Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Kommunikációs bravúr 2012. december 26. szerda 19:49

  • Hozzászólások(30)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Kommunikációs bravúr

Hüledezünk már egy évtizede, de két éve aztán tényleg nagyon, hogyan lehet ennyire rossz dumákkal ennyi embert folyamatosan a Párt mellett tartani. A hüledezés mellett még bosszankodni is szoktunk, baloldali, liberális, zöld és anarchoszindikalista értelmiségiek, ami pontosan annyira hatékony, mint a hüledezés, viszont jobban serkenti a vérkeringést.

Hüledezés, bosszankodás, néha kétségbeesett üvöltés.

Ha nem lennének gyermekeink, elég nagy szarban lennénk, de szerencsére vannak, és kimennek helyettünk az utcára.

A politikai marketing rendkívül fontos egy olyan országban, ami egy csóró régió csóró állama, és a tisztességes politikusok csupán annyit ígérhetnek, hogy a tisztelt szavazópolgárok továbbra is csórók lesznek, de szerencsés kontinentális folyamatok révén nem halnak majd éhen, és nem fogják közpénzekből ismerőseiket brutálisan feltőkésíteni.

Most képzeljük el, hogy ez az optimista verzió, miközben a pesszimistát éppen éljük.

Orbán Viktor úgy gondolta, hogy karácsony előtt még szólna népéhez, de Obersovszky riporter már elhasználódott, így a nagyeszű Hajdú Pétert rántotta elő a „szolgálatkész, elasztikus gerincű és középszerűségről álmodozó médiamunkások” dossziéból, hogy megnyilatkozzék alattvalóinak.

„A miniszterelnök elfogadta a Frizbi felkérését”, most aztán olyat hallunk, amilyet sehol máshol. Nem akarom elemezni az elemezhetetlent, legyen elég annyi, hogy Orbán Viktor idén karácsonykor azt lebegtette meg, hogy Húsvétkor majd ígér valamit. Biztosra megy, hülyéknek beszél hülyeségeket egy olyan csatornán, ahol ez nem teljesen szokatlan.

Nem véletlen a műsorválasztás: a Frizbi című valamit hetvenes IQ fölött senki sem nézi, Hajdú Péter specialitása harmadrangú celebek fehérneműjének és esetleges fertőző betegségeinek kitárgyalása, és ebbe a sorba tökéletesen illeszkedik Orbán, ráadásul a stáb is borzalmasan meg lehet tisztelve, hogy élő miniszterelnök látogatott el hozzájuk, amikor egyébként még véletlenül sem mer elmenni olyan tévébe, rádióba, ahol valóban kérdeznének tőle valamit.

Majd hülye lesz, amikor így is vezeti a közvélemény-kutatásokat, simán nyerne, ha holnap lennének a választások, eszébe sincs kockáztatni. Az – mondjuk – érdekes szakmai kérdés, hogy mit érez Hajdú Péter, amikor kiválasztják, mint olyan mikrofonállványt, akinek véletlenül sem juthat eszébe semmi, megbízhatóan teljesíti a párt utasításait, hajlandó aláfeküdni Orbánnak. Hazamegy, és azt mondja, hogy megcsináltam, szívem?! Büszke a teljesítményére? Annyira nagyszerűnek tartja a célt, hogy szentesít minden eszközt?

A logika annyira primitív, hogy már szép: elmegyünk egy szutyok műsorba, amit jelentős értelmi kihívásokkal küzdő emberek néznek (a lakosság jelentős többsége), viszont a diákok nem, úgyhogy lehet önfeledten hazudozni, úgy tenni, mintha nem lenne itt semmi probléma. Volt ugyan némi félreértés, de a miniszterelnök bácsi szépen elmagyarázza, hogy a diákok már csak ilyenek, fiatalosak, szelesek és bohémek, ellentétben a politikusokkal, akik jobban tudják, hogy nekik mi a jó.

A rémisztő az, hogy működik.

Nem láttam a legfrissebb, diáktüntetések után készült felméréseket, de biztos vagyok benne, hogy nem került a Fidesz a méréshatár alá, sőt még csak nem is bukott akkorát, amekkorát érdemelt volna, hanem szolidan fogyogat, veszti el támogatóit, azonban ezek nagy része most már a végsőkig kitart, mert vesszen Trianon.

A sértett hülyék országa vagyunk.

Túlzónak és megalapozatlannak tartom azokat a reményeket, melyek szerint a választásokig a megfelelő szintre erodálódik a Fidesz támogatottsága. A Fidesz nem az MDF, nem beszélve arról, hogy 1994-ben nagyjából mindenben csalódtak a választók, mert nem lettünk Ausztria és nem lehetett alacsony színvonalú nacionalista dumákkal hivatalt nyerni. A csalódás ugyan megmaradt, de az állampolgárok nagy része belátja, hogy soha a büdös életben nem leszünk európai szinten, akkor viszont állítsunk nyilas bűnözőknek szobrot, szidjuk a szőrös talpú románokat, cigányozzunk, zsidózzunk és meséljünk egymásnak a magyarság harmincezer éves történelméről.

Ennek az alantas ösztönnek a táplálása tartja pozícióban a kormánypártot és elvtelen kiszolgálóját, a magát tévesen és aljasul kereszténynek, demokratának nevező csoportosulást. A magyar felsőbbrendűség mítoszának tarthatatlanságát felesleges elmagyarázni azoknak, akik eljutottak idáig az olvasásban, csak sajnos kevesen vagyunk, a kevésnél is kevesebben, és sohasem fogunk többséget képezni ebben az országban.

Néha összejövünk hüledezni, bosszankodni, elégtétellel tölt el minket, hogy nem vagyunk egyedül, de a többségre képtelenek vagyunk rákényszeríteni a gondolkodást, meg nem is lenne etikus, elvégre a demokrácia lényege, hogy amennyiben többen szeretnének egy züllött és kínos országban élni, mint amennyien nem, akkor egy züllött és kínos országban kell élniük azoknak is, akik messzebbre látnak a Hargitán ácsorgó fagyott honvédnál.

Marad a bosszankodás és a hüledezés, illetve a Kádár alatt már jól bejáratott társadalmon kívüliség, a család, a hobbikert és a színes tévéműsorok. A színes tévéműsorokban pedig ott gagyog nekünk Orbán, de jól van ez így, mert addig jó, míg Orbán él, elvégre képzeljük csak el Kövért vagy Lázárt a helyén.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (95 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +125 ( 137 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Kommunikációs bravúr, 4.8 out of 5 based on 95 ratings

  • Hozzászólások(30)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

30 Reader’s Comments

  1. bruckenbacker kapitány

    Képzeljük el Rogánt is… Vgy ami még rsszabb , Vonát.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +31 (37 szavazatból)
  2. “A sértett hülyék országa vagyunk.”
    Telitalálat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +53 (57 szavazatból)
  3. Ez egy jó írás, bár nem nézek már kb. másfél éve semmilyen tv műsort. Kiraktam a televíziót az életemből, és lássunk csodát rendben van a vérnyomásom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (26 szavazatból)
  4. Inkább nem képzelődnék. Kövér, Lázár, Vona?
    “elvégre a demokrácia lényege, hogy amennyiben többen szeretnének egy züllött és kínos országban élni, mint amennyien nem, akkor egy züllött és kínos országban kell élniük azoknak is, akik messzebbre látnak a Hargitán ácsorgó fagyott honvédnál.”
    Ez nagyon jó és szörnyű.:( Soha nem lesz vége ennek a n-a-a-gy magyar kínlódásnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  5. Egyszer minden véget ér! Ez is csak mennyi romot hagy maga után?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  6. ,, Az eszmék forradalmát a fiatalok kezdeményezik,akikben,úgy hisszük,különleges felelősségérzet él,hogy küzdjenek a közömbösség,a szegénység és a szolgalelkűség ellen.” Fidesz Hírek 1988. november7.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  7. Előbb-utóbb a szavak visszahullanak annak fejére, aki kimondta őket.Orbán mondta 2008-as évértékelőjében a szocialistákról: „Amikor a társadalom érdeke másodlagossá válik az országot vezető szűk csoport napi érdekei mögött, az valóban zülléshez vezet. Ráadásul Magyarország esetében mindez valamiféle ízléstelen ripacskodással, magamutogató pojácáskodással párosul, ami alkalmas arra, hogy kiemelje ennek a lehangoló folyamatnak a kontúrjait.”
    Olyan déja-vu féle érzésem van…………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  8. Tevedsz Para!
    Az emberek nem hulyek, csak ugy tesznek, mintha hulyek lennenek.
    A diakok sem hulyek es a tunteteseknek nem lesz vege 2014 elott.
    Az Orban nevu bohoc mar rajta all azon a bananhejon, amelyen feltartoztathatatlanul bele fog csuszni a tortenelem sullyesztojebe.
    Az Orban cirkusz musora plakatokon, reklamokban meg jelentosnek latszik, de a valosagban csak a beepitett vagy a lopott penzbol vagyonossa tett embereikre es a szellemi alultaplaltakra szamithatnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (28 szavazatból)
  9. Én nem akarok senkit elképzelni orbán helyett, őt pedig pláne nem!
    Igaz, a hülyék országa vagyunk, mert az is hülye aki csak úgy tesz.
    Para! Ilyen cikkeket várok mindíg Tőled!
    Köszönet érte!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  10. Tévedsz Szemi! A valóság nem vágyaink kivetülése. Para megállapítja a tényeket. Csak egy valóság van, és azt szerzőnk most is tudományos pontossággal ábrázolja. Ez van, de nem muszáj belenyugodni. Lehet hüledezni és bosszankodni, álmodozni viszont merő hiábavalóság.
    Kövér vagy Lázár nem helyettesítheti Orbánt, mint diktátort, ahogy egyetlen valódi diktátor sem helyettesíthető. Miniszterelnökként meg ennél alulmúlhatatlanabbat ők sem tudnának produkálni: Elég, ha egy kicsit nem figyelnek oda, és hagyják a nyomokban itt-ott még fellelhető szakapparátust dolgozni, és minden politikai szándéktól függetlenül mindjárt mennek dolgok előre is. Most ez kizárt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (17 szavazatból)
  11. Ma új fogalmat tanultam ami a következő: KURZUSÉRTELMISÉGI.
    Meghatározás a Vélemény Vezér-ről:”Magyarországon a mindenkori kormányt körülveszi az a rendkívül széles, alapvetően semmihez nem értő, ún. értelmiségi slepp, akik a kormány kegyének köszönhetően remélnek pozícióhoz jutni és/vagy pozícióban maradni. A kurzusértelmiségi ellenzékben mindig az elveket és az erkölcsöt kéri számon, hogy aztán kormányra kerülve ezekkel mit se törődjön és a hatalmon lévő jótevői elvtelen támogatásának szentelje idejét.”
    Ezek úgy szaporodnak, mint az influenza vírus. Behálózzák és szétrohasztják az egész társadalmat. Képesek hinni mindenben és mindennek az ellenkezőjében, és ezt még hirdetik is. Lényegük a tehetségtelenség és középszerűség. Ezeket kell különleges sebészeti módszerekkel és eszközökkel kiszedni a gazdatest seggéből. Hol és mitől/kitől termelődik ennyi belőlük, mint sehol másutt a nagyvilágban?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (27 szavazatból)
  12. A diákok üzenete:
    “Ha nem hagytok minket tanulni, akkor az ország teli lesz hülyékkel!
    Hát kell nektek a konkurencia?”
    Videóüzenet:
    “Gyakran Ismételt Hazugságok” az ELTE bölcsészhallgatóitól, azer talán ez az ügy még nincs “lezárva”!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (13 szavazatból)
  13. Örülök hogy a csuti szolt a zetnek a frizbájban azért csak azetnek, mert nam az annyit jelent, hogy egy kicsivel igényesebb mint akik a frizbájt nezik. Ja és nem szokott rárontani a zetére. A nem-re mondják hogy baloldali, pedig a fenét valamilyen oldali. Bal meg pláne nem, mert olyan nincs is Magyarországon. Ha lenne, azokat a csuti már rég koncentrációs táborba zárta volna, mert az veszélyes lenne rá és a rablóbandájára. Ha lenne baloldal, az már rég a Dunába tólta volna az Országházat parlamentestől és képviselőstől. Baloldal utoljára 1919-ben volt Magyarországon, az a többszázezer a frontok szenvedéséből vísszatért katona , akik rátörtek az itthon dőzsőló zetükre, kinyírták a gyújtogató vad geszti bolondot, aki a frontra küldte őket, és Tanácsköztársaságot csináltak. hunnia úri trágyadombjából. Azóta itt csak nem van, meg sajnos zet is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (7 szavazatból)
  14. A diákokat hagyni kell tüntetni, saját ügyüket jól csinálják.
    El kell fogadni tőlük, hogy a pártokból nem kérnek, saját maguk erejéből akarják a saját jövőjüket biztosítani. Igazuk van, hogy ezt az egyébként valódi problémát meg akarják oldani.
    .
    Jelen helyzetben el kell nézni nekik, hogy nem veszik észre azt, hogy csak az ő követeléseik teljesítésének igénye nem elegendőek a kialakult társadalmi problémák kezelésére. Látni kell, ha így folytatodnak a tüntések, akkor a kormány által megadott áprilisi határidőre a teljes ellenállásuk meg fog szűnni.
    .
    Azonban az alantas orbáni szándékoknak nem csak ők, hanem a széles tömegek is áldozatai lesznek, ha a diáktüntetések mellett, az úgynevezett ellenzéki pártok nem lépnek fel.
    Kizárt, hogy nem tudják, mi történik ebben az országban!
    NEKIK LENNE KÖTELESSÉGÜK A TELJES BOJKOTTOT MEGHIRDETNI, MEGSZERVEZNI, TÖMEGEKET MOZGÓSITANI, LEVEZÉNYELNI, A DEMOKRÁCIÁT VISSZAÁLLITANI !!!
    Mi az, hogy progmalkotás éve, meg hogy szövetségkötés éve? Szánalom!
    Mi az, hogy részt vegyünk egy választásicsaláson alapuló választáson? Hogy adhatnánk így esélyt az orbáni újfeudalizmus folytatásának? Tuti a vesztés!
    .
    Európa nem hülye!
    Valahogy muszáj a népnek tudatnia kifelé is, hogy európai demokráciát akar!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  15. A diákokon keresztül a nép számottevő része kezd józanodni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  16. Az írással teljesen egyet értek ! De a véleményem pedig az hogy orbánc nélkül nincs tovább fideSS ! Ő képes zsarolással kordában tartani ezt a rablóbandát ! Ha kicsúszik a gyeplő ezek egymást falják fel -MÁR NAGYON VÁROM !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  17. Parának teljesen igaza van – ez a parázó, panaszkodó, de cselekvésképtelen emberek országa, amiből csak akkor lenne valami, ha mondjuk a britek gyarmatositanák.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  18. “Ha nem lennének gyermekeink, elég nagy szarban lennénk, de szerencsére vannak, és kimennek helyettünk az utcára.”
    -
    Nem helyettünk mennek ki hanem saját maguk miatt, mi csak lefölöznénk a hasznot ha hagynák, de megkértek mindenkit ne akaszkodjanak a nyakukba, ne bújjanak mögéjük, ha már segíteni nem segítünk. Nem fogják elfelejteni Orbánnak amit tett és nekünk sem amit nem tettünk, azon kívül, hogy nagyvonalúan megcsináltuk őket aztán magukra hagytuk amikor harcoltak. Nem fognak értünk harcolni, nem is érdemeljük meg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  19. ” ……a demokrácia lényege, hogy amennyiben többen szeretnének egy züllött és kínos országban élni, mint amennyien nem, akkor egy züllött és kínos országban kell élniük azoknak is, akik messzebbre látnak a Hargitán ácsorgó fagyott honvédnál…”

    Ez az egész magyarországi helyzet lényege. Ezért sem várható, hogy itt hosszú évekig bármi is változna. Egyébként úgy kell nekünk, ha ilyen ostobák vagyunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  20. A gyerekeinket,mi neveltük okos, empatikus és önérzetes emberekké. Büszkék lehetünk rájuk, de önmagunkra is, ahogy látjuk szárba szökkenni a jövőt.
    De nem önmaguktól váltak ilyenekké. Talán ehhez, nekünk is volt valamennyi közünk. Nem gondolom, hogy önmagukat nevelendő, mindent rájuk hagytunk.
    Az hogy nem rájuk akaszkodva, de tartalommal – értékekkel – éljük tovább az életünket, azt nem velük fogjuk megbeszélni, hanem önmagunkkal. Ha nem kértünk tanácsot abban, hogy hogyan támogassuk meg anyagiakban, és szellemiekben fejlődésüket, akkor abban sem kérjük ki, ha értékeinket képviselve – nem ráakaszkodunk, hanem – melléállunk annak a követelésnek, amelyet képviselnek.
    Hogy ezt milyen módon oldjuk meg, az a mi feladatunk. Talán úgy, hogy egybeolvadjon az érzés, egyet akarunk. Ez a jövő hullámhossza, mindannyiunkért.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  21. Én inkább azt képzelem el hogy felszívja őket az ÉG egy darab feleggel , és a többi IQ vadásznak felszáll a narancs köd az agyáról .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. persze, soha nem nyert az antikommunista demokratikus ellenzék, a kádáristák ill. együttműködők különféle transzfiguráns pártjait juttatták mindig hatalomhoz,, ez az ország ilyen sajnos, az egyetlen remény, hogy volt sok morgolódó is, és ők még fölébredhetnek

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  23. Azért az Orbáni ámokfutás kezd rádöbbenteni egyre több embert, hogy a szabadság, a demokrácia, a prosperálás, a szolidaritás nem magától értetődő dolog, meg kell küzdeni, ki kell állni érte nap, mint nap,részt kell valamilyen szinten a közéletben, legalább egyre tudatosabban el kell menni szavazni, a gazdasági hanyatlás is erősítheti az érveket….hát, nem tudom, jó reménykedni néha

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  24. ikab
    El kell menni szavazni….hát ez jó! A kivásárolt informatikai rendszerrel szemben nem lehet az ellenzéknek győznie, ki van zárva!
    Regisztrálhatna itt akárhány millió is, a szavazásnál kiderülhet, hogy rosszul regisztrált, kihagyott egy vesszőt)))))…de visszább megyek, Schmuck Andorék bebizonyították, képtelenség lenne kb. 8 millió embernek regisztrálnia.
    Szóval itt olyan választás lesz, amilyent a Fidesz megrendelt magának, kár a gőzért – kár a sorban állásért, az elutazás költségéért, az egy nap szabadságért, kár, kár mindenért….mondja a holló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  25. csakén….. kedves, félelmetes, de azt hiszem, Neked van igazad. Ez a választás mocskosabb lesz minden eddiginél. Sehol egy kontroll, semmit nem lehet ellenőrizni .És ami a legrosszabb, sehol egy olyan erő aki ezen változtatni tudna.
    Horror a javából.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  26. Köszönöm!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. .
    .
    ne parázz Kovács Imre!
    .
    sajnos jól látod az ország helyzetét.
    sajnos jól ítélkezel a magyar – nép? inkább horda! – felett.
    ennél, a magát magyarnak valló csürhénél undorítóbb, ocsmányabb emberformájú szemetet még nem hordott a hátán a Föld.
    ideje lenne kiirtani mindet!
    csak szennyezi a bolygót eme állati intelligenciát sem érő szarkupac.
    egész nap csak fetrengene, hasát vakarná, orrát turkálná, másét irigyeli, fenekedik a másikra, annak dolgaiban turkálódna,
    .
    DE!
    .
    hogy magáért, a helyzetének jobbításáért tenne valamit, dolgozna, tanulna, vagy csak hagyná dolgozni, tanulni, cselekedni, tenni, ki akar az élettől valami jobbat is, mint e magyar nihil,
    .
    NA AZT MÁR NEM! ÉS SZÁZSZOR IS NEM! DÖGÖLJÖN MEG! DE NE LEGYEN NEKI JOBB, MINT NEKEM!
    .
    így gondolkodik – gondolkodik? kétlem! – a tipikus magyar.
    .
    éppen ezért mondom, hogy kit a rossz sorsa arra kárhoztatott, hogy földrajzilag ebbe a kis kurvaországba született, ám nem tipikus csürhemagyar, hanem annak ellentettje, aki képes európai normák szerint élni, dolgozni, tenni, tanulni,
    AZ MINÉL ELŐBB HAGYJA EL EZT AZ UNDORÍTÓ HELYET!
    .
    főjenek magukban, rotyogjanak magukban e senkik, míg ők az életüket éljék egy normális szabad világban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. csakigazatmondó
    Azer nehogy má’ 2,5 millió tartsa rettegésben és késztesse emigrációra a 7,5 milliót!
    Mit gondol, miért félnek a hatalmasok?
    Többet elmond a hallgatásuk és a felkészülésük (ilyen-olyan seregek), mint gondolják.
    Mi csak vélekedünk arról, hogy demokratikusan nem megy a leváltásuk, ők pedig tudják, hogy simán nem mondanának le a hatalomról.
    Tisztában vannak tetteik súlyával, ezekre ők tudják, hogy milyen választ adnának, láthattuk mire voltak képesek 2006-ban, ha most ezek velük történnének, már vér folyna, addig uszítanák az embereiket, tudják ezt ők, jobban tisztában vannak ezzel, mint mi.
    De a magyar inkább száraz kenyeret eszik, mint vért ontson. Ezt is tudják. Csak azt nem tudják, hogy ez meddig lesz így.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Sajnos Para is bemegy Orban utcajaba. Ami Orban egyik celja: elvenni az emberek remenyet a fidesz kormany levaltasarol. Orban el szeretne elerni, hogy az ellenzeki szavazok ugy gondojak, hogy nem erdemes elmenni szavazni, mert a fideszt ugysem lehet levaltani.
    Na ezt nem szabad hagyni,
    Ma mar az emberek 80%-nak az a velemenye, hogy rossz iranyba mennek a dolgok. Ez a 80% nem fog a fideszre szavazni, de ehhez az szukseges, hogy az emberek bizzanak abban, hogy a fidesz, minden aljas manipulacioja ellenere, levalthato

    emigrant
    “Tévedsz Szemi! A valóság nem vágyaink kivetülése.”

    Melyik mondatomat tartod a vagyaim kivetulesenek?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  30. Kis karàcsony, nagy karàcsony,
    Kisült-e màr Akhenàton ?

    Mer ott él az emberek szíviben Trianon, a turul ülteti oda még a születés elôtt !!
    Mer ugye tuggya a kedves író úr, hogy G. úr kedves felesége is leköpte ifjú lyànykoràban az asztalt, ahol alàírtàk ezt a gyalàzatot, oszt ki is tiltottàk Trianonból.
    Meg azt fejcse màr ki egyszer az író úr, hogy mi a t..nek (ököm) akar töppségben lenni, amikor
    a nóta is aszongya : eccségben a kéccség !
    Bódog új évet !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos