Ronai and Ronai
AMERIKAI

Maradhat posztján az MMA kirekesztő elnöke 2013. január 30. szerda 0:40 Forrás: MTI, AN

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Maradhat posztján az MMA kirekesztő elnöke

Budapest – Délután még lemondatta volna a Magyar Művészeti Akadémia Fekete Györgyöt. Akkor úgy vélték, hogy „az elnök nagy vihart kavaró nyilatkozatai a testület presztizsét erősen veszélyezteti.”

Estére a helyzet megváltozott, az elnökség úgy döntött, hogy a “munka folyamatossága érdekében” a Konrád Györgyöt nem magyarnak tartó Feketének mégsem kell távoznia az akadémia éléről. Hogy mivel győzte meg Fekete a nem sokkal korábban még a távozását követelő elnökségi tagokat, nem tudni. Érvekkel, vagy zsarolással – egyszer talán erre is fény derül.

A Magyar Művészeti Akadémia elnöksége keddi ülésén megtárgyalta az elnökségnek a Fekete Györgyhöz intézett levelét, amelyben a testület az MMA-t övező feszültségek feloldásaként megfontolásra ajánlotta az elnöknek a pozíciójából való visszavonulást.

Az akadémia titkárságának közleménye szerint a tagozatvezetők jelenlétében lezajlott véleménytisztázó tanácskozás során – a körülményeket mérlegelve és a döntés súlyát átérezve – az elnökség tagjai tudomásul vették, hogy az elnök “a munka folyamatossága érdekében, valamint a felmerült jogos kritikai észrevételeket figyelembe véve” tovább vezeti a Magyar Művészeti Akadémiát.

A nol.hu értesülése szerint az MMA elnöksége Szakonyi Károly író múlt heti kilépése után döntött úgy, hogy lemondásra kéri fel a nyilatkozataival nagy vihart kavart, a testület presztízsét erősen veszélyeztető Fekete Györgyöt.

Az információt az elnökség egyik – neve elhallgatását kérő – tagja megerősítette a lapnak.

Az elmúlt hetekben Fehér László és Bukta Imre festőművész, Nagy József és Novák Ferenc koreográfus, Ekler Dezső építész, Korniss Péter fotográfus, Tompa Gábor rendező, Cserhalmi György színművész, Rost Andrea operaénekes és Kaján Tibor karikaturista lépett ki az MMA-ból.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (9 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +4 ( 6 szavazatból)
Maradhat posztján az MMA kirekesztő elnöke, 4.6 out of 5 based on 9 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(41)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

41 Reader’s Comments

  1. Valahogy nem lepődtem meg. Feltehetőleg “felsőbb érdekek” döntöttek ezúttal is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  2. Mit használhattak a meggyőzésnél? Jégcsákányt?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (15 szavazatból)
  3. Gyula Bognar, Jr.

    Betojtak, meghasonultak, segget nyalnak még a művészek nagy része is! Minden nemzetnek olyan kormánya van, mint amire képes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  4. Hungarian citizen

    A nemzet egy rakas szar, fasiszta, ostoba senkik gyulevesz tomege. Van egy ertekes, ertelmes, image teremto reteg, alig par 100ezer ember, az adja ki az orszagot, nem a nemzet. Nos, ezek a meghatarozok (akik adoznak, vasarolnak, szinhazba jarnak, muveszetet partolnak) tovabbra sem maradnak sem epeszu eszmek, sem kultura es muveszet hijan. Csakepp most elvalik a viz a szartol. A dicso nemzet pedig nem dolgozik, 500.000 image magyar mar mashol adozik, keres, kolt, el, ezek itt besuppedtek a dagvanyba, nem tudnak enni, futeni, dolgozni – ezt hozta a sajat kormanyuk rajuk. En pl. tovabbra is leszarom orbant es a szavazoit. Sosem eltem az aktualis kormany kegyeibol, sosem a kotelezo kulturat fogyasztottam. De en dontok hol tartom a penzem, es bizony meg afelol is, hogy mennyit adozom ennek a rezsimnek. Azt hiszem mar korabban is mondtam, most sincs maskepp: az altalam valamire is becsult kormanyoknak valo adozasom 1/60-ad reszet kapjak csak meg, azt is keseru szajizzel. Ez van. Dagvanyozodj nemzet, szagold a fingodat. Mi meg elvagyunk rajtatok rohogve szanalmas senkik :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (23 szavazatból)
  5. “Hogy mivel győzte meg Fekete a nem sokkal korábban még a távozását követelő elnökségi tagokat, nem tudni. Érvekkel, vagy zsarolással – egyszer talán erre is fény derül.”
    A meggyőzés kb.ugyanolyan módszerekkel történhetett, mint ahogyan Tarany község polgármesterét is meggyőzték jutalmának visszaadásáról.
    Tanulságos, megnézésre érdemes videó:
    http://atv.hu/videotar/20130128_csatt_1_resz_2013_01_25
    http://atv.hu/videotar/20130128_csatt_2_resz_2013_01_25

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  6. A MMA ezzel a testületi döntésével teljes mellszélességgel felsorakozott fekete mögé, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy itt egy a művészvilág egyes szereplőit kirekesztő magántársaságnak adott a kormány hatalmas vagyonokat, és ruházott fel hatósági jogosítványokkal, valamint a kultúrára szánt adóforintok elosztási jogával. Akik ezek után is a szervezet tagjai maradnak, elvből vagy anyagi számításból, azok demokrácia és a művészet szabadsága melletti elkötelezettsége megkérdőjelezhető

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  7. Minden nemzetnek olyan kormanya van,amilyet megerdemel.Ha a kormany aljas,az a nemzet is,mert megturi ezt az aljas kormanyat.Ez grof Szechenyi velemenye a maga koraban……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (20 szavazatból)
  8. Radnóti Miklós:
    “Oly korban éltem én e földön, mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra…”
    MMA – bele tudnának ez után a döntésük után nézni Radnóti Miklós szemébe vagy az özvegyéébe?
    Petschauer Attila, Rejtő Jenő szemébe is? És a többi, és a többi, és a többi….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (17 szavazatból)
  9. Lehet, hogy ezeknek az embereknek, akik de. még mást mondtak, mint du. nekik is van valamiféle dossziéjuk?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  10. csakén
    Nem néznek ezek csak a bandájukba tartozó egyéneknek a szemébe a többit kiröhögik! No és a zsebükbe. A művészek is emberek egy részét a hatalom és a pénz megrészegíti.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  11. Ezek mindent erőből intéznek.
    .
    Erő ellen erőt kell alkalmazni – ez egyszerű fizika, nincs benne semmi társadalomtudomány. Mindenki hülye, aki ezt nem érti meg világosan. A jogellenesen használt jog érvénytelen.
    .
    A „kultúra” Kövér reszortja, ő a nagy filozóf a Fideszben.
    .
    Ha nem lehet Nyírőt elásni, akkor jó lesz Fekete. Ez ilyen rémesen egyszerű. Mindig nekik kell igazuknak lenni, ez a lényeg. Örülök annak, hogy vannak bátor emberek, akik kiállnak a szabadság, Alföldi Róbert mellett. Itt már nem a demokráciáról, hanem a magyar nép szabadságáról van szó!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  12. Ez várható volt a főnöknek való megfelelés, az elvárás tejesítése. Jellemző ha a főnök azt mondja, Józsi ez a tej fekete, főnök neeeem de, ha jól megnézem én is feketének látom. No itt kezdődnek minden bajok. A mindenáron való megfelelés, elveink feladása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  13. Most mit kell azon csodálkozni, hogy az MMA tagjai így lavíroznak. Felveszik a havi 150 ezret, oszt jónapot! Az “átkosban” is így tették, mi változott azóta? A “nagy tekintélyű” Jankovics úr, és néhány társa, egyetemben Fekete elvtárssal, már akkor is menő volt, és persze mindig a pénzeszsák közelében. Most természetesen örülnek, hogy sikerrel pozícióba nyalták magukat az orbán – rezsimnél, ezért nem is érdekük bármit lépni. Néhány embernek egyenes a gerince, ezek szép sorban ki is léptek ebből a jellemtelen alakokból álló társaságból. Aki maradt, és hallgat, az magát minősíti, és egy szót nem szólhat a Rákosi, valamint a Kádár korszakban állami megrendelést kapó alkotókra, mert pont úgy kollaborálnak, csak ezt a diktatúrát még nem nevesítették.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  14. Ez az MMA, ez valami magyar ?
    Különös egy nép. :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  15. Már a 80 években utáltam ezt a homokos bunkót, amikor még a központi bizottsági tagok seggét nyalta, hogy így jusson előre, és kapjon a tv-ben egy műsort magának, anno elég jól szaladt a szekere, de mint tudjuk, akkor csak azoknak szaladt, akik valamilyen párt funkciót töltött be, vagy 3\3 volt, ezt hogy hogy nem vizsgálják?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  16. Ha jól számoltam, akkor 263 fő tagsággal rendelkező MMA-ból 11 tag mondott le, 1 fő felfüggesztette a tagságát.Az elhalálozottakat nem számoltam, mert ebből a szempontból nem bír jelentőséggel.
    Ha az arányokat nézzük, akkor az ország állapotán már nincs is min csodálkozni!
    A művészeti élet mindenkor meghatározó volt.Ezzel együtt a gerincesség is.
    Ez az, ami hiányzik.
    Mi meg ezektől várjuk, hogy kiálljanak a tisztesség mellett?????????
    Éb-red-jünk már fel!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  17. Lapítanak ezek a mívísek….
    De legalább már tudjuk, hogy ők nsm a HAZA felemelkedésén buzgolkodnak….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  18. Hála istennek. Minden nap attól tartok,hogy “észhez térnek”. De nem,és ez igy van jól. Már a természetes”életösztönük” sem működik.Messze nincs ez lefutva.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  19. bumburi

    Te meg miről beszélsz.? Ezeket a számokat vetited országos szintre?
    Hát ez a makoveczes bolhacirkusz,már eleve totálisan fidesz elkötelezettként alakult meg! Ez kb olyan független,mint a cöf vagy a fidelitas.Még jó,hogy nem a békamenetet veszed alapul.
    Kedves fórumozó társak.!!!!!!!! Tisztelettel kérek mindenkit,hogy sziveskedjen az eszét használni és fejezzük már be ezt a kasszandra tipusu,, önfeladó , defetista,csuti magasztaló, tömény reménytelenséget sugalló (szeritem eleve vesztes) hozzáállást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  20. Kedves Barry1!
    Tudsz ellenpéldát?
    Tudsz legalább 50 ezres demonstrációt kiállító szervezetről ebben a honban?
    Hányszor, de hányszor írtam már, hogy megyünk demonstrálni, de az ne piknik hangulatban levezényelt dühleeresztő demonstráció legyen? Én nagyon sokon részt vettem, de lesújtó a véleményem mindegyikről.
    Sajnos, az eszemet használom, és nem vagyok hajlandó egy önámító, illúziókat kergető állapotban leledzeni!
    A csutit mikor magasztaltam én???
    Még csak nem is vagyok reménytelen!
    Abban bízom, és remélem, hogy egyszer megvilágosodnak hazánkban a csendes többséget képviselő emberek, és kimennek az utcára, de nem piknikezni, hanem kormányt dönteni!Rendszeresen addig, amíg nem sikerül!
    Lássuk be! Itt nem lesz demokratikus hatalomváltás, és minden napnak, minden órája csak elodázza a kikerülhetetlen tragédiát.
    Lehet ezzel várni, csak sajnos eredménytelenül.
    Tehát ezek végett tisztelettel kérlek én is, hogy ne nevezz engem az általad használt jelzőkkel, mert nagyon nem rám vonatkozik!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  21. Hát akkor ezeknek a megalkuvóknak is sz@ros lett a szájuk széle .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  22. Kedves bumburi.HIdd el nem vagyok önámitó vagy illúziókat kergető álmodozó.
    Az MMA példa akkor is rossz volt,miközben én pontosan értettem,hogy mit akarsz kifejezni vele. A többiben igazad van, de azt se te, se más NE FELEJTSE El, hogy a mi oldalunk az nem olyan demonstráló ( meg randalirozó ,óbégató ) fajta és nem is lesz. Például ebben is különbözünk a szélsőjobbtól Szándékosan nem irtam jobboldalt ,mert ami nincs ,az nincs. Nem tartom jónak,hogy mindig noszogatjuk az embereket,hogy tessék utcára vonulni. Nem vagyunk vonulósok, tessék már tudomásul venni.
    Mivel demokraták vagyunk, eleve a demokratikus megoldásokhoz vonzódunk
    Zsigerileg is!!! Persze majd ha feketén fehéren kiderül,hogy az itt nem megy,akkor lehet ,hogy az utcán dől el a dolog. Azt nem vitatom, de akkor se tessék ebben versenyeztetni minket a (szélső) jobbal.Ez olyan mintha uszót versenyeztetnénk ,mondjuk sielővel.Hagyjuk már abba!
    Az én forgatókönyvem:
    1. lesznek( papiron szabad) választások.
    2. a nagy többség ellenük fog szavazni.
    3.Piszok nagyot csalnak, minden téren.
    4. Ebbe belebuknak ,de nagyon.

    Amit jó lenne elkerülni (szerintem sikerülni fog) fegyver és erőszak.
    Tudom,ha rajtuk múlik, semmiképpen nem adnák át a hatalmat: Nem rajtuk fog múlni.
    Kedves bumburi, bocs ha bármivel megsértettelek Érted (is) aggódom,nem ellened. És hidd el, nem nőnek a fák az égig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  23. Barry1, mitől buknának bele a csalásba?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  24. A legitimitás elvesztésébe. 180 fokos fordulat lesz,nemcsak az eu-ban ,hanem még a néppártnál is . Nem csak a csalások miatt,hanem mert mértéktelen, pancser, átlátszó és végtelenül pofátlan lesz. olyn fajta nyilt hazudozással ötvözve, hogy a világnak tátva marad szája. Azonnali és legsúlyosabb gazdaségi ,diplomáciai és politikai következményekkel ,annak pedig az összes belföldi hatásával. Ezeknek már az életösztönük sem működik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  25. Barry1
    Az én forgatókönyvemmel meg ez lesz ( ne legyen!):
    1 Elcsalt választás
    2 Nagy kussolás
    3 Tökéletes elszigeteltség
    4 Összecsapások
    5 Évek múlva hatalomátadás,az is kényszerre.
    A mostani kilátások szerint…
    Jobban szeretném,ha nem így lenne.
    Mivel Orbán már egyre gátlástalanabb sok jó nem vár ránk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  26. bumburi Az én forgatókönyvem meg ez lesz (legyen!)

    1 Felvágom a hagymát, paradicsomot, paprikát (ma 599-ft. a Lidl-ben!)
    2.Felteszem főni a lecsót
    3. Virslit is teszek bele
    4. megeszem a lecsót (friss serclivel)
    5. Iszok hozzá egy sört ,utána kávé.
    Na ,hogy tetszik?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  27. Barry1
    Ez a beszéd!
    Csatlakozom virtuálisan…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. csacsicska 8:29

    “A jogellenesen használt jog érvénytelen” Tökéletes.
    Erről (is) ugatok reggel, délben és este!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  29. Zsarolás volt ez, a javából :-(((.
    Ennek a levitézlett, nyugdíjas korú Luke Skywalkernek olyan hátszele van, hogy a Kathrina hurrikán ahhoz képest lágy, esti fuvallat.
    A szavazó MMA elnökségi tagok csak engedtek a zsarolásnak, meg a súlyos gyávasággal fűszerezett megélhetési kényszerüknek :-(((((.
    Parti-Nagy Lajos is megmondta az EGYENES BESZÉDBEN, hogy szegények megélhetési problémákkal küzdenek.
    Hány magyar családot mutassak nekik, akik szintén ezekkel a problémákkal küzdenek napról napra?
    A jól sikerült döntés után pedig az MMA elnökségi tagok GERINCÉT SZOLGÁLTÁK FÖL EBÉDRE, őzgerinc helyett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  30. sommas

    Nyugi ,jobb döntést nem is hozhattak volna.Megint tökön szúrták magukat.
    Tudod mennyi problémájuk lesz még ebből? (meg a bayerből is)Maradjon csak rajtuk ez az apródfrizurás kolonc.
    Én minden nap imádkozok,hogy nehogy észhez térjenek. De hát az úgyis
    kizárt. Nagyon jól van ez igy,hidd el!!!!! Láttad a mai fotón a jankovich marcell
    pofáját? Na, ahhoz sem kell komment. Szuper,majd emlékezz arra amit mondtam! Üdv. Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  31. A kommenteket nem olvastam végig elnézést, ha valakit ismétlek:
    Fontosabb lenne az elnökség és a benn maradók névsorának a nyilvánosságra hozása, mert az ő álláspontjaikat kritizáljuk!
    A kilépők rendes emberek, ami természetes kellene legyen.
    Fordított világ – orbanisztán. :((((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  32. Még Kimaradt: Náci vezetője egyetlen tisztességes szervezetnek sem lehet!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  33. gets
    A Wikipédián megtalálod a névsort.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  34. “Hungarian citizen”
    A tehetetlenségből fakadó elkeseredettség sem adhat jogot arra, hogy a “nemzetet” ilyen vaskos kritikával illessük, és ráadásul ez így ebben az általánosító formában talán nem is igaz. Nem lehet igaz.
    Ráadásul ennek a nemzetnek mi is részei vagyunk, attól elválaszthatatlanul.
    Hogy ez milyen, hát olyan amilyenné az az inkriminált 100 ezer tette az elmúlt idők folyamán. És itt év századokra gondolok.
    Hány és hány fellángolás, boldog jövőkép ígérete és végül csalódás, csalódás hátán és kudarc. Ez azért sok mindent megmagyaráz ebből a “távolságtartó” magatartásból, még akkor is ha tudható, hogy ez most ebben a pillanatban életveszélyes és elkeserítő. (lásd Para Kovács cikkét – A függöny mögött)
    Egyszóval én árnyaltabb és szelektívebb megközelítést ajánlanék, az talán közelebb vinne az oly annyira szükséges változás bekövetkeztéhez.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  35. Vén trotty. Elmegy ő nemsokára magától is……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  36. dr schnitt plágium pál NOB elnökségi játszmája eszembe erről. orbánék ellen nincs civilizált megoldás. viszont ha az ő módszereikkel győzik le őket, mi a garancia arra hogy az újak visszatérnek a normális kerékvágásba. (Jó tudjuk Churchil is rákényszerült bizonyos kitérőkre hitler ellen, de mi nem Angliában élünk) Nálunk viszont az elit nem adja amit egyszer megszerzett. Nálunk minden konfliktust csak vérrel lehet megoldani? Illetve konzerválni míg az ellen oldal vissza nem vág?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  37. Tisztelt Barry1!
    .
    Barry1
    2013. január 30. szerda
    15:45
    .
    “Nyugi ,jobb döntést nem is hozhattak volna.Megint tökön szúrták magukat.
    Tudod mennyi problémájuk lesz még ebből? (meg a bayerből is)Maradjon csak rajtuk ez az apródfrizurás kolonc.
    Én minden nap imádkozok,hogy nehogy észhez térjenek. De hát az úgyis
    kizárt. Nagyon jól van ez igy,hidd el!!!!!”
    .
    Az biztos, hogy fideSS-ék nem mostanában fognak magukhoz térni.
    VISZONT NAGYON ÚGY NÉZ KI, HOGY A MAGYAR NÉP ÉS AZ “ellenzéki” POLITIKAI PÁRTOK SEM AKARNAK MAGUKHOZ TÉRNI ! !!!!!!!!!!!!!
    ÉS EZ A SOKKAL, DE SOKKAL NAGYOBB BAJ A MI SZEMPONTUNKBÓL :-(((((((.
    Bocsássa meg nekem a világ, DE ÉN MÁR EGY PICINYKÉT NAGYON TÜRELMETLEN VAGYOK :-))))))).
    .
    Birka nép a magyar, s az is marad :-(((((((.
    Majd ezt is JÓL MEGTANÁCSKOZZÁK AZ “ellenzéki” ILLETÉKES ELVTÁRSÉK, oszt jónapot :-(((((.
    .
    Üdv: sommas.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  38. sommas

    ” Bocsássa meg nekem a világ,de én már egy PICINYKÉT NAGYON türelmetlen vagyok ” . Én régen olvastam ilyen aranyosat Nagyon tetszik..Szerintem te nő vagy.
    Üdvözlettel : Barry1

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  39. Fasiszta berenc!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  40. Szégyenletes a helyzet ebben a fidesz uralta katyvaszban.Még mindig több a sima kolbászoló a szervezetben…,a kifizetőhelyen tolongók között.Szeretném látni a névsorukat.Miért? Azért,hogy tudjam ki kicsoda ebben az országban.A tisztességesebbje kilép,sok erre a példa,de nem elég.Továbbá ! Gondoljatok az összes hasonlóra társulatra…,nem sorolom őket, de a legnagyobb károkat (!) a “professzorok Batthyányi köre” és az un. “történelemtanárok” okozzák akik úgy huszonvalahány éve hintik a konkolyt (!!!) e szerencsétlen nép közé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  41. Kecskeméti Károly vontolla

    Naná, hogy marad!
    Elmozdíthatatlan!
    Ő a Balkéz!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos