Ronai and Ronai
AMERIKAI

Rátesi Margit: Csempészáru 2013. március 30. szombat 23:11

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Rátesi Margit: Csempészáru

Volt valaha egy nagy különbség a demokrácia és a népi demokrácia között. Az előbbi az általános jogegyenlőségből indul ki, az utóbbi pedig csak a „népnek” ad jogokat. Azt pedig, hogy ki számít népnek, azt a Párt döntötte/dönti el.

Miközben – mellesleg a „nép” egyszerű fiainak abszolút érdektelensége mellett – ádáz csata dúl a kétségkívül számos következetlenséget, jogtiprást tartalmazó alaptörvény körül, az orbánisták zavartalanul építik saját birodalmukat. Mégpedig a paragrafus betűjelének cirkalmai között szlalomozva. Talán nem véletlen, hogy az uralkodó Párt vezetői szinte kivétel nélkül jogászok – néha felrémlik bennem, talán nem is baj, hogy gyakorlatilag megszüntették a jogászképzést.

Hiszen láthatjuk ma már, mire képes egy paragrafushuszár, ha híján van mindenféle elvi, etikai, morális megfontolásnak, és tudományát leginkább parasztvakításra használja. Nemcsak a hajléktalanok ellen, bár ennek a passzusnak van a legnagyobb visszhangja. Nem is értem az ellenzéket, hogyan képes még ma is szolgai módon lihegni a Párt által felvetett gumicsontok nyomában, és miért nem képes önállóan felvetni a lopakodó népi – na jó, nemzeti – demokrácia jelenségeire rámutatni.

Például a törvénykezés, az igazságszolgáltatás rangsorában esett sérelmekre. Normális helyen a törvény a legmagasabb rendű igazodási pont, ennek betartását a hatóságok ellenőrzik, megszegését bíróságok szankcionálják. Több lépcsőben, hogy a jogalanynak – polgárnak, cégnek, egyesületnek – lehetősége legyen igaza bizonyítására.

Miközben elvileg egy demokráciában az egyetlen törvényalkotó a választásokon felhatalmazott parlamenti többség, hazánkban egyre több hatóság, hivatal, kap olyan rendeletalkotási jogot, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. Most éppen a rezsicsökkentés jelszóval bevezetendő hatóságnak lesz ilyen jogosítványa az energiaárak képzésével kapcsolatban.

Emlékeztetném azokat, akik éltek már 1989 előtt is, hogy akkoriban létezett egy igen érdekes jogi kategória, a törvényerejű rendelet, ilyeneket nagyrészt a Minisztertanács alkotott (ez nagyjából a mai kormány megfelelője volt). Ennek az a tulajdonsága, hogy nem kell megvitatni a parlamentben, nem kell elemzésekkel bizonyítani a szükségességét, hasznát. Járulékos hozadéka, hogy nagyon kevesen tudnak róla, hiszen elkerüli az országgyűlési viták nyilvánosságát, akiket meg érint, azok vagy olvassák a Magyar Közlönyt, vagy nem.

Ezt a törvényerejű rendelet kategóriát csempészi vissza a Párt egyre gyakrabban. Megérhetjük még azt is – erre a zalaptörvény lehetőséget ad –, hogy visszatér az évi két parlamenti plenáris ülés. Esetleg tavasszal és ősszel 2-2 ülésnappal. Ez is elegendő a „tornaórához” – igaz, most már a kezeket sem kell felemelni, elég, ha ráhelyezi a megfelelő ujját az igen nyomógombra. Sőt, meg lehet oldani, hogy egyszerűen rátesz egy nehéz könyvet – mondjuk az alaptörvény első változatának amúgyis érvénytelen díszkiadását.

Csak arra leszek kíváncsi, vajon visszahozza-e a Párt az országgyűlési képviselők díjazásának korábbi gyakorlatát is? Akkor ugyanis a képviselők csak a parlamenti ülésszakra – évi 2 alkalomra – kaptak tiszteletdíjat: a rendszerváltást megelőzően ötezer forintot.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (28 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +41 ( 43 szavazatból)
Rátesi Margit: Csempészáru, 4.7 out of 5 based on 28 ratings

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

19 Reader’s Comments

  1. “..megérhetjük még azt is – erre az alaptörvény lehetőséget ad –, hogy visszatér az évi két parlamenti plenáris ülés.”
    .
    A következő 4 éves ciklusukban meg is érjük, ha nem is az évi kettőt, de a mainál jóval kevesebbet.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  2. “…miért nem képes önállóan felvetni a lopakodó népi – na jó, nemzeti – demokrácia jelenségeire rámutatnI..”
    a “DEMOKRÁCIA” az “DEMOKRÁCIA”. ( így simán, jelző nélkül!!!!!!)
    Nagy a baj, ha azt valamilyen jelzős szerkezettel kel felruházni.
    Miért kell a jelző? Egyszerű!
    A JELZŐ FOSZTJA MEG – AZT – A DEMOKRÁCIÁT A LÉNYEGTŐL!
    Az a demokrácia mely előtt bármilyen jelző van, az már nem demokrácia,
    mivel az valami ilyesmivel kérkedik:
    AZ ÉN LÁNYOM NEM OLYAN!
    Volt már ilyen! Pl megint erősödött, “soha sem volt még ilyen erős, mint ma”!
    Akkor milyen is lehetett ezelőtt?
    Olyan ez mint a víztároló edény vagy lyukas, vagy nem lyukas!
    (annak látszik, de alkalmas arra, amire szánták, vagy nem)
    .
    Már több próba mutatja. Legutóbb lázadásért, gyújtogatásért előbb bírói ítélet,
    majd semmisségi törvény. Egy új felmutatásáért 130ezer HUF. Ráadásul
    olyan parlamenti képviselőnek aki nem listás hanem megválasztották!
    De gondolhatunk az visszamenőleges törvények sorozatára is.
    .
    Mindezek alapja: HA ALKALMAM LESZ, MEGSEMMISÍTEM ELLENSÉGEMET!
    Ez a miniszterelnök esküdött fel annak az alkotmánynak a megvédésére,
    melyet ilyen ALKALOMADTÁN az első pillanatában megsemmisített, ugyanis
    neki útjában állt az alkotmány a DEMOKRÁCIA FELSZÁMOLÁSÁHOZ.
    Így képzelik ezek a jogászok a demokráciát. FideSS demokrácia!
    (Görényi elmondta, hogy ezután ők törlesztenek demokráciából!
    ilyen egy megrendezett demokrácia, JÓL MUTAT valamit)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (13 szavazatból)
  3. Ennyi totális hatalom birtokában egyáltalán mi szükség van törvényre, rendeletre, hiszen azt csinálnak, amit csak akarnak, ki gátolja ennem őket?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. Drága Margit!
    Te arra vagy kíváncsi?
    Ugye Te is tudod már a választ a kérdésedre elég régóta?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  5. Tulavasuti- Orbán állandóan azt szajkózta ellenzékben,hogy illegitim a kormány,az ő kormánya valóban illegitim,mert olyan alkotmányra esküdött,amiről úgy nyilatkozott,nincs semmi amit tisztelni tudna benne.Szomorú,hogy az ellenzék ezt nem hangoztatja.Az alkotmánymódosítások alkalmával átadhattak volna lefűzős dossziét,hogy csak a lapokat kelljen cserélgetni,de ők nem tesznek ilyet nehogy megsértődjön a rablóbanda.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. Fideszéknek nagyon nem okés ez a demokrácia-forma!
    Addig toldozgatták-foltozgatták, addig csipegettek belőle, amíg aztán az végül el nem fogyott…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Nagyon érdekes, ammit a cikk felvet. Ez a hatalom pontosan azt építi újra, aminek a lebontására annak idején egy teljesen másik Fidesz megalakult.
    Érdemes lenne módszeresen kutatni és kimutatni, hogy milyen eszközökkel, módszerekkel és ideológiával valósul meg ismét az egypárti állam. Úgy tűnik, a módszerek a Rákosi-rendszeréi, csak a megváltozott külső környezet kényszeríti némi találékonyságra a “paragrafushuszárokat”, de találékonyságban nincs hiány.
    Erőszakban és cinizmusban sincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. "tisztelhölgyeimésuraim"

    .
    .
    Kedves Cikkíró!
    Csak azt mondja meg nékem, mi van ebben új, amire itt rámutatott ? Hiszen Orbán Viktor és Kövér László már anno 1987. – még a tojáshéjjal a va@gukon – programjukba iktatták a jog efféle, pragmatikus alkalmazását, amikor közös dolgozatukban megfogalmazták, hogy
    “A JOG [nem más,mint] BÁRMIKOR MEGVÁLTOZTATHATÓ PARANCSOK HALMAZA.”
    .
    Tehát, ők ma sem tesznek mást, mint az akkori elveiket(?) öntik vasba, vagy ugyanez aktualizálva; vasbetonba…
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. Okos, felkészült cikk ez is, mint a többi. Éppolyan hatástalan is. Nem számítanak már itt és most Magyarországon.Többet ér a komlói rokkant-bányász eljárása, aki nyílt színen vágta szájon a hazudozó fideszes polgármestert…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. Lehet, hogy rövidesen nem is kell elmenniük a képviselőknek a parlamentbe. Az IGEN szavazatukat le lehet majd adni e-mailben, vagy telefonon, vagy postagalambbal küldve. Magyarországon már volt rendeleti úton kormányzás, a magyar nép azt sem tudja és ma sem tudja mi az . Szerintem lehet majd rendeleti úton kormányozni akkor is, ha 2014-ben kis többséggel nyerve az ellenzéki kormány tudhat majd kormányozni. Azonnali népszavazás után.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  11. Clarita
    Olvastam a miskolci nem tudom milyen utca lakóinak sirámát: azért szavaztak a fideszesekre, mert azt ígérték, hogy felújítják az utcát, ahol laknak, mert lehetetlen a közlekedés a lyukak miatt!
    Most nekik is jól pofán kellene vágniuk a képviselőjüket, mert elég türelmesen vártak, három évet, de csak a polgármester és helyettese utcáit lettek felújítva!
    Ezt kellene minden olyan képviselővel tenni, akik ígértek és nem teljesítenek….ne merjenek a velük együtt élő, megvezetettek közé merészkedni, majd megtanulnák, hogy nincs olyan, hogy más a választási ígéret és más a kormányzás!
    Nem kellene még tüntetni sem, elég lenne egy-két pofon egy-két faluban vagy egy-két városban, oszt jó napot!
    Végül is valaki azt a tanácsot adta, hogy menj haza és vágd pofon…..(apádat, mert…) aki becsapott!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  12. Csakén
    Kérdésedre válaszolva, igen, nekik is jól pofán kéne vágni a választott képviselőiket….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  13. Roppant szélsőjobbos cikk, a Barikád biztos jól fogadná: pontosan az ilyen, szociellenes-történelemhamisító hazugságokból sarjadzott ki Orbánia. Gratulálok! Ám amíg az ilyesmit le nem lehet győzni, vagyis míg a népidemokratikus, demokratikus oldalt rágalmazzák generációs megrögződésből, reflektálatlan, fasizta hajlamú szimpla gyűlölködésből, addig mindig lesz tápja a neofasizta oldalnak! A neofasizmus az az Anteusz, melynek Föld-anyja az antikommunista, pro- és protofasiszta propaganda.
    És az a gusztustalan kancsalság, amellyel ez a propaganda úgy tesz, mintha saját édesfattyát, a neofasizmust is megtagadná! Röhej!
    a) azt, hogy ki a nép, a tettei döntik el, tehát a burzsuá, vagyis a bűnöző – bűnöző, a becsületes ember – a nép tagja! Ezt a Párt már csak konstatálhatta, de nem tehetett vele semmit! Magyarán: szélsőséges ostobaság a gazdagok bújtatott diktatúráját, a kapitalizmust “általános jogegyenlőséggel” rágalmazni – a szeghény ember a kapitalizmusban jogfosztott, és csak nácik állítják, hogy másként lenne! Arról már nem is szólva, hogy egalitárius-inkluzív, tehát univerzális emberképpel csak a marxi világkép operál, vagyis: csak az igazságos. Aki bűnözőként a szoci társadalomban büntetetté tette magát, az csakis a saját hibájából lett az! De ezt a sok hülye nem érti. (Maguk, szélsőjobbosok, saját kirekesztő viselkedésüket igykeznek projektálni ellenségeikre, ám mi másképp működünk.)
    b) Orbánia nemzeti KAPITALIZMUS, és nem nemzeti demokrácia! A kapitalizmus a pénz diktatúrája – tehát amúgy sem demokrácia. Vagyis, a hülye szójátékok hülye szójátékok maradnak a cikkben.
    c) valaki itt azt hazudta, hogy a demokráciának nem lehet jelzője? Ha nem népi, hát nem demokrácia, hisz a gazdagoké! Tehát kell jelző neki. (Mellesleg, a népidemokrácia azt jelenti: békét a kunyhóknak, háborút a palotáknak! A nép vérén épült paloták lakói tehát hadd féljenek kicsit, ők sem sajnálnak bennünket!)
    Éppen az ilyen, öregkori megrögzültségből eredő sztereotípiák, hazugságok, összeesküvés-elméletek, amikkel a cikk tele van, akadályozzák a fasiszta dög végső megsemmisítését. (Hiszen Csurka, Walesa, Orbán bemutatták a rendszerváltás valódi, horogkeresztes jellegét.) Ezért az értelmiségnek harcolnia kell az ilyen “a fasizmus milyen jó!” értelmű igehirdetések ellen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (9 szavazatból)
  14. Roppant élénk képzelőerőre vall, ha Te ebből a cikkből szociellenességet vélsz kihallani. Az pedig, hogy szélsőjobbos lenne, egyenesen vicc kategória…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. Csakén! Ez a miskolci példa azért elég jól jellemzi a mo-i helyzetet. Miféle választó az, akit le lehet kenyerezni egy aszfaltozott utca ígéretével? Mit tud arról hogy mégis, mi lenne a dolga az országgyűlésnek? Az ilyen ügyek az önkormányzatokra tartoznak, az ogy képviselőnek egészen más lenne a feladata. 2007-ben dühömben írtam egy szaftos bírálatot a saját ogy képviselőmnek. Válaszában azt kérte, hogy segítsek neki a helyi gondok megismerésében. Mire én azt kértem: ne az utcák állapotával foglalkozzon, az eldugult kanálisokat hagyja arra, akinek a dolga: a szolgáltatóra. Szerintem nem is értette, miről beszélek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. KA-nak. Legalább Marxra ne hivatkozz! Szegény forogna a sírjában, ha megtudná, hogy elméletét kiforgatva mindenféle diktatúra atyjának gondolják. Legalább a Kommunista Kiáltványt olvas el figyelmesen!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. Ego
    2013. március 31. vasárnap
    11:52
    “Nagyon érdekes, amit a cikk felvet. Ez a hatalom pontosan azt építi újra, aminek a lebontására annak idején egy teljesen másik Fidesz megalakult.”
    Jól látod.
    .
    “lásd, ne csak nézd”
    VALÓSZÍNŰLEG TÜKÖRBE NÉZIK, HOGY “JOBBAN” LÁSSÁK.
    OTT UGYANIS MINDEN FORDÍTVA LÁTSZIK !
    (a helyett a briliáns elmélet helyett kell a tükör, mert az a kurva gyakorlat…)
    .
    Nem jó ezt a valóságot nézni! Különösen ha a következményeit is látjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Kalous Antal
    2013. március 31. vasárnap
    14:23
    “c) valaki itt azt hazudta, hogy a demokráciának nem lehet jelzője?”
    .
    Úgy tűnik én hazudoztam ilyesmit? Ma is állítom! A jelző az eltérést mutatja!
    Vallom azt hogy egy öszvér az sem nem ló sem nem szamár, Hiába hasonlít
    jobban egyik, vagy másik elődjére. Nem szamárszerű ló, se nem lószerű
    szamár, hanem öszvér.
    .
    Én inkább ezt tartom mellébeszélésnek:
    “Ha nem népi, hát nem demokrácia, hisz a gazdagoké! Tehát kell jelző neki.”
    .
    Ugyanis kezdettől fogva “volt szerencsém” átélve, a bőrömön érezni, hogy
    mit jelentett a “népi” jelző valóságban, egy általam is elismert fogalom előtt.
    (tudod roppant furcsa az a tény, amikor az egyre bővülő nyomort próbálják
    tovább osztogatva valamiféle demokráciának láttatni, ráadásul erőszakkal
    és amikor sok évig benne haladva egyre messzebbnek látszott, akkor jöttünk
    rá, mit jelentett a jelző lehet, hogy népi, de demokrácia-e?)
    .
    Valahogy, mintha kifelednéd az “egalité” fogalmának tartalmát. Ez különösen
    nagy hiba egy olyan összetett fogalom
    (félre)értelmezésénél mint a DEMOKRÁCIA.
    Vagyis: SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG.
    Csak nem gondolod, hogy létezne olyan JELZŐ NÉLKÜLI DEMOKRÁCIA,
    ahol egyik ember EGYENLŐBB? MINT A MÁSIK? Pedig helyenként az gondolják.
    Erre nem jó, sem ilyen sem olyan jelzőt ráragasztani, mert a jelző valamitől
    való megkülönböztetést jelent. De ha nincs jelző, akkor sem tartható annak
    amit állítanak, pedig csak hasonlít kisebb, nagyobb mértékben a demokráciára!
    .
    Nem jó összekeverni a valóságot az álomvilággal. Móruc Tamást megelőzően
    és követve is már sokan megkísérelték, de mutass egy helyet ahol sikerült
    legalább megközelíteni.
    Azt hiszem indoklásod részleteiből:
    VERÉB MONDJA A BAGOLYNAK, HOGY HUHU!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  19. Hungarian citizen

    “Csak arra leszek kíváncsi, vajon visszahozza-e a Párt az országgyűlési képviselők díjazásának korábbi gyakorlatát is?”
    .
    Arra en is, mert Kadar megkovetelte, hogy a parlament tagjai az azonos kepzettsegu mashol dolgozok fizetesenek minimumat kaphatjak csak es kizarolag. Aki pofazott ellene, azzal kozolte, hogy el lehet takarodni a hatalom kornyekerol vidaman. Es el is takaritotta az osszeset.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos