Ronai and Ronai
AMERIKAI

Klebelsberg Éva tiltakozik a névhasználat miatt 2013. március 16. szombat 13:47 Forrás: AN, stop.hu

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Klebelsberg Éva tiltakozik a névhasználat miatt

Budapest – Egy történet, amely nyilván nem kerül be a közmédiába. Vagy mégis bekerül, de meghamisítva közlik, merthogy ez nekik már egy ideje szokásuk. Ami ugyanis kellemetlen a kormány számára, kínos és az alkalmatlanságukat, vagy épp az aljasságukat bizonyítja, az nem éri el a lakájmédia ingerküszöbét.

Pedig botrány van készülőben, nem is kicsi:  Klebeslsberg Kunó örököse tiltakozik a család nevének kormányzati használata ellen. Klebelsberg Éva a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

Az egykori kultuszminiszter unokahúga, Gróf Klebelsberg Éva már többször jelezte a szaktárcának, hogy engedélye és jóváhagyása nélkül bitorolják nevét, de érdemi választ eddig nem kapott, ezért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult jogorvoslatért.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak tavaly július 16-án címzett nyílt levelében gróf Klebelsberg Éva kijelentette: “a Klebelsberg nevet, sem a gróf Klebelsberg nevet, mint Magyarországon jól használható értékes brandet ne használjátok az engedélyem nélkül. … Az új szervezet szellemisége nem gróf Klebelsberg Kunóra, a nagy kultuszminiszterre emlékeztet, inkább egy pedellus-szakszervezet kisstílű végrehajtó szervezetére. Javallom pl. Aczél György nevének használatát az Intézményfenntartó élére!

Érdemi válasz nem érkezett a tiltakozásra, ezért a Klebelsberg család rangidős tagjaként novemberben már Balog Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszterhez intézte szavait: “… megerősítem tiltakozásom harmadszorra is Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata – előtte MSZMP tagi minőségében – nemrég vállalt Klebelsberg intézményfenntartó tartalmi és névhasználati keresztanyasága ellen. Ez méltatlan a Klebelsberg nemzettséggel szemben. Ehhez nem járulok hozzá, mint a család rangelsője.”

Végül – minthogy tiltakozása hatástalannak bizonyult -, tavaly az év utolsó napján a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának kancellárjához fordult: “Tisztelt Kancellár úr! Egy feljelentést mellékelek Önnek a Magyar Állam ellen. 2012. december 31-ig egy fél év múltán sem kaptam választ az oktatási államtitkár asszonytól, dr. Hoffmann Rózsától levelemre.

A nevemnek, illetve a nevünknek használata az állam által maga az árulás, az emberi jogaink elárulása. Nagybátyám, gróf Klebelsberg Kuno, Magyarország kultuszminisztere iskolákat és egyetemeket épített és nem bezáratta azokat. Kérem, tiltsák meg a Klebelsberg névhasználatot, mivel én megtiltottam akár a Klebelsberg, akár a gróf Klebelsberg név engedélyem nélküli használatát.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (60 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +89 ( 97 szavazatból)
Klebelsberg Éva tiltakozik a névhasználat miatt, 4.9 out of 5 based on 60 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(52)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

52 Reader’s Comments

  1. A közmédiába talán nem, de a blogmédiába bekerült annak idején…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  2. Én Széll Kálmán leszármazottja vagyok (oldalágon – mivel neki nem születtek gyerekei – Széll Kálmán az ükapám testvére volt), és már régóta gondolkozom azon, hogy milyen fórumon van módom tiltakozni a névhasználat ellen. Széll Kálmán ugyanis a Deák-féle szabadelvű pártban politizált, soha nem volt konzervatív. A Fidesznek köszönhetően mostantól a neve és a korrupt hülyeség közé egyenlőségjel került.
    Úgy tűnik azonban, hogy még mindig nincs válasz arra, hogy milyen fórumon érdemes tiltakoznom… Strasbourg???? Ez komoly???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos