Ronai and Ronai
AMERIKAI

A rossz kormányzás sérti a nemzeti érdeket 2013. január 30. szerda 0:20 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A rossz kormányzás sérti a nemzeti érdeket

Budapest – Bajnai Gordon szerint a jelenlegi rossz kormányzás súlyosan sérti a nemzeti érdeket, az ország érdekérvényesítő képességét.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi üzleti fórumán ezért arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy e heti brüsszeli és moszkvai útján “mentse a menthetőt”.

A volt kormányfő, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója azt mondta: az ország bajait ma már nagyrészt nem a válság, hanem a rossz kormányzás okozza. Szerinte ennek egyik összetevője, hogy a döntéshozatalban a hatalmi szándék felülírja a gazdasági racionalitást, a Fidesz érdeke a nemzeti érdeket.

A másik a hozzáértés hiánya, hogy a kormány nem tudja kiszámolni tetteinek a következményeit. Végül közrejátszik a rossz kormányzásban, hogy az Orbán-kormány tevékenységét egy “szűk, oligarchikus vállalkozói csoport” határozza meg, amely politikai befolyását pénzre váltotta, majd pénzét még több politikai hatalom megszerzésére használta fel – fejtette ki.

Bajnai Gordon szerint a rossz kormányzás bizonyítéka, hogy a kormány olyan ügyekben élezett ki konfliktusokat, amelyek nem a nemzet, hanem saját érdekeit szolgálták: a bírák nyugdíjazása, a médiaszabályozás és a jegybanki függetlenség miatt konfrontálódott az Európai Unióval, ezzel jelentősen csökkentve az ország érdekérvényesítő képességét.

Ezért arra kérte a miniszterelnököt, fejezze be a hatalmi érdekből folytatott szabadságharcot az Európai Unióval, és szerdán Brüsszelben próbálja elérni, hogy az ország ne essen el kétezermilliárd forint felzárkóztatási támogatástól.

Hozzátette: a kormányfő helyesen teszi, ha küzd a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséért. De ezt össze kell kötni azzal a gazdasági fordulattal, amely lehetővé teszi, hogy a hiány tartósan alacsony legyen. Nem szabad választás előtti osztogatásba kezdeni, olyan “politikai szélhámosságot” ígérni, mint a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése – fogalmazott.

Bajnai Gordon arra szólította fel Orbán Viktort, hogy csütörtöki moszkvai útján “ne ígérje oda egy kartellnek versenyeztetés, társadalmi vita vagy mérlegelés nélkül” a paksi atomerőmű bővítését, a magyar energiapolitika következő évtizedeit meghatározó beruházást.

Elmondta: meg kell vitatni a társadalommal, hogy helyes-e, ha Magyarország 4-5 ezer milliárd forintot költ egy nukleáris beruházásra, hogy van-e alternatívája az atomenergiának, és biztosítani kell, hogy ha megvalósul, a beruházás átlátható lesz.

Bajnai Gordon beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország “nem sziget”, hanem mélyen a nemzetközi gazdaságba ágyazott ország, az egyik legnyitottabb az Európai Unióban.

Ezért fontos belátni, hogy az elmúlt évek krízise nem a kapitalizmus válsága volt, hanem elsősorban az államok gazdaságszabályozó tevékenységének kudarca. Az államok nem tudtak elég gyorsan reagálni a magánszektorban bekövetkező változásokra, nem tudták megvédeni polgáraikat – magyarázta, megjegyezve: erre rövid távon mindenütt az állam erősödése lesz a válasz.

A volt miniszterelnök szerint a válság egyik következménye, hogy Európában a következő években a megszokottnál lassabb lesz a növekedés és nagyobb a munkanélküliség. Ugyanakkor a válság hatása az is, hogy a hasonlóan fejlett uniós országok integrációja erősödik, míg a kétsebességgé váló Európa másik fele hosszú ideig saját magával lesz elfoglalva.

Kiemelte: a közép-európai térség országai közötti különbségek éleződnek, lesznek, akik gyorsabban zárkóznak fel, mások tartósan leszakadnak. Magyarországot az utóbbi veszélye fenyegeti: letérhet az 1990-ben megcélzott felzárkózási pályáról, egyre inkább elmaradhat lehetőségeitől – hívta fel a figyelmet.

Véleménye szerint ez nemcsak az Orbán-kormány, hanem a 2000-es évek kezdete óta egymásra rakodó kormányzati hibák miatt van így, de most dől el, hogy Magyarország “Visegrádból átcsúszik-e a Balkánra, a centrumból a perifériába”.

Bajnai Gordon úgy látja, a magyar gazdaságot és társadalmat a zsugorodás, a fuldoklás és a szegényedés jellemzi.

A problémák között említette, hogy a gazdaság hosszú távú növekedési lehetősége a kormánypolitika miatt a nullához közeli, a beruházások szintje az 1990-es évek elejének szintjére csökkent, illetve hogy az ország elképesztő kamatfelárat fizet a finanszírozáshoz jutása érdekében.

Bajnai Gordon azt mondta, a versenyszférában csökkent a munkahelyek száma, amit azzal hozott összefüggésbe, hogy a kormány jelentősen megemelte a minimálbér terheit. Szerinte ennek a bérpolitikának 50 ezer munkahely esik áldozatául.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke négy pontban foglalta össze a következő kormány fő teendőit. Ezek közé sorolta az ország iránti bizalom mielőbbi helyreállítását, az ehhez szükséges intézményi és jogszabályváltozásokat. “Világos üzenetet kell küldenünk arról, hogy Magyarországon helyreáll a normalitás” – hangoztatta, azzal együtt, ez vezet el ahhoz, hogy magyar polgárok és vállalkozások úgy lássák, érdemes hazahozni és itt befektetni külföldre vitt százmilliárdjaikat.

A további feladatok között említette a növekedés beindítását, ami csak a beruházások és a hitelezés szintjének emelése révén lehetséges. Szorgalmazta a bérterhek csökkentését, a fiatalok elvándorlásának megállítását és az oktatásügy rendbetételét is.

Bajnai Gordon zárásul azt mondta: nagyon nehéz lesz a 2014-et követő időszak, “hegyet kell majd másznunk, de legalább fölfelé fogunk menni”. Az amerikai befektetők figyelmét pedig arra hívta fel: Magyarország a látszat ellenére alapjaiban nem változott meg az elmúlt években, továbbra is ugyanaz a szorgalmas, tehetséges nép lakja, és változatlanul az egyik legjobb infrastruktúrával és ipari tudással rendelkezik Közép-Európában.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (14 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +21 ( 23 szavazatból)
A rossz kormányzás sérti a nemzeti érdeket, 5.0 out of 5 based on 14 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(31)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

31 Reader’s Comments

  1. Bajnai: “Ezért arra kérte a miniszterelnököt, fejezze be a hatalmi érdekből folytatott szabadságharcot az Európai Unióval, és szerdán Brüsszelben próbálja elérni, hogy az ország ne essen el kétezermilliárd forint felzárkóztatási támogatástól.”
    .
    Majd:
    “Bajnai Gordon arra szólította fel Orbán Viktort, hogy csütörtöki moszkvai útján “ne ígérje oda egy kartellnek versenyeztetés, társadalmi vita vagy mérlegelés nélkül” a paksi atomerőmű bővítését, a magyar energiapolitika következő évtizedeit meghatározó beruházást.”
    .
    Miért az amerikai üzletembereknek mondja el Bajnai, hogy mit üzen Orbánnak? És miért üzen neki egyáltalán?
    .
    Egyrészt Orbán köztudottan önjáró, másrészt az üzengetés és a felszólítás teljesen hatástalan politikai kategória, mert csakazértis ellenállásra készteti az ellenfelet. Évek óta ezeket a hatástalan, valaki(ke)t valamire felszólító szövegeket halljuk – sajtótájékzotatókon is -, de hatékonysága és eredménye nulla.
    Minden megszólalásnál a tényekre kellene szorítkozni. (Kommunikációs alapanyag.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (17 szavazatból)
  2. Kedves olvasók és kommentelők! Ha tetszik az alábbi csasztuska, kérlek terjesszétek.

    MONDJANAK LE!
    .
    .
    (Csasztuska a Kánkán dallamára)
    .
    .
    Áder János szörnyen gázos!
    Színlelt gyászos méltóságos
    De furmányos tákolmányos
    Lógó orral mondjon le!
    .
    .
    Matolcsiban kisüsti van,
    Megfizetjük mindannyian,
    Államcsőd van a pakliban
    Kótyagosan mondjon le!
    .
    .
    Hoffmann Róza zörgő próza – mondjon le!
    Apostoli Balogh Zoli mondjon le!
    .
    .
    Papcsák Ferenc gyanús kegyenc,
    Sumákol, hogy legyél fegyenc
    Filozófiában inyenc
    Vádaskodva mondjon le!
    .
    .
    (Si-)
    Micska Lajos, az iparos
    Miniszterhez bejáratos
    Pénzügyekben fondorlatos
    Kezét mosva mondjon le!
    .
    .
    Lázár János Pesten káros, mondjon le!
    Semjén Zsolti? Hát ez meg ki? Mondjon le!
    .
    .
    Kövér Laci egy parlagi
    Kőkorszaki dühös szaki,
    Egy igazi dilis faszi,
    Sértődötten mondjon le.
    .
    .
    Orbán Viktor törvényt piszkol,
    Alkotmányos puccsot titkol,
    Tandíjügyben füllent, iszkol
    Zsebdiktátor, mondjon le!
    .
    .
    Orbán Viktor zsebdiktátor, mondjon le!
    Orbán kormány: ocsmány botrány, mondjon le!
    .
    .
    X x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
    .
    A csasztuska jól énekelhető Offenbach “Kánkán” c.táncának az elején felhangzó két rövid zenei téma dallamára. Ezt a dallamot az alábbi weboldalon lehet meghallgatni:
    http://www.youtube.com/watch?v=MwG0cVYBFlE
    .
    Az eredeti operettdallamból a diadalmas befejező részt nem énekeljük, ehelyett a csasztuska éneklésekor újra indul és összesen háromszor csendül fel az első két téma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (14 szavazatból)
  3. “arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy e heti brüsszeli és moszkvai útján “mentse a menthetőt”
    .
    Ezt fogja tenni és menteni fogja az oligarcháit, és a saját vagyonát.
    ————-
    “Ezért arra kérte a miniszterelnököt, fejezze be a hatalmi érdekből folytatott szabadságharcot az Európai Unióval,”
    .
    Még csak most kezdi igazán ha kap hozzá egy kis támogatást—lesz az csak keresni kell..
    ——————-
    “ne ígérje oda egy kartellnek versenyeztetés, társadalmi vita vagy mérlegelés nélkül” a paksi atomerőmű bővítését, a magyar energiapolitika következő évtizedeit meghatározó beruházást.”
    .
    Ez Orbán és klikkje számára nem energiapolitikai, hanem nukleáris létesítmény és nukleáris alapanyag hozzáférhetőségének kérdése. Hogyan lehet szabadságharcot folytatni nukleáris arzenál nélkül. Miért, annak a nyamvadt kis Észak-Koreának lehet. atom arzenálja, bomba, piszkos bomba vagy akár csak hasadó anyag???
    Ez az ember az EU vezéri székre, vagy bármilyen más hatalomra, és atomra, akár atombombára vágyik.

    Lehet most nevetni, sokan azon is nevettek, hogy Orbán Barroso székét akarta, pedig ez így igaz.

    Kérlek ne felejtsétek el, hogy egy elmebeteggel van dolgunk,.
    Terve, szakértelme, működő elgondolása nincs, ő Putyinnak mindenre igent fog mondani amíg fennáll az esély, hogy cserébe kérhet valamit. Ezt Putyin is tudja.Orbán beetethető.
    —————
    Bajnai Gordon úgy látja, a magyar gazdaságot és társadalmat a zsugorodás, a fuldoklás és a szegényedés jellemzi.”
    .
    De hiszen ezt akarta. Nemzetközi trendet és fejlődést lát a középosztály likvidálásában, amiben úttörőként akar elöljárni, követőket szerezni és megdicsőülni. Számára ez nem emberéletek kioltása, hanem elkerülhetetlen áldozat az anyagi javak átcsoportosítása és a modern társadalom felépítése érdekében, amelynek felismerésében zseninek és történelmi látnoknak képzeli magát.
    ————–
    „Szorgalmazta a bérterhek csökkentését, a fiatalok elvándorlásának megállítását”
    .
    Orbánt nem bántja ha kivándorolnak, csak megadóztathassa őket külföldről is. Sőt az jobb, mert nem veszik igénybe az otthoni szociális segélyeket de ott magasabb fizetést kapnak ami után többet tudnak adózni amit majd a magánszámlájára tehet.
    ———-

    Bajnai úr, maga kihez beszél és miről beszél. Ez olyan mintha odaszólna egy utcai rablóhoz aki revolvert szegez a halántékához, hogy ” kérem fejezze be rablást, menjen iskolába, tanuljon, keressen tisztességes munkát, éljen abból és kérem adja át a fegyverét most nekem”

    Mondja, ettől mit vár, azon kívül, hogy azonnal főbe lövi önt???

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (12 szavazatból)
  4. E hírhez kapcsolnám, hogy 72 éves korában elhunyt Mark Palmer, az Egyesült Államok egykori budapesti nagykövete, aki múlhatatlan érdemeivel beírta magát az ország legújabbkori történelmébe. Most Eleni Tsakopoulos Kounalakis tölti be ezt a posztot. Az ő tevékenységéről vajon mit fogunk mondani néhány év múlva? Sok jót nem, az biztos. Jelentéktelen, és súlytalan a hölgy, ráadásul emellett operettnagyköveti munkájával támogatta orbánékat a magyarországi demokrácia lebontásában.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  5. Alonzanfan, felénk az ilyen butaság már a kiscsoportban is gyengének számított.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  6. *
    Hagyjuk ezt az “a r r a . k é r t e” megszólítást !!! Elmúltak már azok az idők !
    Itt már nem kérni kell, hanem . k ö v e t e l n i . Az Alkotmánytipró Orbanini diktátor a szép szóból egy szemernyit meg nem ért…
    *
    Ugyanez van a MSZP-nél is. Hagyják már abba ezt a nyájaskodó, még mindig hétrét görnyedő, a “mi még mindig megtartjuk a >diplomatikus< stílust ", tulajdonképpen önfényező kommunikációt ! Persze, ahogy az iskolában bemagolták…
    *
    Ennek ma már semmi értelme. Mert, kinek is csinálják ?! …Hogy a Vezér őfelsége meg ne haragudjon ? Na ne máá !! A népnek, a választóknak nem erre lágy stílusra van szüksége, hanem nyílt és őszinte , k ö v e t e l ő . hangnemre. Azt talán még elhinnék és beállnának a demokrácia zászlaja mögé ! Különben nem.
    *
    KÖVETELJÜK
    *

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  7. A tünetek felsorolása hibátlan, a diagnózis kimondása hiányzik.
    Igen! Mindegyik tehetséges és vezetésre alkalmas demokratikus értékrendet valló politikusnak végre már ki kellene mondania, hogy hazánkban diktatúra van !!!
    Ilyen dumának, hogy nem vagyunk sziget vagy majd hegyet kell másznunk, ma már nincs értelme…
    Ki kell mondani a valóságot, és azt a néppel tudatni kell.
    És ennek megfelelően cselekedni !!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. A stílusával rendkívül megnyerő Bajnai ismét, és a konferencia után ATV nyilatkozatában is igyekezett nagy megértést tanúsítani a III. Magyar Köztársaságot, saját és eszmetársai érdekében megdöntő Orbán iránt, s nem elmúltnyolcévezbe, hanem kettőezerutánozva elhatárolódni a szocialista-szabaddemokrata kormányok tevékenységétől.
    Simulékony modorával és a lehet más a kettős beszéd stílusával sikeresen küzdötte fel magát a magyar politikai élet meghatározó szereplői közé.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  9. Látom magam előtt, amint a fideszesek megszakadnak a röhögéstől – joghézagék, oszt jónapottal intéznek itthon is és kint is mindent, azer néha egy-egy sallert is lecsavarnak!
    Értem én, hogy Bajnai nem akar még mélyebb árkot, megosztottságot, a baj az, hogy Ő nem érti kikkel áll szemben……

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  10. “arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy e heti brüsszeli és moszkvai útján “mentse a menthetőt”
    Egy beteg, eddig mindent rosszul csináló ember ezt hogyan tudná megcsinálni?
    Bajnai ez ügyben hol tart?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  11. proaktív
    Talán átgondolnád még egyszer, hogy miért is “üzen” ilyeneket és éppen az amerikai üzletemberek előtt? Ugyanis Orbán sikeresen keverte Gyurcsányt “oroszbarát” hírbe, és ezzel csökkentette külföldi támogatottságát.
    Ami hozzájárult (nem okozta, de hozzájárult) a bukásához.
    Lefordítom magyaránra: “Bezzeg, ha mi leszünk hatalmon, esélye lesz egy tisztességes versenytárgyaláson az amerikaiaknak is egy ilyen gigaberuházásnál
    Azaz nem ORBÁNnak üzen, hanem az amerikaiaknak. És arra ez a jó hely!”
    Ez végre egy politikusi lépés volt.
    KORDON BLUED
    aZ ELLENZÉK NAGY RÉSZÉNEK MÁR ÍGY IS AZ A LEGNAGYOBB GONDJA, HOGY AZ MSZP-NEK TÚL NAGY A POFÁJA, AMIKOR MÁR CSAK A NAGYSÁGA MIATT IS NEM ÁLL BE ALÁZATOSAN BÁRKI MÖGÉ, NEM SZÓR HAMUT A FEJÉRE (caps be lock) nem kér elnézést, amiért egyáltalán még létezik.
    Ezért igyekeznek egy kicsit leguggolni. Nem lehet egyszerre mindenki kedvére tenni. Ugyanannyit – vagy még többet – elriasztana a “követeljük” mint amennyinek az bejönne. Az összefogásnak meg nem igazán használna.
    EdCarping
    Végre komolyan kellene venni, hogy Bajnai NEM baloldali politikus, hanem inkább jobbközép. És az ott található szavazóbázisnak szerepel. Az meg elhatárolódást igényel a baloldaltól.
    Egyébként van mögötte a dumán kívül is más: válságkezelési referencia.
    csakén
    Egy ellenzéki vezetőnek nem azt kell észben tartani, hogy kik állnak szemben – hanem azt, hogy kik állnak/állhatnak mögötte.
    ten
    Ezt speciel Putyinnak üzente: a megegyezési szándékot az ellenzék is támogatja, tehát kormányváltás után ebben nem várható változás. MONDOM, hogy ez végre egy jó politikusi lépés volt (duplafenekű)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  12. Bajnai, egy opportunista! Nagyon is jól látja, hogy kikkel áll szemben, ezért jobbra igazodik megalkuvó magatartásával, azt a korszakot amiben gazdasági miniszter volt, na azt meg jól letapossa!
    Sajnos, Orbán vigyorgó, öntelt stb kormányát szenvedhetjük még egy ideig.(((
    .

    „Mindinkább meggyőződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  13. Hangyácska
    Opportunista, mert politikusként nem is lehet más, viszont a szakemberként működött korábban, és nem politikusként, ezért nem “tapossa le” a korszakot.
    Még egyszer figyelmeztetek mindenkit: Bajnai NEM baloldali politikus. Aki arra vágyik, az csalódni fog. Bajnai a Reformszövetség programját hajtotta végre, amit NEM BALOLDALI közgazdászok raktak össze. Együtt tudott működni a baloldallal – ezért lenne alkalmas egy baltól jobb oldalig tartó ellenzéki összefogás élére. De NEM baloldali. Tisztes jobbközép, amiből sajnálatosan kevés van az országban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  14. kekec
    Figyelmeztetésed ellenére megjegyeznék valamit.
    Lehet Bajnai jobb, vagy baloldali, ám a tisztesség úgy kívánná, hogy őszinte, nyílt beszédet mondjon mindenhol, akár még az amerikaiak előtt is!!!
    Nagyon udvariasan megkérte a diktátort…A hatás kedvéért többször is. Most akkor ez kabaré előadás volt?
    Ha Ő a jövőért aggódik (állítólag) akkor miért nem lehet nevén nevezni a gyereket?Az ilyen mismásoló beszédek végett vagyunk ott, ahol a part szakad!
    Orbán meg röhög rajtunk tele pofával…
    Ez amit Bajnai is csinál, nem más, mint egy gyáva ember szerény kísérlete az ellenfél lejáratására. Holott nem erre lenne szüksége az országnak, hanem az ellenféllel szembeni kőkemény politizálásra!
    Gondolod, hogy az amerikai üzletemberek nincsenek tisztában a honi helyzettel? Kiábrándítalak! Jobban mint mi!
    Ennek következtében levonják a konzekvenciát, és az nem lesz ránk nézve pozitív kicsengésű. Legyen akár jobb oldali is Bajnai!
    Oldal hovatartozás nélkül a tisztességes nyílt beszéd már elodázhatatlan!
    Még a diplomácia útvesztőjében is!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (13 szavazatból)
  15. Egyet értek @bumburival. Ez a típusú másokhoz szólva üzenek a címzettnek stratégia, többnyire csak szigorúan belpolitikai vonalon szokott sikeres lenni, de ott is csak elvétve. Én sem igazán értem bajnait. Naivságra vall a nemzetközi közvéleményt befolyásolni ilyen módon, és nem tudom józan ésszel elképzelni, milyen kedvező fordulatra számít.
    .
    Ha mindenképpen mondanivalója van és nem akarja Orbánt egyenesbe megszólítani akkor célszerűbb a magyar választókat, a magyar közvéleményt megszólítani, de ahelyett, hogy unos untalan felsorolja Orbán bűneit és saját elvárásait, inkább megmondani mit akar tenni, világosan kimondani mi Orbán, a Fidesz és népromboló politikájuk ellenszere és megkérni, rávenni a magyar népet, hogy tegyen ez ellen. De nem is kell mert ha helyesen lép és beszél, automatikusan növekvő számú követőkre talál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (8 szavazatból)
  16. Az imént feltöltött csasztuska utolsó három szakasza “a hozzáértő nép okos gyülekezetében” (Ld. J.A.) kissé módosult. Az ideiglenesen végső szöveg az alábbi:

    MONDJANAK LE!
    .
    .
    (Csasztuska a Kánkán dallamára)
    .
    .
    Áder János szörnyen gázos!
    Színlelt gyászos méltóságos,
    De furmányos tákolmányos,
    Lógó orral mondjon le!
    .
    .
    Matolcsiban kisüsti van,
    Megfizetjük mindannyian,
    Államcsőd van a pakliban,
    Kótyagosan mondjon le!
    .
    .
    … Hoffmann Róza zörgő próza – mondjon le!
    … Apostoli Balogh Zoli mondjon le!
    .
    .
    Papcsák Ferenc gyanús kegyenc,
    Sumákol, hogy legyél fegyenc,
    Filozófiában inyenc
    Vádaskodva mondjon le!
    .
    .
    (Si-)
    Micska Lajos, az iparos,
    Miniszterhez bejáratos,
    Pénzügyekben fondorlatos,
    Kezét mosva mondjon le!
    .
    .
    … Lázár János Pesten káros, mondjon le!
    … Semjén Zsolti? Hát ez meg ki? Mondjon le!
    .
    .
    Kövér Laci, a parlagi
    Kőkorszaki dühös szaki,
    Egy igazi dilis faszi,
    Sértődötten mondjon le.
    .
    .
    Orbán Viktor törvényt piszkol,
    Csűrcsavarban jót lubickol,
    Konyhájában szart turmixol,
    Jellemgyilkos, mondjon le!
    .
    .
    Balról jobbra végigslisszol,
    Alkotmányos puccsot titkol,
    Tandíjügyben füllent, iszkol,
    Rossz prókátor, mondjon le.
    .
    .
    … Orbán Viktor zsebdiktátor, mondjon le!
    … Orbán kormány: ocsmány botrány, mondjon le!
    .
    .
    X x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x x
    .
    A csasztuska jól énekelhető Offenbach “Kánkán” c.táncának az elején felhangzó két rövid zenei téma dallamára. Ezt a dallamot az alábbi weboldalon lehet meghallgatni:
    http://www.youtube.com/watch?v=MwG0cVYBFlE
    .
    Az eredeti operettdallamból a diadalmas befejező részt (azt hogy titi titi tá tá) nem énekeljük, ehelyett a csasztuska éneklésekor újra indul és összesen háromszor csendül fel az első két téma.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  17. K. Eagle! Meghűlt bennem a vér! A csuti mint nukleáris arzenál felett rendelkező diktátor ! Észak Korea ehhez képest kismiska. A Hortobágy direkt jó hely az atomfegyver kísérletekre. Putyin már Európában is talál agy nukleáris álszövetségest. Az orosz medve berakja a mancsát csutilandiába. Sőt továbbmegyek: A csuti közreműködésével virtuális NATO tag lesz. Nem semmi!
    Egyébként ki mondja Bajnairól, hogy ő baloldali? Magyarországon a Thürmer a baloldali. Esetleg TGM. Na és természetesen én. Aztán kifújt. A közhiedelemmel ellentétben a mostani demokratikusnak nevezett pártok neokonzervatívok vagy neoliberálisok. Félreértések elkerülése végett: Aki a kapitalista rendet elfogadja, az nem baloldali. Bajnai pedig egy igazi neokonzervatív úriember. Ő szépen kéri a csutit, hogy húzzon el a francba. Ez tökéletesen megfelel az amerikai politikai izlésnek. Ott a politikai ellenfelek szeretik egymást. Láttátok az Obama-Romney vitát. épen csak össze nem csókolóztak egymással. Mennyivel szebb ez, mint a nálunk folyó fideSS által bevezetett nemzeti gyűlöletáradat. Egymás becsületsértésnek is beillő kerestyén-nemzeti gyalázása. Ti magyarok ilyenek vagytok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Kekec! +++++++++++++++++++++++++
    Akik itt ellen-orbánra áhítoznak, nem fogják fel, hogy éppen ebből a körből kellene kitörnünk ahhoz, hogy normális élet, gazdasági fejlődés, netán némi általános jobban lét köszönthessen az országra. Korábban én is figyelmeztettem: a Haza és haladás nem baloldali formáció, ne tekintsünk messiásként senkire, mert nagyot csalódunk. Bajnai azért lehet mégis jó megoldás, mert talán el tudja érni, hogy végre ne egymás ellen, hanem egymás mellett éljünk, dolgozzunk, stb. De nagy szükségünk van arra is, aki folyamatosan rángatja le a leplet meghitt kis társadalmi hazugságainkról: Trianonról, nemzeti nagylétről, magyar zsenialitásról, isteni küldetésről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  19. Gyenge a kritika ,ennél sokkal erősebben kell ŐKET vágni !!!!
    Úgy kell ezt csinálni hogy rángógörcsöt kapjon tőlle a csuti szájaszéle :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  20. Nyul György
    2013. január 30. szerda
    11:41
    “K. Eagle! Meghűlt bennem a vér! A csuti mint nukleáris arzenál felett rendelkező diktátor !”

    -
    Nem biztos, hogy használni akarja, inkább kereskedni vele. Meg van győződve róla, hogy mindenkinek túljárhat az eszén. A modern nukleáris anyagok birtoklása nem csak harcászati stratégiai előnyökkel jár.
    .
    Az energetikai ipar egy teljesen más terület, itt annyi érdeksértést mint a politikában, nem megengedett elkövetni. Amikor Putyin beteszi a lábát az Orbán nyitotta ajtórésen, akkor könnyen új fejezet kezdődhet. Nem hiszem, hogy annyival megússza, mint az azeri baltást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  21. Eddig volt egy elmebeteg bohócunk a politikai palettán.
    100 %-os növekedés történt.
    Ez a GDP megduplázódott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  22. .
    .
    a dolog rém egyszerű!
    .
    ez a rothadék állat, a zorbán, politikai karrierjét egy méretes hazugsággal kezdte, mely által misztifikálódott a személye.
    törénetesen, az : ő küldte haza az oroszokat című verzióra gondolok.
    .
    reményeim szerinti politikai halálát viszont egy IGAZ történet jelenti majd.
    történetesen, az : Ő HÍVTA, ENGEDTE BE az oroszokat! című verzió, körítésként az atommal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  23. Nézem a képet, hogy múlik az idő és milyen gyorsan.A Miszisz Elenin látszik.
    Mennyi sok idő múlt el! :))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. bumburi
    http://velemenyvezer.blog.hu/2013/01/30/bajnai_nem_is_akar_annyira_miniszterelnok_lenni
    (de legalábbis nem harcol elég intenzíven érte)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  25. Drága kekec!
    Hol állítottam én azt hogy Bajnai a min. elnök babérjaira vágyik?
    Még ezután olvasom el,úgy írom ezeket a sorokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  26. Nyul György
    “Ti magyarok ilyenek vagytok!”
    .
    Kirekesztés, kirekeszted magad?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  27. kekec
    2013. január 30. szerda
    08:45 és nem csak neki
    igen, jó politikusi beszéd volt – csak az a baj, hogy ez Magyarországon hangzott el, nem Angliában, vagy üsse kavics, nem Ausztriában. Akkor valóban teljesen igazad lenne.
    De itt hangzott el, egy olyan támogatottságú ember szájából, ami szint nem haladja meg a 3%-ot, szembe megy a radikális változást váró 27% véleményével és egy olyan célközönség kedvéért hangzott el, amely társaság erősen elkötelezett a jelenlegi rend(szer) fenntartásában. Innen nem tud megfelelő erőt biztosító támogatást szerezni. Azok a távlati, ködbevesző eredmény utáni helyzetre való utalásai semmilyen befolyással nem bírnak a címzetteknél, ezt akár te is üzenhetted volna nekik, a támogatottságod ezekben az ügyekben talán még nagyobb is lenne, mint a szónoknak. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ezzel is csak egyre jobban szétfeszíti az amúgy sem létező ellenzéki összetartást – amint itt, ezen oldalon is tapasztalhatod a reakciókat a klf. hsz-ekben. A beszéd külföldi címzettjei tisztában vannak a belpolitikai életben elfoglalt helyével és támogatottságával, feltehetően a sikeresnek mondható válságmenedzselése után korrekt, gazdasági kérdésekhez értő politikusnak is tartják, de nem több, ehhez 1 év kevés volt. Az ellenzéki egység megbontása kintről is látszik, azoknak is vannak elemzőik, tisztában vannak a honi leosztással, ez az üzenetsor megy a fiókba, semmilyen hathatós támogatás nem várható részükről a langyos, túlságosan is angolos mentalitást mutató, színtelen hang miatt. Először megfelelő támogatottságot kellene maga mögé szerezni, hogy látszódjon az általa képviselt erő és akkor lehet szövetségeseket keresni a határokon túl. Amerika messze van, az oroszok meg megégették magukat párszor a rebellis magyarokkal és már nem kell nekik a szabolcsi alma. Nekünk viszont az kellene, amit már az unalomig ismételgetek, de ezúton is ajánlom az ellenzékiek, főleg vezetőik figyelmébe plagizált mottóm többszörösen javított változatát:
    Ceterum censeo: Történelem szemléleten alapuló ÖSSZEFOGÁS azonnal ! És nem megalkuvás ! És már teljesen mindegy, milyen az alkalmazott módszer,segédeszköz, a feltartott zászló és annak színe, csak legyen valami végre !
    Ezek nélkül nem megy !
    elnézést a méretért

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  28. bumburi
    Nem tévedés, a link arra volt válasz, hogy “nem erre lenne szüksége az országnak, hanem az ellenféllel szembeni kőkemény politizálásra!”
    Mert talán nem is akarja igazán. 14 után kőkemény intézkedések kellenek közutálatot kiváltva. Ha valaki azután is folytatni akarja, nem igazán kapkod a lehetőség után.
    ptg
    Montit az olaszokra KÍVÜLRŐL javasolták. Bajnai tehát jól teszi, hogy KÜLSŐ támogatást akar szerezni. Ha van tanulsága az orbánjárásnak, az pont az, hogy a külföld nélkül nem sikerülhet.
    A teljesen mindegy-re: pl beállnál Mesterházy ME jelölt mögé? Netán Schiffer mögé? Ha ez megvan, akkor gondold meg, hogy állhat a kérdéshez valaki jobbközépről?
    Na és ez a cukros kis “történelemszemlélet”. Nos: az van, ahány ember, párt, annyiféle. Ilyen szétcsúszó alapra semmit sem lehet építeni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. kekec
    2013. január 30. szerda
    23:11
    az olasz példa sántit, Monti több éven át az EU klf. bizottságaiban, illetve vezetőként dolgozott, tehát általános ismertsége és EU elfogadottsága volt, és egy évig vezette Olaszországot. Bajnaival párhuzamos pálya csak az egy év miniszterelnökség , a többi absz.más ismertség, politikai gyakorlat stb. És az olasz vidék és felfogás is más (szakszervezetek, munkásság, mozgósíthatóság, szolidarítás…) ezek itthon nem léteznek. És tedd hozzá nyugodtan, a külső mellett a belső támogatottságot is. Bajnainak kb. 8 év kellene, EU-s bizottsági munka, politikai nyüzsgés, arcfelhozatal.
    “A teljesen mindegy-re: pl beállnál Mesterházy ME jelölt mögé? Netán Schiffer mögé?”
    Nem. Őket kell az összefogással kizárni.
    “Nem a vezér kijelölése az első feladat, hanem a tábor összehozása, utána jöhet a vérszerződés és a vezér választás, sorsolás, kinevezés, akármilyen módszerrel, de azt a vezért – még alapban meghatározva, hogy bárki is a vezér, a szerződők a cél eléréséig legalább – feltétel nélkül támogatni kell. Ez kellene az összefogás alapja legyen. … De idáig először el KELL !!! jutni.”
    Írtam valahol nem régen. Ez a kiselőadás nem növeli a 14-es választási nyerési esélyeket, mert az összefogás ellen szól. És amit meg kellene tanulni a feltörekvő politikusjelölteknek : először meg kell tanulni megülni a lovat, utána lehet hortobágyi csikós trükköket tanulni, majd bemutatni. Bajnai még fél a lótól, az istállóba se mer bemenni.
    (szakszervezetek, munkásság, mozgósíthatóság, szolidarítás…) ezek itthon nem léteznek. És tedd hozzá nyugodtan, a külső mellett a belső támogatottságot is. Bajnainak kb. 8 év kellen, EU-s bizottsági munka, politikai nyüzsgés, arcfelhozatal.
    “A teljesen mindegy-re: pl beállnál Mesterházy ME jelölt mögé? Netán Schiffer mögé?” Nem. Őket kell az összefogással kizárni.
    “Nem a vezér kijelölése az első feladat, hanem a tábor összehozása, utána jöhet a vérszerződés és a vezér választás, sorsolás, kinevezés, akármilyen módszerrel, de azt a vezért – még alapban meghatározva, hogy bárki is a vezér, a szerződők a cél eléréséig legalább – feltétel nélkül támogatni kell. Ez kellene az összefogás alapja legyen. … De idáig először el KELL !!! jutni.” Írtam valahol nem régen. Ez a kiselőadás nem növeli a 14-es választási nyerési esélyeket, mert az összefogás ellen szól.És amit meg kellene tanulni a feltörekvő politikusjelölteknek : először meg kell tanulni megülni a lovat, utána lehet hortobágyi csikós trükköket tanulni, majd bemutatni. Bajnai még fél a lótól, az istállóba se mer bemenni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. az ismétlés véletlen

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. és egy tárki adat ( nem szeretem, de ez van ma )
    “Az Együtt 2014 Mozgalom támogatottságát három hónapja méri a Tárki, és eszerint folyamatos a csökkenés. A Bajnai Gordon által vezetett szervezet a teljes népesség körében a decemberi 5 százlékot követően januárban 3 százalékos szavazótábort tudhat maga mögött, míg a pártválasztók körében 10 százalék után 7 százalék szavazna az Együtt 2014-re januárban.”
    Azért valaki írt valahol, a kutya és a farka közötti kinematikai összefüggésről is…és az ellenzéki oldalon sajnos ez kezdődik most ezek szerint.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos