Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: A rendszer lényege 2013. március 3. vasárnap 22:04

  • Hozzászólások(121)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: A rendszer lényege

Csaknem három évvel a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata (közismert nevén a NENYI) és négy évvel a nevezetes (hatodik) kötcsei beszéd után az ellenzék még mindig nincs tisztában az Orbán-rendszer lényegével, és nem találja ellenszerét.

Aki a kormányváltás óta eltelt csaknem három év alatt nem ismerte meg a rendszert, és Orbán rögtönzéseinek tartja, annak felidézzük az előzményeket. Ezekből kiderül, hogy Orbán tudatosan készült rendszere felépítésére. 2009-ben Kötcsén azt mondta, „ha a választás után mindössze ’ellenkormányzást’ hozunk létre, visszajön az a duális erőtér, ahol az egymásnak feszülés a legfontosabb. Ezért az állandó politikai harcok elkerülése érdekében a nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítanunk”.

Ebben a mondatban elutasítja a demokráciát, a „duális erőteret”, amely két politikai erő és/vagy irányzat versenyét jelenti. Amikor azt mondja, ehelyett „nemzeti ügyek kormányzását kell megvalósítanunk”, megfogalmazza az ehhez használt ideológiát: pártját azonosítja a magyarsággal, politikai ellenfeleit pedig kirekeszti belőle. Demokráciaellenes programját azzal hitelesíti, hogy a magyar nemzet érdekeit egyedül képviseli, politikai ellenfelei pedig idegen érdekeket szolgálnak. Ezért minden intézkedése indokolt, mert a nemzet érdeke felülír minden más érdeket.

Ha valaki még nem olvasta el a Mein Kampf-ot, sürgősen pótolja a mulasztást, különben soha nem fogja megfejteni az Orbán-beszédek lényegét. A kötcsei beszéd logikája – akár tetszik, akár nem – színtiszta náci elméletre épül. A kötcsei beszéd összefoglalójában ez áll: „Orbán Viktor beszédében kifejtette, a kormányzás célja – kisbetűvel, két szóban írva – ’magyar ország’, amely a létezés magyar minőségét jelenti. (…) A kormányzás célja közjogi értelemben: ’Magyarország vezetése’, tartalmilag azonban annak biztosítása, hogy ’magyar ország’ maradjon.”

A létezésnek nincs magyar minősége, csak nacionalista érzelmi manipuláció van, és ez az. A „magyar ország” azt jelenti: nem zsidó. Orbán már többször kijelentette, hogy „Magyarország legyen a magyaroké”, ez tükörképe a Mein Kampfban olvasható szövegnek, Németország legyen a németeké. Orbán azt a kormányzást hirdette meg, amely közjogi értelemben „Magyarország vezetése”, tartalmilag azonban a célja annak biztosítása, hogy „magyar ország” maradjon. Az ország vezetése ennek a célnak van alárendelve. Ez antiszemita program, náci ideológia, amely nemcsak faji, hanem politikai tartalommal is bír. Ahogy Hitler azonosította a zsidókkal a politikai ellenfeleit (a szociáldemokrácia és a liberalizmus a zsidók álcája), Orbán politikai ellenfelei sem magyarok, nem a nemzetet képviselik, akkor sem, ha személyükben nem zsidók. A „zsidó” szó jelöli a fajt, de jelenti mindazokat, akik a szociáldemokrácia és liberalizmus képviselői, a demokrácia hívei. Ez a színtiszta nácizmus.

Orbán régóta náci ideológiák tanulmányozója és híve. 2006-ban odáig ment, hogy a Fidesz kongresszusán a Mein Kampf-ból idézett. Adolf Hitlertől azt idézte, hogy „a gyűlölet a legalapvetőbb emberi érzés, a gyűlöletre kell alapozni a politikát, és a gyűlölettel kell megsemmisíteni az ellenséget”. Azt állította, hogy ezzel a baloldal „gyűlöletpolitikáját” jellemezte, de az is náci propaganda, amely az ellenfelet vádolja gyűlölettel. A nácizmus „önvédelemből” pusztította el a politikai ellenfeleit és a zsidókat. Orbán stratégiája a „legalapvetőbb emberi érzésre”, a gyűlöletre épít, és minden alkalommal a gyűlöletet korbácsolja fel. Ez a gyűlölet felülírja a kormányzási hibákat, az ellopott pénzt, a szegénységet, a nyomort.

A nácizmus a germán mitológiákban találta meg a nemzeti nagyság forrását. A magyar fasiszták, nyilasok és nácik a magyar őstörténetből, a turul mitológiából merítik ugyanezt. Minden magyar turulban született, vérében van a magyarság, miközben a turul még csak nem is egy létező madár, magyar vér pedig nincs. S ahogy a nácizmus a katolicizmus évszázados európai hagyományaiból merítette mintáit, az Orbán-rendszer is ide vezeti vissza a gyökereit. Zsidótörvényeket a katolikus egyház alkotott először, ezek durvábbak voltak a numerus claususnál. A sárga csillag és a gettók nem a nácik találmánya, hanem a katolikus egyházé. A zsidógyűlöletet és a zsidóellenességet a katolicizmus emelte állami ideológia rangjára. A zsidókat programszerűen a katolikus egyház utasítására gyilkolták.

A katolicizmus és a nácizmus közötti különbség az volt, hogy a katolicizmus miközben a Bibliát megrontotta a görög filozófiákkal, ezzel pogánnyá is tette a barbárokat. A nácizmus pedig megtagadta a katolikus pogány gyökereket és visszatért a barbársághoz. A különbség a spanyol inkvizíció és az auschwitzi haláltáborok közötti különbséggel írható le. A Fidesz és a Jobbik közötti különbséget is ez mutatja: a Fidesz a „keresztény-nemzeti” örökség folytatója, a Jobbik a náciké. Orbán Viktor megvédi a zsidó honfitársait, amiképpen nagy elődje, Horthy Miklós is megvédte. A Jobbik által képviselt náci, barbár, nyilas irányzat pedig kész lenne a Dunába lőni a zsidókat, a politikai ellenfeleit, akiket szellemileg szintén „zsidóknak” tart.

Az Orbán-rendszer ezekre a hagyományokra épül. A 21. századi adaptáció arra tesz kísérletet, hogy alkotmányban rögzítse a katolicizmust, és a demokrácia külső keretei között valósítsa meg a kötcsei beszéd tartalmát. Nem fizikailag, hanem morálisan akarja megsemmisíteni az ellenfelet, amellyel szemben egyedül képviseli a faj, a nemzet, a magyarság érdekeit. Ezért mondja az Orbán-hívő, hogy miután Matolcsyt nevezték ki az MNB elnökének, „magyar kézbe került” a Magyar Nemzeti Bank. Erről szól az Orbán-rendszer propagandája is. A gyűlölet vallása ez, amely hitre épül, és hívőket követel magának.

A propagandában megfigyelhető ugyanez. Göbbels nyíltan vallotta, hogy a propaganda alapjait a katolikus egyháztól, konkrétan a jezsuitáktól tanulta. Aki nem hiszi, járjon utána. Göbbels rendszerbe foglalta, és tudományt alkotott a katolikus egyház sok évszázados gyakorlatából. Az ellenfelek totális erkölcsi megsemmisítésének, a karaktergyilkosságnak, a mocskolódásnak, lejáratásnak és a gyűlölet tudatos felszabadításának technikáit a római katolikus egyház alkalmazta az ellenfeleivel szemben századokon át. Göbbels csak ezt foglalta rendszerbe, és ezzel a modern propaganda megalapítója lett, akinek téziseit alkalmazza a világ marketingipara ma is. Orbán rendszere tudatosan göbbels-i propagandát folytat. A világ sikeres kommunikációs menedzserei valamennyien Göbbels tanítványai, azzal a különbséggel, hogy csak a technikát veszik át, vagy a gyűlölet tartalmát is. Orbán kommunikációs tanácsadói az eredeti göbbels-i technikát alkalmazzák a tudatos gyűlöletgerjesztéssel együtt. Szimbolikusnak tekinthető, hogy Habony Árpád, Orbán kommunikációs tanácsadója helyezte koronaőrként saját kezűleg a Parlamentbe a katolicizmus által adott koronát. A szimbolikusnak látszó gesztus megpecsételte az ország sorsát: csak idő kérdése volt, mikor tér vissza a szentkorona-tanhoz kapcsolódó borzalmas rendszer.

Magyarország akkor veszett el, amikor a demokrácia hívei nem mutattak rá arra, hogy a kötcsei beszéd náci ideológia, és aki ezt elmondta, náci. A magyar nép magára maradt, amikor a demokratikus ellenzék nem figyelmeztette a várható veszélyre, és még most is azt a látszatot kelti, hogy demokrácia van. Már 2006-ban meg kellett volna mondani, hogy itt már nem a megválasztott kormány védelméről, hanem a demokrácia és az alkotmányos rend védelméről van szó. Drámai hangon be kellett volna jelenteni, hogy az alkotmányos rend megdöntésének előkészülete zajlik.

A kötcsei beszédben Orbán azt mondta, hogy „a baloldal hatalompolitikai rendszere összeomlott, mert finanszírozhatatlanná vált, így a neoliberális értékekre alapozott korszak is véget ért.” A dolog furcsasága, hogy akkor még a baloldal hatalompolitikai rendszere nem vált finanszírozhatatlanná, az összes állami cégektől folyamatosan lehetett lerabolni a pénzeket. Ez csupán egy terv volt még akkor, amelyet Orbán befejezett tényként közölt. A pártpénztárnoki rendszer felosztotta a két nagy párt (és alkalmi koalíciós partnereik) között az élet minden területét: a sajtót, a gazdasági életet, a művészetet, a tudományt és azok finanszírozását. Orbán előre megmondta 2009-ben, hogy a finanszírozás megvonásával omlik össze a baloldal hatalompolitikai rendszere. És ez történt.

A baloldal pártpénztárosa nem tudta fenntartani a hátsó megegyezéseken és kölcsönös zsarolásokon nyugvó egyensúlyt, amelyet a Fidesz felmondott. A pártpénztárnoki rendszer nem hagyott civil szférát, amely a pártok által való „finanszírozás” nélkül is működne, és képes lenne megvédeni a demokráciát. A baloldalhoz kötődő intézményrendszer összeomlott, és mindenki egzisztenciális veszélybe került. Az Orbán-rendszer bukása után a legfontosabb feladata az lesz, hogy a pártpénztárnoki rendszer kialakulását megakadályozza. Enélkül nem lehetett volna megdönteni az alkotmányos rendet, és megalapítani az Unió első fasiszta államát. Ezért a demokráciához vezető első lépés a pártpénztárnoki rendszer megszüntetése – legalább a baloldalon. A Demokratikus Koalíció azért jött létre, mert Gyurcsány a pártpénztárnoki rendszert akarta megszüntetni, most pedig kívülről támogatja azt a pártot, amely ezzel nem szakított, a Simicskával való háttérkapcsolatok jellege és tartalma nem tisztázott. A baloldal még mindig a két pártpénztárnok alkujának foglya, ezért az Orbán-rendszernek asszisztál.

Nevetséges, hogy az ellenzék még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy demokrácia van, és választási részvételre készül. Amikor Orbán a 2010. évi választások után maga jelentette be, hogy új rendszert hozott létre. A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata meghamisította a választások tartalmát. Azt állította, hogy nem csupán választások történtek, hanem a választást forradalomnak nyilvánította. A NENYI parlamenti megszavazásával megteremtette az új rendszer legitimitását: „Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja.”

Minek lehet értelmezni, különösen az elmúlt két év tükrében ezt a mondatot: „Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításáról döntöttek.” Továbbá: „Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert…” Új politikai és gazdasági rendszer mit jelent, ha nem egy új politikai és gazdasági rendszert? A politikai és gazdasági rendszert az Alkotmány rögzítette, a rendszer megváltoztatása az alkotmányos rend megdöntése. Adott erre felhatalmazást az érvényben levő Alkotmány? Nem. Lehet röhögni a NENYI-n, de nem annyira vicces, mert az Alkotmány életfogytiglani börtönnel fenyegeti azt, aki megteszi azt, ami a NENYI-ben áll.

Mindezt a jogszerűség köntösében hajtják végre, de az alkotmányos rendet nem lehet jogszerűen megváltoztatni. Jogszerű államcsíny nincs. Államcsíny után pedig nincs demokratikus választás, amelyet a hatalom törvénytelen bitorlója egy illegitim alaptörvény alapján ír ki. Aki ebbe belemegy, az részese a hazug színjátéknak, és bűntársa a puccsistáknak. Nem képviseli a magyar nép érdekeit. A 2014-es választás egy lépcső lesz a kötcsei program beteljesedése, az ellenzék megsemmisítése útján. Ehhez asszisztálnak azok, akik részt vesznek benne.

Csak a rendszer gyökeres elutasítása, nevén nevezése, és a vele való békés, de totális konfrontáció vezethet eredményre egy náci ideológiát adaptáló párttal szemben. Bűncselekmény történt, törvénytelenségeket tesznek törvénnyé, és kirabolják az államot. Az MNB elfoglalásával veszélybe kerültek Magyarország devizatartalékai. Matolcsy kinevezésének egyetlen magyarázata van, az ország pénzvagyonához való hozzáférés lehetősége. Ennek maffiabűnözés a neve. Egy bűnszervezet kezébe került az ország élére.

Még mindig van választási lehetőség. De ez az utolsó. Ha Orbán 2014-ben demokratikusnak látszó parlamenti választásokat tarthat, amelyen az ellenzék pártjai részt vesznek, azzal megpecsételődik Magyarország sorsa. Az is meneküljön, akinek nincs lába. Ott élet nem lesz. Csak a gyűlölet, és ami abból kinő.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (65 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +107 ( 119 szavazatból)
Bartus László: A rendszer lényege, 4.9 out of 5 based on 65 ratings

  • Hozzászólások(121)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

121 Reader’s Comments

  1. bruckenbacker kapitány

    http://www.magyardiplo.hu/kezdolap/1106-europai-uniot-de-maskeppen

    Forrás:
    [tovaris] [2013.márc.04. 15:51]
    Európai Uniót, de másképpen?!
    Írta: Totyik Tamás

    A Bulgáriából érkező hírek az elmúlt egy hónapban nem kerültek az érdeklődés középpontjába. Mindenki a Boriszov kormány lemondásával foglalkozik és nem az odavezető úttal, annak ellenére, hogy sok tanúsággal szolgál Bulgária elmúlt negyedszázados történelme.

    A bulgáriai „csöndes” forradalomról a hírekben eddig nem sok mindent lehetett megtudni. Február 10-én az egyik multinacionális áramszolgáltató cég székházát felgyújtották. A drasztikus áremelések miatt 35 városban voltak megmozdulások február 17-én. Február 19-én az összecsapások nyomán 25 súlyos sérültet vittek kórházba és egy ember meghalt. A Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért Párt /GERB/ által vezette Boriszov kormány egyeztetés nélkül lemondott február 20-án a megmozdulások nyomán. Azóta még nagyobb csönd van a médiában Bulgáriáról.

    ((http://www.magyardiplo.hu/kezdolap/1106-europai-uniot-de-maskeppen)

    Itt szólt hozzá:
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=627086

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  2. Ma hallgattam a híreket online, meg olvasgattam is őket az Óhazából.
    Látom Matolcsy akarja majd aláírni az összes pénzt, kizárólag egyedül, ha jól értem. Ez azt jelenti hogy ha Orbán vezér felveszi a mobilját és azt mondja neki, te Gyuri, nyomtass már mondjuk százmilliárd forintot, akkor majd nyomtat annyit.
    És hiába mondta hogy ő majd küzd az infláció ellen, ez lesz szerintem az amivel ténylegesen rombadönti az országot. Mindenkinek lesz pénze, annyi hogy tíz bőröndöt is tele lehet majd vele tömni, csak a tíz bőröndnyi pénzzel lehet majd venni egy tojást. -Mint amikor a pengő elértéktelenedett, amire már ezek a hős nép-nemzeti nemzetrontók nem emlékeznek.-

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  3. Csak írjátok be a Youtube-ba hogy ” Hiperinfláció Magyarországon “, az jól megmagyarázza hogy mi volt akkor. Tényleg remélem hogy ez az eszeveszett elmebeteg nem fogja ugyanezt elérni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  4. Kedves bubu64,
    van amivel egyetértek, van amivel nem… Jó a megfigyelésed. De: valami céljuk van azzal, hogy oly hirtelen zajlanak ebben az országban a nem éppen épelméjű dolgok. Mert nem épelméjű! Most is azt írom: MEGFIGYELNI, ÖSSZERAKNI, ÉS DÖNTENI! Mit jelent ez. Megfigyelem a dolgokat, összerakom a “puzzle játékot”, és eldöntöm, hogy az nekem igaz-e vagy sem. Hogy látom én? Ahogy én látom az igaz számomra! MAGYARUL: LÁSS, NE CSAK NÉZZ!!!
    Egy példa: Nézzük meg – nagyon sokszor feltesznek az emberek különböző oldalakra videókat, szövegeket -, hogy miket mondott mostani “vezérünk”. “A “Nép, a Családok, az Emberek”… csupa, csupa jó dolgokkal kecsegtette a “országa” lakosságát. Így van? Vagy nem így van? Most mi zajlik?!!!! Vajon mi történt? Miért van ez? Mi történhetett? Miért változott meg a fickó? Miért? Miért? És még mindig miért? És ha figyel az ember, akkor úgyis megkapja a választ. BL a tavaly augusztus 20.-ai parlamenti ünnepségről felrakott egy videót. Jó cikket írt hozzá?! Kiválót!!!! Már ott volt a kérdésre egy lehetséges válasz…De kik vannak az egész mögött? Mert kell, hogy legyen, legyenek valakik… Az igazság mindig kiderül!
    Soha, de soha nem marad titokban semmi!!!! Ha már két ember tud valamiről… Hmm…

    Egyébként Drábik úrnak az írásaival, és beszédeivel nem értek mindenben egyet. Tiszteletben tartom, ezt ő úgy látja! Megértésnek kellene lennie, a józan észt elővenni…, nem a pénzmániának (ami csak egy darab papír!!!!), a fogyasztói társadalomnak – még több “okos telefon”, még több hülyeség megsárlására ösztönözni az embereket, hanem arra, hogy értelmesebb legyen az életük… De hogyan? Ha jó az oktatás, és valóban értelmes dolgokat tanulnak a gyerekek, lehet hogy okosabb és jobban látja, hogy hülyére akarják venni?! Ez már veszélyes minden hatalom számára! Nem hamis adatokkal tömni az emberek fejét! Veszélyes! Mert nem merik elmondani az igazságot! Kiderül a hazugság…stb.sb. Egy szónak is száz a vége, ahogy mondja a magyar: HA LÁTSZ, ÉRTED AZ ÖSSZEFÜGGÉSEKET, BAROMI VESZÉLYES VAGY! És ezt tudja a mindenkori hatalom és tudják a papok is! A bölcsesség az mindenkié!!!!!
    Nem bántani akarok ezzel senkit, CSAK AHOGY ÉN MEGFIGYELTEM! Szép napot bubu64 és a többi “harcostársnak” is! Mert itt mindenki harcol valamiért! :) :) :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  5. Kedves Zsuzsa,
    szívesen! Szép napot! :) :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Kísértet járja be Európát: a nemzeti szocializmus és a fasizmus kísértete.
    Nem csak Magyarországon, hanem Olaszországban is furcsa pártok jutnak kormányzó hatalomhoz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  7. Igen. Egyre többen látják be, hogy az orbáni rendszer egy kleriko-fasiszta-korporatív rendszer, amelyet sokan a Rákosi-rendszerhez hasonlítanak, lebolsevikozzák, lekommunistázzák.
    Pedig nincs semmi köze sem a bolsevizmushoz, sem a soha sem volt kommunizmushoz, de még a szocializmusnak nevezett bonapartista államszocializmushoz sem.
    Orbán rendszere egy valódi fasiszta (na jó, legyen fasisztoid) rendszer, amely igen sokban hasonlít Benito Mussolini egykori rendszeréhez – amit valószínűleg Orbán elvbarátja, Silvio Berlusconi is csak megerősített Orbánban.
    Ez itt a lényeg, a többi csak smafu.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  8. Franciaország, Anglia és Amerika nem lépett fel Hitler ellen, amikor annakidején lerohanta a Rajna-vidéket. Mikor felébredtek, akkor már késő volt, -írja Churchill emlékirataiban.
    Jó lenne, ha az Eu felébredne, úgy tűnik, hogy nem ismerik eléggé még a közelmúlt történelmi eseményeit sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  9. Orbán a béközépben nőtt fel. (Ezek az ő, saját szavai.) Ez meg is látszik rajta. Ezért akarja/akarta elsöpörni ellenfeleit. Ezért harcol még mindig. (Igazán elmehetne az idegenlégióba, ha már ennyire harcolhatnékja van. Ott megmutathatná, hogy miféle férfi is.) Erre kellett ez a négy év, hogy mindenhová a saját embereit helyezze el. A következő négy (vagy ki tudja mennyi) év lesz csak a hab a tortán. Ha ezt az emberek nem ismerik fel, akkor úgy kell nekünk. Akkor ezt érdemeljük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. Kedves Zsebibaba!
    Egyetértek Veled. Nagyon sok mindent kell olvasni és kombinálni, amit csak egy okos társadalom tud megtenni egy kiváló oktatással megalapozva.
    Azzal viszont nem értek egyet, hogy a “fickó” megváltozott. Mindig ilyen volt,csak nem tudott korlátlan hatalmat magához ragadni.Ennek az országnak a tragédiája, hogy hitt neki és a nép tehet róla, hogy felruházta ekkora hatalommal.
    Neked is szép napot kívánok!:)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  11. Ajanlanam meg Orwell 1984 cimu konyvet le lehet a MEK.hu -rol tolteni. Igen tanulsagos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  12. http://hvg.hu/itthon/20130305_Meltatlanul_viseltek_a_magyar_koronat__k
    Tessék: a hulyeség csimborasszója. Ameddíg ilyen kétlábúak léteznek Magyarországon addíg kár egy szót is fecsérelni az országra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. Kedves Avi!
    Ezek a nagymagyarok mindig bemutatkoznak. Ezért szégyellem már a magyarságomat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Stofi
    Orbán már korábban is ezt csinálta: egy-egy csoportot támadott, gondosan ügyelve, hogy elszigeteltek maradjanak, és amikor az lecsengett, fogott hozzá a következőhöz. Lehetett tudni, hogy amikor a “Bohócforradalmat” magára hagyták, mondván, hogy “belügy” és”40 éves nyugdíjasok”, hogy előbb-utóbb másokra is sor kerül. Most éppen az oktatókra. Őszintén? Csak azokért vérzik a szívem, akik kint voltak a másokat érintő tüntetéseken: a Bohócforradalmon, a rokkantak tüntetésén, stb.
    A többiek meg tanulmányozzák Niemöller szövegét: Amikor elvitték a zsidókat, nem szóltam, mert nem voltam zsidó ………..amikor engem vittek el, már nem volt, aki szóljon értem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  15. csakigazatmondo 2013. március 4. hétfő 11:04
    Bár egyetértek azzal, hogy az apuska szövege ellentmondásos, de mégsem tartanám profi manipulátornak. Ezek ilyenek: komolyan elhiszik a saját szövegüket, fel sem merül bennük, hogy bárki is másként láthatná a dolgokat, mint az egyperces lebutított klipp és a kormányagymosás alapján ők látják.
    Egy profi ügyesebben próbálkozna, pl nem idézné szó szerint a jobboldal mantráit.
    Nem fidesz hívő, hanem mezei jobbikos.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Irén 2013. március 4. hétfő 12:00
    Hideg polgárháború zajlik. 2002-ben nyitotta meg a harcot a TF-en Orbán, és mostanra állóháború alakult ki (mint az I. Vh-ban) És történelmi tapapsztalat, hogy az ilyet forradalom követi. Ha szerencsénk van, akkor csak a szavazófülkékben kell megvívni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  17. sedona 2013. március 4. hétfő 13:28
    Teljes félreértése a dolgoknak, hogy “az elitért” kellene harcolni. Magadért, a gyerekeidért, a normális jövőért. Ehhez viszont kell egy vezető elit. Szegény ember vízzel főz: nekünk ezek jutottak. Nem állítanám, hogy túl nagy történelmi szerencsénk van!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. GaborNYC 2013. március 5. kedd 05:44
    Ez azt jelenti, hogy ElTolcsy már az első napján is milliárdos károkat okozott.
    2 tonna előkészített papírpénz van a Pénzjegynyomdában, amit emiatt az intézkedés miatt be kellene zúzni.
    Az euróárfolyamot mégsem ez, hanem Orbán és Varga megnyilatkozásai kergették fel 300.-Ft-tól egy hajszálnyira.
    “Máma már nem dagad tovább” de ki tudja, mi lesz holnap?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  19. Ez meg egy elég jó megvilágítása a két tábor szembenállása okainak:
    http://hafr.blog.hu/2013/03/01/hulye_konzervativok_beee#comment-form
    “az emberek erkölcsi ítéletei, felfogása, véleményei az utóbbi kétszáz év bármelyik kultúrájában, politikai rendszerében hat ellentétpárra épülnek, amelyek pozitív mozzanatai a következők:

    1. Hűség

    2. Tekintély

    3. Szentség

    4. Törődés

    5. Igazságosság

    6. Szabadság

    Haidt szerint minél inkább baloldali liberális valaki, annál inkább megnő a második három (“racionális”) kategória jelentősége a szemében, amelyek egyébként megfelelnek (6-tól 4-ig) a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség ismert triászának, és, hogy hogy nem, az első három (“irracionális”) kategória fémjelezte zárt (konzervatív) társadalomképpel szemben is értelmezhetők. Nem véletlenül: “A modern liberalizmus története szorosan összefügg a tekintélyre, hűségre és szentségre épülő erkölcsi rendszerrel” szembeni harccal.
    “A morálpszichológia megmagyarázza, hogy a balliberálisok szemében miért hülyék a konzervatívok (mert racionálisan alátámaszthatatlan elvekre építik az erkölcsi világképüket), illetve a konzervatívok szemében miért erkölcstelenek a liberálisok (mert — a szabadság és az egyenlőség túldimenzionálásával — rombolják a hierarchikus-szakrális erkölcsi világ alapjait). Megmagyarázzák azt is, hogy az egyik oldalon a ráció, a másik oldalon a szenvedély (érzelmek) lévén az erkölcs iránytűi, hogyan tud — kellően ambiciózus és kellően korlátolt politikai vezérek irányításával — a két oldal adott esetben polgárháborús állapotba kerülni egymással, és hogyan tud ebben a küzdelemben felaprítódni és eltűnni közjó, alkotmány, gazdasági logika, józan patriotizmus.”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. kekec
    2013. március 5. kedd
    22:30
    Ez nagyon jó. Köszi.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  21. kekec
    “2 tonna előkészített papírpénz van a Pénzjegynyomdában, amit emiatt az intézkedés miatt be kellene zúzni.”
    .
    De nem fogják bezúzni, mert továbbra is hasznosítható. Jobb körökben zsebpénz lesz belőle, és a talált pénzzel jól felpörgetik az inflációt. Nem véletlen, hogy Matolcsy került az MNB élére. Meg van ez szervezve.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos