturáltan beszél. AKi tud bocsánatot kérni, és aki nem úgy működteti az ellenzéket, hogy minél rosszabb, annál jobb.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (11 szavazatból)
  10. Kedves csakén, ebben a helyzetbe IS az a forgatókönyv érvényesül, amit Orbán álmodott meg:
    - aki “rezsicsökkentés” ügyben megszólal, az kizárólag a lakosság terheinek csökkentését támogathatja, mert ha nem így tesz, akkor a zemberek közellenségének kiáltják ki. Belátható, hogy a zembereknek az a legfőbb érdekük, hogy képesek legyenek megélni annyi pénzből, amennyi van nekik, épeszű ember nem mondhat olyat, hogy ha van lehetőség valamiért kevesebbet fizetni, akkor az igenis legyen drágább.
    - aki az EU-s szankciók ügyében megszólal, az kizárólag szankcióellenesen nyilatkozhat, mert aki szankciót támogat, az azonnal a zemberek közellenségének kiáltható ki. Ugyanis nyilvánvaló, hogy a szankciók a lakosságot fogják sújtani, épeszű ember pedig nem akarhatja, hogy a zembereknek a jelenleginél nehezebb legyen az élete.
    Mesterházyék tehát mindenképpen kényszerhelyzetbe kerültek: ha nem tiltakoznak a készülődő EU-s lépések ellen, akkor is népellenségnek lesznek kikiáltva, ha pedig megszólalnak, nem is tehetnek mást, mint tiltakozniuk “kell”.
    Rá kellene ébrednünk, hogy Orbán sokkal előrelátóbb: bármilyen vérlázító disznóságot léptet életbe, mindig képes úgy tálalni, hogy látszólag a nép érdekeinek a védelmére, vagy elárulására terelődhessen az elemzés “rizsája”.
    Ebben az esetben (persze csak akkor, ha az mszp-s kommunikációnak valóban az Orbán-leváltás előkészítése lenne a valós célja) rezsi-témában olyan ÁFA-csökkentést kellett volna követelniük, ami a tényleges rezsi-kiadásokat csökkentette volna tíz százalékkal (a jelenlegi csökkenés messze nem tíz százalék, hanem csak teljes összeg 3-4 százaléka, ezt bárki leellenőrízheti, elég ránézni a számlán lévő végösszegre meg a “megtakarítás” összegére), EU-s szankciók témában pedig már most nemzetközi megfigyelők azonnali idevezénylését kellett volna követelnie, mert Orbán olyan mértékű félelmet honosított meg, ami a demokratikus módszerek alkalmazását lehetetlenné teszik.
    Ebben az esetben
    - sem a zemberek ellenségévé sem lehetett volna kikiáltani,
    - sem azzal sem vádolhatták volna, hogy a magyar népet olyan színben tünteti fel, mint akik többségükben Orbánt támogatnák. Ki kellene már mondani “önmagát felelős vezetőnek tekintő politikusnak” a valóságot: a nép nem mer élni demokratikus jogaival, mert amint megpróbálja, azonnal veszélybe kerül a puszta megélhetése. (Példa bőven van: diákok vegzálása, eszméletlen mértékű pénzbüntetése, sztrájk-kötelező alapfeladatokkal időhúzás, listázás).
    .
    Ez előre vetítené a világ felé: ha nem cselekszenek, békés eszközökkel semmi esélyük ezt a folyamatot leállítani.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  11. Dimitru1 és B. Ö. ++++++++++++++++++++++++++++++++++
    Nagyon rossz időben lett politikus, most elég nehéz okosnak lenni – amint látjuk Gyurcsány Ferenc történetét is, pedig ő már elég régi motoros.
    Bajnaival dettó ez a helyzet….olyan gátlástalanokkal szemben, mint a fideszes bagázs, hát elég nehéz embernek maradni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  12. Mesterházy elvesztett egy választást 2010-ben.
    Csúfosan!
    Mikor takarodik már el bandájával az MSZP-ből?
    Vannak mögötte sokkal tehetségesebbek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (10 szavazatból)
  13. csatt
    Azt nem tudom, hogy a világ vak-e, de úgy viselkedik, az biztos!
    Vannak itt tudósítók, nagykövetségek, őket is meggyőzi a bérbirkamenet és járva az országot, úgy látják, hogy nincs itt baj….
    Elég, hogy a 3xbóvlis, kontár azt mondja, hogy minden rendben az országban és ez a világot megnyugtatja?
    EU is azt gondolja, a magyarok belügye és majd megoldják? Nem látják ezt a hatalmas megosztottságot?! Ettől nem lehet megoldás…
    Itt nem csak gazdasági, hanem morális válság is van, lehet nekimenni az IMF-nek és betörni az épületbe, büntetlenül EU-s zászlót égetni, zsidózni, cigányokat levadászni – mi kell még, hogy lássanak, addig várnak, míg megkapják, amit ma még elképzelni sem tudnak?
    Az ÁFA csökkentéséről már beszélt az MSZP a Parlamentben, a normálisabb állampolgárok már hivatkoznak is az ilyen fajta rezsicsökkentésre – de a többiek írják alá az íveket örömmel és szorgosan…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  14. csakén
    2013. március 24. vasárnap
    09:03 @ régóta gondolkozom ezen a megosztottságon, és a lehetőségén annak, melyik országrészt kellene az EU-elleneseknek adni, milyen módon. Mindent meg lehet csinálni, csak akarni kell, előre kellene nézni, és nem hátra, a múltat figyelembe véve lehetne a jövőt előkészíteni. Tippjeim volnának, ez sem lenne egyszerű történet, de meg lehetne csinálni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  15. Kedves csakén, a “világ” csak annyit “lát”, hogy a magyaroknak -történjen bármi-, Orbán kell.
    Nincs Orbán-ellenes összefogás, nincs aki nyíltan alátámassza amit az ő tudósítói tapasztalnak: bizony itt terror van.
    Ha az ellenzék is úgy ugrál, ahogy Orbán fütyül, ők milyen jogon avatkozzanak be?! Ők ébresszék rá a hazai “ellenzéket”, hogy “Kedves Mesterházy úr, Önöknél már régen nincsen demokrácia!”???!!!
    Ha mi nem teszünk semmit, a világ soha nem segíthet.
    Ezzel a Mesterházy-féle megnyilatkozással az EU azt kell hogy elkönyvelje: ne tegyenek semmit, engedjék, hogy menjen tovább minden úgy, ahogy az Orbánnak tetszik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  16. Báthory Ödönke (2013. március 24. vasárnap 09:34)
    Mesterházy mint pártvezér képesnek és alkalmasnak tartja magát arra, hogy másoknak utat mutasson. Egy ilyen ember esetén egyszerűen szóba sem jöhet az a mentség, hogy későn érő fajta. Egy túl sok lehetőséggel felruházott, de azzal helyesen élni nem tudó ember bajba sodorja azt és azokat, amit és akiket képvisel. Ha nem érett meg a feladatra, akkor alkalmatlan rá.
    Egyrészt:
    Ki sem kellett volna mennie, senki nem kényszerítette. Legkevésbé Orbán, hiszen azt mégsem mondhatta, hogy kihúztam a gyufát, miért nem mész védekezni helyettem.
    Másrészt:
    Az Orbán-féle populista ötletelés ellenszere az, hogy (1) kimutatják annak populista és hazug voltát, hogy úgyis a zemberek fizetik meg az árát, és (2) olyan megoldást javasolnak, amelyről ki is mutatják, hogy ésszerű előnyös.
    Amit Orbán kínál, az a “legyen ingyen a sör” szintje.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  17. Le kell arról szokni, hogy a Fidesz által bedobott csontot rágcsálja az ellenzék.
    Új csontokat kell keresni, és dobálni, dobálni, dobálni.
    Ilyen lehet bármi, az a lényeg, hogy ne a Fidesz legyen a vezérürü, hanem védekezésre kényszeríteni, és nem hagyni az elterelő hadműveleteit végezni.
    Most már Ciprussal példálódzik, hogy itt is ez lehetett volna. Nem szabad ráharapni és magyarázkodni, hogy nem lett volna.
    Most jó a választási csalás témája, de ezt naponta sulykolni, röplapozni.
    Téma lehet az óvodások korai iskolába küldése, a röghözkötés, az iskolai tankönyvek, stb. Minden terület, ahol egy probléma merül fel, és az van bőven.
    Támadni és nem védekezni, főleg nem magyarázkodni.
    És ha ügyesek, és képesek összefogni, akkor egymás után, mindíg a következő ellenzéki párt dobhatja be a következő csontot, és a többi kontrázik. Persze ehhez szoros együtt működés kellene.
    A tömegek ezt szeretnék látni, az összefogás képességét és lehetőségét, akármilyen területen, de valahol mutassák már végre, hogy képesek rá.
    Mert ha ez nem sikerül, egyszercsak az UNIO-n kívül találjuk magunkat, azok nagy megkönnyebbülésére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  18. Tetszik ez a fanyalgás!
    Ha valaki szól mért szól? Miért azt mondja ? Miért úgy mondja ? Miért akkor amikor, Miért azt amit? Miért ott és ahol? Különben is: a ellenzék – MSZP gyenge született vesztes, DK súlytalan, LMP szétesett (bár ők legalább magukat verték szét) Az EGYÜTT kiforratlan, a diákokat – szakszervezeteket civileket agent provocateur- ök vezetik, a Klubrádió, ATV hiteltelen. Mint megoldás, marad a szavazási bojkott, de ezzel meg a saját lelkiismeretem ellen teszek!
    Utolsó lehetőség: beállni a droidok közé és a túlélés érdek érdekében mindenkit túlharsogva éltetni a vikátort. Tényleg ez a jövő?????
    Istenem mivé lettünk mi a büszke Magyarok Európa közepén! Bármennyire szomorú mégis igaz, szépen fogalmazta meg már egy évvel ezelőtt is Kertész Ákos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  19. Kedves szenzor, már legalább vagyunk ketten, akik a megoldás kulcsát a tematizálási meghatározottság sorrendiségében látjuk.
    Amíg Orbán dönti el, hogy miről legyen szó (már húsz éve ez történik), addig birkaország agymosása lesz a meghatározó.
    Aki meghökkentően új témákat lesz képes bevetni (és mert az ellenzéknek már azért is sokkal nagyobbak a lehetőségei, mert egymástól is különböznek), annak lesz esélye Orbán ellen. Ehhez persze bátorságra és őszinte leváltási hajlandóságra lenne szükség, de mindkettő hiányzó jellemvonás a jelenlegi “ellenzék”-ben. (Igaz, én Gyurcsányon kívül inkább Orbán-lakájoknak nevezem őket, mert szerintem ez az elnevezés illik rájuk.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  20. EU. azt látja,hogy a magyaroknak ez jó,mert nem tesznek ellene jóformán semmit.
    Szerintem nem véletlenül született meg ebben az országban a Pató Pál-ról szóló vers.Magyar nép nem törődik egy probléma kialakulásával,csak amikor az már elhatalmasodik akkor akarja megoldani,az előre gondolkozás,megelőzés eszébe sem jut.Mennyi írás jelent meg választások előtt amelyekben arra figyelmeztettek,mi következik,ha 2/3-al nyernek,de akkor ezt sok,magát okosnak tartó ember riogatásnak tartotta,pedig nekik is a veszélyre kellett volna fölhívni az emberek figyelmét.Az a nép aki nem tesz semmit a sorsa jobbra fordulásáért,az ne várjon mástól sem segítséget.Melyik ellenzéki politikus hívta föl az EU.figyelmét arra,hogy a választási törvény lehetővé teszi a sok külföldről érkező szavazattal,megnyerjék a választást.Én azt is el tudom képzelni,előre el lesz készítve a sok szavazat és annyit csapnak hozzá amennyi szükséges.Miért kell a világ minden táján kutatni magyarok után és erre milliárdokat áldozni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  21. Nem tudom, Mesterházi mit akart ezzel a gyerekes “úgyis megmondalak anyukámnak” történettel. Ha nem vette volna észre, a birka magyaroknak az Orbán kell! Ezzel az EU-hoz futkosással saját magát és pártját teszi nevetségessé. Egyébként, ha valaki nem vette volna észre, 2008 óta válság van az egész világon, ami a kapitalista rendszerben ismétlődő, és egyre mélyülő jelenség, amit a kapitalista termelési mód generál. Ezeket a gazdasági problémákat, az ismétlődő és egyre mélyebb válságot a kapitalista gazdaság soha nem fogja tudni megoldani, akárhogy toldozzák-foltozzák is. Más megoldás kell, amire már volt kísérlet a XX. században, de azt a kapitalista nagyhatalmak, a szocialista országok vezetői együtt tették tönkre.

    Most ez van.

    Meg válság van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  22. lucifer
    2013. március 24. vasárnap
    12:18
    .
    Tudhatnánk többet arról a tönkretett XX. századi kísérletről?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Az mszp semmivel se különb mint a fidesz, Mesterházi csak ráncfelvarrást hajtott végre, ugyanaz a hatalmi logika, ugyanazok a PR trükkök mint Orbánnál csak sokkal rosszabb előadásban. A bázisdemokrata fidesz ellenes egyetemisták nem véletlenül hajtották el a környékükről is az mszp-t az elmúlt fél évben. Ezek a újcucilisták simán kiegyeznek Orbánnal, de még az ördöggel is, ha jut nekik nyalás a mézebödönből

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  24. Kedves “senzor”és “csat”!Én is csatlakozom hozzátok.Már vagyunk hárman aközel Tizmilliobol.Majd csak gyarapodik a létszámunk.Remélem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  25. csatt
    Én nem a segítségről írtam, mert főjünk csak a levünkben, hanem arról, hogy amit nem látnak meg, mert ez már ellenük is megy és nem most kezdődött, hanem akkor, amikor odatartották az arcukat a sallerosztásnál és elnézték a kettős beszédet, a pávatáncot!
    Bentről bontja az EU-t, engedték elszemtelenedni, ideje volna nekik a maguk védelmére lépni, mert nekünk már egyébként is annyi….
    Cohn-Bendit nem a semmiért vonult hátrébb, meglátta, mi ellen tehetetlen…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  26. labanc
    Az összemosás nagyon veszélyes, mert van rá fogadókészség!
    De kérdezem:
    mikor történt az MSZP által tákolmányozás, mikor vették el a rokkantaktól a nyugdíjukat, vezettek be horribilis nem tandíjat, 300 Ft vizit díj helyett 10%-s eü. hozzájárulást,mikor ácsingózott az MSZP az MNB-ben lévő tartalékra és sorolhatnám napokig!
    Mikor jelentette ki Gyurcsány, Bajnai vagy Mesterházy, hogy van 3 milliónyi felesleges ember az árok szélén?!
    A zemberek leváltották az MSZP-t, lehet nekik mondani, itt van most már az ágytál, amire úgy vágytál….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  27. csakén
    2013. március 24. vasárnap
    13:06
    GY. F. öszödi beszéde pont ezeknek az “elvtársaknak” szólt, akiket itt védelmedbe veszel, aztán szépen megpuccsolták, kell-e többet mondani?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  28. barki marton+++++++++++++++++++++++++++++++++
    Szerintem is maradjon ez a gárda – akiknek senki sem jó, azoknak ezek szerint ezek nagyon is megfelelnek!
    Vagy várjunk még vagy 20 évet, hogy felnőjön a ma született bárány, a Messiás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  29. labanc
    Csak az összemosásról írtam….
    Puccs az volt és itt is különbség van az MSZP és a narancsosék között, mivel ilyen puccs nem lehetséges vekkeres hugyenottáinál!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  30. A békák királya. http://www.youtube.com/watch?v=wKhzGWRd9eg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Kedves Bumburi!
    bumburi
    2013. március 23. szombat
    18:09

    Én is csatlakoznék Observerhez aki csillagos ötös, és rengeteg +++++! jutalmazta hozzászólásodat!

    Remek és tökéletes rálátás a dolgokra !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  32. Csakis a bojkott az egyetlen lehetséges megoldás. Nem jó megoldás, mert nem demokratikus (a szó hagyományos értelmében). De a másik lehetőség, a részvétel a választásnak nevezett, előre lefutottnak tekinthető kutyakomédiában ennél is rosszabb. Sokkal. Tehát nem szabad részt venni azon, mert – és ezt már előttem is sokan, sokszor kimondták – ezzel csak Orbán rettenetes rendszerét legitimálnánk. Ezt a választást ugyanis a magát demokratikusnak mondó ellenzék a jelenlegi körülmények között NEM NYERHETI MEG…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  33. Folytatom egy másik, bár elismerem, vitatható gondolattal: ezt a választást a magát demokratikusnak mondó ellenzéknek a mai körülmények között NEM IS SZABAD MEGNYERNIE! Pirruszi győzelem lenne ugyanis. Az Orbánék által hátrahagyott aknák és a várhatóan egyre romló gazdasági viszonyok kettős öröksége pillanatok alatt felőrölné az új kormány erejét. Nem alaptalanul, sőt, biztosan lehetne számítani arra, hogy az őrjöngő bukott diktátor rövid időn belül lángba borítaná az egész országot (gondoljatok 2006 őszére).

    Sajnálom, barátaim, a méregpoharat ki kell inni. Fenékig. Akkor is, ha ez rémséges lesz a demokraták (és előbb-utóbb az ország lakóinak legnagyobb része) számára. Itt már csak ez segíthet. Mert az Orbán-rezsim bukni fog. De nem azért, mert választáson leváltják. Nem is azért, mert forradalom lesz. Hanem egyszerűen azért, mert már középtávon is működésképtelen. Az államigazgatást, a törvényhozást, az MNB-t, az önkormányzati szférát (és még folytathatnám a sort) ellepték a semmihez sem értő, pénzsóvár, seggnyaló lakájok, akik képtelenek működtetni a rájuk bízott területeket. Ennek ékes példája colt a március 14-15-i hókatasztrófa (is).

    Addig pedig csak reménykedni lehet, hogy minél kevesebben halnak éhen, nyomorodnak meg, vagy hagyják el örökre ezt a szerencsétlen országot…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  34. Akkor viszont a kommunistát is csak szakmai vitában lehet dehonesztáló, vagy más értelemben említeni.
    Amúgy ezt a ’szankció’ kifejezést is érdemes lenne mellőzni. Brüsszel nem szankcionál, csak nem adja a pénzét annak aki nem tetszik neki.
    Heidi Klum sem “szankcionálná” a közeledésemet, hanem…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  35. Kecskeméti Károly

    Kedves “Observer” és Hölgyek/Urak, bocs., hogy megint ide hozom azt, amiről itt már sokat beszéltünk. Ugye jól emlékszem, Admin is erről értekezett korábban: a jelen körülmények között egyértelmű, hogy a választás cinkelt lesz, de a bojkottot meg kellene előznie egy valóban korrekt, “európai” referendumi, minden részletre kiterjedő koreográfia megszerkesztésének. Első menetben az itthoni illetékeseknek átadni, ha ott elutasítják, akkor lehet fordulni azokhoz a külföldi fórumokhoz, akik az utolsó lehetőségként annak elfogadására kényszeríthetik a rezsimet, vagy szalonképtelenné nyilvánítják végre.
    Azért javasolnám megfontolni, mert nincs kétségem, hogyan reagálna a közismerten jól cselező, trükkös jogászok csapata a bojkottra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  36. Kedves Kecskeméti Károly: a javaslatod jó, de ezt a demokratikus ellenzék legális (egyelőre még…) pártjainak kellene EGYSÉGESEN megvalósítani. Nos, ebben erősen kételkedek…. (a megvalósításban is, de az egységben aztán főleg!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  37. Kecskeméti Károly

    Observer, én sem vagyok kifejezetten optimista, de a felvázoltak megvalósítása ad némi reményt. Szinte a józanság főpróbájának érzem. A sorrend ugyanis perdöntő. Most a pártoktól csak arról hallani, ki kivel, kikkel hajlandó esetleg kooperálni a fülkékben. De ott hiába lehet majd a közös jelöltre voksolni, ha az egész procedúra cinkelt.
    Állítólag járják az országot, beszélgetnek a “néppel”. Talán segítenek kijózanodni egymásnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  38. Én úgy látom, a 2010-es választásokat az MSZP nyerte meg a Fidesznek.
    A mai napig nem derült ki, ki volt vagy kik voltak az őszödi beszéd kiszivárogtatói.
    Hagyták, hogy Gyurcsányt ellehetetlenítsék, tönkretegyék. Egyszerűen nagyon gyorsan kihátráltak mögüle. Nem kellett volna. Hagyták, hogy Gyurcsány kilépjen az MSZP-ből és új pártot legyen kénytelen létrehozni. Nem kellett volna. Tették ezt azok, akik az őszödi beszédről tudták, hogy ez nekik árthat, távol kerülhetnek a húsosfazéktól, ezért kellett a puccs. Mesterházy nem rossz ember, de retorikában és főleg szakmai felkészültségben Gyurcsány nyomába sem léphet. Mesterházy úgy mozog, ahogy egyesek mozgatják. Hogy kik ezek? Na, ezen el lehet gondolkodni egy kicsit. Vannak az MSZP-ben is oligarchák, nem is akármilyenek.
    Ez a párt már lekésett a 2014-es kormányváltásról, mert a régi “bölények” megakadályozzák ebben. Nekik ez így jó, az ő zsebeik már megteltek. Amíg a régiek el nem tűnnek a színről, addig az MSZP-nek nagy jövője nem lesz, szép lassan eltűnik majd. A mostani pártelnök nekem valahogy kevés, nincs igazi karizmája.
    Nem vagyok Gyurcsány rajongó, csak többre tartom, mint bárki más politikust ebben az országban.
    Végezetül: érdekes módon nem olvastam sehol (mármint ezen az oldalon)Puchról, vajon miért? Pedig az átlátszó.hu tud egyet s mást róla…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  39. És Mesterházy annak idején az MSZP tiltakozásaként sátrat állíttatott a, hogy ott gyüjtsék a tiltakozásokat az Alaptörvény ellen, és tavaly október 23-n gyereket nevelt, és ez év március 14-ére előrehozta a 15-i ünnepséget Budapestről Miskolcra.
    Hol egy két és félmilliós tiltakozás mindaz ellen ami itt történik? A heti egy vezércikken kívül és egy arénashón kívül mit tud felmutatni? A legerősebb ellenzéki párt ? Hol van? Sehol.
    Tavaly előtt nyáron azt mondta Simon bizony ősszel jönnek a szakszervezeti és MSZP-s nagy megmozdulások. Mi jött? A szakszervezetek szétverése, leszalámizása a párt meg mély csenben. Azóta is.
    Egyedül a DK próbálja azt tenni ami ilyenkor egy ellenzéki párt dolga.
    Végre az EU kezdi megtalálni mit kell tenni. Erre kimegy és azt mondja ne.
    Milyen párt ez?
    Ki küldte ki? A Simicska? Mert kezdi veszélyben érzi a lenyúlható pénzek forrását?
    Majd a választásokon mondja. Amit már most elvesztett. Mert eljogszabályozzák, elcsaljákk előle. Akkor kár egy évet hülyíteni még a népet feleslegesen.
    Vagy mozdulni. Most. A nemzetközi tiltakozással együtt, egyidőben.
    Mi a kevésbé rossz?
    Az EU vétója és büntetése és a rezsim bukásának esélye most, vagy egy elvesztett, elcsalt vagy alig megnyert választás egy év mulva.
    Amit most csinál az az utóbbit vetíti előre.
    Kár ezért az országért. Most veszejtjük el évtizedekre.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  40. Observer
    Nagyon igaz amit írtál.++++++++
    .
    Kecskeméti Károly
    Ne reménykedj, hogy egymást felvilágosítják! Náluk okosabb nincs, és ezt el is magyarázzák a “népnek”.
    Hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezek sérült önképpel rendelkező egyének. Vagy tagadják még saját maguk elől s a jelent, nehogy radikálisabb eszközökhöz kelljen nyúlni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  41. Observer
    Sajnos, egyetértek. ++++++++++++++++++++++++++++++

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  42. observernek van igaza, nem lenne jó, ha ez az ellenzék nyerne de nem azért, mert orbán emberei ott vannak minden kilométerkőnél, hanem azért, mert ez az mszp semmivel nem jobb náluk…sokuk nem demokrata és ugyanannyira hatalom imádó mint a fityiszesek. …kell még pár év a magyaroknak a tanulási folyamathoz, mig maguktól rájönnek mi az érdekük, ezt sajna ki kell böjtölni

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  43. Observer
    2013. március 24. vasárnap
    14:36
    Respect!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  44. labanc
    .
    Sajnos kell még pár év, mire leesik az a bizonyos húsz fillér az embereknek!
    Úgy kell elzavarni ezt a bandát, hogy soha többé ne jöjjenek vissza!
    Ha 2014-ben, véletlenül (ami kizárt!!) veszítene a fidesz, híveik felgyújtanák az országot, gazdaságilag pedig nem lehetne semmit csinálni, mert híveik szentül hiszik, hogy most minden rendben van, jól teljesít az ország!
    Csak úgy derülhetne ki a kontárság, ha nem jönne pénz az EU-ból, vagyis lassan, de biztosan “elengednék a kormány kezét”!
    Nem telne nyugdíjra, GYES-re stb pénz, kíváncsi lennék a híveikre.
    Mesterházy hiába talpal, számomra egy áruló pártnak, áruló tagja, nem lesz belőle min.elnök!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  45. Mesterházy véletlenül került ilyen magas poticióba.Látszik is minden eddigi tevékenységén.Tök mindegy hogy mit csinál,semmi foganatja nem lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  46. Mit kellett volna mondania Mesterházynak? Ne adjatok pénzt az országnak, hadd bűnhődjön minden ember ? Ezt ugye senki nem gondolta komolyan !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  47. K. S.
    2013. március 24. vasárnap
    “Tudhatnánk többet arról a tönkretett XX. századi kísérletről?”
    Remélém érzed saját magadon, hogy mi van akkor, ha azt a nagyon rosszat “sikerül” közös erővel lerombolva “úgy megjavítani”, hogy ilyenre változzon, amit bírálgatunk.
    Ma már szabad(?) beszélni, de változtat valamit, ha azt mondom: csúnyák vagytok, mert az EU-val (vagy valaki mással) jól kiszúrattatok velem? Nem
    szabad elfeledni, hogy az “áldást” csak ezután fogjuk érezni!
    .
    Az előző rendszer egyik alrendszerét, vagyis a politikait valóban változtattuk.
    Célkitűzés volt a SZOCIÁLIS PIACGAZDASÁG.
    A piacot, vagyis a bankokat, multikat stb szidjuk a SZOCIÁLIST rég feledtük.
    “Jól” jött a válság ennek magyarázgatására. Ugyan mi mással bizonyítgatnánk?
    .
    Ugyan mi lett volna a rendszer megbuktatása után a bankok kívülről behozott
    tőkéjére alapozott – nekünk felkínált – kölcsönök és az ún multik által
    megvalósított ÁRUBŐSÉG nélkül. Tagadhatatlanul nagy árubőség keletkezett
    hirtelen. Hiszen ha nem lett volna, mire vettek volna fel svájci és más
    hiteleket? A behozott csodás termékek nélkül eszébe jutott volna valakinek,
    hogy azokat megvásárolja? Egyik titkosszolgálat sem üldözött senkit, hogy
    azokat feltétlenül meg kell vásárolni, akár több évtizedes eladósodás mellett.
    (persze nagyot lehet esni, ha más pénzéből élt valaki eddig erején felül)
    Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, nem a multik, vagy a bankok miatt lettél és vagy MUNKANÉLKÜLI.
    .
    Nem érdekes, hogy a multik egész világon nagyon jól megvannak a nélkül, hogy ott szidnák őket. Az országban foglalkoztatottak jelentős hányadát a multik és a bankok foglalkoztatják jó munkabérrel, vagy teremtették meg a beszállítók ezrei részére a foglalkoztatást.
    .
    A lakosság egyre nagyobb része válik részmunkaidős közmunkássá, akiket
    A SAJÁT MAGUK ÁLTAL BEFIZETETT ADÓKBÓL LEHET ILYEN JÓ BÉREN
    FOGLALKOZTATNI.
    Ha azokat “elzavarjuk” ugyan mi lesz a következmény? Talán Mussolini munkatáborainak hasonlatára “ÉPÜLŐ MAGYARORSZÁG”?
    .
    Ez lett az ország rendszerének “gazdasági alrendszere”! Ki törődik ezzel.
    Vagy rá érünk arra még. Lényeg, hogy már József nádor birtoka apukáé lett!
    NEM DOLGOZTUNK MÉG ELEGET TÁRSADALMI MUNKÁBAN?
    ÉN ÚGY ÉRZEM, EZUTÁN EZ MÉG SOKÁIG TART. Nincs elég új érték.
    Ami akadt volna a holt tőkévé vált egyes dinasztiák vagyonaként, akár
    az EU támogatással való “megfelelő” gazdálkodásból is.
    .
    ENNYIRE ROSSZ LENNE A MI KÉSZÜLÉKÜNK, HOGY NEM LÁTHATJUK BENNE
    “A HIBA AZ ÖN KÉSZÜLÉKÉBEN VAN”.
    .
    No fussunk csak neki még egyszer: “Tudhatnánk többet arról a tönkretett XX. századi kísérletről?”. Olyan volt amilyen, de megdöntöttÉK. (nem mi!!!!)
    Sajnos egyesek addig várják, hogy Viktor agyagba döngöli ellenzékét,
    amíg észreveszik: MÁR ŐK VANNAK SORON! (a levadászás elkezdődött)
    Az a baj, hogy ez van és nem az, hogy akik látják írnak is róla!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  48. Még egyszer, külön nyomatékkal, annak aki nem akarja tudni:
    a beépült klf külföldi szervezetek bankok, multik és mások Európa – így hazánk -
    gazdasági rendszerében beépült alrendszerekké váltak. Ezt nem lehet állami
    beavatkozással szervezni. A meggondolatlan beavatkozás, vagy “eltávolításuk” nyomán megmaradt űr nagyobb gazdasági tragédia oka lehet. Egyébként már több szervezet önkéntesen elkezdte tevékenysége beszűkítését és távozása előkészítését.
    .
    Nem jó a volt ABC-ből “átvarázsolt” CBA, csak a miatt, mert ezek magyarok?
    (a tőkéjük is?)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  49. Kedves András, biztosan hallottad a “Ha hallgat, bölcsebb lett volna” szólást. Többet ért volna el, (belpolitikailag mindenképpen: most nem lenne miért ekézni), ha annyit mond, ha már nem bírja megállni szó nélkül, hogy nagyon megérdemli Orbán, hogy szankciókat foganatosítsanak ellene. Sajnos Orbán szokás szerint úgy fogja beállítani, hogy az országot támadják, és a néppel fizetteti majd meg, amitől miatta esünk el. Ezért mi a szankciók ellen fogunk szavazni, mert nincs más választásunk. Az összes itthoni demokratikus lehetőségeinket elrabolta az Orbán kormány, a lakosság olyan terrorban megfélemlítésben él, hogy semmit nem tehetünk az önkényuralom ellen, ezúttal is kérjük az azonnali megfigyelők delegálását. Ilyen körülmények között a választási cirkuszon sem vagyunk hajlandók részt venni. Slussz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos