Szomorúan, de szögezzük le: a magyarok döntő többsége nem demokráciavédő hevülettől vezéreltetve, jogvédő lendülettel, szittya vérének gerjedése folytán utasította el, de igen vastagon (lásd a közvélemény-kutatásokat) a demokrácia ellen tervezett merényletet, az elképesztő regisztrációs procedúrát, amely hazánkban egyet jelentett volna a választójog durva korlátozásával. És máris tegyük hozzá, ezen kívül ezernyi módja létezik az választások manipulálásának, ahogy azt tapasztalni is fogjuk. A magyarok prózaibb megfontolásból éltek – ha nem is a lázadás, de – a plebejus morgás, a „felszólamlás”, a Ius murmurandi ősi jogával. Voltaképp nem értették az egészet, se az érveket, se az ellenérveket. De felkapták a vizet. „Micsoda? Nézze Hacsek, ha valaki, én teszek az egészre. Mi van abból nekem, ha elszavazgatunk. De hogy úri kedvemben ne én döntsem el, miért maradok otthon, az disznóság. Mer’ általába’ úgyse megyek el. Jogom van kimaradni, nem egy élmény. De hogy a pofámba dörgöljék, hogy nem tudatosságból, hanem ellenkezőleg, hanyagságból, lustaságból, bunkóságból maradok otthon salátát locsolni, azt nem tűrhetem el.”
És a végén még elmegy és regisztrál, sőt, horribile dictu, leszavaz. Úgyhogy Orbánunk, aki fennen hirdeti, milyen mélyen gyökerezik a magyar valóságban, Orbán, aki a magyarság legrosszabb ösztöneire (a közönyre, a részvétlenségre, a tétova alamusziságra, a sekélyességre) rendszert alapozott, alaposan elszámította magát. A történet legbizarrabb eleme, hogy mindezt „független alkotmánybírák szuverén döntésére”, alkotmánytiszteletre alapozzák. Hogy tisztességről papolhat a tolvaj, fair play-ről a sipista. Ha egyáltalán döntött valami, az a Medián felmérése volt. A választók nyolcvan (!) százaléka rühellte a regisztrációt. Ha korábban azt írtuk, hogy ezen a ponton, a választójog korlátozásával lépték át a demokratikus Rubicont, most helyesbítünk. Elég a parton táborozni az őrtüzek vészjósló fénye mellett.
2014-ben elmarad az előzetes regisztráció. De egyet s mást tenni kell még azért, hogy 2018 is legyenek választások.



“De egyet s mást tenni kell még azért, hogy 2018 is legyenek választások.”
.
Ki fogja megtenni?
Eagle
Ha nem mi, akkor senki!
Az egyetemistáknak el kell mondjuk: mikor a jövőjükről gondolkodnak, vegyék azt is figyelembe, hogy akarnak-e egy újfeudális társadalomban élni?
Ezek után elfogadnák-e a felvilágosult emberek segítségét, akarják-e velük együtt leváltani az Orbán-rezsimet?
Tehát én nem gondolkodnék a 2014-es választásokban!
Viszont az ügyhöz vezetőket kell, hogy adjunk…
Nem a magyarok többségének a plebejus morgása, hanem a 2010-ben elkezdett stratégia folytatása miatt halasztódott, vagy szűnt meg ebben a formájában a regisztráció. Ez egy demagóg változat bemutatása volt, mellyel érzékeltette a hatalom, hogy minden csak az ő akaratától függ, a vezér előre elkészített, misztérikus felhőjének bűvkörében populista megoldások serege áll rendelkezésükre. Mire eljutott a kevéske gondolkodni tudó és valamilyen 1 főnél nagyobb támogatottságot élvező ellenzéki csoportocska arra a tudatra, hogy „most már ezt én sem tűrhetem végre talán tennem is kellene ellene valamit a langyos fürdőkádban ülés és lábáztatás helyett”, addigra méregfog és tiltakozási alap kihúzva, manipulációs lehetőség megmaradva, röhög a markába a görénycsapat. Elvégre miénk a külföldi szavazatok ( kívülállók számára ) ellenőrizhetetlen sokasága, miénk a választást lebonyolító apparátus, miénk a választási összesítés programja és joga – és nehogy már 2002 megismétlődhessen, most már jobban fogunk figyelni az adatok nyilvánosságra kerülésének időpontjára és a tartalmára. Remélem, senki nem gondolja, hogy egy ilyen alaposan megszervezett és tudományos alapokon álló politikai, gazdasági maffia nem rendelkezik látszat demokrata megoldásokkal, melyek alkalmazása esetén a látszólagos demokrácia nem forog veszélyben ? Ezt nem szabad hagyni ! Ez ellen kell felemelni minden ellenzékinek a hangját folyamatosan, reggeltől estig, a hét minden napján. Ahogy láttuk tőlük 2002-2010 között. Mert a jobbtól ( és ebben jobbak ) tanulni sohasem szégyen és a saját fegyverrel legyőzésnél nincs szánalmasabb végeredmény a legyőzött számára.
Plagizált mottóm többszörösen javított változata:
Ceterum censeo: Történelem szemléleten alapuló ÖSSZEFOGÁS és nem megalkuvás !
Ezek nélkül nem megy !
Orbánék nem kormányzásra készültek nyolc éven keresztül, hanem azt fundálták ki hogyha nyernek, akkor hogy tarthatnák kezükben az egász ország hazdaságát, hogy tiporjanak el minden kormányzásra alkalmas formációt, met különben nem a csőd szélén táncolna az ország 3. éve, hanem a környező országoktól is előnyösebb gazdasági helyzetben kellene lennünk.Tovább is lehettek volna hatalmon, ha tiszetsséges, a nép, az ország érdekeit képviselték volna és nem saját érdekeiket. Folyatathatnám, de minden józanul gondolkodó pontosan tudja, hogy mi a valós helyzet, nem kell megmagyarázni, érezzük saját bőrünkön, nem hagyjuk, hogy OV-ék bolonddá tegyenek még egyszer. Megjegyzem , soha nem bíztam volna rájuk a kutyámat sem, ez szinte előre látható volt, amikor minden program nélkül bután megválasztották a rájuk szavazók. Ez volt az utolsó, remélem.
Tisztelt Buják Úr!
Várjuk ki a végét, még 2014-en sem vagyunk túl.:)
A világot nem a gonosz fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságot és nem csinálnak semmit! (A. Einstein)
Nem szabad figyelmen kivül hagyni hogy a választási ajándékok milyen hatással lehetnek a majd választás kimenetelére.
Ez egy nemzetközileg bevett gyakorlat hogy a választási ajándékot ad a kormányzopárt a választás elött a népnek. Iyen választási ajándék Németországban hogy január 1.-én eltörölték a vizitdijjat az egészségügyben. Ez Merkelnek soha nem látott népszerüséget okozott idén a választás évében, jelenleg 42%-os a támogatottsága.
Magyarországon ugyanezért osztogat most Orbán Viktor. Rezsicsökkentés idén, jövöév elejére meg extranyugdijpénz majd a nyugdijjasoknak. Ez jövöév tavaszán sok nyugdijjas szavazatot jelenthet majd Orbán Viktornak.
Bajnai és az mszp 2010 ben azért is vesztett mert a választás elött eltörölte a 13. havi nyugdijjat tehát elvett a néptöl. Most sem szerencsés Bajnai kijelentése hogy a minimálbért radikálisan csökkenteni akarja ha a baloldal gyözne.
Ha elveszek a néptöl ugy nem lehet választást nyerni. Csak ha adok választás elött a népnek anyagi juttatást csak az hoz szavazatokat. Ennek alapján fölényesen nyerhet még Orbán Viktor 2014-ben.
Már római birodalomban a cézárok is felismerték. Mi kell a népnek: kenyér és cirkusz (ez a mai világban a foci, a közhangulatnak nem tesz jót hogy zárt kapu elött játszik áprilisban a fociválogatotti, és ki lesz ezért felelössé téve? a baloldal mert feljelentett)
Alternatív párt-e a Fidesz? 1991.február 11.
,,- – - a Fidesz nem egy szokványos szervezet,nem szokványos olyan értelemben, hogy nem a hatalomért van.” Tényleg nem? Döntse el mindenki.
Tekintve,hogy a magyarok jelentős többsége egoista,nem közösségi ember számára csak egy a fontos,hogy kapjon,kapjon,hogy kitől mindegy államtól,vagy Orbhántól,az EU.-tól allezanc.Ezért olyasmi,hogy demokrácia,sajtószabadság,médiafüggetlenség szép-szép ,de még egy felest sem lehet ezekért kapni.Sokat tett ezért a katolikus /kvázi állam/ vallás.Mindenki önmagáért,az Isten mindnyájunkért.A század igazi csodája lenne,ha Orbán bukna.
Bukni fog – a gazdaság állapota miatt. Ilyenbe mindig és mindenhol bukni szoktak. Nem fog rajta segíteni semmilyen osztogatás, nyugdíjstafírozás. Tudja ezt OV jól, azért mantrázza immár ráolvasásszerűen: növekedésévelesz2013, növekedésévelesz2013…
Ezt mondom én is. Annak idején a Szovjetunió is gadaságilag bukott meg. % ével előtte még senki se gondolta,hogy szét fog esni az a hatalmas birodalom.
Teljesen törvényszerű. orbánékra is vonatkoznak a a fizika és a természet törvényei. Egyetlen diktatúránál sem látszik a bukás előre. A németeknél ki gondolta volna Sztálingrád előtt? Ceausescu (5 perccel a bukta előtt se!!!!!!! )
Mubarak, Ben Ali???? Kadhafinak is mekkora arca volt az agyonverés előtt,mondjuk fél évvel.ugyan…. Frászt kapok mikor ezen a site-on is jajgatnak,hogy 20-30 év. Persze, ahhoz kellene egy kuwaiti méretű olajmezőcske. Végük van.
nem kellene párhuzamot húzni egy forradalom által megbuktatott diktátor és a világ legerősebb katonai és gazdasági állama által segített és finanszírozott állambuktatás, és a mi hatalommániás, de a hatalom megszerzésében és a megtartásában az előzőek által kiképzett csűrhe eltávolítási lehetősége, alkalma, módja között. Itt a fegyveres forradalom elképzel- és kivitelezhetetlen, a gazdasági csőd pedig jelenleg makó és jeruzsálem viszonylat. Külső segítség meg nem lesz, nem jön és nem kell !
Plagizált mottóm többszörösen javított változata:
Ceterum censeo: Történelem szemléleten alapuló ÖSSZEFOGÁS és nem megalkuvás !
Ezek nélkül nem megy !
ptg
Ceterum senseo: Ha el tudjuk zavarni: megérdemeljük!
Ha nem tudjuk elzavarni: megérdemeljük!
Nem szükséges a gazdasági csőd – bőven elég az, hogy a gazdaság recesszióban, a lakosság 80%-ának megélhetése lényegesen nehezebb, és cserébe nem kapnak mást: majdénmegmondomhogyanésmitgondolj típusú ideológiát. Akár hiszed, akár nem, ez lesz a döntő, nem más. Arról nem is beszélve, hogy csak emlegetjük azt a bizonyos mást anélkül, hogy megneveznénk: pontosan mi is lenne az. A tevéséről nem is beszélve. Javíts ki, ptg, ha tévedek.
ptg Ebben az esetben kizálólag az előreláthatóság ról beszéltem. (hasonlitottam)
+ pedig ha nincs lóvé,akkor nincs…………….. A többivel egyetértek. Ez tényleg nem Kongó vagy Ruanda.(remélem……..). + jonesynak igaza van, nem kell a totál csődig menni..
a magyar választás ismételten vidéken fog eldőlni, a városi fanyalgó értelm(etlen)(i)ség tartózkodni fog, mint 10-ben. Már régen kellene segélyeket ( a vörös segélyhez hasonlóan ), ingyenkonyhán és/vagy élelmiszer csomaggal ennivalót osztogatni a vidéki falvakban a kormányváltásra készülőknek, agitációs munka, média támogatás stb, stb, stb.
Ez jelenleg nincs, helyette több száz éves múltra visszatekintő országok politizálási kultúrájára alapozott program ismertetések és a még a megszerzéstől is távollévő hatalom elosztásán folyik a vita. Ez a nyerő elgondolás ? 14 hónapig biztos nem lesz statisztikailag kimutatott államcsőd, a plebst nem érdekli az MNB tartalék lenyúlása – ebből még egy évet ki lehet húzni – utána meg azt ne vitassuk, hogy ezek az unortodox fiúk milyen találékonyak és hogy az ő életszínvonalukat nem nagyon befolyásolja az államcsőd – ki fognak találni valami nacionalista alapú magyarázatot az újabb kiigazításokra és az ezért szükséges esetleges államrendi átalakításra.
Plagizált mottóm többszörösen javított változata:
Ceterum censeo: Történelem szemléleten alapuló ÖSSZEFOGÁS és nem megalkuvás !
Ezek nélkül nem megy !
“a magyar választás ismételten vidéken fog eldőlni, a városi fanyalgó értelm(etlen)(i)ség tartózkodni fog, mint 10-ben” Ez mitől ennyire biztos? Csak mert? Sztem semmi köze nem lesz a valósághoz. A többihez: óriási tamtam. Vélemény, nem több, nem kevesebb. Na, de hogy jobb a többinél – nos, ennek elfogadására így, ebben a formájában semmi ingerencia nincs, nem is lehet. Bő másfél év történései messze felülírhatják BÁRKI elgondolásait. Épp ezért ne minősítsük egymás VÉLEMÉNYÉT (barbie-mantra – mert annyira gyerekes) pusztán azon az alapon, hogy eltér a miénktől. Főként azért, mert azzal még senki nem altat el sztem senkit, hogy leírja az elgondolásait.
jonesy
mert az értelmiségi szavazókra nem volt eddig sem a tömeges mszp-re szavazás a jellemző, szdsz megszűnt, mdf megszűnt, lmp-ről jobb ha nem beszélünk, nézz utána, milyen a városi értelmiségi fiatalság körében a jobbik támogatása, nem látom a 21-50 év közötti értelmiségi korosztály baloldaliságát, ráadásul az őket képviselni óhajtó szervezetek közötti széthúzás és/vagy a programjuk visszarettentő erővel bírnak ma, 14 hónappal a választások előtt. Ebből azért talán még Rodolfó sem tudna nyulat előhúzni a cilinderből.
Most elhagyom a mottót, és családi elfoglaltság miatt este 6-ig távozom a gép mellől. Mindenkinek további jó napot és chat-elést kívánok.
A fanyalgó városi értelmiség ,nem lesz elég aktiv? Dehogynem. A hatalom naponta vágja pofán őket(is)! Majd ha már nem lesz mit enni se,akkor is? Szerintem Jonesy látja jól. Ezek irtózatos erővel amortizálják magukat:Azon kivűl amit ezzel a minden alapot nélkülőző ,állandó sikerpropagandával bumerángkodn ak, még kalkuttai Teréz anyából és Gandhiból is vadembert csinálnának. A ma déli Duna TV hiradótól hányingert kaptam.Hajrá fidesz,csak igy tovább! Járassátok csak le magatokat minél jobban!
ptg: az általános szegényedés tömegeket fog megmozgatni – úgy Bp-en, ahogy vidéken. Baloldal az ellenzék? Jobboldal a fideSS? Tömény paradoxon: a fideSS-nél bolsevikabb képződmény nemigen kell, az emeszpé meg csak nevében baloldali, inkább polgári, de legalábbis erősen nyugatos értékeket lobogtat. Sztem most semmi köze nem lesz a pártszimpátiának a voksolásnál – két véglet lesz: fideSS-t leváltani akarók, és OV-imádók. Utóbbiak mind a 20-30%-ukkal (friss adat).
Mindenesetre nem ragaszkodom a saját verzióm mindenhatóságához. Jó lenne, ha tényeg nem kellene a választásokig várni. Én is utcára mennék (voltam már, legutóbb okt 23-án a millás tüntetésen), ha lenne megmozdulás, nem félnék a gumibottól, könnygáztól sem. Pedig van munkám, pályaképem, szakmai elképzeléseim, stb. De a fideSS-tő meg kell szabadulni mindenképpen és mindenáron, ha jövőt akarunk magunkak ebben az országban. Ha választáson, akkor választáson, ha utcán, akkor ott.
Tisztelt Barry1
“Ceterum senseo: Ha el tudjuk zavarni: megérdemeljük!
Ha nem tudjuk elzavarni: megérdemeljük!”
Megint témánál vagyunk !!!
Isten bizony , nem én hozakodom elő , de mindig felszínre tör ez a helyzet!
A második mondaton vagyok még stagnálás állapotában, hogy ha bekövetkezik mi legyen?
Mert ahogy most az ellenzék csinálja a dolgokat , azzal nem lehet választást nyerni!
Egyelőre nincs olyan “szervezet” amely ezt a Fidesz bagázst elzavarná a fenébe!
Ezen a ponton legtöbbször kapásból vissza szoktam kérdezni, hogy szerinted mitévők legyünk?
A válaszod legtöbbször az hogy “nyugi”
De mindig próbálom nézni a dolgok alakulását, hogy vajon mi sülhet ki belőle!
Utána pedig pofára esem, mert mindig valami baromság tör felszínre!
Ne haragudj, de az ellenzék ilyen hozzáállással nem fogja tudni leváltani OV és kiscsapatát!
Különösen, amikor nyugdíj emelést , rezsicsökkentés, minimálbéremelés és még kitudja mit fognak igérni , ezzel szavazók százezreit fogják visszakapni!
Nagyon jó és nagyon tetszik, ahogy a kommentelők szavaiból körvonalazódik hogyan s miképpen kellene ezt a Fideszt elzavarni, de az ellenzék valahogy nem ezt csinálja!
Ez bánt a legjobban, hogy itt olyan szépen rövid mondatokban meg tudjuk fogalmazni és akikben pedig megbízunk – ellenzék – , nem teszik!!!
Miért , kérdezlek tisztelettel?
Bartus László is szépen , tagoltan , érthetően leírja a dolgokat és mégis süket fülekre talál az ellenzék körében!
Ne haragudj Barry1 , de így nem lehet kormányt buktatni , ilyen hozzáállással!
Azoknak adok igazat, akik azt mondják, hogy nem 2014-ben kell megbuktatni a kormányt, hanem most !
De ezt írtuk tavaly is !
Megyek megiszom egy forralt bort és nézem a csillagos eget , hátha látok egy hulló csillagot és gondolhatok valami szépre , ha kis hazámban nem is adatik meg !
sedona: ha már az ellenzék ereje, egysége nem körvonalazódik – másféle kormánybuktatás vajon kivitelezhető? Egyáltalán: elkezdődött valami ez irányban? Tudasd, ha van valami, beszállok. Amíg nincs ilyesmi: az egyetlen realitása a választásoknak van. Az ellenzék – ha nem is mindig azt, és nem akkora sebességgel, mint elvárható lenne – legalább valamit csinál. Más nem csinál semmi gyakorlatit, nekem nagyon úgy tűnik. De abban két kézzel nem bízik, ha más tesz valamit, sőt…
Jonesy
2013. január 13. vasárnap
20:06
szerinted van még valaki az ellenzéken kívül, aki kormányváltást akar ? Nem úgy van, hogy van aki kormányoz és van aki kormányozni akar ? Vagy vannak akik se nem ellenzékiek, se nem kormányoldaliak, de váltást akarnak ? Ezt a csoportot minek kellene nevezni ?
Elégedetleneknek, leszakadóknak – ahogy tetszik. És sokan vannak.