- Amerikai Népszava Online - http://nepszava.com -
Elfogyott a fideszes polgármester bátorsága
hétfő, január 28th, 2013 In FEATURED, Magyarország | 33 Comments
Tarany, Budapest – Töreki István, a Somogy megyei Tarany polgármestere hétfői közleményében azt írta, hogy nem kezdeményezte a Fideszből való kilépését, és jótékony célra ajánlotta fel a számára megítélt jutalmat. Most már ő is úgy tudja, hogy esze ágában sem volt megtartani a pénzt, és fel sem vetődött benne, hogy kilépjen Orbán pártjából.
A polgármester azokra a sajtóértesülésekre reagált, amelyek szerint nem volt hajlandó visszafizetni a számára megítélt jutalmat, inkább kilépett a Fideszből.
Töreki István közlése szerint a helyi közösség támogatására, a helyi óvoda udvarának térkövezésére ajánlotta fel a képviselő-testület által részére megszavazott háromhavi illetményét, 703 381 forintot. “Eredeti szándékom is ez volt, eszembe se jutott felvenni vagy zsebre tenni, hiszem tudom, a falunak nagy szüksége van minden támogatásra”- fogalmazott. Hozzátette, ezért válaszolta arra a kérdésre, hogy visszaadja-e a jutalmat azt, hogy nem.
“Belátom, hogy ez félreértésekre adhatott okot, azt a látszatot kelthette, hogy én magamnak akarom ezt a pénzt, pedig ez eszembe se jutott, a következményeit vállalom” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben. Ebben az is olvasható, hogy nem kezdeményezte a Fideszből való kilépését, “csak hirtelen haragból” mondta ezt.
A hétfői Magyar Hírlap arról írt, hogy visszafizették vagy jótékony célokra fordították a számukra megítélt jutalmakat az érintett önkormányzati vezetők. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta: csaknem 900 polgármesterrel, alpolgármesterrel kapcsolatban kértek be adatokat a választókerületi elnököktől arról, hogy tavaly év végén részesültek-e jutalomban.
A települések önkormányzati testületeinek kilencven százalékában nem döntöttek a vezetők jutalmazásáról. Jutalmakról 114 esetben lehet beszélni, ezek közül 93 esetben az érintett vezetők rögtön jótékonysági célra ajánlották fel az összeget. Nyolc esetben a polgármesterek, alpolgármesterek fel sem vették a pénzt, csak megszavazta számukra a testület. Tizenketten visszafizették a megítélt összeget, egyedül Tarany polgármesteréről kapott ellenkező információt a lap.
Article printed from Amerikai Népszava Online: http://nepszava.com
URL to article: http://nepszava.com/2013/01/magyarorszag/eddig-tartott-a-fideszes-polgarmester-batorsaga.html
Click here to print.
Copyright © 2010 Amerikai.com Blogs. All rights reserved.